NFL csevegő
82 feliratkozó
több mint 7 éve
ha a 'bowl.hu fórum folytatja működését" banner lekerül, akkor látható lesz, hogy történt valami 😊 utána az FK-val való összeolvadás levezénylése a fő, amit szeretnénk végre megvalósítani, a tényleges fejlesztéseknél első pontként a kommentszerkesztő box tuningolását írtuk fel (képbeszúrás, piszkozat mentése, stb)Egy olyan kérésem lehet, hogy a Topik olvasottnak jelölése gombokat rakjátok rendbe? Jópár napja nem működik. Valamint idővel javasolnám a privát üzenetek törlésének lehetőségének megvizsgálását mert én pl már lassan nem látom át. De befejeztem, majd szóljatok ha úgy érzitek megvagytok és tudunk ötletelni.
r.baggio

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
ha a 'bowl.hu fórum folytatja működését" banner lekerül, akkor látható lesz, hogy történt valami 😊 utána az FK-val való összeolvadás levezénylése a fő, amit szeretnénk végre megvalósítani, a tényleges fejlesztéseknél első pontként a kommentszerkesztő box tuningolását írtuk fel (képbeszúrás, piszkozat mentése, stb)Jó, engem csak az érdekelt, hogy elkezdődött-e valami. Ha végigértetek a saját javítandó listátokon szerintem jelezzétek és jönnek a mi ötleteink is.Mikorra várható, hogy elkezdődik a rendbetétel az oldalon?Löfli haverja a botokat kigyomlálta, elméletileg jelezve lett irányába, hogy miket kellene még a lehető leghamarabb megcsinálni. Én most felvetettem, hogy ha megint oda lyukadunk ki, hogy Csabának nyűg ez a meló, akkor barátnőm nagyon szívesen nekiállna, na számomra tényleg az az utolsó esély, amit a fórum sorsának és jövőjének adok 😊
Matthew99
r.baggio
Matthew99

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 7 éve
Jó, engem csak az érdekelt, hogy elkezdődött-e valami. Ha végigértetek a saját javítandó listátokon szerintem jelezzétek és jönnek a mi ötleteink is.Mikorra várható, hogy elkezdődik a rendbetétel az oldalon?Löfli haverja a botokat kigyomlálta, elméletileg jelezve lett irányába, hogy miket kellene még a lehető leghamarabb megcsinálni. Én most felvetettem, hogy ha megint oda lyukadunk ki, hogy Csabának nyűg ez a meló, akkor barátnőm nagyon szívesen nekiállna, na számomra tényleg az az utolsó esély, amit a fórum sorsának és jövőjének adok 😊
Matthew99
r.baggio

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
Mikorra várható, hogy elkezdődik a rendbetétel az oldalon?Löfli haverja a botokat kigyomlálta, elméletileg jelezve lett irányába, hogy miket kellene még a lehető leghamarabb megcsinálni. Én most felvetettem, hogy ha megint oda lyukadunk ki, hogy Csabának nyűg ez a meló, akkor barátnőm nagyon szívesen nekiállna, na számomra tényleg az az utolsó esély, amit a fórum sorsának és jövőjének adok 😊
Matthew99

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 7 éve
Mikorra várható, hogy elkezdődik a rendbetétel az oldalon?

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
Jaja, ismétlés is van a világon.És? Ez nem indok 😀Erről van itt nagybaszó, kérem szépen!Én meg már lestem hirtelen, hogyan került itt szóba a dicső Ajax 😕Az egy dolog, hogy minden héten a pats meccset kéne adnia a tv-nek...
twitter.com/galuskahulud/status/1060112903746007042Már megint nincs Pats-meccs, kettő egymásután 😕
Matthew99
Wyatt
De ha rajtam múlna, én nem hogy tv-be nem adnám, de egyenesen le se játszatnám a többit.
Minek? 😛
akdestroyer
Amúgy, mivel nem vagyok benne biztos, hogy mindenkinek átment, bye weeken lesz a csapat 😊
Wyatt
Matthew99

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
És? Ez nem indok 😀Erről van itt nagybaszó, kérem szépen!Én meg már lestem hirtelen, hogyan került itt szóba a dicső Ajax 😕Az egy dolog, hogy minden héten a pats meccset kéne adnia a tv-nek...
twitter.com/galuskahulud/status/1060112903746007042Már megint nincs Pats-meccs, kettő egymásután 😕
Matthew99
Wyatt
De ha rajtam múlna, én nem hogy tv-be nem adnám, de egyenesen le se játszatnám a többit.
Minek? 😛
akdestroyer
Amúgy, mivel nem vagyok benne biztos, hogy mindenkinek átment, bye weeken lesz a csapat 😊
Wyatt

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
Erről van itt nagybaszó, kérem szépen!Én meg már lestem hirtelen, hogyan került itt szóba a dicső Ajax 😕Az egy dolog, hogy minden héten a pats meccset kéne adnia a tv-nek...
twitter.com/galuskahulud/status/1060112903746007042Már megint nincs Pats-meccs, kettő egymásután 😕
Matthew99
Wyatt
De ha rajtam múlna, én nem hogy tv-be nem adnám, de egyenesen le se játszatnám a többit.
Minek? 😛
akdestroyer
Amúgy, mivel nem vagyok benne biztos, hogy mindenkinek átment, bye weeken lesz a csapat 😊

több mint 7 éve
A szokásos eheti nevetni való.17-30?
fuzovelkifele.com/2018/11/playoff-ranking-9-2/
alatriste
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 7 éve
Én meg már lestem hirtelen, hogyan került itt szóba a dicső Ajax 😕Az egy dolog, hogy minden héten a pats meccset kéne adnia a tv-nek...
twitter.com/galuskahulud/status/1060112903746007042Már megint nincs Pats-meccs, kettő egymásután 😕
Matthew99
Wyatt
De ha rajtam múlna, én nem hogy tv-be nem adnám, de egyenesen le se játszatnám a többit.
Minek? 😛
több mint 7 éve
A szokásos eheti nevetni való.fuzovelkifele.com/2018/11/playoff-ranking-9-2/

Liverpool Fc
több mint 7 éve
Végre helyreállt a világ rendje 😊Én meg már lestem hirtelen, hogyan került itt szóba a dicső Ajax 😕De Eagles van 😛 Végül is csak a bajnok csapat vagyunk 😊
twitter.com/galuskahulud/status/1060112903746007042Már megint nincs Pats-meccs, kettő egymásután 😕
Matthew99
Wyatt
dande

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
Én meg már lestem hirtelen, hogyan került itt szóba a dicső Ajax 😕De Eagles van 😛 Végül is csak a bajnok csapat vagyunk 😊
twitter.com/galuskahulud/status/1060112903746007042Már megint nincs Pats-meccs, kettő egymásután 😕
Matthew99
Wyatt
több mint 7 éve
Én meg már lestem hirtelen, hogyan került itt szóba a dicső Ajax 😕twitter.com/galuskahulud/status/1060112903746007042Már megint nincs Pats-meccs, kettő egymásután 😕
Matthew99

több mint 7 éve
twitter.com/galuskahulud/status/1060112903746007042

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
bárcsak itt lenne most Soldi.Meg aztán senki se szereti a lefutott meccseket.Az NBC (sajna teljes joggal) nem kér a Jaguarsból, így Vikings-Bears lesz a 11. héten az SNF. A Jags-Steelerst este 7-kor játsszák.Hátha jobbak lesztek, amint kikerültök a rivaldafényből! 😉
10 év után térhettünk volna vissza Sunday Night meccset játszani, és azt is sikerült elkúrni. 😕
iktriad
♉gaben♉
A Jax a Steelers ellen tipikus "sima liba".
Összevissza alázzák a vérbe valamelyik Jax-egységet, a meccs végén meg a W valahogy nem a Pittsburghöz kerül.
Uncsi is.
Sobri Jóska
több mint 7 éve
Meg aztán senki se szereti a lefutott meccseket.Az NBC (sajna teljes joggal) nem kér a Jaguarsból, így Vikings-Bears lesz a 11. héten az SNF. A Jags-Steelerst este 7-kor játsszák.Hátha jobbak lesztek, amint kikerültök a rivaldafényből! 😉
10 év után térhettünk volna vissza Sunday Night meccset játszani, és azt is sikerült elkúrni. 😕
iktriad
♉gaben♉
A Jax a Steelers ellen tipikus "sima liba".
Összevissza alázzák a vérbe valamelyik Jax-egységet, a meccs végén meg a W valahogy nem a Pittsburghöz kerül.
Uncsi is.
több mint 7 éve
Az NBC (sajna teljes joggal) nem kér a Jaguarsból, így Vikings-Bears lesz a 11. héten az SNF. A Jags-Steelerst este 7-kor játsszák.Hátha jobbak lesztek, amint kikerültök a rivaldafényből! 😉
10 év után térhettünk volna vissza Sunday Night meccset játszani, és azt is sikerült elkúrni. 😕
iktriad
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 7 éve
Ennek ellenére kaptok belőlünk egy nagy dózist vasárnap.Az NBC (sajna teljes joggal) nem kér a Jaguarsból, így Vikings-Bears lesz a 11. héten az SNF. A Jags-Steelerst este 7-kor játsszák.En sem kernek a Jaguarsbol. 8-)
10 év után térhettünk volna vissza Sunday Night meccset játszani, és azt is sikerült elkúrni. 😕
iktriad
Stez
több mint 7 éve
Az NBC (sajna teljes joggal) nem kér a Jaguarsból, így Vikings-Bears lesz a 11. héten az SNF. A Jags-Steelerst este 7-kor játsszák.En sem kernek a Jaguarsbol. 8-)
10 év után térhettünk volna vissza Sunday Night meccset játszani, és azt is sikerült elkúrni. 😕
iktriad
több mint 7 éve
Azt mondjátok meg inkább, hogy az infos megfejtette-e a botok kódolt üzenetét a 20-as számról. Lassan úgy leszek vele, mint Jim Carrey a 23-mal.www.youtube.com/watch?v=59-__vvK6yk
Fast Willie

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Minden héten a legnézettebb meccs odakint.Az NBC (sajna teljes joggal) nem kér a Jaguarsból, így Vikings-Bears lesz a 11. héten az SNF. A Jags-Steelerst este 7-kor játsszák.Az egyik legszarabb idősáv, persze nekünk 😊
10 év után térhettünk volna vissza Sunday Night meccset játszani, és azt is sikerült elkúrni. 😕
iktriad
gamerkr
több mint 7 éve
Az NBC (sajna teljes joggal) nem kér a Jaguarsból, így Vikings-Bears lesz a 11. héten az SNF. A Jags-Steelerst este 7-kor játsszák.Az egyik legszarabb idősáv, persze nekünk 😊
10 év után térhettünk volna vissza Sunday Night meccset játszani, és azt is sikerült elkúrni. 😕
iktriad
több mint 7 éve
20Hanyas vagy te disznó?!
akdestroyer
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 7 éve
Az NBC (sajna teljes joggal) nem kér a Jaguarsból, így Vikings-Bears lesz a 11. héten az SNF. A Jags-Steelerst este 7-kor játsszák.10 év után térhettünk volna vissza Sunday Night meccset játszani, és azt is sikerült elkúrni. 😕