Soccer
41 feliratkozó
több mint 12 éve
Angoloknak legalább lesz mire fogni ha kiesnek VBnTocaNem esnek ki, megnyerik. 😀
Ez az a sztori, amelyben a Milan idén BL döntőt játszik. 😀
több mint 12 éve
Angoloknak legalább lesz mire fogni ha kiesnek VBn
több mint 12 éve
az angolok kinn vannak a VB-n???
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 12 éve
Rohadtul sajnálom Theot, még a vb-je is elúszott.Gnabry time! (valamint Ox is elkezdte az edzéseket)
több mint 12 éve
Szerintem ilyen betegséggel akkor nem alkalmaznák, komoly tesztek vannak. Azt gondolom, egyszerűen csak elengedte magát és így reagált, hogy az előnyszabályt megadta, de a játékos rögtön utána eladta a labdát.Nem lehet, hogy valami idegrendszerhez köthető problémája van? Az a fejmozdulat igen furcsa volt, nem épp nevezném fejcsóválásnak, plusz keze a teste mellett volt, nem legyintett vele, ahogy bosszankodás közben szokás.TonyEz nekem is, nem is azért linkeltem. 😊 Együtt élt nagyon itt is, csak amikor látványosan örült a sp*rs góljának az Arsenal ellen, az nem tetszett, nagyon nem. Ettől eltekintve, amúgy sem szeretem a vezetési stílusát...krixtoferMike Dean újabb alakítása..Nekem tetszik. Sajnálta, hogy nem jött össze a jól alkalmazott előnyszabálya 😀 Ha nem így van, akkor is rohadt vicces 😀kristóf17
vine.co/v/hYHM2WgxvgAkrixtofer
több mint 12 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Nem lehet, hogy valami idegrendszerhez köthető problémája van? Az a fejmozdulat igen furcsa volt, nem épp nevezném fejcsóválásnak, plusz keze a teste mellett volt, nem legyintett vele, ahogy bosszankodás közben szokás.Ez nekem is, nem is azért linkeltem. 😊 Együtt élt nagyon itt is, csak amikor látványosan örült a sp*rs góljának az Arsenal ellen, az nem tetszett, nagyon nem. Ettől eltekintve, amúgy sem szeretem a vezetési stílusát...krixtoferMike Dean újabb alakítása..Nekem tetszik. Sajnálta, hogy nem jött össze a jól alkalmazott előnyszabálya 😀 Ha nem így van, akkor is rohadt vicces 😀kristóf17
vine.co/v/hYHM2WgxvgAkrixtofer
több mint 12 éve
Nah akk walcottnak ugrott a vb...jó hìr az angoloknak....
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 12 éve
Ez nekem is, nem is azért linkeltem. 😊 Együtt élt nagyon itt is, csak amikor látványosan örült a sp*rs góljának az Arsenal ellen, az nem tetszett, nagyon nem. Ettől eltekintve, amúgy sem szeretem a vezetési stílusát...Mike Dean újabb alakítása..Nekem tetszik. Sajnálta, hogy nem jött össze a jól alkalmazott előnyszabálya 😀 Ha nem így van, akkor is rohadt vicces 😀kristóf17
vine.co/v/hYHM2WgxvgAkrixtofer
több mint 12 éve
Buzi Real meg pöröghetett volna az 1.félidőben is.Tocafélidő hazaira tettél? 😊
több mint 12 éve
Mike Dean újabb alakítása..Nekem tetszik. Sajnálta, hogy nem jött össze a jól alkalmazott előnyszabálya 😀 Ha nem így van, akkor is rohadt vicces 😀
vine.co/v/hYHM2WgxvgAkrixtofer
több mint 12 éve
Ne erőltessük Podolskit középen, könyörgöm!!Amíg van Podolski, addig nem lehet gond.FViktor93Walcott ACL szakadás...Dexxter Tailor6 hónap minimum, remélem ezzel hoz Wenger egy csatárt most, elférne bőven.Newman
Az én kívánságlistám most az lenne, hogy kölcsönbe jöjjön valaki (Eduardo, vagy akár Berbatov is ha nagyon muszáj már). Nyáron pedig Remy-re rá kell menni, mindenképp!!
több mint 12 éve
Amíg van Podolski, addig nem lehet gond.Walcott ACL szakadás...Dexxter Tailor6 hónap minimum, remélem ezzel hoz Wenger egy csatárt most, elférne bőven.Newman
több mint 12 éve
Walcott ACL szakadás...Dexxter TailorTuti csak szimulálta...
Arsenal eléggé megszívta 😕
Buzi Real meg pöröghetett volna az 1.félidőben is.
több mint 12 éve
Walcott ACL szakadás...Dexxter Tailor6 hónap minimum, remélem ezzel hoz Wenger egy csatárt most, elférne bőven.
több mint 12 éve
Walcott ACL szakadás...

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 12 éve
mtkhungaria.hu/index.php?action=main&nid=11227&sact=newsNa látatlanba ide is adhatják a bajnoki címet!!! 😀 Domonyainak respect!
2 órája jelentették be hogy új tulajdonosunk van 😀
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
maradjunk annyiban,hogy Lewandowski túlértékelt.Sajnálom hogy szétszedték a 2 évvel ezelőtti Dortmundot,ha ők egyben maradnak hülyére verik egész európát úgy ahogy most a Bayern.
több mint 12 éve
Szinte meg sem száradt a tinta Lewandowski aláírásán, ügynöke, Maik Barthel máris árulkodott: „Érkezett hozzánk egy „erkölcstelen” ajánlat a Real Madrid részéről" – vallotta be a Spiegel Online kérdésére a szakember.Legyünk őszinték, semmivel nem különb amit Uliék csinálnak - erkölcsileg, ami persze egy kibaszott relatív fogalom - mint amit a többi klub csinál. Én személy szerint sajnálom, hogy ezeket meglépik, keserű ízt ad ennek az egyébként kurva jó időszaknak. Kvázi a mostani Lewandowski történet ugyanaz amit Abra csinált anno Ballack esetében és akkor belemehetünk abba, hogy ha Abra egy köcsög, akkor Uli is az-e? Ha elfogadjuk - miért ne, hiszen így is van - hogy az erősebb kutya baszik és pénz beszél, akkor nem kéne félretenni a "hoffenheim, abramovics, red bull leipzig stb.." dumát? Mert milyen érdekesen hangzana, Uli "ha megveszek egy gallon benzint, akkor a Chelsea-t támogatom" dumájára valaki visszalőné, hogy "ja, ha veszek 2 pár adidas cipőt, akkor azzal Lewandowski fizetésébe szálltam be".Én anno nem pattogtam Ballacknál. Várható volt, hogy távozni fog, akkor nagyobb esély volt trófeákat nyerni Chelsea-vel...Előző nyáron el kellett volna engedni és pénzt kapni érte. Szíve joga hova megy el. Persze ettől még egy köcsög. De egyszerűen nincs más út, nyomulni kell és minden eszközt be kell vetni ha valaki meg akar szerezni egy nagy játékost. Ellenkező esetben lehet csinálni egy szimpatikus kiscsapatot. Ha meg jól tudom Lewandowskit már a nyáron meg akarták venni, de a Dortmund megmondta hogy nem. Még mindig nem értem mi a gond. Ezek a felsorolt csapatok annyival másabbak, hogy lehet a kutya nem beszélne róluk, ha nem jött volna az aranytojást tojó tyúk. De egy Bayernt azért a 70-es évek óta elég szépen fenntartanak és kisebb kihagyásokkal, de ott is vannak a csúcson. Mondjuk azt is érdemes megnézni, hogy Bayernt hogyan rázták fel abban az időszakban...Nem tartott az sokkal hosszabb ideig, mint Abramovics műve, vagy pl. amit Manchester City-nél csinálnak.Asbee
Félreértések elkerülése végett, nem a pénztárca kinyitásával van a baj, sőt ugyanúgy "zsidóskodnak" Uliék tovább, ha nem így lenne, akkor nem játszották volna ezt el most.Amadeus91
Tehát igaznak bizonyultak a pletykák, miszerint a csatárhiányban küzdő királyiak a játékos nyomában voltak, de a jelek szerint elkéstek, bármikor is huzakodtak elő csomagjukkal: „Meghallgattuk az ajánlatukat, tiszteletben tartva egy ilyen patinás és gigantikus klub szándékait, de az ígéretünk megszegése meg sem fordult a fejünkben."
A hírek szerint évi 9,5 millió eurós fizetést és 10 millió eurós aláírási pénzt kínáltak.
Nem a pénz a legfontosabb Lewánál,se évi 500.000plusz+ 10 millió... az se mind1 azért
több mint 12 éve
igen, már a 3. szezonjában volt amikor ez a meccs volt, szerencsére nem így történt. Amúgy ha utána néztél vagy láttál pár dokumentumfilmet a témáról akkor tudhatod hogy akkor még nem volt divat az állandó edzőkeringő ill. ott nem az volt a baj hogy tanácstalanul nézelődtek a pályá a játékosok hanem óriási balszerencse sorozata volt a Unitednek. Ezt az is mutatja hogy onnan egyből el is indultak felfelé minden téren. Itt most nem ez a helyzet, konkrétan a MU középpálya romokban.davemayerÉn jó pár meccset láttam a Moyes féle Evertontól az elmúlt években. Azt a csapatot stabil védekezés, lendületes szélső játék, daráló kp, és bátor vállalkozás jellemezte. A jelenlegi Manchester Unitedből ezek hiányoznak.
Jones és Evans abszolút kezdő szint. Evanset brutálisan sokat fikázták régen, de rengeteget lépett előre és már ő a védelem vezére. Rio és Vidic elfogyott. Jones a jövőbeli leader lehet. Megbízható, sokoldalú, kemény játékos. Aki látta Steve Brucet játszani annó, az picit hozzáhasonlíthatja. Azzal a különbséggel, hogy Jones játékban sokkal jobb.
több mint 12 éve
lehet hogy nagy falat ez Moyesnak (bár én is örültem hogy ő jött edzőnek), de hát azért Fergusonnak sem mindjárt jöttek a sikerek. Személy szerint abban látom a problémát hogy sok poszton gyenge a keret, a tavalyi eredmény inkább a hatalmas edzői munka és teljesítmény sikere. 2 öreg sérülékeny középső védő van, Jones és Smalling/Evans nem kezdő kaliberű játékosok. A középpálya meg totál homály nagyon körülményesek,lassúak.....Kagavaban hatalmasat csalódtam, pedig jó vételnek hittem anno 😕A jelenlegi középpályából kb Carrick és Januzaj jó, kell egy igazi spíler karmester, és az ellentétes szélre is valaki. Csatár poszton nincs para ha nem mennek el Roonyék 😊
több mint 12 éve
igen, már a 3. szezonjában volt amikor ez a meccs volt, szerencsére nem így történt. Amúgy ha utána néztél vagy láttál pár dokumentumfilmet a témáról akkor tudhatod hogy akkor még nem volt divat az állandó edzőkeringő ill. ott nem az volt a baj hogy tanácstalanul nézelődtek a pályá a játékosok hanem óriási balszerencse sorozata volt a Unitednek. Ezt az is mutatja hogy onnan egyből el is indultak felfelé minden téren. Itt most nem ez a helyzet, konkrétan a MU középpálya romokban.én bírtam Moyest de ezután a meccs után végleg eldőlt hogy ki kell rúgni, vele ez a negatív hangulat nem fog elmúlni a csapatnál + ilyen ötlettelen szar játéka nem volt 30 éve a MU-nak, ez még a Barthezes éveknél is rosszabb pedig az mindennek az alja volt.davemayerAzt tudod, hogy annakidején Ferguson alatt annyira inogott a kispad, hogy egy (asszem kupa)meccsen múlt, hogy maradhatott? Ha akkor elküldik, oda a legenda.Sobri Jóska
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 12 éve
Ezt is tudja mindenki, aki United drukker. Konkrétan két meccsen múlott egész pontosan. Az FA kupa döntő 3-3 lett a Palace ellen, s az újrajátszás lett 1-0. Tán Mark Hughes góljával, de ebben már nem vagyok biztos, pedig láttam összefoglalót arról a meccsről. Más világ volt az időtájt, a futball nagyot változott azóta és szerintem rossz irányba. AZ angol foci sem olyan, mint régen, hála mindenféle.... és fejezzétek be, én inkább le se írom a véleményem.én bírtam Moyest de ezután a meccs után végleg eldőlt hogy ki kell rúgni, vele ez a negatív hangulat nem fog elmúlni a csapatnál + ilyen ötlettelen szar játéka nem volt 30 éve a MU-nak, ez még a Barthezes éveknél is rosszabb pedig az mindennek az alja volt.davemayerAzt tudod, hogy annakidején Ferguson alatt annyira inogott a kispad, hogy egy (asszem kupa)meccsen múlt, hogy maradhatott? Ha akkor elküldik, oda a legenda.Sobri Jóska
több mint 12 éve
én bírtam Moyest de ezután a meccs után végleg eldőlt hogy ki kell rúgni, vele ez a negatív hangulat nem fog elmúlni a csapatnál + ilyen ötlettelen szar játéka nem volt 30 éve a MU-nak, ez még a Barthezes éveknél is rosszabb pedig az mindennek az alja volt.davemayerAzt tudod, hogy annakidején Ferguson alatt annyira inogott a kispad, hogy egy (asszem kupa)meccsen múlt, hogy maradhatott? Ha akkor elküldik, oda a legenda.
