Carolina Panthers

32 feliratkozó

több mint 5 éve
SrBandi Carolina Panthers 698
Nyilván, de olyan felépítésű ember, mint Pep, 10 évente van egy-egy.

Burns sztem így jó ahogy van, max néhány fontot szabadna rárakni, olyan szögben tud befordulni a tackle-k mellett, amire sztem rettentő kevesen képesek. Csiszolni a technikáját, kicsit erősíteni, és lesz egy konstans 10 sack felett termelő edge rushered. Gross-Matos a túloldalon fogja a futást, 8-10 sackre ő is jólehet majd, Brownt kettőzni kell, hogy ne gyalogoljon át a falon, így KK is egy az egyben állatkodhat. Sztem talentre ez egy igen jó fal, most derül ki mit tud az új stáb, mit tudnak kihozni ebből az anyagból. Mélység még nem nagyon van, de egy év alatt mindent nem lehet megoldani.
gabokocka
Ja, két első körös és két második körös arc, ennek jónak kell lenni, ha a fiatalok beválnak. Kíváncsi leszek hogy a defensive backek hogy fognak beválni, az utóbbi időben Bradberry volt jó, Donte még lehet jó is de szar is, meg Tre aki középszar de legalább hajt, Gaulden, Worley, Sanchez, Benwikere meg Corn Elder mind hatalmas kapufa volt. A linebackerekhez meg annyi kell, hogy Luke maradjon tetszőleges kitalált pozícióban az öltöző környékén, majd ő mentorálja a gyerekeket, még ha nem is a pályán.
több mint 5 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 222 — Keep pounding
Nyilván, de olyan felépítésű ember, mint Pep, 10 évente van egy-egy.

Burns sztem így jó ahogy van, max néhány fontot szabadna rárakni, olyan szögben tud befordulni a tackle-k mellett, amire sztem rettentő kevesen képesek. Csiszolni a technikáját, kicsit erősíteni, és lesz egy konstans 10 sack felett termelő edge rushered. Gross-Matos a túloldalon fogja a futást, 8-10 sackre ő is jólehet majd, Brownt kettőzni kell, hogy ne gyalogoljon át a falon, így KK is egy az egyben állatkodhat. Sztem talentre ez egy igen jó fal, most derül ki mit tud az új stáb, mit tudnak kihozni ebből az anyagból. Mélység még nem nagyon van, de egy év alatt mindent nem lehet megoldani.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 5 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 221
Peppers > Von Miller

Szerintem van annyira atletikus Burns hogy egy kis plussz izommal még mindig elég gyors, de fejlődne a játék más aspektusában is.
több mint 5 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 222 — Keep pounding
Pont ezek a hosszú végtagok válnak előnyére, neki nem a futást kell fogni, hanem az irányitókat kergetni. Teljesen jó összetételű a fal, minden típusú játékos van benne, felesleges volna Burnsre annyi izmot pakolni, hogy a dinamikája, gyorsasága odalegyen.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 5 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 221
Burns teljesen jó lesz gyenge oldalra, 250 font, nagyon nem kell felpumpálni. Gross-Matos mehet a túloldalra, fogni a futást, mimt anno Rucker vagy CJ.

Jacksonon én is agyalok mi lesz vele, legjobban nickelbacknek illene, de nem hiszem, hogy a két újonc CB fel fog tudni állni a két szélre, pedig az volnaaz ideális, de ez már vágyálom.

Chinn sztem egyértelmű SS, Robinson pedig Boston cseréje lehet, illetve egyértelmű passz szituknám jöhet fel. Burrist én cserének látom.
gabokocka
Nem kilora érzem Burns kevésnek, annyi mint Von vagy Mack akik elég produktívak, viszont magasabb és az említett urakhoz képest gólya lábakon áll és nyurgák a végtagjai magasan van a súlypontja.

Djaxel is ez a bajom. Míg Mathieunek kb úgyan ez a mérete rajta látom hogy letud fektetni egy 95 kilos futót meg megharcol egy TE el vagy egy nagyobb darab elkapóval
Djaxen meg átmennek a Tini lányok Blackfridayen az apple boltba.
több mint 5 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 222 — Keep pounding
Burns teljesen jó lesz gyenge oldalra, 250 font, nagyon nem kell felpumpálni. Gross-Matos mehet a túloldalra, fogni a futást, mimt anno Rucker vagy CJ.

Jacksonon én is agyalok mi lesz vele, legjobban nickelbacknek illene, de nem hiszem, hogy a két újonc CB fel fog tudni állni a két szélre, pedig az volnaaz ideális, de ez már vágyálom.

Chinn sztem egyértelmű SS, Robinson pedig Boston cseréje lehet, illetve egyértelmű passz szituknám jöhet fel. Burrist én cserének látom.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 5 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 221
Legjobban nekem az tetszik hogy végre rendes méretű játékosokat hoztunk a drafton. Burns remélem tápolja magát mert Matos úgy lefogja játszani öröm lesz nézni, ha továbbra is csak megkerülni tudja az OT-kat.

Djax miatt is aggódók ebből a szempontból Igazság szerint csak egy speedsterre lehet ráállítani.
A magassaga még egy dolog meg tudja kompenzálni. Viszont a 2 év alatt nem sikerült egy kis tömeget magára pakolnia. Ami miatt se a slotba se a szélen nem lesz üzembiztos soha.

Remélem egyik safety megcsíp egy kezdő helyet, és Burrist tudjuk berakni nickelbe mert én őt ott látnám legjobbnak.
több mint 5 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 221
Winstontól se kell közbe elköszönni, csoportba marad aranyom.

Szerintem Payton csak arra megy ezekket a Bridgewater, Jameis igazolásokkal, hogy aztán komp picket csináljon belőle. Mert biztos van olyan marha aki ad neki évi 20 millát 3 jó passz után.
TSzabi
Teddynél is bejött, legalábbis nektek megtetszett. Mi meg kapunk érte egy 3. kört elvileg.
kapitnono
Erre céloztam
több mint 5 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 134 — WHO DAT!!!!
Winstontól se kell közbe elköszönni, csoportba marad aranyom.

Szerintem Payton csak arra megy ezekket a Bridgewater, Jameis igazolásokkal, hogy aztán komp picket csináljon belőle. Mert biztos van olyan marha aki ad neki évi 20 millát 3 jó passz után.
TSzabi
Teddynél is bejött, legalábbis nektek megtetszett. Mi meg kapunk érte egy 3. kört elvileg.

több mint 5 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 221
Winstontól se kell közbe elköszönni, csoportba marad aranyom.

Szerintem Payton csak arra megy ezekket a Bridgewater, Jameis igazolásokkal, hogy aztán komp picket csináljon belőle. Mert biztos van olyan marha aki ad neki évi 20 millát 3 jó passz után.
több mint 5 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 222 — Keep pounding
Nyilván, viszont QB nélkül qrva nehéz ezt a játékot játszani, ahhoz sztem elképesztően zseniális stáb és jó keret kell, hogy egy középszar QB-val bármire jussál.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 5 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 221
Legnagyobb szopás az lenne ha elcsípnénk egy PO helyet😀.

Akkor kiderül hogy a stáb zsenikből áll de továbbra is tátonganak a lyukak és QB sincs. Akkor aztán kaparhatnánk nem tudnánk megszerezni Lawrencet 1/18 ból, vagy ha igen akkor el is fogynak a pickek.

Szurkolóként egyebként inkább nézem Bridgewatert 2 évig PO ért harcolni aztán ott kiesni mint, azért izgulni hogy nyerjen a Falcons mi meg szopjunk ki.
több mint 5 éve
Gorro Carolina Panthers 1 518 — Törzsvendég

több mint 5 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 222 — Keep pounding
Mentorokra viszont szüksége lenne ennek a védelemnek.

Még Bostonba Shortba úgy ahogy hiszek, de egy Brandon Carr-nak pl nagyon örülnék. Év elején kezdhetne aztán szépen lassan áttudná adni a helyét.

Egy Edge se ártana akitől van mit tanulni de azért nincs benne már kezdő potenciál. Senki ilyet nem látok most akiért áldoznék.

MLB nek viszont Woodyard nagyon tetszene még ő is egy jó játékos volt
Shaq, Carter tipusú csak fizikálisan már elfogyott 2-3 éve.

Carr és Wodyard együtt érnek évi 6 millát én elhoznák mind2 mondjuk 2 évre az se baj ha 4 hónap után csak ülnek.
TSzabi
Hoztuk Whiteheadet, teljesen felesleges még egy olyan LB, aki csak azért van itt, hogy legyen rutinos arc is, különben meg nyilvánvaló, hogy hosszútávú cél nincs vele. CB jöhetne, meglátjuk találunk-e megfelelőt.
gabokocka
Whiteheadtől ha nem muszáj ne tanuljanak semmit
TSzabi
Most már mindegy, őt szánták erre a szerepre, egy totál fiatal csapatba teljesen felesleges egy posztra két mentor, inkább CB jöjjön.

Picit elkezdtem aggódni a jövő évi draftpick miatt, remélem Bridgewater hozza amit várok tőle, akkor nem lehet gond.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 5 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 22 662 — Panthers fan
Nem akarok úgy csinálni, mintha sok fogalmam lenne az idei draft classról, szóval magukról a játékosokról nem tudom, hogy mennyi esélyük van beválni (ilyenkor még ugye mindenki potenciális hof-er 😊 ), de az elképzelés, hogy új alapokra helyezzük a D-t szerintem jó, és szükségszerű volt. A DL jelentőségéről nem kell beszélni, ami újdonság, hogy a lb sor helyett a secondary turbózását preferáltuk, ebből (is) arra következtetnék, hogy Rhule-nak nagyobb beleszólása volt a dolgokba.

Kicsit bizakodóbb lettem a jövőt illetően.

Tepper takarodj!
több mint 5 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 221
Mentorokra viszont szüksége lenne ennek a védelemnek.

Még Bostonba Shortba úgy ahogy hiszek, de egy Brandon Carr-nak pl nagyon örülnék. Év elején kezdhetne aztán szépen lassan áttudná adni a helyét.

Egy Edge se ártana akitől van mit tanulni de azért nincs benne már kezdő potenciál. Senki ilyet nem látok most akiért áldoznék.

MLB nek viszont Woodyard nagyon tetszene még ő is egy jó játékos volt
Shaq, Carter tipusú csak fizikálisan már elfogyott 2-3 éve.

Carr és Wodyard együtt érnek évi 6 millát én elhoznák mind2 mondjuk 2 évre az se baj ha 4 hónap után csak ülnek.
TSzabi
Hoztuk Whiteheadet, teljesen felesleges még egy olyan LB, aki csak azért van itt, hogy legyen rutinos arc is, különben meg nyilvánvaló, hogy hosszútávú cél nincs vele. CB jöhetne, meglátjuk találunk-e megfelelőt.
gabokocka
Whiteheadtől ha nem muszáj ne tanuljanak semmit
több mint 5 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 222 — Keep pounding
Mentorokra viszont szüksége lenne ennek a védelemnek.

Még Bostonba Shortba úgy ahogy hiszek, de egy Brandon Carr-nak pl nagyon örülnék. Év elején kezdhetne aztán szépen lassan áttudná adni a helyét.

Egy Edge se ártana akitől van mit tanulni de azért nincs benne már kezdő potenciál. Senki ilyet nem látok most akiért áldoznék.

MLB nek viszont Woodyard nagyon tetszene még ő is egy jó játékos volt
Shaq, Carter tipusú csak fizikálisan már elfogyott 2-3 éve.

Carr és Wodyard együtt érnek évi 6 millát én elhoznák mind2 mondjuk 2 évre az se baj ha 4 hónap után csak ülnek.
TSzabi
Hoztuk Whiteheadet, teljesen felesleges még egy olyan LB, aki csak azért van itt, hogy legyen rutinos arc is, különben meg nyilvánvaló, hogy hosszútávú cél nincs vele. CB jöhetne, meglátjuk találunk-e megfelelőt.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 5 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 221
Ez elég durva volt az elmúlt évekhez képest.

2 Safety!!!!

Mondjuk az nem tudom hányszor volt hogy 1 csapat csak a DL ba és a Secbe húzott egy drafton, de mi megtettük
TSzabi
Állítólag még nem volt ilyen
Gorro
De teljesen rendbe van indokolt volt.
Hatalmas need nem maradt az Offensben az FA tevékenység után.
Egyedül a Guard poszt hagyott kérdő jeleket, a válaszok ott vannak potenciálisan a csapatba. Miller kezdő lesz és abban a retek bengalsban nem volt ő rossz.

Minden máshova hoztunk valakit, FA szóval ez egy elég logikus draft volt, a LB poszt mellőzése meg kicsit sem zavar. Simmonsért se lettem volna oda, Brownak legalább van posztja.
több mint 5 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 221
https://scontent.cdninstagram.com/v/t51.82787-15/617988486_18086634878114121_5994093203850496429_n.jpg?stp=c165.0.497.496a_dst-jpg_e35_s640x640_tt6&_nc_cat=105&ccb=7-5&_nc_sid=18de74&efg=eyJlZmdfdGFnIjoiRkVFRC5iZXN0X2ltYWdlX3VybGdlbi5DMyJ9&_nc_ohc=OUa-uPuiw2AQ7kNvwENKx3A&_nc_oc=AdnSDnPzhjBcSlLZ2mhCPMJQ-vLBZZk84_37byX5sChu5-H3lAcsjW7WX78L0Ij95cc&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.cdninstagram.com&_nc_gid=rMSy7-bthJU8G0o4oEowWg&oh=00_AftgkkylLyUt31YjXEmwlDNLqCCqrHHK9X-m_K2bIdF-Fg&oe=699D4B37
Carolina Panthers | Panthers preparing for the 2020 NFL Draft like.... 😂😂😂 ——————————————————————————— #CarolinaPanthers #GoPanthers #Panthers #PantherNation... | Instagram
2,095 likes, 60 comments - carpanthersnews on April 25, 2020: "Panthers preparing for the 2020 NFL Draft like.... 😂😂😂 ——————————————————————————— #CarolinaPanthers #GoPanthers #Panthers...
több mint 5 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 221
Mentorokra viszont szüksége lenne ennek a védelemnek.

Még Bostonba Shortba úgy ahogy hiszek, de egy Brandon Carr-nak pl nagyon örülnék. Év elején kezdhetne aztán szépen lassan áttudná adni a helyét.

Egy Edge se ártana akitől van mit tanulni de azért nincs benne már kezdő potenciál. Senki ilyet nem látok most akiért áldoznék.

MLB nek viszont Woodyard nagyon tetszene még ő is egy jó játékos volt
Shaq, Carter tipusú csak fizikálisan már elfogyott 2-3 éve.

Carr és Wodyard együtt érnek évi 6 millát én elhoznák mind2 mondjuk 2 évre az se baj ha 4 hónap után csak ülnek.
több mint 5 éve
Gorro Carolina Panthers 1 518 — Törzsvendég
Ez elég durva volt az elmúlt évekhez képest.

2 Safety!!!!

Mondjuk az nem tudom hányszor volt hogy 1 csapat csak a DL ba és a Secbe húzott egy drafton, de mi megtettük
TSzabi
Állítólag még nem volt ilyen

több mint 5 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 222 — Keep pounding
UDFA-k:

Cam Sutton, TE, Fresno State
Brandon Bowen, OT, Ohio State
Rodney Smith, RB, Minnesota
Chris Orr, LB, Wisconsin
Mike Horton, G, Auburn
TreVontae Hights, WR, TCU
Omar Bayless, WR, Arkansas State
Jordan Mack, LB, Virginia
Sam Franklin Jr, LB, Temple
Jason Ferris, LB, Montana Western
Fred Mauigoa, C, Washington State
Myles Adams, DT, Rice
Myles Hartsfield, CB, Ole Miss
Giovanni Ricci, TE, Western Michigan

Szerkesztette: gabokocka

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 5 éve
b /\ L i N T Carolina Panthers 241
Nekem is tetszik.
Bar, az hogy Lynch ennyit csuszott, lehett volna Simmonst hozni 1.be es Lynchet meg 4.be, a Lynch Short is bomba lett volna, de nyilvan utolag konnyu mondani. 3.ban talan Fultonert letradelhettunk volna 😕.
Samuellel mi lesz? Lattam, hogy ki kovette a Pantherst Instan. Meg szo volt, hogy tradeljuk.Hajnalban azert felszemmel neztem, hogy nem e kapunk erte 2.kort
több mint 5 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 221
Ez elég durva volt az elmúlt évekhez képest.

2 Safety!!!!

Mondjuk az nem tudom hányszor volt hogy 1 csapat csak a DL ba és a Secbe húzott egy drafton, de mi megtettük
több mint 5 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 222 — Keep pounding
Még egy CB, Stantly Thomas-Oliver.
Ez a pick is tetszik.
A legtöbb bajom Brownnal volt, soha rosszabb draftot, sztem mindenki rosteren lesz, sőt, legalább 4 kezdőt várok a 7 emberből.