Világnézeti csevegő
8 feliratkozó
több mint 5 éve
Nagyon nem hittem, hogy valaha Magyarországon lesz erről értelmes beszélgetés (nagyon nehezen jött össze ez a vita, nem véletlenül). A magyar közbeszéd még mindig ott tart, hogy a 90-es évek hollywoodi képe él a transzneműekről, ahol nagyon férfias férfiak női ruhába, többnyire szexmunkások, és hát többnyire nem fehérek. Össze van mosva a crossdresser a transzneművel, a drag queenek a magukat átoperáló emberekkel, és úgy gyűlöli a transzneműeket a magyar közvélemény, hogy igazán nem is tudja, hogy miről van szó.Sajnálatos, hogy a jobboldal lenyúlta ezt a témát magának, és nem is tud vele mit kezdeni a "baloldal". Ez el is hangzik a beszélgetés alatt, és nagyon erősen meghatározza a beszélgetés fonalát is. Valahol haragudtam a Balogh Zsófira, mert nem jól hozta be a Partizánba a témát, előbb beszélgetett Szilvay Gergellyel, mint bárki mással a témáról (technikai okokból, elvileg), és elvitte a beszélgetést abba az irányba, hogy csak a kritikus feminista mozgalom véleménye jelenjen meg. Kicsit érezhető volt, hogy meg is sértődött, hogy a transznemű mozgalomból senki nem akart megjelenni, és ez nem volt szimpatikus, miközben azért józan ésszel belátható, hogy Magyarországon nem épp barátságos ehhez a hangulat.
Nyugalom, ebben a beszélgetésben nem lesz hallható transz-propaganda, hanem lesz két nagyon okos nő, akik nagyon komolyan értik ezt a témát. Komoly kritika éri a transz operációkat, de közben nagyon sokat visznek előre a megértésben.
www.youtube.com/watch?v=2iuv7MPDolU&t=1339s

több mint 5 éve
Lehet, ezt nem kovettem vissza, ha volt akkor bocs.😀
az megvolt osztva korábban, nem?Ezt is akkor, párban jar, jó volt mind a kettő. youtube.com/watch?v=BOCLhmiSAQg&feature=share
Negritis
Vrij6
Negritis
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
az megvolt osztva korábban, nem?Ezt is akkor, párban jar, jó volt mind a kettő. youtube.com/watch?v=BOCLhmiSAQg&feature=share
Negritis
Vrij6
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Ezt is akkor, párban jar, jó volt mind a kettő. youtube.com/watch?v=BOCLhmiSAQg&feature=share
Negritis
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1694660160742721&id=543343849207697'sztakurva. és amúgy milyen nyelven hadovál, amikor nem a vezír seggében van?
jézus fasza
Negritis
több mint 5 éve
www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1694660160742721&id=543343849207697jézus fasza
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Nem is tudom, hova tegyem. Ez valami elképesztő:Két klasszikus ugrott be
www.youtube.com/watch?v=61WnnBjK6YE
nagylaza
Egyrészt ez: youtu.be/IQ_-_JvaYQM?t=130
Másrészt ez: youtu.be/bQnXYUj8ucQ?t=1437

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
tolj egy kis ladybaby-t annak a látványa felülír mindent a zene meg sztem jóEsetleg egy kis Extreme Deformity.A Gehenna első két albuma segíteni fog.www.youtube.com/watch?v=tVizgV-6FvIEzt nem kellett volna.
sztem Rozi néni még mindig mindent visz
Negritis
B+ ezeket kimosni a hallójárataimból a Gorgoroth-tal kevert Cannibal Corpse-szal nyakon öntött Morbid Angel is kevés lesz 😕
warr_b
Tactful Cactus
warr_b
ideális radír
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Esetleg egy kis Extreme Deformity.A Gehenna első két albuma segíteni fog.www.youtube.com/watch?v=tVizgV-6FvIEzt nem kellett volna.
sztem Rozi néni még mindig mindent visz
Negritis
B+ ezeket kimosni a hallójárataimból a Gorgoroth-tal kevert Cannibal Corpse-szal nyakon öntött Morbid Angel is kevés lesz 😕
warr_b
Tactful Cactus

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
A Gehenna első két albuma segíteni fog.www.youtube.com/watch?v=tVizgV-6FvIEzt nem kellett volna.
sztem Rozi néni még mindig mindent visz
Negritis
B+ ezeket kimosni a hallójárataimból a Gorgoroth-tal kevert Cannibal Corpse-szal nyakon öntött Morbid Angel is kevés lesz 😕
warr_b
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 5 éve
www.youtube.com/watch?v=tVizgV-6FvIEzt nem kellett volna.
sztem Rozi néni még mindig mindent visz
Negritis
B+ ezeket kimosni a hallójárataimból a Gorgoroth-tal kevert Cannibal Corpse-szal nyakon öntött Morbid Angel is kevés lesz 😕

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Ez nagyon ledöbbentett.HOLYHOLYHOLYNem is tudom, hova tegyem. Ez valami elképesztő:Én tegnap óta ezen röhögök.
www.youtube.com/watch?v=61WnnBjK6YE
nagylaza
Jó az öregasszony flowja.
Válenojtikli!
Sobri Jóska
két órája ez megy repeatben, lassan meg tanulom
Gyurma Pappa
De korántsem annyira, mint amikor rájöttem, hogy kb. 1 km-re lakom a gyülekezet székházától.
YT-on belenéztem a legutóbbi szeánszba. Az utolsó rész nagyon egzakt és érthető volt: az 1%-os felajánlásról szólt.
Még gondolkodom.
SZJAHOLY
Szerkesztette: Tactful Cactus
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 5 éve
www.youtube.com/watch?v=tVizgV-6FvINem mernék győztest hirdetni, erős a verseny.
sztem Rozi néni még mindig mindent visz
Negritis
több mint 5 éve
ad 1) nagyon rég voltam olyan velem, hogy bizonyos inger befogadása után másodpercekig nem tudtam 1 szót se kinyögni, sőt még a gondolataimat is nehezen tudtam megfogalmazni/összeszedni..ad 2) azt hiszem a klasszikus Billy Madison-os szöveg/oltás írja le leginkább a gondolataimat..
ad 3) "ettől még a szekunder szégyenérzetnek is szekunder szégyenérzete lesz"
Nekem ez volt a kedvencem. 😊
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 5 éve
Én annak az eklatáns bizonyítékát látom ebben, hogy Isten tényleg nem bottal ver. (Vótmá?)Nem is tudom, hova tegyem. Ez valami elképesztő:Beszippantottak a kommentek:
nagylaza
"Végre egy jó Shakira feldolgozás
Asszem, nem a bizonytalan szavazók közé tartozik...
Lehet csak a wolt kuponkódját akarja közölni, hogy a gyülekezetben ingyen kajáljanak egyet
Folyékonyan hungaro-arámi nyelven, talán még Jézus sem tolta így. Elismerésem a Paradicsomból!
A szöveget nem merem hangosan felolvasni, mert megidézek egy démont
8 NERföld
Azért az kemény, mennyire hanyatlik a nyugat.
Remélem mostantól nem ilyeneket fog ajánlgatni a youtube nekem a következő 3 hónapban
Én is ittam már kataflámra, de ez valami új.
Ez van akkor ha talajfertotnelitore herbalozol
Na az ilyeneknek magyarázd el hogy hogy létezik olyan hogy fizika, kémia, univerzum.
Ettől a néppárt lépett ki a fideszből."
Sobri Jóska
több mint 5 éve
En ezt atultetem a szakzsargonba. Ha valamelyik ugyfel hulyeseget mond, majd felhangosan, a bajszom alatt: "Hoooly holy, hollllllly holy shákreválenoj tikriválenoj, Torjon meg az iga az egesz lenyeden!" 😀Nem is tudom, hova tegyem. Ez valami elképesztő:Mi a fasz?? 😀😀
www.youtube.com/watch?v=61WnnBjK6YE
nagylaza
warr_b
több mint 5 éve
www.youtube.com/watch?v=tVizgV-6FvIsztem Rozi néni még mindig mindent visz
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Nem is tudom, hova tegyem. Ez valami elképesztő:Beszippantottak a kommentek:
nagylaza
"Végre egy jó Shakira feldolgozás
Asszem, nem a bizonytalan szavazók közé tartozik...
Lehet csak a wolt kuponkódját akarja közölni, hogy a gyülekezetben ingyen kajáljanak egyet
Folyékonyan hungaro-arámi nyelven, talán még Jézus sem tolta így. Elismerésem a Paradicsomból!
A szöveget nem merem hangosan felolvasni, mert megidézek egy démont
8 NERföld
Azért az kemény, mennyire hanyatlik a nyugat.
Remélem mostantól nem ilyeneket fog ajánlgatni a youtube nekem a következő 3 hónapban
Én is ittam már kataflámra, de ez valami új.
Ez van akkor ha talajfertotnelitore herbalozol
Na az ilyeneknek magyarázd el hogy hogy létezik olyan hogy fizika, kémia, univerzum.
Ettől a néppárt lépett ki a fideszből."
több mint 5 éve
Nem is tudom, hova tegyem. Ez valami elképesztő:Mi a fasz?? 😀😀
www.youtube.com/watch?v=61WnnBjK6YE
nagylaza

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
HOLYHOLYHOLYNem is tudom, hova tegyem. Ez valami elképesztő:Én tegnap óta ezen röhögök.
www.youtube.com/watch?v=61WnnBjK6YE
nagylaza
Jó az öregasszony flowja.
Válenojtikli!
Sobri Jóska
két órája ez megy repeatben, lassan meg tanulom

több mint 5 éve
Nem is tudom, hova tegyem. Ez valami elképesztő:Én tegnap óta ezen röhögök.
www.youtube.com/watch?v=61WnnBjK6YE
nagylaza
Jó az öregasszony flowja.
Válenojtikli!
