Soccer
41 feliratkozó
7 hónapja
Azóta kiderült, hogy a Mol beáll az Újpest mögé. Lásd: új stadion. (Úgy hiányzott, mint egy falat kenyér.) A Felcsút egy vicc, akármekkora fasz OV, azzal tisztában van, hogy ebből a gittegyletből, bármekkora pénzt nyomnak bele, soha nem lesz az ország "egyik csapata".Hát 2 éve ha nem verik a Diókat egy bundameccsen, akkor ők mentek volna lefelé. Tavaly sem volt tükörsima. A Pusi meg mégis ott van a dagadt kertje végében 😄Kíváncsi leszek a lilák hozzák-e az elmúlt évek menetrendjét. Teltház az első fordulókban, 3-4 W, dobogó, és már a Fradi kihívói. Aztán jön a leolvadás és menekülés a kieséstől.Eldőlt, hogy az Újpest a másik csapat, amelyiket - OV után szabadon - fel kell építeni a Fagyi mellett. A liláknak nem kell aggódniuk a kiesés miatt.
petey
nagylaza, főpohárnok
petey
7 hónapja
Hát 2 éve ha nem verik a Diókat egy bundameccsen, akkor ők mentek volna lefelé. Tavaly sem volt tükörsima. A Pusi meg mégis ott van a dagadt kertje végében 😄Kíváncsi leszek a lilák hozzák-e az elmúlt évek menetrendjét. Teltház az első fordulókban, 3-4 W, dobogó, és már a Fradi kihívói. Aztán jön a leolvadás és menekülés a kieséstől.Eldőlt, hogy az Újpest a másik csapat, amelyiket - OV után szabadon - fel kell építeni a Fagyi mellett. A liláknak nem kell aggódniuk a kiesés miatt.
petey
nagylaza, főpohárnok
7 hónapja
Az kemény, a Napoli megszerezte a jobbik Milinkovic-Savic testvért. Ráadásul valami potom pénzért amit 4 éve alatt fizetnek ki. Nem mintha eddig rossz kapusuk lett volna. Mondjuk tavaly VMS egy más szint volt mindenkihez képest is.
7 hónapja
az nem a puskás?Kíváncsi leszek a lilák hozzák-e az elmúlt évek menetrendjét. Teltház az első fordulókban, 3-4 W, dobogó, és már a Fradi kihívói. Aztán jön a leolvadás és menekülés a kieséstől.Eldőlt, hogy az Újpest a másik csapat, amelyiket - OV után szabadon - fel kell építeni a Fagyi mellett. A liláknak nem kell aggódniuk a kiesés miatt.
petey
nagylaza, főpohárnok
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
7 hónapja
Kíváncsi leszek a lilák hozzák-e az elmúlt évek menetrendjét. Teltház az első fordulókban, 3-4 W, dobogó, és már a Fradi kihívói. Aztán jön a leolvadás és menekülés a kieséstől.Eldőlt, hogy az Újpest a másik csapat, amelyiket - OV után szabadon - fel kell építeni a Fagyi mellett. A liláknak nem kell aggódniuk a kiesés miatt.
petey
7 hónapja
Kíváncsi leszek a lilák hozzák-e az elmúlt évek menetrendjét. Teltház az első fordulókban, 3-4 W, dobogó, és már a Fradi kihívói. Aztán jön a leolvadás és menekülés a kieséstől.
7 hónapja
Jenőnek ettől a buzgómócsing hangjától konkrétan kiütést kapok. És akkor a tartalomról még nem beszéltem.
7 hónapja
Nah, az az emmbékettőja, az utolso 8 helyen lesz az igazi bajnoksag.Kb fele mezőny esélyes 😃dioknak meg komoly kiesesi gondjai lesznek iden.A Lokival komoly versenyben lesznek, hogy ki lesz diszfunkcionálisabb.
Kenny
Ha nem lenne ilyen gyenge a két friss feljutó, simán a Loki-Miskolc kettőst írtam volna be kiesőnek a tippjátékban.
Bár szerintem a Loki így is kiesik.
Kampman
Ez a fasz Knézy nem látja hogy a labdát rúgta el? Miért nem tizi lol
petey
Kenny

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
7 hónapja
ja, az utolso 8 helyen lesz az igazi bajnoksag.Kb fele mezőny esélyes 😃dioknak meg komoly kiesesi gondjai lesznek iden.A Lokival komoly versenyben lesznek, hogy ki lesz diszfunkcionálisabb.
Kenny
Ha nem lenne ilyen gyenge a két friss feljutó, simán a Loki-Miskolc kettőst írtam volna be kiesőnek a tippjátékban.
Bár szerintem a Loki így is kiesik.
Kampman
Ez a fasz Knézy nem látja hogy a labdát rúgta el? Miért nem tizi lol
petey
7 hónapja
Kb fele mezőny esélyes 😃dioknak meg komoly kiesesi gondjai lesznek iden.A Lokival komoly versenyben lesznek, hogy ki lesz diszfunkcionálisabb.
Kenny
Ha nem lenne ilyen gyenge a két friss feljutó, simán a Loki-Miskolc kettőst írtam volna be kiesőnek a tippjátékban.
Bár szerintem a Loki így is kiesik.
Kampman
Ez a fasz Knézy nem látja hogy a labdát rúgta el? Miért nem tizi lol
7 hónapja
Ifj. Knézy Jenő:Pedig még soha nem fordult elő, hogy Jenő összekevert volna valamit.
"Nagyon jóba vannak a szurkolók most épp az újpestiek éneklik a DVTK dalát"
Összekeverte Jenő a szar a Diósgyőrt a csak a Diósgyőrrel..
zacknorb
7 hónapja
Ifj. Knézy Jenő:"Nagyon jóba vannak a szurkolók most épp az újpestiek éneklik a DVTK dalát"
Összekeverte Jenő a szar a Diósgyőrt a csak a Diósgyőrrel..
Poloska vagyok.
7 hónapja
nem tul szep, ellenben hatekony a lila foci,dioknak meg komoly kiesesi gondjai lesznek iden.Crazy meglepően nyal nekünk, nem tudom milyen fölényről beszél, két kapushibás gólon kívül szinte nem volt épkézláb támadás, utolsó 10 perc meg már Diósgyőré volt, helyzetekkel. Eddig mákos nagyobb előny.
Kenny
7 hónapja
Vacilálltam rajta, annyira nem vagyok képben most már az alapokon túl, hogy nem mellett döntöttem. De leadom, egye fene!😊Na, kezdjük megint bíztatóan egy új szezont! Aztán...😊Nem adtad le az NB1 Sorrend tippedet! Nem akarod potolni? 😃
zavi27
Toto21
7 hónapja
dioknak meg komoly kiesesi gondjai lesznek iden.A Lokival komoly versenyben lesznek, hogy ki lesz diszfunkcionálisabb.
Kenny
Ha nem lenne ilyen gyenge a két friss feljutó, simán a Loki-Miskolc kettőst írtam volna be kiesőnek a tippjátékban.
Bár szerintem a Loki így is kiesik.
7 hónapja
nem tul szep, ellenben hatekony a lila foci,dioknak meg komoly kiesesi gondjai lesznek iden.Pont ezen gondolkoztam, csak nem mertem leírni, hogy a két kieső nálam a két friss feljutó, de a diók és a Loki is ott lesz közel.
Kenny
Illetve felmerült bennem hogy egy "minden dió homoszexuális roma" skandálás járhat szektorbezárással?
7 hónapja
nem tul szep, ellenben hatekony a lila foci,dioknak meg komoly kiesesi gondjai lesznek iden.
7 hónapja
Már hiányzott a mennyei!
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
7 hónapja
Ez még mindenkinek opció!Na, kezdjük megint bíztatóan egy új szezont! Aztán...😊Nem adtad le az NB1 Sorrend tippedet! Nem akarod potolni? 😃
zavi27
Toto21
Poloska vagyok.
7 hónapja
Na, kezdjük megint bíztatóan egy új szezont! Aztán...😊Nem adtad le az NB1 Sorrend tippedet! Nem akarod potolni? 😃
zavi27
7 hónapja
Azert kedvelem Hornyakot, mert nem az van, hogy hulye, hanem az van, hogy hulye es meg hangoztatja is. A Kerkezes sztori nem uj, de zsenialis. 🤣Realista, tudja ő, hogy miről szól a csapata.
Es felkerdezi a scoutokat, miert hoznak neki gyereket probajatekra, a Puskas AKADEMIAHOZ. 😄
Stez
7 hónapja
Na, kezdjük megint bíztatóan egy új szezont! Aztán...😊
7 hónapja
Azert kedvelem Hornyakot, mert nem az van, hogy hulye, hanem az van, hogy hulye es meg hangoztatja is. A Kerkezes sztori nem uj, de zsenialis. 🤣Es felkerdezi a scoutokat, miert hoznak neki gyereket probajatekra, a Puskas AKADEMIAHOZ. 😄
7 hónapja
Kezdődjék a mennyei!
7 hónapja
rendesen jok ezek a valtoztatasok amiket Szekely most felsorolt.