Baltimore Ravens

47 feliratkozó

több mint 4 éve
Snagal Baltimore Ravens 1 146
Na Lamar, ez csak egy általam kreált szösszenet az elhúzodó sérülése és a folyamatos meccsek alatti röhögcsélésére.

A szezonban volt egy Dolphins meccs, ahol szarrá szopattak minket a Cover 0-ás védekezéssel, addig azért ilyenre nem volt példa. Én úgy gondolom, hogy a QB és OC ( talán HC is ) egymásra mutogatott a produkciót illetően. Lamar véleménye, hogy szar minden ezzel szemben Roman véleménye, hogy meg kell tudni dobni a rövid játékokat. Attól a meccstől kezdve, amíg játszott Lamar, már nem volt az aki előtte a Vikings vagy a Colts ellen. Eltelt két meccs, jött 2 W úgy ahogy, megjegyzem a Browns elleni W ott legalább 3 Int Lamar hibája volt, erősödnek a vita hangok.

Jött a Steelers elleni utolsó negyedes teljes lebőgés minden fronton, a meccs után biztos vagyok benne, hogy nagy összecsapás volt Lamar vs. Roman ( talán JH ) között. Volt videó, azt hiszem Lamar intjénél amit bedobott az end zoneba, hogy nem vette észre ahogy az egyik WR ( talán Brown ) tök üresen futja a Shallow Cross útvonalat a Steelers D-Line mögött. Én azt gondolom, hogy elő lett véve a meccs után, ami neki nem tetszett.
Megjegyzem, szar volt az Offense, megint nem volt az ami a Dolphins meccs előtt. Ott szerintem végleg megtört valami.

Elérkeztünk a Browns elleni meccsig, ahol a sérüléséig szánalom volt amit az O csinált és jött Huntley.
Huntleyra sosem volt olyan figyelem a futásoknál mint Lamarra, de bátran dobta a rövid passzokat, amik Roman ( talán JH ) szerint alapot adtak a konfliktusra, mert Huntley semmi mást nem csinált, csak elvette amit a védelem kínált. Valljuk be Lamar erőlteti Hollywood Brownt, mert spancik, és megfeledkezik másokról.

Jött 6 L egymás után és nem jutottunk Playoffba, nem tudom ez kinek ad igazat az én elméletembem, de a Steelers meccs óta nem volt normális CB-nk se, mert Marlon kiesett. Nekem ez a bokaficam gyanús, hogy belharc van a háttérban, Lamar és talán a teljes Coaching között. Bevallom félek attól, hogy Lamarból előjött a "ki ha nem én" gettó stílusban és túlértékeli magát, annyira, hogy a legjobban fizetett játékos akar lenni és közben nem veszi észre, hogy rengeteg mindenben fejlődnie kell, mint pocket QB.

Romant nem vágják ki, mert már kivágták volna ha kiakarják, tehát a kerekasztal békelovagjai lesz a megoldás, ha születik megoldás. Lamar előbb utóbb megkapja a szerződést, mert valljuk be, ha nem mi akkor megfizeti más és most nem 1 csapatról beszélek, hanem legalább a liga feléről. Észhez kell téríteni, hogy tanulnia kell még és az nem szisztematikus építkezés ha futunk és dobunk egy deepet Brown vagy egy lehetetlen labdát Andrews felé.

Lehet benne ráció Hollók?
KeyG
én brownt elküldeném. máshol biztos jó lesz, de itt megöli a játékot és a többi wr-t a lamar bromance-szel. ráadásul a román vele futtatja a flat route-okat, amiba gyorsasága miatt indokolt, de a “harcossága” miatt teljes fail. és bár sokat keményedett, azért a steelers meccsen csak kibaszták az oldalvonalon. ott begörnyed vagy támadja a labdát elkapás, ehelyett balettozott a vonalnál.
gedam
dettó
megkapta az esélyt, de nem lett belőle sssr vagy egy tyrek. Minden máshoz túl kicsi. Bateman azonos helyen sokkal kifizetődőbb picknek néz ki, még úgyis, hogy sérüléssel indította a szezont.
(ennek ellenére nem lepődnék meg, ha máshol, egy számára alkalmasabb rendszerben wr2-3 szerepben sokkal jobban nézne ki mint nálunk, de ezt már megszoktam)

Brownban nincs meg a Ravens mentalitás.
Snagal
Èm Brown-t nem küldenem el. Nem azt jelenti hogy feltétlenül hosszabbítanèk vele de azért más lehet kitömi pénzzel és a kompenzációs Pick mèg jól jöhet... Meg vègre nem arról fog szólni az Offseason hogy milyen szar a WR szekció. Fiatalok és van bennünk potenciál szerintem a Franchise történetben nem volt ilyen mèly ez a poszt. Ha Boykinbol mèg ki tudnánk préselni vmit a szuper special team játék meg blokkolás mellett akkor nagyon sok fèle fegyver állna Lamar rendelkezésére.
Benibácsi
Az a bajom Brownnal. hogy amikor kellett akkor Proché és Duvernay vagy Boykin sem nézet ki rosszabbul (érzésre! nem néztem statisztikákat).
Én egyetértek itt azokkal a hangokkal akik az ő rossz befolyását firtatják. (elnyomja a fentieket, de nem tesz hozzá többet, és nem érzem a fejlődést sem benne... hogy ez az ő hibája vagy a mi rendszerünk nem jó neki, az más kérdés)
Persze el nem küldeném, de azért lehet meghallgatnék rá ajánlatokat.
több mint 4 éve
Benibácsi Baltimore Ravens 970
Megnèztem az FK cikkèt hogy milyen lesz az idei draft felhozatal a vedőfal embereknél. Azzal kezdődik hogy pass rushban nem túl erős a.kompània. Leal tűnik nagy fogàsnak az első körben. Ezek alapján lehet kellene egy veteràn igazolàs is majd a vèdőfalba.... Campbellt èn is megprobalnam megtartani BWILLt csak nagyon jutányos áron. Érdekes lesz megint az offseason hogy a kevés pénzből mit tud EDC kihozni.
több mint 4 éve
RedFive Baltimore Ravens 6 878 — maci faszán vitézkötés
Na Lamar, ez csak egy általam kreált szösszenet az elhúzodó sérülése és a folyamatos meccsek alatti röhögcsélésére.

A szezonban volt egy Dolphins meccs, ahol szarrá szopattak minket a Cover 0-ás védekezéssel, addig azért ilyenre nem volt példa. Én úgy gondolom, hogy a QB és OC ( talán HC is ) egymásra mutogatott a produkciót illetően. Lamar véleménye, hogy szar minden ezzel szemben Roman véleménye, hogy meg kell tudni dobni a rövid játékokat. Attól a meccstől kezdve, amíg játszott Lamar, már nem volt az aki előtte a Vikings vagy a Colts ellen. Eltelt két meccs, jött 2 W úgy ahogy, megjegyzem a Browns elleni W ott legalább 3 Int Lamar hibája volt, erősödnek a vita hangok.

Jött a Steelers elleni utolsó negyedes teljes lebőgés minden fronton, a meccs után biztos vagyok benne, hogy nagy összecsapás volt Lamar vs. Roman ( talán JH ) között. Volt videó, azt hiszem Lamar intjénél amit bedobott az end zoneba, hogy nem vette észre ahogy az egyik WR ( talán Brown ) tök üresen futja a Shallow Cross útvonalat a Steelers D-Line mögött. Én azt gondolom, hogy elő lett véve a meccs után, ami neki nem tetszett.
Megjegyzem, szar volt az Offense, megint nem volt az ami a Dolphins meccs előtt. Ott szerintem végleg megtört valami.

Elérkeztünk a Browns elleni meccsig, ahol a sérüléséig szánalom volt amit az O csinált és jött Huntley.
Huntleyra sosem volt olyan figyelem a futásoknál mint Lamarra, de bátran dobta a rövid passzokat, amik Roman ( talán JH ) szerint alapot adtak a konfliktusra, mert Huntley semmi mást nem csinált, csak elvette amit a védelem kínált. Valljuk be Lamar erőlteti Hollywood Brownt, mert spancik, és megfeledkezik másokról.

Jött 6 L egymás után és nem jutottunk Playoffba, nem tudom ez kinek ad igazat az én elméletembem, de a Steelers meccs óta nem volt normális CB-nk se, mert Marlon kiesett. Nekem ez a bokaficam gyanús, hogy belharc van a háttérban, Lamar és talán a teljes Coaching között. Bevallom félek attól, hogy Lamarból előjött a "ki ha nem én" gettó stílusban és túlértékeli magát, annyira, hogy a legjobban fizetett játékos akar lenni és közben nem veszi észre, hogy rengeteg mindenben fejlődnie kell, mint pocket QB.

Romant nem vágják ki, mert már kivágták volna ha kiakarják, tehát a kerekasztal békelovagjai lesz a megoldás, ha születik megoldás. Lamar előbb utóbb megkapja a szerződést, mert valljuk be, ha nem mi akkor megfizeti más és most nem 1 csapatról beszélek, hanem legalább a liga feléről. Észhez kell téríteni, hogy tanulnia kell még és az nem szisztematikus építkezés ha futunk és dobunk egy deepet Brown vagy egy lehetetlen labdát Andrews felé.

Lehet benne ráció Hollók?
KeyG
én brownt elküldeném. máshol biztos jó lesz, de itt megöli a játékot és a többi wr-t a lamar bromance-szel. ráadásul a román vele futtatja a flat route-okat, amiba gyorsasága miatt indokolt, de a “harcossága” miatt teljes fail. és bár sokat keményedett, azért a steelers meccsen csak kibaszták az oldalvonalon. ott begörnyed vagy támadja a labdát elkapás, ehelyett balettozott a vonalnál.
gedam
dettó
megkapta az esélyt, de nem lett belőle sssr vagy egy tyrek. Minden máshoz túl kicsi. Bateman azonos helyen sokkal kifizetődőbb picknek néz ki, még úgyis, hogy sérüléssel indította a szezont.
(ennek ellenére nem lepődnék meg, ha máshol, egy számára alkalmasabb rendszerben wr2-3 szerepben sokkal jobban nézne ki mint nálunk, de ezt már megszoktam)

Brownban nincs meg a Ravens mentalitás.
Snagal
Èm Brown-t nem küldenem el. Nem azt jelenti hogy feltétlenül hosszabbítanèk vele de azért más lehet kitömi pénzzel és a kompenzációs Pick mèg jól jöhet... Meg vègre nem arról fog szólni az Offseason hogy milyen szar a WR szekció. Fiatalok és van bennünk potenciál szerintem a Franchise történetben nem volt ilyen mèly ez a poszt. Ha Boykinbol mèg ki tudnánk préselni vmit a szuper special team játék meg blokkolás mellett akkor nagyon sok fèle fegyver állna Lamar rendelkezésére.
Benibácsi
Hollywood elso koros volt, iden kell donteni az otodik eves opcio lehivasarol, ami sacc/kb 13 millio dollart jelent arra az evre neki. Az mar komolyabb tetel. Evrol evre novelte a yardjai szamat, iden vegre atlepte az 1000 yardot -> 1008.

Ami azt illeti amulatba ejt, hogy egy ilyen fos evben lett 2 ezer yard feletti elkaponk. Lamarral az O# boven top 5 korul atlagol a ligaban, ami a megtett yardokat illeti. Tovabb szinesitenem a passzjatekot, trukkos jatekokra vagyok ehes. RPO-k sokasagara. Flea flickerekre, reverzekre, bootlegekre, atengedett blitzek moge passzokra, szal ideje frissulni. Okosan beepiteni az ujoncokat. Latni akarom Tylan 'smoothy' Wallace-t elkapas utani yardjait, mert az Hollywoodtol nem igazan varhatjuk, bar fejlodott ebben is. Egy James Proshe lenyugozott mindenkit az edzotaborban, hogy aztan erre fittyet hanyva alulhasznaljuk. Boykin tehetsegenek kibontakoztatasa orok adossagunk. A Notre Dame-en egy polcon volt meg Claypool-lal, Lamar meg csak akkor nez fele ha mar nagyon nincs mas. Kar erte. El fogjuk kuldeni, ez vilagos.

Campbellt visszahoznam joarasitva, Houstont is. BWillt nem. Legalabb egy baszo DL ujoncot draftolnek, aki sack veszelyt is jelent az ellenfel QB-jere. Ha drafton nem fer bele, akkor UDFA QB-t hoznek Huntley nyakara, ahogy o is megjott McSorley nyakara.

Szerkesztette: RedFive

Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 4 éve
Benibácsi Baltimore Ravens 970
Na Lamar, ez csak egy általam kreált szösszenet az elhúzodó sérülése és a folyamatos meccsek alatti röhögcsélésére.

A szezonban volt egy Dolphins meccs, ahol szarrá szopattak minket a Cover 0-ás védekezéssel, addig azért ilyenre nem volt példa. Én úgy gondolom, hogy a QB és OC ( talán HC is ) egymásra mutogatott a produkciót illetően. Lamar véleménye, hogy szar minden ezzel szemben Roman véleménye, hogy meg kell tudni dobni a rövid játékokat. Attól a meccstől kezdve, amíg játszott Lamar, már nem volt az aki előtte a Vikings vagy a Colts ellen. Eltelt két meccs, jött 2 W úgy ahogy, megjegyzem a Browns elleni W ott legalább 3 Int Lamar hibája volt, erősödnek a vita hangok.

Jött a Steelers elleni utolsó negyedes teljes lebőgés minden fronton, a meccs után biztos vagyok benne, hogy nagy összecsapás volt Lamar vs. Roman ( talán JH ) között. Volt videó, azt hiszem Lamar intjénél amit bedobott az end zoneba, hogy nem vette észre ahogy az egyik WR ( talán Brown ) tök üresen futja a Shallow Cross útvonalat a Steelers D-Line mögött. Én azt gondolom, hogy elő lett véve a meccs után, ami neki nem tetszett.
Megjegyzem, szar volt az Offense, megint nem volt az ami a Dolphins meccs előtt. Ott szerintem végleg megtört valami.

Elérkeztünk a Browns elleni meccsig, ahol a sérüléséig szánalom volt amit az O csinált és jött Huntley.
Huntleyra sosem volt olyan figyelem a futásoknál mint Lamarra, de bátran dobta a rövid passzokat, amik Roman ( talán JH ) szerint alapot adtak a konfliktusra, mert Huntley semmi mást nem csinált, csak elvette amit a védelem kínált. Valljuk be Lamar erőlteti Hollywood Brownt, mert spancik, és megfeledkezik másokról.

Jött 6 L egymás után és nem jutottunk Playoffba, nem tudom ez kinek ad igazat az én elméletembem, de a Steelers meccs óta nem volt normális CB-nk se, mert Marlon kiesett. Nekem ez a bokaficam gyanús, hogy belharc van a háttérban, Lamar és talán a teljes Coaching között. Bevallom félek attól, hogy Lamarból előjött a "ki ha nem én" gettó stílusban és túlértékeli magát, annyira, hogy a legjobban fizetett játékos akar lenni és közben nem veszi észre, hogy rengeteg mindenben fejlődnie kell, mint pocket QB.

Romant nem vágják ki, mert már kivágták volna ha kiakarják, tehát a kerekasztal békelovagjai lesz a megoldás, ha születik megoldás. Lamar előbb utóbb megkapja a szerződést, mert valljuk be, ha nem mi akkor megfizeti más és most nem 1 csapatról beszélek, hanem legalább a liga feléről. Észhez kell téríteni, hogy tanulnia kell még és az nem szisztematikus építkezés ha futunk és dobunk egy deepet Brown vagy egy lehetetlen labdát Andrews felé.

Lehet benne ráció Hollók?
KeyG
én brownt elküldeném. máshol biztos jó lesz, de itt megöli a játékot és a többi wr-t a lamar bromance-szel. ráadásul a román vele futtatja a flat route-okat, amiba gyorsasága miatt indokolt, de a “harcossága” miatt teljes fail. és bár sokat keményedett, azért a steelers meccsen csak kibaszták az oldalvonalon. ott begörnyed vagy támadja a labdát elkapás, ehelyett balettozott a vonalnál.
gedam
dettó
megkapta az esélyt, de nem lett belőle sssr vagy egy tyrek. Minden máshoz túl kicsi. Bateman azonos helyen sokkal kifizetődőbb picknek néz ki, még úgyis, hogy sérüléssel indította a szezont.
(ennek ellenére nem lepődnék meg, ha máshol, egy számára alkalmasabb rendszerben wr2-3 szerepben sokkal jobban nézne ki mint nálunk, de ezt már megszoktam)

Brownban nincs meg a Ravens mentalitás.
Snagal
Èm Brown-t nem küldenem el. Nem azt jelenti hogy feltétlenül hosszabbítanèk vele de azért más lehet kitömi pénzzel és a kompenzációs Pick mèg jól jöhet... Meg vègre nem arról fog szólni az Offseason hogy milyen szar a WR szekció. Fiatalok és van bennünk potenciál szerintem a Franchise történetben nem volt ilyen mèly ez a poszt. Ha Boykinbol mèg ki tudnánk préselni vmit a szuper special team játék meg blokkolás mellett akkor nagyon sok fèle fegyver állna Lamar rendelkezésére.
több mint 4 éve
Snagal Baltimore Ravens 1 146
Na Lamar, ez csak egy általam kreált szösszenet az elhúzodó sérülése és a folyamatos meccsek alatti röhögcsélésére.

A szezonban volt egy Dolphins meccs, ahol szarrá szopattak minket a Cover 0-ás védekezéssel, addig azért ilyenre nem volt példa. Én úgy gondolom, hogy a QB és OC ( talán HC is ) egymásra mutogatott a produkciót illetően. Lamar véleménye, hogy szar minden ezzel szemben Roman véleménye, hogy meg kell tudni dobni a rövid játékokat. Attól a meccstől kezdve, amíg játszott Lamar, már nem volt az aki előtte a Vikings vagy a Colts ellen. Eltelt két meccs, jött 2 W úgy ahogy, megjegyzem a Browns elleni W ott legalább 3 Int Lamar hibája volt, erősödnek a vita hangok.

Jött a Steelers elleni utolsó negyedes teljes lebőgés minden fronton, a meccs után biztos vagyok benne, hogy nagy összecsapás volt Lamar vs. Roman ( talán JH ) között. Volt videó, azt hiszem Lamar intjénél amit bedobott az end zoneba, hogy nem vette észre ahogy az egyik WR ( talán Brown ) tök üresen futja a Shallow Cross útvonalat a Steelers D-Line mögött. Én azt gondolom, hogy elő lett véve a meccs után, ami neki nem tetszett.
Megjegyzem, szar volt az Offense, megint nem volt az ami a Dolphins meccs előtt. Ott szerintem végleg megtört valami.

Elérkeztünk a Browns elleni meccsig, ahol a sérüléséig szánalom volt amit az O csinált és jött Huntley.
Huntleyra sosem volt olyan figyelem a futásoknál mint Lamarra, de bátran dobta a rövid passzokat, amik Roman ( talán JH ) szerint alapot adtak a konfliktusra, mert Huntley semmi mást nem csinált, csak elvette amit a védelem kínált. Valljuk be Lamar erőlteti Hollywood Brownt, mert spancik, és megfeledkezik másokról.

Jött 6 L egymás után és nem jutottunk Playoffba, nem tudom ez kinek ad igazat az én elméletembem, de a Steelers meccs óta nem volt normális CB-nk se, mert Marlon kiesett. Nekem ez a bokaficam gyanús, hogy belharc van a háttérban, Lamar és talán a teljes Coaching között. Bevallom félek attól, hogy Lamarból előjött a "ki ha nem én" gettó stílusban és túlértékeli magát, annyira, hogy a legjobban fizetett játékos akar lenni és közben nem veszi észre, hogy rengeteg mindenben fejlődnie kell, mint pocket QB.

Romant nem vágják ki, mert már kivágták volna ha kiakarják, tehát a kerekasztal békelovagjai lesz a megoldás, ha születik megoldás. Lamar előbb utóbb megkapja a szerződést, mert valljuk be, ha nem mi akkor megfizeti más és most nem 1 csapatról beszélek, hanem legalább a liga feléről. Észhez kell téríteni, hogy tanulnia kell még és az nem szisztematikus építkezés ha futunk és dobunk egy deepet Brown vagy egy lehetetlen labdát Andrews felé.

Lehet benne ráció Hollók?
KeyG
én brownt elküldeném. máshol biztos jó lesz, de itt megöli a játékot és a többi wr-t a lamar bromance-szel. ráadásul a román vele futtatja a flat route-okat, amiba gyorsasága miatt indokolt, de a “harcossága” miatt teljes fail. és bár sokat keményedett, azért a steelers meccsen csak kibaszták az oldalvonalon. ott begörnyed vagy támadja a labdát elkapás, ehelyett balettozott a vonalnál.
gedam
dettó
megkapta az esélyt, de nem lett belőle sssr vagy egy tyrek. Minden máshoz túl kicsi. Bateman azonos helyen sokkal kifizetődőbb picknek néz ki, még úgyis, hogy sérüléssel indította a szezont.
(ennek ellenére nem lepődnék meg, ha máshol, egy számára alkalmasabb rendszerben wr2-3 szerepben sokkal jobban nézne ki mint nálunk, de ezt már megszoktam)

Brownban nincs meg a Ravens mentalitás.
több mint 4 éve
KeyG Baltimore Ravens 13 783
 russellstreetreport.com/2022/01/10/baltimore-ravens-salary-cap/ravens-2022-roster-preview/?s=09
RedFive
Vannak üres posztok.
Én betenném FS-be Brandon Stephenst, meg kell adni neki a bizalmat és Elliott-ért egy jó kompenzációs pick is érkezhet majd a 23-as drafton.
CB mindenképp kell a drafton, főleg úgy, hogy Youngot én kivágnám CB posztra , FA igazolást is várok cserének.
LB poszton sok minden lehet, de én nem szeretnék első két körben LB draftot, OLB és ILB is kell.
DL sor, valóban rászorul az erősítésre, nekem nagyon tetszene egy Akiem Hicks, de kell egy NT.
OL baszott nagy kérdés, hogy mi lesz Stanleyvel illetve Bozeman-nel szóval ide kell mindenképp minden erőforrásból. Én bízom benne, hogy Stanley legalább egy jó LT szintre képes lesz ennek ellenére kell egy T és egy belső falember.
TE a kezdők megvannak.
WR szintén, Boykin cut 2,5-ért.
FB Ricard-ot vissza kell igazolni
RB 4. körtől hoznék egy RB-t.
QB a két QB okés

Stanley-Powers-Colón-Zeitler-Mekari
Jackson-Dobbins-Andrews-Bateman-Brown-Boyle

Wolfe-McKenzie-Madubuike
Bowser-Queen-Harrison-Oweh
Peters-Clark-Stephens-Humphrey

Így állunk jelenleg és egy punter is kell, mert Koch már nem az igazi és jönne 2,1 millió.

Szerkesztette: KeyG

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 4 éve
RedFive Baltimore Ravens 6 878 — maci faszán vitézkötés
 russellstreetreport.com/2022/01/10/baltimore-ravens-salary-cap/ravens-2022-roster-preview/?s=09

Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 4 éve
RedFive Baltimore Ravens 6 878 — maci faszán vitézkötés

A Draftig meg sok minden tortenhet. Itt pl.az elso koros wr tehetseg Jameson Williams ACL-je es MCL-je szakadt egy noncontact akcioban a donton. Ugrott a draftja.

Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 4 éve
RedFive Baltimore Ravens 6 878 — maci faszán vitézkötés
1/14 -es Pickunk lesz.

A Ravens draftjanak teljes listája:

1. forduló – összesítésben a 14. hely
2. forduló – összesítésben a 45. hely
3. forduló – összesítésben a 76. hely
3. forduló – összesítésben a 102. hely (kompenzációs válogatás)
4. forduló – összesítésben a 105. hely (a NY Giantstől)
4. forduló – összesítésben a 116. hely
4. forduló – összesítésben a 126. hely (Arizonából)
4. forduló – összesített 137. (kompenzációs válogatás)
4. forduló – összesítésben a 138. hely (kompenzációs válogatás)
6. forduló – összesítésben a 195. hely (Miamiból)
RedFive
Én nem értem, a Browns előttünk végzett a csoportban, hogy lehetnek előttünk a drafton?
KeyG
mert ligasorrendet néznek és ott mögöttünk végeztek pont.
gedam
pontosabban a strenght of schedule döntött, nekünk .514 nektek .533. Tehát mi papíron gyengébb sorsolás mellett végeztünk 8-9-cel.
Joey Tribbiani

Elegem van ebből az évből.
KeyG
En mar nem tudom ugy het kozben alomra hajtani a fejem ha nem olvashatom, hogy "Lamar probably"

Jo cucc. 😌
RedFive
Lamar-ról szerintem éjszaka melóban írok egy kis szappanoperát elgondolkodtatónak, ha már uborkaszezon van.

Draftra vissztérve, én Linderbaum-ot pártolom, ha nem lesz bent akkor a mi boardunkon legjobb bentlévő OT.
KeyG
A draft-tal kapcsolatban en most epp lajatszottam egy "nagyon hetfo van" jatekot.

Szabalyok:
1: vedd a pickjeinket
2: vesd ossze a drafttek big board-javal es +-1 helyezest figyelembe veve valassz az ott elerheto 3 jatekosbol egyet, igy aztan az overall helyezettek/helyek alapjan ez az elso harom valasztasom:

1/14: DeMarvin Leal DT Texas A&M. Sok magyarazatra nem szorul, Campbell es BWill rudja kifele all, a legjobb DT-t huzom. OT kesobb is lesz meg promt beepitheto igeret, DT-k kozt sok a project de ez a csoka lenyugozo.

2/45: Christian Harris ILB Alabama. Amolyan Parsons fele megkozelitessel vele gondoskodnek a passznyomasrol, egy Queen-t potlo uj Ray Lewis a Mike-ban. Magas foci IQ-val, kurva jo tackler. Lehet velem vitatkozni, de itt ot huzom.

3/76: Darian Kinnard OT Kenucky. Itt a varva vart O#fal frissites, amibol meg a 4.korben is johet meg masik is, ha ugy tartja kedvunk.

Ennyi. A 4.korben lesz par pickunk CB, S, ami meg jolesik a sikeres FA utan. ☺ A 6.korben egy cetlit szanok QB-re. 😉
RedFive
Attól függ hol nézed, a PFF legújabb elsőkörös mockjánál például elsőkörben sincs.
Linderbaum egyik oldalon 1/5 PFF-en 1/19.
Hatalmas a szórás, viszont D falba, Brandon Williamst 3. körben húztuk, Michael Pierce nem draftolt játékos volt.
Nálam O fal és ha bent van akkor Linderbaum. 😊
KeyG
Screenshot-2022-01-11-11-17-41-1
Mr Lindab mar a harmadik legeselyesebb Hollo elso kor.

Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 4 éve
RedFive Baltimore Ravens 6 878 — maci faszán vitézkötés
Na Lamar, ez csak egy általam kreált szösszenet az elhúzodó sérülése és a folyamatos meccsek alatti röhögcsélésére.

A szezonban volt egy Dolphins meccs, ahol szarrá szopattak minket a Cover 0-ás védekezéssel, addig azért ilyenre nem volt példa. Én úgy gondolom, hogy a QB és OC ( talán HC is ) egymásra mutogatott a produkciót illetően. Lamar véleménye, hogy szar minden ezzel szemben Roman véleménye, hogy meg kell tudni dobni a rövid játékokat. Attól a meccstől kezdve, amíg játszott Lamar, már nem volt az aki előtte a Vikings vagy a Colts ellen. Eltelt két meccs, jött 2 W úgy ahogy, megjegyzem a Browns elleni W ott legalább 3 Int Lamar hibája volt, erősödnek a vita hangok.

Jött a Steelers elleni utolsó negyedes teljes lebőgés minden fronton, a meccs után biztos vagyok benne, hogy nagy összecsapás volt Lamar vs. Roman ( talán JH ) között. Volt videó, azt hiszem Lamar intjénél amit bedobott az end zoneba, hogy nem vette észre ahogy az egyik WR ( talán Brown ) tök üresen futja a Shallow Cross útvonalat a Steelers D-Line mögött. Én azt gondolom, hogy elő lett véve a meccs után, ami neki nem tetszett.
Megjegyzem, szar volt az Offense, megint nem volt az ami a Dolphins meccs előtt. Ott szerintem végleg megtört valami.

Elérkeztünk a Browns elleni meccsig, ahol a sérüléséig szánalom volt amit az O csinált és jött Huntley.
Huntleyra sosem volt olyan figyelem a futásoknál mint Lamarra, de bátran dobta a rövid passzokat, amik Roman ( talán JH ) szerint alapot adtak a konfliktusra, mert Huntley semmi mást nem csinált, csak elvette amit a védelem kínált. Valljuk be Lamar erőlteti Hollywood Brownt, mert spancik, és megfeledkezik másokról.

Jött 6 L egymás után és nem jutottunk Playoffba, nem tudom ez kinek ad igazat az én elméletembem, de a Steelers meccs óta nem volt normális CB-nk se, mert Marlon kiesett. Nekem ez a bokaficam gyanús, hogy belharc van a háttérban, Lamar és talán a teljes Coaching között. Bevallom félek attól, hogy Lamarból előjött a "ki ha nem én" gettó stílusban és túlértékeli magát, annyira, hogy a legjobban fizetett játékos akar lenni és közben nem veszi észre, hogy rengeteg mindenben fejlődnie kell, mint pocket QB.

Romant nem vágják ki, mert már kivágták volna ha kiakarják, tehát a kerekasztal békelovagjai lesz a megoldás, ha születik megoldás. Lamar előbb utóbb megkapja a szerződést, mert valljuk be, ha nem mi akkor megfizeti más és most nem 1 csapatról beszélek, hanem legalább a liga feléről. Észhez kell téríteni, hogy tanulnia kell még és az nem szisztematikus építkezés ha futunk és dobunk egy deepet Brown vagy egy lehetetlen labdát Andrews felé.

Lehet benne ráció Hollók?
KeyG
én brownt elküldeném. máshol biztos jó lesz, de itt megöli a játékot és a többi wr-t a lamar bromance-szel. ráadásul a román vele futtatja a flat route-okat, amiba gyorsasága miatt indokolt, de a “harcossága” miatt teljes fail. és bár sokat keményedett, azért a steelers meccsen csak kibaszták az oldalvonalon. ott begörnyed vagy támadja a labdát elkapás, ehelyett balettozott a vonalnál.
gedam
Az csuf hiba volt valoban.

Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 4 éve
gedam 6 476

Lamarnak tuti kell 3 dolog: penz, paripa, fegyver. Ki fogja brusztolni.

Jo hir, hogy hajlando bele munkat is feccolni. Tuti hogy nyaron a holtidenyben szarra dobalja majd az elkapoit onkentes gyakorlasok soran. Alakul majd a kemia, remelem nem csak Browns-szal, de Batemannal es Wallace-szal is. Es azt us hogy tovabb bovul a playbook, mert kritikus pillanatokban rendre hianyoltam a varatlan huzast a jatekunkbol. Ebben egy pecc vagy chiefs koroket ver rank.

A masik hogy Lamarnak biznia kell a falaban. (Olyan fal kell amiben meg is bizhat) Ha felidezzuk a 14-2 es szezont, abban a razarodo zsebbol is panik nelkul passzolt amikor mar a vedok karnyujtasnyira voltak tole, most meg ertekes idot veszit a passz lehetosege helyett reszben mar a menekulo utat monitorozza. Es fejlodnie is kell. Olvasasban pl.

Es a vegen ujra a kalyhanal vagyunk, O# fal.

O# fal futashoz, passzjatekhoz.

Es egeszseg. Toleralhatatlan ennyi serules. Reszben a FO-ra haritom ennek felelosseget en is.

Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 4 éve
RedFive Baltimore Ravens 6 878 — maci faszán vitézkötés
1/14 -es Pickunk lesz.

A Ravens draftjanak teljes listája:

1. forduló – összesítésben a 14. hely
2. forduló – összesítésben a 45. hely
3. forduló – összesítésben a 76. hely
3. forduló – összesítésben a 102. hely (kompenzációs válogatás)
4. forduló – összesítésben a 105. hely (a NY Giantstől)
4. forduló – összesítésben a 116. hely
4. forduló – összesítésben a 126. hely (Arizonából)
4. forduló – összesített 137. (kompenzációs válogatás)
4. forduló – összesítésben a 138. hely (kompenzációs válogatás)
6. forduló – összesítésben a 195. hely (Miamiból)
RedFive
Én nem értem, a Browns előttünk végzett a csoportban, hogy lehetnek előttünk a drafton?
KeyG
mert ligasorrendet néznek és ott mögöttünk végeztek pont.
gedam
pontosabban a strenght of schedule döntött, nekünk .514 nektek .533. Tehát mi papíron gyengébb sorsolás mellett végeztünk 8-9-cel.
Joey Tribbiani
1/14 -es Pickunk lesz.

A Ravens draftjanak teljes listája:

1. forduló – összesítésben a 14. hely
2. forduló – összesítésben a 45. hely
3. forduló – összesítésben a 76. hely
3. forduló – összesítésben a 102. hely (kompenzációs válogatás)
4. forduló – összesítésben a 105. hely (a NY Giantstől)
4. forduló – összesítésben a 116. hely
4. forduló – összesítésben a 126. hely (Arizonából)
4. forduló – összesített 137. (kompenzációs válogatás)
4. forduló – összesítésben a 138. hely (kompenzációs válogatás)
6. forduló – összesítésben a 195. hely (Miamiból)
RedFive
Én nem értem, a Browns előttünk végzett a csoportban, hogy lehetnek előttünk a drafton?
KeyG
mert ligasorrendet néznek és ott mögöttünk végeztek pont.
gedam
pontosabban a strenght of schedule döntött, nekünk .514 nektek .533. Tehát mi papíron gyengébb sorsolás mellett végeztünk 8-9-cel.
Joey Tribbiani
Elegem van ebből az évből.
KeyG
En mar nem tudom ugy het kozben alomra hajtani a fejem ha nem olvashatom, hogy "Lamar probably"

Jo cucc. 😌
RedFive
Lamar-ról szerintem éjszaka melóban írok egy kis szappanoperát elgondolkodtatónak, ha már uborkaszezon van.

Draftra vissztérve, én Linderbaum-ot pártolom, ha nem lesz bent akkor a mi boardunkon legjobb bentlévő OT.
KeyG
A draft-tal kapcsolatban en most epp lajatszottam egy "nagyon hetfo van" jatekot.

Szabalyok:
1: vedd a pickjeinket
2: vesd ossze a drafttek big board-javal es +-1 helyezest figyelembe veve valassz az ott elerheto 3 jatekosbol egyet, igy aztan az overall helyezettek/helyek alapjan ez az elso harom valasztasom:

1/14: DeMarvin Leal DT Texas A&M. Sok magyarazatra nem szorul, Campbell es BWill rudja kifele all, a legjobb DT-t huzom. OT kesobb is lesz meg promt beepitheto igeret, DT-k kozt sok a project de ez a csoka lenyugozo.

2/45: Christian Harris ILB Alabama. Amolyan Parsons fele megkozelitessel vele gondoskodnek a passznyomasrol, egy Queen-t potlo uj Ray Lewis a Mike-ban. Magas foci IQ-val, kurva jo tackler. Lehet velem vitatkozni, de itt ot huzom.

3/76: Darian Kinnard OT Kenucky. Itt a varva vart O#fal frissites, amibol meg a 4.korben is johet meg masik is, ha ugy tartja kedvunk.

Ennyi. A 4.korben lesz par pickunk CB, S, ami meg jolesik a sikeres FA utan. ☺ A 6.korben egy cetlit szanok QB-re. 😉
RedFive
Attól függ hol nézed, a PFF legújabb elsőkörös mockjánál például elsőkörben sincs.
Linderbaum egyik oldalon 1/5 PFF-en 1/19.
Hatalmas a szórás, viszont D falba, Brandon Williamst 3. körben húztuk, Michael Pierce nem draftolt játékos volt.
Nálam O fal és ha bent van akkor Linderbaum. 😊
KeyG
Tavaly a legelso tunodo mock-ban hoztam Creed Humphrey-t. Akkor talan epp Te irtad, hogy Humphrey-nak hivjak? Akkor johet! ☺ Hat nem jott, most ott tundokol a Kansasban.

Szal ha Bozeman-rol lemondunk mert nem tudunk megegyezni vele az anyagiakrol, akkor felolem amen Linderbaumra. Az elso koros DT hez sem ragaszkodom, pusztan zsigeri viszolygast erzek az irant, hogy BWill es Campbell hijjan majd a ligaelso futasvedelmunk helyett egy atjarohazat nezzek hetrol hetre. Mert akkor mezitlab a falba fogok rugni. 😵

Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 4 éve
KeyG Baltimore Ravens 13 783
1/14 -es Pickunk lesz.

A Ravens draftjanak teljes listája:

1. forduló – összesítésben a 14. hely
2. forduló – összesítésben a 45. hely
3. forduló – összesítésben a 76. hely
3. forduló – összesítésben a 102. hely (kompenzációs válogatás)
4. forduló – összesítésben a 105. hely (a NY Giantstől)
4. forduló – összesítésben a 116. hely
4. forduló – összesítésben a 126. hely (Arizonából)
4. forduló – összesített 137. (kompenzációs válogatás)
4. forduló – összesítésben a 138. hely (kompenzációs válogatás)
6. forduló – összesítésben a 195. hely (Miamiból)
RedFive
Én nem értem, a Browns előttünk végzett a csoportban, hogy lehetnek előttünk a drafton?
KeyG
mert ligasorrendet néznek és ott mögöttünk végeztek pont.
gedam
pontosabban a strenght of schedule döntött, nekünk .514 nektek .533. Tehát mi papíron gyengébb sorsolás mellett végeztünk 8-9-cel.
Joey Tribbiani
1/14 -es Pickunk lesz.

A Ravens draftjanak teljes listája:

1. forduló – összesítésben a 14. hely
2. forduló – összesítésben a 45. hely
3. forduló – összesítésben a 76. hely
3. forduló – összesítésben a 102. hely (kompenzációs válogatás)
4. forduló – összesítésben a 105. hely (a NY Giantstől)
4. forduló – összesítésben a 116. hely
4. forduló – összesítésben a 126. hely (Arizonából)
4. forduló – összesített 137. (kompenzációs válogatás)
4. forduló – összesítésben a 138. hely (kompenzációs válogatás)
6. forduló – összesítésben a 195. hely (Miamiból)
RedFive
Én nem értem, a Browns előttünk végzett a csoportban, hogy lehetnek előttünk a drafton?
KeyG
mert ligasorrendet néznek és ott mögöttünk végeztek pont.
gedam
pontosabban a strenght of schedule döntött, nekünk .514 nektek .533. Tehát mi papíron gyengébb sorsolás mellett végeztünk 8-9-cel.
Joey Tribbiani
Elegem van ebből az évből.
KeyG
En mar nem tudom ugy het kozben alomra hajtani a fejem ha nem olvashatom, hogy "Lamar probably"

Jo cucc. 😌
RedFive
Lamar-ról szerintem éjszaka melóban írok egy kis szappanoperát elgondolkodtatónak, ha már uborkaszezon van.

Draftra vissztérve, én Linderbaum-ot pártolom, ha nem lesz bent akkor a mi boardunkon legjobb bentlévő OT.
KeyG
A draft-tal kapcsolatban en most epp lajatszottam egy "nagyon hetfo van" jatekot.

Szabalyok:
1: vedd a pickjeinket
2: vesd ossze a drafttek big board-javal es +-1 helyezest figyelembe veve valassz az ott elerheto 3 jatekosbol egyet, igy aztan az overall helyezettek/helyek alapjan ez az elso harom valasztasom:

1/14: DeMarvin Leal DT Texas A&M. Sok magyarazatra nem szorul, Campbell es BWill rudja kifele all, a legjobb DT-t huzom. OT kesobb is lesz meg promt beepitheto igeret, DT-k kozt sok a project de ez a csoka lenyugozo.

2/45: Christian Harris ILB Alabama. Amolyan Parsons fele megkozelitessel vele gondoskodnek a passznyomasrol, egy Queen-t potlo uj Ray Lewis a Mike-ban. Magas foci IQ-val, kurva jo tackler. Lehet velem vitatkozni, de itt ot huzom.

3/76: Darian Kinnard OT Kenucky. Itt a varva vart O#fal frissites, amibol meg a 4.korben is johet meg masik is, ha ugy tartja kedvunk.

Ennyi. A 4.korben lesz par pickunk CB, S, ami meg jolesik a sikeres FA utan. ☺ A 6.korben egy cetlit szanok QB-re. 😉
RedFive
Attól függ hol nézed, a PFF legújabb elsőkörös mockjánál például elsőkörben sincs.
Linderbaum egyik oldalon 1/5 PFF-en 1/19.
Hatalmas a szórás, viszont D falba, Brandon Williamst 3. körben húztuk, Michael Pierce nem draftolt játékos volt.
Nálam O fal és ha bent van akkor Linderbaum. 😊

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 4 éve
KeyG Baltimore Ravens 13 783
Na Lamar, ez csak egy általam kreált szösszenet az elhúzodó sérülése és a folyamatos meccsek alatti röhögcsélésére.

A szezonban volt egy Dolphins meccs, ahol szarrá szopattak minket a Cover 0-ás védekezéssel, addig azért ilyenre nem volt példa. Én úgy gondolom, hogy a QB és OC ( talán HC is ) egymásra mutogatott a produkciót illetően. Lamar véleménye, hogy szar minden ezzel szemben Roman véleménye, hogy meg kell tudni dobni a rövid játékokat. Attól a meccstől kezdve, amíg játszott Lamar, már nem volt az aki előtte a Vikings vagy a Colts ellen. Eltelt két meccs, jött 2 W úgy ahogy, megjegyzem a Browns elleni W ott legalább 3 Int Lamar hibája volt, erősödnek a vita hangok.

Jött a Steelers elleni utolsó negyedes teljes lebőgés minden fronton, a meccs után biztos vagyok benne, hogy nagy összecsapás volt Lamar vs. Roman ( talán JH ) között. Volt videó, azt hiszem Lamar intjénél amit bedobott az end zoneba, hogy nem vette észre ahogy az egyik WR ( talán Brown ) tök üresen futja a Shallow Cross útvonalat a Steelers D-Line mögött. Én azt gondolom, hogy elő lett véve a meccs után, ami neki nem tetszett.
Megjegyzem, szar volt az Offense, megint nem volt az ami a Dolphins meccs előtt. Ott szerintem végleg megtört valami.

Elérkeztünk a Browns elleni meccsig, ahol a sérüléséig szánalom volt amit az O csinált és jött Huntley.
Huntleyra sosem volt olyan figyelem a futásoknál mint Lamarra, de bátran dobta a rövid passzokat, amik Roman ( talán JH ) szerint alapot adtak a konfliktusra, mert Huntley semmi mást nem csinált, csak elvette amit a védelem kínált. Valljuk be Lamar erőlteti Hollywood Brownt, mert spancik, és megfeledkezik másokról.

Jött 6 L egymás után és nem jutottunk Playoffba, nem tudom ez kinek ad igazat az én elméletembem, de a Steelers meccs óta nem volt normális CB-nk se, mert Marlon kiesett. Nekem ez a bokaficam gyanús, hogy belharc van a háttérban, Lamar és talán a teljes Coaching között. Bevallom félek attól, hogy Lamarból előjött a "ki ha nem én" gettó stílusban és túlértékeli magát, annyira, hogy a legjobban fizetett játékos akar lenni és közben nem veszi észre, hogy rengeteg mindenben fejlődnie kell, mint pocket QB.

Romant nem vágják ki, mert már kivágták volna ha kiakarják, tehát a kerekasztal békelovagjai lesz a megoldás, ha születik megoldás. Lamar előbb utóbb megkapja a szerződést, mert valljuk be, ha nem mi akkor megfizeti más és most nem 1 csapatról beszélek, hanem legalább a liga feléről. Észhez kell téríteni, hogy tanulnia kell még és az nem szisztematikus építkezés ha futunk és dobunk egy deepet Brown vagy egy lehetetlen labdát Andrews felé.

Lehet benne ráció Hollók?

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 4 éve
RedFive Baltimore Ravens 6 878 — maci faszán vitézkötés
Remèljük nem csak közhely puffogtatàs az utolsó videó Clarktól:

 russellstreetreport.com/2022/01/10/the-good-bad-ugly-and-the-megan-fox/season/

Benibácsi
Az identitasunk a baszo D.
A 10 draftcetlibol 7 menjen a D-re.
RedFive
Támadó oldalon én csak a falba draftolnek. A többi mehet a védelembe...
Benibácsi
Felsirsz majd mikor fullback jon? 😅
RedFive
Az biztos 😁 az idei húzàsunk mèg rèmàlmaimban visszatér......
Benibácsi
Remelem a 6. forduló – összesítésben a 195. hely (Miamiból) cetlinkkel kihuzzuk a konszenzus board 201.helyerol:

-ot. Egy igazi VIHARKACSA kellene a CB sorba!!! 😄

| Csak a vasas le ne csapjon ra is HANGOSABBTEJ utan. 😰😂 |

Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 4 éve
Benibácsi Baltimore Ravens 970
Remèljük nem csak közhely puffogtatàs az utolsó videó Clarktól:

 russellstreetreport.com/2022/01/10/the-good-bad-ugly-and-the-megan-fox/season/

Benibácsi
Az identitasunk a baszo D.
A 10 draftcetlibol 7 menjen a D-re.
RedFive
Támadó oldalon én csak a falba draftolnek. A többi mehet a védelembe...
Benibácsi
Felsirsz majd mikor fullback jon? 😅
RedFive
Az biztos 😁 az idei húzàsunk mèg rèmàlmaimban visszatér......
több mint 4 éve
RedFive Baltimore Ravens 6 878 — maci faszán vitézkötés
Remèljük nem csak közhely puffogtatàs az utolsó videó Clarktól:

 russellstreetreport.com/2022/01/10/the-good-bad-ugly-and-the-megan-fox/season/

Benibácsi
Az identitasunk a baszo D.
A 10 draftcetlibol 7 menjen a D-re.
RedFive
Támadó oldalon én csak a falba draftolnek. A többi mehet a védelembe...
Benibácsi
Felsirsz majd mikor fullback jon? 😅

Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 4 éve
Benibácsi Baltimore Ravens 970
Remèljük nem csak közhely puffogtatàs az utolsó videó Clarktól:

 russellstreetreport.com/2022/01/10/the-good-bad-ugly-and-the-megan-fox/season/

Benibácsi
Az identitasunk a baszo D.
A 10 draftcetlibol 7 menjen a D-re.
RedFive
Támadó oldalon én csak a falba draftolnek. A többi mehet a védelembe...
több mint 4 éve
RedFive Baltimore Ravens 6 878 — maci faszán vitézkötés
Remèljük nem csak közhely puffogtatàs az utolsó videó Clarktól:

 russellstreetreport.com/2022/01/10/the-good-bad-ugly-and-the-megan-fox/season/

Benibácsi
Az identitasunk a baszo D.
A 10 draftcetlibol 7 menjen a D-re.

Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 4 éve
Snagal Baltimore Ravens 1 146
Nem igazán tudom egyelőre hogyanis lehetne értékelni a szezont - ennyi sérülttel, backup QB-val (sőt, volt hogy annak a back up-jával) 1-2 pontos meccseket hoztunk le a szezon végén ahol 2-3 győzelem döntött a csoport első és utolsó helyéről...
Vajon a keret ennyire jó, és erőn felül teljesítettek miközben edzői hibákon múltak a meccsek?
vagy az edzőink voltak annyira jók, hogy a cseresorra is tudtak olyan playeket hívni, hogy esélyünk legyen a PO kontenderek ellen??
Akárhogyis, ennyi sérülttel a liga legjobb (mérlegű) csapata is épphogy meg tudott verni minket.
Élvezetes meccseket játszottunk amit a semleges nézők is élvezhettek, látványos játékkal, nagy fordulatokkal.
Ezekre azért mind büszkék lehetünk.

De hogy mit várok a jövőtől azt nem nagyon tudom. Az edzői oldalon meglepődnék ha bármi változás történne (legalábbis HC/DC/OC fronton) így kár is lamentálni - ha mégis lenne csere, én nem siratnám egyiket se (bár Haribót azért sajnálnám, neki inkább a jogkörét kéne helyretenni).
Játékos oldalon viszont nagyon örülnék egy vezérnek. Csípem Campbelt és nem bánnám ha jövőre is itt lenne de benne nem érzem azt az energiát, hogy felrázza a többieket és Bwill távozásának se örülnék. Persze racionális fizetésen, de azért a futáshoz kell egy ilyen ember, szóval szivesebben venném ha neki fizetnénk mint másnak aki vagy beválik vagy nem.
Queen-t jó lenne valahova elpattintani - Kenny Young féle trade jut eszembe 😊
és felőlem Hollywood -ot is beválthatjuk valami hasznosabbra.

Lamarral kapcsolatban én értem a kritikákat, de aki az első meccse után Huntleyra cserélte volna azért remélem látta, hogy hol a plafon - nem várok ennél sokkal többet egy csere QB-től, de egy átlagos hosszúságú drive-ot nem tud lehozni hiba nélkül.
Lamart kell tovább "képezni" - jobb falat elérakni a futáshoz + megtanítani neki, hogy a zseb az 2,5 mp - felőlem a szerződésébe is belerakhatják, mint ösztönző 😀
Andrews és a Denevérember mellé kapjon még legalább egy megbízható célpontot (nem ilyen Brown meg Watkins félét, akiknek ha olyan napjuk van elkapnak, ha meg épp bal lábbal keltek fel akkor meg Perriment játszanak)
A védelembe meg szeretném végre látni, hogy egy irányítónak hosszú idő után újra beremeg a segge tőlünk, mert tudja hogy lesz aki földhöz b*ssza előbb utóbb.

Így, hogy ilyen magasan húzunk én azt se bánnám ha nem az OT lesz az első pick hanem valami kurvajó passrusher ha épp elérhető ilyen a 14. helyen. OT jöhet a 2. körben (meg FA-n), 3-4 körökkel meg lehet DL/DB pickkekkel tölteni.

Jó persze, sok itt a vágyálom is (pl a Brown/Queen kuka de valami értéket behúzni értük).
Szóval ha csak egyet kívánhatok akkor 22-ben egy sérülésmentes szezont végre - ha újra ilyen dögrovás lesz akkor nagyon ajánlom hogy ne széttárt karokkal konstatáljuk, hogy pechünk van, mert ezt nehezen hiszem el.
Azért a medical staffban én már idén is komolyan körülnéznék, hogy mi a kurvaannyja folyik ott.
több mint 4 éve
Benibácsi Baltimore Ravens 970
Remèljük nem csak közhely puffogtatàs az utolsó videó Clarktól:

 russellstreetreport.com/2022/01/10/the-good-bad-ugly-and-the-megan-fox/season/

Szerkesztette: Benibácsi
több mint 4 éve
LeviPoki Baltimore Ravens 2 799
Megnyugtató volt reggel látni, hogy nyert a Dolphins, így tök mindegy a tegnapi meccs. Tuti,hogy magamra gyújtottam volna a házat,miután nekiszaladtam a körfűrésznek, ha a Miami is kikap.

Így meg jöhet a tét nélküli PO és a csöcsök. Na meg a remény, hogy a kövi szezonra mindenki egészséges lesz és netalántán még egy-két értelmes játékost is találunk a hiány pozikra.