Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

USA és a világ

32 feliratkozó

több mint 3 éve
andree Arizona Cardinals 1 800
Irán nagyon komoly! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e eredményt elérniük, igazi mesebeli sztori lenne!
Szokol
Számomra személyesen is hatalmas dolog lenne, ha bármilyen pozitív vége lenne ennek az eseménysorozatnak. Mindig is globalizációkritikusnak tartottam magam, de nem az itthon általánosan elterjedt nemzeti szuverenitás csapásvonalon, amit pl az LMP, részben a kormány vagy Torockai képvisel, hanem abban a formában, hogy a működő globalizáció az lenne, ha a nyugati kultúra és életforma példát mutatna ezeknek az országoknak, és a modern világban szükséges gazdasági együttműködésen túl, megmutatná, hogy a felvilágosult, emberi életet és értékeket tiszteletben tartó, hagyományokat tisztelő de szekuláris berendezkedés mennyivel élhetőbb országokat eredményez.

Ennek pont az ellenkezője történt, a nyugat(főleg az USA) lerabolta ezeket az országokat, elképesztő manipulációkat hajtott végre, szélsőséges vallási vezetőket segített, és annyi történt, hogy ezek még extrémebb, még borzalmasabb országok lettek, amik ráadásul hatalmas erőforrások felett diszponálnak. A 20-as éveimben ezt úgy fogalmaztam meg, hogy nem az volt a cél, hogy legyen egy mindenkinek élhető világ, hanem hogy itt legyen olcsó olaj ott meg McDonald's. Nyilván ennél összetettebb a dolog, de a lényeg az, hogy totálisan feladtam a reményt, hogy az én életemben bármi is megvalósuljon abból amiről anno fantáziáltam. Miután a mi társadalmaink is szép lassan hanyatlani kezdtek és fordultak el azoktól az értékektől amiket azt hittem mi reklámozhatunk a keleti világnak, beírtam az x+1-edik naiv idealista baromságomnak, Az Arab tavasz utáni további radikalizálódás után igazából nem is foglalkoztam már a témával. Na ebből érkezve most totálisan letaglózott az ami történik. Nagyon kicsi lépés ez, és sajnos nagyon nagy az esélye, hogy rengeteg halotton kívül nem következik majd belőle semmi, de akkor is egy elképesztő dolog, és rettenetesen zavar, hogy alig van róla szó. Politikust talán nem is hallottam nyilatkozni róla, és az eheti magyar podcast sorozatban is többet ér még 10 percet viccelődni az ellenzéken, mint kibeszélni ezt a témát. Komolyan 9gagen többet tudok meg az eseményekről minta magyar sajtóból.
több mint 3 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 430 — Steelers fan
Irán nagyon komoly! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e eredményt elérniük, igazi mesebeli sztori lenne!
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 411 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
magas a morál a mobilizáltak között

deyell
Ez is hibátlan:

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 027 — Sworn to the Dark
magas a morál a mobilizáltak között

built for this shit

több mint 3 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 561 — Cowboys fan
 telex.hu/kulfold/2022/09/22/ebrahim-raiszi-iran-elnok-interju-cnn-christiane-amanpour-fejkendo-tuntetes

Senki se meri a szemébe mondani az iráni elnöknek, hogy túl tolják a sáriát? Amanpour: Fogd meg a söröm!
nagir
Az iráni nők lázadása eléggé elveszik a háború árnyékában, pedig az egyik legnagyszerűbb dolog lehetne, ami az utóbbi évtizedekben történt. Ha igazak a hírek épp most fojtják majd vérbe, pedig hatalmas dolog lenne, ha tenne kifelé egy lépést az a régió a komplett elmebajból.
andree
Döntsék meg nyugodtan ezeknek az elmaradott faszoknak a kormányát, csak vigyázzanak a pisztáciára
slowmotion
Jó a szó. Nem birnék el még egy iráni pisztácia-szankciót. Ég es föld a különbség az iráni vs. bármilyen más pisztácia között (komolyan).
MC12
Egyszer kaptam egy iráni pisztácia katalógust, 100 oldalnyi kép, mind egyedi fajta.

Ellenben ha az kell, akkor égjenek a pisztácia erdők is. #mahsaamini
Gyurma Pappa
nem tesz jót a globális felmelegedésnek. valami más megoldás kell.
slowmotion
Azok az országok, ahol a nők egyenjogúsága rendben van, alacsonyabb az ökológiai lábnyom is. Szóval, first things first.
Gyurma Pappa
próbálnék kompromisszumos megoldást találni, hogy a nők is jól járjanak, és a pisztácia is megmaradjon, jó?! 😀
slowmotion
 youtu.be/Ui5u8LbNSs4
empty taxi
pont azért (is), hogy ez ne ismétlődhessen meg
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 208 — The only discipline that lasts, is self discipline
2 probléma van sztem

1. ez nem csak egyedi eset, rengeteg ilyen idióta van (oldalról függetlenül)
2. ha szimplán ignoráod a számodra "alantas" személyeket akkor nem csinálsz egyebet mint bevonulsz az elefántcsontpalotába és csodálkozol hogy mennyi a hülye
Negritis, a vajda
Van egy harmadik is. Ha felhasználod, kihasználod őket és ezzel erősíted. A Helmut által linkelt Qanon se lenne akkora probléma, ha Trump a rövid távú érdekei miatt nem kezdi el "ölelgetni" őket. Ölelgette, mára belpolitikai problémát jelentenek. Igaz ez pl. a hadseregre is. Minden hadseregben nagyjából hasonló arányban vannak erőszakra, vandalizmusra hajlandó emberek. Ezek alkalmanként erőszakoskodnak, vandálkodnak, gyilkolásznak is. De ha kezeled őket, akkor kapsz egy nyugati hadsereget, ha pedig nem tudod / akarod kezelni, esetleg direktben ki akarod használni (pl. a civil lakosság megfélemlítésére), akkor meg kapsz egy orosz hadsereget bucsai esetek sorával.

Nálunk kezd veszélyesen népszerű lenni az, amit ez a nyilvánvalóan "egyszerű" ember írt. És sajnos ahelyett, hogy kezelve lenne a probléma, jelenleg konstans megerősítést kapnak. Nem kell, hogy a kormány propaganda - királyi tévétől origóig - direkt kimondja ezeket a hülyeségeket. Trump se mondta soha ki, hogy a Qanon-nak igaza van. Csak úgy csűrte, hogy kihallható volt belőle. A magyar kormányoldali propagandából sajnos bőven kihallható az, amit ezek az emberek pozitív visszajelzésnek gondolhatnak. És ezzel csinálunk magunknak egy újabb társadalmi problémát, amivel a jövőben majd kénytelenek leszünk küszködni.
peterk2005 udvari bolond
sztem ez nem teljesen igy van. egy nyugati hadsereg is kovet el bucsai dolgokat, csak legfeljebb kisebbek, kevesbe kapnak nyilvanossagot. de ugyanugy elofordultak nyugati hadsereg altal elkovetett haborus bunok Afganisztanban, Irakban mindenhol. haboru az haboru, minden piszkaval, oldaltol fuggetleneul. nem veletlen h USA nem ratifikalja a Romai Statutumot.
csebi
"Megcáfoltad" a postomat ugyanazzal, amit én is írtam. 😊 Persze. Esetek előfordulnak mindenhol. A különbség az - és ez nagyon is érdemi, fontos különbség -, hogy az a hadsereg amelyik nem tudja/akarja ezt kezelni, az hajlandó ezt stratégiaként is használni, illetve sorozatban történnek meg ilyen esetek.

Az alap állítás egyébként nem a hadseregre vonatkozott, hanem általánosan arra, hogy ha a hülyeséget / agressziót / gyűlöletet / összeesküvés-elméleteket a hatalom, a vezetés elkezdi kihasználni saját érdekei mentén, akkor a hülyeség / agresszió / gyűlölet nagyon könnyen eszkalálódik.
peterk2005 udvari bolond
Guantanamera
Guajira Guantanamera
Guantanamrera
Guajira Guantanamera

sose látta Helsinkiből senki.
Willie Parker
Ütjük ugyanazt a dobot. Norvégiában meg volt egy tömeggyilkos aki 70+ fiatalt ölt meg egy nyári fesztiválon. És ha nagyon kaparászok és keresgélek, akkor valószínűleg találok példát arra is, hogy a norvég kormány csinált a kozelmúltban valami disznóságot. Ezzel együtt, melyik társadalmi berendezkedést preferálod, melyikben szeretnél élni inkább? Az övékben, vagy a miénkben? Nem csak a jólétre gondolok. De kérdezhetném azt is, hogy ha megszállnák az országodat, akkor mikor éreznéd a magad és a családod életét nagyobb veszélyben? Ha egy NATO ország szállja meg, vagy ha az oroszok?

Még egyszer (utoljára 😊 ) : annyit szerettem volna mondani, hogy nem az egyes egyén hülyesége a probléma. Hülyék mindenütt vannak, és hülyeségek időnként elő is fordulnak ezért. A probléma társadalmi szinten akkor jelentkezik, ha a hülyeséget elkezdik hatalmi célokból kihasználni, felhasználni. (Vagy egyenesen beépítik a hatalmi / döntési mechanizmusokba.)
peterk2005 udvari bolond
azert Guantanamora azt mondani, hogy egyeni hulyeseg, tobb mint erdekes. hatalmi celokra hasznaltak.
csebi
Nem mondtam rá, hogy egyéni hülyeség. De hagyjuk, nincs kedvem negyedszerre is leírni ugyanazt.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 655 — Lucas Scott
 telex.hu/kulfold/2022/09/22/ebrahim-raiszi-iran-elnok-interju-cnn-christiane-amanpour-fejkendo-tuntetes

Senki se meri a szemébe mondani az iráni elnöknek, hogy túl tolják a sáriát? Amanpour: Fogd meg a söröm!
nagir
Az iráni nők lázadása eléggé elveszik a háború árnyékában, pedig az egyik legnagyszerűbb dolog lehetne, ami az utóbbi évtizedekben történt. Ha igazak a hírek épp most fojtják majd vérbe, pedig hatalmas dolog lenne, ha tenne kifelé egy lépést az a régió a komplett elmebajból.
andree
Döntsék meg nyugodtan ezeknek az elmaradott faszoknak a kormányát, csak vigyázzanak a pisztáciára
slowmotion
Jó a szó. Nem birnék el még egy iráni pisztácia-szankciót. Ég es föld a különbség az iráni vs. bármilyen más pisztácia között (komolyan).
MC12
foleg amikor nekem elutotte a sparos neni, es repakent utotte be az irani pisztaciat. vmi 120 ft-t fizettem egy szep nagy adagert.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.

empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 410 — NFL bracket champion '26
 telex.hu/kulfold/2022/09/22/ebrahim-raiszi-iran-elnok-interju-cnn-christiane-amanpour-fejkendo-tuntetes

Senki se meri a szemébe mondani az iráni elnöknek, hogy túl tolják a sáriát? Amanpour: Fogd meg a söröm!
nagir
Az iráni nők lázadása eléggé elveszik a háború árnyékában, pedig az egyik legnagyszerűbb dolog lehetne, ami az utóbbi évtizedekben történt. Ha igazak a hírek épp most fojtják majd vérbe, pedig hatalmas dolog lenne, ha tenne kifelé egy lépést az a régió a komplett elmebajból.
andree
Döntsék meg nyugodtan ezeknek az elmaradott faszoknak a kormányát, csak vigyázzanak a pisztáciára
slowmotion
Jó a szó. Nem birnék el még egy iráni pisztácia-szankciót. Ég es föld a különbség az iráni vs. bármilyen más pisztácia között (komolyan).
MC12
Egyszer kaptam egy iráni pisztácia katalógust, 100 oldalnyi kép, mind egyedi fajta.

Ellenben ha az kell, akkor égjenek a pisztácia erdők is. #mahsaamini
Gyurma Pappa
nem tesz jót a globális felmelegedésnek. valami más megoldás kell.
slowmotion
Azok az országok, ahol a nők egyenjogúsága rendben van, alacsonyabb az ökológiai lábnyom is. Szóval, first things first.
Gyurma Pappa
próbálnék kompromisszumos megoldást találni, hogy a nők is jól járjanak, és a pisztácia is megmaradjon, jó?! 😀
slowmotion
 youtu.be/Ui5u8LbNSs4

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...

Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 288 — zászló zászló szív

MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 665

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 044
Local Telegram channels report that #Uzbekistan has stopped accepting the #Russian card payment system "Mir". This was confirmed by processing center UZCARD.
Earlier, these cards were rejected in #Turkey, #Kazakhstan, #Vietnam and #Armenia for fear of falling under sanctions.
több mint 3 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 561 — Cowboys fan
 telex.hu/kulfold/2022/09/22/ebrahim-raiszi-iran-elnok-interju-cnn-christiane-amanpour-fejkendo-tuntetes

Senki se meri a szemébe mondani az iráni elnöknek, hogy túl tolják a sáriát? Amanpour: Fogd meg a söröm!
nagir
Az iráni nők lázadása eléggé elveszik a háború árnyékában, pedig az egyik legnagyszerűbb dolog lehetne, ami az utóbbi évtizedekben történt. Ha igazak a hírek épp most fojtják majd vérbe, pedig hatalmas dolog lenne, ha tenne kifelé egy lépést az a régió a komplett elmebajból.
andree
Döntsék meg nyugodtan ezeknek az elmaradott faszoknak a kormányát, csak vigyázzanak a pisztáciára
több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 027 — Sworn to the Dark
bazmeg.

built for this shit

több mint 3 éve
Nomac New England Patriots 4 671 — balazs.t85@gmail.com
több mint 3 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 886 — Víí veeer dö cseempjönsz.
A twittek alapján visznek mindenkit, semmit nem számít hogy szolgáltál el. Ez sokkal inkább egy általános mozgósítás mint részleges.
Nomac
Mindenben hazudoznak. Miért pont ebben ne tennék?
zinedine5
Az a egyetemi burjaföldi videó is porhintés szerinted? Mi hasznuk lenne belőle? Mármint a Putyin / hatalompártiaknak? Vagy úgy értetted, hogy nyugati propaganda? Kiké? (Ukrán majdnem biztosan nem, mert annak a forrásai mára ismertek.)

Ha viszont az megtörténhet, hogy egyetemre bemenve onnan viszik el a fiatalokat, akkor ahhoz képest egy 32 éves IT-s behívása semmi extra, sőt normalitás.
peterk2005 udvari bolond
Cibass az, aki azt gondolja, hogy ez ukrán prop. Ami akár igaz is lehet, de éppúgy lehet valóság. A mozgósítási létszámot a cár kiadta, azt hozni kell, akár megvan az a valóságban, akár nincs. Plusz aki elég pénzes/befolyásos/ügyes, az nem fog menni meghalni Ukrajnába, és ezek helyére kell valaki más.
ender1112
Nehezen találok szavakat! Hogy jött ki nálad ez a matek?
clbass
Ha félreértettem, bocs, de nekem az jött le az írásodból.
több mint 3 éve
andree Arizona Cardinals 1 800
 telex.hu/kulfold/2022/09/22/ebrahim-raiszi-iran-elnok-interju-cnn-christiane-amanpour-fejkendo-tuntetes

Senki se meri a szemébe mondani az iráni elnöknek, hogy túl tolják a sáriát? Amanpour: Fogd meg a söröm!
nagir
Az iráni nők lázadása eléggé elveszik a háború árnyékában, pedig az egyik legnagyszerűbb dolog lehetne, ami az utóbbi évtizedekben történt. Ha igazak a hírek épp most fojtják majd vérbe, pedig hatalmas dolog lenne, ha tenne kifelé egy lépést az a régió a komplett elmebajból.
több mint 3 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 715 — Bla, bla, bla
 telex.hu/kulfold/2022/09/22/ebrahim-raiszi-iran-elnok-interju-cnn-christiane-amanpour-fejkendo-tuntetes

Senki se meri a szemébe mondani az iráni elnöknek, hogy túl tolják a sáriát? Amanpour: Fogd meg a söröm!

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 689

Negritis, a vajda
Wut,
Ez akkor igy most mit jelent?
Mehet minden ruszki es mindenki is, problema nelkul?
több mint 3 éve
clbass New Orleans Saints 3 173 — Saints fan