Soccer
41 feliratkozó
több mint 11 éve
www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/mezokovesd-mar-nem-veber-gyorgy-iranyitja-a-csapatot-2333741 o_oJoeyPorter
több mint 11 éve
...Jughead😊
Én még az első napon szereztem meg a jegyemet. Fél 1-kor odamentem, nyilván mindenki a lehető leghamarabb akarja megvenni. Lehetetlen tömeg. Aztán fél óra állás után el kellett mennem, így kiálltam a sorból, de az alatt az idő alatt senki nem távozott jeggyel, egyik kasszából sem... 4-kor végeztem a dolgommal, gondoltam visszanézek, hátha csoda történt. Félre odaérek, ugyanakkora. Beállok, mostmár kivárom mondom. Kerek másfél óra múlva már én fizethettem a jegyemet. 😊 Nekem csak a nevemet kérték rá, de állítólag volt akitől a születési, hely, időt is.
Körülbelül 5:20-kor állt a sorok végére egy szervező, és küldte el az újonnan érkező embereket, hogy már ne álljanak be.
Visszagondolva nem volt vészes, de tényleg kabaré, hogy csak 3 pénztárral vágnak neki a mai világban. Bár szerintem az új szezontól már az összes pénztár körbe ki lesz nyitva ilyen helyzetben.
több mint 11 éve
nem, nem ezért kaptunk ki, csak elég fura. úgy mondták nekem, hogy a 4-0 előtt volt a halasztás, de azért ez is fura, hogy az 1-0 előtt halasztottakA halasztás azért volt, amúgy mert 21-én lett volna a meccs. Ami nem is lehet, mert úgy tudom 3 naponta nem játszhatnak.
PL-ben mikor halasztottak BL meccs miatt bajnokit?
ha picit néznéd a híreket, akkor mikor felvetették Pepnek, hogy elég ha a tarcsi játszik, azt mondta, hogy nem tehetjük meg az ellenfelekkel szemben, mert így pl a kiesés elleni párharcokat is nagyban befolyásolnánk, és meg lehet nézni, hogy hány embert pihentet a meccsek előtt...
sztem nem húzza be az Atletico, épp azt számoltam, hogy az X még talán elég lenne az utsó fordulóban, de nem lesz meg, a Barca sztem nyerni fog, és királycsináló lesz!csebi
Az Ateltico-nal is gond volt, csak ők előre tudták hozni a meccset 18.ára. A Real viszont nem, mert a Kupadöntő miatt nem lehetett.
több mint 11 éve
nem, nem ezért kaptunk ki, csak elég fura. úgy mondták nekem, hogy a 4-0 előtt volt a halasztás, de azért ez is fura, hogy az 1-0 előtt halasztottakPL-ben mikor halasztottak BL meccs miatt bajnokit?
ha picit néznéd a híreket, akkor mikor felvetették Pepnek, hogy elég ha a tarcsi játszik, azt mondta, hogy nem tehetjük meg az ellenfelekkel szemben, mert így pl a kiesés elleni párharcokat is nagyban befolyásolnánk, és meg lehet nézni, hogy hány embert pihentet a meccsek előtt...
sztem nem húzza be az Atletico, épp azt számoltam, hogy az X még talán elég lenne az utsó fordulóban, de nem lesz meg, a Barca sztem nyerni fog, és királycsináló lesz!
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 11 éve
Az a vicc, hogy van olyan Bayern fan aki azt hiszi ezért kaptak 5-öst 😀. Mellesleg 2 nappal lett volna a meccs előtt ami nem is lehet. Amúgy 1--0 előtt volt ez nem is a 0-4nél. De amúgy igen sajnos kurva fáradtak voltatok mert szoros tétremenő bajnokikakt kellett játszanotok, így nem tudtatok pihenni... 😀Az a baj hogy Real fankent abban bízni hogy a Barca majd kikaparja nekünk a bajnoki címet, mikor ilyen meccseket dobunk el...igazából ezt a spanyol bajnokságot senki sem akarja igazán megnyerni, sajnos az Atleticó sem...
Örülnék a triplanak de ezt a bajnoki címet nem érdemeljük meg. Iker mért nem védhet...Toca
amúgy az vicc, hogy mki arra a Realra veri a nyálát, aki mint egy görög/magyar/szlovén csapat elhalasztatja a meccsét. ja és persze a városi riválisnak már nem halasztják el ugyanúgy BL meccs miatt. lehet a BM is gyorsabban mozgott volna, ha nem kell előtte hétvégén bajnokira készülni, amikor már amúgy teljesen mind1, mert megnyerték. nem a szövetség csapata kicsit sem 😀csebi
PL-ben is vannak elhalasztott meccsek, bár az nem olyan színvonalas mint a Bundesliga (17-5 😀)
több mint 11 éve
ja és persze a városi riválisnak már nem halasztják el ugyanúgy BL meccs miatt. lehet a BM is gyorsabban mozgott volna, ha nem kell előtte hétvégén bajnokira készülni, amikor már amúgy teljesen mind1, mert megnyerték. nem a szövetség csapata kicsit sem 😀csebimondjuk a városi rivális nem játszott hétközben kupadöntőt velünk ellentétben.
A visszavágó előtt meg nem volt meccshalasztás az a 0-4 nem azon múlt.
Atletico meg innen sajnos már behúzza
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 11 éve
Kis magyar-magyar fodbalszótárment a lájk, ha már kistesóm bekerült ebbe a cikkbe is xD
valogatott.blog.hu/2014/05/04/kis_magyar-magyar_fodbalszotardeyell

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Eredetileg a gyűlölködjük topikba akartam írni, de mivel soccer szempontjából valamilyen szinten pozitív a hír, így ideírom. Nos tehát ma végre tudtunk (2 haverral) volna jegyet venni az UTE elleni meccsre itt Debrecenben, így 4 után pár perccel (5-ig van nyitva a kassza gondoltam, hogy leszünk páran de hát na egyetemre is kell járni) meg is érkeztem, láttam, hogy állnak vagy 70-en a 3 kassza előtt (nehogy már többet nyissanak teljesen jogos) na mondom fasza állhatok sorba 1 órát, de ha már eljöttem végig állom. Erre mi történik? Odamegyek beállnánk a sorba, erre közlik, hogy bocs, de csak 5-ig vannak nyitva, és már így ennyi emberrel se tudnak annyira végezni szóval jöjjünk vissza holnap...:[] Nem akartam kötözködni, meg akadékoskodni meg amúgy is ráérek holnap, de azért na hát elmennek a faszba, hogy nem lehet több helyen vásárolni (ha már ott voltunk kipróbáltuk a futópályát, és tapasztaltuk, hogy volt is balhé más elküldöttek által).
Aztán most olvasgatom itt a véleményeket, és általános a felháborodás, mert 2-3 órákat kell sorban állni a jegyekért, ugyanis 3 kassza viszonylag nagy érdeklődés ráadásul még ugye a személyes adatokat is kérik. Aztán meg a bérletesekkel is eléggé kicsesztek, mert több helyről hallom, hogy baráti társaságok egymás mellett voltak bérlettel erre most random szétszórják őket mikor beváltják a bérleteket...
Szóval egyrészt az örömteli, hogy komolyabb az érdeklődés, hisz egyfolytában áll vagy 50 ember a pénztárok előtt (állítólag), másrészt dühítő, hogy milyen amatőr módon van megszervezve a jegyértékesítés...
Ennek ellenére jó volna ha jövőre is ekkora lenne az érdeklődés, mert örömteli látni, hogy mekkora foci láz van végre Debrecenben, de remélem addigra tökéletesítik a jegyértékesítést is, szerencsére az már engem nem fog érinteni, mert újra bérletes leszek (a tavaly előtti szezonig az voltam, akkor fogadtam meg, hogy az új stadionig hanyagolom a meccsre járást,aztán majd akkor újra veszek bérletet). 😉
több mint 11 éve
Kis magyar-magyar fodbalszótárvalogatott.blog.hu/2014/05/04/kis_magyar-magyar_fodbalszotar
chemicals keep me under control
több mint 11 éve
Őszintén, bárcsak lenne a válogatottba 11 iszákos akik meccs előtt bebasznak ,de másnap bombaformában fociznak, minthogy abszcinens balfaszok...TocaTegyük fel, hogy van 10 aranylábú tehetségünk, ugyanakkor a mai futball erőnléti szintje mellett másnaposan ezek a tehetségek mennyivel több eséllyel tudnának labdába rúgni?
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 11 éve
Az a baj hogy Real fankent abban bízni hogy a Barca majd kikaparja nekünk a bajnoki címet, mikor ilyen meccseket dobunk el...igazából ezt a spanyol bajnokságot senki sem akarja igazán megnyerni, sajnos az Atleticó sem...
Örülnék a triplanak de ezt a bajnoki címet nem érdemeljük meg. Iker mért nem védhet...Toca
amúgy az vicc, hogy mki arra a Realra veri a nyálát, aki mint egy görög/magyar/szlovén csapat elhalasztatja a meccsét. ja és persze a városi riválisnak már nem halasztják el ugyanúgy BL meccs miatt. lehet a BM is gyorsabban mozgott volna, ha nem kell előtte hétvégén bajnokira készülni, amikor már amúgy teljesen mind1, mert megnyerték. nem a szövetség csapata kicsit sem 😀
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 11 éve
Besic a bosnyák VB szűkített keretében!!Szép volt Mume!
több mint 11 éve
Az a baj hogy Real fankent abban bízni hogy a Barca majd kikaparja nekünk a bajnoki címet, mikor ilyen meccseket dobunk el... Örülnék a triplanak de ezt a bajnoki címet nem érdemeljük meg. Iker mért nem védhet...
több mint 11 éve
az meg a másik, hogy hírességek gyakran adnak ki önéletrajzot a saját nevük alatt, de valaki más tollából, szóval az is lehet, hogy tényleg nem tudja bekapcsolni a gépet... bár azért gondolom PS3 megvolt neki, az meg talán nem túlzottan különbözika trollfocit viszont igen 😀Mivel majdnem egyidősek vagyunk, ezért gondolom már az ő sulijában is volt számítástechnika óra általánosban. 😀😀iktriad
| mondjuk meglepett, mert én azt sem nézem ki belőle, hogy a számítógépet be tudja kapcsolni ez a büdös tahó | berger90
több mint 11 éve
a trollfocit viszont igen 😀Mivel majdnem egyidősek vagyunk, ezért gondolom már az ő sulijában is volt számítástechnika óra általánosban. 😀😀
| mondjuk meglepett, mert én azt sem nézem ki belőle, hogy a számítógépet be tudja kapcsolni ez a büdös tahó | berger90
több mint 11 éve
a trollfocit viszont igen 😀Ez megvan?Az ajánló alapján világos, hogy Sanyi nem olvassa a mi fórumunkat. 😀iktriad
Bunkó vagyok. Egy sötét tapló, egy nagyképű majom.ez rendkívül szórakoztató olvasmánynak ígérkezik.berger90
Édes istenem, hányszor hallottam ezt vissza magamról!
Tinédzserkoromban talán zavart volna, ha vadidegenek bírálnak, ma már hidegen hagy, pedig a neten aztán ömlik a mocsok. Nem csak rám, nem csak a futballunkra – mindenki célponttá vált.
Nem azért írok könyvet, hogy megváltoztassam a rólam kialakult képet. Holott az ismerősök mindig mondják: Sanyi, te egyáltalán nem olyan vagy, mint azt gondolják az emberek! Még Betty, életem párja sem akart velem szóba állni, amikor elkezdtem nyomulni rá, mondván, sok rosszat hallott rólam. Őt sikerült meggyőznöm, és immár egy tündéri kislányt nevelünk együtt.
Még csak 32 vagyok, de rengeteg minden van mögöttem: a Facebook-generációnak pusztán egy troll vagyok, akin nevetnek, ugyanakkor én büszkén tekintek a karrieremre.Torghelle
| mondjuk meglepett, mert én azt sem nézem ki belőle, hogy a számítógépet be tudja kapcsolni ez a büdös tahó |
Mindig jövőre
több mint 11 éve
Ez megvan?Az ajánló alapján világos, hogy Sanyi nem olvassa a mi fórumunkat. 😀
Bunkó vagyok. Egy sötét tapló, egy nagyképű majom.ez rendkívül szórakoztató olvasmánynak ígérkezik.berger90
Édes istenem, hányszor hallottam ezt vissza magamról!
Tinédzserkoromban talán zavart volna, ha vadidegenek bírálnak, ma már hidegen hagy, pedig a neten aztán ömlik a mocsok. Nem csak rám, nem csak a futballunkra – mindenki célponttá vált.
Nem azért írok könyvet, hogy megváltoztassam a rólam kialakult képet. Holott az ismerősök mindig mondják: Sanyi, te egyáltalán nem olyan vagy, mint azt gondolják az emberek! Még Betty, életem párja sem akart velem szóba állni, amikor elkezdtem nyomulni rá, mondván, sok rosszat hallott rólam. Őt sikerült meggyőznöm, és immár egy tündéri kislányt nevelünk együtt.
Még csak 32 vagyok, de rengeteg minden van mögöttem: a Facebook-generációnak pusztán egy troll vagyok, akin nevetnek, ugyanakkor én büszkén tekintek a karrieremre.Torghelle
több mint 11 éve
Ez megvan? 
Bunkó vagyok. Egy sötét tapló, egy nagyképű majom.ez rendkívül szórakoztató olvasmánynak ígérkezik.
Édes istenem, hányszor hallottam ezt vissza magamról!
Tinédzserkoromban talán zavart volna, ha vadidegenek bírálnak, ma már hidegen hagy, pedig a neten aztán ömlik a mocsok. Nem csak rám, nem csak a futballunkra – mindenki célponttá vált.
Nem azért írok könyvet, hogy megváltoztassam a rólam kialakult képet. Holott az ismerősök mindig mondják: Sanyi, te egyáltalán nem olyan vagy, mint azt gondolják az emberek! Még Betty, életem párja sem akart velem szóba állni, amikor elkezdtem nyomulni rá, mondván, sok rosszat hallott rólam. Őt sikerült meggyőznöm, és immár egy tündéri kislányt nevelünk együtt.
Még csak 32 vagyok, de rengeteg minden van mögöttem: a Facebook-generációnak pusztán egy troll vagyok, akin nevetnek, ugyanakkor én büszkén tekintek a karrieremre.Torghelle
Mindig jövőre
több mint 11 éve
A csudába túl szép lett volna Roncika csak berúgta az egyenlítést és nem hiszem, hogy innentől pontot veszítenének.......... mindegy azért legalább a reményért hálás vagyok, de azért bosszant rendesen.
több mint 11 éve
Mivel szép hét volt tippmixen, megígértem haveroknak, hogy én fizetem a piát kupavisszavágón. Hetek óta készültünk, mindenki kikérte a szabadságát, tegnapelőtt dolgoztam cserébe, a tegnapi meccset a tévében se láttam, megint meló.A hetvenedik percben hívott haverom a kanyarból, szó szerint idézem (a beszélgetést ő kezdte):
- Figyeled?
- Aha, az eredmények.comon.
- És?
- Hát mit mondjak, bazmeg?
- ...
- Utána jöttök inni?
- Nem, lemegyünk a székházhoz.
- Ok. Kupa akkor?
- Szerinted?
- Jogos. Majd nézzük nálam.
Azt kell mondanom, hogy ennél nincs lejjebb. Darabig kiesőjelölt, nem működő, nem összeszokott MTK ellen rúgott gól és elképzelés nélkül egy sima 0-4, A Paks elleni 0-6-ba ugye belebukott a teljes akkori vezetőség, és akkor reménykedtünk hogy majd most. Faszomat, drágán összevásárolt senkik, akiket talán nem is scoutoltak soha, teljes káosz, védelmünk pedig konkrétan nincsen. Hánynom kell, ha látom, hová süllyedtünk. Kellett volna az a hetedosztály, ifivel végigmenni a hat osztályon, azok legalább akarnának, ezek meg felnyalják a félmilliónál is többet EZÉRT, aztán csá.
UN-DO-RÍ-TÓ.
Mindig jövőre
több mint 11 éve
Remélem a srácok is látják az esélyt ami bízom benne ma este még nagyobb lehet. dandeNa jó, de most a Real játékosoknak is meg kell látni az esélyt a két meccs eredményének tükrében, és be kell abálni a Valenciát
több mint 11 éve
Köcsög Norwich, ennyire ki akarnak esni? Jólesett volna a 11-szeres szorzó a Chelsea ellen, na mindegy 😀
Mindig jövőre
több mint 11 éve
Erre mondhatjuk hogy bunda váááááááááá (Atletico kikapott a Levantétól)😀 Kikapna a Real a Valenciától akkor egyrészt elmondhatnánk kezünkben a sorsunk és még bajnok lehet a Barca másrészt elmondhatnám mennyre szeretem a valenciai csapatokat 😀 😀 😀Ugyanis ha a Real kikapna (nem valószínű) vesztett pontok tekintetében azonosan állnánk, és a végelszámolásnál ha azonos lenne a kér madridi csapattal a pontszám az egymás elleni eredményekből mi jönnék ki jobban. S mielőtt kérdezi valaki a gól arány is a mi javunkra dönthetne. El se hiszem. Remélem a srácok is látják az esélyt ami bízom benne ma este még nagyobb lehet. De egyenlőre óvatosan álmodom 😀
több mint 11 éve
Na kérem bajnok a Juve!!!!! Legalább ennyi örömöm van az idei európai fociban. 😀 A Fradi még szerezzen érmet legalább Messi kapja össze magát a VB-re s szerepeljenek jól (ARG-SPA döntőnek örülnék ,nem tudom összejöhet e), aztán szeptembertől hajrá újra Fradi Barca Juve Spurs 😀 Ja és még valami csoda folytán legyen meg a Poolnak idén a bajnoki cím. léci léci 😛