Chicago Bears
52 feliratkozó
több mint 12 éve
A csapat jövőjét illetően én sem aggódom, de a jelenben vannak problémák.A 3-2-őt én is aláírtam volna, mondjuk igazából a bye week előtti 5-2-t írtam volna alá előzetesen, remélem az meglesz.
Ha meccsben lettünk volna a Saints-sel hazai pályán és egy kiváló meccsen kikapunk akkor azt mondom rendben van, haladunk egy úton, belefér. De itt nem ez történt uraim, mi az elejétől nem voltunk meccsben ezzel a Saints-sel szemben. Ők is belealudtak a meccsbe az első negyedben, kb ez volt a szerencsénk mert a félidőre matematikailag is eldönthette volna a meccset a NO annyira gyenge volt az offenseünk. És sajnos megint az a probléma ami eddig is: rosszkor választunk rossz playeket. Most csak emlékezetből mondom de ha jól emlékszem rögtön az elején elsőre passzal próbálkoztunk, meg is lett az eredménye (1. drive 3 and out, 2. drive 1 play fumble), majd ezután minden driveunkban elsőre futottunk középre. Persze hogy onnantól olvasta a Saints D, haladtunk is jó eséllyel 1-2 yardot vele. Megint semmi meglepőt nem húztunk, sablonszerűen csináljuk, főleg az elején a meccseknek.
Mi nem az a csapat vagyunk akik a nagy fordítások mesterei, nagyon ritkán tudunk felállni vert helyzetből. Nekünk már az elejétől kontrollálni kell a meccset hogy végig komoly nyerési esélyünk lehet, nem lehet egy félidő előnyt adni senkinek.
Ami engem nagyon zavar hogy egyelőre nem látom azt a változást a sideline-on amit szerettem volna, nem csettintek hogy igen, végre egy ember aki be mer vállalni bizonyos dolgokat, elég merész hogy és okos hogy tudja mikor kell variálni, stratégiát váltani adott esetben. Jelenleg a mi stratégiánkat maximálisan az eredmény befolyásolja, nem a játék képe, ami szerintem rossz hosszútávon.
Ti tudtok olyat mondani az elmúlt 2 meccsen ami egyértelműen edzői érdem? én nem. Pedig ha ezeket a meccseket nyerni akarjuk bizony meg kell verni az ellenfelet stratégiailag is, pl a GB ellen nem elég csak felküldeni őket, komoly game plant kell kidolgozni különben Rodgers szétkap minket (is/megint).
Könnyen előfordulhat hogy ebben a csoportban a 9-7 megint nem lesz elég, de lehet hogy újra a 10-6 sem a PO-hoz (bár sztem az már igen), tehát a GB ellen az egyik meccset hozni kell hogy versenyben maradhass.
Kérdem én ez alapján a 2 meccs alapján hogy akarjuk megverni Rodgerst? 0 pass rush-al és most már komoly DT hiánnyal...
Persze, 3-2 meg minden de látni kell hogy bizony vannak problémák amiket meg kéne oldani és én nem látom egyelőre hogy akarják ezt megvalósítani.
Szerencsére rövid hetünk van, már most meccséhségem van 😀
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 12 éve
Forte futásai nagyon gyengék voltak, főleg az elején (amikor kellett volna igazán).davemayerA támadófal leszállt a földre, a valós tudásuk 100%-át adták az első meccsen, plusz rengeteg besegítés érkezett. A blitzeket meg lehet verni, jó reggelt kívánok az edző uraknak. De ennyi elrontott blokkot is ritkán látni. A 87es egyszer két csávó közül nem ütött meg senkit. Aztán elkezdtek blokkolni, jöttek az olcsó yardok. De az elmúlt meccsen a gameplan egy kalap szamóca volt. Miért nem csinálunk ilyen frankó dolgokat az első negyedben? Oké, tartogass valamit a végére, de akkor legyen értelme. A támadófal még nincs kész, de ennyi playmaker a pályán, úristen, az elmúlt 20 évben összesen nem volt. Nagyon nyugodt vagyok a csapat jövőjét iletően, vagy csak megtanultam elviselni a szarságot, nem tudom eldönteni.
Delete készen áll, pici újra elkezdte az alapozó edzéseket, nem lesz ez rossz, gyerekek.
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 12 éve
Azért ezt a 3-2-t aláírtam volna előre, Ti nem? A Saints pedig meggyőződésem, hogy a Seahawks mellet az NFC nagyágyúja idén. Rob Ryan kegyetlenül összerakta ezt a védelmet, az O-juk pedig eddig sem volt szar. Aludjunk egyet rá, reálisan fogjuk látni.......
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
Azok az elejtett labdák. 😕 Nem baj, péntek hajnalban kelünk majd! 😉
több mint 12 éve
Én nem látom ennyire tragikusnak. A Lions elég jó kis csapat, főleg otthon. Megatronnal (nem úgy mint ma). S ott Cutlernek olyan napja volt, amikor ha a másik 10 offensive játékos posztja legjobbja lett volna, akkor is ez lett volna. A Saints meg nem véletlen 5-0. A védelmük nem rossz, Brees pedig a liga egyik legjobbja. S nem is igazán rizikóztattak.Az első 20 perc volt nagyon tré offense oldalon. Illetve 23-7-nél bekell vinni TD-re... Meg ha Bennett elkapja... 5. meccsünk volt. S valljuk meg teljesen szokványos utat írunk le. Új edző, remek kezdés, utána jön egy hullámvölgy. Ez rengetegszer így van. Giants, Redskins két nyerhető meccs aztán bye week. Ha húzod ezeket mindenki funny.
A DT poszt viszont rettenetesen alakul. Lassan már ismét számításba vehetik Deletét 😛.
több mint 12 éve
Nagyon elkeserítő ez a 2 vereség, és nem a vereség miatt, a számokat még lesz bőven lehetőség kijavítani. Viszont a játékban olyan hiányosságokat lehet látni ami aggasztó a jövőre nézve. Ez a meccs egy kicsit elbizonytalanított Trestmant illetően, ennél sokkal jobban összerakott game plant véltem felfedezni mint amit itt mutattunk. Most már elhiszem hogy ami pl a Vikings ellen volt INT az end zone-ban az voltm hívva (eddig azt hittem Cutler hívta át de ezek szerint képesk vagyunk kiherélni magunkat akkor is ha működik a futás).
Sokat kell fejlődni + a sérültek elég aggasztóak + nekem az is hogy Marshallt egyre kevésbé tudjuk játékba hozni mert jobban figyelnek rá. Persze amíg Jeffery így előlép addig nincs probléma de mi van ha nem.
Forte futásai nagyon gyengék voltak, főleg az elején (amikor kellett volna igazán).
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 12 éve
De azért az tetszik, hogy mindegyik meccsnek ott voltál a végén. De ha hátrányban vagyunk, egyből nincs futójáték. 14 futás nagyon-nagyon kevés. Pedig Cutler nagyot játszott.
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 12 éve
Igazából a 3-2-es kezdés nem rossz. Megvered a Giantset 4-2. Ám az elmúlt 2-3 hétben picit visszaesett az offense és az OL. Ez a Saints nagyon erős csapat.Jeffery viszont egyre inkább kezdi kinőni magát. Marshallt ma megfogták, AJ-t nem. S ez nem lesz mindig így.
Collins sérülése sztem gyanúsan IR, elképesztő, ami DT poszton megy. Kell valaki megint az utcáról, főleg ha Paea nem épül fel csütörtökre.
több mint 12 éve
Amit pass prot címén az első negyedben előadtunk, az nálam megbocsáthatatlan. Nem így képzeltem el a játékunk fejlődési irányát, de ez van. A második félidőben azért párszor már sikerült nagyon megfirkálni az ellent, de nem 13 pontos hátránnyal kéne kezdeni a meccseket. Ismét össze-vissza rohangálta meccs alatt, ráadásul fogadtam a győzelemre, pedig tudtam, hogy ez rossz dzsudzsu. Ezen a héten nem vuduzok,
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 12 éve
Kicsit ránéztem a statokra az nfl.comon, mert kíváncsi voltam, máshol mennyire szuper védelmek vannak, hamár a miénk ennyire rossz. Namost, eddig a 4 meccsen a védelem kapott átlag 24 pontot se. Nem a csapat, a védelem. És ebben már benne van a Lions elleni 14 olyan pont, amit 6 centiről vittek be, a másikat 20 méterről (onnan azért ki lehet harcolni egy FG-t). És ott is szereztek 3 labdát. Tudom, hogy a fantázia fociban nagyon sokat számítanak a kapott yardok, és a a kapott/szerzett pontok csak a végeredmény szempontjából fontosak, de ha tartani tudják ezt a 21-23 kapott pontos átlagot, attól még bőven-bőven nyerhetünk Super Bowlt. Persze, pass rushban több kellene, 3&long szitukban több kellene, nem kéne olcsón yardokat adni, ST lerakhatna valami értékelhetőt az asztalra. Értem, én is beleverek a monitorba, amikor Christian Ponder 3&8-ra passzol egy 12 yardosat. És még biztos vissza fogjuk sírni Meltont, aki ugyan nem ér évi 10 milliót, de 6-ot simán, és Idonjét, akit nem is értem, miért nem igazoltunk vissza, mert Mekk Elek egy kalap szar. Remélhetőleg néhány komolyabb meccsen ismét elővesszük a 34 nickel dolgainkat, nekem ezek nagyon hiányoznak. Drew Brees
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 12 éve
Mivel az O zsinórban szerzi a 30+ pontokat, ez annyira szokatlan, hogy mindenki bevásárolt konzervekből, és várja az Apokalipszist. Vagy csak megöregedtünk, és az életünk 99,7%át random szarságokkal töltjük. Én egy hete páncélost eszek naponta háromszor, a többiek nem tudom. Drew Brees
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 12 éve
Lélegzet-visszafojtva vár mindenki 😀
több mint 12 éve
basszus a miénk az utolsó csapattopic amihez hozzászóltak, ez nem maradhat így 😛biztos csak engem izgat de végre nem dolgozom se holnap se hétfőn úgyhogy NFL orrvérzésig!
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 12 éve
A Szentek topikban is írtam, hogy vasárnap a TO mutatóban kell győznünk, mint az első három meccsen, akkor van esélyünk. Mert, hogy át fognak rajtunk rohanni, az fix, így majd a sok benyelt yardot szerzett labdával tudnánk kompenzálni, versenyben tartva az O-t, ahol a múlt heti teljesítmény remélem csak egyszeri félresiklás volt (főleg Cutleré).Cutler végre felfedezte, hogy Jeffery is van a pályán. Tényleg van három minőségi elkapónk, kiegészítve Fortéval, esetleg a "régi" Bennett-tel, bakker hány évet vártunk egy ilyen O-ra? Én bízom bennük.
Alapvetően, ha kikapunk (nyilván nem örülnék neki), sem kell a kardunkba dőlni, előzetesen aláírtunk volna egy 3-2-es kezdést, nem? A GB-t kellene már megvernünk egyszer (vagy inkább kétszer)........... 😊
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
Én most azt nem is vettem figyelembe,hogy idegen vagy hazai. 😀 ...na mind1..akkor én kérek elnézést. Szerintem kikapunk 38-14-re 😊 Még mindig ezt állítomde az idegenben volt. Amúgy 2005 ótadavemayerNem tudom mióta nézel NFL-t és mióta vagy mackó drukker,de 0-4 eleve nem lehet a Bearsnek,ha 2011-ben a 2. fordulóban kikaptunk tőlük 13-30-ra. Rosszul olvastad. 😊Süsüha jól olvastam, eddig Brees- Bears 0-4, tehát most nyerne először.davemayerPont fordítva...ti mentek neki azzal,hogy vagy igen vagy nem és mivel a GB-t valamivel jobban nem szeretem,mint titeket ezért kapjanak ők ki. Az meg,hogy szabadtéren fogunk játszani most nem fog számítani,mert amíg a D ilyen gyengén muzsikál a szentek..ha szabadtéren vagyunk,ha nem..nyerni fognak ellenünk akármennyire is nem szeretném ezt. Tehát Brees - Bears 5 - 0. Ez lesz a mérlege szerintem. 😊SüsüHú de nem értek ezzel egyet. 😊Márpedig...úgy néz ki továbbra is vezetni fogjátok,ha nyertek..a GB ellen,mert miért ne nyernétek? Szerintem velünk felmossák a pályát otthon a szentek valami 38-14 el...:/ ...csak a hétvégén látottakra alapozom gondolatom. ( Nem is tudom,hogy mi lenne a jobb...nyerne a GB és mi is vagy kikapna a GB,de mi nyernénk...ehm...)SüsüOtthon egyedül ülök, itt meg van kivel beszélgetni.Van itt domináns DT, kettő is a csoportban csak nem nálatok.egyszer vezetitek a csoportot, akkor is többet vagy itt mint "otthon" 😛 😀davemayer
Tudod a nasty meg az unfair.
😊Bazzani
Mégha lefelé is kell néznem emiatt a tabellán. 😊Bazzani
Szerintem mi kikapunk GB-ben mégha nem is símán, ti viszont símán 50-50% esélyesek vagytok a Saints ellen. Brees messze nem olyan jó szabadtéren mint dome-ban. Nem mellesleg ez a vereség (ellenünk) nagyon motiválni fogja a csapatot és a vezetőket.Bazzani
több mint 12 éve
de az idegenben volt. Amúgy 2005 ótaNem tudom mióta nézel NFL-t és mióta vagy mackó drukker,de 0-4 eleve nem lehet a Bearsnek,ha 2011-ben a 2. fordulóban kikaptunk tőlük 13-30-ra. Rosszul olvastad. 😊Süsüha jól olvastam, eddig Brees- Bears 0-4, tehát most nyerne először.davemayerPont fordítva...ti mentek neki azzal,hogy vagy igen vagy nem és mivel a GB-t valamivel jobban nem szeretem,mint titeket ezért kapjanak ők ki. Az meg,hogy szabadtéren fogunk játszani most nem fog számítani,mert amíg a D ilyen gyengén muzsikál a szentek..ha szabadtéren vagyunk,ha nem..nyerni fognak ellenünk akármennyire is nem szeretném ezt. Tehát Brees - Bears 5 - 0. Ez lesz a mérlege szerintem. 😊SüsüHú de nem értek ezzel egyet. 😊Márpedig...úgy néz ki továbbra is vezetni fogjátok,ha nyertek..a GB ellen,mert miért ne nyernétek? Szerintem velünk felmossák a pályát otthon a szentek valami 38-14 el...:/ ...csak a hétvégén látottakra alapozom gondolatom. ( Nem is tudom,hogy mi lenne a jobb...nyerne a GB és mi is vagy kikapna a GB,de mi nyernénk...ehm...)SüsüOtthon egyedül ülök, itt meg van kivel beszélgetni.Van itt domináns DT, kettő is a csoportban csak nem nálatok.egyszer vezetitek a csoportot, akkor is többet vagy itt mint "otthon" 😛 😀davemayer
Tudod a nasty meg az unfair.
😊Bazzani
Mégha lefelé is kell néznem emiatt a tabellán. 😊Bazzani
Szerintem mi kikapunk GB-ben mégha nem is símán, ti viszont símán 50-50% esélyesek vagytok a Saints ellen. Brees messze nem olyan jó szabadtéren mint dome-ban. Nem mellesleg ez a vereség (ellenünk) nagyon motiválni fogja a csapatot és a vezetőket.Bazzani
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 12 éve
Nem tudom mióta nézel NFL-t és mióta vagy mackó drukker,de 0-4 eleve nem lehet a Bearsnek,ha 2011-ben a 2. fordulóban kikaptunk tőlük 13-30-ra. Rosszul olvastad. 😊ha jól olvastam, eddig Brees- Bears 0-4, tehát most nyerne először.davemayerPont fordítva...ti mentek neki azzal,hogy vagy igen vagy nem és mivel a GB-t valamivel jobban nem szeretem,mint titeket ezért kapjanak ők ki. Az meg,hogy szabadtéren fogunk játszani most nem fog számítani,mert amíg a D ilyen gyengén muzsikál a szentek..ha szabadtéren vagyunk,ha nem..nyerni fognak ellenünk akármennyire is nem szeretném ezt. Tehát Brees - Bears 5 - 0. Ez lesz a mérlege szerintem. 😊SüsüHú de nem értek ezzel egyet. 😊Márpedig...úgy néz ki továbbra is vezetni fogjátok,ha nyertek..a GB ellen,mert miért ne nyernétek? Szerintem velünk felmossák a pályát otthon a szentek valami 38-14 el...:/ ...csak a hétvégén látottakra alapozom gondolatom. ( Nem is tudom,hogy mi lenne a jobb...nyerne a GB és mi is vagy kikapna a GB,de mi nyernénk...ehm...)SüsüOtthon egyedül ülök, itt meg van kivel beszélgetni.Van itt domináns DT, kettő is a csoportban csak nem nálatok.egyszer vezetitek a csoportot, akkor is többet vagy itt mint "otthon" 😛 😀davemayer
Tudod a nasty meg az unfair.
😊Bazzani
Mégha lefelé is kell néznem emiatt a tabellán. 😊Bazzani
Szerintem mi kikapunk GB-ben mégha nem is símán, ti viszont símán 50-50% esélyesek vagytok a Saints ellen. Brees messze nem olyan jó szabadtéren mint dome-ban. Nem mellesleg ez a vereség (ellenünk) nagyon motiválni fogja a csapatot és a vezetőket.Bazzani
több mint 12 éve
ha jól olvastam, eddig Brees- Bears 0-4, tehát most nyerne először.Pont fordítva...ti mentek neki azzal,hogy vagy igen vagy nem és mivel a GB-t valamivel jobban nem szeretem,mint titeket ezért kapjanak ők ki. Az meg,hogy szabadtéren fogunk játszani most nem fog számítani,mert amíg a D ilyen gyengén muzsikál a szentek..ha szabadtéren vagyunk,ha nem..nyerni fognak ellenünk akármennyire is nem szeretném ezt. Tehát Brees - Bears 5 - 0. Ez lesz a mérlege szerintem. 😊SüsüHú de nem értek ezzel egyet. 😊Márpedig...úgy néz ki továbbra is vezetni fogjátok,ha nyertek..a GB ellen,mert miért ne nyernétek? Szerintem velünk felmossák a pályát otthon a szentek valami 38-14 el...:/ ...csak a hétvégén látottakra alapozom gondolatom. ( Nem is tudom,hogy mi lenne a jobb...nyerne a GB és mi is vagy kikapna a GB,de mi nyernénk...ehm...)SüsüOtthon egyedül ülök, itt meg van kivel beszélgetni.Van itt domináns DT, kettő is a csoportban csak nem nálatok.egyszer vezetitek a csoportot, akkor is többet vagy itt mint "otthon" 😛 😀davemayer
Tudod a nasty meg az unfair.
😊Bazzani
Mégha lefelé is kell néznem emiatt a tabellán. 😊Bazzani
Szerintem mi kikapunk GB-ben mégha nem is símán, ti viszont símán 50-50% esélyesek vagytok a Saints ellen. Brees messze nem olyan jó szabadtéren mint dome-ban. Nem mellesleg ez a vereség (ellenünk) nagyon motiválni fogja a csapatot és a vezetőket.Bazzani
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 12 éve
Pont fordítva...ti mentek neki azzal,hogy vagy igen vagy nem és mivel a GB-t valamivel jobban nem szeretem,mint titeket ezért kapjanak ők ki. Az meg,hogy szabadtéren fogunk játszani most nem fog számítani,mert amíg a D ilyen gyengén muzsikál a szentek..ha szabadtéren vagyunk,ha nem..nyerni fognak ellenünk akármennyire is nem szeretném ezt. Tehát Brees - Bears 5 - 0. Ez lesz a mérlege szerintem. 😊Hú de nem értek ezzel egyet. 😊Márpedig...úgy néz ki továbbra is vezetni fogjátok,ha nyertek..a GB ellen,mert miért ne nyernétek? Szerintem velünk felmossák a pályát otthon a szentek valami 38-14 el...:/ ...csak a hétvégén látottakra alapozom gondolatom. ( Nem is tudom,hogy mi lenne a jobb...nyerne a GB és mi is vagy kikapna a GB,de mi nyernénk...ehm...)SüsüOtthon egyedül ülök, itt meg van kivel beszélgetni.Van itt domináns DT, kettő is a csoportban csak nem nálatok.egyszer vezetitek a csoportot, akkor is többet vagy itt mint "otthon" 😛 😀davemayer
Tudod a nasty meg az unfair.
😊Bazzani
Mégha lefelé is kell néznem emiatt a tabellán. 😊Bazzani
Szerintem mi kikapunk GB-ben mégha nem is símán, ti viszont símán 50-50% esélyesek vagytok a Saints ellen. Brees messze nem olyan jó szabadtéren mint dome-ban. Nem mellesleg ez a vereség (ellenünk) nagyon motiválni fogja a csapatot és a vezetőket.Bazzani
több mint 12 éve
Hú de nem értek ezzel egyet. 😊Márpedig...úgy néz ki továbbra is vezetni fogjátok,ha nyertek..a GB ellen,mert miért ne nyernétek? Szerintem velünk felmossák a pályát otthon a szentek valami 38-14 el...:/ ...csak a hétvégén látottakra alapozom gondolatom. ( Nem is tudom,hogy mi lenne a jobb...nyerne a GB és mi is vagy kikapna a GB,de mi nyernénk...ehm...)SüsüOtthon egyedül ülök, itt meg van kivel beszélgetni.Van itt domináns DT, kettő is a csoportban csak nem nálatok.egyszer vezetitek a csoportot, akkor is többet vagy itt mint "otthon" 😛 😀davemayer
Tudod a nasty meg az unfair.
😊Bazzani
Mégha lefelé is kell néznem emiatt a tabellán. 😊Bazzani
Szerintem mi kikapunk GB-ben mégha nem is símán, ti viszont símán 50-50% esélyesek vagytok a Saints ellen. Brees messze nem olyan jó szabadtéren mint dome-ban. Nem mellesleg ez a vereség (ellenünk) nagyon motiválni fogja a csapatot és a vezetőket.
több mint 12 éve
Márpedig...úgy néz ki továbbra is vezetni fogjátok,ha nyertek..a GB ellen,mert miért ne nyernétek? Szerintem velünk felmossák a pályát otthon a szentek valami 38-14 el...:/ ...csak a hétvégén látottakra alapozom gondolatom. ( Nem is tudom,hogy mi lenne a jobb...nyerne a GB és mi is vagy kikapna a GB,de mi nyernénk...ehm...)Otthon egyedül ülök, itt meg van kivel beszélgetni.Van itt domináns DT, kettő is a csoportban csak nem nálatok.egyszer vezetitek a csoportot, akkor is többet vagy itt mint "otthon" 😛 😀davemayer
Tudod a nasty meg az unfair.
😊Bazzani
Mégha lefelé is kell néznem emiatt a tabellán. 😊Bazzani
több mint 12 éve
pedig azt hittem csak a divatdrukkerek hada elől menekülsz 😊Otthon egyedül ülök, itt meg van kivel beszélgetni.Van itt domináns DT, kettő is a csoportban csak nem nálatok.egyszer vezetitek a csoportot, akkor is többet vagy itt mint "otthon" 😛 😀davemayer
Tudod a nasty meg az unfair.
😊Bazzani
Mégha lefelé is kell néznem emiatt a tabellán. 😊Bazzani
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 12 éve
Ohóhhóóóó. Dave, ez....Otthon egyedül ülök, itt meg van kivel beszélgetni.Van itt domináns DT, kettő is a csoportban csak nem nálatok.egyszer vezetitek a csoportot, akkor is többet vagy itt mint "otthon" 😛 😀davemayer
Tudod a nasty meg az unfair.
😊Bazzani
Mégha lefelé is kell néznem emiatt a tabellán. 😊Bazzani

Drew Brees
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 12 éve
Otthon egyedül ülök, itt meg van kivel beszélgetni.Van itt domináns DT, kettő is a csoportban csak nem nálatok.egyszer vezetitek a csoportot, akkor is többet vagy itt mint "otthon" 😛 😀davemayer
Tudod a nasty meg az unfair.
😊Bazzani
Mégha lefelé is kell néznem emiatt a tabellán. 😊
több mint 12 éve
Van itt domináns DT, kettő is a csoportban csak nem nálatok.egyszer vezetitek a csoportot, akkor is többet vagy itt mint "otthon" 😛 😀
Tudod a nasty meg az unfair.
😊Bazzani
BEARS BABY!
Sir Alex immortal