Világnézeti csevegő

6 feliratkozó

9 hónapja
#JC6 Denver Broncos 1 540
Most tudtam visszaolvasni a hsz-kat. Többeknek: ne tévedjünk, a HGY sosem a „krisztusi szegénységet” hirdette és tartotta kívánatos állapotnak. Ellenkezőleg. A gyülis felfogás szerint az anyagi-gazdasági boldogulás (ha a HGY tagjaként részesül valaki ebben az áldásban) pont Isten jelenlétének a bizonyítéka. Minél gazdagabb valaki, annál inkább. Németh Sándort ebből a szempontból nem lehet következetlenséggel vádolni. Más kérdés, hogy ki és mit gondol a kereszténység valódi tartalmáról.
nagylaza
Te vagy az, Bartus?
#JC6
Kurva életbe, lelepleztél! (Csak egy kérdésem van: ???)
nagylaza
Megsúgta a Szent Szellem, te agysebész.
9 hónapja
nagylaza Green Bay Packers 5 113 — beers & Packers

Akartam is kérdezni: olvastad már a folytatást? Érdemes?
 www.libri.hu/konyv/bartus_laszlo.fesz-lesz.html

Ez a weberi protestáns kapitalizmusfelfogás, az újkeresztény, evangelista egyházak mind eképp működnek, vállalkozásként, ami logikus is, hiszen alakuláskor nincs se történelmi vagyonuk, se állami támogatásuk, se bevételszerző kapcsolt intézményeik, így kénytelenek önfinanszírozni a tagság által.
Ezt meg megkönnyíti ha a tagságnak van miből adakozni, adományozni, támogatni.
Bár a hiszékeny hülyék pénzére mennek, de egy új egyháznál kevés piacibb vállalkozás létezik.
Sobri Jóska
Igen, a "protestáns etika". De nem minden "újkeresztény" egyház működik így.
9 hónapja
#JC6 Denver Broncos 1 540
Most tudtam visszaolvasni a hsz-kat. Többeknek: ne tévedjünk, a HGY sosem a „krisztusi szegénységet” hirdette és tartotta kívánatos állapotnak. Ellenkezőleg. A gyülis felfogás szerint az anyagi-gazdasági boldogulás (ha a HGY tagjaként részesül valaki ebben az áldásban) pont Isten jelenlétének a bizonyítéka. Minél gazdagabb valaki, annál inkább. Németh Sándort ebből a szempontból nem lehet következetlenséggel vádolni. Más kérdés, hogy ki és mit gondol a kereszténység valódi tartalmáról.
nagylaza
Te vagy az, Bartus?
9 hónapja
Amadeus Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 24 319
Persze, hogy túl vagyok pörögve, amikor valótlan állítások és rágalmak záporoznak egy anonim fórumon hetek óta irányunkba.
Leírtam tegnap mindent, senkit nem érdekelt.

Pl.:
"Németh Sándor nem lett többségi tulajdonos, külföldi befektetők üzletrészét vásárolta meg. A Gyülekezet érdekeltsége nem csökkent ez által. Elmondható, hogy az ATV teljesen magyar tulajdonba került."

"A gyülekezet pénze nem lehet magánvagyok. A budapesti és a többi helyi gyülekezet pénzügyeit az adománykezelő testületek tagjai irányítják, a belső szabályzatainknak megfelelően és teljes felelősséggel."

"A törvény még felügyelő bizottság létrehozását sem írja elő feltétlenül, mi pedig éppen a garanciákat erősítjük ilyen testület felállításával, valamint független, külső könyvvizsgálat biztosításával, ami szintén nem kötelező minden esetben."

Ezek mellett a 80-as évektől folyamatosan a Gyülekezet tönkretételén munkálkodtak egyesek, államszervek, stb.
Több, mint 27-szer küldték ránk a NAV-ot. Az összes gyülekezeti céget és kft-t, vállalkozásokat és a hozzánk köthető társaságokat átvilágították.
Üldöztek, megfigyeltek, tönkretettek embereket, családokat szakítottak szét, de nem találtak semmit.

De írhatok én bármit, senkit nem érdekel. Ugyan azt fújjátok újra és újra, mindig ugyanazok a dolgok jönnek elő évente 2-3x, mint az előzőekben.
Itt mindenkinek szúrja a szemét minden, ellenben mindenki szent és sérthetetlen, mindent jobban tudtok és ti beleláttok a Hit Gyülekezete mindennapjaiba, dolgaiba, pénzügyeibe. Ugye?

Csak azt nem értem mi a bajotok? Hogy gazdag a vezetőnk? És?
Nem a ti pénzetek, a miénk! Mi adtuk. Mi van akkor? Ne kelljen már ilyeneket magyarázni..
Ez a mi döntésünk, mi jogotok megkérdőjelezni?

Elengedem inkább ezt az egészet. Éljetek boldogan.
#JC6
Így szálltok le a bicikliről.

Gruden Grinder
9 hónapja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 24 549 — #NoStress
Most tudtam visszaolvasni a hsz-kat. Többeknek: ne tévedjünk, a HGY sosem a „krisztusi szegénységet” hirdette és tartotta kívánatos állapotnak. Ellenkezőleg. A gyülis felfogás szerint az anyagi-gazdasági boldogulás (ha a HGY tagjaként részesül valaki ebben az áldásban) pont Isten jelenlétének a bizonyítéka. Minél gazdagabb valaki, annál inkább. Németh Sándort ebből a szempontból nem lehet következetlenséggel vádolni. Más kérdés, hogy ki és mit gondol a kereszténység valódi tartalmáról.
nagylaza
Ez a weberi protestáns kapitalizmusfelfogás, az újkeresztény, evangelista egyházak mind eképp működnek, vállalkozásként, ami logikus is, hiszen alakuláskor nincs se történelmi vagyonuk, se állami támogatásuk, se bevételszerző kapcsolt intézményeik, így kénytelenek önfinanszírozni a tagság által.
Ezt meg megkönnyíti ha a tagságnak van miből adakozni, adományozni, támogatni.
Bár a hiszékeny hülyék pénzére mennek, de egy új egyháznál kevés piacibb vállalkozás létezik.

9 hónapja
nagylaza Green Bay Packers 5 113 — beers & Packers
Most tudtam visszaolvasni a hsz-kat. Többeknek: ne tévedjünk, a HGY sosem a „krisztusi szegénységet” hirdette és tartotta kívánatos állapotnak. Ellenkezőleg. A gyülis felfogás szerint az anyagi-gazdasági boldogulás (ha a HGY tagjaként részesül valaki ebben az áldásban) pont Isten jelenlétének a bizonyítéka. Minél gazdagabb valaki, annál inkább. Németh Sándort ebből a szempontból nem lehet következetlenséggel vádolni. Más kérdés, hogy ki és mit gondol a kereszténység valódi tartalmáról.
9 hónapja
nagylaza Green Bay Packers 5 113 — beers & Packers
 nepszava.us/wp-content/uploads/2020/05/hitgyuli-zrt.png
itten a cégháló, persze nem muszáj ehinni, ahogy gujásmarci se baszta tele a tényfeltáró reportját cégadatokkal, azt meg egyből megkajálod József, József....
sutianap
De ezek a cégek hol vannak a linkelt e-cégjegyzékes céginfókban?
Kopizd már ide az e-cégjegyzékből. Egyszerűbb lenne, nem?
Tudod, ilyen a hit.
Marci sosem baszott át még ha más is a világnézetünk, Bartus meg egy sértett szarházi, aki érzelemvezérelten fröcsög évek óta.
Sobri Jóska
"Sértett szarházi." Esetleg: csalódott? Kiábrándult?
nagylaza
Én egzaktul leírtam: sértett, takonygerincű szarházi.
Amiből kihagyják, arról fröcsög, miközben egy összeférhetetlen, érzelemvezérelt pöcs.
Ha ezt nem érted, nem az én hibám.
Ha nem értesz vele egyet, az se.
Sobri Jóska
Meggyőztél. Nem tehetek mást, meghajolok az érveid előtt. (Fölösleges hangsúlyoznod, hogy nem a te hibád. Fel se merül senkiben, hogy bármiféle hibád lehetne.)
9 hónapja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 24 549 — #NoStress
 nepszava.us/wp-content/uploads/2020/05/hitgyuli-zrt.png
itten a cégháló, persze nem muszáj ehinni, ahogy gujásmarci se baszta tele a tényfeltáró reportját cégadatokkal, azt meg egyből megkajálod József, József....
sutianap
De ezek a cégek hol vannak a linkelt e-cégjegyzékes céginfókban?
Kopizd már ide az e-cégjegyzékből. Egyszerűbb lenne, nem?
Tudod, ilyen a hit.
Marci sosem baszott át még ha más is a világnézetünk, Bartus meg egy sértett szarházi, aki érzelemvezérelten fröcsög évek óta.
Sobri Jóska
"Sértett szarházi." Esetleg: csalódott? Kiábrándult?
nagylaza
Én egzaktul leírtam: sértett, takonygerincű szarházi.
Amiből kihagyják, arról fröcsög, miközben egy összeférhetetlen, érzelemvezérelt pöcs.
Ha ezt nem érted, nem az én hibám.
Ha nem értesz vele egyet, az se.

9 hónapja
nagylaza Green Bay Packers 5 113 — beers & Packers
 nepszava.us/wp-content/uploads/2020/05/hitgyuli-zrt.png
itten a cégháló, persze nem muszáj ehinni, ahogy gujásmarci se baszta tele a tényfeltáró reportját cégadatokkal, azt meg egyből megkajálod József, József....
sutianap
De ezek a cégek hol vannak a linkelt e-cégjegyzékes céginfókban?
Kopizd már ide az e-cégjegyzékből. Egyszerűbb lenne, nem?
Tudod, ilyen a hit.
Marci sosem baszott át még ha más is a világnézetünk, Bartus meg egy sértett szarházi, aki érzelemvezérelten fröcsög évek óta.
Sobri Jóska
"Sértett szarházi." Esetleg: csalódott? Kiábrándult?
9 hónapja
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 10 321 — Haeana Aarai-tia
Nemkő lekopni a gyüliről, vannak ott témák bőven, csak most épp eljátszottuk a férfivécében a fel a kezekkel és szépen lassan mindenki forduljon meg..... 😎😆

Szóva ha JC óhajt visszagyönni, emondhatná, hogy áll a fordítással a Szent Pál, mer ha jóltudom nem a Vulgatát fordítják, a Pesittát talán vagy direkt Septuaginta, de ott már bőven nyúlkáltak bele - persze ilyenkor jó lett volna nem Izráelbe rohangálni, hanem a damaszkuszi útra, mer mire megin lejut valaki Maluláig, addigra eltűnnek az utsó esszénus írások, bár nem tudtam, de lehet én vótam az utsó magyar Teklánál....

9 hónapja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 18 435 — The only discipline that lasts, is self discipline
Na jó, kopjunk le a hitgyüliről, szegény JC6 kifordul magából, pedig absz. nem ellene megy. 😊

Beszéljünk Trump tulsai megasikeres rallyjáról, amit tik-tokos tinédzserek fúrtak meg. 😀 Illetve az meg inkább poltopikos, Az világnézeti kérdés hogy a szibériai Verhojanszkban (ahun a világon a leghidegebb szokott lenni) most éppen 38 fokos kánikula van? Nem hiszem, de befosok a röhögéstől, hogy a 24.hu a hírt egy Putyin képpel illusztrálta, ahogy - kereszttel a nyakában - éppen napfürdőzik valahol. 😀

 24.hu/kulfold/2020/06/21/sziberia-kanikula/

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
9 hónapja
Negritis Denver Broncos 22 283 — The Mathematician
Túlragozzuk. Nem tudom. És nem is érdekel. Engem az se érdekelne, ha senki nem írt volna semmit a sztoriról. Nekem már az bőven elég volt - nem most, hanem már jó ideje -, hogy az egyház vezetője személyesen is tulajdonos - ez pedig a cégjegyzékben ott van, bizonyítható - abban a TV-ben, amiben az egyháza is tulajdonos. Ha ezt nem érted, hogy miért probléma, nincs miről beszélni.
peterk2005
Értem. Ha igazolja a prekoncepciódat, akkor nem kell bizonyítás. Elhiszed bemondásra. És meglepődsz, ha más elhiszi a migránst, Sorost, alkalmatlant, stb....Sobri Jóska
Dehogy érted, nem is akarod megérteni. Engem egy lepkefingnyit nem érdekel, hogy többségi tulajdonos-e. Ezért bizonyítani sem akarom, nekem bőven elég, hogy résztulajdonos. Ha megérted és feldolgozod annak a helyzetnek a faramuciságát - és felfogod, hogy mennyire visszás -, hogy egy egyház és annak a vezetője személyesen ugyanabban a cégben tulajdonosok, akkor van értelme ezt tovább bogozni.

(Segítek: ez a gyakorlat mindennapos vállalkozások, vállalkozók esetében. A hangsúly a vállalkozáson, vállalkozókon van. Akikre a vállalkozói törvény vonatkozik, nem az egyházi törvény.)
peterk2005
persze, csak ugye ott jön a probléma hogy míg mondjuk egy Adidas a rajongóit nehezebb vezeti a fülkékbe
egy egyház már jóval könnyebben
és akkor nyilván tudjuk kinek kell komolyabb kedvezmény
Negritis
A helyzettel tisztában vagyok, nem véletlenül jár éppen az egyház kéz-a-kézben a hatalommal évezredek óta. Nekem ez nem tetszik, és ennyi. Függetlenül attól, hogy milyen régi, miben hisznek a hívei, ill éppen kinek gründol pénzt vagy hatalmat.
peterk2005
igen ez a klasszikus, értem de basszátok inkább meg 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!

Szerkesztette: peterk2005

egyébként mi van ha azt az 500k-t a Sátán hagyta ott neked és nemsokára becsönget a számlával?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
9 hónapja
Toca Minnesota Vikings 14 399 — Vikings fan
Persze, hogy túl vagyok pörögve, amikor valótlan állítások és rágalmak záporoznak egy anonim fórumon hetek óta irányunkba.
Leírtam tegnap mindent, senkit nem érdekelt.

Pl.:
"Németh Sándor nem lett többségi tulajdonos, külföldi befektetők üzletrészét vásárolta meg. A Gyülekezet érdekeltsége nem csökkent ez által. Elmondható, hogy az ATV teljesen magyar tulajdonba került."

"A gyülekezet pénze nem lehet magánvagyok. A budapesti és a többi helyi gyülekezet pénzügyeit az adománykezelő testületek tagjai irányítják, a belső szabályzatainknak megfelelően és teljes felelősséggel."

"A törvény még felügyelő bizottság létrehozását sem írja elő feltétlenül, mi pedig éppen a garanciákat erősítjük ilyen testület felállításával, valamint független, külső könyvvizsgálat biztosításával, ami szintén nem kötelező minden esetben."

Ezek mellett a 80-as évektől folyamatosan a Gyülekezet tönkretételén munkálkodtak egyesek, államszervek, stb.
Több, mint 27-szer küldték ránk a NAV-ot. Az összes gyülekezeti céget és kft-t, vállalkozásokat és a hozzánk köthető társaságokat átvilágították.
Üldöztek, megfigyeltek, tönkretettek embereket, családokat szakítottak szét, de nem találtak semmit.

De írhatok én bármit, senkit nem érdekel. Ugyan azt fújjátok újra és újra, mindig ugyanazok a dolgok jönnek elő évente 2-3x, mint az előzőekben.
Itt mindenkinek szúrja a szemét minden, ellenben mindenki szent és sérthetetlen, mindent jobban tudtok és ti beleláttok a Hit Gyülekezete mindennapjaiba, dolgaiba, pénzügyeibe. Ugye?

Csak azt nem értem mi a bajotok? Hogy gazdag a vezetőnk? És?
Nem a ti pénzetek, a miénk! Mi adtuk. Mi van akkor? Ne kelljen már ilyeneket magyarázni..
Ez a mi döntésünk, mi jogotok megkérdőjelezni?

Elengedem inkább ezt az egészet. Éljetek boldogan.
#JC6
Közvetlenül nem lett az, de azokban a cégekben többségi tulajdonsos amikkel együtt kvázi itt is többségi tulajdonos lett közvetve.
Persze tudom, hogy ezt nem fogod elhinni, de, hogy még az igazságot rád kivetített támadásnak is veszed fel az röhejes.

Abba esetleg belegondolhatnál, hogy azért mert valamit 2-3x elmondasz az attól még nem lesz igaz. Sanyi bá ettől nem lesz szent. Te pedig nem leszel attól hiteles forrás, hogy azt mondod, ő az, mert te amúgy sok mindenben nem értesz egyet vele, de ettől jó ember.

Engem nem zavar, hogy gazdag. Sanyi bá ügyes ember ezt el kell ismerni.
Olyan mint Vitya.
Megvezeti az embereket, bort iszik és vizet prédikál. Nekem ez kurvára nem szimpi. Mindenki annak adja a pénzét akinek akarja, de én ettől semmibe nem nézem, mert megvezeti az embereket a hittel. Az én szememet sajnos bassza, ha valakit átbasznak ha annak érzi az ember, ha nem. Plusz még rátesz egy lapáttal, hogy amit elérsz annak nem te vagy a kovácsa hanem isten. Bárányokat kreál, akiket valós vagy valótlan (a jógával démonokat idézel...) tanokkal irányít / formál.

Itt vagy pl. te.
Hálás vagy istennek azért, amit tett veled. Mert ezt a nézőpontot sulykolják beléd.
Én pl. 2-3 történetednek más perpespektívát adnék.
Pl. hálás lehetsz az orvosnak / modern teknikának, hogy gyeremeked él. Hálás lehetsz magadnak, hogy mivel dolgoztál / jól dolgoztál téged hívtak fel akkor, hogy segíts eladni a lakást. Büszke lehetnél magadra, hogy semmi tőkéből, azért mert a kapcsolati tőkédet jól használtad, igazán jó alapot teremtettél a családodnak.
Büszke lehetsz magadra, mert ahogy neveled a gyerekeid ( abból amit így saccra leírtál) remek alapértékrenddel lesznek megáldva.
És én most nem azt mondom, hogy ne higyj istenben ez egyéni döntés, én csak annyit mondok higyj magadban is, hogy igen fasza gyerek vagy elérted ezeket a dolgokat.
9 hónapja
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 10 321 — Haeana Aarai-tia
 nepszava.us/wp-content/uploads/2020/05/hitgyuli-zrt.png
itten a cégháló, persze nem muszáj ehinni, ahogy gujásmarci se baszta tele a tényfeltáró reportját cégadatokkal, azt meg egyből megkajálod József, József....
sutianap
De ezek a cégek hol vannak a linkelt e-cégjegyzékes céginfókban?
Kopizd már ide az e-cégjegyzékből. Egyszerűbb lenne, nem?
Tudod, ilyen a hit.
Marci sosem baszott át még ha más is a világnézetünk, Bartus meg egy sértett szarházi, aki érzelemvezérelten fröcsög évek óta.
Sobri Jóska
hát Marcinál kicsit bővebb az életműve, nem fesz a gyülivel foglalkozik

ha akarsz kapargass ecégjegyzéket, én nem fogok - előbb nézem meg a Bills új szêftijének gyerekkori rajzait, minthogy könyökig túrjak a takonyban, vagy kiszedi neked JC. Vagy edöntöd Bartus népi gyűjtése jobb-e, vagy JC állítása a 100% magyar tulajdonról elégséges?

9 hónapja
gdavid New England Patriots 3 823 — Patriots fan
 nepszava.us/wp-content/uploads/2020/05/hitgyuli-zrt.png
itten a cégháló, persze nem muszáj ehinni, ahogy gujásmarci se baszta tele a tényfeltáró reportját cégadatokkal, azt meg egyből megkajálod József, József....
sutianap
De ezek a cégek hol vannak a linkelt e-cégjegyzékes céginfókban?
Kopizd már ide az e-cégjegyzékből. Egyszerűbb lenne, nem?
Tudod, ilyen a hit.
Marci sosem baszott át még ha más is a világnézetünk, Bartus meg egy sértett szarházi, aki érzelemvezérelten fröcsög évek óta.
Sobri Jóska
Leírtam neked, hogy miként találod meg...

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
9 hónapja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 24 549 — #NoStress
 nepszava.us/wp-content/uploads/2020/05/hitgyuli-zrt.png
itten a cégháló, persze nem muszáj ehinni, ahogy gujásmarci se baszta tele a tényfeltáró reportját cégadatokkal, azt meg egyből megkajálod József, József....
sutianap
De ezek a cégek hol vannak a linkelt e-cégjegyzékes céginfókban?
Kopizd már ide az e-cégjegyzékből. Egyszerűbb lenne, nem?
Tudod, ilyen a hit.
Marci sosem baszott át még ha más is a világnézetünk, Bartus meg egy sértett szarházi, aki érzelemvezérelten fröcsög évek óta.

9 hónapja
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 10 321 — Haeana Aarai-tia

itten a cégháló, persze nem muszáj ehinni, ahogy gujásmarci se baszta tele a tényfeltáró reportját cégadatokkal, azt meg egyből megkajálod József, József....

9 hónapja
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 10 321 — Haeana Aarai-tia
itt kezdődik a sztori
 24.hu/belfold/2003/08/01/hit_gyulekezetehez_kozel_allo_cegeke/

9 hónapja
gdavid New England Patriots 3 823 — Patriots fan
Nézd meg ki a többségi tulajdonos, majd nézd meg annak a többségi tulajdonosát, majd annak a többségi tulajdonosát. És már meg is érkeztünk.

Hajrá, csak ügyesen!