NFL Draft 2019

32 feliratkozó

több mint 4 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Imádom ezeket az összefüggések, összefonodásokat college szinten.

 www.youtube.com/watch?v=rpVERe-MqOI

Azért az utolsó kijelentéssel tudnék vitatkozni...

Nyilván ő a támadó produktivitást érti "debate" alatt, de egyszerűen nem lehet elmenni amellett, hogy az egész rostert tekintve Rosen mellé egy Bosa-t kapsz a csapatodba, míg Murray mellett szól a +1 év és az a kérdőjeles draft érték, amit Rosenért fogsz kapni (bár többször lehetett hallani második, harmadik körös ellenértékről, szerintem bármelyik első kör második felében lévő "QB need"-es csapat hülye lenne nem oda adni érte az első körös picket, teszem azt egy negyedik kört még visszakapva), ami nem fog tudni versenyre kelni egy Bosa szintű gamechanger passrusherrel.

Még ha előre garantálja is valaki, hogy Murrayvel teszem azt tavalyi Chiefs O# szintű számokat tudna produkálni a Cards (nyilván nem az első évében, DJ-Kirk-Fitz ehhez kevés), akkor is ha Rosennel csak top10 körüli a támadósor, a csapat védelme így is úgy is komoly erősítésre szorul, aminek most adhatnának egy hatalmas lökést.

És akkor most arról ne is beszéljünk, hogy Murray pickkel rózsaszín masnival átkötött díszdobozban adod oda a csoportriválisodnak Bosat, amivel az egyik hanem a legnagyobb needjüket tudják megoldani.

Baromi nehéz kérdés és lehet a döntés már régesrég megszületett, de összességében én még mindig a Bosa pickben látom a nagyobb racionalitást. (Mondjuk egy top10/15-s ellenértéknél már lehet megérné beáldozni Rosent.)
ZERO_L
Senkit nem erdekel Bosa, sem egy szaros elkapo, de barki, aki nem iranyito. Egy kube kiemelkedo fontossagu, sot, kis tulzassal mindent az o szemelye jelent egy franchise-nal. Kitorolhette a Houston Watt-tal, a Rams Donalddal, a Broncos Millerrel, a Dallas anno Ware-el, de az Oakland is Mackkel, es lehetne sorolni. Hiaba van ilyen sztarod a vedooldalon, ha iranyitod nincs, viszont ha van iranyitod, aki fasza, meg mindig nagyobb eselyed van nyerni, ha a csapatod vedelme kozepszer, vagy akar rossz, lasd a Chiefset, de igazabol Luck is siralmas vedelemmel a hata mogott verte hulyere az ellenfeleket az elso idenyeiben.

En nem latom Murrayben azt, hogy o Wilson 2.0 lesz, de ha a Cardinalsnal igen, egy pillanatig sem gondolom, hogy mast kellene huzniuk. Hasznos vedot konnyebb talalni a draft kesoi reszeben is, illetve azert ha Rosenert kapnak picket vagy pickeket, abbol is lehet hozni tehetsegeket. A municio megvan, lasd Ballardot, mit alkotott a drafton tavaly kor eleji cetlikkel.

több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 309
Imádom ezeket az összefüggések, összefonodásokat college szinten.

 www.youtube.com/watch?v=rpVERe-MqOI

Azért az utolsó kijelentéssel tudnék vitatkozni...

Nyilván ő a támadó produktivitást érti "debate" alatt, de egyszerűen nem lehet elmenni amellett, hogy az egész rostert tekintve Rosen mellé egy Bosa-t kapsz a csapatodba, míg Murray mellett szól a +1 év és az a kérdőjeles draft érték, amit Rosenért fogsz kapni (bár többször lehetett hallani második, harmadik körös ellenértékről, szerintem bármelyik első kör második felében lévő "QB need"-es csapat hülye lenne nem oda adni érte az első körös picket, teszem azt egy negyedik kört még visszakapva), ami nem fog tudni versenyre kelni egy Bosa szintű gamechanger passrusherrel.

Még ha előre garantálja is valaki, hogy Murrayvel teszem azt tavalyi Chiefs O# szintű számokat tudna produkálni a Cards (nyilván nem az első évében, DJ-Kirk-Fitz ehhez kevés), akkor is ha Rosennel csak top10 körüli a támadósor, a csapat védelme így is úgy is komoly erősítésre szorul, aminek most adhatnának egy hatalmas lökést.

És akkor most arról ne is beszéljünk, hogy Murray pickkel rózsaszín masnival átkötött díszdobozban adod oda a csoportriválisodnak Bosat, amivel az egyik hanem a legnagyobb needjüket tudják megoldani.

Baromi nehéz kérdés és lehet a döntés már régesrég megszületett, de összességében én még mindig a Bosa pickben látom a nagyobb racionalitást. (Mondjuk egy top10/15-s ellenértéknél már lehet megérné beáldozni Rosent.)
ZERO_L
Ha kihúzhatsz egy jövőbeni top QB-t az mindig jobban megéri, mintha kihúzhatsz egy jövőbeni top D játékost.
Aki elhiszi egy QB-ról, hogy jövőbeni top QB, annak a QB-t kell húznia.
A te levezetésednek akkor van csak létjogosultsága, ha biztosan tudod egy QB-ról, hogy nem jövőbeni top QB. És így veted össze egy biztosan tudott jövőbeni top D játékos várható potenciáljával. De ilyen tudásod se neked se másnak nem lehet.
Se a QB-ról, se a D játékosról.
Tehát a QB-t kell vinni.
Lo gi ka.
Sobri Jóska
Vagy nem, mert nincs olyan tudasa h adott QB jobb lenne (Ryan Leaf?).

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress

ZERO_L New England Patriots 4 331 — situational football

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
közben rájöttem miért utálja mindenki Metcalfot!
Gyurcsány miatt én se szeretem a DK-t.
braxa88
Na, akkor ezek szerint ez 16 naponta előjön, vagyis még a draft elején is lesz

Grier miért esett ennyire vissza? Ősszel még simán első körbe várták jó néhány mockban. Nem gondolom, hogy pl Jones jobb prospect lenne nála.
Cruyffista
A Florida meg a WVU sem agysebészek gyülekezete és ő mind2 helyen a hülyébbek közé tartozott, mindemellé QB poszton játszik.

Milyen érdekes ,olvasgatom itt a fórumokat és szinte mindenhol ahol valahogy szóba kerül DK Metcalf neve ott a fórumozók mint a leprástol úgy odzkodnak szegénytől ,hogy csak nehogy az ő csapatukba kerüljön 😃Szinte mint ha már draftolatlanként se akarnák az az ember érzése (persze ez csak költői túlzás részemről )

Stílszerűn ilyenkor lesz majd a srác óriási igazolás és stár játékos az NFL-ben ☝Bust helyett
Rózsa Sándor (betyár)
Azért utálják, mert gyurcsányista.
empty taxi
Wyatt
hátbocs
braxa88
Ne mentegetőzz, ne is törődj a gyurcsányistával.

több mint 4 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 403 — Colts fan
Amúgy ezt csak itt, bowl.hu-n hívjuk Ghee díjnak, vagy ezt mindenhol máshol is így gúnyolják?
Sixo
Sajnos Xavier Lee-díjat se osztanak máshol 😕
r.baggio
Beavattok, hogy melyik mi? Érdekelne. 😊
kristóf17
Brandon Ghee-díj: az a draft pick, aki a legtovább üldögél a green roomban, és valaki szinte csak szánalomból viszi el a második nap végén

Xavier Lee-díj: olyan underclassman játékos, aki teljesen érthetetlen módon jelentkezett idő előtt a draftra
r.baggio
Mindent értek, köszönöm szépen!
több mint 4 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 763 — No es importante
ha valaki szeretne szerepelni második napos draftműsorunkban, jelezzen PM-ben, egyelőre nincs nagy tolongás, az FK-sok pedig csak az első körre terveznek élő podcastet

illetve kérlek osszátok meg a draftmagazinos linkeket, ahol csak lehet, nagyon sok munkát tettünk bele, szerintem fantasztikus lesz

Amúgy ezt csak itt, bowl.hu-n hívjuk Ghee díjnak, vagy ezt mindenhol máshol is így gúnyolják?
Sixo
Sajnos Xavier Lee-díjat se osztanak máshol 😕
r.baggio
Beavattok, hogy melyik mi? Érdekelne. 😊
kristóf17
Brandon Ghee-díj: az a draft pick, aki a legtovább üldögél a green roomban, és valaki szinte csak szánalomból viszi el a második nap végén

Xavier Lee-díj: olyan underclassman játékos, aki teljesen érthetetlen módon jelentkezett idő előtt a draftra

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 403 — Colts fan
Amúgy ezt csak itt, bowl.hu-n hívjuk Ghee díjnak, vagy ezt mindenhol máshol is így gúnyolják?
Sixo
Sajnos Xavier Lee-díjat se osztanak máshol 😕
r.baggio
Beavattok, hogy melyik mi? Érdekelne. 😊
több mint 4 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
közben rájöttem miért utálja mindenki Metcalfot!
Gyurcsány miatt én se szeretem a DK-t.
braxa88
Na, akkor ezek szerint ez 16 naponta előjön, vagyis még a draft elején is lesz

Grier miért esett ennyire vissza? Ősszel még simán első körbe várták jó néhány mockban. Nem gondolom, hogy pl Jones jobb prospect lenne nála.
Cruyffista
A Florida meg a WVU sem agysebészek gyülekezete és ő mind2 helyen a hülyébbek közé tartozott, mindemellé QB poszton játszik.

Milyen érdekes ,olvasgatom itt a fórumokat és szinte mindenhol ahol valahogy szóba kerül DK Metcalf neve ott a fórumozók mint a leprástol úgy odzkodnak szegénytől ,hogy csak nehogy az ő csapatukba kerüljön 😃Szinte mint ha már draftolatlanként se akarnák az az ember érzése (persze ez csak költői túlzás részemről )

Stílszerűn ilyenkor lesz majd a srác óriási igazolás és stár játékos az NFL-ben ☝Bust helyett
Rózsa Sándor (betyár)
Azért utálják, mert gyurcsányista.
empty taxi
Wyatt
hátbocs
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306

Brandon Ghee-díjra esélyest nem is nagyon látok köztük
r.baggio
Nálam Jacobs nagyon kitűnik, bár tény, ha valaki RB-t akar akkor 90%, hogy őt fogja húzni. De ha esetleg a sok jelentés ellenére mégsem vinnék ki Daniel Jonest oly korán és bezsebelné a díjat akkor sem lepődnék meg.
Sixo
Marquise Brown, Baker vagy Greedy lesz a nyertes
braxa88
Szerintem Greedyt sokkal korabban el fogjak vinni, mint ahogy azt sokan varjak. Nalam is nagyon megoszto prospect az olykor kiveheto lustasaga es karaktere miatt, de annyira tehetseges, hogy igazabol hiaba nem lepne meg az, hogyha kicsuszna az elso korbol, de azt is lazan elfogadnam, ha top10 es 15 kozott kivinnek. Szamomra a Broncos 1/10-en nagyon adja magat.

több mint 4 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
Brandon Ghee-díjra esélyest nem is nagyon látok köztük
r.baggio
Nálam Jacobs nagyon kitűnik, bár tény, ha valaki RB-t akar akkor 90%, hogy őt fogja húzni. De ha esetleg a sok jelentés ellenére mégsem vinnék ki Daniel Jonest oly korán és bezsebelné a díjat akkor sem lepődnék meg.
Sixo
Marquise Brown, Baker vagy Greedy lesz a nyertes
több mint 4 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 30 630 — LIGHTS OUT!
Amúgy ezt csak itt, bowl.hu-n hívjuk Ghee díjnak, vagy ezt mindenhol máshol is így gúnyolják?

több mint 4 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 30 630 — LIGHTS OUT!
Brandon Ghee-díjra esélyest nem is nagyon látok köztük
r.baggio
Nálam Jacobs nagyon kitűnik, bár tény, ha valaki RB-t akar akkor 90%, hogy őt fogja húzni. De ha esetleg a sok jelentés ellenére mégsem vinnék ki Daniel Jonest oly korán és bezsebelné a díjat akkor sem lepődnék meg.

több mint 4 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 763 — No es importante
Brandon Ghee-díjra esélyest nem is nagyon látok köztük

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers Oklahoma Sooners 8 833 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!

több mint 4 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 781 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Vannak itt rejtett tehetségek. 😊
 twitter.com/Eric_Edholm/status/1115662367973629953
Az úr amúgy mellékesen az FCS történetének legtöbb passzolt yarddal rendelkező QB-ja evör. Remélem legalább valaki elviszi UDFA-nak.
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Továbbra is egy mock draft lényege a draftra érkező tehetségek és a csapatok hiányposztjainak bemutatása, nem az, hogy bárki bármit telibe találjon, és mint ilyenek, én mindig örülök az olyanoknak, amelyek alaposan kifejtik, hogy ki miért lehet jó itt vagy ott, mik az erősségei, gyengeségei, hátha van olyan, ami eddig nem tűnt fel

több mint 4 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 310 — Így remélem megfelelek nektek.....
Minden mock szubjektív, de Stezé még rasszista is szokott lenni

Jómagam sosem tudtam egy irányítót egy punterhez mérni, lehet, hogy a profik sem. Ezért is lehetséges, hogy korszakos punterek mentek a levesbe, s észre sem vettük🤔
Fast Willie
Pl Meskó Zoli 😉
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 13 525
Minden mock szubjektív, de Stezé még rasszista is szokott lenni

Jómagam sosem tudtam egy irányítót egy punterhez mérni, lehet, hogy a profik sem. Ezért is lehetséges, hogy korszakos punterek mentek a levesbe, s észre sem vettük🤔
több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 658 — tracker ember
Tudod, több szem többet lát.
Magam is olvasok jópár embertől scouting reportokat, prospect rangsorokat stb. és ezen információk (vmint a game tape-ek) alapján szintetizálom a saját rangsoromat, ami szintén nem szentírás, de legalább a sajátom 😊
empty taxi
Ezért is van az, hogy a te mock draftjaid nem clickbaitek, hanem jó kiindulópontok évek óta. 😊
iktriad
Köszönöm, igyekszem.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 781 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Tudod, több szem többet lát.
Magam is olvasok jópár embertől scouting reportokat, prospect rangsorokat stb. és ezen információk (vmint a game tape-ek) alapján szintetizálom a saját rangsoromat, ami szintén nem szentírás, de legalább a sajátom 😊
empty taxi
Ezért is van az, hogy a te mock draftjaid nem clickbaitek, hanem jó kiindulópontok évek óta. 😊
több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 658 — tracker ember
pff big board
 www.profootballfocus.com/news/draft-pffs-top-250-big-board-for-the-2019-nfl-draft
braxa88
Miért van az hogy szinte ahány szakértő annyiféle sorrend 🤔???
Egy nagyon szembetűnő példa :
TE NOAH FANT, IOWA 43. ??????
Mi van ?Mindenhol első körösnek írják de inkább top 20 nak.
Az ember azt hinné ,kicsit nagyobb a szakik között az egyetértés.
Szóval engem ez is csak abban erősít meg ,persze ezt most erőssen lesarkitva értem.Hogy ez olyan mint a fagyis pultnál a fagyi választás.Attól függ ki mit szeret.Aki a vanilliát annak hiába mondod ,hogy de a csoki 1000×finomabb 😃

Bocxccssss az Off-ért de ez ide kivánkozott 😃

 youtu.be/3M2lSX0nRlc
Rózsa Sándor (betyár)
Az, hogy Fantot mindenhol 1. körre írják, meg top20nak, nem sok köze van egy big boardhoz. Egy mock, meg egy board más más kritériumok alapján épül fel. Irv Smith Jr (TE) a boardokon kb. 55., de lehet a Pats kiviszi 32. helyen, stb.
Chargers LT
De akkor mi értelmük van ezeknek a rangsoroknak ?
Ezt most tök komolyan kérdezem.
Mert szerintem amit eddig láttam meg olvastam tőletek az mindig nagyon szubjektív.És már biztos vagyok benne ,hogy semmi értelme rangsorolni az prospekteket .
Mert mindenki máshogy látja.