Baltimore Ravens

46 feliratkozó

több mint 10 éve
lucio 323
Nem (csak és elsősorban) a SB győzelem miatt volt óhatatlan a fizetési igények megnövekedése és ezáltal a keretátalakítás - ez egy 5 éve folyamatosan play offot elérő keret, érthető, hogy a játékosainak magas a piaci értéke, és ezt az újoncszerződés lejártával ki is használják (= sok jó draftunk van). Kb a mostani helyzet a SB nélkül is előállt volna - talán Flacco kisebb szerződést kapott volna (de idén nem az ő fizetése a gond). Az évekig eredményes keretet (mely ráadásul SB-t nyert) nagyon nehéz (lehetetlen) cap alatt tartani (+ korszakos vezérek távoztak koruknál fogva). Szerintem az újjászervezésre soha jobb év nincs, mint a SB utáni. A védelem szerintem egy nyár alatt évekre előre újjá lett szervezve - jövőre az O-n a sor. Szerintem Ozzie is kb így tervezett - egy extra gond azonban felmerült: eltűnt a futójáték, holott a fal "csak" egy helyen változott. És így pl. 3-1 helyett 2-2 van.
A Giants mélyrepülését (és a tavalyi szereplését is) én nem képességbeli, hanem motivációs/mentális okoknak tulajdonítom - ebből a szempontból is ránk fért egy kis vérfrissítés. De pl. nem lenne hülyeség egy elkapót a Giantsből tradelni (mint anno Q-t), mindenki jól járhatna.
Ami aggaszt, hogy a D feléíptése a draftból is jól ment, de WR draftunk (Smith kivételével) nem jött be, lehet ugyan versenyről meg mélységről beszélni a poszton, de ez leginkább egy nagy lyuk.
több mint 10 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
Pedig bizonyos szempontból óhatatlan... a SB győztes játékosok nagy pénzt akasztanának, néhányan meg is kapják, az pedig hazavágja a keretet, a büdzsét és a csapat-balance-t. A feladat ilyenkor, hogy a nagy pénzért távozók helyét jól tudd feltölteni. Ez az OL és a WR esetén most erősen kérdéses... de az is igaz, hogy más lenne a játék, ha néhány alapember nem lenne sérült... sebaj, átvészeljük és újra szárnyalni fogunk... és nem a mélyrepülésre gondolok itt 😉

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 10 éve
Spasm Baltimore Ravens Maryland Terrapins 27
A Giants másfél évvel az SB után elég gyatrán fest. Remélem, nem arra a sorsra jutunk mi is.


BALTIAMORE
több mint 10 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
Amíg élünk remélünk XD
viszont Tori csak akkor él, ha nem no1... vagy van még legalább egy no1.5 receiverünk... ez volt tavaly Q... előtte Maze... Bíztam benne, h idén Stopli lesz az, de úgy fest nem... és még mindig mondom, futás nélkül nincs passz... legalábbis itteneBaltibaMórnál

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 10 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
A tegnapi Bills nem volt gyenge... több ötlet volt a játékukban, mint nekünk 4 meccsen együtt... egyszerűen lejátszottak. Pont.Collapo
Nah azért a Bills is csak azért érdemelte meg a W-t mert ellenünk játszott.Blaise
Tekintve a sérültjeiket, szerintem jól játszottak... mi nem, nekünk is vannak sérültjeink, tudom, de az OL sansztalan, és ott nem sok a sérültünk... a WR-eket meg már mondtam többször... most egyszem Tory van és néha odaér egy-egy labdára Klárk, és MarlonBrowndó... amúgy Doss tegnap nem volt rossz, viszont ha Stopli se fog játszani, mindenképp kéne igazolni valakit... még lehet... ez így nem túl acélos... Diszkont pedig szép lassan kijátsza magát a csapatból...Collapo
ó pörzse Titus szabad, hátha egy herecsavaróval lehetne valamit kezdeni, vagy Breaston... de ő hány felmérőn nem ment át? Vagy Braylon Edwards vagy Collie, de ű meg már nem is nézheti a gyöpöt 😕sutianap
Ezekre az opciókra szerintem kár időt és pénzt pazarolni... Főleg, ha Webb kidől (ismét) mert ezzel a secondaryvel aztán főleg nem lesz a PO-ban keresni valónk.
több mint 10 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 103 — capitaine du château de Vienne 1487
A tegnapi Bills nem volt gyenge... több ötlet volt a játékukban, mint nekünk 4 meccsen együtt... egyszerűen lejátszottak. Pont.Collapo
Nah azért a Bills is csak azért érdemelte meg a W-t mert ellenünk játszott.Blaise
Tekintve a sérültjeiket, szerintem jól játszottak... mi nem, nekünk is vannak sérültjeink, tudom, de az OL sansztalan, és ott nem sok a sérültünk... a WR-eket meg már mondtam többször... most egyszem Tory van és néha odaér egy-egy labdára Klárk, és MarlonBrowndó... amúgy Doss tegnap nem volt rossz, viszont ha Stopli se fog játszani, mindenképp kéne igazolni valakit... még lehet... ez így nem túl acélos... Diszkont pedig szép lassan kijátsza magát a csapatból...Collapo
ó pörzse Titus szabad, hátha egy herecsavaróval lehetne valamit kezdeni, vagy Breaston... de ő hány felmérőn nem ment át? Vagy Braylon Edwards vagy Collie, de ű meg már nem is nézheti a gyöpöt 😕


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
A tegnapi Bills nem volt gyenge... több ötlet volt a játékukban, mint nekünk 4 meccsen együtt... egyszerűen lejátszottak. Pont.Collapo
Nah azért a Bills is csak azért érdemelte meg a W-t mert ellenünk játszott.Blaise
Tekintve a sérültjeiket, szerintem jól játszottak... mi nem, nekünk is vannak sérültjeink, tudom, de az OL sansztalan, és ott nem sok a sérültünk... a WR-eket meg már mondtam többször... most egyszem Tory van és néha odaér egy-egy labdára Klárk, és MarlonBrowndó... amúgy Doss tegnap nem volt rossz, viszont ha Stopli se fog játszani, mindenképp kéne igazolni valakit... még lehet... ez így nem túl acélos... Diszkont pedig szép lassan kijátsza magát a csapatból...

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 10 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
A tegnapi Bills nem volt gyenge... több ötlet volt a játékukban, mint nekünk 4 meccsen együtt... egyszerűen lejátszottak. Pont.Collapo
Nah azért a Bills is csak azért érdemelte meg a W-t mert ellenünk játszott. Egy nem ennyire kutyaütő offense ellen szépen kikaptak volna ők is. A legrosszabb pedig pont ez az egészben... A Denver elleni kiütés nem volt ennyire fájó, mert ott voltak a momentumok amik nem nekünk kedveztek és egy nagyon jó csapat ellen kaptunk ki. Ezen a meccsen meg... És még így is nyerhettünk volna és még csak nem is kellett volna hozzá jól játszani (Daryl int után 1-2 nyomorult playt kellett volna összerakni a TD-ért).

Summa summárum: az offenz kilátástalan és ezzel nincs keresni valónk a PO-ba. Az egyetlen szerencsénk, hogy a többi afc north csapat is nagyon maga alatt van,(kivéve a Barnák). Így a csoport győzelem még PO-t érhet.
több mint 10 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
A tegnapi Bills nem volt gyenge... több ötlet volt a játékukban, mint nekünk 4 meccsen együtt... egyszerűen lejátszottak. Pont.

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 10 éve
Voice Baltimore Ravens 1 825 — LA Lakers & Juventus
Gyerekek a gyomrom forgott tegnap.

Flacco úgy dobálta az INTeket mintha sz*rt volna bele ki kapja el. Nagyon mérges vagyok, mert a gyenge Steelersen kívül csak erősebb csapatokkal fogunk játszani, ezt a gyenge Bills ütni kellett volna, kihagytuk a lehetőséget, erre még csúnyán ráb*szhatunk.


The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 10 éve
lucio 323
Rengeteg negatívumot tudnék felsorolni a tegnapi meccsel kapcsolatban, mindennek ellenére a pozitívumba kapaszkodom: még így is volt esélyünk nyerni...Ami nem csak a tegnap, hanem egy állapot: nincs futójátékunk, és elkapóink (egy-egy felvillanás van). Sajnos ezekben nem látok változást hetek óta - ez nem sok jóval kecsegtet. A Miami meccs döntő lesz - ha bukjuk, szerintem a wild card nehezen lesz elérhető (látva a többi csoportok eredményeit), azaz a play offhoz a csoportot kéne megnyerni. Hm..De ezen felesleges filózni, mert ha a problémákat megoldjuk, nyilván ez menni fog (azért a csoporttársainknál sem minden OK), ha meg nem, akkor nyilván nem...
Flacco valóban sokat hibázott tegnap, de azért könnyebb passzjáték ellen védekezni, ha nyilvánvaló, hogy nincs futás... És hogy mekkora a gond - a 3. labdaeladás után is inkább passzoltattuk Flaccot, mert még mindig jobb volt, mint a futójáték.
több mint 10 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
Mondjuk azt, hogy Joe idén már nem lesz ennyire rossz... valójában ötlettelen játék volt, még mindig nem futunk és esélytelen az, hogy 1 elkapó hozzon meccset... voltak néha jónak tűnő játékok, csak nagyon kevés, ezt nem érdemeltük meg.

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 10 éve
malkav Baltimore Ravens 2 468
Ebben az esetben tiéd lesz az a felbecsülhetetlenül nagy dicséret amit tőlem kapsz!
több mint 10 éve
BD# Baltimore Ravens Miami Hurricanes 1 734 — Sa da tay!
Baltimore Ravens tippjátékot hirdetek! A Győztes pont kap egy nagy elismerést a 2. és 3. helyezett pedig valamivel kisebbet.
Írjátok be milyen végső mérleget tippeltek a Ravensnek és mely csapatoktól fognak kikapni illetve döntetlenezni.

Én tippem:
10-6
vereségek:
Denver
Cincinati 1x
New England
Green Bay
Chicago
Miami

Határidő nincsmalkav
akkor beírom az utolsó 7en és tuti enyém a "siker" 😛
több mint 10 éve
malkav Baltimore Ravens 2 468
Baltimore Ravens tippjátékot hirdetek! A Győztes pont kap egy nagy elismerést a 2. és 3. helyezett pedig valamivel kisebbet.
Írjátok be milyen végső mérleget tippeltek a Ravensnek és mely csapatoktól fognak kikapni illetve döntetlenezni.

Én tippem:
10-6
vereségek:
Denver
Cincinati 1x
New England
Green Bay
Chicago
Miami

Határidő nincs
több mint 10 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
Out: Jacoby Jones
Doubtful: Terrence Cody, Ryan Jensen
Questionable: Arthur Brown, Chris Canty, Shaun Draughn, Pernell McPhee, Ray Rice, Brandon Stokley, Deonte Thompson, Brandon Williams
Probable: Marlon Brown

PFF 3TFO

Kötelező W 😊puffin
Azért szuper, hogy idén is a fél csapat valami nyavajával fogja végigtolni a szezont... Gyakorlatilag Ngata az egyetlen NT és Tyson az egyetlen csere DLineman aki egészséges. Doss meg lassan full time elkapó lesz.
több mint 10 éve
puffin Baltimore Ravens 175 — Ravens/AFC North/Alabama
Out: Jacoby Jones
Doubtful: Terrence Cody, Ryan Jensen
Questionable: Arthur Brown, Chris Canty, Shaun Draughn, Pernell McPhee, Ray Rice, Brandon Stokley, Deonte Thompson, Brandon Williams
Probable: Marlon Brown

PFF 3TFO

Kötelező W 😊
több mint 10 éve
malkav Baltimore Ravens 2 468
J. Jones tényleg drága de azért szerintem lehet vele beszélni fizuredkcióról. Igazából Hester se keresett soha nagy pénzt a medvéknél és a feladatköre hasonló. Daryl biztos maradna még, szerintem ő most megbecsüli azt hogy egy épkézláb csapatban lehet főnök. Arti kérdéses szerintem őt fogják elengedni, pedig nem kéne. Pitta biztos marad ő kulcsember. Ha a futás összeáll év végére akkor Oher helye is biztos. Szerintem Graham nem fog maradni mert tavaly jól teljesített, és ennek alapján szeretne pénzt is. Nem lesz gond majd Ozzie beárazza a jatékosokat.
több mint 10 éve
Voice Baltimore Ravens 1 825 — LA Lakers & Juventus
J.Jones nagyon drága, szerintem vele nem hosszabbítunk, A. Jones kell, Pitta szintén, Oher is & Daryl Smith.


The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 10 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
Ha jól emlékszem, Jacoby Jones szerződése lejár az idény végénlucio
Emitt vannak a final yearosok. Nem tudom, mennyire akkurátus...
 www.baltimoresun.com/sports/ravens/ravens-insider/bal-ravens-playing-in-the-final-year-of-their-contract-20130903,0,1972556.photogallerySpasm
Overthecap alapján pontosnak tűnik. Pitta-Arti-Oher szerintem a legfontosabbak közülük. Smith-szel is jó lenne egy két éves szerződés még. A jövő évet nézve 115 milliót költünk plusz a dead money 2 millió. És ehhez még jönnek majd az esetleges hosszabbítások. Szóval jövőre is jöhet az Oz mágia 😀
több mint 10 éve
Spasm Baltimore Ravens Maryland Terrapins 27
Ha jól emlékszem, Jacoby Jones szerződése lejár az idény végénlucio
Emitt vannak a final yearosok. Nem tudom, mennyire akkurátus...
 www.baltimoresun.com/sports/ravens/ravens-insider/bal-ravens-playing-in-the-final-year-of-their-contract-20130903,0,1972556.photogallery


BALTIAMORE
több mint 10 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 103 — capitaine du château de Vienne 1487
Én is rühellem, hogy ilyen hszeket kell olvassak itt, ezt a tájszólást meghagyhatná a pitszbörg topicra vagy ne írjon ide.Voice
sutianap a barátom/tunkkátrány
Te/tik is nektem papák 😀


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
kátrány Baltimore Ravens 1 844 — Ravens fan
Én is rühellem, hogy ilyen hszeket kell olvassak itt, ezt a tájszólást meghagyhatná a pitszbörg topicra vagy ne írjon ide.Voice
sutianap a barátom/tunk


"My philosophy is: let's go out and wreak havoc," Pagano said.

http://www.youtube.com/watch?v=jOEoQoM8WTk&feature=related
több mint 10 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
Oher, Jákobita, ArtúrDzsó, Pista mind lejár, de először nem várjuk meg a szezon többi részivel milesz?sutianap
XD nem, mi már most tudjuk ki marad, ki megy XD
jah, lesz még itt fejvakargatás 😊

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 10 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 103 — capitaine du château de Vienne 1487
Oher, Jákobita, ArtúrDzsó, Pista mind lejár, de először nem várjuk meg a szezon többi részivel milesz?


Aki nem hiszi, annak utánajárnak