Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 12 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 290 — NFL bracket champion '26
Tény, ami tény h Scifres alapvetően is TOP3 punter, de ha PM ellen kell játszania mindig god mode-ba kapcsol és akk már az szar rúgás tőle ha inside 10-et rúg és nem inside 5-öt.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Hogyhogy passz orientált? A pass/rush arányunk teljesen átlagos (5 a 4 arányban passzolunk), sőt, inkább a liga "futósabb" feléhez tartozunk ezzel. És az elmúlt 4 meccsen 104, 280, 132, 154 yardokat futottunk, remek yard átlaggal. Sőt, 100 yard alatt idén tulajdonképpen csak 3-szor futottunk, az első fordulóban a Ravens ellen, aztán a Colts és most a Bolts ellen. Ez utóbbi kettőnél szaladni kellett az eredmény után, így nem is nagyon hívtunk futásokat. Ha valamitől nem tartok a playoff tekintetében, az pont a passz orientáltság. Biztos, hogy fogunk tudni futni rendesen - ha lesz rá lehetőség, nem kell megint az eredmény után szaladni.peterk2005
Én csak arra szerettem volna célozni, hogy keveset futunk. Mint később írták is, nem ligaelit futás elleni védelmekkel találkozott a csapat, ami nem túl jó előjel.
Amikor sok yardot engedélyeztek az ellenfelek a földön (104, 280, 132, 154) az azért volt, mert a passzt akarták megfojtani, nem a futást, mivel a kettő egyszerre nem megy.
Igaz, egy meccset sem néztem meg az utóbbi hetekben, csak az összefoglalókat, illetve pár cikket elolvastam, de szerintem ahhoz, hogy ez a Broncos SB-t nyerjen, bizony kell a jó futás. Én nem arra élezném ki, hogy nincs vezér, meg gyengébb a védelem, mint tavaly (amikben persze van igazság), meg arra sem, hogy az edzői stáb az utóbbi idők sikeressége végett kicsit elbízta volna magát. Pusztán csak azt mondom: egyre kiszámíthatóbb az O#, és ha azt megfojtják, vagy korán leparancsolják a pályáról, mert mondjuk 10-ből 8x passzjátékot hívnak, akkor esélye sincs ennek a gárdának. Az OL sem a legjobb, egyre többször kerülnek PM-hez közel, szóval nem egy életbiztosítás ez a "passzorientáltság". Mint mondtam, szerintem. Ti többet tudtok, tapasztaltabbak vagytok, nézitek a meccseket, statisztikáztok, engem viszont már annyira nem érdekel, így valós, hogy több hülyeséget hordok össze. Amiért elnézést.
GO 'HAWKS!
😀
több mint 12 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 818 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ja, és mindehhez jön az én személyes karma dolgom, ami egy hülyeség, de nem tudok szabadulni tőle. 😊 Tavaly 2-3 után - pontosabban a Chargers elleni félidei 0-24 után - gyakorlatilag minden összejött a csapatnak az alapszakaszban, úgy nyertük a meccseket, hogy mindig felénk dőltek el a momentumok. Aztán jött a playoff és az ismert események. Idén a Dallas meccs volt az egyetlen ahol a momentum felénk dőlt el, a többi meccsen, ahol momentum egyáltalán szóba jöhetett az a Colts a Pats és a tegnapi meccs. A Colts ellen ugye goal line-on fumbliztuk el a győzelmet, a Pats ellen meg az ST bénázás, most meg a már leírt hibák. Ha a karma marhaságom bejön, akkor mindez a playoffban fog idén megfodulni. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 818 — The only discipline that lasts, is self discipline
Adder-el értek egyet, a védelem - ill. ST - legnagyobb gondja nem az, hogy nem olyan jó, mint tavaly, hanem az, hogy meccsek óta elfelejtett momentumokat teremteni. Sőt, az ellenkezőjét teszi, sorban momentumokat ad az ellenfélnek. Kezdve a Pats elleni overtime punt return marhulástól a visszahordott kickoffon át vasárnap éppen a legrosszabbkor elkövetett - többször - mentális hibákig. Beugrás negyedikre, ésatöbbi. Túl nem akarnám dimenzionálni azért a dolgot, mert vasárnap pl. az offense is 3 vagy mennyi false startot csinált, miközben az egész idényben összesen nem csinált ennyit. És látszott, hogy Manning az egész meccsen perel az elkapókkal is, mert összevissza futkároztak, nem értették meg egymást. Szóval lehet, hogy egyszerűen most a csütörtöki meccsig kevés volt az idő, és mentálisan se tudtunk korrekt állapotban pályára lépni. Az idény ebben a szakaszában, amikor egy csomó játékos - PM-el az élen - eleve nem is edz csak pénteken, és a gameplan napján kell pályára lépni (általában csütörtök a gameplan nap), bejöhet egy ilyen off-nap.

Ezzel együtt a védelemben és az ST-ben azért nem csak off-nap volt, csak ez még rá is tett. No, meg a Chargers stílusa, ami nem nekünk kezdvezett. A védelem jelenleg olyan, hogy a meccs bizonyos szakaszaiban szinte pályán sincs, de aztán odateszi magát. Pl. nem tudom ki konstatálta, de a denveri a liga legjobb 4. negyedes védelme pontszámban, turnoverben és fumble-ben is. (Legalábbis múlt héten még az volt). Azaz tud(na) momentumokat gyártani, éppen annyit, amennyi az offense-nek kell, de vasárnap nagyon nem működött a Chargers ellen, ahol nincs egy explosive offense, de a jó fal és Rivers megbízható rövid passzos játéka és két jó futó miatt képesek landatartósan, komótosan 8-10 perces drive-okat vezetni. Ezzel, 4-5 percet úgy is levesznek az óráról, ha csak a fél pályáig jutnak el. És itt jött ki , hogy a denveri D nem tudta 1-2 down-on belül lezavarni őket a pályáról a meccs jelentős részében. És emiatt volt nagy jelentősége annak az 1-2 védelmi hibának is, mert ezek egyenként plusz 5-6 percet vettek el az időből. Így a szokásos 12-13 helyett volt kb. 8-9 offensive drive, aminek fele a tízesen belülről indult. Ez pedig alapból limitálja a sikert bármilyen offense számára, a Denveri számára is - amelyik ráadásul szintén saját szintje alatt játszott.

Amiért nem aggódom, az az, hogy azért ahhoz, hogy mindez sikeres legyen, ahhoz - azon kívül, hogy természetesen McCoy-t és Riverséket dícséret illeti meg - sok mindennek össze kell állni. Először is kell egy megbízhatóan, lassan, de haladni tudó offense, kell még hozzá hogy a denveri védelem se megállítani ne tudja, de még hibázgasson is, és kell denveri oldalon gyenge, az ellen oldalon viszont remek ST játék, hogy sokszor a tízesünkre szorítsák Manningéket induláskor. És még kell az is, hogy a Denver offense gyengébb napot fogjon ki. Ilyenre egyrészt nem sok csapat (még playoff contender sem) képes, másrészt ez inkább nem is a csapat erején, hanem az adott napon és némileg a meccs forgandóságán múlik. Képes összejönni egy Dallas ellen, egy Pats ellen, miközben a Chiefs ellen pl. egyik alkalommal sem. (Sem a Ravens ellen, és amúgy az idény zömében). Ez igaz lesz a playoffra is. Láttuk, hogy lehet megállítani a Denver offense-et, de csinálja ezt meg valaki, ha nem jön össze egy napra az, hogy se a denver D, se ST, se az O nem játszik a saját szintjén. Megtörténhet persze, de nem nagyobb a valószínűsége most a Chargers meccs után, mint bármikor előtte. Ez az egy meccses playoff kockázata. Nincs tökéletes csapat, egy meccsen pedig bármi megtörténhet.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 475
Nem az O val van a baj, hanem a momentumra képtelen D-vel, illetve a formaidőzítéssel én nem a 2007-es Pats-el hasonlítanálak titeket össze hanem az (asszem 2011-es) Packers-el. A végére leültek aztán jött a semmiből a Giants..
Nagyon nehéz újra felpörgetni egy kiválóan kezdő majd visszaeső gárdát újra, és Adder-al ellentétben én nem látnám a megváltót Bailey-ben aki gyakorlatilag végigszenvedi ezt az évet.
Most kell nektek is egy igazi vezér, tavaly Lewis végiglökte a PO-n a Ravens-t, nem tudom, hogy nálatok van-e erre alkalmas játékos vagy edző a csapatban.Ha van akkor SB-t nyertek, ha nincs...gordon
A védelmünk gyengélkedése elsősorban mentális gyengeségre vezethető vissza. Ezt támasztja alá a rengeteg fölösleges zászló, a 3&longra beszopott hosszú playek. Nem egy általánosan rossz védelemről van szó, mert akkor nem tudnák ideig-óráig se bezárni az ajtót, márpedig minden meccsen volt egy hosszabb-rövidebb periódus, amikor magukra találtak.

Azon kívül én nem Bailey visszatérésétől várom a megváltást, hanem Bailey, Woody és Wolfe visszatérésétől, és ide veszem még Ihenacho-t is. A jelenlegi 3 leggyengébb pont az Webster, Lenon és Bolden, ők ezzel háttérbe szorulnának, már csak ezért is előrelépés lenne. Azon kívül Bailey-re nem jellemzők a mentális hibák, ellenben a sok fiatalra a védelemben, akik nagy része eleve úgy kezdte az évet, h csere, és hirtelen szakad rá a nagy teher a sok sérüléssel. Azon kívül nekem nem is megváltás kell, csak egy megbízhatóan közepes védelem. Bailey már majdnem játékra kész, amikor visszajön még kicsit rozsdás lesz, de még mindig van 2 meccse az lerázni magáról, és nem olyan jónak kell lennie, mint tavaly, hanem mint Webster év elején, ez pedig nem lehetetlen, nem hiú ábránd... Woodynak se kell olyan jól játszania mint év elején, ahhoz h upgrade legyen Lenonhoz képest.

Most ebből a védelemből valamilyen oknál fogva ki lett szedve Woody, és akkor se lett visszatéve, amikor szenvedtünk. Egyrészt Lenon nem volt jó, sőt, másrészt ha van vezére a védelemnek az ő, harmadrészt ő a playcaller a védelemben. Egy eleve mentális problémákkal küszködő alakulat ezt nem bírja el. De Bailey egyrészt upgrade lesz, ha nem Harrisnél és DRC-nál nem is lesz jobb, Websternél akkor is, Wolfe is upgrade a falba, Woody is upgrade Lenonhoz képest gyengébb napjain is és Ihenacho is az Bodlenhez képest. Nem hülyeség most megnézni, mit tudnak a cserék, még időben megtettük ahhoz h lássuk kevesek. Legkésőbb a PO-ra vissza kell térniük mindkettőjüknek.

Mentális hibákról beszélve, Hollidaynek semmi önbizalma, pedig difference maker lehetne, de az O-ban is láttunk sok fumble-t mégha egy ideje el is hagytuk, de droppok továbbra is vannak.

Röviden, a csere D játszik, ami viszont a PO-ra jobban hasonlíthat a kezdőhöz, és elsősorban mentális problémákat kell kinőni, ami azért jobb, mint egy általánosan rossz védelem, mert azt semmi esetre se lehet PO-ra helyre rakni, a mentális problémákat viszont esetleg ki lehet nőni, például hiányzó veteránok visszatérése sokat segíthet ezen. Nem lesz olyan védelmünk mint tavaly, de nem is feltétlen kell.

A Ravens hasonlat nem jó, nekünk nem kell h a védelem vagy az ST bármit is hozzá rakjon a játékhoz, csak ne vegyen el. Az offense meg nem ült le, volt egy gyenge meccse, ennyi. Egy hete még a rekordokat próbáltuk összeszámolni, jövőhéten újra így lesz, nem kell tőlük feltámadás. Annyit azért hozzá fűznék, h Lewis Bailey-hez hasonlóan szenvedte végig az évet, mégis megváltó lett....

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 923 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Hogyhogy passz orientált? A pass/rush arányunk teljesen átlagos (5 a 4 arányban passzolunk), sőt, inkább a liga "futósabb" feléhez tartozunk ezzel. És az elmúlt 4 meccsen 104, 280, 132, 154 yardokat futottunk, remek yard átlaggal. Sőt, 100 yard alatt idén tulajdonképpen csak 3-szor futottunk, az első fordulóban a Ravens ellen, aztán a Colts és most a Bolts ellen. Ez utóbbi kettőnél szaladni kellett az eredmény után, így nem is nagyon hívtunk futásokat. Ha valamitől nem tartok a playoff tekintetében, az pont a passz orientáltság. Biztos, hogy fogunk tudni futni rendesen - ha lesz rá lehetőség, nem kell megint az eredmény után szaladni.peterk2005
Mondjuk az érdeeks,hogy ahogyan néztem, idén 1 olyan csapattal játszottatok amelyik most a Top10 futás elleni védelem között van, az első héten a Ravens ellen, ahol kb 60 yardot futottatok.
Szerintem Top2 mindenképpen a passz-O# minden szempontból, viszont lehet,hogy a futást pont ez húzza fel,hogy le kell menni coverbe, nem lehet tömni a boxot.
Pats ellen is úgy jött össze 220 yard Morenónak,hogy feladta a futás elleni védelmet a Pats.
Persze annyi statisztika van, annyira egymásra ható dolgokról,hogy nehéz szétválasztani a kettőt, de Moreno sem véletlenül idén találta meg a "cipőjét", amikor az elmúlt évek egyik legjobb passzjátéka állt össze, nem csak az AFC-t tekintve, de az egész ligát is.
több mint 12 éve
obraz 170
Fox: They were better
több mint 12 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 597 — JAFL Tampa GM
Hogyhogy passz orientált? A pass/rush arányunk teljesen átlagos (5 a 4 arányban passzolunk), sőt, inkább a liga "futósabb" feléhez tartozunk ezzel. És az elmúlt 4 meccsen 104, 280, 132, 154 yardokat futottunk, remek yard átlaggal. Sőt, 100 yard alatt idén tulajdonképpen csak 3-szor futottunk, az első fordulóban a Ravens ellen, aztán a Colts és most a Bolts ellen. Ez utóbbi kettőnél szaladni kellett az eredmény után, így nem is nagyon hívtunk futásokat. Ha valamitől nem tartok a playoff tekintetében, az pont a passz orientáltság. Biztos, hogy fogunk tudni futni rendesen - ha lesz rá lehetőség, nem kell megint az eredmény után szaladni.peterk2005
Nem az O val van a baj, hanem a momentumra képtelen D-vel, illetve a formaidőzítéssel én nem a 2007-es Pats-el hasonlítanálak titeket össze hanem az (asszem 2011-es) Packers-el. A végére leültek aztán jött a semmiből a Giants..
Nagyon nehéz újra felpörgetni egy kiválóan kezdő majd visszaeső gárdát újra, és Adder-al ellentétben én nem látnám a megváltót Bailey-ben aki gyakorlatilag végigszenvedi ezt az évet.
Most kell nektek is egy igazi vezér, tavaly Lewis végiglökte a PO-n a Ravens-t, nem tudom, hogy nálatok van-e erre alkalmas játékos vagy edző a csapatban.Ha van akkor SB-t nyertek, ha nincs...
több mint 12 éve
obraz 170
Ki mozdult be Chargers puntnál a saját 10esük környékéről?obraz
Irving.Black_Adder
"Legjobbkor".😒
Ha akkor csak egy TD hátrányban fordulunk rá a 4. negyedre, még akármi is lehetett volna ahogy a közhely tartja. 😊
több mint 12 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 475
Ki mozdult be Chargers puntnál a saját 10esük környékéről?obraz
Irving.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
obraz 170
Ki mozdult be Chargers puntnál a saját 10esük környékéről?
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Black a helyzet az h Freeney, Alexander, Floyd hármast leszámítva minden sérültünk mostanra felépült, ez már messze nem a szezonközi kórházcsapat, pláne az utóbbi éveket figyelembe véve, 3 kezdő kidőlése meg nem hinném h kiugró lenne a ligában.empty taxi
Szerintem nem is a Chargers-re gondolt, mint szóbakerült riválisra.😊

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 290 — NFL bracket champion '26
Black a helyzet az h Freeney, Alexander, Floyd hármast leszámítva minden sérültünk mostanra felépült, ez már messze nem a szezonközi kórházcsapat, pláne az utóbbi éveket figyelembe véve, 3 kezdő kidőlése meg nem hinném h kiugró lenne a ligában.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 475
A 3rd downokon ment el a meccs mindkét oldalon.
Akiket felmentenék a lebaszás alól azok Malik Jackson, Chris Harris és Trevathan a védelemből, Caldwell az offenseből

A többiekre mind vizes lepedő. Ez vonatkozik a coaching staffra. Már melegében is kiborultam a sok zászlón, de basszus 2 12men on the field büntetés az nagyon komoly mentális gondokra utal. Egy dolog Woodyt "pihentetni" amikor megy a csapatnak, más dolog amikor küszködünk, a védelemből hiányzott egy vezér. Én abban bíztam, h ahogy jönnek vissza a sérültek úgy kezd összeállni a védelem, és pont mire jön a PO, addigra lesznek csúcsformában. Erre most kezd végképp szétesni. És ennek nem tett jót Lenon és Bodlen behozatala. Webster pedig szinórban a 3. gyenge meccsét hozza, és mostanra szépen kipécézték maguknak a gonosz ellenfél irányítók. Nagyon kéne neki egy kis szünet, limit a snapszámokban, mielőtt teljesen szétesik a játéka. A legjobb az lenne, ha Bailey visszajönne a kezdőbe... Ez a "csere D" most már nem meccsről-meccsre fejlődni fog, hanem összeroppani a nyomás alatt, ennél fogva nagyon kéne a rutin...

Nem tudom mi van valójában Woody mellőzése mögött, a média egyre többet találgat, ha valóban csak azért pihentetjük, h PO-ra friss és fitt legyen akkor OK, de Lenon erőltetése eddig 1 meccsbe került, és a Texans ellen se lesz könnyű, szoros meccseken kapnak ki

A Broncos védelem akkor jó, ha a front7 megfogja a futást és játszhatunk 2 deep safetyvel. Ez volt a recept tavaly Rahim Moore-ral és Mike Adams-szel. És erre Bolden - stílusából fakadóan - akár jobb is lehetne mint Ihenacho. De nem az, jelenleg Ihenacho sokkal jobb játékos, mint Bodlen, viszont deep safetynek ő se életbiztosítás. A védelem evolúciója szempontjából Ihenachonak fejlődnie kéne emberezésben, vagy elsősorban futásokhoz használni, míg hosszabbítunk Mike Adams-szel és vele rotáljuk, vagy Quinton Carterrel, bár 2 év IR után az ember nem sokban reménykedhet. Vagy hozzunk egy safetyt, idén is próbálkoztunk az FA-n, de Woodsonról lemaradtunk, Jammer meg annak nem vált be, csak CB depth lett belőle...

Ha a támadóknak jól megy, akkor ez a védelem nem fogja elrontani, viszont ha Manningéknek nem megy, megnyerni se fogják a meccseket, legalábbis a tudomány jelen állása szerint erre nem számíthatunk. Ennél fogva hiába lett mégerősebb az offense, összességében a tavalyi csapat - ami sokkal-sokkal szerencsésebb votl a sérülésekkel - jobb formában ment a PO-ba. Ugyanakkor kivétel nélkül mindegyik PO csapat gyengébb tavalyhoz képest az AFC-ben, és a tavalyi 1&downhoz hozzátartozik, h 10ből 7× szerintem vertük volna a bajnokot.

Ja és kövezzetek meg miatta, de McCoy miatt szurkolnék a Chargersnek h jussanak be a PO-ba, még akkor is ha pont McCoy miatt őket tartanám a legveszélyesebbnek ránk nézve és hát fogalmazzunk úgy, hogy nem feltétlen tudok minden játékos személyével személyiségével azonosulni... Persze a Patset verje csak meg a Ravens vagy a Dolphins, vagy mindkettő, mert a #1seed mindig jobb, mint a #2seed...

Ha már szóba került a rivális, érdekes hogy őket nálunk is jobban sújtották a sérülések, de őket inkább összekovácsolta és feltüzelte mindez, mi meg a szezon elején felszívtuk magunkat, de miután csak nem javult a helyzet sérülés fronton, fokozatosan visszaestünk. Von Miller visszatérése aztán lendített valamit, de nem fordította meg a trendet. Nála nagyobb visszatérőnk pedig nem lenne, de azért ha egyszerre visszajönne Bailey, Wolfe, sőt ideveszem Woodyt is, akkor egy másik védelemről beszélnénk...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 818 — The only discipline that lasts, is self discipline
Hogyhogy passz orientált? A pass/rush arányunk teljesen átlagos (5 a 4 arányban passzolunk), sőt, inkább a liga "futósabb" feléhez tartozunk ezzel. És az elmúlt 4 meccsen 104, 280, 132, 154 yardokat futottunk, remek yard átlaggal. Sőt, 100 yard alatt idén tulajdonképpen csak 3-szor futottunk, az első fordulóban a Ravens ellen, aztán a Colts és most a Bolts ellen. Ez utóbbi kettőnél szaladni kellett az eredmény után, így nem is nagyon hívtunk futásokat. Ha valamitől nem tartok a playoff tekintetében, az pont a passz orientáltság. Biztos, hogy fogunk tudni futni rendesen - ha lesz rá lehetőség, nem kell megint az eredmény után szaladni.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Ennyire passz orientált O#-el én nem sok esélyt látok egy esetleges SB-győzelemre. 18 kőkemény futott yard...

Tudom, hogy bármi történhet még a hátralévő fordulókban, de nagy valószínűség szerint lesz egy bostoni - túra. Ott meg nem sok esélyt adok a csapatnak.

De hol van még az?
több mint 12 éve
xrace77 Denver Broncos 4 716
2. negyed közepétől kezdtem érezni, hogy ez a meccs nem biztos, hogy meglesz, (idén először).
McCoy nyerő gameplant rakott össze. Ezerszer elcsépelt közhelyet váltotta valóra. (Öld az órát,tartsd lent a Broncos O#-t) 177 futott yard melé elég volt Riverstől 166 passzolt yard (Ilyen szintű QB-nak ez szinte alap) + teljesen megfolytották a mi futójátékunkat (18 (!) yard 😀😀 ) óriási különbség alakult ki a labdabirtokásban (39-21perc). Ennek ellensúlyozására szinte tökéletes passzjáték kellett volna, miért is lett volna, ha a csapat többi része is gyengébb napot fogott ki.
D#-től nagyon hiányzott a labdaszerzés.

Nem célom egy emberre kihegyezni a vereséget, csak nagyon megmaradt bennem az eset.
Talán a 2. Chargers puntnál Holliday 5yardon faircatchet jelzett, mikor előtte legalább 10-15 yard szabad terület volt.

No. 1 seed még nem úszott el. (Miami nem rossz csapat 😊 )
több mint 12 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 818 — The only discipline that lasts, is self discipline
Borzalmas meccs volt, mind offense mind defense oldalon. Az offense gyengélkedését mondjuk meg lehet bocsájtani, mert egyrészt ők viszik a hátukon a csapatot, 1-1 gyenge teljesítmény óhatatlanul előjön. És tulajdonképpen várható is volt, hogy pont ilyenkor, hiszen rövid hét, plusz az ellenfél edzője a tavalyi offensive coordinator, így kívül-belül ismeri még a denveri offense-t. Ehhez még hozzájött, hogy részben megint az ST bénázás (Hollyday nagyon rossz mostanában), részben a Chargers punter kiváló rúgásainak köszönhetően a drive-ok felét a tíz yardon belül kellett indítani, amiben benne van a 3&out, mert ott nagyon leszűkül a playbook. Háromszor benn is ragadtunk, ebből egy drop miatt, és volt egy negyedik amikor kijöttünk, de akkor jött a Manning INT. Lényegében minden momentumot elbuktunk.

A playoff miatt (egyelőre) még nem aggódom. Először is, kezdek babonás lenni, nem csípem az első kiemelt státust, sose jött még be. (A Coltsnál se.) Másodszor, a Colts bajnok évében ugyanígy 1-2 fordulóval a vége előtt esett teljesen szét a védelem (bukott is a csapat valami 40-10-re az akkor közepesecske Houston ellen, meg szívott 350 futott yardot). Az ott akkor jókor jött pofon volt, rá se lehetett ismerni a védelemre a playoffban. Emberanyagban ez a Broncos D is képes sokkal jobb teljesítményre, mint amit most nyújt. Remélem a playoffban jön ki idén. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Tomifinn Denver Broncos 948
team to beat...
több mint 12 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 475
Hát ha valaki ismeri ezt az offense-t az McCoy, ez meglátszott legutóbb is, és most is.
Nem fair olyan dolot mondani, h magunkat vertük meg, de ettől még ugyanazokkal nehezítjük meg a saját dolgunkat, mint mindig, fájdalmas zászlókkal. Ha csak egy momentumot nevvezhetnék meg, az Irving 1st downt érő szabálytalansága punt előtt. 7 perc ment rá. A fumblitist már úgy tűnik kinőttük (kopp-kopp), de ezeket a zászlókat nem is tudjuk.
A másik a védelem, ami hiába hozza helyzetbe magát, amikor lezavarhatná az ellenfelet, rendre akkor mond csődöt. Egyébként ez egy nagyon jó offense, de a tavalyi védelem megbírkózott volna vele. Vick kiesésével visszaesett a futás elleni védelem, a man2man, meg annyira jó, amennyire a leggyengébb láncszem, Webster, aki coverage-ben látványosan visszaesett, nem is értem miért nem kap állandó safety segítséget. Pedig azzal h Champ ma se tudta vállalni, nem valószínű, h a PO-ra 100%os lesz, számolva azzal, h be is van rozsdásodva.

Amíg futás ellen jók voltunk, legalább nem tudták lent tartani PM-t a pályáról. Viszont Sly egyre többször véteti sézre magát.

Most már Pats botlásban kell reménykedni, vagy számolni kell egy bosotni kirándulással.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
PM_the_sheriff Denver Broncos 1 155
Azok tették jól, akik az alvást választották, mert az egész csapat egy nagy rakás szar volt. Reménytelen vergődés volt.

PO kilátások? 😀😀

Jó éjszakát!xrace77
Adom. Nagyon csúnya meccs volt. Ilyenkor látszik Wolfe meg Vick hiánya. Nagyon gyenge volt a futás elleni védelem. Úgy nyertek hogy Rivers 12/20 stattal zárt és még így is volt két TD-je. Szenvedés volt végignézni, amúgy is gusztustalan ez a foci amit a Chargers tol, nemhogy még ha ellenünk csinálják. ToP-t is nagyon csúnyán buktuk: 39 - 21... Igaz hogy hátrányban voltunk kb a második negyedtől de ennyire egysíkú offenset, 18 kemény futott yard amik között 1 db 1st volt. A PO miatt nem aggódom, mármint ennél csak jobban tudunk játszani, csak az a baj, hogy lehet elment a hazai pálya ezzel, mert ha NE is nyeri az összes meccsét akkor övék az AFC 1st igaz?

You hear about how many fourth quarter comebacks that a guy has and I think it means a guy screwed up in the first three quarters. - Peyton Manning
több mint 12 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 077 — The Mathematician
ahogy a múlt heti gála se volt jelentős, ez a szenvedés sem
fejben a srácok nem voltak rendben sok-sok egyéni hiba ami miatt 3&out (vagy közel az) helyett long posession jött
a támadó sor vergődését nem értem igazából, de kb olyan volt mintha PM úgy döntött volna h csak caldwell ő meg nem alkalmas vinni az O#-t a vállán

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
xrace77 Denver Broncos 4 716
Azok tették jól, akik az alvást választották, mert az egész csapat egy nagy rakás szar volt. Reménytelen vergődés volt.

PO kilátások? 😀😀

Jó éjszakát!
több mint 12 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 077 — The Mathematician
Szerintem én most nem kelek fel a meccsre, nagyon hosszú napom lesz jó pár óra vezetéssel...StormST
Nekem holnap szabi. 😀 Lehet felkelek.akike
Én azon gondolkozom, hogy le sem fekszem. 😀PM_the_sheriff
én se fexek le 😀 emailt írtam szakirányváltás miatt majd hétfőn bemegyek 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
PM_the_sheriff Denver Broncos 1 155
Szerintem én most nem kelek fel a meccsre, nagyon hosszú napom lesz jó pár óra vezetéssel...StormST
Nekem holnap szabi. 😀 Lehet felkelek.akike
Én azon gondolkozom, hogy le sem fekszem. 😀

You hear about how many fourth quarter comebacks that a guy has and I think it means a guy screwed up in the first three quarters. - Peyton Manning