Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 12 éve
Bandwagonerként indultam a szezon elején, és hogy mindig jó legyen, az AFC-ben a Broncos-t, az NFC-ben a Seahawks-ot. Az estém úgy indult, hogy rosszul nem járhatok a SB-n, de hajnalra, érezvén, amit éreztem, kiderült, hogy Broncos fan vagyok 😥Annak idején én is így lettem Colts fan. 😀
Go Broncos!Teabee


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Ennyi nyávogás, pedig tök szar ez a denver
több mint 12 éve
Toca, elbeszélünk egymás mellett.És miért nem kellett végül a kutyának sem tebow a ligában?
Egy szóval nem mondtam - sőt, szeretném, ha rámutatnál hol írtam olyat, - hogy PM miatt kapott ki a Denver vagy hogy ő a bűnbak, a felelős.
Annyit írtam, hogy TT alatt nem volt komplett csapat, nem volt kinyalva a feneke, nem volt sztárelkapó-gárdája és nem is volt isten, sem a fia (bocs Sobri), stb., sőt, hatalmas ellenszél jött vele szemben. Egyedül a szurkolók nagy része fogadta el s támogatta. Ennyi.
Ezért fordultam el a csapattól, mikor idejött PM.
Elway bá! Szép volt! Ez a csapat SB-csapat! Aha 😊
Sok sikert "jövőre"!JC6
Volt 3-4 jó meccse, megcsinálta a momentumokat. Ehhez te kötődsz, elvették tőled, világos a sértettség.
De azért ennyi idő távlatából, miközben látjuk, hogy máshol még Gatoradet tölteni sem kellett, tényleg szakadjunk már le...
Az utolsó 2 sorod meg kb magamra emlékeztet, csak az a baj, hogy a 12-13 éves magamra...
Más téma:
www.nytimes.com/2014/02/03/sports/football/the-super-bowl-in-any-language.html?smid=fb-share&_r=0
New York Times cikk Ricsiékről, és az SB közvetítésről. Kb. az egyetlen cikk, amit hajlandó voltam elolvasni a tegnapi nappal kapcsolatban eddig. 😊
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Ja, máskor címezd nekem.Tudom, hogy itt vannak ős-broncos fanok - én is annak számítottam, hiszen 2005 óta "sírok & nevetek" - de pár éve már nem az a csapat, amit megkedveltem.
Attól még, hogy 2011-ben voltam San Diego-ban, nem lettem SD-fan, de van seattle-i kötődésem, ami pár évre visszanyúlik, így engedtessék már meg nekem, hogy nekik szorítsak jobban és örüljek, mikor egy agyonistenített QB szinte ugyanazt éri el két év alatt, mint egy év alatt egy fakezű az ex-csapatomnál. Egyébként meg nem ülök a bandwagon-on, mert pl a negatív mérleggel álló 2010-es szezonban is a csapat mellett voltam (7-9), ahogy az azt követőben is (szintén 7-9)...stb.
A vitát tovább szítani nem akarom.
Elnézést, ha megbántottalak volna vipera.
GBU
több mint 12 éve
Azt hittem egyértelmű, h kinek szól, de akkor elnézést mindenkitől aki magára vette
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
Nem jöttünk kárörvendeni! Rossz szót nem szóltunk! Tiszteljük a Denvert, ismerjük a rossz érzést!JC6A kárörömre meg nem vagyok kíváncsi, sem a tiédre, sem máséra. Miért van az h nekünk a meccs előtt fel lett hívva a figyelmünk, h győzelem esetén ne menjünk át kárörvendeni másik topicba, pedig egy Broncos fanról nem feltételezném, h így tenne, de visszafele meg lehet. Rajtunk lehet kárörvendeni vereség után? Persze h lehet, de akkor nekem meg az "engedtessék meg" h kurávra ne érdekeljen, épp elég szar most enélkül is, neked is szar volt amikor Tebowt szivatták a vereségei miatt, nem??? Nemrég írtad h megkomolyodtál. Régebben könnyen felültél a provokációnak, most az változott, h te provokálsz másokat, ez a megkomolyodás? PM a király, mondhatom nagyon szimpatikus hsz volt, én nem tudom offtopicokba miket irogattál ami miatt fekete bárány lettél, de h pont te gyere ide először trollkodni, azt sose gondoltam volna....
Black_Adder
több mint 12 éve
Kikérem magamnak a Seahawks szurkolók nevében. Az igazi szurkolók nem jöttek kárörvendeni, JC6 csak egy divat bandwagoner. Egyszer nem láttam a topicunkban.JC6A kárörömre meg nem vagyok kíváncsi, sem a tiédre, sem máséra. Miért van az h nekünk a meccs előtt fel lett hívva a figyelmünk, h győzelem esetén ne menjünk át kárörvendeni másik topicba, pedig egy Broncos fanról nem feltételezném, h így tenne, de visszafele meg lehet. Rajtunk lehet kárörvendeni vereség után?Black_Adder
több mint 12 éve
A másik oldalról se kell provokáció. A többségünk Broncos fan volt Tebow előtt is és Tebow után is az maradt. Attól meg valaki nem lesz zombi, h elismeri amit elértünk vele.Sosem gondoltam hogy 2 ilyen szezon után lesz még olyan aki Tíbó répáján lóg... 😀 Hihetetlen néhány ember.silent7939Jaja. Miközben már rég szakkommentátor és maga is letett az NFL karrierről. Ő már belátta, hogy elég alapvető hiányosság egy irányítónál, ha nem tud dobni...
Ez a tebowizmus tényleg vallás vagy valamiféle kábszer, aki rákap, képtelen leszokni róla. Szerintem a hívők még akkor is egy csapatba várják majd, mikor már rég egy nyugdíjasotthonban totyog.Burkus
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
Sosem gondoltam hogy 2 ilyen szezon után lesz még olyan aki Tíbó répáján lóg... 😀 Hihetetlen néhány ember.silent7939Jaja. Miközben már rég szakkommentátor és maga is letett az NFL karrierről. Ő már belátta, hogy elég alapvető hiányosság egy irányítónál, ha nem tud dobni...
Ez a tebowizmus tényleg vallás vagy valamiféle kábszer, aki rákap, képtelen leszokni róla. Szerintem a hívők még akkor is egy csapatba várják majd, mikor már rég egy nyugdíjasotthonban totyog.
több mint 12 éve
Miert megy itt az hogy PM alá lett rakva az elkapógárda?Sőt, DT és Decker PM érkezése ELŐTT lett draftolva, ahogy Julius Thomas is. Tamme, Dreesen, Caldwell és Welker után jöttek, de azért a 4 kulcs elkapóból 3 régebben van itt, mint PM...
DT es Decker is draftolva lett Welker jött egyedülJanek

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
JC6Egy napja sincs, h itt trolloltad PMet, és csak hogy tudjál róla, azt is láttam amikor minden előzmény nélkül a Cards topicban kezdet el fikázni, csak valaki bölcsen törölte mielőtt valaki rárepült volna.
Egyébként tényleg kíváncsi lettem volna, h mire megy Tebow Deckerrel és DT-vel, nem a 100% Orontra szabott zone readdel ...várjunk csak...
Hogy mi lesz a csapattal PM után? Egyszer azt írod, h PMnek semmi dolga olyan keret volt mellette 2 mondattal később meg kérdőre veszed h mi lesz utána. Logikád szerint bármelyik QB beül ide AFC champ.
btw: Super Bowl győzelmet nem lehet építeni, egy Super Bowl esélyes csapatot igen. És mi ott voltunk, meg volt az esélyünk. Persze tudom h minden észérv olyan mint a falra hányt borsó...
A kárörömre meg nem vagyok kíváncsi, sem a tiédre, sem máséra. Miért van az h nekünk a meccs előtt fel lett hívva a figyelmünk, h győzelem esetén ne menjünk át kárörvendeni másik topicba, pedig egy Broncos fanról nem feltételezném, h így tenne, de visszafele meg lehet. Rajtunk lehet kárörvendeni vereség után? Persze h lehet, de akkor nekem meg az "engedtessék meg" h kurávra ne érdekeljen, épp elég szar most enélkül is, neked is szar volt amikor Tebowt szivatták a vereségei miatt, nem??? Nemrég írtad h megkomolyodtál. Régebben könnyen felültél a provokációnak, most az változott, h te provokálsz másokat, ez a megkomolyodás? PM a király, mondhatom nagyon szimpatikus hsz volt, én nem tudom offtopicokba miket irogattál ami miatt fekete bárány lettél, de h pont te gyere ide először trollkodni, azt sose gondoltam volna....
Sajnálom h elvittem rossz irányba a Broncos topicot, de amíg írok ide, sosem fogom indulat nélkül tűrni, h gyalázzanak valakit aki ilyen sokat tett a csapatért. Ahogy Tebownak is a védelmére keltem évekkel ezelőtt, ugyanúgy Elwaynek és Manningnek is... Akkor is, ha korábbi Broncos fan teszi ezt...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
Miert megy itt az hogy PM alá lett rakva az elkapógárda?DT es Decker is draftolva lett Welker jött egyedül
több mint 12 éve
Sosem gondoltam hogy 2 ilyen szezon után lesz még olyan aki Tíbó répáján lóg... 😀 Hihetetlen néhány ember.
több mint 12 éve
Toca, elbeszélünk egymás mellett.Én se gondolom, hogy Tebow isten lett volna, vagy a fia, vagy bármilyen rokona.
Egy szóval nem mondtam - sőt, szeretném, ha rámutatnál hol írtam olyat, - hogy PM miatt kapott ki a Denver vagy hogy ő a bűnbak, a felelős.
Annyit írtam, hogy TT alatt nem volt komplett csapat, nem volt kinyalva a feneke, nem volt sztárelkapó-gárdája és nem is volt isten, sem a fia (bocs Sobri), stb., sőt, hatalmas ellenszél jött vele szemben. Egyedül a szurkolók nagy része fogadta el s támogatta. Ennyi.
Ezért fordultam el a csapattól, mikor idejött PM.
Elway bá! Szép volt! Ez a csapat SB-csapat! Aha 😊
Sok sikert "jövőre"!JC6
Egyszerűen ha ő játszott, akkor azon érződött az isteni gondviselés jelenléte.
A materialisták számára meg úgy mondom, hogy többet teljesített, mint amire a fizikai, egzaktul mérhető sportbéli képeségei predesztinálták volna.
A tehetsége, a képességei, stb. mind alulmúlták az erdményességét.
Egy jó GM erre építhetett volna.
De nem így történt, jött egy sokkal tehetségesebb, sokkal jobb képességű QB, akinek az eredményesége (a mai napig, jelen csapatánál) nem éri el a képességei által elérhető maximumot.
Az elsőben benne van a SB-győzelem lehetősége, a másodikban eddig nem materializálódott.
Így summáznám.
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Toca, elbeszélünk egymás mellett. Egy szóval nem mondtam - sőt, szeretném, ha rámutatnál hol írtam olyat, - hogy PM miatt kapott ki a Denver vagy hogy ő a bűnbak, a felelős.
Annyit írtam, hogy TT alatt nem volt komplett csapat, nem volt kinyalva a feneke, nem volt sztárelkapó-gárdája és nem is volt isten, sem a fia (bocs Sobri), stb., sőt, hatalmas ellenszél jött vele szemben. Egyedül a szurkolók nagy része fogadta el s támogatta. Ennyi.
Ezért fordultam el a csapattól, mikor idejött PM.
Elway bá! Szép volt! Ez a csapat SB-csapat! Aha 😊
Sok sikert "jövőre"!
több mint 12 éve
Nehéz lesz továbblépni sokaknak, de azért én igyekszem majd a szépre emlékezni, meg hát COME ON, a csapatunk a SB-ban játszott, 15 év után!!! Ennél nem kívánhat senki többet, egy meccsen bármi lehet, de odajutni azért nem mindenkinek sikerül, én ezt fogom szem előtt tartani!nem említve azt hogy bízom benne hogy Moore és Wolfe is egészségesen tér vissza
Remélem Champ marad még egy évet, Von és Clady teljesen rendbe jön, Harris is és marad is, akkor már tényleg akármi lehet jövőre és lehet még újra SB is!StormST
csalódott vagyok én is, nem kicsit
DE ha valaki szezon előtt azt mondja SB-t játszunk aláírom, nem jó érzés kikapni (főleg így) de sok csapat a kapu előtt is szeretne ácsorogni
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
Toca, én egyetértek veled a leírtakban, de az érem másik oldala, hogy állandó seggnyalása a QB-knak van.Mindenki őket ajnározza, ha nyernek és dob y TD-t, mert ő a zseni. Szinte soha nincs arról áradozás, legalábbis arányaiban, hogy az OC és a HC milyen gameplant rakott össze, milyen routeokat hívtak adott esetben, az elkapók milyen jól végezték a dolgukat, az O-line menynire védte meg. Főleg utóbbi is, hisz PM tényleg akkora zseni, hogy ha van helye, ideje, akkor bérkit szétdobál, no de ha nincs.... Pont ugyanúgy többtényezős a siker, mint a bukás. Ezzel most nem PM-be akarok rúgni, mert nyilván marhaság az ő nyakába varrni, sőt, így kikapni, ezt nem is kívánom senkinek. Jobb lett volna szoros, jó meccsen látni😊😊 Bocsánat.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 12 éve
Nehéz lesz továbblépni sokaknak, de azért én igyekszem majd a szépre emlékezni, meg hát COME ON, a csapatunk a SB-ban játszott, 15 év után!!! Ennél nem kívánhat senki többet, egy meccsen bármi lehet, de odajutni azért nem mindenkinek sikerül, én ezt fogom szem előtt tartani!Remélem Champ marad még egy évet, Von és Clady teljesen rendbe jön, Harris is és marad is, akkor már tényleg akármi lehet jövőre és lehet még újra SB is!

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
Ha ennyi év NFL követés után csak annyira futja neked, hogy szerinted annak, hogy nem nyert a Broncos SB-t csak a QB az oka és mikor Tebow itt volt csak miatta nyert a Broncos akkor annyira egy szürreális világba élsz, hogy hihetetlen.Egy skálán nem is tudnám hova tenni azt a kicsinyességet, h valaki minden egyes Broncos vereség után eljön ide osztani az észt, h mekkroa egy szar ez a Manning, nem is a legyőző csapat jó, csak Manning és a Broncos szar. Fontosabb belerúgni a haldoklóba, mint örülni saját új csapata győzelmének, az igen. pesze a győzelmek alatt, amikor dőltek a rekordok és jól játszott a csapat, akkor a hallgatás, de minden egyes vereségre rá kell ugrani...Nyugodtan címezhetted volna nekem, nem lett volna sértődés. Így viszont kicsit zavaró.
Köszönet minden látogatónak, akivel ez a vereség nem feledtette azt a csapatot, amelyik idáig eljutott és aki nem azzal a szándékkal jött, h forgassa a kardot a sebben...Black_Adder
Amúgy szerintem ebbe fölösleges belemenni. Ám még egyszer szeretném utoljára leírni a véleményem ezzel kapcsolatban s utána itt hagyni ezt a topikot.
1. nem emlékszem olyanra, hogy a 3 vereség után idejöttem volna osztani az észt meg szarozni.
2. sem Manninget nem szaroztam.
3. a győzelmekkel és rekordokkal ki lehet törölni, ha nincs SB.
4. én nem felejtem el a csapatot, a mai napig a kocsimon van a logójuk, viszont sok mindennel nem értettem egyet, aminek nem egyszer hangot adtam itt. attól még, hogy most sírva veritek a billentyűzetet és engem kiáltotok ki főellenségnek, még nem lesz jobb az életetek, sem olcsóbb a kenyér és egy újabb SB-gyűrű sem lesz Peyton vitrinjében.
Végezetül. Nekem csak annyi volt az elmúlt két évben a problémám, hogy egy SB-győztes elit QB alá olyan csapatot toltak - legfőképpen a második évben - hogy jószerivel dolga sem volt. Mégsem sikerült megnyerni az áhított trófeát, sem az első, sem a második évben. Sokszor ugyan elrugaszkodtam a valóságtól, mikor itt volt Tebow, és nagyon is belelovaltam magam dolgokba, de engedtessék már meg most egy kis káröröm! Hiszen Timmy-re nem volt szabott playbook, nem kapott 5 elit elkapót, nem bízott benne sem az edző, sem Johnny boy, mégsem kapott második esélyt! Ez fáj a legjobban. De ezek az idők elmúltak és többet én nem hozom ezt fel sehol. Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy mi lesz majd akkor, ha PM visszavonul?!
A másik dolog meg az, hogy lehet, hogy egyesek már akkor Indy meg PM-fanok voltak, mikor én még azt sem tudtam mi az az nfl, de azt sem nyeltem le a mai napig, hogy pont ők jöttek ide PM-mel együtt és osztották az észt. Továbbá az utóbbi 1-2 évben eléggé megváltozott egy a topik, rossz irányba, remélem eme vereség után páran leszállnak a vadlóról.
Hajnalban lett vége a szezonnak, szerintem hosszú ideig nem fog SB közelébe jutni a Broncos, de ne legyen igazam.
Legyetek hát büszkék a rekordokra! Sok sikert!
God bless!JC6
Bármennyire is összevan rakva ez a Denver PM alatt , a Seahawks egy sokkal jobban összetett csapat.
Ráadásul összerakhatsz egy védelmet ha a CB 1. , Safety 1. (És2?? ). DT 1, OLB 1.( aki ligaszintű pass rusher) hiányzik.
Ezt a Seattlet egyféle képpen lehet megverni, ha a falukat ami bár a végén feljavult, de korántsem jó egység demoralizálod. Erre a Denvernek nem volt fegyvere, fordítva viszont megcsinálta a Seattle, mert ez a D nem csak egy, hanem majdhogynem a játék minden elemében tud maradandót hozni és a serülések is elkerülték.
Amúgy azt gondoltam, hogy felnőtt emberek akik már több éve követik az NFL-t feltudnak ahhoz nőni, hogy 1-1 vereséget ne csak a QB nyakába varjanak, de úgy tűnik tévedtem.
több mint 12 éve
Hypofx
310
Mondjuk így is elvitte PM a médiát, mert többet látok arról hogy elvesztette, mint arról hogy a Seahawks megynerte.Jobb lett volna egy szorosabb mecs, de a tényen nem változtat. Minden tiszteletem a Broncos-é, nagyon szuper alapszakaszt raktak össze.
több mint 12 éve
PM nélkül tényleg nem lettünk volna sehol, ahogy Fox nélkül se, de még a nagyot hibázó Ramirez is nagyon sokat tett hozzá ahhoz, hogy SB résztvevők lehettünk, nem szabad most bűnbakot keresni, vagyis felesleges, mert kb. mindenkit elő lehet venni ezért a meccsért, nem volt szerintem olyan, aki pályára lépett és valamilyen szinten ne hibázott volna, ennyire volt szörnyű az egész...Jobb volt ez a Seahawks, ezt hülyeség lenne nem elismerni, de azért ekkora különbség messze nem volt a két csapat között a meccs előtt, de közben sajnos igen...
Tényleg, mi volt az az utolsó napos költözés, amiről Ricsiék beszéltek? Erről lemaradtam, keveset voltam netközelben az utóbbi pár napban sajnos...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
Urak, igy fel nappal a meccs utan csak egy sokszor hallott, de igaz kliset szerettem volna mondani: fel a fejjel! Ez a nap nagyon nem jott ki nektek jol es a szamok nem tukrozik a ket csapat kozotti kulonbseget. Ez persze nem adja oda a trofeat a csapatnak, de ettol fuggetlenul igaz. Es at is tudom erezni a dolgot, mert 2006-ban uber gaz volt, mikor a Steelers megverte a kedvencemet. Es ott reszben meg ra is tudtam fogni a birokra a vereseget. Reszemrol nyolc evet vartam erre a pillanatra es igy megnagyobb az orom, de ugyan akkor ertem, ha sokan el vannak keseredve. Szoval a lenyeg, hogy sok van meg ebben a keretben, erdemes lesz varni az offseason torteneseit.
-- TIME I'AM! --
több mint 12 éve
C'mon man! Persze. 😊Bizony meg. Hát a kulcstartód?JC6...JC6A plüssló megvan még?szaba
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Bizony meg. Hát a kulcstartód?...JC6A plüssló megvan még?szaba