Világnézeti csevegő

8 feliratkozó

több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints 5 745
Ezzel együtt: azt a következtetést, hogy a klasszikus liberalizmust ma a konzervatívok képviselik, erős fenntartásokkal fogadom.
nagylaza
Pedig én vagyok rá az élő példa.
A végletekig liberálisan élek a mindennapokban, mégis politikailag konzervatív (Fidesz) szavazó vagyok.
Sobri Jóska
vagy konzervatív szavazó vagy vagy Fidesz szavazó. egyszerre nem lehetsz kettő, mert a Fidesz nem konzervatív párt.
csebi
Szigorúan nézve akkor idehaza csak a technokrata - neoliberális - genderbaloldai populisták (ellenzék) vs. ál-keresztény-konzervatív műnacionalista populisták (kormány) tömegei szavazhatnának 😊 alacsony lenne a választási részvétel. Egy fidesz szavazó is lehet konzervatív ahogy egy ellenzéki szavazó is lehet szociáldemokarata.

“Igen, a kurva anyád, szerintem. Mivel elmúltam hatéves, ezért MINDEN, bazdmeg, amit leírok, szerintem van, és ha véletlenül nem szerintem van, akkor majd oda fogom írni, ki szerint. Tanuld meg a nagybetűket és dögölj meg.” Széplábi.
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 780 — Lucas Scott
Ezzel együtt: azt a következtetést, hogy a klasszikus liberalizmust ma a konzervatívok képviselik, erős fenntartásokkal fogadom.
nagylaza
Pedig én vagyok rá az élő példa.
A végletekig liberálisan élek a mindennapokban, mégis politikailag konzervatív (Fidesz) szavazó vagyok.
Sobri Jóska
vagy konzervatív szavazó vagy vagy Fidesz szavazó. egyszerre nem lehetsz kettő, mert a Fidesz nem konzervatív párt.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
 www.valaszonline.hu/2021/01/18/kovacs-tibor-elitek-liberalizmus-velemeny/

Olvasásra kifejezetten ajánlott!
VanillaSky
Különös kavarodást vélek felfedezni. Az általam máskülönben nem ismert szerző a mai "balliberális" elit esetében kizárólag nyugati példákat hoz fel, az "ellenelit" jellemzésére viszont jórészt magyarországi ügyeket.
Gyanúm szerint ez nem véletlen. A balliberálisok leírása ugyanis nem (vagy csak csekély mértékben) érvényes a hazai állapotokra. Az viszont, amit a Fidesz megenged magának, tőlünk nyugatra még az elitellenes katyvaszba sem fér bele. Éppen ezért az eszmefuttatásból nem is sülhet ki koherens szöveg.
Ettől függetlenül vannak benne érdekes, gondolatébresztő és vitára ingerlő megállapítások. Ilyen komoly téma például, hogy a "balliberálisok" valóban elszakadtak-e a tömegektől. (Nagyon röviden: én azt gondolom, hogy ez döntően nem világnézeti kérdés, hanem annak a függvénye, hogy egy politikus/ideológus/értelmiségi mennyire mély kapcsolatot ápol a valósággal, mennyire megalapozott ismeretekkel bír az őt körülvevő világról.)
Az "ellenelit" sajátossága pedig nem csak az, hogy a politikai duma hátterében az elitcsere (a hatalom megszerzésének igénye) dolgozik, hanem az is, hogy az "ellenelit" vezéregyéniségei paradox módon gyakran maguk is az elithez tartoznak (lásd: Trump, Orbán).
Mindenféle vallási vagy politikai irányzatnak vannak fundamentalista kinövései, befolyásuk időnként ijesztő méreteket ölthet. Ezzel együtt: azt a következtetést, hogy a klasszikus liberalizmust ma a konzervatívok képviselik, erős fenntartásokkal fogadom.
nagylaza
Ugyanaz a véleményem, mint neked. Olvasmányosnak olvasmányos, gondolkodásra ingerel, de azonnal számos ponton zagyva is. Indít azzal a bakugrással, hogy a jobboldalon végez egy huszárvágást, levágja a hagyományos jobboldalról az új jobboldalt, elnevezi ellenelitnek, majd feltételezi, hogy a hagyományos is tovább létezik, konzervatívizmusként .... anélkül, hogy megmondaná, hogy kik is alkotják, hol is vannak. Baloldalon ugyanezt a huszárvágást viszont átugorja, a hagyományos baloldal - szociáldemokrácia - eltűnik a szürke ködben, fel sem merül, csak a helyére belépő új "IQ / gender" baloldal marad. Aztán fogja a hagyományos liberalizmust, és "érdemalapon" beazonosítja azzal a hagyományos konzervatívizmussal, ami csak úgy talonban ott maradt, anélkül, hogy tudnánk, hogy kik alkotják. Eközben keverednek az értékek is, a kiváltságok lefaragása és a diszkrimináció összemosódik, mintha ugyanarról lenne szó. Holott előbbi inkább baloldali ("osztályharcos", munkásmozgalmi) törekvés, utóbbi a liberális. Viszont utóbbi egyúttal mindig progresszív is. A nem progresszív liberalizmus fából vaskarika, hiszen attól az ami, mert olyan értékekért küzd, amik az adott pillanatban nem ágyazódtak még be a társadalomba. Ami beágyazódott, az már minden irányzatban megjelenik, és legfeljebb tudjuk, hogy valamikori liberális vívmányról van szó. A 21. században a nők szavazati joga nem liberális érték. Az emberi jogok sem. Ezek száz éve voltak azok. Aztán kicsit muris is, hogy a liberális értékeket ráhúzza a klasszikus konzervatívizmusra, de közben az általa definiált "IQ / gender" baloldalt rendszeresen "balliberális" elitnek nevezi. 😊 Ami ugye nem egy öndefínició, nem a baloldali elit nevezte el így magát, hanem az ellenoldala ragasztotta ezt rájuk. Így az öndefinicióval sem magyarázható, hogy miért használja a szerző is ezt a meghatározást. Belekavarodott, na. 😊

Az "IQ / gender" baloldal és az új jobboldal - ellenelit - leírása viszont kifejezetten tetszik, sok ponton telibe találja a helyzetet. Azt is helyesen látja szerintem, hogy a választóvonalak átalakulóban vannak, a korábbi társadalmi csoport definíciók ("osztályok") eltűnőben vannak, vagy változnak, újak jönnek létre, és egyre nagyobb szerepet kap az iskolázottság a csoporthoz tartozásban. Igaza van, azzal, hogy az iskolázottság tömegessé vált, törvényszerű, hogy ez választóvonalakat is eltol / újrarajzol, vagy újakat rajzol. (Persze nem csak ez, mert az egész társadalom folyamatosan változik. Megszűnőben a klasszikus "munkásosztály", átértékelődik az értelmiség fogalma, mást jelent a vidék, a külváros, mint ötven éve, stb.)

Igazából ha egy picit még rágja, tudott volna ez koherensebb is lenni szerintem. Ahelyett, hogy azon erőlködne, hogy - saját maga által definiált - hagyományos liberális értékeket (miért pont azokat? a hagyományos konzervatív értékek nem elegek? a hagyományos baloldaliakkal mi lett?) próbálta volna valahova odaragasztani - nem is sikerült máshoz megtenni, mint egy levegőben hagyott, nem definiált "hagyományos konzervatív csoporthoz" -, egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy a világ változik, ezzel a politikai irányzatok is változnak. Minden irányzat gyökerei megvannak, de jönnek be új elvek is. Keresik az új válaszokat, több, kevesebb sikerrel. És minden irányzatban az irányzaton belüli szélsőség is változik. Szó nincs arról, hogy például a baloldal lépett volna túl az "érdemalapú társadalmon". A szélsősége lépett túl rajta .... ahogy korábban is megtette már (a szocializmus, kommunizmus mégis mi más lett volna, ha nem egy túltolt érdemalapú társadalomkép? Nincs új a nap alatt, vótmá.) A mainstream baloldal nem kidobja az "érdemalapú társadalmat", hanem az "érdemalap" korrekciójával próbálkozik. Mert hatvannyóc kifulladt, besült, a jelenlegi definíciók kilúgozódtak, kevesek, túlhaladottak. A jobboldal meg keresi, hogy ebben az új globalizált világban hol vannak azok az új érték-pontok, amire a hagyományokhoz hű, tradíciókat ápoló világképet oda lehetne ponyvázni. Ez se megy simán, ez is bukkanókkal zajlik. És közben beköszöntött a posztmodern társadalom is, ami minden irányzatot alaposan próbára tesz, mert olyan eszközöket kínál, az érdekek érvényesítésére és azokkal való visszaélésre is, amik korábban nem voltak.

Kaptunk egy új gyufát, ami a réginél sokkal nagyobb lángot képes lobbantani, ezért mihamarabb ki kell majd találni - közösen -, hogy milyen szabályokkal lehet majd gyújtogatni vele úgy, hogy ne lobbanjon minden lángra. Ha megtaláljuk ennek a módját, akkor majd a klasszikus értékek is hirtelen újra látszani fognak. Mert nem tűntek azok el sehonnan sem, ott vannak most is, csak pillanatnyilag mindenki gyújtogat és az új fényre fókuszál, ezért nem látszanak. (A nyilvánosság - média - ellenőrző szerepe például lényegében ki lett iktatva azzal, hogy mindenki száz százalékosan felrúgta az elvet, és PR osztállyá alakította. Ha sikerülne picit visszatekerni a kormányon, és újraszabni ezt a szerepet, máris nagyobb lenne a késztetés a hagyományos elvekhez való visszanyúlásra. Ha nem sikerül, akkor valami új módot kell majd találni rá, hogy az ellenőrző szerep valamelyest működni tudjon.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 12 841 — beers & Packers
Reginam occidere
ozibozi
Kábé...😊
több mint 3 éve
ozibozi New York Giants 15 210

Mondjuk A fidesz nem konzervatív párt. 😉
ozibozi
Trükkös megfogalmazás. Úgy is lehet érteni, hogy politikai értelemben konzervatív, aki a Fideszre szavaz. (Ebből nem feltétlenül következik, hogy a Fidesz is konzervatív. Mint ahogyan valóban nem is az.)
több mint 3 éve
ozibozi New York Giants 15 210
Mondjuk A fidesz nem konzervatív párt. 😉
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
Ezzel együtt: azt a következtetést, hogy a klasszikus liberalizmust ma a konzervatívok képviselik, erős fenntartásokkal fogadom.
nagylaza
Pedig én vagyok rá az élő példa.
A végletekig liberálisan élek a mindennapokban, mégis politikailag konzervatív (Fidesz) szavazó vagyok.

több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 12 841 — beers & Packers
 www.valaszonline.hu/2021/01/18/kovacs-tibor-elitek-liberalizmus-velemeny/

Olvasásra kifejezetten ajánlott!
VanillaSky
Különös kavarodást vélek felfedezni. Az általam máskülönben nem ismert szerző a mai "balliberális" elit esetében kizárólag nyugati példákat hoz fel, az "ellenelit" jellemzésére viszont jórészt magyarországi ügyeket.
Gyanúm szerint ez nem véletlen. A balliberálisok leírása ugyanis nem (vagy csak csekély mértékben) érvényes a hazai állapotokra. Az viszont, amit a Fidesz megenged magának, tőlünk nyugatra még az elitellenes katyvaszba sem fér bele. Éppen ezért az eszmefuttatásból nem is sülhet ki koherens szöveg.
Ettől függetlenül vannak benne érdekes, gondolatébresztő és vitára ingerlő megállapítások. Ilyen komoly téma például, hogy a "balliberálisok" valóban elszakadtak-e a tömegektől. (Nagyon röviden: én azt gondolom, hogy ez döntően nem világnézeti kérdés, hanem annak a függvénye, hogy egy politikus/ideológus/értelmiségi mennyire mély kapcsolatot ápol a valósággal, mennyire megalapozott ismeretekkel bír az őt körülvevő világról.)
Az "ellenelit" sajátossága pedig nem csak az, hogy a politikai duma hátterében az elitcsere (a hatalom megszerzésének igénye) dolgozik, hanem az is, hogy az "ellenelit" vezéregyéniségei paradox módon gyakran maguk is az elithez tartoznak (lásd: Trump, Orbán).
Mindenféle vallási vagy politikai irányzatnak vannak fundamentalista kinövései, befolyásuk időnként ijesztő méreteket ölthet. Ezzel együtt: azt a következtetést, hogy a klasszikus liberalizmust ma a konzervatívok képviselik, erős fenntartásokkal fogadom.
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 12 841 — beers & Packers
 www.valaszonline.hu/2021/01/18/kovacs-tibor-elitek-liberalizmus-velemeny/

Olvasásra kifejezetten ajánlott!
VanillaSky
Na, ez már az a mennyiség, amit csak papíron szeretek olvasni. De azért belevágok.
több mint 3 éve
VanillaSky 1 497
 www.valaszonline.hu/2021/01/18/kovacs-tibor-elitek-liberalizmus-velemeny/

Olvasásra kifejezetten ajánlott!

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 12 841 — beers & Packers
érdekes hogy mi és hogyan képes kirántani valakit egy szekta szorításából
és hogy néhány szervezet mennyire brutálisan szektásan működik, mégse tesznek ellene semmit

 www.youtube.com/watch?v=tpMjgarN7VQ
Negritis
Fuh, a Jehovák ritka kemények. Volt egy jehovista szomszédunk vagy 15 évvel ezelőtt. Akkortájt olvasgattam bele a történetükbe, az amerikai vonalba és hogy kerültek ide és elkezdtem vele beszélgetni. Mesélt egy olyan sztorit, amit a mai napig nem hiszek el: egy család balesetet szenvedett és a kisebbik fiú élet és halál között lebegett, nagyon sok vérre lett volna szüksége. De az apa elutasította a hite szerint hogy bármilyen módon, de vérátömlesztést kapjon a fia és ott halt meg előttük.. nekem ennyi elég is volt.
#JC6
Ez számomra is felfoghatatlan. De. Nem csak Jehova Tanúi, hanem tőlük független orvosok is állítják, hogy a vér megfelelő módon helyettesíthető vérpótló anyagokkal. Így a vérrel terjesztett betegségek is kiküszöbölhetők. (Félreértés ne essék, ehhez nem tudok érdemben hozzászólni. Csak azt tudom, hogy nem kizárólag vallási meggyőződés alapján léteznek ilyen vélemények.)
Jehova Tanúi amúgy a náci időkben is inkább kockáztatták vagy feláldozták az életüket, de nem voltak hajlandók fegyvert fogni. A Kádár-korszakban is megtagadták a fegyveres katonai szolgálatot.
Politikai értelemben teljesen semlegesek, szavazni se mennek el. A pártok hatalmát ugyanis nem ismerik el, csakis Istenét (Jehováét).
több mint 3 éve
NB2 New England Patriots 21 796 — nabege2@yahoo.com
Cipő a Republicból sztorija nincs meg?
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 527 — The Mathematician
érdekes hogy mi és hogyan képes kirántani valakit egy szekta szorításából
és hogy néhány szervezet mennyire brutálisan szektásan működik, mégse tesznek ellene semmit

 www.youtube.com/watch?v=tpMjgarN7VQ
Negritis
Fuh, a Jehovák ritka kemények. Volt egy jehovista szomszédunk vagy 15 évvel ezelőtt. Akkortájt olvasgattam bele a történetükbe, az amerikai vonalba és hogy kerültek ide és elkezdtem vele beszélgetni. Mesélt egy olyan sztorit, amit a mai napig nem hiszek el: egy család balesetet szenvedett és a kisebbik fiú élet és halál között lebegett, nagyon sok vérre lett volna szüksége. De az apa elutasította a hite szerint hogy bármilyen módon, de vérátömlesztést kapjon a fia és ott halt meg előttük.. nekem ennyi elég is volt.
#JC6
ilyenből több sztoriról is tudok
nem csak jehováknál, de szimplán védőoltás vagy csak egy sima mandula műtét sem fér már bele sok esetben

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
- JC6 Denver Broncos 6 280
érdekes hogy mi és hogyan képes kirántani valakit egy szekta szorításából
és hogy néhány szervezet mennyire brutálisan szektásan működik, mégse tesznek ellene semmit

 www.youtube.com/watch?v=tpMjgarN7VQ
Negritis
Fuh, a Jehovák ritka kemények. Volt egy jehovista szomszédunk vagy 15 évvel ezelőtt. Akkortájt olvasgattam bele a történetükbe, az amerikai vonalba és hogy kerültek ide és elkezdtem vele beszélgetni. Mesélt egy olyan sztorit, amit a mai napig nem hiszek el: egy család balesetet szenvedett és a kisebbik fiú élet és halál között lebegett, nagyon sok vérre lett volna szüksége. De az apa elutasította a hite szerint hogy bármilyen módon, de vérátömlesztést kapjon a fia és ott halt meg előttük.. nekem ennyi elég is volt.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 527 — The Mathematician
érdekes hogy mi és hogyan képes kirántani valakit egy szekta szorításából
és hogy néhány szervezet mennyire brutálisan szektásan működik, mégse tesznek ellene semmit

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 20 507 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Kisebb vita robbant ki Amerikában arról, hogy gendersemleges-e az ámen, vagy kell egy áwomen is

Amikor azt hiszed, hogy nagyobb hülyeséget nem olvashatsz, akkor kiderül hogy... de.

El-ké-pesz-tő. 😀😀😀
Mikey
It ought to be a womandatory change, yes.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 17 426
Kisebb vita robbant ki Amerikában arról, hogy gendersemleges-e az ámen, vagy kell egy áwomen is

Amikor azt hiszed, hogy nagyobb hülyeséget nem olvashatsz, akkor kiderül hogy... de.

El-ké-pesz-tő. 😀😀😀
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
Mekkora marha lehet aki felvette.
ozibozi
Ha nem tudta, akkoris?
Vagy eleve ne vegyen fel senki kövér nőt, vagy olyat, aki bő ruhában vagy pulóverben van?
Vagy gyanakodnia kellett volna, hogy miért jelentkezik a nő marketinges végzettséggel hidegburkolónak?

több mint 3 éve
ozibozi New York Giants 15 210
Mekkora marha lehet aki felvette.
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 20 507 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Könyörgöm, olvassátok el, és utána térjünk vissza:  nyugdijbiztositas.tcs.allamkincstar.gov.hu/hu/ügyintézés/ügyintézési-tájékoztatók/108-öregségi-nyugd%C3%ADj/1616-tájékoztató-a-nők-kedvezményes-öregségi-nyugd%C3%ADjáról.html

De nem erről szól az egyenlőségi vita. Nem erről szól ez az egész. Arról szól, hogy a nőknek lehessen választása, és ha ő úgy dönt, hogy a karriert választja, akkor ne érje hátrány. Ez főleg vezetői szinten jellemző, és ez mo-i is így van. Jellemzően kevesebb nőből is lesz vezető, és bizony a "tulajdonosi szemlélet" nem tesz jót.

Nálunk 10-ből 7-en lányok, előbb-utóbb mind szülnek majd, de fel vagyok rá készülve. Vicces, hogy az IT cégben sokkal nagyobb a fluktuáció, ahol főleg fiúk vannak, és a lányok ott pl. sokkal hűségesebbek.

Röviden és tömören: a nő szüljön és kuss vs. mindenki legyen egyenlő vita a két szélsőség, és messze meg sem közelítik a valódi problémákat, főleg nem a gyökérokokat. A dolgozók nők fő gondja, hogy 1) többnyire nem jó szántukból járnak be dolgozni 2) ha így döntenek, akkor azt ne a Kata vagy a Viktor akarja eldönteni, hogy márpedig de akkor is. Minden más csak mellébeszélés.
Gyurma Pappa
Én sem önszántamból dolgozok, hanem mert kell a pénz 🙄😄🤣
warr_b
Igen, de téged nem gyötörnek azzal, hogy ha nem vagy otthon a gyerekkel, akkor szart sem érsz. Sőt, a női léted értelmét veszted el.
Gyurma Pappa
Sose értettem, miért izgat valakit, hogy mások mit gondolnak róla 🤔😊
warr_b
ezért nem lettél politikus 😀

Egyébként idén láttam olyat h egy csajt felvettek egy új munkahelyre aug 1.-i kezdéssel úgyh már a kiválasztási szakaszban is terhes volt a lányzó és letagadta h magasabb legyen a CSED-je szülés után.
empty taxi
Nem csak ezért 😆😉

Ilyen trükközések előfordulhatnak...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 658 — tracker ember

Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 20 507 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Jah, és a legsúlyosabb: Vasas és Redskins Sharks drukker vagyok, szerinted? 🤣
warr_b
Hogy hagyhattad ki?
Mikey
Ó bazmeg, tényleg 😀
Látod? Kábé ennyire követtem idén az NHL-t... 😕

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 17 426
Jah, és a legsúlyosabb: Vasas és Redskins Sharks drukker vagyok, szerinted? 🤣
warr_b
Hogy hagyhattad ki?
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 12 841 — beers & Packers
Könyörgöm, olvassátok el, és utána térjünk vissza:  nyugdijbiztositas.tcs.allamkincstar.gov.hu/hu/ügyintézés/ügyintézési-tájékoztatók/108-öregségi-nyugd%C3%ADj/1616-tájékoztató-a-nők-kedvezményes-öregségi-nyugd%C3%ADjáról.html

De nem erről szól az egyenlőségi vita. Nem erről szól ez az egész. Arról szól, hogy a nőknek lehessen választása, és ha ő úgy dönt, hogy a karriert választja, akkor ne érje hátrány. Ez főleg vezetői szinten jellemző, és ez mo-i is így van. Jellemzően kevesebb nőből is lesz vezető, és bizony a "tulajdonosi szemlélet" nem tesz jót.

Nálunk 10-ből 7-en lányok, előbb-utóbb mind szülnek majd, de fel vagyok rá készülve. Vicces, hogy az IT cégben sokkal nagyobb a fluktuáció, ahol főleg fiúk vannak, és a lányok ott pl. sokkal hűségesebbek.

Röviden és tömören: a nő szüljön és kuss vs. mindenki legyen egyenlő vita a két szélsőség, és messze meg sem közelítik a valódi problémákat, főleg nem a gyökérokokat. A dolgozók nők fő gondja, hogy 1) többnyire nem jó szántukból járnak be dolgozni 2) ha így döntenek, akkor azt ne a Kata vagy a Viktor akarja eldönteni, hogy márpedig de akkor is. Minden más csak mellébeszélés.
Gyurma Pappa
Én sem önszántamból dolgozok, hanem mert kell a pénz 🙄😄🤣
warr_b
Igen, de téged nem gyötörnek azzal, hogy ha nem vagy otthon a gyerekkel, akkor szart sem érsz. Sőt, a női léted értelmét veszted el.
Gyurma Pappa
Sose értettem, miért izgat valakit, hogy mások mit gondolnak róla 🤔😊
warr_b
Indiszkréció nélkül: mondanál egy-két példát, amikor volt tétje annak, hogy tudtad, rosszat gondolnak rólad, de te szartál rá, és folytattad tovább?
nagylaza
Nem értem, mire vagy kíváncsi. Hogyhogy volt tétje?
warr_b
Olyan esetekre, amikor a szűkebb közösségedben (család, barátok, munkahely) szembementél az elfogadott normákkal, és érzékelted a környezeted nemtetszését.
nagylaza
Jaaa.
Hogyne.
Pl gimiben sok tanárnak nem tetszett, hogy hosszú hajam van, és felvarrós farmerjakóban és szakadt farmerben jártam 😊 Aztán hamar rájöttek, hogy amúgy van eszem, és túlléptek rajta.
A komplett rokonság hülyének nézett, mikor otthagytam az egyetemet, mert nem azt és úgy tanítottak, ahogy elképzeltem.
Vagy amikor alig 21 évesen leléptem otthonról, mert "kimenekítettem" az otthoni környezetéből az akkori csajomat, és összeköltöztem vele albérletben, és kb én tartottam el, mert még tanult.
De volt hogy a főnökömnek is megmondtam kerek perec, hogy márpedig ezt én nem csinálom meg, merr rohadtul nem az én dolgom. Ordibált egy fél napig, de nem hagytam magam. Aztán később lehiggadt és bocsánatot kért.
Szóval én csak azt mondom, hogy az ember tartsa magát az elveihez 😊

Jah, és a legsúlyosabb: Vasas és Redskins drukker vagyok, szerinted? 🤣
warr_b
Oké, ez így teljesen korrekt. (Hasonló húzásaim nekem is voltak, a Vasast különösképpen átérzem.)