Carolina Panthers

32 feliratkozó

több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 22 664 — Panthers fan
McDermott Buffalóban fog vizitálni.
gabokocka
Őszintén szólva remélem, ott is marad. Miközben Shula kapja a savat, és számára nem lehet kifogás a keret minősége illetve a sérülések, addig McDermott ugyanezekre hivatkozva felmentést kap, holott a D-ben sokkal komolyabb a talent level, majdnem minden évben oda draftolunk a magas pickjeinkkel. Ezzel együtt ugyanúgy kint van a blueprint a Panthers D megverésére is, mint az O leszedésére, elég megnézni, mit művelünk spread felállások ellen, egészen szánalmas. És persze ebben is közrejátszik az, hogy két újonc cornerrel játszottunk, ráadásul Bene a sérülése után fos volt, de pl az Oakland elleni meccsig már eljutottunk odáig, hogy egész vállalhatóan játszottak a db-k, de Carr sérülten is hülyét csinált belőlünk, és az volt az utolsó jó meccse...

A D visszalépése miatt Riverát is elő lehet (kell) venni persze. Azt hiszem, nem válna hátrányunkra egy kis vérfrissítés a védelmi stábban.

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 22 664 — Panthers fan
Igo írta a huddle-n minden szavával egyetértek.

Meg kell újulnia az O-nak, jobban kell variálni a rövid és a hosszú passzokat. Ehhez pedig sztem új impulzus, új koordinátor kell. Persze illúzióim nincsenek, marad minden a régiben és szenvedünk tovább O oldalon, ha nem sikerül fasza falat rittyenteni 😊

"One argument I have seen against changing up the offense a bit is that Cam isn't particularly good at short quick throws.

Fug that.

It might have something to do with Cam spending the entire OTA and training camp in a system that calls for him holding onto the ball for 4 seconds and throwing deep ball after deep ball.

I have said since Cam was drafted every year in camp I am amazed about how long it takes for the plays to develop and Cam to throw the ball. It was not like that under the Fox regime.

A new offensive coordinator is needed. One that can take an intelligent, physical freak like Cam Newton to the next level. Cam has hit his ceiling under the current regime, but personally he still has much more room to grow.

There is no doubt in my mind that with a proper mentor, Newton could become that Aaron Rodgers type player. Deadly in the long game, deadly in the short game, and a threat to run."
gabokocka
Igo nagyon sok mindent ír, amivel kontradiktálja saját magát - a szezon során csinálta ugye ezeket a gamepassos meccselemzéseket, amiknek az egyik visszatérő eleme az volt, hogy Cam vagy nem is nézi a rövid passzot vagy elrontja, most meg érvelés nélkül elveti ezt a felvetést.

Shula nyilvánvalóan nem egy elit OC vagy valami offenzív lángelme, de semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy nem lehet vele újra jó az O, ha megkapja a szükséges állományt. Játsszunk el azonban a gondolattal, hogy OC-t váltunk, meggyőzhető vagyok 😊 Szerintem alapvető, hogy rendszert váltani elég nagy balgaság lenne, tehát pl west coast edző ki van zárva, arra Cam (meg amúgy az egész keret) alkalmatlan. Tehát maradunk Coryell rendszerben, ami alaposan redukálja a számba jöhető jelölteket, és ezek közül is válogatni kell, mert pl Norv Turner egy érdekes felvetés, hisz aligha kérdés, hogy többet tud a szakmáról, mint Shula, de olyan biztos, hogy ettől még jobb lenne így 2017-ben? Ez a minnesotai kitérő nemcsak szakmailag volt elég necces, de voltak olyan vélemények is, hogy ő már nem elég elkötelezett ahhoz, hogy a koordinátori munkát teljes dedikáltsággal ellássa.

Na de nem akarok egy embernél leragadni, csak szempontokat akartam felvetni, ha mégis nevet kéne mondani, McCoynak örülnék. Amúgy sokkal fontosabbnak tartom, hogy az offenzív állományt rakjuk rendbe, és akkor Shulával vagy nélküle újra lesz érdemi támadójátékunk.

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
Gorro Carolina Panthers 1 518 — Törzsvendég
McDermott Buffalóban fog vizitálni.
gabokocka
Steve Wilks a Ramsnél

több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding
The Panthers signed nine players to "future" contracts. They are: T Blaine Clausell, DT Eric Crume, WR Kayarris Garrett, CB Tyler Patton, RB Jalen Simmons, TE Scott Simonson, T Pearce Slater, T Tyrus Thompson, TE Eric Wallace

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding
McDermott Buffalóban fog vizitálni.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding
Igo írta a huddle-n minden szavával egyetértek.

Meg kell újulnia az O-nak, jobban kell variálni a rövid és a hosszú passzokat. Ehhez pedig sztem új impulzus, új koordinátor kell. Persze illúzióim nincsenek, marad minden a régiben és szenvedünk tovább O oldalon, ha nem sikerül fasza falat rittyenteni 😊

"One argument I have seen against changing up the offense a bit is that Cam isn't particularly good at short quick throws.

Fug that.

It might have something to do with Cam spending the entire OTA and training camp in a system that calls for him holding onto the ball for 4 seconds and throwing deep ball after deep ball.

I have said since Cam was drafted every year in camp I am amazed about how long it takes for the plays to develop and Cam to throw the ball. It was not like that under the Fox regime.

A new offensive coordinator is needed. One that can take an intelligent, physical freak like Cam Newton to the next level. Cam has hit his ceiling under the current regime, but personally he still has much more room to grow.

There is no doubt in my mind that with a proper mentor, Newton could become that Aaron Rodgers type player. Deadly in the long game, deadly in the short game, and a threat to run."

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding
Igen, ő Stew cseréje, Fozzy és Tolbert más szerepkörben van. Szóval nem esett ki sehonnan, két év alatt igazából nem tudtuk meg, mit tud. Ez is a rostermenedzselés magasiskolája.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
nemtomi Carolina Panthers 126
Apropó RB. Artis-Payne miért esett ki ennyire a pikszisből?
Bazzani
Nem esett ki, nem volt honnan. 3 meccsen játszott, amikor Stew sérült volt.
3-ik számú futó volt végig, s általában csak kettőt neveztünk a meccsekre.
Az, hogy miért Fozzy volt a 2-ik számú futónk, az számomra rejtély, ha csak az nem szólt mellette, hogy ő elkapásokban jobbnak tűnt.
több mint 9 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 089 — Axel Foley
1/8 lettünk, McCoyt kirúgta a Chargers.
Röviden a legfontosabbak 😀

Érdekes lesz ez a pick, OT nem hiszem, hogy lesz olyan aki annyit ér, DE biztos, abból sok jó prospect van, illetve Fournette is könnyen elérhető lehet, hiszen mégis csak az O-t kéne turbózni. McCoyt meg hoznám gondolkodás nélkül.
gabokocka
Apropó RB. Artis-Payne miért esett ki ennyire a pikszisből?

több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding
 www.youtube.com/watch?v=2zLnQo3jD0I

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding
1/8 lettünk, McCoyt kirúgta a Chargers.
Röviden a legfontosabbak 😀

Érdekes lesz ez a pick, OT nem hiszem, hogy lesz olyan aki annyit ér, DE biztos, abból sok jó prospect van, illetve Fournette is könnyen elérhető lehet, hiszen mégis csak az O-t kéne turbózni. McCoyt meg hoznám gondolkodás nélkül.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
Gorro Carolina Panthers 1 518 — Törzsvendég
Remélem tőlünk vonul vissza hivatalosan. Ha már játékosként nem is, de más formában remélem még találkozunk vele a csapatnál.
Thanks Smittyyy!

több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding
https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/rct7vjn02j1qefo3fuyu
Steve Smith: 'I know I'm not going to miss practice'
Steve Smith confirmed our worst fears: He's finally hanging up the cleats. The animated veteran officially confirmed his retirement after Baltimore's 27-10 loss to the Bengals on Sunday.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding
Azért Addison is felrakott szép csendben 9.5 sacket, kérdés, mennyit akar majd, mert every down DE-nek kevés. Ginn pedig bármennyire lyukas kezű, azért a szezon második felében megmutatta, hogy ha jól használjuk, értéke tud lenni a csapatnak.

Szóval okosnak kell lenni, nyilván túlfizetni senkit sem szabad, de reális áron én megtartanám Addisont és Ginnt is. Short no brainer, idén láttuk, azért meg kell fizetni azokat, akiket kineveltünk, nincs jó üzenete annak sem, ha nagyon spúrok vagyunk a rookie contract után.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
nemtomi Carolina Panthers 126
Ezen a meccsen a vereség ért fel győzelemmel. S a jövő évi sorsolás is kedvezőbb lesz a csoport utolsó hely miatt..
Most jönne jól egy tökös tulaj, mert különben nem lesz váltás az edzői karban. Hiába mondja Ron, hogy ez a gárda volt a 15:1, napnál is világosabb, hogy támadó oldalon meg kell újulni.
Gman esetleg draftol egy mobilis Qb-t szigorúan BPA alapon? 😊
Short, Addison, Ginn, CJ, Horton közül csak Shortot kell megfizetni, kérdés, hogy Big Money válhat-e belőle, vagy Butlerra építünk?

Szerkesztette: nemtomi
több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding
Gyönyörűen lehoztuk a vereséget 😊 Végre véget ért ez az év.
Jakehomer
Dehogy is, csak most kezdődött 😀 (bocs, nagyon szar volt)

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 22 664 — Panthers fan
Gyönyörűen lehoztuk a vereséget 😊 Végre véget ért ez az év.

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding
Ma se volt könnyű kikapni, de sikerült.

Annyira megnézném ezt az offesnse-t egy normális koordinátorral. Persze tudom, amíg Ron van, addig itt olyan nem lesz, de ha mindenkit arra használnánk, amiben jó, qrva nagy dolgokat lehetne csinálni. Ja persze a falat rendbe köll rakni, anélkül semmi sincs.

Remélem nyer a Chargers, akkor 1/7, ha nem akkor 1/8. Így annyira nem is bánt, hogy Olsen elcsúszott.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding
Boston, Funfun és Delaire ment IR-re, jött helyettük Dixon, Byrd és Webster. Remèlem pályára is lépnek, különben sok értelme nem volt az egésznek.

Luke ugye biztos nem játszik, Cam se százas, de ő sztem fog.

TD nem fog visszavonulni, Smitty ellenben úgy tűnik igen (89% 😀 ). Sajnálom, még a Ravensben is szerettem nézni a játékát, is kibaszottul kéne, hogy seggberúgja Benjit, amikor szarik az egészre.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 228 — NFL bracket champion '26
 profootballtalk.nbcsports.com/2016/12/29/teammate-says-michael-oher-plans-to-play-next-year/

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding
Elhunyt Bruce DeHaven 😕

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding
Most már minden kicsit is sérült embert le kell ültetni, vhogy letudni a Tampa meccset aztán készülni jövőre (ha kikapnánk, asszem legrosszabb esetben 9. pickünk lenne, azt el tudnám viselni). Mindenkiben lehet komoly dac, mindenki baszott el dolgokat, ami miatt most sokkal jobban kell majd dolgozni, kezdve Gmannel az offseason során, legalább három négy komoly játékost kell hozni a szabadügynökpiacról, Riverának is össze kell szednie a csapatot, mert voltak borzasztó meccsek, a játékosoknak is jobban kell játszani, mert mindenkinek voltak homály meccsei, kinek több, kinek kevesebb.

A lényeg, Olsennek megvan a rekord, hogy idénre is jusson valami szép dolog.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 22 664 — Panthers fan
Az offense szörnyű volt, pedig most a fal úgy ahogy tartotta magát, de Cam és a WR-ek is gyengén játszottak, egy nagy playt meg elvettek a bírók. Cam valószínűleg elég komolyan sérült lehet, nagyon rosszul nézett ki a dobómozdulata.

A D inkonzisztens volt, de ott lászott némi fény az alagút végén. A hosszú futott td engedése, főleg a meccsnek azon momentumában persze elfogadhatatlan hiba. Egészen hihetetlen, hogy mennyi sackünk lett így szezon végére, mondjuk ettől még tökutolsó a passz D, ez az év statja 😊

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
peach Atlanta Falcons 15 784 — a new hope (again)
Még szerencse, hogy nem láttam ezt a fost, fölbaszta volna az agyam szenteste.

Quinnért és Gurleyért cserébe mehetne Ron 😊
gabokocka
Eléggé szét voltatok esve. Am. Quinn meg minek, a legnagyobb fantasy bustom idén 😀

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...