Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 10 éve
86szó visszanéztem a Dalton sérülést és még mindig nem jövök rá. Jól ment, könyökre akarta megcsinálni a tekkölt, hogy kijöjjön a labda, bár eszetlen vakmerőségre vall egy ijen hegyomlással szemben, de váll/felkar kontakt volt és a bal kezével támasztott ki csúnyán, a jobb szerintem nem is ért a Tyúkhoz. Na még majd nézegetem, hátha rájövök.Nyilván ahogy megy le a labdahordó Michell pont kiszámolta, na mindegy - egy pár meccs kihagyás tényleg kéne Búrkiflinek

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
Egy nagy karrier kezdetének lehetünk tanúi .-)Pont ezen gondolkodtam én is. És azt is számításba kell venni, ha fel is épül, szinte biztos, hogy nem lesz 100as. Sok minden múlik azon, mit mutat McCarron.Ha McCarronnal meglenne az 1-2 seat, akkor nehéz döntés lenne hogy ki játsszon a PO-ban, ha Dalton közben felépül.Vörivel és az idei kerettel jobb esélyünk lett volna a one&done elkerülésére, mint eddig bármikor.Pár hete pont erről voltak itt kommentek. Azt írtátok - amivel egyetértek én is - hogy itt az O van jól összerakva, ami elfedi Vöri esetleges hiányosságait is. Ha ez így van akkor nincs mitől tartanotok, McCarron megfelelően fogja helyettesíteni. Jó csapatotok van, a PO már biztos,hátha pont McCarron töri meg a PO átkot (csak ne ellenünk .-)). Lehet hogy megvan az új franchise QB .-)Nem azt mondtam, hogy ugyanúgy, hanem hogy működik továbbra is. Cassel is csinált a Patsnél 11-5-öt, ettől még nem volt olyan, mint Brady, de a rendszer működött. Sztem itt is ez lesz....sztem a Bengals támadójátéka pont olyan, hogyha beraksz egy nem fogalmatlan csere QB-t, akkor működik továbbra is. ...Dalton korábbi években mutatott játékát várom nagyjából McCarrontól. Lehet, hogy QB-barát a rendszerünk, de Dalton két szintet lépett idén az eddigiekhez képest, csak a rászabott rendszertől senki sem vezeti a ligát ratingben.
gabokocka
megyerikrisz
gabokocka
bcsarli
McCarronról minden csak feltételezés egyelőre, nem tudunk mást tenni, bízni kell benne, hátha.
(Persze azt feltételezve, hogy Vöri már nem játszik idén.)
megyerikrisz
bcsarli
megyerikrisz
több mint 10 éve
Pont ezen gondolkodtam én is. És azt is számításba kell venni, ha fel is épül, szinte biztos, hogy nem lesz 100as. Sok minden múlik azon, mit mutat McCarron.Ha McCarronnal meglenne az 1-2 seat, akkor nehéz döntés lenne hogy ki játsszon a PO-ban, ha Dalton közben felépül.Vörivel és az idei kerettel jobb esélyünk lett volna a one&done elkerülésére, mint eddig bármikor.Pár hete pont erről voltak itt kommentek. Azt írtátok - amivel egyetértek én is - hogy itt az O van jól összerakva, ami elfedi Vöri esetleges hiányosságait is. Ha ez így van akkor nincs mitől tartanotok, McCarron megfelelően fogja helyettesíteni. Jó csapatotok van, a PO már biztos,hátha pont McCarron töri meg a PO átkot (csak ne ellenünk .-)). Lehet hogy megvan az új franchise QB .-)Nem azt mondtam, hogy ugyanúgy, hanem hogy működik továbbra is. Cassel is csinált a Patsnél 11-5-öt, ettől még nem volt olyan, mint Brady, de a rendszer működött. Sztem itt is ez lesz....sztem a Bengals támadójátéka pont olyan, hogyha beraksz egy nem fogalmatlan csere QB-t, akkor működik továbbra is. ...Dalton korábbi években mutatott játékát várom nagyjából McCarrontól. Lehet, hogy QB-barát a rendszerünk, de Dalton két szintet lépett idén az eddigiekhez képest, csak a rászabott rendszertől senki sem vezeti a ligát ratingben.
gabokocka
megyerikrisz
gabokocka
bcsarli
McCarronról minden csak feltételezés egyelőre, nem tudunk mást tenni, bízni kell benne, hátha.
(Persze azt feltételezve, hogy Vöri már nem játszik idén.)
megyerikrisz
bcsarli
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Ha McCarronnal meglenne az 1-2 seat, akkor nehéz döntés lenne hogy ki játsszon a PO-ban, ha Dalton közben felépül. Én egyébként örülnék ha 1-2 lennétek, ha mi is bejutunk minél később szeretnék ellenetek játszani. Ez mindkettőnknek jó lenne .-) A mostani Denvert látva van is esély az 1-2-re.Vörivel és az idei kerettel jobb esélyünk lett volna a one&done elkerülésére, mint eddig bármikor.Pár hete pont erről voltak itt kommentek. Azt írtátok - amivel egyetértek én is - hogy itt az O van jól összerakva, ami elfedi Vöri esetleges hiányosságait is. Ha ez így van akkor nincs mitől tartanotok, McCarron megfelelően fogja helyettesíteni. Jó csapatotok van, a PO már biztos,hátha pont McCarron töri meg a PO átkot (csak ne ellenünk .-)). Lehet hogy megvan az új franchise QB .-)Nem azt mondtam, hogy ugyanúgy, hanem hogy működik továbbra is. Cassel is csinált a Patsnél 11-5-öt, ettől még nem volt olyan, mint Brady, de a rendszer működött. Sztem itt is ez lesz....sztem a Bengals támadójátéka pont olyan, hogyha beraksz egy nem fogalmatlan csere QB-t, akkor működik továbbra is. ...Dalton korábbi években mutatott játékát várom nagyjából McCarrontól. Lehet, hogy QB-barát a rendszerünk, de Dalton két szintet lépett idén az eddigiekhez képest, csak a rászabott rendszertől senki sem vezeti a ligát ratingben.
gabokocka
megyerikrisz
gabokocka
bcsarli
McCarronról minden csak feltételezés egyelőre, nem tudunk mást tenni, bízni kell benne, hátha.
(Persze azt feltételezve, hogy Vöri már nem játszik idén.)
megyerikrisz
több mint 10 éve
Így van, McCarronról annyit tudunk, amit az egyetemen meg tegnap mutatott. Mondjuk az látszott, hogy nem f0sta le a lába szárát, amikor be kellett állnia, és nagyon tökös volt AJ-nek az a hosszú passz. Dalton, még ha nem is tökéletes, de idén nagyon jól játszott.Vörivel és az idei kerettel jobb esélyünk lett volna a one&done elkerülésére, mint eddig bármikor.Pár hete pont erről voltak itt kommentek. Azt írtátok - amivel egyetértek én is - hogy itt az O van jól összerakva, ami elfedi Vöri esetleges hiányosságait is. Ha ez így van akkor nincs mitől tartanotok, McCarron megfelelően fogja helyettesíteni. Jó csapatotok van, a PO már biztos,hátha pont McCarron töri meg a PO átkot (csak ne ellenünk .-)). Lehet hogy megvan az új franchise QB .-)Nem azt mondtam, hogy ugyanúgy, hanem hogy működik továbbra is. Cassel is csinált a Patsnél 11-5-öt, ettől még nem volt olyan, mint Brady, de a rendszer működött. Sztem itt is ez lesz....sztem a Bengals támadójátéka pont olyan, hogyha beraksz egy nem fogalmatlan csere QB-t, akkor működik továbbra is. ...Dalton korábbi években mutatott játékát várom nagyjából McCarrontól. Lehet, hogy QB-barát a rendszerünk, de Dalton két szintet lépett idén az eddigiekhez képest, csak a rászabott rendszertől senki sem vezeti a ligát ratingben.
gabokocka
megyerikrisz
gabokocka
bcsarli
McCarronról minden csak feltételezés egyelőre, nem tudunk mást tenni, bízni kell benne, hátha.
(Persze azt feltételezve, hogy Vöri már nem játszik idén.)
megyerikrisz
több mint 10 éve
Vörivel és az idei kerettel jobb esélyünk lett volna a one&done elkerülésére, mint eddig bármikor.Pár hete pont erről voltak itt kommentek. Azt írtátok - amivel egyetértek én is - hogy itt az O van jól összerakva, ami elfedi Vöri esetleges hiányosságait is. Ha ez így van akkor nincs mitől tartanotok, McCarron megfelelően fogja helyettesíteni. Jó csapatotok van, a PO már biztos,hátha pont McCarron töri meg a PO átkot (csak ne ellenünk .-)). Lehet hogy megvan az új franchise QB .-)Nem azt mondtam, hogy ugyanúgy, hanem hogy működik továbbra is. Cassel is csinált a Patsnél 11-5-öt, ettől még nem volt olyan, mint Brady, de a rendszer működött. Sztem itt is ez lesz....sztem a Bengals támadójátéka pont olyan, hogyha beraksz egy nem fogalmatlan csere QB-t, akkor működik továbbra is. ...Dalton korábbi években mutatott játékát várom nagyjából McCarrontól. Lehet, hogy QB-barát a rendszerünk, de Dalton két szintet lépett idén az eddigiekhez képest, csak a rászabott rendszertől senki sem vezeti a ligát ratingben.
gabokocka
megyerikrisz
gabokocka
bcsarli
McCarronról minden csak feltételezés egyelőre, nem tudunk mást tenni, bízni kell benne, hátha.
(Persze azt feltételezve, hogy Vöri már nem játszik idén.)
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Pár hete pont erről voltak itt kommentek. Azt írtátok - amivel egyetértek én is - hogy itt az O van jól összerakva, ami elfedi Vöri esetleges hiányosságait is. Ha ez így van akkor nincs mitől tartanotok, McCarron megfelelően fogja helyettesíteni. Jó csapatotok van, a PO már biztos,hátha pont McCarron töri meg a PO átkot (csak ne ellenünk .-)). Lehet hogy megvan az új franchise QB .-)Nem azt mondtam, hogy ugyanúgy, hanem hogy működik továbbra is. Cassel is csinált a Patsnél 11-5-öt, ettől még nem volt olyan, mint Brady, de a rendszer működött. Sztem itt is ez lesz....sztem a Bengals támadójátéka pont olyan, hogyha beraksz egy nem fogalmatlan csere QB-t, akkor működik továbbra is. ...Dalton korábbi években mutatott játékát várom nagyjából McCarrontól. Lehet, hogy QB-barát a rendszerünk, de Dalton két szintet lépett idén az eddigiekhez képest, csak a rászabott rendszertől senki sem vezeti a ligát ratingben.
gabokocka
megyerikrisz
gabokocka
több mint 10 éve
Ha a D összeszedett lesz, akkor McCarron-tól csak egy biztonságos game manager játék kellene. Bár a CF nem NFL, de azért a Bamában ezt magas szinten tudta. Ráadásul egy intelligens gyerekről van szó, aki tudja, hogy kurva nagy lehetőség pottyant az ölébe most. Az SF és a BLA elleni meccsen ennyivel már tudnunk kell nyerni. A DEN meg attól függ, hogy mennyire fognak impotens játékot bemutatni.
több mint 10 éve
Legyen igazad! 😀Nem azt mondtam, hogy ugyanúgy, hanem hogy működik továbbra is. Cassel is csinált a Patsnél 11-5-öt, ettől még nem volt olyan, mint Brady, de a rendszer működött. Sztem itt is ez lesz....sztem a Bengals támadójátéka pont olyan, hogyha beraksz egy nem fogalmatlan csere QB-t, akkor működik továbbra is. ...Dalton korábbi években mutatott játékát várom nagyjából McCarrontól. Lehet, hogy QB-barát a rendszerünk, de Dalton két szintet lépett idén az eddigiekhez képest, csak a rászabott rendszertől senki sem vezeti a ligát ratingben.
gabokocka
megyerikrisz
gabokocka
Apropó, McCarron is megemlítette a meccs után, hogy Brédi is ilyen szituációban jutott lehetőséghez. 😀
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Nem azt mondtam, hogy ugyanúgy, hanem hogy működik továbbra is. Cassel is csinált a Patsnél 11-5-öt, ettől még nem volt olyan, mint Brady, de a rendszer működött. Sztem itt is ez lesz....sztem a Bengals támadójátéka pont olyan, hogyha beraksz egy nem fogalmatlan csere QB-t, akkor működik továbbra is. ...Dalton korábbi években mutatott játékát várom nagyjából McCarrontól. Lehet, hogy QB-barát a rendszerünk, de Dalton két szintet lépett idén az eddigiekhez képest, csak a rászabott rendszertől senki sem vezeti a ligát ratingben.
gabokocka
megyerikrisz
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Dalton sem játszott jobban a Steelers ellen mint McCarron. ne temessük amíg nem láttuk igazán, rendes edzések után.Daltont egész évben láttuk, hogy játszik, McCarron pedig akkor szállt be, mikor gyakorlatilag már eldőlt a meccs, még ha az eredmény akkor nem is volt annyira vészes. Nem temetem, de más elvárásokat kell megfogalmazni vele szemben, és ahhoz képest értékelni a majdani eredményeket.
gabtsi
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Dalton sem játszott jobban a Steelers ellen mint McCarron. ne temessük amíg nem láttuk igazán, rendes edzések után.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
...sztem a Bengals támadójátéka pont olyan, hogyha beraksz egy nem fogalmatlan csere QB-t, akkor működik továbbra is. ...Dalton korábbi években mutatott játékát várom nagyjából McCarrontól. Lehet, hogy QB-barát a rendszerünk, de Dalton két szintet lépett idén az eddigiekhez képest, csak a rászabott rendszertől senki sem vezeti a ligát ratingben.
gabokocka
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Sztem ilyen sebességnél nem tudod direkt sisakkal megfejelni a másik sisakját, pláne ennyire mélyen. Nyilván Mitchell keményen ment oda, nem érdekelte mit talál el, de azt nem hiszem, hogy Eifert fejét célozta volna. Persze aztán lehet tévedek. Amúgy én nagyon kíváncsi leszek McCarronra, sztem a Bengals támadójátéka pont olyan, hogyha beraksz egy nem fogalmatlan csere QB-t, akkor működik továbbra is. Mondjuk Jacksonnak is alkalmazokodnia kell, az új szituhoz, és nem szabad olyan buta játékot hívni, mint a piciksix előtti, de sztem sokan meglepődnek majd McCarron játékán.
Szerkesztette: gabokocka
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Sajnos az ominózus Steelers-es nyilatkozat után várható volt, hogy mind a két csapat nagyon agresszíven fog játszani. Ebből most mi jöttünk ki rosszabbul, bár pont Dalton sérülése az, amit saját magának köszönhet. Az ő esetében kiváncsi vagyok, hogy tényleg csak törésről van-e szó, mert azt össze kellene tudni egy hi-tech orvosi csapatnak néhány hét alatt rakni.Nem értek hozzá, de elég sok (hozzáértő?) nyilatkozatát olvastam. Szerintük minden a törés helyén múlik, a lehetséges kihagyás 2-8 hét lehet. A helyet egy rögzítőkötés alapján pedig nem lehet megmondani. Ma megy specialistához, estére talán többet tudunk.
munoz
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Én úgy gondolom, amennyiben "csak" törés, avval lehet játszani a PO-ban... (én is játszottam hasonlóval.... (kézilabda, lövő kéz...))de nyilván nem lesz az igazi...
a védelem fontosabb lenne, mert még Eifert-et is lehet pótolni... de kell az átlag feletti futó teljesítmény is!!
több mint 10 éve
Sajnos az ominózus Steelers-es nyilatkozat után várható volt, hogy mind a két csapat nagyon agresszíven fog játszani. Ebből most mi jöttünk ki rosszabbul, bár pont Dalton sérülése az, amit saját magának köszönhet. Az ő esetében kiváncsi vagyok, hogy tényleg csak törésről van-e szó, mert azt össze kellene tudni egy hi-tech orvosi csapatnak néhány hét alatt rakni.
több mint 10 éve
Aha, oké.Majd az első felindulás után talán itt is más lesz a vélemény, bár kétlem. Önkritikát csak mi tudunk gyakorolni .-)Az első felindulás után még a Steelersesek is elismerték, hogy abban nem volt szándékosság. Ellenben a mostani eset teljesen egyértelmű. Komoly szemellenzőre utal, ha valaki mást állít.Gyerekek, ne má'! Emlékeztek amikor Burfict szerelése után lesérült Bell. Nagyon meg voltatok sértődve ha valaki szándékosságot feltételezett.nagyon könnyedén előfordulhat, hogy a PO-ban velük játszunk ismét...Eifert már pipa, Dalton elintézte magát, csak Greent kell kiiktatniuk az első drive-ban, onnan már szabad az út.
nhm
megyerikrisz
bcsarli
megyerikrisz
bcsarli
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Majd az első felindulás után talán itt is más lesz a vélemény, bár kétlem. Önkritikát csak mi tudunk gyakorolni .-)Az első felindulás után még a Steelersesek is elismerték, hogy abban nem volt szándékosság. Ellenben a mostani eset teljesen egyértelmű. Komoly szemellenzőre utal, ha valaki mást állít.Gyerekek, ne má'! Emlékeztek amikor Burfict szerelése után lesérült Bell. Nagyon meg voltatok sértődve ha valaki szándékosságot feltételezett.nagyon könnyedén előfordulhat, hogy a PO-ban velük játszunk ismét...Eifert már pipa, Dalton elintézte magát, csak Greent kell kiiktatniuk az első drive-ban, onnan már szabad az út.
nhm
megyerikrisz
bcsarli
megyerikrisz
több mint 10 éve
Az első felindulás után még a Steelersesek is elismerték, hogy abban nem volt szándékosság. Ellenben a mostani eset teljesen egyértelmű. Komoly szemellenzőre utal, ha valaki mást állít.Gyerekek, ne má'! Emlékeztek amikor Burfict szerelése után lesérült Bell. Nagyon meg voltatok sértődve ha valaki szándékosságot feltételezett.nagyon könnyedén előfordulhat, hogy a PO-ban velük játszunk ismét...Eifert már pipa, Dalton elintézte magát, csak Greent kell kiiktatniuk az első drive-ban, onnan már szabad az út.
nhm
megyerikrisz
bcsarli
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Gyerekek, ne má'! Emlékeztek amikor Burfict szerelése után lesérült Bell. Nagyon meg voltatok sértődve ha valaki szándékosságot feltételezett.nagyon könnyedén előfordulhat, hogy a PO-ban velük játszunk ismét...Eifert már pipa, Dalton elintézte magát, csak Greent kell kiiktatniuk az első drive-ban, onnan már szabad az út.
nhm
megyerikrisz
Szerkesztette: bcsarli, Udvari Főkóstoló
több mint 10 éve
nagyon könnyedén előfordulhat, hogy a PO-ban velük játszunk ismét...Eifert már pipa, Dalton elintézte magát, csak Greent kell kiiktatniuk az első drive-ban, onnan már szabad az út.
nhm
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
nagyon könnyedén előfordulhat, hogy a PO-ban velük játszunk ismét...