Cincinnati Bengals

30 feliratkozó

több mint 10 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 388 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Azért a Steelers szurkolókat ma is felengedték bírónak a pályára, de GODBen ellen ez is kevés volt. A legszebb hogy az a vereség totálisan az edzői stáb kudarca. Go Tomlin
laoce
Bár én is kíváncsi leszek Soldi elemzésére, de nem gondolom, hogy amennyiben bejutnak, a mai vereség miatt bármivel is könnyebb ellenfélnek számítanának. Megnyertük a Northot, ünnepeljük, ne a vasassal foglalkozzunk. Pláne úgy, hogy ő is szerencsével még a 1. seed is meglehet.
Egy szó mint száz, bármi is lesz a vége, büszke vagyok a csapatra!

Who Dey!
megyerikrisz
Nem lesz itt PO. Soldi majd megmondja a tutit, úgyis eltalált idén mindent. Nektek szurkolok McCarronnal a PO-ban.

több mint 10 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 534 — Bengals fan
A steelers szerintem po-ban lesz. A jets megég a Bills ellen. A teljes afc po mezőnyre igaz lesz, hogy bárki bárkit bárhol.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Azért a Steelers szurkolókat ma is felengedték bírónak a pályára, de GODBen ellen ez is kevés volt. A legszebb hogy az a vereség totálisan az edzői stáb kudarca. Go Tomlin
laoce
Bár én is kíváncsi leszek Soldi elemzésére, de nem gondolom, hogy amennyiben bejutnak, a mai vereség miatt bármivel is könnyebb ellenfélnek számítanának. Megnyertük a Northot, ünnepeljük, ne a vasassal foglalkozzunk. Pláne úgy, hogy ő is szerencsével még a 1. seed is meglehet.
Egy szó mint száz, bármi is lesz a vége, büszke vagyok a csapatra!

Who Dey!

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
laoce Cincinnati Bengals 861 — laoce68@freemail.hu
Azért a Steelers szurkolókat ma is felengedték bírónak a pályára, de GODBen ellen ez is kevés volt. A legszebb hogy az a vereség totálisan az edzői stáb kudarca. Go Tomlin

Lou Anarumo for president
több mint 10 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
wow micsoda este!!

AFC North Champs!!

ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
nhm Cincinnati Bengals 1 276
Egyszer már majdnem beírtam, de most tényleg championship😀
nasheem
ennyi, innentől senki nem állíthat meg minket, SB 😀
több mint 10 éve
laoce Cincinnati Bengals 861 — laoce68@freemail.hu
Istenem, de szép nap. Isten bizony egy hétig Jets szurkoló leszek 😊 Örök hála.

Lou Anarumo for president
több mint 10 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 534 — Bengals fan
Egyszer már majdnem beírtam, de most tényleg championship😀

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 890
 twitter.com/Rand_Getlin/status/679676312861057026
 twitter.com/Rand_Getlin/status/679676783008993280
De ne kívánd Mitchellnek, hogy a halál rakja belé a faszát.
Há' de.
Mikey
A Steelers meccs után a hardcore vasas fanok megmagyarázták, hogy nem durva a csapat meg ilyenek, kíváncsiságból belenéztem a Denver elleni meccsükbe, ahol folyamatosan provokálták a Broncost, akik bele is álltak a dologba. Wallace kései durvaságáról nem is beszélve. Szóval lehet mondani, hogy nem dirty a csapat, csak sajnos nem érdemes, mert az, Tomlinnal együtt...
rizanjn
nos ez már annyira szánalmas, hogy jót mulattam rajta 😀
Klaci79
Neked is boldog karácsonyt. 😊
rizanjn
Viszont kívánom, mindannyitoknak!!! 😀
több mint 10 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Megérte a mindig zseniális CLH - t viszzatenni az 53-ba, mert így legalább Troy Hillt - akiből még akár corner is lehet - el tudta vinni a Pats.
megyerikrisz
Sajna ijen a túltöltött roster, az a baj hogy nem tud visszatekeredni ahhoz az edzőhöz, aki meglátta benne a fényt, így van egy gurítása a kockával, de általában bedarálódnak a játrékosok. 😕
sutianap
Ez Marvin sajátja. Meggyőződésem, hogy Hillben sokkal több potenciál van, de CLH-t ismeri, és nálunk ez hatványozottan számít. Pedig Dennard kiesésével még néhány snapet is kapott volna, első évre teljesen jó lett volna. Na mindegy, ez van.
De hogy pozitívumot is említsek Marvinról, ez a harmadik szezonja, amikor elértük a 11 győzelmet. Előtte összesen háromszor volt rá példa.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 737 — capitaine du château de Vienne 1487
Megérte a mindig zseniális CLH - t viszzatenni az 53-ba, mert így legalább Troy Hillt - akiből még akár corner is lehet - el tudta vinni a Pats.
megyerikrisz
Sajna ijen a túltöltött roster, az a baj hogy nem tud visszatekeredni ahhoz az edzőhöz, aki meglátta benne a fényt, így van egy gurítása a kockával, de általában bedarálódnak a játrékosok. 😕

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 072
Megérte a mindig zseniális CLH - t viszzatenni az 53-ba, mert így legalább Troy Hillt - akiből még akár corner is lehet - el tudta vinni a Pats.
megyerikrisz
Tapsolok.

Betegsége ellenére Atkins játszani fog Mile High Cityben.
Geno Atkins cleared despite sickle cell trait

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 10 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Megérte a mindig zseniális CLH - t viszzatenni az 53-ba, mert így legalább Troy Hillt - akiből még akár corner is lehet - el tudta vinni a Pats.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 837 — Steelers fan
 twitter.com/Rand_Getlin/status/679676312861057026
 twitter.com/Rand_Getlin/status/679676783008993280
De ne kívánd Mitchellnek, hogy a halál rakja belé a faszát.
Há' de.
Mikey
A Steelers meccs után a hardcore vasas fanok megmagyarázták, hogy nem durva a csapat meg ilyenek, kíváncsiságból belenéztem a Denver elleni meccsükbe, ahol folyamatosan provokálták a Broncost, akik bele is álltak a dologba. Wallace kései durvaságáról nem is beszélve. Szóval lehet mondani, hogy nem dirty a csapat, csak sajnos nem érdemes, mert az, Tomlinnal együtt...
rizanjn
nos ez már annyira szánalmas, hogy jót mulattam rajta 😀
Klaci79
Mert fél szemetek folyamatosan Mordorra vessétek ahol a Fekete vezér acélkohóiban vérből és sárból gyúrja már aljas seregét, hogy gyilkos háborúban visszavegye trónját a reája támadóktól...

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 10 éve
rizanjn Cincinnati Bengals Ohio State Buckeyes 282
 twitter.com/Rand_Getlin/status/679676312861057026
 twitter.com/Rand_Getlin/status/679676783008993280
De ne kívánd Mitchellnek, hogy a halál rakja belé a faszát.
Há' de.
Mikey
A Steelers meccs után a hardcore vasas fanok megmagyarázták, hogy nem durva a csapat meg ilyenek, kíváncsiságból belenéztem a Denver elleni meccsükbe, ahol folyamatosan provokálták a Broncost, akik bele is álltak a dologba. Wallace kései durvaságáról nem is beszélve. Szóval lehet mondani, hogy nem dirty a csapat, csak sajnos nem érdemes, mert az, Tomlinnal együtt...
rizanjn
nos ez már annyira szánalmas, hogy jót mulattam rajta 😀
Klaci79
Neked is boldog karácsonyt. 😊
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 890
 twitter.com/Rand_Getlin/status/679676312861057026
 twitter.com/Rand_Getlin/status/679676783008993280
De ne kívánd Mitchellnek, hogy a halál rakja belé a faszát.
Há' de.
Mikey
A Steelers meccs után a hardcore vasas fanok megmagyarázták, hogy nem durva a csapat meg ilyenek, kíváncsiságból belenéztem a Denver elleni meccsükbe, ahol folyamatosan provokálták a Broncost, akik bele is álltak a dologba. Wallace kései durvaságáról nem is beszélve. Szóval lehet mondani, hogy nem dirty a csapat, csak sajnos nem érdemes, mert az, Tomlinnal együtt...
rizanjn
nos ez már annyira szánalmas, hogy jót mulattam rajta 😀
több mint 10 éve
rizanjn Cincinnati Bengals Ohio State Buckeyes 282
 twitter.com/Rand_Getlin/status/679676312861057026
 twitter.com/Rand_Getlin/status/679676783008993280
De ne kívánd Mitchellnek, hogy a halál rakja belé a faszát.
Há' de.
Mikey
A Steelers meccs után a hardcore vasas fanok megmagyarázták, hogy nem durva a csapat meg ilyenek, kíváncsiságból belenéztem a Denver elleni meccsükbe, ahol folyamatosan provokálták a Broncost, akik bele is álltak a dologba. Wallace kései durvaságáról nem is beszélve. Szóval lehet mondani, hogy nem dirty a csapat, csak sajnos nem érdemes, mert az, Tomlinnal együtt...
több mint 10 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 072
Troy Hill - CLH csere az ötvenhármak között, amit annyira nem értek, de kb. mindegy is.

Eifert -- és Dalton -- tuti nem játszik hétfőn, alakul hogy Iloka sem, mindenki más hadra fogható lesz. Jó lenne azért, ha no.43-t a PO-ra sikerülne kikúrálni ebből a groin sérülésből...

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 10 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 072
 twitter.com/Rand_Getlin/status/679676312861057026
 twitter.com/Rand_Getlin/status/679676783008993280
De ne kívánd Mitchellnek, hogy a halál rakja belé a faszát.
Há' de.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 10 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
As expected, the Cincinnati Bengals will have several representatives in the 2016 NFL Pro Bowl.

The Bengals voted in for this season's NFL All-Star game are defensive tackle Geno Atkins, tight end Tyler Eifert, wide receiver A.J. Green, safety Reggie Nelson and offensive tackle Andrew Whitworth.

In addition, quarterback, Andy Dalton, defensive end Carlos Dunlap and special teamer Cedric Peerman were voted as first alternates.

Jason Marcum
5+3.
Örömteli, hogy Big Whit is ott lesz.
Mikey
Szégyen, hogy Dunlap csak tarcsi. Btw igazából az lenne örömteli, ha egyikük se lenne ott.
megyerikrisz
szerintem van annál nagyobb szégyen is az idei résztvevők között, hogy dunlap csak tartalék.
kapitnono
Cincy szempontból nem hiszem, a többi meg nem érdekel. Amúgy is bohócság az egész, de akik tőlünk bekerültek, megérdemlik az elismerést, nem a hype miatt vannak ott.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 145 — WHO DAT!!!!
As expected, the Cincinnati Bengals will have several representatives in the 2016 NFL Pro Bowl.

The Bengals voted in for this season's NFL All-Star game are defensive tackle Geno Atkins, tight end Tyler Eifert, wide receiver A.J. Green, safety Reggie Nelson and offensive tackle Andrew Whitworth.

In addition, quarterback, Andy Dalton, defensive end Carlos Dunlap and special teamer Cedric Peerman were voted as first alternates.

Jason Marcum
5+3.
Örömteli, hogy Big Whit is ott lesz.
Mikey
Szégyen, hogy Dunlap csak tarcsi. Btw igazából az lenne örömteli, ha egyikük se lenne ott.
megyerikrisz
szerintem van annál nagyobb szégyen is az idei résztvevők között, hogy dunlap csak tartalék.

több mint 10 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
As expected, the Cincinnati Bengals will have several representatives in the 2016 NFL Pro Bowl.

The Bengals voted in for this season's NFL All-Star game are defensive tackle Geno Atkins, tight end Tyler Eifert, wide receiver A.J. Green, safety Reggie Nelson and offensive tackle Andrew Whitworth.

In addition, quarterback, Andy Dalton, defensive end Carlos Dunlap and special teamer Cedric Peerman were voted as first alternates.

Jason Marcum
5+3.
Örömteli, hogy Big Whit is ott lesz.
Mikey
Szégyen, hogy Dunlap csak tarcsi. Btw igazából az lenne örömteli, ha egyikük se lenne ott.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 072
As expected, the Cincinnati Bengals will have several representatives in the 2016 NFL Pro Bowl.

The Bengals voted in for this season's NFL All-Star game are defensive tackle Geno Atkins, tight end Tyler Eifert, wide receiver A.J. Green, safety Reggie Nelson and offensive tackle Andrew Whitworth.

In addition, quarterback, Andy Dalton, defensive end Carlos Dunlap and special teamer Cedric Peerman were voted as first alternates.

Jason Marcum
5+3.
Örömteli, hogy Big Whit is ott lesz.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 10 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
Ugy néz ki Eifert es Nelson probowler.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 072
Bengals radio analyst Dave Lapham said on 700 WLW's Bengals Line, that Hill had overslept during a meeting on Saturday. "Yes, I did get confirmation after the game that he overslept for one of the meetings," Lapham said on 700 WLW's Bengals Line show. "He's going to get fined, he did miss a quarter, and if I'm his coach, I fine his roommate as well."

Cincy Jungle
Akkor most már tudjuk, miért kezdett Bernard, és miért nem láttuk Hillt pályán az első negyedben.