Soccer
41 feliratkozó
több mint 12 éve
nem a felugrással van a baj, hanem az, ahogy bal könyökkel még taszít rajta egy jó nagyot, ha te ezt még csak látni sem látod, akkor nincs értelme miről beszélnünk... ha nem lökné meg a levegőben, akkor Manquillo sem úgy érkezne a földre ahogy, hasonló könyökösért (igaz ott fejet talált) Huszti pirosat kapott a horvátok ellen, és egyáltalán nem véletlen mozdulat, meg nem az ütközéstől van, teljesen jól játszik a videón, hogy CR még taszít is a könyökével... minden sérülés lehet puszta balszerencse, csak nem mind1, hogy a balszerencsét szándékos mozdulat okozza-e vagy nem...ha a labdára ment (bizonyítsd be, hogy nem, én csak felugrás utántól láttam a megmozdulást, aszerint simán lehetett egyszerű fejelési kísérlet is), akkor ez nemhogy sárga, de még szabálytalanság sem. eleve magasabbra ugrott, mint ahova a csíkos mezes ürge felért volna. nem is könyökkel előre ugrott, pedig az az igazán hatásos fegyver...abból is mekkora hőzöngés volt...akkor még CR mosolyog a sárgán is... sztem egy piros sem lehetett volna elképzelhetetlen, de az már túl sok lett volna a szent tehénnekcsebiIgen CR-nek még sárgát sem mernek adni, nem 1,5 hete kapott pirosat és tiltották el 3 meccsre á dehogy... Kamu bullshitet hagyjuk meg Amadeusnak légyszi...Toca
kamu bullshit a véleményem? nem tényként írtam, hanem véleményként, hogy SZTEM egy piros sem lett volna elképzelhetetlen, és mindent elmond róla, hogy még ezen is csak röhögni tud, végülis csak majdnem derékba tört vkit... ha pirosat kap, akkor meg a spanyol kupa döntőn megint nem mehetne a nyálcsorgatás a Messi-CR7 csillagháborún...
hülyeséget meg hagyd meg magadnak...csebi
az meg, hogy a másik megsérült, az puszta balszerencse is lehet. Cé nehezebb, gyorsabb és határozottabb volt, és jobb helyen ütközött (tömegközéppont körül), a másik meg pont nem.
asszem valamelyik Pool-MU meccsen volt, hogy a liverpooli rúgni akarta a labdát, a manchesteri meg páros lábbal előre csúszott a lasztira, aztán mégis ő sérült meg, és a liverpoolit állították ki. ja, asszem mondjuk Shelvey volt az, aki alapból sárgával kellene, hogy induljon már csak azért is, hogy felmegy a pályára, de akkor is, nem mindig az sérül meg, aki kevésbé szabálytalan...slowmotion
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 12 éve
ha a labdára ment (bizonyítsd be, hogy nem, én csak felugrás utántól láttam a megmozdulást, aszerint simán lehetett egyszerű fejelési kísérlet is), akkor ez nemhogy sárga, de még szabálytalanság sem. eleve magasabbra ugrott, mint ahova a csíkos mezes ürge felért volna. nem is könyökkel előre ugrott, pedig az az igazán hatásos fegyver...abból is mekkora hőzöngés volt...akkor még CR mosolyog a sárgán is... sztem egy piros sem lehetett volna elképzelhetetlen, de az már túl sok lett volna a szent tehénnekcsebiIgen CR-nek még sárgát sem mernek adni, nem 1,5 hete kapott pirosat és tiltották el 3 meccsre á dehogy... Kamu bullshitet hagyjuk meg Amadeusnak légyszi...Toca
kamu bullshit a véleményem? nem tényként írtam, hanem véleményként, hogy SZTEM egy piros sem lett volna elképzelhetetlen, és mindent elmond róla, hogy még ezen is csak röhögni tud, végülis csak majdnem derékba tört vkit... ha pirosat kap, akkor meg a spanyol kupa döntőn megint nem mehetne a nyálcsorgatás a Messi-CR7 csillagháborún...
hülyeséget meg hagyd meg magadnak...csebi
az meg, hogy a másik megsérült, az puszta balszerencse is lehet. Cé nehezebb, gyorsabb és határozottabb volt, és jobb helyen ütközött (tömegközéppont körül), a másik meg pont nem.
asszem valamelyik Pool-MU meccsen volt, hogy a liverpooli rúgni akarta a labdát, a manchesteri meg páros lábbal előre csúszott a lasztira, aztán mégis ő sérült meg, és a liverpoolit állították ki. ja, asszem mondjuk Shelvey volt az, aki alapból sárgával kellene, hogy induljon már csak azért is, hogy felmegy a pályára, de akkor is, nem mindig az sérül meg, aki kevésbé szabálytalan...
több mint 12 éve
abból is mekkora hőzöngés volt...akkor még CR mosolyog a sárgán is... sztem egy piros sem lehetett volna elképzelhetetlen, de az már túl sok lett volna a szent tehénnekcsebiIgen CR-nek még sárgát sem mernek adni, nem 1,5 hete kapott pirosat és tiltották el 3 meccsre á dehogy... Kamu bullshitet hagyjuk meg Amadeusnak légyszi...Toca
kamu bullshit a véleményem? nem tényként írtam, hanem véleményként, hogy SZTEM egy piros sem lett volna elképzelhetetlen, és mindent elmond róla, hogy még ezen is csak röhögni tud, végülis csak majdnem derékba tört vkit... ha pirosat kap, akkor meg a spanyol kupa döntőn megint nem mehetne a nyálcsorgatás a Messi-CR7 csillagháborún...
hülyeséget meg hagyd meg magadnak...
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 12 éve
akkor még CR mosolyog a sárgán is... sztem egy piros sem lehetett volna elképzelhetetlen, de az már túl sok lett volna a szent tehénnekcsebiIgen CR-nek még sárgát sem mernek adni, nem 1,5 hete kapott pirosat és tiltották el 3 meccsre á dehogy... Kamu bullshitet hagyjuk meg Amadeusnak légyszi...
több mint 12 éve
akkor még CR mosolyog a sárgán is... sztem egy piros sem lehetett volna elképzelhetetlen, de az már túl sok lett volna a szent tehénnek
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 12 éve
sztem kamuZoliMPEzt "A Bild" írta, hogy mered megkérdőjelezni az állításaikat?! Szégyelld magad! 😀😀
több mint 12 éve
YoungZeeZee
9 505
sztem kamu
több mint 12 éve
www.bild.de/sport/fussball/bayern-muenchen/kassiert-110-mio-euro-durch-allianz-deal-34634996.bild.htmlha egy üzlet beindul.
több mint 12 éve
Nah, egy kis szurkolás, Depeche Móde-ra😊😊😊"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 12 éve
két meccs az kiindulási alap, de nem reprezentatív minta.Mondjuk az utolsó 2 meccsen a védelem is fasza volt, buta egyéni hibákból - Touré, Gerrard - kaptunk gólt.Jó ébredés utáni program volt a tegnapi Liverpool-Arsenal meccs pótlása.na ja. már csak a védelmet kellene gatyába rázni, plusz a középpályás keret mélységét erősíteni, meg nem ártana egy támadó az S^3 mögéslowmotion
Ha ilyen átlaggal -- 2.52 gól/meccs -- folytatná a csapat a gólrúgást, akkor szezon végén 96 szerzett gól állna a csapat neve mellett.
Mindez Rodgers mindösszesen második szezonjában...Mikey
De az tény, hogy jobb lenne, ha Touré és Cissokho pályára sem kerülne, hanem helyettük játszhatna Sakho/Agger és Enrique.
A középpályával a gondom annyi, hogy bár Gerrard mostanában nagyszerűen játszik DM-ként, a nem kicsit sérülékeny Lucason kívül nincs más, aki eredetileg is DM lenne.
Valamint az, hogy Coutinho és Henderson teljesen súlytalanok, de állandóan kezdők, mert nincs jobb opció náluk.
Szóval min. egy DM és egy AM el kéne ide, de nagyon. Na és Gerrard utódját is időszerű lenne megtalálni.
Sterling viszont kifejezetten szépen alakul, nagyszerűen fejlődik tudásban és fizikálisan is.Mikey
a többi meg lényegében az, amit én is mondtam.
több mint 12 éve
Mi meg sajnos nem tudtuk kihasználni igazán a mai "segítségét"...
több mint 12 éve
Sosem szerettem Lukács Tónit ő mindig szeretett borsot törni az orrunk alá grrrrrrrrrrrr | (Verona-Juve 2-2) | dandea labdakezelésén már akkor is röhögtem mikor nálunk játszott. Elképesztő clutch azaz ember.
több mint 12 éve
Sosem szerettem Lukács Tónit ő mindig szeretett borsot törni az orrunk alá grrrrrrrrrrrr | (Verona-Juve 2-2) |
több mint 12 éve
Mondjuk az utolsó 2 meccsen a védelem is fasza volt, buta egyéni hibákból - Touré, Gerrard - kaptunk gólt.Jó ébredés utáni program volt a tegnapi Liverpool-Arsenal meccs pótlása.na ja. már csak a védelmet kellene gatyába rázni, plusz a középpályás keret mélységét erősíteni, meg nem ártana egy támadó az S^3 mögéslowmotion
Ha ilyen átlaggal -- 2.52 gól/meccs -- folytatná a csapat a gólrúgást, akkor szezon végén 96 szerzett gól állna a csapat neve mellett.
Mindez Rodgers mindösszesen második szezonjában...Mikey
De az tény, hogy jobb lenne, ha Touré és Cissokho pályára sem kerülne, hanem helyettük játszhatna Sakho/Agger és Enrique.
A középpályával a gondom annyi, hogy bár Gerrard mostanában nagyszerűen játszik DM-ként, a nem kicsit sérülékeny Lucason kívül nincs más, aki eredetileg is DM lenne.
Valamint az, hogy Coutinho és Henderson teljesen súlytalanok, de állandóan kezdők, mert nincs jobb opció náluk.
Szóval min. egy DM és egy AM el kéne ide, de nagyon. Na és Gerrard utódját is időszerű lenne megtalálni.
Sterling viszont kifejezetten szépen alakul, nagyszerűen fejlődik tudásban és fizikálisan is.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 12 éve
Jó ébredés utáni program volt a tegnapi Liverpool-Arsenal meccs pótlása.na ja. már csak a védelmet kellene gatyába rázni, plusz a középpályás keret mélységét erősíteni, meg nem ártana egy támadó az S^3 mögé
Ha ilyen átlaggal -- 2.52 gól/meccs -- folytatná a csapat a gólrúgást, akkor szezon végén 96 szerzett gól állna a csapat neve mellett.
Mindez Rodgers mindösszesen második szezonjában...Mikey
több mint 12 éve
Jó ébredés utáni program volt a tegnapi Liverpool-Arsenal meccs pótlása.Ha ilyen átlaggal -- 2.52 gól/meccs -- folytatná a csapat a gólrúgást, akkor szezon végén 96 szerzett gól állna a csapat neve mellett.
Mindez Rodgers mindösszesen második szezonjában...
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 12 éve
Napoli-Milan is elég faszán alakul eddig, Hazard egymaga verte a szarkákat, $hitty X-elt, gúnárok cidáztak. 1.hely 😉 :cool:
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 12 éve
Hazardra nincsenek szavak, egyszerűen fantasztikus. ja és a balfasz MCity-nek köszönhetően 1. helyen a Cselszki! :cool:

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 12 éve
5 gól + 3 olyan, ami simán beakadhatott volna.legalább nem lőttük el a puskaport, mert nem ment be minden, amit kapura rúgtunk 😊
több mint 12 éve
pro:nem kaptunk 8-at; nem sérült le wilsherekontra: nem 2 hete volt a meccs, mert akkor talán nem csak a sérült kallström jött volna kölcsönbe, hanem mást is igazoltunk volna
nincs idő bosszankodni, szerdán jönnek perszilcunték
több mint 12 éve
hosszúcsöcsön vagyunk rendesen :-/
több mint 12 éve
egy másik univerzumban még lehetne 4-4 😀Hoppácska, felszálltunk a rape trainre. Na lesz 8-2?nevetséges sajnos 😕Newman
Már 4-0.Chevy
mégsem, már 5-0 😀
