Soccer
42 feliratkozó
több mint 5 éve
Beszari kis köcsög
több mint 5 éve
Ez egy új bekezdés, nem rossz helyen kezdtem.Rossz helyen kezdted az idézetet, hiszen azzal kezdődik hogy "ez persze nem jelenti azt,hogy..." - nem olvssom el még egyszer de valószínű pont előtte volt.ez az a bekezdés, amiről beszélsz?Ja, csak utána azt írja az NL-ről hogy mindenki szart bele, ezzel kvázi azt sugallva hogy csak úgy engedték hogy elsők legyünk...sztem sem durva.Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
többször is kiemeli, hogy az NL csoportgyőzelem szép teljesítmény ahogy az is, ahogy kijutottunk végül az eb-re, a bolgár és izlandi győzelemmel.
sztem egy újságíró igazi karakterét az mutatja meg, hogy most is tud rózsaszín köd nélkül írni erről.
csebi
Mondom, ez egy tipikus technika, hogy úgy tűnjön helyén kezeled a dolgokat, de bújtatva leírod azt amit láttatni akarsz, amire igazán fel akarod hívni a figyelmet azt így ülteted el.
Ha egy ilyen siker után ki van adva hogy "írj úgy hogy dicséretnek tűnjön, de azért maradjon a merjünk kicsik lenni érzés", na azt így kell csinálni.
Ja és igen, a rózsaszín köd ugyanilyen ártalmas, az aki már azt pedzegeti hogy kellene tovább menni az eb-n a csoportból meg hasonlók... kabaré
davemayer
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne komoly bravúr és nagy érdem megnyerni egy olyan csoportot, amelyben Szerbia, Törökország és Oroszország voltak a magyar válogatott ellenfelei. Mi maximálisan kihasználtuk a lebonyolítás elsőre furcsának és meglehetősen bonyolultnak ható rendszerében számunkra rejlő lehetőségeket – hogy mások nem, az legyen az ő bajuk. De ettől még látni kell: az orosz, szerb és török játékosok többnyire a kontinens legerősebb bajnokságaiban játszanak, és a jelen helyzetben az azonnali téttel nem bíró NL-meccseket nyilvánvalóan nem vették túlzottan komolyan. (Persze komoly hiányzóink nekünk is akadtak, más kérdés, hogy nálunk a „másfeledik” vonal már nem topligás, hanem NB I-es focistákból áll, akiknek minden válogatott meccs életük esélye.)sztem ebbe nem lehet belekötni kivéve persze ha csomót keresel a kákán.
csebi
davemayer
De itt az előző bekezdés, amibe megint nem lehet belekötni (nagyrészt tények vannak benne a selejtezokrol):
A rendszer tehát nem egyszerű, és jól látszik, hogy elsősorban a 2024-es Eb-részvételre nőttek meg az esélyeink – illetve talán egy esetleges vb-pótselejtezőre. Utóbbit 1997-ben játszott legutóbb a magyar válogatott, de talán ennél is fontosabb – és szomorúbb – tény, hogy azóta várunk arra, hogy a magyar csapat egy nagy tornára selejtezve csoportja első két helyének valamelyikén zárjon. Ha valami, ez mérné igazán a magyar futball fejlődését. A Nemzetek Ligája ugyanis továbbra is kiskapu, vigaszág, kerülőút.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Most az az időszak van, hogy befelé pattan a labda, de se rosszabb se jobb nem lett volna a magyarnak nevezett foci, hogy ha a szerbek a második félidőben lőnek egy gólt, a törökök meg itt nyernek és C liga. Szerencse volt, megérdemelték, megküzdöttek érte. Jogos pillanatnyi siker. És NEM szabad elvenni tőlük, De ettől még nem lettünk nagyhatalom’ 😉
Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
Ja, már nem tudom h írásos formában láttam vagy hallottam, de felhúztam a szemöldököm 😊Ja és igen, a rózsaszín köd ugyanilyen ártalmas, az aki már azt pedzegeti hogy kellene tovább menni az eb-n a csoportból meg hasonlók... kabaréerről először lemaradtam. ilyen is van??? jesus.
davemayer
csebi
Ok, meccs előtt,pláne ha ott leszek tuti azt mondom h megverjük pl a portugálokat de az más 😊
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Rossz helyen kezdted az idézetet, hiszen azzal kezdődik hogy "ez persze nem jelenti azt,hogy..." - nem olvssom el még egyszer de valószínű pont előtte volt.ez az a bekezdés, amiről beszélsz?Ja, csak utána azt írja az NL-ről hogy mindenki szart bele, ezzel kvázi azt sugallva hogy csak úgy engedték hogy elsők legyünk...sztem sem durva.Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
többször is kiemeli, hogy az NL csoportgyőzelem szép teljesítmény ahogy az is, ahogy kijutottunk végül az eb-re, a bolgár és izlandi győzelemmel.
sztem egy újságíró igazi karakterét az mutatja meg, hogy most is tud rózsaszín köd nélkül írni erről.
csebi
Mondom, ez egy tipikus technika, hogy úgy tűnjön helyén kezeled a dolgokat, de bújtatva leírod azt amit láttatni akarsz, amire igazán fel akarod hívni a figyelmet azt így ülteted el.
Ha egy ilyen siker után ki van adva hogy "írj úgy hogy dicséretnek tűnjön, de azért maradjon a merjünk kicsik lenni érzés", na azt így kell csinálni.
Ja és igen, a rózsaszín köd ugyanilyen ártalmas, az aki már azt pedzegeti hogy kellene tovább menni az eb-n a csoportból meg hasonlók... kabaré
davemayer
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne komoly bravúr és nagy érdem megnyerni egy olyan csoportot, amelyben Szerbia, Törökország és Oroszország voltak a magyar válogatott ellenfelei. Mi maximálisan kihasználtuk a lebonyolítás elsőre furcsának és meglehetősen bonyolultnak ható rendszerében számunkra rejlő lehetőségeket – hogy mások nem, az legyen az ő bajuk. De ettől még látni kell: az orosz, szerb és török játékosok többnyire a kontinens legerősebb bajnokságaiban játszanak, és a jelen helyzetben az azonnali téttel nem bíró NL-meccseket nyilvánvalóan nem vették túlzottan komolyan. (Persze komoly hiányzóink nekünk is akadtak, más kérdés, hogy nálunk a „másfeledik” vonal már nem topligás, hanem NB I-es focistákból áll, akiknek minden válogatott meccs életük esélye.)sztem ebbe nem lehet belekötni kivéve persze ha csomót keresel a kákán.
csebi
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
mert ez a pénz nem kézzelfogható nekik, hiszen az adót igy is ugyis be kell fizetniükAzt értem, de a szavazó bázis többségének semmivel nem lesz jobb ettől...őket vajon miért nem érdekli ez. Miért hiszik azt ma Magyarországon, hogy 20-25 10+Milliárdos stadion majd segít bármiben? Hiszen azért az emberek nem járnak ma sem meccsekre. Én szoktam időnként magyar focit nézni és általában bőven betartják a social distance-t, még ha nem kell akkor is...Őket ez nem érdekli, nyilván jó nagy stadion többet lehet ellopni többet lehet adni a haveroknak, és ha esetleg jó teljesítményt mutat a válogatott akkor 2 tisztelt házi ülés közben meg lehet nézni a páholyból a fiúkatVajon belegondolnak ezek az emberek, hogy mi lett volna ha ez a pénz tömegsportra, iskolai sportra (ott akár focira is) megy el, akkor hol tartana ma a foci? Mondjuk magasabban talán nem, de nagyobb bázissal és egészségesebb magyarokkal biztos. Vagy erre nehéz víziót építeni?A NL a baratságos meccsek kategória. A csapatok is úgy tekintenek rá, ami az összeállításokból, a klubok hozzáállásán, az UEFA hozzáálásán látszott is. Simán hazarendeltèk ha kellett a csapat legjobb játékosát is ha kellett. Vicc az egész, mi most ebből pont jól jöttünk ki.de ezt a magyarok is megtették, nézd meg kik játszottak a törökök ellen
Nem túl okos dolog/ember ezt nem a helyén kezelni. 😉
ozibozi
egyébként a magyar válogatott kb a 22-26. legjobb válogatott európában, nem véletlenül akkor jutottunk ki az EB-re 16-ban és most is amikor megnövelték 24 csapatosra a tornát (az más, hogy 16ban az EB-n erőn felül teljesített a csapat)
Megsüvegelendő ha kijutunk, az azt jelenti hogy inkább a 22.-ik felé tendál a csapat, de elvárni nem lehet ezt sem, elvárni a pótselejtező lehetőségét lehet!
És a közvélemény sok helyen istenként tiszteli most a válogatottat, és arról beszélnek, ugye (köszi szíjjártó), hogy - és mondjuk ki - jobban megéri beleölni egy csomó pénzt abba, hogy az EB-n is rohangálnak magyar játékosok (miközben semmi köze ehhez a pénznek) mint pl. az emberek egészsége
Adirotor
Klaci79
Adirotor
Klaci79
a kézzelfogható pénz az, hogy nem kell rezsit fizetni pl.
de ez már egy más topic témája lassan 😀
több mint 5 éve
Azt értem, de a szavazó bázis többségének semmivel nem lesz jobb ettől...őket vajon miért nem érdekli ez. Miért hiszik azt ma Magyarországon, hogy 20-25 10+Milliárdos stadion majd segít bármiben? Hiszen azért az emberek nem járnak ma sem meccsekre. Én szoktam időnként magyar focit nézni és általában bőven betartják a social distance-t, még ha nem kell akkor is...Őket ez nem érdekli, nyilván jó nagy stadion többet lehet ellopni többet lehet adni a haveroknak, és ha esetleg jó teljesítményt mutat a válogatott akkor 2 tisztelt házi ülés közben meg lehet nézni a páholyból a fiúkatVajon belegondolnak ezek az emberek, hogy mi lett volna ha ez a pénz tömegsportra, iskolai sportra (ott akár focira is) megy el, akkor hol tartana ma a foci? Mondjuk magasabban talán nem, de nagyobb bázissal és egészségesebb magyarokkal biztos. Vagy erre nehéz víziót építeni?A NL a baratságos meccsek kategória. A csapatok is úgy tekintenek rá, ami az összeállításokból, a klubok hozzáállásán, az UEFA hozzáálásán látszott is. Simán hazarendeltèk ha kellett a csapat legjobb játékosát is ha kellett. Vicc az egész, mi most ebből pont jól jöttünk ki.de ezt a magyarok is megtették, nézd meg kik játszottak a törökök ellen
Nem túl okos dolog/ember ezt nem a helyén kezelni. 😉
ozibozi
egyébként a magyar válogatott kb a 22-26. legjobb válogatott európában, nem véletlenül akkor jutottunk ki az EB-re 16-ban és most is amikor megnövelték 24 csapatosra a tornát (az más, hogy 16ban az EB-n erőn felül teljesített a csapat)
Megsüvegelendő ha kijutunk, az azt jelenti hogy inkább a 22.-ik felé tendál a csapat, de elvárni nem lehet ezt sem, elvárni a pótselejtező lehetőségét lehet!
És a közvélemény sok helyen istenként tiszteli most a válogatottat, és arról beszélnek, ugye (köszi szíjjártó), hogy - és mondjuk ki - jobban megéri beleölni egy csomó pénzt abba, hogy az EB-n is rohangálnak magyar játékosok (miközben semmi köze ehhez a pénznek) mint pl. az emberek egészsége
Adirotor
Klaci79
Adirotor
több mint 5 éve
Őket ez nem érdekli, nyilván jó nagy stadion többet lehet ellopni többet lehet adni a haveroknak, és ha esetleg jó teljesítményt mutat a válogatott akkor 2 tisztelt házi ülés közben meg lehet nézni a páholyból a fiúkatVajon belegondolnak ezek az emberek, hogy mi lett volna ha ez a pénz tömegsportra, iskolai sportra (ott akár focira is) megy el, akkor hol tartana ma a foci? Mondjuk magasabban talán nem, de nagyobb bázissal és egészségesebb magyarokkal biztos. Vagy erre nehéz víziót építeni?A NL a baratságos meccsek kategória. A csapatok is úgy tekintenek rá, ami az összeállításokból, a klubok hozzáállásán, az UEFA hozzáálásán látszott is. Simán hazarendeltèk ha kellett a csapat legjobb játékosát is ha kellett. Vicc az egész, mi most ebből pont jól jöttünk ki.de ezt a magyarok is megtették, nézd meg kik játszottak a törökök ellen
Nem túl okos dolog/ember ezt nem a helyén kezelni. 😉
ozibozi
egyébként a magyar válogatott kb a 22-26. legjobb válogatott európában, nem véletlenül akkor jutottunk ki az EB-re 16-ban és most is amikor megnövelték 24 csapatosra a tornát (az más, hogy 16ban az EB-n erőn felül teljesített a csapat)
Megsüvegelendő ha kijutunk, az azt jelenti hogy inkább a 22.-ik felé tendál a csapat, de elvárni nem lehet ezt sem, elvárni a pótselejtező lehetőségét lehet!
És a közvélemény sok helyen istenként tiszteli most a válogatottat, és arról beszélnek, ugye (köszi szíjjártó), hogy - és mondjuk ki - jobban megéri beleölni egy csomó pénzt abba, hogy az EB-n is rohangálnak magyar játékosok (miközben semmi köze ehhez a pénznek) mint pl. az emberek egészsége
Adirotor
Klaci79
Szerkesztette: Adirotor
több mint 5 éve
Vajon belegondolnak ezek az emberek, hogy mi lett volna ha ez a pénz tömegsportra, iskolai sportra (ott akár focira is) megy el, akkor hol tartana ma a foci? Mondjuk magasabban talán nem, de nagyobb bázissal és egészségesebb magyarokkal biztos. Vagy erre nehéz víziót építeni?A NL a baratságos meccsek kategória. A csapatok is úgy tekintenek rá, ami az összeállításokból, a klubok hozzáállásán, az UEFA hozzáálásán látszott is. Simán hazarendeltèk ha kellett a csapat legjobb játékosát is ha kellett. Vicc az egész, mi most ebből pont jól jöttünk ki.de ezt a magyarok is megtették, nézd meg kik játszottak a törökök ellen
Nem túl okos dolog/ember ezt nem a helyén kezelni. 😉
ozibozi
egyébként a magyar válogatott kb a 22-26. legjobb válogatott európában, nem véletlenül akkor jutottunk ki az EB-re 16-ban és most is amikor megnövelték 24 csapatosra a tornát (az más, hogy 16ban az EB-n erőn felül teljesített a csapat)
Megsüvegelendő ha kijutunk, az azt jelenti hogy inkább a 22.-ik felé tendál a csapat, de elvárni nem lehet ezt sem, elvárni a pótselejtező lehetőségét lehet!
És a közvélemény sok helyen istenként tiszteli most a válogatottat, és arról beszélnek, ugye (köszi szíjjártó), hogy - és mondjuk ki - jobban megéri beleölni egy csomó pénzt abba, hogy az EB-n is rohangálnak magyar játékosok (miközben semmi köze ehhez a pénznek) mint pl. az emberek egészsége
Adirotor
Szerkesztette: Klaci79
több mint 5 éve
A NL a baratságos meccsek kategória. A csapatok is úgy tekintenek rá, ami az összeállításokból, a klubok hozzáállásán, az UEFA hozzáálásán látszott is. Simán hazarendeltèk ha kellett a csapat legjobb játékosát is ha kellett. Vicc az egész, mi most ebből pont jól jöttünk ki.de ezt a magyarok is megtették, nézd meg kik játszottak a törökök ellen
Nem túl okos dolog/ember ezt nem a helyén kezelni. 😉
ozibozi
egyébként a magyar válogatott kb a 22-26. legjobb válogatott európában, nem véletlenül akkor jutottunk ki az EB-re 16-ban és most is amikor megnövelték 24 csapatosra a tornát (az más, hogy 16ban az EB-n erőn felül teljesített a csapat)
Megsüvegelendő ha kijutunk, az azt jelenti hogy inkább a 22.-ik felé tendál a csapat, de elvárni nem lehet ezt sem, elvárni a pótselejtező lehetőségét lehet!
És a közvélemény sok helyen istenként tiszteli most a válogatottat, és arról beszélnek, ugye (köszi szíjjártó), hogy - és mondjuk ki - jobban megéri beleölni egy csomó pénzt abba, hogy az EB-n is rohangálnak magyar játékosok (miközben semmi köze ehhez a pénznek) mint pl. az emberek egészsége
Szerkesztette: Adirotor
több mint 5 éve
A NL a baratságos meccsek kategória. A csapatok is úgy tekintenek rá, ami az összeállításokból, az országok a klubok hozzáállásán, sőt az UEFA hozzáálásán is látszott. Simán hazarendeltèk ha kellett a csapat legjobb játékosát, ha kellett. Vicc az egész, mi most ebből pont jól jöttünk ki. Nem túl okos dolog/ember ezt nem a helyén kezelni. 😉
Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
Ja és igen, a rózsaszín köd ugyanilyen ártalmas, az aki már azt pedzegeti hogy kellene tovább menni az eb-n a csoportból meg hasonlók... kabaréerről először lemaradtam. ilyen is van??? jesus.
davemayer
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
ez az a bekezdés, amiről beszélsz?Ja, csak utána azt írja az NL-ről hogy mindenki szart bele, ezzel kvázi azt sugallva hogy csak úgy engedték hogy elsők legyünk...sztem sem durva.Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
többször is kiemeli, hogy az NL csoportgyőzelem szép teljesítmény ahogy az is, ahogy kijutottunk végül az eb-re, a bolgár és izlandi győzelemmel.
sztem egy újságíró igazi karakterét az mutatja meg, hogy most is tud rózsaszín köd nélkül írni erről.
csebi
Mondom, ez egy tipikus technika, hogy úgy tűnjön helyén kezeled a dolgokat, de bújtatva leírod azt amit láttatni akarsz, amire igazán fel akarod hívni a figyelmet azt így ülteted el.
Ha egy ilyen siker után ki van adva hogy "írj úgy hogy dicséretnek tűnjön, de azért maradjon a merjünk kicsik lenni érzés", na azt így kell csinálni.
Ja és igen, a rózsaszín köd ugyanilyen ártalmas, az aki már azt pedzegeti hogy kellene tovább menni az eb-n a csoportból meg hasonlók... kabaré
davemayer
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne komoly bravúr és nagy érdem megnyerni egy olyan csoportot, amelyben Szerbia, Törökország és Oroszország voltak a magyar válogatott ellenfelei. Mi maximálisan kihasználtuk a lebonyolítás elsőre furcsának és meglehetősen bonyolultnak ható rendszerében számunkra rejlő lehetőségeket – hogy mások nem, az legyen az ő bajuk. De ettől még látni kell: az orosz, szerb és török játékosok többnyire a kontinens legerősebb bajnokságaiban játszanak, és a jelen helyzetben az azonnali téttel nem bíró NL-meccseket nyilvánvalóan nem vették túlzottan komolyan. (Persze komoly hiányzóink nekünk is akadtak, más kérdés, hogy nálunk a „másfeledik” vonal már nem topligás, hanem NB I-es focistákból áll, akiknek minden válogatott meccs életük esélye.)sztem ebbe nem lehet belekötni kivéve persze ha csomót keresel a kákán.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Ja, csak utána azt írja az NL-ről hogy mindenki szart bele, ezzel kvázi azt sugallva hogy csak úgy engedték hogy elsők legyünk...sztem sem durva.Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
többször is kiemeli, hogy az NL csoportgyőzelem szép teljesítmény ahogy az is, ahogy kijutottunk végül az eb-re, a bolgár és izlandi győzelemmel.
sztem egy újságíró igazi karakterét az mutatja meg, hogy most is tud rózsaszín köd nélkül írni erről.
csebi
Mondom, ez egy tipikus technika, hogy úgy tűnjön helyén kezeled a dolgokat, de bújtatva leírod azt amit láttatni akarsz, amire igazán fel akarod hívni a figyelmet azt így ülteted el.
Ha egy ilyen siker után ki van adva hogy "írj úgy hogy dicséretnek tűnjön, de azért maradjon a merjünk kicsik lenni érzés", na azt így kell csinálni.
Ja és igen, a rózsaszín köd ugyanilyen ártalmas, az aki már azt pedzegeti hogy kellene tovább menni az eb-n a csoportból meg hasonlók... kabaré
Szerkesztette: davemayer
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
sztem sem durva.Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
többször is kiemeli, hogy az NL csoportgyőzelem szép teljesítmény ahogy az is, ahogy kijutottunk végül az eb-re, a bolgár és izlandi győzelemmel.
sztem egy újságíró igazi karakterét az mutatja meg, hogy most is tud rózsaszín köd nélkül írni erről.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Felépítették és minden OK, de Fenntartani meg nem is kell ezeket...Szombathely stb likes it.Évente miliárdokba 1000 milliókba kerül majd az adófizetőknek, csak mert az a párezer ember most kultúráltan köpködheti a szotyit...
... amíg nem piaci alapon mükszik addig ez ős lesz.
De Budapest meg a városok szolidaritási bűntit fizetnek, hogy néhány ezer ember jól el legyen.
Bravó.
Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
Nem is értek ezzel egyet, így nem szabad.Ha azt nézem, hogy belelapátoltak a fociba 10 év alatt ezer milliárd ft közpénzt, akkor sztem igenis elvárható, hogy a magyar csapat csont nélkül benne legyen európa legjobb 24 válogatottjában. Szóval nem, nem durva kijelentés.Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
Amúgy érdemes beleolvasni a kommentekbe, egészen elképesztő, hogy az ftc ügyvezető alelnöke milyen stílusban nyílvánul meg
peach
10 ev alatt ezer (en 500 valamennyiről tudok de ok) az évente 100 milliard ha elosztom. Szerinted egy évben az osztrák bajnokságban mennyi pénz forog? Vagy a svédben?
Az a baj hogy ezeknek a gazdasaga kitermeli jórészt magánból, nálunk meg kell a közpénz. Közpénzzel vesszük fel a harcot a magán ellen ha úgy tetszik.
Ja és ebben az ezerben benne vannak a stadionok is, azt meg nem kell innentől jódarabig.
Szerkesztette: davemayer
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 868
ez a legjobbHa azt nézem, hogy belelapátoltak a fociba 10 év alatt ezer milliárd ft közpénzt, akkor sztem igenis elvárható, hogy a magyar csapat csont nélkül benne legyen európa legjobb 24 válogatottjában. Szóval nem, nem durva kijelentés.Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
Amúgy érdemes beleolvasni a kommentekbe, egészen elképesztő, hogy az ftc ügyvezető alelnöke milyen stílusban nyílvánul meg
peach
" Ezek szerint nem a labda, hanem a közönség zavarta őket!"
több mint 5 éve
Ha azt nézem, hogy belelapátoltak a fociba 10 év alatt ezer milliárd ft közpénzt, akkor sztem igenis elvárható, hogy a magyar csapat csont nélkül benne legyen európa legjobb 24 válogatottjában. Szóval nem, nem durva kijelentés.Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
Amúgy érdemes beleolvasni a kommentekbe, egészen elképesztő, hogy az ftc ügyvezető alelnöke milyen stílusban nyílvánul meg
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
Nem néztem a héten a sportTVt...Megverte anno az olaszokat, ki sem kell jelentenie 😉
Várhidi mondta már, hogy ez amúgy az ő csapata, ő rakta össze a magot, az alapokat, így ez az ő sikere is? 😀
Chargers LT
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Nem néztem a héten a sportTVt...Várhidi mondta már, hogy ez amúgy az ő csapata, ő rakta össze a magot, az alapokat, így ez az ő sikere is? 😀
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 5 éve
Nekem a valósággal semmi bajom, mármint ha az normális hangnemben és tárgyilagosan van tálalva.Azt is érdemes megnézni, kik jutnak ki:Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
2016:
Albánia, Románia, Wales, Szlovákia, Észak-Írország, Izland, Ausztria, Írország, Svédország, Csehország
2020:
Wales, Finnország, Észak-Macedónia, Skócia, Szlovákia, Ausztria, Dánia
De kérlek fejtsd ki, hogy hol született a cikk. Az a baj, hogy a valóságról ír, és elhiszem, hogy az nem tetszik, nekem sem.
Borbinho
Ezert nem értem Szíjjartót, miniszterként ilyet nem engedhet meg msgának az ember, mégha Trump ezt a gents aggr-t fel is oldotta kvázi a kretén tweetjeivel.
Az szamodra a valóság pl hogy felhozza negativumként hogy hány külföldi nevelésű játékos van a válogatottban? Ez is már kvázi globális jelenség, csak nálunk nincs meg a saját nevelés igazán mellé max azért szembetűnő. Még jó utanpótlással rendelkező országoknál is nagyon sok az olyan valogatottjuk aki hazaja elso osztalyaban nem is jatszott.
Amúgy azt minek emítetted meg h kik jutottak ki? Szerinted mi ezeket lenézhetjük? Vagy túl kicsi focinemzetek? Svédek? Dánok? Mit akartál ezzel érzékeltetni?
Szerkesztette: davemayer
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Köszi!Fantasyban nagy dilemma volt a 3 csatárom 😀A hétvégi ZTE-Újpestről valakinek infója?Azt olvastam,hogy megint halsztást kért az Újpest(valami 6 játékossal tudtak edzeni a héten),gondolom ha nem mennek bele akkor megint nem állnak ki.Halasztva az nso szerint
JoeyPorter
YoungZeeZee
Jelenleg Miovski-Könyves-Hahn van betéve,viszont Hahn meg Bumbán vacilláltam,de ha ma kihagytam volna egyiket Könyves kárára akinek nem is lesz meccse az nagy bukta.
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 868
A hétvégi ZTE-Újpestről valakinek infója?Azt olvastam,hogy megint halsztást kért az Újpest(valami 6 játékossal tudtak edzeni a héten),gondolom ha nem mennek bele akkor megint nem állnak ki.Halasztva az nso szerint
JoeyPorter
több mint 5 éve
A hétvégi ZTE-Újpestről valakinek infója?Azt olvastam,hogy megint halsztást kért az Újpest(valami 6 játékossal tudtak edzeni a héten),gondolom ha nem mennek bele akkor megint nem állnak ki.