Soccer

41 feliratkozó

több mint 13 éve
krixtofer New Orleans Saints 606 — SaintGooner
Úgy látom továbbra is megy. 😀 (Sportedzőin is a fele idő a "labdát nézte" körül zajlott. 2 az 5 ellen 😛)
Puhl. Tisztelem amit elért, nehéz lesz felülmúlni, de az utóbbi 4 évben csak kiröhögteti magát. (És itt most nem feltétlenül a szakmai részre gondolok, de van amikor abban is mond olyanokat, hogy...)
több mint 13 éve
davemayer Chicago Bears 15 546 — "Grammar maci"
Puhl valami olyasmit mondott, hogy max sárga lapot ért a dolog, de pirosat semmiképp. Nem szó szerint, nem gyűjtöm a Puhl-idézeteket, így nem magoltam be, de a lényege ez volt 😊Bálesz
én sem tudom szó szerint idézni, emlékszem hogy ezt is mondta amit te írtál de ha jól emlékszem először amikor odakapcsoltak akkor mondta azt amit én írtam, utána meg amit te.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 13 éve
Bálesz Indianapolis Colts Texas Longhorns 3 136 — Illegális gyakorló
Puhl valami olyasmit mondott, hogy max sárga lapot ért a dolog, de pirosat semmiképp. Nem szó szerint, nem gyűjtöm a Puhl-idézeteket, így nem magoltam be, de a lényege ez volt 😊

több mint 13 éve
davemayer Chicago Bears 15 546 — "Grammar maci"
Mit mondott Puhl? Érdekelne.
Nem találtam a neten sehol, hogy azt nyilatkozta volna, hogy ez nem volt piroslapos eset.
Tud valaki egy linket?Sobri Jóska
linket nem tudok de szakkommentátor volt a sport 1-en a stúdióban és a meccs utáni értékelésben mondta hogy óriásit hibázott a bíró és döntően befolyásolta a mérkőzés alakulását. Ha láttad volna a mérkőzést hallottad volna, ha megnézed lehet hogy még ismétlik majd. De esetleg ha nekem nem hiszel akkor kérdezz meg egy ismerősödet aki nézte is a közvetítést.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
Mit mondott Puhl? Érdekelne.
Nem találtam a neten sehol, hogy azt nyilatkozta volna, hogy ez nem volt piroslapos eset.
Tud valaki egy linket?

több mint 13 éve
davemayer Chicago Bears 15 546 — "Grammar maci"
az lehet hogy részeg (én személy szerint mint szakkommentátor rühellem) de azért a játékvezetéshez ért, amit nemzetközileg is igencsak elismertek.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 13 éve
Stez SMU Mustangs 48 288 — Whoops, looks like something went wrong.
"a labdáért vívott küzdelemben [color]támadja ellenfelét[/color]..."
Sobri Jóska
nem akarok és fogok beleszólni, de ezt se te, se krixtofer nem tudta alátámasztni, hogy szándékosan támadta volna ellenfelét.... :/peach
Nem kritérium a szándékosság.
A veszélyeztetés a kritérium.

Bekopizom ismét a szabálykönyv vonatkozó részét:

Bármely játékos, aki a labdáért vívott küzdelemben támadja ellenfelét elölről, oldalról vagy hátulról, használja egyik vagy mindkét lábát túlzott mértékű erőbevetéssel és veszélyezteti ellenfelét, súlyos szabálytalanságban vétkes.
A súlyos szabálytalanságban vétkes játékost ki kell állítani.

(A labdarúgás szabályai)Sobri Jóska
Mi a fokmérője? Mikortól számít veszélyeztetésnek? Ez megítélés kérdése, ezért minden mecsen lehetne 2-3 kiállítás. Ezt a szabályt bármire ra lehet húzni. Sztem nem veszélyeztetett senki Arbeola vetette oda magát. Blevi
Minden játékvezető részt vesz felkészítéseken, továbbképzéseken, okításokon, stb.
Aki a BL-ben vezet több százon.
Pl. a tegnapi eset annak számított a szabály szerint.
Sobri Jóska
Akkor Puhl Sanyi bácsi miért nem így látta? Ő nem elég szakmai szerinted? A te szabályaid szerint szabálytalan mások szabályolvasata szerint nem 😊Blevi
Na mondjuk Puhl Sanyi bácsira se nagyon hivatkozzunk, amikor szerencsétlen még a stúdióba is részegen megy be nem egyszer szerintem. 😀

több mint 13 éve
Blevi 9 059 — Lions & Cowboys fan
"a labdáért vívott küzdelemben [color]támadja ellenfelét[/color]..."
Sobri Jóska
nem akarok és fogok beleszólni, de ezt se te, se krixtofer nem tudta alátámasztni, hogy szándékosan támadta volna ellenfelét.... :/peach
Nem kritérium a szándékosság.
A veszélyeztetés a kritérium.

Bekopizom ismét a szabálykönyv vonatkozó részét:

Bármely játékos, aki a labdáért vívott küzdelemben támadja ellenfelét elölről, oldalról vagy hátulról, használja egyik vagy mindkét lábát túlzott mértékű erőbevetéssel és veszélyezteti ellenfelét, súlyos szabálytalanságban vétkes.
A súlyos szabálytalanságban vétkes játékost ki kell állítani.

(A labdarúgás szabályai)Sobri Jóska
Mi a fokmérője? Mikortól számít veszélyeztetésnek? Ez megítélés kérdése, ezért minden mecsen lehetne 2-3 kiállítás. Ezt a szabályt bármire ra lehet húzni. Sztem nem veszélyeztetett senki Arbeola vetette oda magát. Blevi
Minden játékvezető részt vesz felkészítéseken, továbbképzéseken, okításokon, stb.
Aki a BL-ben vezet több százon.
Pl. a tegnapi eset annak számított a szabály szerint.
Sobri Jóska
Akkor Puhl Sanyi bácsi miért nem így látta? Ő nem elég szakmai szerinted? A te szabályaid szerint szabálytalan mások szabályolvasata szerint nem 😊
több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 814 — capitaine du château de Vienne 1487
Gratulálok, már van meccsszimulátor meg agyturkász tuinvan. Tehát látjuk amit a bíró lát, tuggyuk mit gondolt és mit akart Nünü, sőt Árbeól belső vívódását is át érezzük belső valónkban, ezekből messzemenő következtetéseket eszközölünk, ám mindez Uraim délibáb csupán, azt a döntést nem vonta vissza senki, a többi a képzelet színes játéka.


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 20 513 — Vikings fan
Krix azért tartom más esetnek, mert Eboué fejelni ugrott fel úgyhogy nyújtott lábával köze nem volt a labdához. Mellesleg ő pontosan láttam hogy ugrik a másik is és ennek ellenére nyújtott lábbal ugrott fel FEJELNI. Ez nálam szintiszta piros.
Naninál azért érzem a sárgát ésszerűbbnek mert egyértelműen labdalevételre koncentrált, ahogy észrevette, hogy Arbeloa ott van próbált korrigálni, szándékosság egyetlen jelét nem véltem felfedezni ( szarabbul is esett pont azért mert nem hentelte le Arbeloát rendesen persze ezt a bírónak nem kell figyelembe venni). Ezért sárga.
Viszont a bírónak nem volt 200 visszajátszása annyit látott x szögből hogy Nani nyújtott/félignyújtott lábbal beleáll Arbeloába ezért meg simán piros jár, ezért is mondtam hogy a piros is adható.
De ha ennyi visszajátszás után jönnek az emberek (nem te) szándékosságal meg hogy köze nem volt a labdához beszólásokkal meg linkelnek egy videót ahol nyílegyenesen beleáll a vétkes a csávó mellébe röhejes.
De veled legalább értelmesen lehet vitázni ezért már megérte írni 😀Toca
Azt hiszem ennyi is a vitának, ha ezt valaki elolvassa. 😊 A legkorrektebb válasz a miértekre. krixtofer
korrekt, így van én mégis annyit azért hozzátennék hogy a labdarúgás eljutott arra a szintre hogy összesen 6 döntést befolyásoló szempár figyeli az eseményeket. Ha esetleg csak annyit látok a dologból hogy a egyik lerúgja a másikat ugyan kérdezzem már meg a segítőimet hogy ők mit láttak és ez befolyásolja a meghozott döntésemet (mivel ha jól tudom többek között ezért is vannak ott). Volt több mint 1 perce a diskurzusra ezért ezt nem lehet neki felróni. Ha pedig megtette és a többsége a bíróknak azt mondta hogy piros, majd erre ekkora általános felháborodás van (azt azért csak elismeritek nem?) akkor ideje összeegyeztetni a dolgokat mert komoly magyarázatra szorul a szabálykönyv.

ez olyan mintha én írtam volna:  manunited.blog.nepsport.hu/archives/2013/03/06/The_Outsider/davemayer
Én meg visszanéztem és tökéletesen jól kellett hogy lássa annyi sőt a partjelző az kb premierplánban látta. Persze azért 20 m-ről nehezebb itélkezni mint 15 visszajátszás után,de hát ez a dolga.
több mint 13 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 413 — Invisible man
Bármely játékos, aki a labdáért vívott küzdelemben támadja ellenfelét elölről, oldalról vagy hátulról....
(A labdarúgás szabályai)Sobri Jóska
Csak én láttam azt, hogy ő a labdát akarta lekezelni és nem is látta a védőt?
Matthew99
Nem Sobri Jóskán kívül mindenki látja.
De Sobri Jóskának igaza van akkor is. Tudod miért ? Mert ő Sobri Jóska.
Belinkel egy szabálypontot a fontost részt ami számára lényeges kiemeli, igaz hogy ott van mellette az a rész ami alapján meg már nem is feltétlen van igaza de mivel az nem pirossal kiemelt nem számít, szóval igaza van 😀Toca
Ja akkor így már értem. Kérek engedélyt lelépni 😊


A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
"a labdáért vívott küzdelemben [color]támadja ellenfelét[/color]..."
Sobri Jóska
nem akarok és fogok beleszólni, de ezt se te, se krixtofer nem tudta alátámasztni, hogy szándékosan támadta volna ellenfelét.... :/peach
Nem kritérium a szándékosság.
A veszélyeztetés a kritérium.

Bekopizom ismét a szabálykönyv vonatkozó részét:

Bármely játékos, aki a labdáért vívott küzdelemben támadja ellenfelét elölről, oldalról vagy hátulról, használja egyik vagy mindkét lábát túlzott mértékű erőbevetéssel és veszélyezteti ellenfelét, súlyos szabálytalanságban vétkes.
A súlyos szabálytalanságban vétkes játékost ki kell állítani.

(A labdarúgás szabályai)Sobri Jóska
Mi a fokmérője? Mikortól számít veszélyeztetésnek? Ez megítélés kérdése, ezért minden mecsen lehetne 2-3 kiállítás. Ezt a szabályt bármire ra lehet húzni. Sztem nem veszélyeztetett senki Arbeola vetette oda magát. Blevi
Minden játékvezető részt vesz felkészítéseken, továbbképzéseken, okításokon, stb.
Aki a BL-ben vezet több százon.
Pl. a tegnapi eset annak számított a szabály szerint.

Én egyébként sokkal nézhetőbbnek gondolnám a soccert, ha a focihoz hasonlóan lenne videóbíró, és ott egy grémium, mely ilyen esetben vitathatatlan döntésével hozzájárulna a mérkőzéshez.
Ez már a 21. század, technikailag megoldható.
Csak a sok makacs öregúr a bizottságokban nem tudja ezt felfogni.
De oly' sok pénzről van szó, hogy pár évtized, és ez is megoldódik, reményeim szerint.

több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 20 513 — Vikings fan
Bármely játékos, aki a labdáért vívott küzdelemben támadja ellenfelét elölről, oldalról vagy hátulról....
(A labdarúgás szabályai)Sobri Jóska
Csak én láttam azt, hogy ő a labdát akarta lekezelni és nem is látta a védőt?
Matthew99
Nem Sobri Jóskán kívül mindenki látja.
De Sobri Jóskának igaza van akkor is. Tudod miért ? Mert ő Sobri Jóska.
Belinkel egy szabálypontot a fontost részt ami számára lényeges kiemeli, igaz hogy ott van mellette az a rész ami alapján meg már nem is feltétlen van igaza de mivel az nem pirossal kiemelt nem számít, szóval igaza van 😀
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
...Sobri Jóska
Nálad baszdmegolni sem lehetne 😛Asbee
Azt nem is lehet. 😊Sobri Jóska
Na bazd meg.. télleg? 😛
több mint 13 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 413 — Invisible man
Bármely játékos, aki a labdáért vívott küzdelemben támadja ellenfelét elölről, oldalról vagy hátulról....
(A labdarúgás szabályai)Sobri Jóska
Csak én láttam azt, hogy ő a labdát akarta lekezelni és nem is látta a védőt?


A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 13 éve
Blevi 9 059 — Lions & Cowboys fan
"a labdáért vívott küzdelemben [color]támadja ellenfelét[/color]..."
Sobri Jóska
nem akarok és fogok beleszólni, de ezt se te, se krixtofer nem tudta alátámasztni, hogy szándékosan támadta volna ellenfelét.... :/peach
Nem kritérium a szándékosság.
A veszélyeztetés a kritérium.

Bekopizom ismét a szabálykönyv vonatkozó részét:

Bármely játékos, aki a labdáért vívott küzdelemben támadja ellenfelét elölről, oldalról vagy hátulról, használja egyik vagy mindkét lábát túlzott mértékű erőbevetéssel és veszélyezteti ellenfelét, súlyos szabálytalanságban vétkes.
A súlyos szabálytalanságban vétkes játékost ki kell állítani.

(A labdarúgás szabályai)Sobri Jóska
Mi a fokmérője? Mikortól számít veszélyeztetésnek? Ez megítélés kérdése, ezért minden mecsen lehetne 2-3 kiállítás. Ezt a szabályt bármire ra lehet húzni. Sztem nem veszélyeztetett senki Arbeola vetette oda magát.
több mint 13 éve
peach Atlanta Falcons 15 878 — a new hope (again)
"a labdáért vívott küzdelemben [color]támadja ellenfelét[/color]..."
Sobri Jóska
nem akarok és fogok beleszólni, de ezt se te, se krixtofer nem tudta alátámasztni, hogy szándékosan támadta volna ellenfelét.... :/peach
Nem kritérium a szándékosság.
A veszélyeztetés a kritérium.

Bekopizom ismét a szabálykönyv vonatkozó részét:

Bármely játékos, aki a labdáért vívott küzdelemben támadja ellenfelét elölről, oldalról vagy hátulról, használja egyik vagy mindkét lábát túlzott mértékű erőbevetéssel és veszélyezteti ellenfelét, súlyos szabálytalanságban vétkes.
A súlyos szabálytalanságban vétkes játékost ki kell állítani.

(A labdarúgás szabályai)Sobri Jóska
igen, elsőre is olvastam. csak sztem szarul van a szabály megfogalmazva, mert ez így nem egyértelmű. én úgy értelmezem, hogy igenis kritérium a szándékosság is....



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
...Sobri Jóska
Nálad baszdmegolni sem lehetne 😛Asbee
Azt nem is lehet. 😊

több mint 13 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
...Sobri Jóska
Nálad baszdmegolni sem lehetne 😛


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
"a labdáért vívott küzdelemben [color]támadja ellenfelét[/color]..."
Sobri Jóska
nem akarok és fogok beleszólni, de ezt se te, se krixtofer nem tudta alátámasztni, hogy szándékosan támadta volna ellenfelét.... :/peach
Nem kritérium a szándékosság.
A veszélyeztetés a kritérium.

Bekopizom ismét a szabálykönyv vonatkozó részét:

Bármely játékos, aki a labdáért vívott küzdelemben támadja ellenfelét elölről, oldalról vagy hátulról, használja egyik vagy mindkét lábát túlzott mértékű erőbevetéssel és veszélyezteti ellenfelét, súlyos szabálytalanságban vétkes.
A súlyos szabálytalanságban vétkes játékost ki kell állítani.

(A labdarúgás szabályai)

több mint 13 éve
davemayer Chicago Bears 15 546 — "Grammar maci"

új haverunk twitter követései...dugo1993
Ki az új haverunk ?😊
Toca
igen a tegnapi bíró. szidták itt is elegen, hogy többesszámba írjadugo1993
Jó ez meg megint túlzó. Ha annyira a Real felé húzott volna akkor az első góljukat megadja. Amit mondjuk szerintem meg is kellett volna, a kezezést a gólvvonalon is befújhatta volna.
Jó a piros lap miatt mi jöttünk ki belőle, de nem éreztem hogy nagyon nekünk fújt volna, inkább összevissza minden hülyeséget.Toca
nem hiszem hogy itt az érzelmek befolyásolták, egyszerűen nem ért ahhoz amit csinál.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 13 éve
davemayer Chicago Bears 15 546 — "Grammar maci"
Krix azért tartom más esetnek, mert Eboué fejelni ugrott fel úgyhogy nyújtott lábával köze nem volt a labdához. Mellesleg ő pontosan láttam hogy ugrik a másik is és ennek ellenére nyújtott lábbal ugrott fel FEJELNI. Ez nálam szintiszta piros.
Naninál azért érzem a sárgát ésszerűbbnek mert egyértelműen labdalevételre koncentrált, ahogy észrevette, hogy Arbeloa ott van próbált korrigálni, szándékosság egyetlen jelét nem véltem felfedezni ( szarabbul is esett pont azért mert nem hentelte le Arbeloát rendesen persze ezt a bírónak nem kell figyelembe venni). Ezért sárga.
Viszont a bírónak nem volt 200 visszajátszása annyit látott x szögből hogy Nani nyújtott/félignyújtott lábbal beleáll Arbeloába ezért meg simán piros jár, ezért is mondtam hogy a piros is adható.
De ha ennyi visszajátszás után jönnek az emberek (nem te) szándékosságal meg hogy köze nem volt a labdához beszólásokkal meg linkelnek egy videót ahol nyílegyenesen beleáll a vétkes a csávó mellébe röhejes.
De veled legalább értelmesen lehet vitázni ezért már megérte írni 😀Toca
Azt hiszem ennyi is a vitának, ha ezt valaki elolvassa. 😊 A legkorrektebb válasz a miértekre. krixtofer
korrekt, így van én mégis annyit azért hozzátennék hogy a labdarúgás eljutott arra a szintre hogy összesen 6 döntést befolyásoló szempár figyeli az eseményeket. Ha esetleg csak annyit látok a dologból hogy a egyik lerúgja a másikat ugyan kérdezzem már meg a segítőimet hogy ők mit láttak és ez befolyásolja a meghozott döntésemet (mivel ha jól tudom többek között ezért is vannak ott). Volt több mint 1 perce a diskurzusra ezért ezt nem lehet neki felróni. Ha pedig megtette és a többsége a bíróknak azt mondta hogy piros, majd erre ekkora általános felháborodás van (azt azért csak elismeritek nem?) akkor ideje összeegyeztetni a dolgokat mert komoly magyarázatra szorul a szabálykönyv.

ez olyan mintha én írtam volna:  manunited.blog.nepsport.hu/archives/2013/03/06/The_Outsider/

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 20 513 — Vikings fan

új haverunk twitter követései...dugo1993
Ki az új haverunk ?😊
Toca
igen a tegnapi bíró. szidták itt is elegen, hogy többesszámba írjadugo1993
Jó ez meg megint túlzó. Ha annyira a Real felé húzott volna akkor az első góljukat megadja. Amit mondjuk szerintem meg is kellett volna, a kezezést a gólvvonalon is befújhatta volna.
Jó a piros lap miatt mi jöttünk ki belőle, de nem éreztem hogy nagyon nekünk fújt volna, inkább összevissza minden hülyeséget.
több mint 13 éve
peach Atlanta Falcons 15 878 — a new hope (again)
"a labdáért vívott küzdelemben [color]támadja ellenfelét[/color]..."
Sobri Jóska
nem akarok és fogok beleszólni, de ezt se te, se krixtofer nem tudta alátámasztni, hogy szándékosan támadta volna ellenfelét.... :/



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 13 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 647

új haverunk twitter követései...dugo1993
Ki az új haverunk ?😊
Toca
igen a tegnapi bíró. szidták itt is elegen, hogy többesszámba írja