Sorozatok
32 feliratkozó
több mint 13 éve
Engem eléggé idegesített | Lajcsi | , szóval épp ideje volt lecsapjon rá a Sahtar Doneck.Jó kis rész volt a 3., sokkal jobban tetszett mint a 2.
több mint 13 éve
én az ötödik évadot is Dexter állandó teleportálása miatt utáltam, csak ezt ne erőltetnék annyira...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Dexter ismét eléggé adta a héten, szeretem ezeket a lassabb részeket. | Bár Lajos halála kiütött, egyáltalán nem számítottam rá. Teljesen felesleges volt, ezzel a lépéssel gyakorlatilag feleslegesen létezett, mert nem baszott ki Dexterrel egy kicsit se. Szóval ez gáz volt. A Skyrim ruhás faszin viszont jót röhögtem, pedig ott nagyon zavart a kamera. Teljesen más volt a kép, mint szokott lenni, tisztára Manhuntos volt, ippenhogy nem lettem rosszul. Nyilván ő még vissza fog térni később, talán az első Dex-Deb tag team gyilkolásra. |CSÁKKNÉÉÉ! 😀
The Walking Dead 3. évad is nyitott. | Az időugrás jó ötlet volt, csak kicsit butaságnak érzem, hogy már az előző végén is a börtön körül caftattak, mit balfaszkodhattak egész télen ezek. Bár jót tett a karaktereknek, kicsit fel lehetett rázni őket. Mindenki badassebb, mint valaha, egyedül Lorin nem történt változás. Legalább maradt kit szidni. Amúgy kurvajó volt, ennyi hentelés szerintem nem volt még összesen a sorozatban. A cold open meg zseniális volt, ahogyan nem szóltak egymáshoz, csak tették a dolgukat. A képregényben a börtön szál volt a kedvencem, hatalmas dolgok fognak odabent történni. Remélem nem írják át ezt annyira, bár Hershel lábával már el is kezdték 😀 | shawnka
Nagyon bejön a 7. évad. | Lajosnak tényleg elég szar napja volt 😀. Még kellett volna egy kis szarkavarás tőle, ami miatt Dex majd a 10. rész környékén kinyírja |
A walking dead is elég korrekt résszel nyitott. | ha negyed ennyi hent lesz részenként, akkor már örülök, csak a 2. évados ,,a farm, ahol élünk" ne folytatódjon ,,a börtön, ahol élünk"-kel. |
több mint 13 éve
Dexter ismét eléggé adta a héten, szeretem ezeket a lassabb részeket. | Bár Lajos halála kiütött, egyáltalán nem számítottam rá. Teljesen felesleges volt, ezzel a lépéssel gyakorlatilag feleslegesen létezett, mert nem baszott ki Dexterrel egy kicsit se. Szóval ez gáz volt. A Skyrim ruhás faszin viszont jót röhögtem, pedig ott nagyon zavart a kamera. Teljesen más volt a kép, mint szokott lenni, tisztára Manhuntos volt, ippenhogy nem lettem rosszul. Nyilván ő még vissza fog térni később, talán az első Dex-Deb tag team gyilkolásra. | The Walking Dead 3. évad is nyitott. | Az időugrás jó ötlet volt, csak kicsit butaságnak érzem, hogy már az előző végén is a börtön körül caftattak, mit balfaszkodhattak egész télen ezek. Bár jót tett a karaktereknek, kicsit fel lehetett rázni őket. Mindenki badassebb, mint valaha, egyedül Lorin nem történt változás. Legalább maradt kit szidni. Amúgy kurvajó volt, ennyi hentelés szerintem nem volt még összesen a sorozatban. A cold open meg zseniális volt, ahogyan nem szóltak egymáshoz, csak tették a dolgukat. A képregényben a börtön szál volt a kedvencem, hatalmas dolgok fognak odabent történni. Remélem nem írják át ezt annyira, bár Hershel lábával már el is kezdték 😀 |
több mint 13 éve
Workaholics valaki még ? Nekem cefetül bejön 😛 DripPár részt elkaptam Comedyn, nem rossz, elég beteg sorozat.
Most megy az új MIYM szintén Comedyn, én mondjuk nagyon régóta nem nézem, de ez a 7. évad első rész pont olyan, amit vártam. Unalmas, erőltetett, gyenge. Azt hiszem, nem vesztettem sokat, hogy abbahagytam az 5. évad környékén a nézését.
több mint 13 éve
Workaholics valaki még ? Nekem cefetül bejön 😛
több mint 13 éve
gáz, hogy nekem bejön a Neighbors még a 3. rész után is? 😀
több mint 13 éve
Eddig nagyon tetszik a Fringe záró évada! Minden rész nagyon érdekes, izgalmas. Mentalist is alakul eddig.
több mint 13 éve
666 Park Avenue: Unalmas volt nagyon. Első rész után kaszáltam is. Még Lock se tudott rajta segíteni.Shawn84Pilotnak elment. A folytatásra kíváncsi leszek, én adtam az első részre 6,5-7 pontot a 10-ből.
több mint 13 éve
666 Park Avenue: Unalmas volt nagyon. Első rész után kaszáltam is. Még Lock se tudott rajta segíteni.
több mint 13 éve
Én is megnéztem, nekem tetszett a pilot. Valóban végig pörgött és sok mindent megtudhattunk. Mivel 22 részes, ezért gondolom nem kell sietni szezon közben, szóval bízom a legjobbakban. 😊 Gabesz92Ez nekem is bejövős. Sokkal rosszabbra számítottam.
több mint 13 éve
már kiírtam dvd-re az lesőt.Pedig minden jobb eredetiben.
szóval de!
köszi 😊ZoliZoltán
Én már a szinkronizált sorozatokat is inkább angolul nézem (felirattal), ha van lehetőség.
több mint 13 éve
hi,a világ ellen elkövetett bűn az, ha azt a sorozatot szinkronnal akarod nézni.
A Friday Night Lights 3. évad nem jött ki itthon szinkronosan???
ZoliZoltán
amúgy nem.
több mint 13 éve
hi,A Friday Night Lights 3. évad nem jött ki itthon szinkronosan???
több mint 13 éve
nekem is bejött az Arrow, biztos, hogy nézni fogom.+ elkezdődött a The League 4. évad, még mindig kurvajó 😊
több mint 13 éve
Én is megnéztem, nekem tetszett a pilot. Valóban végig pörgött és sok mindent megtudhattunk. Mivel 22 részes, ezért gondolom nem kell sietni szezon közben, szóval bízom a legjobbakban. 😊
több mint 13 éve
megnéztem én is az Arrowt, zsúfolt és gyors volt a pilot, de ha nem kell sietni szezon közben, jóféle lehet. Mondjuk én a 22 részes évadoktól már óckodom egy ideje, de első évadban gondolom még lesz ötletük bőven.Ez volt az első újonc amire rámentem, többnyire csak akkor állok neki újdonságnak ha már vége a szezonnak és azt írják a végén is, hogy jóféle.
több mint 13 éve
Nos pilotoztam egy sort az utóbbi időben, íme a véleményem (spoilerek nélkül):Animal Practice nálam is kb ugyanez. Néztem mikor lesz már vége.Go on viszont nekem bejött. Meglepett, hogy ilyen szórakoztató, dramedyt sikerült összehozni. Én nézem tovább. Revolution pilot nekem nagyon bejött. Volt ritmusa, volt esemény, de a második rész már igencsak lassú volt. egyenlőre eddig jutottam, de nem úgy néz ki, hogy felpörögnének az események. kicsit túlságosan is keverik az eseményeket.
Animal Practice: Ezt még régebben néztem meg az olimpia idején, hát nem igazán fogott meg, az első rész 20 percét is végiguntam (mosoly nélkül), úgyhogy hagytam is a fenébe, és a kritikák szerint azóta se jobb...
Go On: Matthew Perry miatt néztem csak meg, kár volt... Bár az előzőnél lényegesen jobb volt, sőt volt pillanat mikor nevettem is, de a vége teljesen elvette a kedvemet a folytatástól... Ennek ellenére még nem kaszáltam, és talán egyszer megnézem, de nem mostanában. Jah és pozitívum, hogy az első részben szerepelt KG (igaz csak hangilag 😀), és TO is.
Revolution: Pilot nekem tetszett, bár nem igazán pörgött, és sajnos ez továbbra is igaz. Kicsit lagymatag és szerintem rosszul felépített (pl a részek WTF pillanatai nem lennének rosszak, ha előtte látnánk dolgokat arról amin a vegén meg kéne lepődnünk...), valamint túl sok a történetszál is. Ezek ellenére is maradok a sorozatnál, bár nem igazán győzött meg a dolog és a 4. részt még nem is néztem meg, de az előbbieknél jobb 😀
666 Park Avenue: 2 rész után tetszik is meg nem is. Bár alapvetően nem az én stílusom, (az AHS-ből is 1,5 részt bírtam) de Terry O'Quinn miatt maradok, mert brutális ebben a szerepben, valamint azért is mert bár sablonos, ennek ellenére is élvezhető.
Arrow: Na ez viszont nagyon tetszett, épp az előbb fejeztem be, és hát csak ajánlani tudom mindenkinek, aki még nem látta. Negatívum nem igazán volt, pörgött is, a történet is tetszett, meg úgy az egész, amúgy is szeretem az ilyen magányos harcosokat... 😀 Olyan PoI, Dexter keveréknek mondanám az első rész után (két nagy kedvencem azok is) 😀Jughead
Emellett a Last Resort az Elementary és a The Neighbors pilotot is megnéztem
A Last Resort az idei pilotok közül az egyik legerősebb szerintem. Pörgős, történet, amiben bizony nagyon sok lehetőség rejlik a későbbiekben. vannak benne érdekes húzások, de összességében elég jól adagolják a feszültséget és az eksönt. mindenképp maradok.
Az Elementary ugye a Shaerlock történet. Ez lenne ugye az angol verzió 22 részes adaptálása. Az angolt még nem láttam, viszont ez tetszett. Igaz, hogy az első ügy kissé gyengére sikeredett, de a főszereplő karakterek elég jól el lettek találva. Nekem egyébként a Monk jutott eszembe róla elsőként. A felállás szinte ugyan az, apró változtatásokkal, és ez azért komolyabban van véve, de teljesen a Monkra üt az egész. Azt szerettem, ez is jó volt. Ha nem is most, de mindenképp nézni fogom.
The Neighbors: egy igazi idióta sorozat lesz ez. vagy szeretni vagy utálni lehet. Nekem összességében bejött. Kicsit túlságosan is elmentek bugyutába, de heti egyszer fél órában tökéletes kikapcsolódás lehet. De azon sem csodálkozom ha van akit idegesít.
több mint 13 éve
Én a Mindy project pilotját néztem meg, pár üdítőnek ható humoros helyzeten kívül botrány volt sajnos, HIMYM-et még mindig kedvelőknek lehet bejön

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Nos pilotoztam egy sort az utóbbi időben, íme a véleményem (spoilerek nélkül):Animal Practice: Ezt még régebben néztem meg az olimpia idején, hát nem igazán fogott meg, az első rész 20 percét is végiguntam (mosoly nélkül), úgyhogy hagytam is a fenébe, és a kritikák szerint azóta se jobb...
Go On: Matthew Perry miatt néztem csak meg, kár volt... Bár az előzőnél lényegesen jobb volt, sőt volt pillanat mikor nevettem is, de a vége teljesen elvette a kedvemet a folytatástól... Ennek ellenére még nem kaszáltam, és talán egyszer megnézem, de nem mostanában. Jah és pozitívum, hogy az első részben szerepelt KG (igaz csak hangilag 😀), és TO is.
Revolution: Pilot nekem tetszett, bár nem igazán pörgött, és sajnos ez továbbra is igaz. Kicsit lagymatag és szerintem rosszul felépített (pl a részek WTF pillanatai nem lennének rosszak, ha előtte látnánk dolgokat arról amin a vegén meg kéne lepődnünk...), valamint túl sok a történetszál is. Ezek ellenére is maradok a sorozatnál, bár nem igazán győzött meg a dolog és a 4. részt még nem is néztem meg, de az előbbieknél jobb 😀
666 Park Avenue: 2 rész után tetszik is meg nem is. Bár alapvetően nem az én stílusom, (az AHS-ből is 1,5 részt bírtam) de Terry O'Quinn miatt maradok, mert brutális ebben a szerepben, valamint azért is mert bár sablonos, ennek ellenére is élvezhető.
Arrow: Na ez viszont nagyon tetszett, épp az előbb fejeztem be, és hát csak ajánlani tudom mindenkinek, aki még nem látta. Negatívum nem igazán volt, pörgött is, a történet is tetszett, meg úgy az egész, amúgy is szeretem az ilyen magányos harcosokat... 😀 Olyan PoI, Dexter keveréknek mondanám az első rész után (két nagy kedvencem azok is) 😀
több mint 13 éve
egyetértek, Shieldben is a legjobb voltSoA-ban üdítő volt | Walton Goggins | t látni a | The Shield | ből, kissé érdekes szerepben 😀GergőbácsiA Justified-ot csak miatta nézem, hatalmas forma, itt is mit művelt, aztakurva!Höri
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 13 éve
SoA-ban üdítő volt | Walton Goggins | t látni a | The Shield | ből, kissé érdekes szerepben 😀GergőbácsiA Justified-ot csak miatta nézem, hatalmas forma, itt is mit művelt, aztakurva!
több mint 13 éve
Válság van a sitcom piacon 😊mondjuk aki ezeket nézi, annak a New Girlt is kéne. Én nem szoktam sok sitcomot nézni (7), de a Community és a Pyrex után az most már a 3. számú kedvencem, stílusában hasonlít a nagy mainstream duóra, mégis sokkal frissebb és szórakoztatóbb. Sőt én a Dont trust the Bitch-et is jobban várom már, de ez lehet, hogy csak a Krysten Ritter suckerségemnek tudható be.HIMYM és TBBT is szar már. mégis nézem. 😀braxa88Ez a helyes hozzáállás! 😀Gabesz92
A Modern Family sem a régi már, de még mindig több jó momentum van benne, mint a CBS félékben.Höri
Nyugodtan írhatod, hogy a Modern Family szar, nagyon hamar elfáradt, már a második évad se volt különösebben vicces. A Big Bangnek volt egy része, ami már majdnem elérte a 3. - egyébként elég gyenge - évad színvonalát, de egyébként borzalmas, sőt, a Parks&Rec is sokszor unalomba fullad, szerintem a Louis se olyan nagy durranás, bár kétségkívül legalább eredeti, a Family Guy tíz részenként egyszer jó, és ezek a színvonalasabbak.
A New Girlt még érdemes nézni, de az is elég hit&miss sorozat.
Tepper takarodj!
több mint 13 éve
Cirka 2 hónap alatt átrágtam magam a Lost 6 évadán,anno kimaradt,de baráti unszolásra most beadtam a derekam.Valahogy sikerült elérniük,hogy a valaha látott legzseniálisabb/legzagyvább határvonalon imbolygok mióta végeztem vele.De erősen székbe ragasztós volt,azt elismerem.