Soccer
41 feliratkozó
több mint 10 éve
Én azt a hasonlatot hoznám fel, hogy képzeljük el, ha az ENSZ ugyanilyen szervezeti logika alapján működne...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Azért fura, hogy egy VB valódi nézettségét generáló válogatottakat prezentáló Európa és Amerika nem tudja érvényesíteni az akaratát.Ez kb. így olyan, mintha lenne egy vállalati tanács, ahol lenne 200 tag, ebből 40 a felsővezetésből, szakemberek közül, és 160 a sutyerák munkások közül, majd szavaznának, hogy ki legyen a tanácselnök, vállalatvezető, és mindegyik szavazat egyet érne, majd a 160 hülye által megszabott irányba menne a cég.
Persze sántít a hasonlat, de azért fura, mert egy VB viszonylatában kb. Brazíliának, Argentínának, Németországnak, Franciaországnak, Olaszországnak, Angliának, Spanyolországnak van jelentősége, mégis ezek ellenében a Burundi, Kenya, Tunézia, Üzbegisztán, Vietnám, Bhután, stb. országok által választott vezető kormányozza a hajót.
Nem tudom mennyi egy foci VB nézettsége, de biztos vagyok benne, hogy ha csak a fenti 7 csapat nem lenne ott, és egy külön tornán mérkőznének, annak nagyobb lenne azonnal, mint a standard világbajnokságé.
több mint 10 éve
volt egy elemzés arról hogy Ázsia és Afrika miatt kb esélytelen hogy sitt Blatter ne maradjon sajnos
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 10 éve
Nézd, Blatternek abban szerintem nagyon igaza volt, amit mai beszédében mondott, hogy "ha más nevek lettek volna a borítékban, akkor nem lennének problémáink".baggioEgyértelmű, senkinek semmi baja nem lenne, ha szakmai érvek mentén ítélik oda a rendezés jogát, nyilván nem Katarnak. 😊
De itt olyan szinten kilógott a lóláb, hogy nem is értem, mit gondoltak.
Az mindenesetre aranyos, hogy Blatter játssza a meglepődöttet és esze ágában sincs lemondani. Abban pedig igazad van, hogy ha újraválasztják, akkor azzal kvázi beismerik, hogy "igen emberek, mi ilyenek vagyunk, és egyébként is, hol a pénzünk Sepp?"
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 10 éve
Csányi azt mondta, hogy nem szavaz Blatterre, így még érdekesebb ennek a világbarmának a bejegyzésebaggioő miért nem indul?
| 2 millió! |
több mint 10 éve
Nézd, Blatternek abban szerintem nagyon igaza volt, amit mai beszédében mondott, hogy "ha más nevek lettek volna a borítékban, akkor nem lennének problémáink". Mondjuk az meg mindent elárul róla, hogy annyit nem volt képes megcsinálni, hogy ne vigye a sivatagba a vb-t... Mert a fifát tényleg nem lehet rosszul vezetni, mikor legyen bármilyen sz@r a produktum, mégis mindenki azt nézi, csak Katarnak nem kell rendezési jogot adni legnagyobb eseményre.Mondjuk titkon én is reménykedek Blatter győzelmében (csak hogy leessen végre mindenkinek, hogyan is működnek ezek a szervezetek, főleg a fifa) 😊baggioElég komoly probléma, ha van még bárki, akinek nem esett le...Mikey

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Mondjuk titkon én is reménykedek Blatter győzelmében (csak hogy leessen végre mindenkinek, hogyan is működnek ezek a szervezetek, főleg a fifa) 😊baggioElég komoly probléma, ha van még bárki, akinek nem esett le...
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 10 éve
Sztem nem kérdés, hogy blatter nyer, kilóra megvette a banánköztársaságok szavazatait, az több mint Európa meg Amerika... Pláne, hogy a teljes UEFA sem támogatja a jordán mókust, mert sztem az oroszok és sleppjük blatter mögött van.gabokockaa kongresszusról tweetelő újságíró:
My tip for the election: Heart says Blatter second round (wish I could be more optimistic), head says Blatter very narrow first round win
érdemes a többit is elolvasni: twitter.com/ben_rumsby
Test of the electronic voting system says it all. 5% of members didn't even know Germany won the World Cup...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Sztem nem kérdés, hogy blatter nyer, kilóra megvette a banánköztársaságok szavazatait, az több mint Európa meg Amerika... Pláne, hogy a teljes UEFA sem támogatja a jordán mókust, mert sztem az oroszok és sleppjük blatter mögött van.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Mondjuk titkon én is reménykedek Blatter győzelmében (csak hogy leessen végre mindenkinek, hogyan is működnek ezek a szervezetek, főleg a fifa) 😊Csányi azt mondta, hogy nem szavaz Blatterre, így még érdekesebb ennek a világbarmának a bejegyzésebaggioAz egész UEFA a herceget fogja tolni. Szerintem ebből már nem fog kijönni Blatter, hiába vesz meg elég afrikai és ázsiai szavazatot a papíron való győzelemhez.Schleck

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Szerencsére a nagyjaink kitartanak az erkölcsi győztes mellett...Kevés nála visszataszítóbb ember van ma a magyar fociban.
www.facebook.com/photo.php?fbid=1169798003045733&set=a.553842351307971.147691.100000466324786&type=1Schleck
több mint 10 éve
Szerencsére a nagyjaink kitartanak az erkölcsi győztes mellett...tudom h mindig van lejjebb, de ez a majom már tényleg nagyon az alját kapargathatja.
www.facebook.com/photo.php?fbid=1169798003045733&set=a.553842351307971.147691.100000466324786&type=1Schleck
btw, ha az UEFA-nak lenne egy kis töke, lepaktálna a brazilokkal, argentinokkal, meg az usákokkal aztán csinálnának egy külön FA-t. aztán az afrikai meg középamerikai meg egyéb harmadikvilágbeli idióták meg szopkodják tovább blattert a fifiában.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
Csányi azt mondta, hogy nem szavaz Blatterre, így még érdekesebb ennek a világbarmának a bejegyzésebaggioAz egész UEFA a herceget fogja tolni. Szerintem ebből már nem fog kijönni Blatter, hiába vesz meg elég afrikai és ázsiai szavazatot a papíron való győzelemhez.
több mint 10 éve
Csányi azt mondta, hogy nem szavaz Blatterre, így még érdekesebb ennek a világbarmának a bejegyzése

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Szerencsére a nagyjaink kitartanak az erkölcsi győztes mellett...www.facebook.com/photo.php?fbid=1169798003045733&set=a.553842351307971.147691.100000466324786&type=1
több mint 10 éve
www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/kte-rendezik-a-tartozast-az-nb-iii-ban-indulnak-van-jovo-2416293Tök jó, hogy meglepődik egy csapat, hogy visszabasszák őket, miközben tartoznak a játékosoknak.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
az MLSZ döntés fényében, meg ugye piaci viszonyok (igaz közel 2 éves hír)a sportklub nem = a labdarúgó csapatatot működtető gazdasági társasággal, az azért remélem tiszta.
www.origo.hu/itthon/20131116-a-kormany-atvallalja-hat-fovarosi-sportklub-adossagat.htmlNB2
ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
az MLSZ döntés fényében, meg ugye piaci viszonyok (igaz közel 2 éves hír)www.origo.hu/itthon/20131116-a-kormany-atvallalja-hat-fovarosi-sportklub-adossagat.html
több mint 10 éve
hülye angolok, angol hülyék 
"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 10 éve
Dehogynem. Annyiba kerülne, amíg feldobom a kickstarterre/indiegogora, hogy megveszem a Milant.....StezDobd fel kickstarterre/indiegogora, hogy megveszed a Milant, és ehhez gyűjtesz 500 millió eurót, hátha összejön. 😉
Ha meg nem, hát semmibe se került.Sobri Jóska
Fontos perc ez, az idő pénz. Inkább a háttérben maradok és szurkolok, hogy szeretett csapatom jó kezekbe kerüljön, és ismét a legjobbak között legyen. Nem a Serie B-ben.
több mint 10 éve
na, a Rangers feljutása következő idényig elnapolva
több mint 10 éve
....StezDobd fel kickstarterre/indiegogora, hogy megveszed a Milant, és ehhez gyűjtesz 500 millió eurót, hátha összejön. 😉
Ha meg nem, hát semmibe se került.
több mint 10 éve
www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/video-finish-him-szedito-elokeppel-sokkoltak-az-ellenfelet-2416141Azért ez vetekszik a Dortmundi koreóval.
több mint 10 éve
Azért bizakodok, mert tudtommal tárgyalni senkivel nem ült le korábban, hogy eladja a klubot. A korábbi években ink az volt h megjelent a sajtóban h xy megvenné a Milant, erre Silvio közölte h nem eladó.És egyébként igen, Bee esetében a források alapján, amit olvastam nem volt meg a tőkéje ahhoz, hogy felfuttassa a klubot miután megvásárolta. Azt pedig megértem h így elállt az üzlettől Berlusconi. Bee esetében egyébként elég gyanús h a Doyen Sports játékosügynökség állt mögötte, ami kb. jó is h nem adta el a klubot Berlu, mert nekik annyi lett volna a szándékuk h az általuk menedzselt fiatal játékosok kapjanak lehetőséget majd jó profittal el lehessen adni őket 1-2 év múlva, így meg kb. lehetetlen egy hosszú távon eredményes klubmodellt felépíteni szvsz.
Állítólag képben vannak vmi kínaiak mostanában, akiknek lenne tőkéjük csak ők sztem elzavarnák a kopaszt és ebbe így attól félek Mr. Ungabunga qrvára nem fog belemenni.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
Úgy érzed? Én nem. 😊Lehet én vagyok túlzottan idealista jelen pillanatban, de nekem úgy tűnik h Berlusconi végre rájött ha ő marad az elnök akk nem lesz ez a csapat versenyképesempty taxiÉn nem örülnék, ha Ancelotti visszajönne.Klopp Milan... Lenne, az álmaimban. 😀Állítólag már aláírták az előszerződést Emeryvel.
Persze csak azután jönne Klopp, hogy Berlusconi eladja a klubot.Stez
Mondjuk akik eddig szóba kerültek (Ancelotti, Emery, Klopp) mind jó lenne, úgyhogy az utóbbi évektől eltérően tán egy kicsit bizakodok...empty taxi
Jó edző, de a jelenlegi, már a béka segge alatt lévő, sztároktól, de kis túlzással még jó játékosoktól is mentes Milanból nem tudna sokat kihozni. És az ő stílusa ehhez a csapathoz most nagyon nem illik. Én Kloppot favorizálnám nagyon, mert ő neki jó szeme van a fiatalokhoz, nem sztárcsapattal bizonyított, és nincs is szüksége szupersztárokra ahhoz, hogy valamit mutasson.
De Emeryvel sem lenne bajom, felőlem jöhet ő is. Alapvetően úgy gondolom, hogy ide jöhet bárki, amíg Berlusconi lesz az elnök, érdemi változás nem lesz.Stez
Először én is így gondoltam, egészen addig, amíg el nem kezdte ismét a szart kavarni.
Állítólag megvolt a megegyezés a Bee nevezetű ürgével, majd semmi bejelentés, azóta is csönd van, Berlusconi azóta állítólag nagyban keres más befektetőt. Ez mit sugall?
Nekem, Berlusconit ismerve ez megint valami olyat, hogy sunyít a háttérben, ahogy egyébként minden évben, véletlenül pont a nagy krízisnél előjön, hogy XY megvenné a Milant, most Berlusconi lehet, hogy mégis eladja...
És csak telnek-múlnak az évek, semmi sem történik. Ez a Mr. Bee csávó is nagyban eltűnt. Persze néha előjön a szokásos "én a Milant akarom, ez az álmom" nyilatkozata a megvételről, de sosem történik semmi sem.
Halkan jegyzem meg, már az állítólag üzlet létrejöttekor felröppentek olyan hírek, miszerint nem is tudja kifizetni az 500 millió eurós vételárat, amiben állítólag megegyeztek.
Majd utána meg Berlusconi sír, hogy számára mennyire fontos, hogy olyan vegye át a csapatot, aki költ rá. Mondja ezt ő, aki évek óta baszik az egészre. Hagyjuk már. Szerintem megint hülyének nézi a fél világot, kicsit felkavarja az állóvizet, hoz egy új edzőt, de marad a Milan élén. És aztán majd hoz két-három vagy kiöregedőfélben lévő, vagy abszolút középszer játékost, aztán elvárja, hogy ez a csapat bizony bajnokságot nyerjen.
