Chicago Bears
52 feliratkozó
több mint 10 éve
Azt a védelmet kiütötte a Packers (49 pont), és a Lions is (45 pont). Meg a Pats, és a Bills, szóval nem ötször szedték szét őket, hanem csak négyszer. Ezen én már nem fogok gyökölni, egy olyan vezetőedző, akiről pontosan tudjuk, hogy kicsoda-micsoda, teljesen nyilvánvalóak a hiányosságai, és én mára azt is mítosznak tartom, hogy micsoda védelmeket szokott ő összerakni. Annyival jobb, mint Big Love, és Tony Dungy, hogy értelmesebb emberekkel szokta magát körülvenni. De szerintem nincs olyan jó edző, mint ez a kettő volt (bár most Big Love rendesen pusztíja a renoméját). De ezek parttalan morfondírozások, hogy itt ez volt, amott meg amaz. Viszont egy intő jel. Két olyan franchise is azt állapította meg róla, hogy az ő teljesítménye nem elegendő, amelyek sikeresebbek, mint a Bears.füligjimmyJaj Jimmy. Ki lett volna akkor jobb választás?
Nem értelek. Fikázod itt Foxot, hogy nem tudja meglépni az utolsó lépcsőfokot. Könyörgöm hol van most a csapat? Sehol. Love jobb? Ne röhögtess. Szedj össze egy-egy csapatot a két edző elmúlt 10 évének draftjaiból. Fox jobban draftol, mint ahogy a csapat tette, szóval máris előrébb vagyunk.
Konzervatív lenne? Kit érdekel! Itt van egy Matt Forté, hát könyörgöm kapjon meccsenként minimum 30 labdaérintést, mert különben eladtuk tipszmixen az egészet. Össze tud rakni csapatot és tud draftolni, legyen elég ennyi.
Azt kérted nemrég, hogy nehogy olyanok jöjjenek, akik tevékenyek voltak nálunk az elmúlt évtizedben (lásd Ballard). Lett egy fiatal GM, hátha ő felkavarja az állóvizet nálunk. A csapat játéka sehol sincs. Fox képes rá, hogy felhozza őket, hogy jobbak legyünk. Nem képes arra, hogy SB-t nyerjen? Könyörgöm jelenleg ez kit érdekel? Majd ha 3-4-5 év múlva stabil playoff csapat leszünk és mindig csak egy "kicsi" hiányzik, akkor térjünk vissza Foxra. Addig meg valahogy el kellene jutni.
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 10 éve
Azt a védelmet kiütötte a Packers (49 pont), és a Lions is (45 pont). Meg a Pats, és a Bills, szóval nem ötször szedték szét őket, hanem csak négyszer. Ezen én már nem fogok gyökölni, egy olyan vezetőedző, akiről pontosan tudjuk, hogy kicsoda-micsoda, teljesen nyilvánvalóak a hiányosságai, és én mára azt is mítosznak tartom, hogy micsoda védelmeket szokott ő összerakni. Annyival jobb, mint Big Love, és Tony Dungy, hogy értelmesebb emberekkel szokta magát körülvenni. De szerintem nincs olyan jó edző, mint ez a kettő volt (bár most Big Love rendesen pusztíja a renoméját). De ezek parttalan morfondírozások, hogy itt ez volt, amott meg amaz. Viszont egy intő jel. Két olyan franchise is azt állapította meg róla, hogy az ő teljesítménye nem elegendő, amelyek sikeresebbek, mint a Bears.
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 10 éve
A másik lehetőség Fangio....nem szeretem a 3-4-et, de nem érdekel, ha működőképes lenne....a fickó összedobott egy pofás védelmet Friscoban....

No.1. Bears
No.2. ARI, CIN, CLE, DET, HOU, NE, NO, OAK, PHI, PIT, TEN (nem fontossági sorrendben...)
több mint 10 éve
HC-ként megbukott egy olyan franchise élén, amelynél az elmúlt 12 évben még sokak megbuktak. Ebben igazad van 😊. Amikor a Broncosnál DC volt 1 évig jó kis védelem volt az, csak ugye elhomályosul minden a Tim Tebow magasztalás miatt. Ha HC-nak jönne köpködnék, de DC-nek el tudnám fogadni.A védelembe meg hozza ide Allent, ennél jobb lesz csak.tüsi91
ne fogadj rá.
| ha Dennis Allenre gondoltál. | Amadeus91
DC téma: Bears requested permission to interview former 49ers DC Vic Fangio, per source.
Per source, former Chicago Bears OC Aaron Kromer will join the Buffalo Bills staff as offensive line coach
több mint 10 éve
A védelembe meg hozza ide Allent, ennél jobb lesz csak.tüsi91
ne fogadj rá.
| ha Dennis Allenre gondoltál. |
több mint 10 éve
Abban megértem Jimmyt, hogy két éve kirúgtad Loviet és most kineveztél egy Lovie javított verziót. De...A faszinak vannak korlátai, szerintem kevesebb, mint Lovienak. A jelenlegi eshetőségeket elnézve persze lehet vitatkozni, hogy lett volna jobb opció, meg 3 év múlva már tudni fogjuk, hogy igen vagy nem. A faszi legalább az NFL-ben volt sikeres, nem koordinátor lesz, hanem vezetőedző, s legalább már egy alkalommal normális OC-t is tudott választani. Utóbbi miatt már túlszárnyalta Loviet. Mularkey azonban nagyon vakvágány, hozzák kis Shannyt, fussunk meccsenként 25-30-at, Cutler passzoljon max 30-at és jók leszünk. A védelembe meg hozza ide Allent, ennél jobb lesz csak.
több mint 10 éve
John Fox, és Mike Mularkey..... a 12. héten a Packers ellen 3 pontos az előnyünk, a 47 yardos vonalon 3&2, 4:12 másodperccel a vége előtt, van még 2 időkérésünk. Futójáték 1 yardért, majd időkérés. Fox némi gondolkodás után pályára küldi O'Donellt, aki ismét hibázik, és a Packers 23 yardról jöhet, még 3 időkérés birtokában. Visszakapjuk a labdát kickoff után, hátralévő idő 1:46, nincs időkérés, 4 pontos a hátrány.A legnagyobb baj, hogy tök mindegy ki a HC, pont ez történik mindig....viszont jó lenne, ha nem kapnánk kétszáz pontot, és nem röhögnének rajtunk már az első negyed végén....Mularkeyt viszont tényleg ne....akkor morgonc leszek....
Nem is tudom miért vizionálok ilyeneket, mindössze egy kérdésem van. Ezért basztunk el 2 évet? Adtak volna Mike Tice keze alá egy Slauson-Long-Narancs Dinó trojkát, oszt mindenki boldog.füligjimmy

No.1. Bears
No.2. ARI, CIN, CLE, DET, HOU, NE, NO, OAK, PHI, PIT, TEN (nem fontossági sorrendben...)
több mint 10 éve
John Fox, és Mike Mularkey..... a 12. héten a Packers ellen 3 pontos az előnyünk, a 47 yardos vonalon 3&2, 4:12 másodperccel a vége előtt, van még 2 időkérésünk. Futójáték 1 yardért, majd időkérés. Fox némi gondolkodás után pályára küldi O'Donellt, aki ismét hibázik, és a Packers 23 yardról jöhet, még 3 időkérés birtokában. Visszakapjuk a labdát kickoff után, hátralévő idő 1:46, nincs időkérés, 4 pontos a hátrány.Jímmy ne haragudj, de nekem van egy olyan érzésem, hogy neked max Piszkos Fred lenne a megfelelő Kapitány 😉
Nem is tudom miért vizionálok ilyeneket, mindössze egy kérdésem van. Ezért basztunk el 2 évet? Adtak volna Mike Tice keze alá egy Slauson-Long-Narancs Dinó trojkát, oszt mindenki boldog.füligjimmy
több mint 10 éve
John Fox, és Mike Mularkey..... a 12. héten a Packers ellen 3 pontos az előnyünk, a 47 yardos vonalon 3&2, 4:12 másodperccel a vége előtt, van még 2 időkérésünk. Futójáték 1 yardért, majd időkérés. Fox némi gondolkodás után pályára küldi O'Donellt, aki ismét hibázik, és a Packers 23 yardról jöhet, még 3 időkérés birtokában. Visszakapjuk a labdát kickoff után, hátralévő idő 1:46, nincs időkérés, 4 pontos a hátrány.Nem is tudom miért vizionálok ilyeneket, mindössze egy kérdésem van. Ezért basztunk el 2 évet? Adtak volna Mike Tice keze alá egy Slauson-Long-Narancs Dinó trojkát, oszt mindenki boldog.
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 10 éve
Szerintem jó vásárt csináltatok.Nem lesz csilli-villi offense, de lesz egy kemény csapat, amiben Forte meccsenként produkál 20-25 labdaérintést, Cutler vezet majd éves szinten legalább 4-5 gamewinning driveot, és a védelem ha nem is lesz egyből ligaelit, de azért emberesen fog kinézni. DE, LB draftra felkészülhettek 😊
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Mike Mularkey az OC jelölt.BazzaniHa szerencséje van a Bearsnek, a Titans ezt is blokkolja . A Tampa szerette volna kikérni OC intejúra - akkor ezt megtették. Ha netán mégis ide kerülne, szerintem Cutler és/vagy Bennett a szezon középtől kénytelen lesz pszihólogushoz járni...
Mularkey ugyebár TE specialista. Nos amikor nálunk volt vezetőedző, a kezdő TEnk, Marcedes Lewis utolag azt mondta róla, hogy minden örömét a játék iránt elvette tőle abban az évben...
több mint 10 éve
Dave: én már azzal is elégedett lennék, ha egyszer megvernénk már a Packerst... Kiirkáltam kik dolgoztak úgy nagyjából Fox alatt a Panthersnél (2002-2010) és a Broncosnál (2011-2014). Minden bizonnyal legalább 4-5 leendő pozíciós edző neve az alábbi felsorolásban megtalálható. Azokat, akik visszavonulta, főedzők már természetesen kihagytam (McCoy, del Rio).
OFFENSE:
Jim Skipper 65 éves, Carolina RB coach Fox alatt 2002-2010, jelenleg két év Titans kitérő után 2013 óta ismét a Carolinánál RB coach
Paul Boudreau 65 éves, Fox alatt 1 évig volt OL edző a Panthersnél, utána del Rio átvitte a Jagshez, jelenleg a Ramsnél OL edző
Geep Chryst: 2006-tól dolgozott TE edzőként a Panthersnél, előtte QB coach a Cardsnál és OC a Chargersnél is volt, jelenleg Frisco QB coach 4 éve
Jeff Davidson 47 éves, OL specialista edző, 2007-2010-ig a Panthers OC-ja volt, inkább kevesebb sikerrel, azóta Vikingsnál OL edző
Dave Magazu 2003-2006 között TE edző a Panthersnél, utána Fox menesztéséig OL edző, vitte magával a Broncoshoz is ott is OL edző volt 4 évig. Nem lepne meg, ha követné ide is Foxot.
Rip Scherer 62 éves, Fox utolsó két Pantherses évében QB edző, azóta Colorado egyetem QB edző
Tyke Tolbert 47 éves, Panthernsél 2010-ben, azóta a Denvernél WR edző, nem lepne meg, ha követné Foxot
Eric Studesville 47 éves, a 90-es évek végén dolgozott Bearnsél is, azóta volt Bills OC, az egyik legjobb RB coach a ligában, 2010-től a Broncosnál RB edző
Clancy Barone, OL-TE edző, Fox alatt a TE-ket edzette a Broncosnál
Brian Callahan Fox alatt offensive assitant a Broncosnál
Adam Gase 36 éves, WR edző, majd QB coach, végül OC a Broncosnál, nem hinném, hogy elhagyná Manninget egy másik franchise OC posztjáért
Greg Knapp, 51 éves, korábbi Frisco, Falcons, Raiders 2x, Seahawks OC, legutóbbi 2 évben Manning „QB edzője”.Maradandót OC-ként nem alkotott.
James Cregg, 2014-ben Broncos assistant OL edző
DEFENSE:
Mike Trgovac 56 éves, Fox alatt 1 évig DL edző, 2003-2008 között DC volt, azóta a Packérnél DL coach
Rod Perry 61 éves, Fox alatt a Panthersnél secondary edző 2006-ig, jelenleg a collegeban az Oregon State-nél DB edző
Sal Sunseri 55 éves 2003-tól 2008-ig a Panthers DL coacha volt, 2012-ben volt DC a Titansnál, jelenleg az FSU defensive endjeinek edzője
Ken Flajole 60 éves, 03-08 között LB edző volt a Panthersnél, majd volt 3 évet DC a Ramsnél, jelenleg a Brownsnál LB edző
Sam Mills a harmadik ezen a néven 2005 óta a Panthers stáb tagja, 2010-ig mint defense quality control ember, azóta assistant DL edző
Mike Gillhamer 2004-2010 között a safety-k, majd az utolsó két évre a teljes secondary edzője volt a Panthersnél, jelenleg a Coltsnál DB edző
Tim Lewis 53 éves, volt Steelers DB coach, DC (2000-2003), Giants DC (2004-2006), Fox alatt 2 évig secondary edző, jelenleg Falcons secondary coach
Ron Meeks 60 éves, 6 évig Colts DC, majd ezt követően 2009-2010 Panthers DC, jelenleg Chargers DB coach
Richard Smith volt korábban Dolphins DC, Texans DC 3 évig, Fox alatt 2009-2010-ben a Panthersnél, azóta a Broncosnál LB edző. Valószínűleg hozza magával a Bearshez is.
Ron Milus Denverben volt sokáig DB edző, majd megjárta 2009-2010-ben a Pantherst, 2011-12 megint Denver Fox-szal, azóta Chargers DB edző
Brian Baker 52 éves, korábbi Vikings DL ezdő (Williams-wall idején is tevékenykedett), volt a Ramnsél, majd 2009-2010 Panthers DL edző Fox irányítása alatt, jelenleg Redskinsnél OLB edző
Dennis Allen 42 éves, korábban a Siantsnél is dolgozott Pace-szel, 2011-ben ütős védelmet rakott össze a Broncosnál (Tebow év), a raiders HC-ja ként elbukott, de hot name a DC posztra
Jay Rodgers az elmúlt 3 évben Fox alatt DL edző a Broncosnál
Cory Undlin 43 éves, volt már minden és mindenhol, az elmúlt 2 évben Broncos DB coach Fox alatt
ST:
Scott O’Brien 57 éves, 2004-ig volt assistant HC és ST coach a Panthersnél, jelenleg a Patsnél ST koorditátor.
Darrin Simmons 42 éves, 1 évig dolgozott Fox-szal, 2003 óta a Bengalsnál ST edző
Danny Crossman 47 éves, 2003-2009 között különböző pozíciókat töltött be az ST-nél, majd a Lions híveit is boldogította, jelenleg Bills ST coordinátor
Tony Levine 43 éves, 2006-2007-ben volt assitstant ST edző, az elmúlt 4 évben a Houston egyetem HC-ja volt, decemberben kirúgták
Jeff Rodgers, Fox alatt ST coordinátor volt két évig a Panthersnél, majd a Broncosnál is. Nem lepne meg az ő Chicagoba érkezése sem.
Sam Garnes 40 éves, Jeff Rodgerssel párban jár, ő volt a segítője a Panthersnél és a Broncosnál is
Keith Burns 42 éves, ST assistant 2012-ig a Broncosnál, utána Redskins hasonló pozíció, 2014-ben munka nélkül
több mint 10 éve
Mularkeyt azé' annyira nem favorizálnám...maradjunk Shanahanéknél....esetleg Géz....bár a utóbbi playcallingok nem voltak csodásak....

No.1. Bears
No.2. ARI, CIN, CLE, DET, HOU, NE, NO, OAK, PHI, PIT, TEN (nem fontossági sorrendben...)
több mint 10 éve
John Fox's 1st-round picks include Julius Peppers, Jordan Gross, Thomas Davis, DeAngelo Williams, Jonathan Stewart, Jon Beason, Von Miller.Most akkor ne soroljuk a Bears választásait szerintem.
több mint 10 éve
Nem Fox lesz az, akivel SB-t nyer a Bears, de ő ki fogja mozdítani a csapatot ebből az egészen szánalmas jellegből. Én jobb edzőnek tartom, mint Loviet, de valahogy ő is az a karakter, hogy ejj csak egy pici hiányzott. Végül is ebbe nőttünk bele. 😊 Estére összedobok egy listát kikkel dolgozott együtt eddig, amikor HC volt.Én sokkal jobb edzőnek tartom Lovie-nál mert ő legalább normális embereket alkalmaz illetve 2 franchise-nál is bebizonyította hogy hogy kell letenni az alapokat és hogy hogyan kell azokra építkezni. Persze mondhatjuk hogy a Denvernél volt egy Manningje de akkor is, jó csapatot épített a klasszis QBja köré és ez legalább olyan fontos mint az hogy legyen jó QB-d. Ért ahhoz hogy hogy kell kiemelni egy franchise-t, reméljük itt is sikerül neki és akkor miért ne pont ez lenne a karrierjének azon állomása ahol felér a csúcsra...? Én személy szerint már azzal is bőven beérném ha Rodgerst sikerül vernie és végre nem a GB nyerné a csoportot hanem mi. Nem kell egyből SB, de kell egy masszív Bears.
LOL, Mike Nolant is bedobták DC-nek, hát ha ő lenne, akkor visszavonok mindent, amit Foxról írtam.tüsi91
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 10 éve
Èn ùgy vagyok vele hogyha nem Quinn akkor Fox...tapasztalt 2x is megjàrta a SB-t HC-ként. Amikor àtvette a Panterst sehol se voltak... Tebowal PO meccset nyert...Olvastam róla egy cikket, hogy miért is lenne ő jó nekünk...a legfőbb indok az volt, hogy mindig jó szakikkal veszi körbe magát. Ez most nagyon kell nekünk és remélem jókat választ most is. Emelett tisztelik és kedvelik a játékosai és hatalmas rutinja van. Ami nekünk most elkél. Úgy gondolom Pace jól látta, hogy az ő fiatalsága mellé nem árt ha van egy kis rutin...jól kiegészítik majd egymást...OC-nek remèlem jön jus Shany vagy esetleg Gase( mivel sok helyre OC-nek hívták) DC nekem Shwartz lenne a befutó, de Allen vagy Fangio ( bár ő 3-4) sem lenne rossz választás. Bizakodó vagyok. Most már csak azt remélem hogy a 7 es picket nem basszuk el egy S-re...
több mint 10 éve
Na hivatalos.....Örülnék a LaCanfora-féle jóslatnak: kis Shanahan OC (ha az öreg jönne, még jobb lenne), Allen DC....

No.1. Bears
No.2. ARI, CIN, CLE, DET, HOU, NE, NO, OAK, PHI, PIT, TEN (nem fontossági sorrendben...)
több mint 10 éve
Nem Fox lesz az, akivel SB-t nyer a Bears, de ő ki fogja mozdítani a csapatot ebből az egészen szánalmas jellegből. Én jobb edzőnek tartom, mint Loviet, de valahogy ő is az a karakter, hogy ejj csak egy pici hiányzott. Végül is ebbe nőttünk bele. 😊 Estére összedobok egy listát kikkel dolgozott együtt eddig, amikor HC volt.LOL, Mike Nolant is bedobták DC-nek, hát ha ő lenne, akkor visszavonok mindent, amit Foxról írtam.
több mint 10 éve
Még nem hivatalos egyébként.Steznekem ez már hogy az nfl.com lehozza hogy megállapodtak a felek elég bizonyíték, a tegnapinak még nem igazán mertem hinni ennek sokkal inkább.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 10 éve
Még nem hivatalos egyébként.
több mint 10 éve
Legalább a szín maradt Foxnak:Kék és narancssárga 😀 (igen Republic 😀)
több mint 10 éve
John Fox will be the first HC The Bears have hired with previous HC experience since Paddy Driscoll in 1956, who was a "player coach" in 20s.baggioomg, ez azért érdekes adat
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 10 éve
John Fox will be the first HC The Bears have hired with previous HC experience since Paddy Driscoll in 1956, who was a "player coach" in 20s.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal