Világnézeti csevegő

8 feliratkozó

több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 20 928 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Jan
Ez ám az angyali türelem és béketűrés meg a fordítsd oda a másik orcádat is, Sobrival vallásról, egyházról beszélgetni, vitatkozni 😁😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
Jan Pittsburgh Steelers 4 935 — Steelers fan
Legyen mondjuk az az állításom, hogy a keresztény egyház tevékenységének, az emberiségre nézve több a pozitív hozadéka, mint a negatív. Figyelembe véve, hogy mivel emberek üzemeltetik, nem mentes az emberi hibáktól, és hogy voltak olyan időszakok, amikor inkább negatív hatásuk volt.

1/ A hitrendszer azon alapul, hogy egy adott állítást elhiszel-e vagy nem. Független bármiféle tudományos eredménytől. Nem igényel sem tudományos alapú bizonyítást, sem cáfolatot.

2/ Ha a vagyonosodás lenne a mozgatórugó, akkor rosszul csinálják amit fentebb írtam, hogy a világ leginkább fizetésképtelen részein nyújtanak egészségügyi, és egyéb szociális szolgáltatásokat. Vagy akár itthon, a rászorulók segitését.

3/ A kereszténység előtt is létezett szervezett formában egyház, vele párhuzamosan is, és most is keletkeznek. Mégpedig azért, mert igény van rá.
A fidesz szavazók meg vannak tévesztve, manipulálva vannak, vagy azért szavaznak oda, mert erre van igényük, és azt gondolják hogy ez a helyes út?

4/ Ez politika. Ahol nem volt kereszténység, ott is ugyanígy ment minden.

5/ Azért lehetnek elsők, mert régóta vannak, és sokan. Pont ugyanezek miatt a pozitív dolgokban is elsők.

És már generációk óta nem kötelező az egyházhoz tartozni. A világi életben neked sincs hátrányod abból, hogy nem vagy tagja. Nincs kényszer, zsarolás meg ilyenek.
Jan
Én a katolikus egyházról írok, te folyamatosan a kereszténységről amblokk.
Megismétlem, nem a vallást szapulom, nem is a híveket, hanem az egyházat, mint gazdasági, jogi intézmenyt.
Nincs 2021-ben "keresztény egyház".
Van katolikus, református, adventista, hitgyülis, meg még rengeteg különböző keresztény alapú egyház, ugyanarra a hazugságra/tévedésre építve, de más és más célokkal, szarházisági faktorral.

1, Igen, pont ezért egy kalap szar, mert hitre alapoz nem tudásra. Ovisoknak okés, a Télapó meg a Húsvéti Nyuszi mellett, felnőtteknél legyünk már racionálisak, és ne dedózzunk egy élőhalottal vagy egy zombival.
2, A vagyonosodás a mozgatórugó, a profit, de nem lehet és nem is kell egy óriásvállalat minden részlegének egyaránt nyereségesnek lennie. A Coca-Colanál is van CSR, a katolikus egyháznal is, pont az, amiket leírtál. Ettől még mint globális intézmény durván nyereséges, összességében az Applenél profitábilisabb és nagyobb forgalmat bonyolít, es a világon a legnagyobb ingatlanvagyonnal rendelkezik.
3A, Attól, hogy valamire igény van (pl. pedofília, nemi erőszak, nőbántalmazás, nyereségvágyból elkövetett gyilkosság, vadorzás, illegális szemétlerakás, stb.) az még nem legalizálja, így maga az igény megléte nem érv semmi mellett, se ellen.
3B, A fidesz szavazok sok okból szavaznak a Fideszre, van akinek az a legjobb elérhető opció, van akinek érdek, van aki meg van tévesztve, van, aki azért, mert hülye, mint a segg, sok opció fut páhuzamosan.
4, Igen, de a katolikus egyház ezekre alapozza a létezéset, ezek a fundamentumai.
5, Részint ezért, részint az aljas és szarházi céljaik, vezetőik, metodikáik miatt. Valóban, sok oka van, hogy miért ők az elsők a szarházisági versenyben.
Sobri Jóska
"Én a katolikus egyházról írok, te folyamatosan a kereszténységről amblokk.
Megismétlem, nem a vallást szapulom, nem is a híveket, hanem az egyházat, mint gazdasági, jogi intézmenyt."

De igen. A feltámadás nem a katolikusok sajátja. Ha az abban való hitet szapulod, akkor kompletten a keresztény vallást szapulod, nem a katolikus egyházat. Ez elég nyilvánvaló.

1/ Pont ezért jó, mert hitre alapoz, nem tudásra. Jó ez a racionalitás szöveg a tudományra vonatkoztatva, ami végtelen számú baromságot állított már teljes magabiztossággal. A tudomány folyamatosan változik, és ahogy fejlődik, sokszor kimondja hogy amit eddig tényként kezeltek, az mégsem az. Ez a tudomány sajátossága. Amiket te most tudományos ténynek gondolsz, azokra a jövőben ugyanúgy fognak tekinteni, mint mi pl a geocentrikus világképre.

2/ A vagyonosodás egy következmény, nem a mozgatórugó. Senki nincs kényszerítve hogy adakozzon az egyháznak, mégis megteszik.

3/ Az igény mértéke legalizálja. Egy olyan természetes és normális igényt elégíti ki, ami szinte minden emberben megvan. Választ ad olyan kérdésekre, amik az embereket kezdetektől fogva érdeklik, de más, (pl a tudomány) nem tud rá választ adni.

4/ A katolikus egyháznak nem lehetnek ezek a fundamentumai, mert amikor létrejött, egy kis létszámú, és üldözött egyház volt. 12 tanítvánnyal nem lehet arra alapozni a szervezet létezését, hogy majd elnyomunk és kihasználunk százmillió embert.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 238 — The Mathematician
én azt nem értem hogy a keresztény katolikus egyházban az hogy bújtatják és megvédik a pedofilkokat az minden pozitívumokat eltörli
míg mondjuk egy bizonyos kormánypárt esetében a rendes működés része
fura

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 380 — #NoStress
Nem szívügyem a katolikusok bevédése bárkivel szemben, de akkor legyen, egy jó vita reményében:

A világ legnagyobb -nem kormányzati- egészségügyi ellátója a katolikus egyház. Hozzávetőlegesen 18000 rendelőintézetet, 16000 idősek és/vagy speciális igényűek otthonát, 5500 kórházat üzemeltetnek, ezek 65%-a fejlődő országokban található. ( valszeg nem profit maximalizálás miatt tették ezeket a világ legcsóróbb részeire)

Tegyük fel, hogy a 23500 rendelőintézet és kórház mindegyikében, hogy ne mondjak sokat, hetente csak 2 ember életét mentik meg. Az durván 2,5 millió/év. Akkor mondjuk az elmúlt 50 évben több embert mentettek meg a haláltól, mint ahányan meghaltak a keresztes háborúkban, az inkvizícióban és az erőszakos amerikai térítésekben összesen.

És ez a katolikus kórházasdi nem most kezdődött, nyilván más feltételekkel és léptékben, de több mint ezer éve csinálják.
Jan
Egy jó vita reményében:
Elfogadom a fenti számaidat.
De én nem erről beszéltem, ez se nem cáfolja az általam elmondottakat, se nem erősíti.
Ha mindössze a fenti a te állításod, azt én szívesen elfogadom.

De ha az, hogy a katolikus egyház nem egy okádék szarházi banda, akkor az én állításom az, hogy a katolikus egyház eszenciálisan egy nagy kalap szar.
Mivel,
1, Eleve egy tudományosan nevetséges hazugságra építenek egy hitrendszert. (Feltámadás.)
2, Az egész mögötti mozgatórugó a vagyonosodás, haszonszerzés (ami önmagában normális), de szellemileg éretlen, aluliskolázott, alulszocializált emberek milliárdjainak munkáját, vagyonát orozták el megtévesztéssel, félrevezetéssel, hamis reklámmal, aljas marketinggel. Mintha a coca-cola "örökélet elixírként" árulná az üdítőjét, ráadásul úgy, hogy aki nem vásárol, azt kitiltják minden boltból, ahol egyébként kenyeret vagy tejet lehet kapni.
3, Évszázadokon át avatkoztak bele emberek százmillióinak magánéletébe, használták, semmizték ki őket kvázizsarolással, nem kapitalista módon, hanem lelki befolyásolás segítségével, a legmélyebb félelmeiket kihasználva, a legbelső titkaikat kikutatva, a legőszintébb reményeiket megcsúfolva.
4, Közösségeket mérgeztek meg a faszságaikkal, embereket fordították szándékoltan egymásnak ostoba és nevetséges érvrendszerek mentén, országok közötti háborúkat generáltak szintén baromságok miatt, máskéntgondolkodókat (köztük hithű keresztényeket is) gyilkoltak meg és lehetetlenítettek el, mind mind a gazdasági hatalom növelése érdekében, ráadásul mindezt a szeretet nevében.
5, Minden keresztény és nemkeresztény szekta hasonló mechanizmusok alapján működik, de a katolikus annyiban "világelső" a szarházisági versenyben, hogy a legnagyobb, legrégebbi, legsúlyosabb bűnöket hordozó, legaljasabb, legmegvetendőbb mind közül.
Ezért rájuk fókuszálunk most konkrétan.
Sobri Jóska
Legyen mondjuk az az állításom, hogy a keresztény egyház tevékenységének, az emberiségre nézve több a pozitív hozadéka, mint a negatív. Figyelembe véve, hogy mivel emberek üzemeltetik, nem mentes az emberi hibáktól, és hogy voltak olyan időszakok, amikor inkább negatív hatásuk volt.

1/ A hitrendszer azon alapul, hogy egy adott állítást elhiszel-e vagy nem. Független bármiféle tudományos eredménytől. Nem igényel sem tudományos alapú bizonyítást, sem cáfolatot.

2/ Ha a vagyonosodás lenne a mozgatórugó, akkor rosszul csinálják amit fentebb írtam, hogy a világ leginkább fizetésképtelen részein nyújtanak egészségügyi, és egyéb szociális szolgáltatásokat. Vagy akár itthon, a rászorulók segitését.

3/ A kereszténység előtt is létezett szervezett formában egyház, vele párhuzamosan is, és most is keletkeznek. Mégpedig azért, mert igény van rá.
A fidesz szavazók meg vannak tévesztve, manipulálva vannak, vagy azért szavaznak oda, mert erre van igényük, és azt gondolják hogy ez a helyes út?

4/ Ez politika. Ahol nem volt kereszténység, ott is ugyanígy ment minden.

5/ Azért lehetnek elsők, mert régóta vannak, és sokan. Pont ugyanezek miatt a pozitív dolgokban is elsők.

És már generációk óta nem kötelező az egyházhoz tartozni. A világi életben neked sincs hátrányod abból, hogy nem vagy tagja. Nincs kényszer, zsarolás meg ilyenek.
Jan
Én a katolikus egyházról írok, te folyamatosan a kereszténységről amblokk.
Megismétlem, nem a vallást szapulom, nem is a híveket, hanem az egyházat, mint gazdasági, jogi intézmenyt.
Nincs 2021-ben "keresztény egyház".
Van katolikus, református, adventista, hitgyülis, meg még rengeteg különböző keresztény alapú egyház, ugyanarra a hazugságra/tévedésre építve, de más és más célokkal, szarházisági faktorral.

1, Igen, pont ezért egy kalap szar, mert hitre alapoz nem tudásra. Ovisoknak okés, a Télapó meg a Húsvéti Nyuszi mellett, felnőtteknél legyünk már racionálisak, és ne dedózzunk egy élőhalottal vagy egy zombival.
2, A vagyonosodás a mozgatórugó, a profit, de nem lehet és nem is kell egy óriásvállalat minden részlegének egyaránt nyereségesnek lennie. A Coca-Colanál is van CSR, a katolikus egyháznal is, pont az, amiket leírtál. Ettől még mint globális intézmény durván nyereséges, összességében az Applenél profitábilisabb és nagyobb forgalmat bonyolít, es a világon a legnagyobb ingatlanvagyonnal rendelkezik.
3A, Attól, hogy valamire igény van (pl. pedofília, nemi erőszak, nőbántalmazás, nyereségvágyból elkövetett gyilkosság, vadorzás, illegális szemétlerakás, stb.) az még nem legalizálja, így maga az igény megléte nem érv semmi mellett, se ellen.
3B, A fidesz szavazok sok okból szavaznak a Fideszre, van akinek az a legjobb elérhető opció, van akinek érdek, van aki meg van tévesztve, van, aki azért, mert hülye, mint a segg, sok opció fut páhuzamosan.
4, Igen, de a katolikus egyház ezekre alapozza a létezéset, ezek a fundamentumai.
5, Részint ezért, részint az aljas és szarházi céljaik, vezetőik, metodikáik miatt. Valóban, sok oka van, hogy miért ők az elsők a szarházisági versenyben.

több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 238 — The Mathematician
Akkor egy kis gondolkodó egy fiatal református teológustól, nem álmos pillanatban ajánlott 😊

Vannak benne erős megállapítások, aminél én is ingatom a fejem, de megfontolásra érdemes, amit összefoglal e témában:

 youtu.be/zTuVi23vY_E
dande
én 1-2 videót láttam tőle és nekem annyi elég volt belőle, bocs
kicsit olyan mint az a pap akinek volt a nagy vihart kavaró esküvőig önmegtartóztatós videója

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 563 — Így remélem megfelelek nektek.....
Akkor egy kis gondolkodó egy fiatal református teológustól, nem álmos pillanatban ajánlott 😊

Vannak benne erős megállapítások, aminél én is ingatom a fejem, de megfontolásra érdemes, amit összefoglal e témában:

Szerkesztette: dande2
több mint 3 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 437 — TODDHERREMANS79
A katolikus egyház parancsolatkent kimondja hogy ne ölj, ne lopj, ne hazudj satöbbi apróságok, szóval ja, majdnem egykutya a nácizmussal 😀
eaglesmcnabb
A keresztény egyház Olaszországban rengeteg náci tisztet bújtatott és szerzett nekik új papírokat és menekítették ki Európából. Van közös pont na😃
samu09
Pár évvel korábban pedig a lengyelországi katolikus egyházból jópár egyházi személyt juttattak táborokba, mert szervezkedtek a nácik ellen.

Magyarországon pedig 1944-ben, Raffay Sándor evangélikus püspök utasítására Sztehlo Gábor lelkész bonyolította le a zsidó gyerekek szervezett mentését, az ev. diakonisszák közreműködésével.

Mindenre van példa, és mindennek az ellenkezőjére is.
Jan
Ott tévedsz, hogy a pozitív példák mögött egyedi emberek vannak, akik sokszor a katolikus egyház aktuális irányvonalának ellenében cselekedtek, míg a negatív peldák mögött legtöbbször magának a katolikus egyháznak szervezett szarházisága áll.

Sztehlo igazi magyar hős, példakép lehetne, zseniális a sztorija, de valahogy nincs agyonpropagálva, sokan még a Valahol Európában című filmhez se kapcsolják.
És nem csak a nácik elől mentett zsidókat (köztük később Nobel-díjast is), hanem a háború után még évekig gondját viselte többszáz gyereknek.
A riporter Szilágyi János is Gaudiopolisos volt.
Sobri Jóska
Miben tévedek?
Nem véleményt fogalmaztam meg, csak leírtam a köztudott tényeket.
Jan
Abban, hogy a példákkal azt sugallmazod, hogy maga az egyház nem romlott és nem szarházi.

(Tévedni csak tényben kehet, véleményben nem.)
Sobri Jóska
Egyházból nem egy van. És nem is egyformák, Rámondani az összesre, hogy "az egyház romlott" általánosítás.

Mivel mindet emberek üzemeltetik, ezért mindnek megvannak a maga tökéletlenségei.

A példák arra vonatkoznak, hogy amikor valaki azt állítja hogy adott egyház tagjai együttműködtek a nácikkal, akkor csomó példát lehet találni, hogy ugyanannak az egyháznak más tagjai pont a nácik ellen működtek.

Amikor adott egyház valamelyik tagja bántalmaz egy gyereket, akkor ugyanabból az egyházból sokkal több példát lehet hozni, akik megmentettek gyerekeket, az éhezéstől, nyomortól, betegségektől, vagy pont a bántalmazástól.

És ez kb mindenre igaz, alapvetően a kereszténységben bármilyen negatív példára sokkal több pozitív ellenpélda jut. Még a katolikusoknál is.
Jan
Na, ebben tévedsz.
A katolikus egyház évszázadok alatt emberek millióinak az életet keserítette, nyomorította meg, százmilliókat csapott be, vezetett félre egy hazugságra felépített óriás vállalat rabszolgáiként tartott, alázott meg, azzal az átveréssel, hogy életükben "dolgozzanak", "bért" majd a haláluk után kapnak érte, visszaélve milliók tudatlanságával, műveletlenségével, butaságával, kihasználva naivitásukat, reménykedésüket, jóhiszeműségüket.
Ótvar, szarházi banda, akik ahelyett, hogy eltűntek volna a történelem szemétdombján, ahova valók, a mai napig, árasztják ki magukból avétos, ezeréves eszméiket szítva a gyűlölködést, homofóbiát, ostobaságot.
És még egyszer: az egyházról beszélek, nem a vallásról vagy a hitről.
Sobri Jóska
Aha. Szóval ugyanazt csinálják mint Orbán meg Corleone. Őket bírod az egyházat meg nem ?
Az egyik oldalon milyen ügyesek, a másik oldalon meg szarhazi banda?
Toca
Látod, milyen sokrétű tud lenni egy ember szimpátiarendszere?
Sobri Jóska
elég szépen fogalmaztad meg a kettősmércét 😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Jan Pittsburgh Steelers 4 935 — Steelers fan
Nem szívügyem a katolikusok bevédése bárkivel szemben, de akkor legyen, egy jó vita reményében:

A világ legnagyobb -nem kormányzati- egészségügyi ellátója a katolikus egyház. Hozzávetőlegesen 18000 rendelőintézetet, 16000 idősek és/vagy speciális igényűek otthonát, 5500 kórházat üzemeltetnek, ezek 65%-a fejlődő országokban található. ( valszeg nem profit maximalizálás miatt tették ezeket a világ legcsóróbb részeire)

Tegyük fel, hogy a 23500 rendelőintézet és kórház mindegyikében, hogy ne mondjak sokat, hetente csak 2 ember életét mentik meg. Az durván 2,5 millió/év. Akkor mondjuk az elmúlt 50 évben több embert mentettek meg a haláltól, mint ahányan meghaltak a keresztes háborúkban, az inkvizícióban és az erőszakos amerikai térítésekben összesen.

És ez a katolikus kórházasdi nem most kezdődött, nyilván más feltételekkel és léptékben, de több mint ezer éve csinálják.
Jan
Egy jó vita reményében:
Elfogadom a fenti számaidat.
De én nem erről beszéltem, ez se nem cáfolja az általam elmondottakat, se nem erősíti.
Ha mindössze a fenti a te állításod, azt én szívesen elfogadom.

De ha az, hogy a katolikus egyház nem egy okádék szarházi banda, akkor az én állításom az, hogy a katolikus egyház eszenciálisan egy nagy kalap szar.
Mivel,
1, Eleve egy tudományosan nevetséges hazugságra építenek egy hitrendszert. (Feltámadás.)
2, Az egész mögötti mozgatórugó a vagyonosodás, haszonszerzés (ami önmagában normális), de szellemileg éretlen, aluliskolázott, alulszocializált emberek milliárdjainak munkáját, vagyonát orozták el megtévesztéssel, félrevezetéssel, hamis reklámmal, aljas marketinggel. Mintha a coca-cola "örökélet elixírként" árulná az üdítőjét, ráadásul úgy, hogy aki nem vásárol, azt kitiltják minden boltból, ahol egyébként kenyeret vagy tejet lehet kapni.
3, Évszázadokon át avatkoztak bele emberek százmillióinak magánéletébe, használták, semmizték ki őket kvázizsarolással, nem kapitalista módon, hanem lelki befolyásolás segítségével, a legmélyebb félelmeiket kihasználva, a legbelső titkaikat kikutatva, a legőszintébb reményeiket megcsúfolva.
4, Közösségeket mérgeztek meg a faszságaikkal, embereket fordították szándékoltan egymásnak ostoba és nevetséges érvrendszerek mentén, országok közötti háborúkat generáltak szintén baromságok miatt, máskéntgondolkodókat (köztük hithű keresztényeket is) gyilkoltak meg és lehetetlenítettek el, mind mind a gazdasági hatalom növelése érdekében, ráadásul mindezt a szeretet nevében.
5, Minden keresztény és nemkeresztény szekta hasonló mechanizmusok alapján működik, de a katolikus annyiban "világelső" a szarházisági versenyben, hogy a legnagyobb, legrégebbi, legsúlyosabb bűnöket hordozó, legaljasabb, legmegvetendőbb mind közül.
Ezért rájuk fókuszálunk most konkrétan.
Sobri Jóska
Legyen mondjuk az az állításom, hogy a keresztény egyház tevékenységének, az emberiségre nézve több a pozitív hozadéka, mint a negatív. Figyelembe véve, hogy mivel emberek üzemeltetik, nem mentes az emberi hibáktól, és hogy voltak olyan időszakok, amikor inkább negatív hatásuk volt.

1/ A hitrendszer azon alapul, hogy egy adott állítást elhiszel-e vagy nem. Független bármiféle tudományos eredménytől. Nem igényel sem tudományos alapú bizonyítást, sem cáfolatot.

2/ Ha a vagyonosodás lenne a mozgatórugó, akkor rosszul csinálják amit fentebb írtam, hogy a világ leginkább fizetésképtelen részein nyújtanak egészségügyi, és egyéb szociális szolgáltatásokat. Vagy akár itthon, a rászorulók segitését.

3/ A kereszténység előtt is létezett szervezett formában egyház, vele párhuzamosan is, és most is keletkeznek. Mégpedig azért, mert igény van rá.
A fidesz szavazók meg vannak tévesztve, manipulálva vannak, vagy azért szavaznak oda, mert erre van igényük, és azt gondolják hogy ez a helyes út?

4/ Ez politika. Ahol nem volt kereszténység, ott is ugyanígy ment minden.

5/ Azért lehetnek elsők, mert régóta vannak, és sokan. Pont ugyanezek miatt a pozitív dolgokban is elsők.

És már generációk óta nem kötelező az egyházhoz tartozni. A világi életben neked sincs hátrányod abból, hogy nem vagy tagja. Nincs kényszer, zsarolás meg ilyenek.
több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 563 — Így remélem megfelelek nektek.....
Ha úgy tartja kedvem (érdekem, szempontom stb) akkor általánosítok, akkor annak helye van, ha nem, akkor az milyen dolog már. Egyszerű ez mint az 1x1 😛 😉
több mint 3 éve
hétszilvafás adam8 Houston Texans 2 646
Sobri 4. pontjára annyiban reagálnék, hogy az emberi természet miatt szerintem akkor is meg lettek volna ezek a háborúk, ha soha nem lett volna a világtörténelemben se vallás, se egyház, se hit.
A közel-keleti terroristáknak is csak ürügy az iszlám, nem ok.
Szerintem.

több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 380 — #NoStress
Nem szívügyem a katolikusok bevédése bárkivel szemben, de akkor legyen, egy jó vita reményében:

A világ legnagyobb -nem kormányzati- egészségügyi ellátója a katolikus egyház. Hozzávetőlegesen 18000 rendelőintézetet, 16000 idősek és/vagy speciális igényűek otthonát, 5500 kórházat üzemeltetnek, ezek 65%-a fejlődő országokban található. ( valszeg nem profit maximalizálás miatt tették ezeket a világ legcsóróbb részeire)

Tegyük fel, hogy a 23500 rendelőintézet és kórház mindegyikében, hogy ne mondjak sokat, hetente csak 2 ember életét mentik meg. Az durván 2,5 millió/év. Akkor mondjuk az elmúlt 50 évben több embert mentettek meg a haláltól, mint ahányan meghaltak a keresztes háborúkban, az inkvizícióban és az erőszakos amerikai térítésekben összesen.

És ez a katolikus kórházasdi nem most kezdődött, nyilván más feltételekkel és léptékben, de több mint ezer éve csinálják.
Jan
Egy jó vita reményében:
Elfogadom a fenti számaidat.
De én nem erről beszéltem, ez se nem cáfolja az általam elmondottakat, se nem erősíti.
Ha mindössze a fenti a te állításod, azt én szívesen elfogadom.

De ha az, hogy a katolikus egyház nem egy okádék szarházi banda, akkor az én állításom az, hogy a katolikus egyház eszenciálisan egy nagy kalap szar.
Mivel,
1, Eleve egy tudományosan nevetséges hazugságra építenek egy hitrendszert. (Feltámadás.)
2, Az egész mögötti mozgatórugó a vagyonosodás, haszonszerzés (ami önmagában normális), de szellemileg éretlen, aluliskolázott, alulszocializált emberek milliárdjainak munkáját, vagyonát orozták el megtévesztéssel, félrevezetéssel, hamis reklámmal, aljas marketinggel. Mintha a coca-cola "örökélet elixírként" árulná az üdítőjét, ráadásul úgy, hogy aki nem vásárol, azt kitiltják minden boltból, ahol egyébként kenyeret vagy tejet lehet kapni.
3, Évszázadokon át avatkoztak bele emberek százmillióinak magánéletébe, használták, semmizték ki őket kvázizsarolással, nem kapitalista módon, hanem lelki befolyásolás segítségével, a legmélyebb félelmeiket kihasználva, a legbelső titkaikat kikutatva, a legőszintébb reményeiket megcsúfolva.
4, Közösségeket mérgeztek meg a faszságaikkal, embereket fordították szándékoltan egymásnak ostoba és nevetséges érvrendszerek mentén, országok közötti háborúkat generáltak szintén baromságok miatt, máskéntgondolkodókat (köztük hithű keresztényeket is) gyilkoltak meg és lehetetlenítettek el, mind mind a gazdasági hatalom növelése érdekében, ráadásul mindezt a szeretet nevében.
5, Minden keresztény és nemkeresztény szekta hasonló mechanizmusok alapján működik, de a katolikus annyiban "világelső" a szarházisági versenyben, hogy a legnagyobb, legrégebbi, legsúlyosabb bűnöket hordozó, legaljasabb, legmegvetendőbb mind közül.
Ezért rájuk fókuszálunk most konkrétan.

több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 380 — #NoStress
A katolikus egyház parancsolatkent kimondja hogy ne ölj, ne lopj, ne hazudj satöbbi apróságok, szóval ja, majdnem egykutya a nácizmussal 😀
eaglesmcnabb
A keresztény egyház Olaszországban rengeteg náci tisztet bújtatott és szerzett nekik új papírokat és menekítették ki Európából. Van közös pont na😃
samu09
Pár évvel korábban pedig a lengyelországi katolikus egyházból jópár egyházi személyt juttattak táborokba, mert szervezkedtek a nácik ellen.

Magyarországon pedig 1944-ben, Raffay Sándor evangélikus püspök utasítására Sztehlo Gábor lelkész bonyolította le a zsidó gyerekek szervezett mentését, az ev. diakonisszák közreműködésével.

Mindenre van példa, és mindennek az ellenkezőjére is.
Jan
Ott tévedsz, hogy a pozitív példák mögött egyedi emberek vannak, akik sokszor a katolikus egyház aktuális irányvonalának ellenében cselekedtek, míg a negatív peldák mögött legtöbbször magának a katolikus egyháznak szervezett szarházisága áll.

Sztehlo igazi magyar hős, példakép lehetne, zseniális a sztorija, de valahogy nincs agyonpropagálva, sokan még a Valahol Európában című filmhez se kapcsolják.
És nem csak a nácik elől mentett zsidókat (köztük később Nobel-díjast is), hanem a háború után még évekig gondját viselte többszáz gyereknek.
A riporter Szilágyi János is Gaudiopolisos volt.
Sobri Jóska
Miben tévedek?
Nem véleményt fogalmaztam meg, csak leírtam a köztudott tényeket.
Jan
Abban, hogy a példákkal azt sugallmazod, hogy maga az egyház nem romlott és nem szarházi.

(Tévedni csak tényben kehet, véleményben nem.)
Sobri Jóska
Egyházból nem egy van. És nem is egyformák, Rámondani az összesre, hogy "az egyház romlott" általánosítás.

Mivel mindet emberek üzemeltetik, ezért mindnek megvannak a maga tökéletlenségei.

A példák arra vonatkoznak, hogy amikor valaki azt állítja hogy adott egyház tagjai együttműködtek a nácikkal, akkor csomó példát lehet találni, hogy ugyanannak az egyháznak más tagjai pont a nácik ellen működtek.

Amikor adott egyház valamelyik tagja bántalmaz egy gyereket, akkor ugyanabból az egyházból sokkal több példát lehet hozni, akik megmentettek gyerekeket, az éhezéstől, nyomortól, betegségektől, vagy pont a bántalmazástól.

És ez kb mindenre igaz, alapvetően a kereszténységben bármilyen negatív példára sokkal több pozitív ellenpélda jut. Még a katolikusoknál is.
Jan
Na, ebben tévedsz.
A katolikus egyház évszázadok alatt emberek millióinak az életet keserítette, nyomorította meg, százmilliókat csapott be, vezetett félre egy hazugságra felépített óriás vállalat rabszolgáiként tartott, alázott meg, azzal az átveréssel, hogy életükben "dolgozzanak", "bért" majd a haláluk után kapnak érte, visszaélve milliók tudatlanságával, műveletlenségével, butaságával, kihasználva naivitásukat, reménykedésüket, jóhiszeműségüket.
Ótvar, szarházi banda, akik ahelyett, hogy eltűntek volna a történelem szemétdombján, ahova valók, a mai napig, árasztják ki magukból avétos, ezeréves eszméiket szítva a gyűlölködést, homofóbiát, ostobaságot.
És még egyszer: az egyházról beszélek, nem a vallásról vagy a hitről.
Sobri Jóska
Aha. Szóval ugyanazt csinálják mint Orbán meg Corleone. Őket bírod az egyházat meg nem ?
Az egyik oldalon milyen ügyesek, a másik oldalon meg szarhazi banda?
Toca
Látod, milyen sokrétű tud lenni egy ember szimpátiarendszere?
Nemcsak, hogy nem minden fekete és fehér, hanem mindenki másnak máshogy fekete vagy fehér.

több mint 3 éve
Toca Minnesota Vikings 18 688 — Vikings fan

Egyik haverommal jó régen kitaláltuk, hogy alapítunk egy szinkretista (a különféle világvallások tanításait ötvöző) egyházat, mindenhonnan átvesszük az ünnepeket és bulinapokat, amikor természetesen tilos dolgozni, kiegészítjük saját hittételekkel, amelyek egyrészt szintén a munka tilalmára vonatkoznak, másrészt kötelezővé teszik a napközbeni alkoholfogyasztást, ha pedig a T. Főnökségnek ez nem tetszik, pert indítunk a vallásszabadság megsértése miatt.
nagylaza
sounds like no maam

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 021 — beers & Packers
Egyik haverommal jó régen kitaláltuk, hogy alapítunk egy szinkretista (a különféle világvallások tanításait ötvöző) egyházat, mindenhonnan átvesszük az ünnepeket és bulinapokat, amikor természetesen tilos dolgozni, kiegészítjük saját hittételekkel, amelyek egyrészt szintén a munka tilalmára vonatkoznak, másrészt kötelezővé teszik a napközbeni alkoholfogyasztást, ha pedig a T. Főnökségnek ez nem tetszik, pert indítunk a vallásszabadság megsértése miatt.
több mint 3 éve
Jan Pittsburgh Steelers 4 935 — Steelers fan
Pár évvel korábban pedig a lengyelországi katolikus egyházból jópár egyházi személyt juttattak táborokba, mert szervezkedtek a nácik ellen.

Magyarországon pedig 1944-ben, Raffay Sándor evangélikus püspök utasítására Sztehlo Gábor lelkész bonyolította le a zsidó gyerekek szervezett mentését, az ev. diakonisszák közreműködésével.

Mindenre van példa, és mindennek az ellenkezőjére is.
Jan
Ott tévedsz, hogy a pozitív példák mögött egyedi emberek vannak, akik sokszor a katolikus egyház aktuális irányvonalának ellenében cselekedtek, míg a negatív peldák mögött legtöbbször magának a katolikus egyháznak szervezett szarházisága áll.

Sztehlo igazi magyar hős, példakép lehetne, zseniális a sztorija, de valahogy nincs agyonpropagálva, sokan még a Valahol Európában című filmhez se kapcsolják.
És nem csak a nácik elől mentett zsidókat (köztük később Nobel-díjast is), hanem a háború után még évekig gondját viselte többszáz gyereknek.
A riporter Szilágyi János is Gaudiopolisos volt.
Sobri Jóska
Miben tévedek?
Nem véleményt fogalmaztam meg, csak leírtam a köztudott tényeket.
Jan
Abban, hogy a példákkal azt sugallmazod, hogy maga az egyház nem romlott és nem szarházi.

(Tévedni csak tényben kehet, véleményben nem.)
Sobri Jóska
Egyházból nem egy van. És nem is egyformák, Rámondani az összesre, hogy "az egyház romlott" általánosítás.

Mivel mindet emberek üzemeltetik, ezért mindnek megvannak a maga tökéletlenségei.

A példák arra vonatkoznak, hogy amikor valaki azt állítja hogy adott egyház tagjai együttműködtek a nácikkal, akkor csomó példát lehet találni, hogy ugyanannak az egyháznak más tagjai pont a nácik ellen működtek.

Amikor adott egyház valamelyik tagja bántalmaz egy gyereket, akkor ugyanabból az egyházból sokkal több példát lehet hozni, akik megmentettek gyerekeket, az éhezéstől, nyomortól, betegségektől, vagy pont a bántalmazástól.

És ez kb mindenre igaz, alapvetően a kereszténységben bármilyen negatív példára sokkal több pozitív ellenpélda jut. Még a katolikusoknál is.
Jan
Na, ebben tévedsz.
A katolikus egyház évszázadok alatt emberek millióinak az életet keserítette, nyomorította meg, százmilliókat csapott be, vezetett félre egy hazugságra felépített óriás vállalat rabszolgáiként tartott, alázott meg, azzal az átveréssel, hogy életükben "dolgozzanak", "bért" majd a haláluk után kapnak érte, visszaélve milliók tudatlanságával, műveletlenségével, butaságával, kihasználva naivitásukat, reménykedésüket, jóhiszeműségüket.
Ótvar, szarházi banda, akik ahelyett, hogy eltűntek volna a történelem szemétdombján, ahova valók, a mai napig, árasztják ki magukból avétos, ezeréves eszméiket szítva a gyűlölködést, homofóbiát, ostobaságot.
És még egyszer: az egyházról beszélek, nem a vallásról vagy a hitről.
Sobri Jóska
Nem szívügyem a katolikusok bevédése bárkivel szemben, de akkor legyen, egy jó vita reményében:

A világ legnagyobb -nem kormányzati- egészségügyi ellátója a katolikus egyház. Hozzávetőlegesen 18000 rendelőintézetet, 16000 idősek és/vagy speciális igényűek otthonát, 5500 kórházat üzemeltetnek, ezek 65%-a fejlődő országokban található. ( valszeg nem profit maximalizálás miatt tették ezeket a világ legcsóróbb részeire)

Tegyük fel, hogy a 23500 rendelőintézet és kórház mindegyikében, hogy ne mondjak sokat, hetente csak 2 ember életét mentik meg. Az durván 2,5 millió/év. Akkor mondjuk az elmúlt 50 évben több embert mentettek meg a haláltól, mint ahányan meghaltak a keresztes háborúkban, az inkvizícióban és az erőszakos amerikai térítésekben összesen.

És ez a katolikus kórházasdi nem most kezdődött, nyilván más feltételekkel és léptékben, de több mint ezer éve csinálják.
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 20 928 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Na, ebben tévedsz.
A katolikus egyház évszázadok alatt emberek millióinak az életet keserítette, nyomorította meg, százmilliókat csapott be, vezetett félre egy hazugságra felépített óriás vállalat rabszolgáiként tartott, alázott meg, azzal az átveréssel, hogy életükben "dolgozzanak", "bért" majd a haláluk után kapnak érte, visszaélve milliók tudatlanságával, műveletlenségével, butaságával, kihasználva naivitásukat, reménykedésüket, jóhiszeműségüket.
Ótvar, szarházi banda, akik ahelyett, hogy eltűntek volna a történelem szemétdombján, ahova valók, a mai napig, árasztják ki magukból avétos, ezeréves eszméiket szítva a gyűlölködést, homofóbiát, ostobaságot.
És még egyszer: az egyházról beszélek, nem a vallásról vagy a hitről.
Sobri Jóska
sztem meg simán egy pragmatikus banda akik mindent megtettek a hatalomért és annak megtartásáért
Negritis
Az csak a maffiának meg Orbánéknak jó pont 😂

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 238 — The Mathematician
Na, ebben tévedsz.
A katolikus egyház évszázadok alatt emberek millióinak az életet keserítette, nyomorította meg, százmilliókat csapott be, vezetett félre egy hazugságra felépített óriás vállalat rabszolgáiként tartott, alázott meg, azzal az átveréssel, hogy életükben "dolgozzanak", "bért" majd a haláluk után kapnak érte, visszaélve milliók tudatlanságával, műveletlenségével, butaságával, kihasználva naivitásukat, reménykedésüket, jóhiszeműségüket.
Ótvar, szarházi banda, akik ahelyett, hogy eltűntek volna a történelem szemétdombján, ahova valók, a mai napig, árasztják ki magukból avétos, ezeréves eszméiket szítva a gyűlölködést, homofóbiát, ostobaságot.
És még egyszer: az egyházról beszélek, nem a vallásról vagy a hitről.
Sobri Jóska
sztem meg simán egy pragmatikus banda akik mindent megtettek a hatalomért és annak megtartásáért

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 021 — beers & Packers
A katolikus egyház parancsolatkent kimondja hogy ne ölj, ne lopj, ne hazudj satöbbi apróságok, szóval ja, majdnem egykutya a nácizmussal 😀
eaglesmcnabb
A keresztény egyház Olaszországban rengeteg náci tisztet bújtatott és szerzett nekik új papírokat és menekítették ki Európából. Van közös pont na😃
samu09
Pár évvel korábban pedig a lengyelországi katolikus egyházból jópár egyházi személyt juttattak táborokba, mert szervezkedtek a nácik ellen.

Magyarországon pedig 1944-ben, Raffay Sándor evangélikus püspök utasítására Sztehlo Gábor lelkész bonyolította le a zsidó gyerekek szervezett mentését, az ev. diakonisszák közreműködésével.

Mindenre van példa, és mindennek az ellenkezőjére is.
Jan
Ott tévedsz, hogy a pozitív példák mögött egyedi emberek vannak, akik sokszor a katolikus egyház aktuális irányvonalának ellenében cselekedtek, míg a negatív peldák mögött legtöbbször magának a katolikus egyháznak szervezett szarházisága áll.

Sztehlo igazi magyar hős, példakép lehetne, zseniális a sztorija, de valahogy nincs agyonpropagálva, sokan még a Valahol Európában című filmhez se kapcsolják.
És nem csak a nácik elől mentett zsidókat (köztük később Nobel-díjast is), hanem a háború után még évekig gondját viselte többszáz gyereknek.
A riporter Szilágyi János is Gaudiopolisos volt.
Sobri Jóska
Miben tévedek?
Nem véleményt fogalmaztam meg, csak leírtam a köztudott tényeket.
Jan
Abban, hogy a példákkal azt sugallmazod, hogy maga az egyház nem romlott és nem szarházi.

(Tévedni csak tényben kehet, véleményben nem.)
Sobri Jóska
Egyházból nem egy van. És nem is egyformák, Rámondani az összesre, hogy "az egyház romlott" általánosítás.

Mivel mindet emberek üzemeltetik, ezért mindnek megvannak a maga tökéletlenségei.

A példák arra vonatkoznak, hogy amikor valaki azt állítja hogy adott egyház tagjai együttműködtek a nácikkal, akkor csomó példát lehet találni, hogy ugyanannak az egyháznak más tagjai pont a nácik ellen működtek.

Amikor adott egyház valamelyik tagja bántalmaz egy gyereket, akkor ugyanabból az egyházból sokkal több példát lehet hozni, akik megmentettek gyerekeket, az éhezéstől, nyomortól, betegségektől, vagy pont a bántalmazástól.

És ez kb mindenre igaz, alapvetően a kereszténységben bármilyen negatív példára sokkal több pozitív ellenpélda jut. Még a katolikusoknál is.
Jan
Na, ebben tévedsz.
A katolikus egyház évszázadok alatt emberek millióinak az életet keserítette, nyomorította meg, százmilliókat csapott be, vezetett félre egy hazugságra felépített óriás vállalat rabszolgáiként tartott, alázott meg, azzal az átveréssel, hogy életükben "dolgozzanak", "bért" majd a haláluk után kapnak érte, visszaélve milliók tudatlanságával, műveletlenségével, butaságával, kihasználva naivitásukat, reménykedésüket, jóhiszeműségüket.
Ótvar, szarházi banda, akik ahelyett, hogy eltűntek volna a történelem szemétdombján, ahova valók, a mai napig, árasztják ki magukból avétos, ezeréves eszméiket szítva a gyűlölködést, homofóbiát, ostobaságot.
És még egyszer: az egyházról beszélek, nem a vallásról vagy a hitről.
Sobri Jóska
Elbizonytalanodtam. Lehet, hogy te nem kedveled a katolikus egyházat?

És például Horváth Ádám filmrendező is.