Világnézeti csevegő

8 feliratkozó

több mint 3 éve
Jan Pittsburgh Steelers 4 935 — Steelers fan
A katolikus egyház parancsolatkent kimondja hogy ne ölj, ne lopj, ne hazudj satöbbi apróságok, szóval ja, majdnem egykutya a nácizmussal 😀
eaglesmcnabb
A keresztény egyház Olaszországban rengeteg náci tisztet bújtatott és szerzett nekik új papírokat és menekítették ki Európából. Van közös pont na😃
samu09
Pár évvel korábban pedig a lengyelországi katolikus egyházból jópár egyházi személyt juttattak táborokba, mert szervezkedtek a nácik ellen.

Magyarországon pedig 1944-ben, Raffay Sándor evangélikus püspök utasítására Sztehlo Gábor lelkész bonyolította le a zsidó gyerekek szervezett mentését, az ev. diakonisszák közreműködésével.

Mindenre van példa, és mindennek az ellenkezőjére is.
több mint 3 éve
hétszilvafás adam8 Houston Texans 2 646
Vagy szerinted a nácizmusba, fasizmusba, nemzetiszocializmusba eleve bele van kódolva, hogy szarházi leszek?
Sobri Jóska
Igen. A tételeik ugyanis nem változtak. Erőszakkultusz, diktatúra, antiszemitizmus, rasszizmus, fajvédelem. Nem sorolom. (Nyilván tudod, hogy a náci és a nemzetiszocialista ugyanaz.)
nagylaza
Pontosan.
És a katolikusba egyházba?

És mint mondtam nem a hívek, meg a kispapok jelleméről van szó, vagy az ő hitük őszinte jóságáról, --ahogy NSDAP párttag is bzonyára volt rendes ember, és még olyan is, aki őszintén hitt Hitlerben és a haladásban--, hanem magáról az egyházról.
Sobri Jóska
A katolikus egyház parancsolatkent kimondja hogy ne ölj, ne lopj, ne hazudj satöbbi apróságok, szóval ja, majdnem egykutya a nácizmussal 😀
eaglesmcnabb
A hívők pedig ki szokták válogatni a bibliából, hogy mely parancsolatok, tanok tetszenek nekik, és csak azokat tartják be. Ezt a nem-hívő ember is megteszi, ha ismeri a bibliát, ha nem. 😀

több mint 3 éve
Nemes samu09 Houston Texans 3 923 — I like the Texans, I like who we are
Vagy szerinted a nácizmusba, fasizmusba, nemzetiszocializmusba eleve bele van kódolva, hogy szarházi leszek?
Sobri Jóska
Igen. A tételeik ugyanis nem változtak. Erőszakkultusz, diktatúra, antiszemitizmus, rasszizmus, fajvédelem. Nem sorolom. (Nyilván tudod, hogy a náci és a nemzetiszocialista ugyanaz.)
nagylaza
Pontosan.
És a katolikusba egyházba?

És mint mondtam nem a hívek, meg a kispapok jelleméről van szó, vagy az ő hitük őszinte jóságáról, --ahogy NSDAP párttag is bzonyára volt rendes ember, és még olyan is, aki őszintén hitt Hitlerben és a haladásban--, hanem magáról az egyházról.
Sobri Jóska
A katolikus egyház parancsolatkent kimondja hogy ne ölj, ne lopj, ne hazudj satöbbi apróságok, szóval ja, majdnem egykutya a nácizmussal 😀
eaglesmcnabb
A keresztény egyház Olaszországban rengeteg náci tisztet bújtatott és szerzett nekik új papírokat és menekítették ki Európából. Van közös pont na😃
több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 563 — Így remélem megfelelek nektek.....
Egyrészt minden ilyen eset mélységesen felháborít és szomorúvá tesz, elítélek...

Khm Másrészt az egyik szereplőnek már máshol van az ítélete......:

 index.hu/belfold/2021/02/26/koronavirusban-elhunyt-az-esztergom-budapesti-puspok/

Szerkesztette: dande2
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 380 — #NoStress
Kicsit hosszú, nem is szórakoztató, de tökéletesen felfedi, hogy mekkora szutyok egy fertő a katolikus egyház, nem csak a konkrétan abuzáló szarházi papok, hanem az egész eltusolásra optimalizált, és lekezelően, arrogánsan, embertelenül viselkedő egész egyházi gépezet, egészen fel Erdő Péterig.

Egy ilyen egyház létezése erőteljes érv isten létezése ellen.
De persze nem százszázalékos, és ha mégis van isten, akkor bizonyára sátán is.
És ha a sátán ügyködik a földön, annak egy látványos megnyilvánulása a katolikus egyház.
Sobri Jóska
Igazából a legzseniálisabb sátáni terv lenne, ha a katolikus egyház az valójában az ő találmánya lenne. 😊
Mikey
Isten vagy nem létezik, vagy semmi köze a nyilvánvalóan gonoszul működő sátáni egyházakhoz.
Ez tény.

több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 17 629

Jól értem akkor az egyház olyan mint a nácik.
Fidesz meg úgy hazudik és tér el az alapszabályaitol mint az egyház.
Szóval akkor a Fidesz is olyan mint a nácik.
Mivel Hitler nem volt jó vezető és ember ez alapján Vitya se lehet.
Szóval végre alátámasztottad az O1G-t.
Toca
Sose vitattam.
Orbán egy geci, nyilván.
Csak ennek a kimondása önmagában nem jelent semmit, nem következik belőle semmi, nem jelent semmit.
És nekem tetszik, neked nem.
Tényeket én sose vitattam.

több mint 3 éve
Toca Minnesota Vikings 18 688 — Vikings fan
Jól értem akkor az egyház olyan mint a nácik.
Fidesz meg úgy hazudik és tér el az alapszabályaitol mint az egyház.
Szóval akkor a Fidesz is olyan mint a nácik.
Mivel Hitler nem volt jó vezető és ember ez alapján Vitya se lehet.
Szóval végre alátámasztottad az O1G-t.
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 021 — beers & Packers
Vagy szerinted a nácizmusba, fasizmusba, nemzetiszocializmusba eleve bele van kódolva, hogy szarházi leszek?
Sobri Jóska
Igen. A tételeik ugyanis nem változtak. Erőszakkultusz, diktatúra, antiszemitizmus, rasszizmus, fajvédelem. Nem sorolom. (Nyilván tudod, hogy a náci és a nemzetiszocialista ugyanaz.)
nagylaza
Pontosan.
És a katolikusba egyházba?

És mint mondtam nem a hívek, meg a kispapok jelleméről van szó, vagy az ő hitük őszinte jóságáról, --ahogy NSDAP párttag is bzonyára volt rendes ember, és még olyan is, aki őszintén hitt Hitlerben és a haladásban--, hanem magáról az egyházról.
Sobri Jóska
Voltak kisebb gubancok abból a történelem során, hogy az egyház küldetésének beteljesülését nem mindenki ugyanúgy képzelte el. Egyházszakadás, eretnek mozgalmak, protestantizmus, vallásháborúk stb. Annyi keresztény felekezet van, mint égen a csillag. A katolikus egyházon belül pedig különféle irányzatok, szerzetesrendek, közösségek, karizmatikus mozgalmak léteznek. A kérdésedre tehát nehéz lenne válaszolni, ha egyáltalán lehet.
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 380 — #NoStress
Vagy szerinted a nácizmusba, fasizmusba, nemzetiszocializmusba eleve bele van kódolva, hogy szarházi leszek?
Sobri Jóska
Igen. A tételeik ugyanis nem változtak. Erőszakkultusz, diktatúra, antiszemitizmus, rasszizmus, fajvédelem. Nem sorolom. (Nyilván tudod, hogy a náci és a nemzetiszocialista ugyanaz.)
nagylaza
Pontosan.
És a katolikusba egyházba?

És mint mondtam nem a hívek, meg a kispapok jelleméről van szó, vagy az ő hitük őszinte jóságáról, --ahogy NSDAP párttag is bzonyára volt rendes ember, és még olyan is, aki őszintén hitt Hitlerben és a haladásban--, hanem magáról az egyházról.
Sobri Jóska
A katolikus egyház parancsolatkent kimondja hogy ne ölj, ne lopj, ne hazudj satöbbi apróságok, szóval ja, majdnem egykutya a nácizmussal 😀
eaglesmcnabb
A Fidesz programjában se az van, hogy lopunk, csalunk, hazudunk.
Bizony nem mindig az alapszabálynak megfelelő az üzemelés.
Szép és tetszetős hazugságokat mondani nem csak a katolikus egyház sajátja, ebben egyetértünk.

több mint 3 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 437 — TODDHERREMANS79
Vagy szerinted a nácizmusba, fasizmusba, nemzetiszocializmusba eleve bele van kódolva, hogy szarházi leszek?
Sobri Jóska
Igen. A tételeik ugyanis nem változtak. Erőszakkultusz, diktatúra, antiszemitizmus, rasszizmus, fajvédelem. Nem sorolom. (Nyilván tudod, hogy a náci és a nemzetiszocialista ugyanaz.)
nagylaza
Pontosan.
És a katolikusba egyházba?

És mint mondtam nem a hívek, meg a kispapok jelleméről van szó, vagy az ő hitük őszinte jóságáról, --ahogy NSDAP párttag is bzonyára volt rendes ember, és még olyan is, aki őszintén hitt Hitlerben és a haladásban--, hanem magáról az egyházról.
Sobri Jóska
A katolikus egyház parancsolatkent kimondja hogy ne ölj, ne lopj, ne hazudj satöbbi apróságok, szóval ja, majdnem egykutya a nácizmussal 😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 380 — #NoStress
Vagy szerinted a nácizmusba, fasizmusba, nemzetiszocializmusba eleve bele van kódolva, hogy szarházi leszek?
Sobri Jóska
Igen. A tételeik ugyanis nem változtak. Erőszakkultusz, diktatúra, antiszemitizmus, rasszizmus, fajvédelem. Nem sorolom. (Nyilván tudod, hogy a náci és a nemzetiszocialista ugyanaz.)
nagylaza
Pontosan.
És a katolikusba egyházba?

És mint mondtam nem a hívek, meg a kispapok jelleméről van szó, vagy az ő hitük őszinte jóságáról, --ahogy NSDAP párttag is bzonyára volt rendes ember, és még olyan is, aki őszintén hitt Hitlerben és a haladásban--, hanem magáról az egyházról.

több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 112 — capitaine du château de Vienne 1487
De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?
Sobri Jóska
 index.hu/belfold/2020/10/31/orban_viktor_reformatus/
 www.origo.hu/itthon/20180218-orban-nekunk-magyarorszag-az-elso.html
 barankovicsarchiv.hu/_f/letoltesek/hazank2018-02.pdf

a fényes vezért hangoztatja a kereszténységet folyamatosan, szóval ez a köze hozzá ....
Negritis
Erre utaltam azzal, hogy attól, hogy én minek nevezem magam, még nem az vagyok.
A kereszténységszopkodás csak hatalomtechnika, szavazatmaximalizálás Orbánnál, nem hitbéli vagy lelkiismereti dolog.
Ha valami okból kifolyólag holnapra a népszerű vallás itthon az iszlám lenne, akkor hidd el, hogy azt hangoztatná, hogy mi ősi iszlám állam vagyunk, már a honfoglalásnál muszlim barátainkkal együtt jöttünk, akiket késöbb 150 évig láttunk vendégül, és a következő évértékelőjét már allahnak ajánlaná, ésatöbbi.
Orbán nem hülye, nem keresztény.
Sobri Jóska
de nem az hogy minek nevezi magát hanem arra hivatkozik

ha te az algebra alapszabályaira hivatkozva cselekszel és lenyilatkozod hogy 1+1=3 akkor jogos a kritika hogy talán nem kis álszentség van a levegőben
Negritis
a szentekkel együtt jöttek az álszentek is, megegyébként a szentek eleve a tizparancsolat szájbabaszása..

ennyit mára a tudomány és tekknikavilágábul, ből, ból...a

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 021 — beers & Packers
Vagy szerinted a nácizmusba, fasizmusba, nemzetiszocializmusba eleve bele van kódolva, hogy szarházi leszek?
Sobri Jóska
Igen. A tételeik ugyanis nem változtak. Erőszakkultusz, diktatúra, antiszemitizmus, rasszizmus, fajvédelem. Nem sorolom. (Nyilván tudod, hogy a náci és a nemzetiszocialista ugyanaz.)
nagylaza
Ha úgy kérdezed, hogy bele "volt-e" kódolva, akkor bonyolultabb a képlet (különösen a fasizmus esetében), de a válaszom akkor is egyértelműen: igen.
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 021 — beers & Packers
Vagy szerinted a nácizmusba, fasizmusba, nemzetiszocializmusba eleve bele van kódolva, hogy szarházi leszek?
Sobri Jóska
Igen. A tételeik ugyanis nem változtak. Erőszakkultusz, diktatúra, antiszemitizmus, rasszizmus, fajvédelem. Nem sorolom. (Nyilván tudod, hogy a náci és a nemzetiszocialista ugyanaz.)
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 380 — #NoStress
Micsoda élete volt!
 jezsuita.hu/istent-szemlelni-mindenben-94-eves-koraban-elhunyt-jalics-ferenc-jezsuita/

Ha a ner-keresztény kurzus legalább ezeket a gondolatokat a magáénak érezné...

"…ha..."
r.baggio
De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?
Ha én holnaptól Sobri Stephenhawking Terézanyának nevezném magamat, attól még se okosabb se jóságosabb nem lennék.

Csodálatos, amikor egy jezsuita ilyen szép gondolatokat fogalmaz meg, biztos tetszene az általuk vezetett inkvizíció többezer halottjának és többtízezer megnyomorítottjának, az általuk szított boszorkányüldözést elszenvedő több tízezer nőnek, az Európán kívül az ő felhatalmazásukkal, az egyház haszonszerzése, befolyás- és hatalomnövelése érdekében és persze isten nevében kiírtott, és leigázott többszázezer őslakosnak egyaránt.
Csak valahogy nekik nem ezek a gondolatok jöttek szembe. Micsoda pech.
Sobri Jóska
Ezért írtam neked korábban, hogy meglepődnél, ha fiatal jezsuitákkal beszélgetnél. Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság. (Legalábbis ez a jellemző.)
Ferenc pápa is jezsuita, elsőként a kat. egyház történetében.
nagylaza
Loyolai Ignác se volt egy visszahúzódó, otthonülő típus.
És Leninéké is a "Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság." volt.
Aztán mit belerondítottak a világba...
Ferenc pápára meg úgy utalsz, mintha számomra valami etalon lenne. Mainstreamebb, mint elődei, az tény, de számomra nem zsinormérték, hogy érvként súlya legyen.
És nem az ő hibája, nem is a fiatal jezusitáké, de a történelemben kevés szarházibb brigád volt, mint a jezsuiták, még ha akadtak is köztük bizonyára jó emberek. De azok inkább annak ellenére voltak azok, hogy jezusiták voltak, nem amiatt.
Sobri Jóska
Hát ja a világtörténelemben sem sok szarházibb brigád volt mint a tatárok vagy a törökök, még sincs egyikükkel sem különösebb bajom így a 21 században. Vagy azt mondod hogy a kebabostól tartanom kéne, hiszen az elődei mészároltak minket?
eaglesmcnabb
Mivel úgy vélem tudod mi a különbség egy vallás es egy népcsoport közott, így rád bízom.
Sobri Jóska
miért kéne különbséget tenni? Se a vallás, se a népcsoport nem felelős az elődei bűneiért
eaglesmcnabb
A vallási hovatartozásodat meg tudod választani, hogy milyen népcsoportba születsz, azt nem.
Mikey
Egyrészt.
Másrészt senki se felelős az elődei bűneiért, ez tény.
De a katolikus egyház az látványosan jog- és vagyonfolytonos (most az eszmeiségről nem is beszélve).
Ha az arany meg ingatlanok meg megannyi földi javak megilletik őket a múltból, akkor a kevésbbé fényes oldalt elpöckölhetik, mondván: mi közünk az elődök tetteihez? (Mennyire visszamenőleg lehet szerinted elpöckölni? Jeanne d'Arc megégetéséért még felelnek? A második világháborús zsidóellenes tetteikért? A pár évtizeddel ezelőtti gyermekbántalmazásokért? A tavalyi (de lehet csak jövőre kiderülő) dolgaikért?)
Harmadrészt meg ha én nemzetiszocialista akarok lenni, akkor nem vagyok felelős az elődök (mondjuk Hitler, Szálasi) bűneiért, mondhatom szerinted azt, hogy én nem olyan náci akarok lenni, mint azok régen, hanem jó náci, aki humánus és szereti felebarátait, építi országát, segíti a környezetét? Elhiszed?
Vagy szerinted a nácizmusba, fasizmusba, nemzetiszocializmusba eleve bele van kódolva, hogy szarházi leszek?
Mert én a katolikus egyházzal vagyok így, nyilván van rengeteg jó ember a hívek, a papok között, de maga az egyház az romlott, avétos, és szarházi.

több mint 3 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 437 — TODDHERREMANS79
Micsoda élete volt!
 jezsuita.hu/istent-szemlelni-mindenben-94-eves-koraban-elhunyt-jalics-ferenc-jezsuita/

Ha a ner-keresztény kurzus legalább ezeket a gondolatokat a magáénak érezné...

"…ha..."
r.baggio
De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?
Ha én holnaptól Sobri Stephenhawking Terézanyának nevezném magamat, attól még se okosabb se jóságosabb nem lennék.

Csodálatos, amikor egy jezsuita ilyen szép gondolatokat fogalmaz meg, biztos tetszene az általuk vezetett inkvizíció többezer halottjának és többtízezer megnyomorítottjának, az általuk szított boszorkányüldözést elszenvedő több tízezer nőnek, az Európán kívül az ő felhatalmazásukkal, az egyház haszonszerzése, befolyás- és hatalomnövelése érdekében és persze isten nevében kiírtott, és leigázott többszázezer őslakosnak egyaránt.
Csak valahogy nekik nem ezek a gondolatok jöttek szembe. Micsoda pech.
Sobri Jóska
Ezért írtam neked korábban, hogy meglepődnél, ha fiatal jezsuitákkal beszélgetnél. Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság. (Legalábbis ez a jellemző.)
Ferenc pápa is jezsuita, elsőként a kat. egyház történetében.
nagylaza
Loyolai Ignác se volt egy visszahúzódó, otthonülő típus.
És Leninéké is a "Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság." volt.
Aztán mit belerondítottak a világba...
Ferenc pápára meg úgy utalsz, mintha számomra valami etalon lenne. Mainstreamebb, mint elődei, az tény, de számomra nem zsinormérték, hogy érvként súlya legyen.
És nem az ő hibája, nem is a fiatal jezusitáké, de a történelemben kevés szarházibb brigád volt, mint a jezsuiták, még ha akadtak is köztük bizonyára jó emberek. De azok inkább annak ellenére voltak azok, hogy jezusiták voltak, nem amiatt.
Sobri Jóska
Hát ja a világtörténelemben sem sok szarházibb brigád volt mint a tatárok vagy a törökök, még sincs egyikükkel sem különösebb bajom így a 21 században. Vagy azt mondod hogy a kebabostól tartanom kéne, hiszen az elődei mészároltak minket?
eaglesmcnabb
Mivel úgy vélem tudod mi a különbség egy vallás es egy népcsoport közott, így rád bízom.
Sobri Jóska
miért kéne különbséget tenni? Se a vallás, se a népcsoport nem felelős az elődei bűneiért
eaglesmcnabb
A vallási hovatartozásodat meg tudod választani, hogy milyen népcsoportba születsz, azt nem.
Mikey
Egyrészt ismerek pár embert aki magyar népcsoiportba született, és már nem az , tehát ez sem teljesen igaz.
Da ha igen, attól én személy szerint felelős vagyok hogy a történelem során keresztények gyilkoltak?
Te sem vagy felelős az ateista gyilkosságokért. Szerintem.

Szerkesztette: eaglesmcnabb

Pont a jezsuiták múltja miatt írtam, amit írtam. Éppen ez benne az érdekes. (Leninék fordítva működtek. Ilyenből sok van a világban, Mo-n is. Az elkurvulás útja nem keskeny ösvény, hanem széles sztráda.)
És a jezsuitáknál nem véletlenül alakult így, hanem egy tudatosan formált szellemiség és kiválasztás eredményeként. Ferenc pápát nem kell zsinórmértéknek elfogadnod (nem vagyok vallásos, számomra sem az), de azt, hogy jóval hitelesebben képviseli a krisztusi tanításokat, mint sok más katolikus egyházi vezető, talán te is elismered. Mondhatod erre, hogy leszarod, mit képvisel. Én viszont általában igyekszem azt nézni, hogy valaki mennyire tartja magát az általa hirdetett elvekhez. Ha ezek az elvek még szimpatikusak is, külön jó.
nagylaza
Azt mondod, hogy a jezsuiták 2021-ben már nem olyanok, mint korábban. Ok, megértettem.
Lehetséges persze, de nem hiszem.