Dallas Cowboys
34 feliratkozó
több mint 7 éve
Beasley - lábsérülés.Már pont lehetett volna örülni, hogy sérülés nélkül megúsztuk.
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 7 éve
megnéztem, de az nfl elbaszta a hozzárendelést, és mivel a full game helyéra az all-22-t tette, ezért a condensed game-et, ahol nem minden zászlót játszanak vissza.szóval baszódjak meg, de nem tűnt nagyon eget rengetően szarnak a fújás.
és Jaylont nem kellett volna kiküldeni, mert bár a HoH megvolt, de nem defenseless playeren, és főleg nem első szándékkal (simán látni, hogy jobb vállal tolta meg a hit sticket, csak a támadó gyorsabb volt, mint gondolta.)
Kamarát amúgy állította meg Jaylon ugyanígy a második negyedben is. lecsúszott kísérlet, de semmiképpen sem alattomos.
igazából a Saints kevés dolgot csinált jól, két közepesen teljesTő csapat közül mi voltunk a jobb.
de majd megnézem a full game-et is, ha lesz rá két-három órám.
több mint 7 éve
szarból várat, érted... ha nincs QB, aki oda tudja dobni, akkor baszhatjuk a route-okatÉn inkább nem. A "Daknek nem kell WR1" teória csúfos kudarcot vallot (amit szépen beláttak és korrigáltak) és Sanjay Lal neve mellé Cooper érkezéséig egyetlen 100 yardos Beasley meccs írható. Coopert se ő tanította meg routeot futni.En meg hozzatennem Sanjay-t isRichardsról amúgy mit gondoltok?Még alapszakasz előtt érdeklődtem iránta Seahawks témában. A nagy off-season hype-ból egyedül a Richard hype állta meg a helyét. Nagyon kemény az arc, ráragad a harcias mentalitása az egész védelemre. Marinelli (és akár Garrett) utóda -- ha valalki el nem csaklizza közben.
Amúgy gratu, komoly volt. Mondjuk a Sanints O érdekesen állt a meccsbe, de ettől még volt ebben meló! 😊
Szóval gratu!
Dissident Aggressor
gyeek
Needa
gyeek
több mint 7 éve
TTN ismét:Ha már gumicica: ez az enyém, most ide is benyomom:
www.bloggingtheboys.com/2018/11/30/18119685/trolling-the-nation-for-saints-cowboys-dallas-defense-is-playing-like-they-have-15-players
gyeek
www.youtube.com/watch?v=_TEmDLzkWY0
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 7 éve
Igen, őt is olvasni. Te látod játszani: annyira fontos a védelemben, mint nálunk Esch? (kb. ha nem játszana, nem lenne védelem, mint Kuechly vagy Giants Collins a 2. évében ugrik be persze a mi Lee-nk mellett. Vagy, hogy ne menjek messze: támadók közül Zeke volt olyan, hogy más lett tőle a csapat játéka).Ez majd átalakul szépen ...of the Year-re.Darius Leonard les az ev ujonc vedoje. Hiaba fasza LVE, Leonard teljesitmenyevel meg o sem vetekedhet. Persze nyilvan azon is mulik majd, ki megy poba es ki nem, de nagyon meglepne, ha nem DL kapna a dijat.
Mikor Kuechly az volt, hasonló statokat hozott. És az ő játéka is eléggé ott van a szeren.
Charlie Firpo
Stez
Szerkesztette: Charlie Firpo
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 7 éve
Mióta stabil kezdő LLVE szerintem neki jobb a teljesítménye. Nem véletlenül lett a hónap újonc védője.Ez majd átalakul szépen ...of the Year-re.Darius Leonard les az ev ujonc vedoje. Hiaba fasza LVE, Leonard teljesitmenyevel meg o sem vetekedhet. Persze nyilvan azon is mulik majd, ki megy poba es ki nem, de nagyon meglepne, ha nem DL kapna a dijat.
Mikor Kuechly az volt, hasonló statokat hozott. És az ő játéka is eléggé ott van a szeren.
Charlie Firpo
Stez
több mint 7 éve
Ez majd átalakul szépen ...of the Year-re.Darius Leonard les az ev ujonc vedoje. Hiaba fasza LVE, Leonard teljesitmenyevel meg o sem vetekedhet. Persze nyilvan azon is mulik majd, ki megy poba es ki nem, de nagyon meglepne, ha nem DL kapna a dijat.
Mikor Kuechly az volt, hasonló statokat hozott. És az ő játéka is eléggé ott van a szeren.
Charlie Firpo
több mint 7 éve
TTN ismét:www.bloggingtheboys.com/2018/11/30/18119685/trolling-the-nation-for-saints-cowboys-dallas-defense-is-playing-like-they-have-15-players
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 7 éve
Teszem hozzá, a LB poszt "elértéktelendését" cáfolandó elég jól elő lehet most venni ezt a csapatot.A Smith - LVE kettős a játék minden elemében remekül játszik, és az amúgy nyilván nem rossz védelemben ez az a csapatrész, ami talán a legerősebb.
Szóval egy jó LB duó igen is nagyon komoly hatással tud lenni egy védelemre.

Liverpool Fc
több mint 7 éve
Ez majd átalakul szépen ...of the Year-re.Nem mondom, hogy nem tolja amúgy keményen a média. Egy végtelenül szimpatikus mentalitású, hozzáállású fehér srác, Dallasban, az ilyeneket szereti az amcsi média is. De rá is szolgál, mert újoncként nyom kb top 5-10 LB produkciót. Ha a Cowboys PO-ba megy (elég valószínű) szerintem nagyon nagy esélye lesz a díjra is. Főleg úgy, hogy egy meccsen kb 15 alkalommal ad róla közelít a Tv.
Mikor Kuechly az volt, hasonló statokat hozott. És az ő játéka is eléggé ott van a szeren.
Charlie Firpo
Sose szimpatizáltam a csapattal, de LVE akkora kedvencem volt a drafton, hogy azóta követem a csapatot jobban és semleges meccseken is már a Cowboysnak drukkolok... O.o

Liverpool Fc
több mint 7 éve
Igen, dumáltunk, ezért is kérdezem, hogy így az alapszakasz végére hogyan látjátok.Richardsról amúgy mit gondoltok?Még alapszakasz előtt érdeklődtem iránta Seahawks témában. A nagy off-season hype-ból egyedül a Richard hype állta meg a helyét. Nagyon kemény az arc, ráragad a harcias mentalitása az egész védelemre. Marinelli (és akár Garrett) utóda -- ha valalki el nem csaklizza közben.
Amúgy gratu, komoly volt. Mondjuk a Sanints O érdekesen állt a meccsbe, de ettől még volt ebben meló! 😊
Szóval gratu!
Dissident Aggressor
gyeek
Mióta nálatok van nézem a meccseket...nagyon tetszik, amit összerakott a "főnökség". Mondjuk Marinellit alapól csípem, mert elbánt vele a sors.
Richardsot meg soha nem engedtem volna el... mindegy ott más volt a story.
Dissident Aggressor
Nagyon jó, ilyen kéne támadó oldalra is.Igen, dumáltunk, ezért is kérdezem, hogy így az alapszakasz végére hogyan látjátok.Richardsról amúgy mit gondoltok?Még alapszakasz előtt érdeklődtem iránta Seahawks témában. A nagy off-season hype-ból egyedül a Richard hype állta meg a helyét. Nagyon kemény az arc, ráragad a harcias mentalitása az egész védelemre. Marinelli (és akár Garrett) utóda -- ha valalki el nem csaklizza közben.
Amúgy gratu, komoly volt. Mondjuk a Sanints O érdekesen állt a meccsbe, de ettől még volt ebben meló! 😊
Szóval gratu!
Dissident Aggressor
gyeek
Mióta nálatok van nézem a meccseket...nagyon tetszik, amit összerakott a "főnökség". Mondjuk Marinellit alapól csípem, mert elbánt vele a sors.
Richardsot meg soha nem engedtem volna el... mindegy ott más volt a story.
Dissident Aggressor
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 7 éve
Ez majd átalakul szépen ...of the Year-re.Mikor Kuechly az volt, hasonló statokat hozott. És az ő játéka is eléggé ott van a szeren.
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 7 éve
És ha valami szart csinálok róla?faszaMeg is van a következő téma...
alatriste
Matthew99
akkor sokáig nem lesz kint Adams... 😕
alatriste

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
faszaMeg is van a következő téma...
alatriste
Matthew99
akkor sokáig nem lesz kint Adams... 😕

Liverpool Fc
több mint 7 éve
Meg is van a következő téma...
alatriste

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
a probléma mindig azzal volt, hogy tyúk vagy tojás : a QB dobja-e üresre az elkapót (vezetve őt) vagy az elkapó csinál szeparációt, hogy a QB megdobhassa.Ezt a dontest mar elotte/nelkule meghoztak. Plusz ha belegondolsz az par elso meccs idejen tele volt a net,hogy mennyire uresen vannak az elkapok.Én inkább nem. A "Daknek nem kell WR1" teória csúfos kudarcot vallot (amit szépen beláttak és korrigáltak) és Sanjay Lal neve mellé Cooper érkezéséig egyetlen 100 yardos Beasley meccs írható. Coopert se ő tanította meg routeot futni.En meg hozzatennem Sanjay-t isRichardsról amúgy mit gondoltok?Még alapszakasz előtt érdeklődtem iránta Seahawks témában. A nagy off-season hype-ból egyedül a Richard hype állta meg a helyét. Nagyon kemény az arc, ráragad a harcias mentalitása az egész védelemre. Marinelli (és akár Garrett) utóda -- ha valalki el nem csaklizza közben.
Amúgy gratu, komoly volt. Mondjuk a Sanints O érdekesen állt a meccsbe, de ettől még volt ebben meló! 😊
Szóval gratu!
Dissident Aggressor
gyeek
Needa
gyeek
Aztan csak nem jon a laszti, vagy par yarddal arreb. lasd a mai Gallup tuldobast, tokuresen.
Needa
Dak-nál csak a második megy, ha látja üresen az elkapót, akkor próbálkozik vele, ha nem akkor marad a dumpoff valahova 5 yardra
körbemegy szépen az olvasásaival, csak nem látja azt, amit mások látnak
hosszúkat is kétféleképpen dob meg: azért, hogy az ellenfél ne adja fel a hosszú védekezést szokott dobálni alibiket jó messzire, amit a WR sem de a CB sem tud elkapni, nehogy INT legyen, meg amikor a WR már 5 yard szeparációban van amikor oda ér az olvasással és megdobja (ez se minden alkalommal jön be, lásd Gallup tegnap)
több mint 7 éve
Egyebkent nem kerdes, o egyertelmuen Marinelli utodja.Richardsról amúgy mit gondoltok?Még alapszakasz előtt érdeklődtem iránta Seahawks témában. A nagy off-season hype-ból egyedül a Richard hype állta meg a helyét. Nagyon kemény az arc, ráragad a harcias mentalitása az egész védelemre. Marinelli (és akár Garrett) utóda -- ha valalki el nem csaklizza közben.
Amúgy gratu, komoly volt. Mondjuk a Sanints O érdekesen állt a meccsbe, de ettől még volt ebben meló! 😊
Szóval gratu!
Dissident Aggressor
gyeek
Ra is szolgal boven.
Gondolom egyebkent is ez volt az eredeti deal, ezert valasztott minket
több mint 7 éve
Ezt a dontest mar elotte/nelkule meghoztak. Plusz ha belegondolsz az par elso meccs idejen tele volt a net,hogy mennyire uresen vannak az elkapok.Én inkább nem. A "Daknek nem kell WR1" teória csúfos kudarcot vallot (amit szépen beláttak és korrigáltak) és Sanjay Lal neve mellé Cooper érkezéséig egyetlen 100 yardos Beasley meccs írható. Coopert se ő tanította meg routeot futni.En meg hozzatennem Sanjay-t isRichardsról amúgy mit gondoltok?Még alapszakasz előtt érdeklődtem iránta Seahawks témában. A nagy off-season hype-ból egyedül a Richard hype állta meg a helyét. Nagyon kemény az arc, ráragad a harcias mentalitása az egész védelemre. Marinelli (és akár Garrett) utóda -- ha valalki el nem csaklizza közben.
Amúgy gratu, komoly volt. Mondjuk a Sanints O érdekesen állt a meccsbe, de ettől még volt ebben meló! 😊
Szóval gratu!
Dissident Aggressor
gyeek
Needa
gyeek
Aztan csak nem jon a laszti, vagy par yarddal arreb. lasd a mai Gallup tuldobast, tokuresen.
több mint 7 éve
Igen, dumáltunk, ezért is kérdezem, hogy így az alapszakasz végére hogyan látjátok.Richardsról amúgy mit gondoltok?Még alapszakasz előtt érdeklődtem iránta Seahawks témában. A nagy off-season hype-ból egyedül a Richard hype állta meg a helyét. Nagyon kemény az arc, ráragad a harcias mentalitása az egész védelemre. Marinelli (és akár Garrett) utóda -- ha valalki el nem csaklizza közben.
Amúgy gratu, komoly volt. Mondjuk a Sanints O érdekesen állt a meccsbe, de ettől még volt ebben meló! 😊
Szóval gratu!
Dissident Aggressor
gyeek
Mióta nálatok van nézem a meccseket...nagyon tetszik, amit összerakott a "főnökség". Mondjuk Marinellit alapól csípem, mert elbánt vele a sors.
Richardsot meg soha nem engedtem volna el... mindegy ott más volt a story.
Sending out an S.O.S
több mint 7 éve
Én inkább nem. A "Daknek nem kell WR1" teória csúfos kudarcot vallot (amit szépen beláttak és korrigáltak) és Sanjay Lal neve mellé Cooper érkezéséig egyetlen 100 yardos Beasley meccs írható. Coopert se ő tanította meg routeot futni.En meg hozzatennem Sanjay-t isRichardsról amúgy mit gondoltok?Még alapszakasz előtt érdeklődtem iránta Seahawks témában. A nagy off-season hype-ból egyedül a Richard hype állta meg a helyét. Nagyon kemény az arc, ráragad a harcias mentalitása az egész védelemre. Marinelli (és akár Garrett) utóda -- ha valalki el nem csaklizza közben.
Amúgy gratu, komoly volt. Mondjuk a Sanints O érdekesen állt a meccsbe, de ettől még volt ebben meló! 😊
Szóval gratu!
Dissident Aggressor
gyeek
Needa
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 7 éve
En meg hozzatennem Sanjay-t isRichardsról amúgy mit gondoltok?Még alapszakasz előtt érdeklődtem iránta Seahawks témában. A nagy off-season hype-ból egyedül a Richard hype állta meg a helyét. Nagyon kemény az arc, ráragad a harcias mentalitása az egész védelemre. Marinelli (és akár Garrett) utóda -- ha valalki el nem csaklizza közben.
Amúgy gratu, komoly volt. Mondjuk a Sanints O érdekesen állt a meccsbe, de ettől még volt ebben meló! 😊
Szóval gratu!
Dissident Aggressor
gyeek
több mint 7 éve
Richardsról amúgy mit gondoltok?Még alapszakasz előtt érdeklődtem iránta Seahawks témában. A nagy off-season hype-ból egyedül a Richard hype állta meg a helyét. Nagyon kemény az arc, ráragad a harcias mentalitása az egész védelemre. Marinelli (és akár Garrett) utóda -- ha valalki el nem csaklizza közben.
Amúgy gratu, komoly volt. Mondjuk a Sanints O érdekesen állt a meccsbe, de ettől még volt ebben meló! 😊
Szóval gratu!
Dissident Aggressor
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 7 éve
Ezt a defense game tape-t asszem sok DC elrakja... Gratulálok!
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 7 éve
- a Saints 2002 óta nem szerzett 180 yardnál kevesebbet offense oldalon- a 2014-es pontnélküli dallasi első félidő után most először csináltak ismét pont nélküli első félidőt
- 2015 novembere óta először csináltak 10 pontot vagy kevesebbet
- Kamara és Ingram 63 yard 18 futás (3,5 yard átlag)
- 3/11 3rd down konverzió
- eddig 416 yardot csinált a Saints per meccs, most 176-ot
- eddig 37,2 pontot átlagoltak, most 10 jött össze
azért ez férfi munkára vall
tekintve, hogy az offense
- a második félidőben nem szerzett pontot (igen, az utolsó percekben csinálhattak volna még, de már letérdelték)
- Zeke és Smith még putridabb átlaggal futott (3,2 yard) mint a másik oldal
- 7 sack-et engedtett Prescotton
- és a defense elveszítette a turnover csatát
Szerkesztette: rva
