NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

GM Javaslatok

8 feliratkozó

több mint 11 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 264 — 49ers GM
Az a faramuci helyzet van, hogy teljesen egyetértek azzal, hogy nem működőképes a mostani Rózi-rendszer, de tökéletesen tanácstalan vagyok, hogyan is lehetne használhatóvá formálni.somoskovig
Szerintem a piac szimplán rendberakja az egészet, egy ideig lehet hajigálni az FA-n a nagy fizukat, amik felnyomják az árakat mindenhol, de egy-két éven belül tarthatatlan lesz ez sok helyen. Persze csak ha nem emeljük a capet a hülye szerződésekhez.Rajna
Én nem hiszem, inden évben lesz pár GM, akinél van bőven cap, amiből lehet vandálkodni. Másrészt mondjuk a tavaly/idén hosszabbított 5 éves szerződések még bőven érvényben lesznek és hivatkozási alapot fognak jelenteni a következő évek hosszabbításaihoz.

Róziként mit fogsz megnézni, egy FA-n esetleg olcsóbban szerzett WR szerződését, vagy Fitz és Megatron lóvéját, amikor mondjuk Brandon Marshall vagy Roddy White szerződése lejár? Ebből már egyenesen következik a kurva drága Marshall/White (vagy írhatnék akárkit a top 10 WR közül), ami megint húzza magával a többiek árát.

több mint 11 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Az a faramuci helyzet van, hogy teljesen egyetértek azzal, hogy nem működőképes a mostani Rózi-rendszer, de tökéletesen tanácstalan vagyok, hogyan is lehetne használhatóvá formálni.somoskovig
Szerintem a piac szimplán rendberakja az egészet, egy ideig lehet hajigálni az FA-n a nagy fizukat, amik felnyomják az árakat mindenhol, de egy-két éven belül tarthatatlan lesz ez sok helyen. Persze csak ha nem emeljük a capet a hülye szerződésekhez.

több mint 11 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 264 — 49ers GM
Az a faramuci helyzet van, hogy teljesen egyetértek azzal, hogy nem működőképes a mostani Rózi-rendszer, de tökéletesen tanácstalan vagyok, hogyan is lehetne használhatóvá formálni.

több mint 11 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Elsokent arrol megfelelo-e a jatek szempontjabol az a felfogas amit a Rozi kepvisel, konkret peldakent emlitve Gaitherst, az arkepzest stb... avagy valtoztassunk az ujraszerzodesek feltetelein.

Az a masodik kerdes, ha valtoztatunk hogyan tegyuk azt. Vannak erre otleteim, de barki eloallhat jobbal.Delonso_
Jelenleg tulajdonképpen apró technikai dolgokon (két ajánlat, százalékok stb.) nincs különösebb feltétele az árképzésnek. Ahogyan IRL sincs, amennyit a játékos ki tud alkudni magának, annyit kap. Ha elszálnlak az igényei, mehet FA-ra, ahol annyit kap, amennyit kínál neki a piac.

Ezzel szemben te szeretnéd ezt az egészet kivenni a játékból ezekszerint, és szigorú/kevésbé szigorú feltételekhez kötni az egész folyamatot. Külön érdekelne, hogy a szerződésütemezést is teljesen át kell-e venni IRL-ből, lennének-e mindenféle bónuszok, a szerződéshosszon se lehetne módosítani, stb. Az is érdekelne, hogy FA-n lehetne-e kevesebbet adni az IRL áraknál, vagy többet vagy mi. Mert nem tudom, mivel jobb FA-n elszállni mint hosszabbításokkal.

Mert szimplán arról szavazni sztem nem érdemes, hogy szerinted is szar, hogy drágák az emberek. Konkrét javaslatokat már meg lehet mérettetni, hogy jobb-e mint a jelenlegi. Mondjuk én biztos, hogy a minél nagyobb rugalmasságra és ezzel szerintem játékélményre fogok szavazni, minél több a szabály, annál kevesebb döntést hozhat meg az adott GM/rózi.

több mint 11 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
ja, inkább azt mutatná meg, hogy sok embernek szimpatikus ötlet, hogy olcsóbban hosszabbíthat 😉 Elég kevesen gondolnának bele, hogy ez hosszútávon jó-e vagy nem, csak azt látnák, hogy olcsóbb hosszabbítás -> jöhet. Ugyanez látszik a cap szavazáson is.

Nem erről szól, hosszútávú dologról szól. Csak nem mindenkinek, mert ha mindenki belegondolna ilyen dolgokba és főleg a hosszútávó potenciális hatásaira, akkor évi 25 GM írkálna ide mindenre hatféle javaslatot, de általában úgy 5-7 ember foglalkozik vele, a többi csak max szavaz ha kell valamit, vagy azt se.

Egyébként elméletileg rajna, szegecs, somos és fake mellett én vagyok még Rózsi, te pótrózsi a mi embereinknél. Legalábbis tavaly így volt 😊
több mint 11 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Törlés
Ha tuti hogy megszavaznak az megmutatja, hogy valamit nagyon nem csinal jol a bizottsag.

A szavazas nem arrol szol, eljojjon-e a kanaan es mindenki ingyen hosszabbitson, nem is arrol, hogy kell-e tobbet kerjen a jatekos annal mint amit a GM neki szanna, megcsak nem is arrol, hogy az FA piacot csak ugy lehet eletben tartani, hogy tobbet kernek kicsit a jatekosok, mert ez normalis, hanem az en latasmodom szerint egy igazsagtalan es nagyon tulzo tularazasrol.

Es mondom ezt a bizottsag munkajaban resztvevokent.
több mint 11 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Mondjuk ha valami ilyesmi átmegy, azzal kb. megszüntetjük a rózimelót. Ami önmagában nem is lenne nagy baj, de végtelenül kíváncsi lennék arra, hogy ez milyen ahtással lenne az FA-ra.Rajna
Ezért sem erőltetem, hogy nehogy szavazásra legyen bocsátva. Mert szinte tuti, hogy megszavaznák, és én pedig örömmel megnézném, hogy hova vezet 😊

De somos hsz-ét látva az már biztos, hogy akkor egyik jelenlegi rózi sem lehet az újnak tagja, mivel mindegyikünk ugyanúgy gondolkodik a rózi feladatáról.
több mint 11 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Ugye minden GM-nek van lehetosege kifejezni ha nem ert valamivel egyet es jobbito szandekat szavazasra bocsatani? Lehet neked van igazad es nem lesz mirol beszelni, el fogja donteni 32 ember.
Csutortok estig bezarolag megirom a javaslatom.Delonso_
Jó de mi a kérdés, amiről szavaznánk? A ne legyen köcsög a rózi elég tág. Vagy személyi változásokat szeretnél?

Eddig a rózik gazsága ellen az jött fel, hogy emeljük a capet, most arról megy a szavazás a másik topikban. Arra nagyon kíváncsi leszek, az árszabást hogyan kívánod szabályozni, én szeretettel várom, de nem tudom elképzelni, hogy miként tud ez számomra is vállalható lenni.Rajna
Elsokent arrol megfelelo-e a jatek szempontjabol az a felfogas amit a Rozi kepvisel, konkret peldakent emlitve Gaitherst, az arkepzest stb... avagy valtoztassunk az ujraszerzodesek feltetelein.

Az a masodik kerdes, ha valtoztatunk hogyan tegyuk azt. Vannak erre otleteim, de barki eloallhat jobbal.
több mint 11 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Ugye minden GM-nek van lehetosege kifejezni ha nem ert valamivel egyet es jobbito szandekat szavazasra bocsatani? Lehet neked van igazad es nem lesz mirol beszelni, el fogja donteni 32 ember.
Csutortok estig bezarolag megirom a javaslatom.Delonso_
Jó de mi a kérdés, amiről szavaznánk? A ne legyen köcsög a rózi elég tág. Vagy személyi változásokat szeretnél?

Eddig a rózik gazsága ellen az jött fel, hogy emeljük a capet, most arról megy a szavazás a másik topikban. Arra nagyon kíváncsi leszek, az árszabást hogyan kívánod szabályozni, én szeretettel várom, de nem tudom elképzelni, hogy miként tud ez számomra is vállalható lenni.Rajna
tegnap leírta a javaslatát, amminek a lényege az, hogy a rózi az adott játékos IRL szerződését kéri meg, vagy ha nincs, akkor hasonló játékosok IRL szerződését kéri meg, amiről aztán tárgyal a csapattal, hátha lehet kevesebbért is.fetomy
Ezt nem olvastam, csak a sok személyeskedést, sorry akkor.

Mondjuk ha valami ilyesmi átmegy, azzal kb. megszüntetjük a rózimelót. Ami önmagában nem is lenne nagy baj, de végtelenül kíváncsi lennék arra, hogy ez milyen ahtással lenne az FA-ra.

több mint 11 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 264 — 49ers GM
Az a baj ezzel a Rózi-dologgal, hogy sajnos amíg repkednek a tizenx millák FA-piacon, addig megvan a "benchmark", amihez hasonlítva kell nagyjából belőni az árakat.

több mint 11 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Ugye minden GM-nek van lehetosege kifejezni ha nem ert valamivel egyet es jobbito szandekat szavazasra bocsatani? Lehet neked van igazad es nem lesz mirol beszelni, el fogja donteni 32 ember.
Csutortok estig bezarolag megirom a javaslatom.Delonso_
Jó de mi a kérdés, amiről szavaznánk? A ne legyen köcsög a rózi elég tág. Vagy személyi változásokat szeretnél?

Eddig a rózik gazsága ellen az jött fel, hogy emeljük a capet, most arról megy a szavazás a másik topikban. Arra nagyon kíváncsi leszek, az árszabást hogyan kívánod szabályozni, én szeretettel várom, de nem tudom elképzelni, hogy miként tud ez számomra is vállalható lenni.Rajna
tegnap leírta a javaslatát, amminek a lényege az, hogy a rózi az adott játékos IRL szerződését kéri meg, vagy ha nincs, akkor hasonló játékosok IRL szerződését kéri meg, amiről aztán tárgyal a csapattal, hátha lehet kevesebbért is.
több mint 11 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Ugye minden GM-nek van lehetosege kifejezni ha nem ert valamivel egyet es jobbito szandekat szavazasra bocsatani? Lehet neked van igazad es nem lesz mirol beszelni, el fogja donteni 32 ember.
Csutortok estig bezarolag megirom a javaslatom.Delonso_
Jó de mi a kérdés, amiről szavaznánk? A ne legyen köcsög a rózi elég tág. Vagy személyi változásokat szeretnél?

Eddig a rózik gazsága ellen az jött fel, hogy emeljük a capet, most arról megy a szavazás a másik topikban. Arra nagyon kíváncsi leszek, az árszabást hogyan kívánod szabályozni, én szeretettel várom, de nem tudom elképzelni, hogy miként tud ez számomra is vállalható lenni.

több mint 11 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Ezt a rózivitát már lefojtattuk egyszer, nem hiszem, hog bárki is meggondolná magát a kérdésben.

Inkább beszéljünk az NPV-ről mert azt jó lenne úgy kialakítani, hogy viszonylag objektív legyen, és ez nem egyszerű dolog.Rajna
En viszont orulnek ha szavaznank rola.Delonso_
Miről? Hogy a rózi ne legyen köcsög? A capről így is szavazunk.Rajna
Ugye minden GM-nek van lehetosege kifejezni ha nem ert valamivel egyet es jobbito szandekat szavazasra bocsatani? Lehet neked van igazad es nem lesz mirol beszelni, el fogja donteni 32 ember.
Csutortok estig bezarolag megirom a javaslatom.
több mint 11 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Az NPV-re addig nem tudok szavazni, amíg nem értem 😀

De visszatérve igor javaslatcsomagjára:
A szerződésátstruktúrálás sem rossz, viszont a szerződéscsökkentéses dolog nagyon tetszik. Ez kis örömöt adhatna a rózi elleneseknek is, de fontosabb, hogy előfordul, hogy valaki nagyon beszopja pl. szaba-rivers, vagy szimplán a rózi árazott túl valakit -mégis lett szerződés-, ami bár ugye nem túlárazás, ha a GM is hasonlóra gondolt, de akkoris lehetne javítani a rózi-mérlegen is vele.
több mint 11 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Ezt a rózivitát már lefojtattuk egyszer, nem hiszem, hog bárki is meggondolná magát a kérdésben.

Inkább beszéljünk az NPV-ről mert azt jó lenne úgy kialakítani, hogy viszonylag objektív legyen, és ez nem egyszerű dolog.Rajna
En viszont orulnek ha szavaznank rola.Delonso_
Miről? Hogy a rózi ne legyen köcsög? A capről így is szavazunk.

több mint 11 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Ezt a rózivitát már lefojtattuk egyszer, nem hiszem, hog bárki is meggondolná magát a kérdésben.

Inkább beszéljünk az NPV-ről mert azt jó lenne úgy kialakítani, hogy viszonylag objektív legyen, és ez nem egyszerű dolog.Rajna
En viszont orulnek ha szavaznank rola.
több mint 11 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Én azért vagyok Igor rendszere mellett még ha teljesen nem látom is át,mert teljesen új keretet ad a rendszernek.
Ha feltételezzük hogy ez a rendszer rossz akkor ezt toldozgatással foldozgatással nem lehet rendben tenni mert túl nagy az átfutása és az alapja a legnagyobb hiba.Toca
Csak fontos lenn az NPV-t tényleg jóra csinálni mert a szezon közben jön rá a rinya, hogy bonyolult vagy igazságtalan, és akkor csebrerből vederbe estünk.

több mint 11 éve
Toca Minnesota Vikings 19 224 — Vikings fan
Én azért vagyok Igor rendszere mellett még ha teljesen nem látom is át,mert teljesen új keretet ad a rendszernek.
Ha feltételezzük hogy ez a rendszer rossz akkor ezt toldozgatással foldozgatással nem lehet rendben tenni mert túl nagy az átfutása és az alapja a legnagyobb hiba.
több mint 11 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Ezt a rózivitát már lefojtattuk egyszer, nem hiszem, hog bárki is meggondolná magát a kérdésben.

Inkább beszéljünk az NPV-ről mert azt jó lenne úgy kialakítani, hogy viszonylag objektív legyen, és ez nem egyszerű dolog.

több mint 11 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Igen, csak azért elég az egyik felét, mert az hozza magával a másikat, de mindegy.
Ha túl sokkal hosszabbítunk akkor lehet emelni a kérésen? hát de akkor hogy van az, hogy ne keressenek többet mint IRL? Ha mindenkit megtartunk, mennyivel lehet többet kérni? fetomy
Ezt kulonbozoen latjuk. Attol hogy kevesebb penzt kap egy manager egy normalisan gazdalkodo csapat kevesebbet fog kolteni igen.

Ha valaki a te csapatod orokolte volna meg, annak boven lett volna capje arra, hogy tovabbra is hulye szerzodeseket kinaljon. Engem fogna a deficit, ot nem.
több mint 11 éve
MMMS Indianapolis Colts 2 326 — 51st state
Így van.
Én vagyok a fő geci.Szegecs
miutan parhuzamba vontal George Babaval, stilszerubb lenne, ha a Brick Top aka Bunko Polford nevet venned magadra a Fo Geci helyett 😀

the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 11 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Igen, csak azért elég az egyik felét, mert az hozza magával a másikat, de mindegy.
Ha túl sokkal hosszabbítunk akkor lehet emelni a kérésen? hát de akkor hogy van az, hogy ne keressenek többet mint IRL? Ha mindenkit megtartunk, mennyivel lehet többet kérni?
több mint 11 éve
Szegecs Las Vegas Raiders 1 114 — Qui Tangit Frangitur
Így van.
Én vagyok a fő geci.


The response must be equal to the threat.
több mint 11 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Oke utaljuk Szegecset 😊

Hm... azzal pl, hogy targyalunk a jatekossal a szerzodeserol (amit otleteltem elozoleg) ezt pl vissza lehet fogni, hisz ha keves ember megy FAra akkor lehet emelni a keresukon. Az sem biztos hogy drasztikus szabalyzas kell csak itt is- ott is beljebb venni. De azt kifejezetten karosnak latom, ha az egyik felen szigoritunk a dolgoknak a masik reszen teljes szabadsagot adunk.
több mint 11 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
ja azt elfelejtettem, hogy ha valakit okolni szeretnél a rózi sokat kéréséért, akkor bármennyire is szeretnéd fake-re ráhúzni (mint általában), tévúton jársz. Szegecs jóval előbb volt rózsi tag és tulajdonképpen ő volt az első "köcsög". 😊

A tages dolog és az fas túlköltés is éretlenségből fakad. Ha nem hiszed, hogy ezek megváltoznának, de közben leszabályozod a rózsit, akkor a te elgondolásod szerint méginkább az lesz, hogy a ritka FA-ra kerülő középszerű emberek lekörözik fizuban a hosszabbított sztárokat is. Tehát nem lesz az a nagyon irreális dolog, hogy IRL-hez képest sokat keresnek, viszont lesz belőle két másik irreális dolog: nagy arányú hosszabbítások és még jobban túlfizetett, középszerű emberek. Ez a bajom nekem, hogy irreálisból irreálisba ugrunk ezzel a rózsi csak IRL-t nézze dologgal.