Dallas Cowboys
34 feliratkozó
több mint 13 éve
Pedig valószínűleg fogod, mert nincs nagyon választásunk. Picket meg aligha kapunk egy 32 éves sérülésből kijövő DT-ért, akinek még pályán kívüli gondjai is vannak.
több mint 13 éve
Amúgy tényleg érdekes, a coaching staff felépítése nagyjából Kifin&haveri köre szisztéma alapján történik. Van benne kockázat.Viszont ezek után kevésbé vagyok biztos Callahan OC-nek való kinevezésében, oda is hozunk majd valami régi Bucsos csókát. Bill Muir mondjuk? 😀
Másik. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálam Ratliff emberileg kiverte a biztosítékot. Cirka 2 hónappal azután a tragédia után nekiáll részegen vezetni? Mert ez nem csak hogy hihetetlen ostobaságra is vall, hanem tiszteletlenség az elhunyttal szemben. Ezek után én nem szeretném többet Cowboy mezben látni.
több mint 13 éve
... A Ramsnek annyi pickje van, hogy jó kis franchise-t lehet építeni belőle.ezt adom, csak az a kérdés, hogy a jelenlegi játékosoknak mennyire fekszik a 3-4. mondjuk azt láttam, hogy van falemberük 300 font felett is (nálunk csak a cserék között volt ilyen), de pl a DE-eknek át kell állniuk 3-4 OLB-be, az azért nem mindig egyszerű.
Wirtschaftsteil
egyébként nem úgy van, hogy plusz egy első körös pickje van még a Ramsnek idén meg jövőre, de ennyi a plusz?
kell nekik a kakaó a támadósorhoz, idén Amendola volt a legjobb receiverük, és akármennyit is fejlődött, ez azért siralmas...
több mint 13 éve
bakker, minden kalóz idejön? Holnap meg bejelentik, hogy Gruden vagy Dungy az új HC. 😀szerk: JJ elvileg este (ottani idő szerint este 10) bejelenti a ST változásokat,Wirtschaftsteiltudom nem rám gondoltál, de bejelentem: Rich Bisaccia az új ST coachjjncaa
több mint 13 éve
szerk: JJ elvileg este (ottani idő szerint este 10) bejelenti a ST változásokat,Wirtschaftsteiltudom nem rám gondoltál, de bejelentem: Rich Bisaccia az új ST coach

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
22 980 percet töltött munka nélkül, majdnem eltalálta. A Ramsnek annyi pickje van, hogy jó kis franchise-t lehet építeni belőle.RR Rams DC lesz.Blevisok sikert neki, iszonyat erős alakulattá tudja változtatni a Rams 4-3-át.
oh wait...slowmotion
Cowboys scout fejese a draftról: "..drafting according to need and not the value of the pick.”
több mint 13 éve
RR Rams DC lesz.Blevisok sikert neki, iszonyat erős alakulattá tudja változtatni a Rams 4-3-át.
oh wait...
több mint 13 éve
RR Rams DC lesz.
több mint 13 éve
Azért egy DeMarco és egy LaMichael között van egy jó oktávnyi esztétikai különbség! Dezzel meg semmi gond, megúszta a srác, hogy nem valami sokkal förtelmesebb nevet adott neki anyukája amit valami karcos meth trip inspirált. A Nintendo amúgy még tetszene is...
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 13 éve
Demarco? :pDesmond Demond "Dez" Bryant? 😀
tőlem Nintendo Juan de Williams is lehet csak jó spíler egyen!!!
több mint 13 éve
DeMarcus bejött, nem? 😀btw: JJ szerint Livings és Bernadeu jó páros lesz ( 😀 😀 ), ha mindketten egészségesek maradnak . Romo biztos örül ennek.
több mint 13 éve
Nekem fontos, hogy a Williams és Johnson tucatnévre hallgató, továbbá a LaMichaelök, DuJuanok, LeCharliek, DeBillek és egyéb degenerált szülői fantáziával megvert játékosok száma a nullához a lehető legközelebb álljon! Terrance Williamsnek keresztneve is enyhe analfabetizmusra utal a szülők részéről (egyedi designnak elég gyenge), szóval nem kell! :]
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 13 éve
Williams meglepő lenne, ha lecsúszna hozzánk második körben, mert top 3 WR prospect. 1. körben hozható, ott viszont luxus.
több mint 13 éve
A Senior Bowl edzések vége után a Cowboys staff beszélgetett Margus Hunttal, az SMU-ról (DE,6-8,278). A legmagasabb játékos a drafton. Várhatóan 2. kör.Terrance Williams ,WR Baylor, azt nyilatkozna, hogy nagyon szeretne Dez mellett játszani, és szerinte jó duót alkotnának. Ő is potenciális 2. kör. Itt nőtt fel, úgyhogy Jerrynél már egy piros pontja van. Szvsz 2. kört nem elkapóra kéne "pazarolni".
több mint 13 éve
m.espn.go.com/wireless/story?storyId=8874152&city=dallasBleviEgyetértek a cikkel. Ratliff játékánál csak a magatartása volt nagyobb csalódás idén. Oké hogy nem grál lovagok érkeznek az egyetemekről, de gusztustalanul viselkedett az elmúlt két hónapban az a játékos akire elvileg felnéznek a csapattársai.
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 13 éve
m.espn.go.com/wireless/story?storyId=8874152&city=dallas
több mint 13 éve
Guard probléma megoldva: JaMarcus Russell preps for NFL comeback at 308 lbs.Wirtschaftsteilna, a súly kipipálva, most már csak a mozgás- és kézhasználat-technikákat kell megtanulnia...
több mint 13 éve
Ratliff elintézi a DT draftot plusz saját magát is.Egyszerűen nem értem, hogy azután ami történt szezon közben, ilyet csinál. Ahogy említetted, tényleg "elintézte" a DT draftot. Viszont jó hír, hogy a 2. körbe szánt DT, Kawann Short nagyon jó napot tudhat a háta mögött. A NotreDame centerét egyszer úgy (és olyan hamar) odébb tette, hogy a play action-fake se volt még meg. Egész nap szépen mozgott. John Jenkins is szép volt.
nfl.com/news/0ap1000000129906/cowboys-ratliff-charged-with-dwi-after-hitting-an-18wheeler/
Blevi
Guard probléma megoldva: JaMarcus Russell preps for NFL comeback at 308 lbs.
több mint 13 éve
www.nfl.com/videos/dallas-cowboys/0ap2000000129810/Jones-You-gotta-get-out-of-the-ditch-that-we-re-inezt érdemes megnézni,rövid kis riport.
több mint 13 éve
Ratliff elintézi a DT draftot plusz saját magát is.nfl.com/news/0ap1000000129906/cowboys-ratliff-charged-with-dwi-after-hitting-an-18wheeler/
Jerruh bejelentette h JG feladja a playcaller szerepet.
m.espn.go.com/nfl/story?storyId=8869626&city=dallas
több mint 13 éve
Ha most jó SBt összehoz, akkor szinte biztosan elkel a 3. körben. Szezon előtt arról volt szó, hogy első körös lehet, csak "átlagos" szezont nyomott. Mindenesetre tehetséges srác, lehet még belőle valami.McDonald elkezdte puhítani a staffot, ha 3. körig lecsúszik..WirtschaftsteilRóla nem sok jót hallani. Inkább ha 7.ig csúszik.Blevi
"McDonald projects as a second-round player. However, with an exceptionally deep safety class, McDonald could easily fall into the third round, offering the Cowboys extreme value."
szerk: JJ elvileg este (ottani idő szerint este 10) bejelenti a ST változásokat, Callahanről egyenlőre nem nyilatkozik, de 99% hogy ő az új OC.
több mint 13 éve
McDonald elkezdte puhítani a staffot, ha 3. körig lecsúszik..WirtschaftsteilRóla nem sok jót hallani. Inkább ha 7.ig csúszik.
több mint 13 éve
Crawforddal elsősorban LDE-ként számolnak, abba a pozícióba jelenlegi méretei alapján tökéletesen illik. Azért volt szó Meltonról, mert elég gyengén muzsikált a pass-rush tavaly. Ware egyedül aligha tud nyomást gyakorolni állandóan, sérülten még kevésbé. Melton elég jó pass-rusherré nőtte ki magát idén (pro bowl is), és ő az egyik opció FA-ként.először várjuk meg, hogy fog kinézni a csapat február 26-a körül (lásd még: Spencer). ha a jelenlegi gárda marad (mínusz Coleman, mert ő 34 éves lesz), akkor nem kell FA, elég lesz a draftról hozni valakit.
Ratliffre mint 3tech DT-re tekintenek valószínűleg, hacsak nem akarjuk megint közében játszatni. Akkor viszont 1tech pass-rusher kellene, az meg Floyd.Wirtschaftsteil
Az amcsi okosoknál néhány hete felmerült Welker ide hozatala...meg ugye már sérült is volt. van most egy egész jó kis WR csapatunk, Harris, Beasley, Coale. Harris harmadik éves lesz, Beasley asszem második (talán UDFA volt, ha jól emlékszem), Coale szintén második, de ő ezt az évet IR-en töltötte. hárman a talán keresnek harmadannyit, mint Welker.
Hát a tegnapi dropjai után, sztem nem téma... és akkor még a fizetési igényét nem is néztük. beltazor
plusz ha Welkert leigazolnánk, akkor nem maradna pénz Bryantre, Austint pedig tutira el kellene küldeni.
Ha már igazolási pletykák,nagyon ugy néz ki hogy Steven Jackson is lép St. Louisból,bár ő maga azt mondta még a visszavonulás is lehetséges opció számára,én imádnám itt.Nem mint all down back persze,de Murrayvel osztozkodhatna a carryken.Persze lehet hogy sokat kér,meg szerintem lesz is más kérője ráadásul akár kezdő poszttal,de megfelelő pénzért és megfelelő módon használva szerintem közönség kedvenc lenne itt már pár hét után 😊nem hiszem, hogy backupnak bárhova is elmenne, ennyi pénzért meg csak kezdőnek vennék meg.
Welker szerintem se téma,oké a 110 elkapás de ha kulcsfontosságú szituációkban meg rendere droppol akkor köszi nem.Fiatalabb sem lesz ráadásul,sokat is kérne,ezzel együtt biztos vagyok benne hogy ha nem marad a Patsnél lesz olyan aki kifizeti neki a kért pénzt.Cowboykarcsi
a RB amúgyis az a pozíció, ahol a legtöbbet lehet fogni, mert ha jó a falad, akkor egy hátsó körös futó is vígan elszaladgál, ha meg rossz, akkor egy Peterson sem fogja megváltani a világot.
egy hátsó körös picket várok, vagy kettőt.
több mint 13 éve
McDonald elkezdte puhítani a staffot, ha 3. körig lecsúszik..
több mint 13 éve
Ha már igazolási pletykák,nagyon ugy néz ki hogy Steven Jackson is lép St. Louisból,bár ő maga azt mondta még a visszavonulás is lehetséges opció számára,én imádnám itt.Nem mint all down back persze,de Murrayvel osztozkodhatna a carryken.Persze lehet hogy sokat kér,meg szerintem lesz is más kérője ráadásul akár kezdő poszttal,de megfelelő pénzért és megfelelő módon használva szerintem közönség kedvenc lenne itt már pár hét után 😊Welker szerintem se téma,oké a 110 elkapás de ha kulcsfontosságú szituációkban meg rendere droppol akkor köszi nem.Fiatalabb sem lesz ráadásul,sokat is kérne,ezzel együtt biztos vagyok benne hogy ha nem marad a Patsnél lesz olyan aki kifizeti neki a kért pénzt.
The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen