Cleveland Browns
Gervon Dexter - DT - Florida
Fal közepére eltudnám képzelni, könnyedén lefoglal két embert, pass rushban is hasznosabb mint a számai mutatják és jól olvassa a playeket. Baromi kemény a csávó, ahogy mondtam folyton double teameket kapott, de alig alig volt hátra felé mozgása. Ja és egyetem alatt minden gap-en játszott tehát elég sokoldalú játékos. A gond, hogy ugyan lefoglalja a blokkolókat de nehezen szakad el tőlük, illetve magát a play-t jól olvassa, tehát vágja, hogy mikor jön play action és hol vannak a misdirection-ök, de a snap pillanatában elég komótos szegény. Ettől függetlenül bírnám, szerintem tudna dobni a falon.
Byron Young - DE - Tennessee
Kicsit haza beszélek Young-al de adnám nagyon Garrett túloldalára. Nem lenne rögtön impact és még mindig tanulja a posztot (így 25 évesen), de nincs semmi olyan amit ne lehetne edzhetni. Lelkes, elszánt és fáradhatatlan a pályán, képes első lépésből megverni az ellenfelét, illetve gyors villanásai vannak. Igazi bomlasztó erő. Nem is biztos, hogy az első 3. körössel kéne kihúzni, de adnék neki egy esélyt.
Isaiah McGuire - DE - Missouri
Alulértékelt védő, jól használja a kezeit, futás ellen nagyon hasznos ami nálunk ugye most extrán pluszpont és rendkívül robbanékony a snap pillanatában. Pass rushban is hasznos, bár ott sokat kell még fejlődni. Inkább a nyers erejére támaszkodik mint a skillsetjére.
BJ Ojulari - EDGE - LSU
Érdekes a helyzet vele kapcsolatban mert futás ellen pont nem lennénk előrébb vele viszont pass rushban nagy az upside. Hajlékonynak már elég hajlékony már csak tovább kell fejlődni és igazi veszélyt jelent majd a zsebre.
Drew Sanders - LB - Arkansas
Ő érte lehet felkéne jönni, de megvan az a különlegessége, hogy klasszik ILB-ként és stand up Edge-ként is tudna játszani. Ösztönös védő, inside blitzeknél és a szélen is veszélyes, meggyőző sebessége van, amikor fel kell zárkózni a labdacipelőhöz, illetve coverben a futóra is rálehet állítani. A gond, hogy elég hullámzó teljesítményt nyújt, amikor a földre kéne vinni valakit 😀 Tipikusan az a játékos, amikor az egyik playben tapsolod és dícséred, majd néggyel később elküldöd az anyjába 😀
Alapvetően támadót nem szívesen látnék a 3. körben, de biztos nem az első pickel de azért ha mégis.
Jonathan Mingo - WR - Ole Miss
A Shcwartz projekt folytatása, csak kicsit más megközelítésből. Hamar megtalálja a csúcssebességét, vertical útvonalaknál kifejezetten gyorsnak tűnik és labdahordozóként nyitott területen kifejezetten nehéz földre vinni. Főleg mivel egy nagy darab srác és pont ezért blokkolásban is hasznos. Folyton dolgozik a technikáján. Mindezek ellenére nem volt kiugró egyetemi teljesítménye és habár gyors de nincs második sebessége.
Tucker Kraft - TE - SDSU
Elkapó és blokkoló is mi kell még? Megvan a sebessége, hogy mélyebb labdáknál is veszélyes legyen, illetve dolgos gyerek, folyton segíti az irányítóját és a labdafelé dolgozik. A kontaktot is jól viseli és a nehezebb labdákkal is elboldogul. Az útvonalakkal még vannak bajai és rengeteg play action játékból jöttek az elkapásai, ahol lényegében csont üresen állt.
Hirtelen ennyi, de biztos jutna még eszembe variáció.
Én se sokat készültem, bár eleve kevesebb időm is volt, de attól még tuti fent maradok 😀 Csütörtökön lehet berakok valamit, hogy mégis kit érdemes figyelni.Pénteken várom a BPA listádat és wish listet 😊
Drip
Szerencsére a DE class elég mély.
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
QB: Watson, Dobbs (Mond) – sok kérdés nincs, egy developmental project még jöhet 4. QB-nak
RB: Chubb, Ford (Kelly, McCrary) – dettó mint az előző, egy 3. RB nem kizárható, de a fő backup szinte biztosan Ford lesz
WR: Cooper, DPJ, Moore, Bell, Goodwin (Felton, Grant, Schwartz, Weston, Harley, Darden, Stevenson, Baldwin) – a Schwartz-experiment reméljük Moore és Goodwin érkezésével véget ér, ha Grant egészséges Felton sem hiszem, h. sokáig Brownie marad. 6.-7. körben esetleg jöhet ide valaki, mint anno DPJ, de komolyabb erőforrást nem lőnék el ide
TE: Njoku, Akins, Bryant (Mitchell-Paden) – Érkezett a veterán Akins, valszeg DW kérésére. Bryant fejlődése kicsit elakadt, nem sikerült egyelőre a várva-várt szintlépés, jövőre szabadügynök lesz, utolsó esély. Sokan abban sem biztosak, h. rostert fog, én azért kétlem, h. Berry kivágná, de nagyot kell villantania idén, h. legyen esélye 2024-ben is. Ettől függetlenül ide el tudok képzelni egy „korai” picket, főleg Stefa TE-fétisét ismerve.
OT: Wills, Conklin, Hudson (Haeg, Wheatley) – Wills 5. éves opcióját egyelőre nem hívtuk le, de a kezdő helye tuti, csakúgy mint Conkliné. Hudson személyében vagy egy top csere, de falemberből sosem elég. 6.-7. kör.
OG: Bitonio, Teller (Dunn, Forbes, Martin, Deaton) – a két kezdő után bármi lehet itt, Dunn és Forbes is okés cserék, de egy project játékos simán elfér, mint fentebb.
C: Pocic, Harris – kezdő és csere pipa
EDGE: Garrett, Okoronkwo, Wright (Thomas) – az egyik poszt, ahova mindenképp kell valaki. Oko sokat lesz a pályán Myles túloldalán, de ez kevés. Az egyik harmadik köröst ide lőném el.
DT: Tomlinson, Togiai, Elliott (Winfrey, Hill, Hurst, Stille, Perry, Dwumfour) – az egyetlen igazán kezdő matéria Tomlinson, ő viszont hatalmas fogás. Winfrey valszeg kiírta magát, Togiai és Elliott sem mutatott annyit, h. stabil kezdőként lehessen rájuk számítani, Hill és Hurst flyer. Kell ide még valaki, relatíve korán (3.-4. kör).
LB: Walker, JOK, Takitaki, Kunaszyk (Phillips, Fields, Kamara, Adams, Jackson) – Schwartznál azért hangsúlyosabb a poszt, mint Woodsnál volt (nem nehéz...), de közel sem olyan prioritás a dolog, mint az Edge v. DT.
CB: Ward, Newsome, Emerson, Green (Ford, Graham) – no question, elit egység.
S: Delpit, Thornhill (Bell, Bolden) – a két kezdő pipa, de csere mindenképp kell
Spec team: York, Hughlett, Bojorquez – nincs kérdés. Szignifikáns fejlődést várok az egységtől Ventrone kezei alatt
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
Én meg a tavalyi draft után az ideinek is úgy állok neki, hogy halvány lila fingom nincs kik lehetnek érdekesek a 3. körben. Egyszerűen basztam rá az egészre, pick hiányába nulla motiváció még utána olvasni is.
vagy ő is rájött, hogy elátkozott indián temetőre épült a stadion és inkább költözne 😀20 éves stadion, azé' nem Coliseum vagy Qualcomm szint. Nem is a liga, hanem Jimmy papa nyomatja a dolgot. Mennek fel az építőanyag meg ingatlan árak gondolom.Azért ne Baltimore legyen!felfelé ívelő csapat - pipa
Willie Parker
seggfej tulaj - pipa
lerobbant stadion - pipa
Amadeus von Dollárbaloldal
Joey Tribbiani
20 éves stadion, azé' nem Coliseum vagy Qualcomm szint. Nem is a liga, hanem Jimmy papa nyomatja a dolgot. Mennek fel az építőanyag meg ingatlan árak gondolom.Azért ne Baltimore legyen!felfelé ívelő csapat - pipa
Willie Parker
seggfej tulaj - pipa
lerobbant stadion - pipa
Amadeus von Dollárbaloldal
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
Azért ne Baltimore legyen!Nemvótszép.
Willie Parker
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
Azért ne Baltimore legyen!felfelé ívelő csapat - pipa
Willie Parker
seggfej tulaj - pipa
lerobbant stadion - pipa
It all starts today 💯 pic.twitter.com/Lg1FdCUuNE
— Cleveland Browns (@Browns) April 17, 2023
Állítólag nagy bejelentések várhatók stadion-ügyben, szinte totál újjáépítik (nem csak a CBS-t, hanem az egész tóparti részt), de behúzható tető nem lesz. Elképzelhető, hogy pár évig máshol kell játszani.
"That means the Browns will play for two to three seasons at another location. It isn’t publicly known yet where the Browns will play, but Columbus is a likely location."https://t.co/OVXNemgGPi
— Ben Axelrod (@BenAxelrod) April 17, 2023
Jövő héten draft, azért hiányzik a feeling, főleg, h. éveken át többször is duplán húzhattunk első körben, most meg még minimum 1 évig semmi. Azért lehet megnézem ki milyen bust QB-t húz top10ben 😀
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
"Winfrey reportedly was pulling and grabbing his girlfriend’s hand."Browns defensive lineman Perrion Winfrey arrested on assault charges on a female https://t.co/0xoVOVmL0c #NFL #NFLDraftNews pic.twitter.com/1Diqhw1Na4
— NFL Draft Diamonds (@DraftDiamonds) April 13, 2023
empty taxi
Ezt kétszer olvastam el hogy tényleg ez volt az indok 😀
Mondanám hogy a francba, de lofaszt se mutatott tavaly.
Browns defensive lineman Perrion Winfrey arrested on assault charges on a female https://t.co/0xoVOVmL0c #NFL #NFLDraftNews pic.twitter.com/1Diqhw1Na4
— NFL Draft Diamonds (@DraftDiamonds) April 13, 2023
Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
Korán kezdődött.
“There’s no ultimatum for Kevin Stefanski in his first full season with QB Deshaun Watson but we have expectations to make the playoffs and everybody understands how important that is”. - Jimmy HaslamNincs gond ezzel. Ha ilyen kerettel nincs PO, mehet a söprés edző fronton.
Az öreg megmondta a frankót.
P@trik
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
Az öreg megmondta a frankót.
Nálam is mehet a full BPA, valszeg a következő két szezonban úgysem kapnak komoly szerepet a rookiek.
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
Első hallásra van benne ráció, de valahol olvastam erről és én is inkább a DT posztot látom olyannak, ahol érdemes lehet még mélyíteni.Arról nem is beszélve hogy mivel van a 3-4-5 körbe is dupla pick, elég valószínű hogy jön még WR főleg ha valaki lecsúszik és szeretjük.Ezzel asszem vége a Schwartz-kísérletnek, végre.#Browns are signing WR Marquise Goodwin to a one-year deal, source says.
— Mary Kay Cabot (@MaryKayCabot) March 24, 2023
ktms
Coop, DPJ, Moore, Bell, Goodwin valszeg rostert fognak, ott van még Woods és Grant ST-be, már 7 WR is sok, nem lesz hely Schwartz-nak, max ha tényleg valami atom campet meg preseasont tol.
Joey Tribbiani
P@trik
Schwartz-nak egyébként szerintem is reszeltek.
Lassan annyi képességes elkapó játékosunk van, hogy még a végén air-raid offense leszünk. 😎
Szerkesztette: ktms
🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
Arról nem is beszélve hogy mivel van a 3-4-5 körbe is dupla pick, elég valószínű hogy jön még WR főleg ha valaki lecsúszik és szeretjük.Ezzel asszem vége a Schwartz-kísérletnek, végre.#Browns are signing WR Marquise Goodwin to a one-year deal, source says.
— Mary Kay Cabot (@MaryKayCabot) March 24, 2023
ktms
Coop, DPJ, Moore, Bell, Goodwin valszeg rostert fognak, ott van még Woods és Grant ST-be, már 7 WR is sok, nem lesz hely Schwartz-nak, max ha tényleg valami atom campet meg preseasont tol.
Joey Tribbiani
Ezzel asszem vége a Schwartz-kísérletnek, végre.#Browns are signing WR Marquise Goodwin to a one-year deal, source says.
— Mary Kay Cabot (@MaryKayCabot) March 24, 2023
ktms
Coop, DPJ, Moore, Bell, Goodwin valszeg rostert fognak, ott van még Woods és Grant ST-be, már 7 WR is sok, nem lesz hely Schwartz-nak, max ha tényleg valami atom campet meg preseasont tol.
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
#Browns are signing WR Marquise Goodwin to a one-year deal, source says.
— Mary Kay Cabot (@MaryKayCabot) March 24, 2023
🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
Már csak a mi csoportunk 4, hollókat, cicákat nem kell ecsetelni, nálatok meg mind1 mi történik így is úgy is pozitív szezon lesz.Sztem ebben az AFC-ben jelenleg max azt lehet reális célkent kitűzni hogy juss be a PO-ba. Nem csak a Brownsnak, kb mindenkinek. Van legalabb 10 olyan csapat, ami papíron odabasz. Ha ezt át tudják ültetni a pályára, lesz 10+ győzelem es a PO-ban mondjuk 31-27-re kiszopsz vkitol az csalodas?Ki az a tíz csapat? Mert én akárhogy is számolom 6-7-nél többet nem tudok mondani a brownson kívül.
gabokocka
Seda26
Bills, Kansas, nincs kérdés
Simán odaérhet a Chargers, Jags, Miami
+ fekete ló a Payton féle Denver, a Jets(rogi?) is.
Mik az elvárások a szezonra?Ha DW tud mutatni valamit az egykori magából akkor bármi lehet.
ulpianus
Kvázi rajta múlik minden, simán lehetünk 6-11 de 11-6 is.
East detto, pláne ha jön Rodgers.
Nyugaton a Chiefs Chargers minimum, de a Payton féle Broncost se írnám le.
Ezen kívül még a Jaxben látok potenciált.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.