Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 2 éve
StormST Denver Broncos 10 843 — SB 50 Champion @ Grund
Ránéztem a sorsolásra, és a legszomorúbb az, hogy még akár 5-5tel is mehetnénk bye week-re, mert a WFT és az Eagles se tűnik verhetetlen csapatnak (a Dallas-t inkább nem is említem, az nagyon csúnya meccs lesz számunkra), ezzel szemben most simán fogadok rá, hogy 3-7 lesz addig a mérleg. Bye week után meg max a Detroit ellen lenne esélyünk, de ha 3-9el megyünk arra meccsre, a Lions meg nyeretlenül, akkor frankón nekik fogok szurkolni, hogy pont ellenünk nyerjenek először a szezonban.

Szörnyű leírni ezt, de lassan már én is eljutok oda, hogy álljunk bele a földbe idén, hátha akkor végre nagytakarítás lesz, pláne h Ellis végre elhúz a francba, és arra se fogadnék nagy összegben, hogy Elway jövő ilyenkor a csapatnál lesz még.
roberto23
Mi meg ott vagyunk a Steelers, Colts vonaton, hogy még egy game manager de korrekt QB sincs a rosteren mint mondjuk az LV, Titans, Browns esetén. Jó lesz majd a házat odaadni az épp aktuális legjobb QB prospectért valamelyik GYP-s de QB-t már betárazott csapatnak
FLZOLI
Anno 3-0-nál írta valamelyik szaktárs itt, hogy a "Raiders sem tűnik olyan rossznak". Úgy voltam vele, hogy nem fogok shitstormot csinálni a topikból, hiszen minek azt.

De azért az, hogy az MVP számokat hozó Carr a korrekt, game manager kategória legyen.. anyám borogass.

Azért remélem nem esel nagyot - black adder után szabadon - földre érkezéskor.
Amadeus
MVP számokat? Broáf...

https://static.www.nfl.com/image/private/t_person_squared_mobile/t_lazy/f_auto/league/vrovcaqql9p6xsycko83
NFL.com | Official Site of the National Football League
The official source for NFL news, video highlights, fantasy football, game-day coverage, schedules, stats, scores and more.

Egyetlen számban jó, a yardban, a többiben átlag vagy az alatti. Pontosan ugyanannyi a TD/INT számai, mint Bridgewaternek, úgy, hogy fél meccsel többet játszott, yardban van felette 560-al, a pontossága picivel Teddy alatt és ratingben csak kemény 6 ponttal jobb. Ha ő MVP candidate, akkor Teddy top5, de egyik se az, nagyon nem!

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 3 294
Akkor sem fogunk top3-ban vagy top4-ben húzni, ha innen nem nyerünk egy meccset se. Innentől kezdve teljesen felesleges lenne tankolni. Drasztikus kiültetések nélkül egyébként is esélytelen, hogy ne nyerjünk több meccset. Az meg csak mélyítené a gödröt.
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 11 847 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Ránéztem a sorsolásra, és a legszomorúbb az, hogy még akár 5-5tel is mehetnénk bye week-re, mert a WFT és az Eagles se tűnik verhetetlen csapatnak (a Dallas-t inkább nem is említem, az nagyon csúnya meccs lesz számunkra), ezzel szemben most simán fogadok rá, hogy 3-7 lesz addig a mérleg. Bye week után meg max a Detroit ellen lenne esélyünk, de ha 3-9el megyünk arra meccsre, a Lions meg nyeretlenül, akkor frankón nekik fogok szurkolni, hogy pont ellenünk nyerjenek először a szezonban.

Szörnyű leírni ezt, de lassan már én is eljutok oda, hogy álljunk bele a földbe idén, hátha akkor végre nagytakarítás lesz, pláne h Ellis végre elhúz a francba, és arra se fogadnék nagy összegben, hogy Elway jövő ilyenkor a csapatnál lesz még.
roberto23
Mi meg ott vagyunk a Steelers, Colts vonaton, hogy még egy game manager de korrekt QB sincs a rosteren mint mondjuk az LV, Titans, Browns esetén. Jó lesz majd a házat odaadni az épp aktuális legjobb QB prospectért valamelyik GYP-s de QB-t már betárazott csapatnak
FLZOLI
Anno 3-0-nál írta valamelyik szaktárs itt, hogy a "Raiders sem tűnik olyan rossznak". Úgy voltam vele, hogy nem fogok shitstormot csinálni a topikból, hiszen minek azt.

De azért az, hogy az MVP számokat hozó Carr a korrekt, game manager kategória legyen.. anyám borogass.

Azért remélem nem esel nagyot - black adder után szabadon - földre érkezéskor.
Amadeus
MVP azért ne vicceljünk már 12 TD 7 meccsen az nagyon karcsú. A yardok, INT-ek száma jól mutat, de a többiben épphogy top10 körül karistol.

Nyílván nem a mi Teddy/Lock duónk a mérce azért mint potens QB és persze ég és föld a különbség Carr javára de szerintem semmivel sem több mint a Cousins, Tannehill vonal, akikre meg nem sokan néznek úgy, mint akik folyamat nyerik a meccseket a csapatnak.

több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Colorado Buffaloes 3 781 — “We will remind UEFA who Real Madrid is.”
Ránéztem a sorsolásra, és a legszomorúbb az, hogy még akár 5-5tel is mehetnénk bye week-re, mert a WFT és az Eagles se tűnik verhetetlen csapatnak (a Dallas-t inkább nem is említem, az nagyon csúnya meccs lesz számunkra), ezzel szemben most simán fogadok rá, hogy 3-7 lesz addig a mérleg. Bye week után meg max a Detroit ellen lenne esélyünk, de ha 3-9el megyünk arra meccsre, a Lions meg nyeretlenül, akkor frankón nekik fogok szurkolni, hogy pont ellenünk nyerjenek először a szezonban.

Szörnyű leírni ezt, de lassan már én is eljutok oda, hogy álljunk bele a földbe idén, hátha akkor végre nagytakarítás lesz, pláne h Ellis végre elhúz a francba, és arra se fogadnék nagy összegben, hogy Elway jövő ilyenkor a csapatnál lesz még.
roberto23
Azért az külön öröm, hogy az AFC-n belül hány csapatnak van potens fiatal franchise QB-ja (KC, Bills, Chargers, Ravens, Bengals)akik így jó eséllyel évekig meghatározó csapatok lehetnek majd. Plussz ott van még az idei draft class, akikből 1-2 simán berobbanhat normális edzőkkel/csapattársakkal.

Mi meg ott vagyunk a Steelers, Colts vonaton, hogy még egy game manager de korrekt QB sincs a rosteren mint mondjuk az LV, Titans, Browns esetén. Jó lesz majd a házat odaadni az épp aktuális legjobb QB prospectért valamelyik GYP-s de QB-t már betárazott csapatnak
FLZOLI
Hát ha ebben az évben Fangio&Co-nak sikerülne egy igazán impozáns 3-14es mérleget összehozni talán még a házat se kéne feladni egy potens qb prospetc-ért.

Persze hiába húzunk magasan qb-t, ha nincs stáb, aki tud is valamit kezdeni vele, és nálunk jelenleg az is igencsak hiánycikk. Csak remélhetjük, hogy Paton jobb érzékkel nyúl majd HC-hoz, mint Elway az utóbbi években.

#DenverBroncos #RealMadrid #GenoaCFC #ColoradoBuffaloes #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #BerlinThunder

#DanielRicciardo #RafaelNadal #BradBinder #DT88 #BigBenz #PS2 #ViniJr #DennyHamlin #JesseLove
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Colorado Buffaloes 3 781 — “We will remind UEFA who Real Madrid is.”
Ránéztem a sorsolásra, és a legszomorúbb az, hogy még akár 5-5tel is mehetnénk bye week-re, mert a WFT és az Eagles se tűnik verhetetlen csapatnak (a Dallas-t inkább nem is említem, az nagyon csúnya meccs lesz számunkra), ezzel szemben most simán fogadok rá, hogy 3-7 lesz addig a mérleg. Bye week után meg max a Detroit ellen lenne esélyünk, de ha 3-9el megyünk arra meccsre, a Lions meg nyeretlenül, akkor frankón nekik fogok szurkolni, hogy pont ellenünk nyerjenek először a szezonban.

Szörnyű leírni ezt, de lassan már én is eljutok oda, hogy álljunk bele a földbe idén, hátha akkor végre nagytakarítás lesz, pláne h Ellis végre elhúz a francba, és arra se fogadnék nagy összegben, hogy Elway jövő ilyenkor a csapatnál lesz még.
roberto23
Mi meg ott vagyunk a Steelers, Colts vonaton, hogy még egy game manager de korrekt QB sincs a rosteren mint mondjuk az LV, Titans, Browns esetén. Jó lesz majd a házat odaadni az épp aktuális legjobb QB prospectért valamelyik GYP-s de QB-t már betárazott csapatnak
FLZOLI
Anno 3-0-nál írta valamelyik szaktárs itt, hogy a "Raiders sem tűnik olyan rossznak". Úgy voltam vele, hogy nem fogok shitstormot csinálni a topikból, hiszen minek azt.

De azért az, hogy az MVP számokat hozó Carr a korrekt, game manager kategória legyen.. anyám borogass.

Azért remélem nem esel nagyot - black adder után szabadon - földre érkezéskor.
Amadeus
Hát azért nem olyan rég még te is a halálba kívántad Carr-t, ha jól rémlik, szóval nem kell hisztizni.

Idén valóban bitangul tolja, és ebben a topicban szerintem sokan összetennénk a 2 kezünket, ha ilyen qb-nk lenne, de azért a másik irányba se essünk túlzásba.

#DenverBroncos #RealMadrid #GenoaCFC #ColoradoBuffaloes #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #BerlinThunder

#DanielRicciardo #RafaelNadal #BradBinder #DT88 #BigBenz #PS2 #ViniJr #DennyHamlin #JesseLove
több mint 2 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 016
Ránéztem a sorsolásra, és a legszomorúbb az, hogy még akár 5-5tel is mehetnénk bye week-re, mert a WFT és az Eagles se tűnik verhetetlen csapatnak (a Dallas-t inkább nem is említem, az nagyon csúnya meccs lesz számunkra), ezzel szemben most simán fogadok rá, hogy 3-7 lesz addig a mérleg. Bye week után meg max a Detroit ellen lenne esélyünk, de ha 3-9el megyünk arra meccsre, a Lions meg nyeretlenül, akkor frankón nekik fogok szurkolni, hogy pont ellenünk nyerjenek először a szezonban.

Szörnyű leírni ezt, de lassan már én is eljutok oda, hogy álljunk bele a földbe idén, hátha akkor végre nagytakarítás lesz, pláne h Ellis végre elhúz a francba, és arra se fogadnék nagy összegben, hogy Elway jövő ilyenkor a csapatnál lesz még.
roberto23
Mi meg ott vagyunk a Steelers, Colts vonaton, hogy még egy game manager de korrekt QB sincs a rosteren mint mondjuk az LV, Titans, Browns esetén. Jó lesz majd a házat odaadni az épp aktuális legjobb QB prospectért valamelyik GYP-s de QB-t már betárazott csapatnak
FLZOLI
Anno 3-0-nál írta valamelyik szaktárs itt, hogy a "Raiders sem tűnik olyan rossznak". Úgy voltam vele, hogy nem fogok shitstormot csinálni a topikból, hiszen minek azt.

De azért az, hogy az MVP számokat hozó Carr a korrekt, game manager kategória legyen.. anyám borogass.

Azért remélem nem esel nagyot - black adder után szabadon - földre érkezéskor.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 11 847 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Ránéztem a sorsolásra, és a legszomorúbb az, hogy még akár 5-5tel is mehetnénk bye week-re, mert a WFT és az Eagles se tűnik verhetetlen csapatnak (a Dallas-t inkább nem is említem, az nagyon csúnya meccs lesz számunkra), ezzel szemben most simán fogadok rá, hogy 3-7 lesz addig a mérleg. Bye week után meg max a Detroit ellen lenne esélyünk, de ha 3-9el megyünk arra meccsre, a Lions meg nyeretlenül, akkor frankón nekik fogok szurkolni, hogy pont ellenünk nyerjenek először a szezonban.

Szörnyű leírni ezt, de lassan már én is eljutok oda, hogy álljunk bele a földbe idén, hátha akkor végre nagytakarítás lesz, pláne h Ellis végre elhúz a francba, és arra se fogadnék nagy összegben, hogy Elway jövő ilyenkor a csapatnál lesz még.
roberto23
Azért az külön öröm, hogy az AFC-n belül hány csapatnak van potens fiatal franchise QB-ja (KC, Bills, Chargers, Ravens, Bengals)akik így jó eséllyel évekig meghatározó csapatok lehetnek majd. Plussz ott van még az idei draft class, akikből 1-2 simán berobbanhat normális edzőkkel/csapattársakkal.

Mi meg ott vagyunk a Steelers, Colts vonaton, hogy még egy game manager de korrekt QB sincs a rosteren mint mondjuk az LV, Titans, Browns esetén. Jó lesz majd a házat odaadni az épp aktuális legjobb QB prospectért valamelyik GYP-s de QB-t már betárazott csapatnak

több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Colorado Buffaloes 3 781 — “We will remind UEFA who Real Madrid is.”
Ránéztem a sorsolásra, és a legszomorúbb az, hogy még akár 5-5tel is mehetnénk bye week-re, mert a WFT és az Eagles se tűnik verhetetlen csapatnak (a Dallas-t inkább nem is említem, az nagyon csúnya meccs lesz számunkra), ezzel szemben most simán fogadok rá, hogy 3-7 lesz addig a mérleg. Bye week után meg max a Detroit ellen lenne esélyünk, de ha 3-9el megyünk arra meccsre, a Lions meg nyeretlenül, akkor frankón nekik fogok szurkolni, hogy pont ellenünk nyerjenek először a szezonban.

Szörnyű leírni ezt, de lassan már én is eljutok oda, hogy álljunk bele a földbe idén, hátha akkor végre nagytakarítás lesz, pláne h Ellis végre elhúz a francba, és arra se fogadnék nagy összegben, hogy Elway jövő ilyenkor a csapatnál lesz még.

#DenverBroncos #RealMadrid #GenoaCFC #ColoradoBuffaloes #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #BerlinThunder

#DanielRicciardo #RafaelNadal #BradBinder #DT88 #BigBenz #PS2 #ViniJr #DennyHamlin #JesseLove
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 250 — The Mathematician
nem baj hogy nem hoztuk el Fieldset, nálunk sem lenne jobb
Heisman
Egyik irányító se nyűgöz le

#FangioOUT

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 22 740 — “Sha-la-la-la-la-la, Thiiiiii-baut Pinot!“
nem baj hogy nem hoztuk el Fieldset, nálunk sem lenne jobb

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart
National Teams : HUN, ESP, Players : Håland, Vardy, Szoboszlai, Bardhi, Kroos, Ramsdale, Saka, Zaccagni
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price, Ricky Evans
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
PM_the_sheriff Denver Broncos 1 153
hogy boldogítsuk magunkat :
- a chiefs ugyanúgy 3-4-gyel áll mint mi
- a Panthers is 3-0 után 0-4, Darnoldot le is ültették, simán kapnak ki attól a Giantstől akiket megvertünk

amúgy meg #FangioOut
Heisman
Plussz hogy Fangiot szomoritsuk: a ravens 100 yard felett futott

You hear about how many fourth quarter comebacks that a guy has and I think it means a guy screwed up in the first three quarters. - Peyton Manning
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 22 740 — “Sha-la-la-la-la-la, Thiiiiii-baut Pinot!“
hogy boldogítsuk magunkat :
- a chiefs ugyanúgy 3-4-gyel áll mint mi
- a Panthers is 3-0 után 0-4, Darnoldot le is ültették, simán kapnak ki attól a Giantstől akiket megvertünk

amúgy meg #FangioOut

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart
National Teams : HUN, ESP, Players : Håland, Vardy, Szoboszlai, Bardhi, Kroos, Ramsdale, Saka, Zaccagni
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price, Ricky Evans
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
Általános Doktor Denver Broncos 1 977 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
John Elway expects Broncos GM George Paton to be aggressive (jan 26.)
.
.
.
Time will tell just how aggressive Paton wants to be at QB in 2021.
.
.
.
Paton agresszivitása 2021-ben: Teddy Bridgewater
.
Azon a listán, ahol a Broncos harmadik legjobb a draftot illetően, annak a listának a tetején egy bizonyos Chicago Bears nevű csapat áll. Az a csapat, aki hasonlóan párhuzamos problémákkal küzd évek óta. Eredménytelenség, fogalmatlan irányító, kérdéses fal, utolsó éves eséllyel állásáért hajtó edzői stáb. Ők köszönték szépen, és jövő évi első kört adva felcseréltek egy tehetségesnek tartott első körös irányítóért, majd pedig hoztak egy LT-t. Ha az első két húzásunk ugyanaz – nevekre is –, mint ami Chicagoban történt, meglennénk egy remeknek tartott cb és a négy sztárfutó képességeit bíró rb nélkül, viszont ma a miénk lenne a legjobb draft. Ha ez a draftértékelés számít, és itt érv, akkor számítson az is, hogy ugyanaz a draftértékelés Fields-et bizony nagy értéknek tartja, és akkor a nem kihúzása egy irányítóhiányos csapat vezetőjének, *ez kritika Paton felé. Ez esetben nem tudom elfogadni, hogy ők tudják, mi meg itt nem. Akkor be is zárhatjuk a fórumot. És nem vagyok hajlandó tovább túltisztelni senkit. Éveken keresztül ezt tettem. És látjuk az eredményességét a csapatnak. Az eredményjelző tábla nem hazudik. Majd leszek pozitív, ha a mérleg is pozitív. Majd körbecsókolgatom Patont, és Fangiót is, ha po-ban menetel a csapat. Depressziós nem vagyok, az egy súlyos betegség. Észre kéne már venni. A csoportban van egy Mahomes és most már van egy Herbert is. Konzervatív kiválasztással ezek ellen a csapatok ellen tíz plusz évre a harmadik helyért fogunk küzdeni a Raiders-szel. 20-25 pontra képes irányítók versenyeztetésével ámíthatjuk magunkat holtszezonban, de fakarddal hadonászunk drónok ellen...
Zalán
Ezek a megjegyzések mire jók, de most komolyan? Ki a tokom mondta, hogy csokolgasd körbe?

Te vagy az, aki napok óta minden adandó alkalommal írsz gúnyos stílusban Paton-rol, csak mert ő nem azt húzta aki, aki neked tetszett vna, meg azokról, akik emiatt nem akarjak keresztre feszíteni. Lehet én reagálom kicsit túl, de nekem ez már sok.
roberto23
Te reagálod túl.
Bridgewater trade verte ki a biztosítékot egyébként.
Eszemben sincs keresztre feszíteni senkit. Kritikus vagyok, mert nem erről volt szó egész eddig. Ugyanazt tolják le a torkunkon évek óta, és mit sem változott a helyzet Patonnel. Ez még mindig egy fórum, ahol leírhatom, ami öröm, és ami bánt. Az ne legyen már probléma, hogy írva vagyon a fórumba. Ha zavaró vagyok, szavazz ki, és átcuccolok a Steelershez.
A személyeskedésen túl, írj érdemi reakciót a mondandómra. Ha top3 a draftunk és a top1 azé a csapaté, aki Fields-szel ès egy LT-vel dolgozott hátrébbról, akkor miért nem lehet kritika ez Paton felé, amikor ez a kettő a legnagyobb hiányposztunk, és ez a két legfontosabb poszt a modernkori offense-ben?
Zalán
Nem hiányposzt az LT, az RT is csak akkor ha abból indulunk ki h James sose játszik úgy ahogy korábban már játszott.
QB posztot ezerszer körbejártuk Paton úgy döntött h fejlesztendő játékosnak Lock megfelel neki, biztosítéknak hozott egy Teddyt, és tárva nyitva hagyta a kaput egy Watson/Rodgers tradenek. Én egyetértek ezzel, te ha nem lelked rajta. Attól h 10x leírod h Fields jobb választás lett volna, attól még nem lesz az, de ha puhábban akarok fogalmazni, akkor azt mondom h az h Fields mi lesz, az nem fog eldőlni csak párév múlva.

Az h Patonon számon kérjük a korábbi évek sérelmeit, meg a PO mentességet szintén nem elegáns, de ezt is rátok bízom.

Vannak elemek amikkel akár még részben egyet is tudok érteni (Lindsay), de az a gond, hogy sokatoknál azzal, hogy Vic maradt, azzal már védhetetlen lett az offseason.
Ha idejönne Rodgers és megnyernénk az SB-t akkor is az lenne a mantra, h ez csak megmenti Fangio állását.
Így azért nehéz lelkesedni, pedig Paton pont abba az irányba indult el, amit te is szorgalmaztál.

Azt is mondhatjátok h nem érv | pl. nálam | az h az adott fiatal majd fejlődni fog, mert nem biztos h fejlődni fog. Ettől függetlenül ti leírjátok h a class fele ST only, az ígéretes LB-t Fangio majd elbassza, az RB úgyis szar lesz, a CB meg majd egy langyosvíz karriert lehoz. Mérsékelten látok ez és az én érveim között különbséget, azt leszámítva h az egyik depressziós a másik meg nem.
Általános Doktor
Én nem tudom milyen irányba indult el Paton. Ilyen 1-2 éves FA szerződésekből szerintem nem lesz semmi, amíg nincs HC és QB. Paton szemében Lock nem az a QB. Most akkor vagy Bridgewater az, ami már egy komoly baj vagy nem sikerült olyan QB-t szereznie idén, akivel komfortos. Nos ha nincs olyan QB, akiben idén hinne, akkor mire megyünk az 1 éves szerződésű játékosokkal? Semmire.
Most ha megszereznénk Rodgerst hirtelen értelmet nyerne sok korábbi lépés, csak ez a lehetőség most nyílt, a korábbi lépésekkor nem tervezehttünk vele...

3. napos picktől hülyeség annál többet várni mintigy ST playa, soha nem vártam ennél többet függetlenül GMtől HCtól, Lindsaytől se vártam, amíg tét meccsen nem bizonyított, Trevathantól se Malik Jacksontól se. Van olyan akiért a 3. napon is tudok lelkesedni, de elsőre őt is ST-be várom csak. Az esetek többségében nem is lesz belőlük több, mondhatni statisztikai alapon ST only playák.

2. körös RB pickkel is elég konzisztens véleményem van jó ideje, független GM és HC személyétől.

Az meg hogy Surtainért nem lelkesedek, attól mér leírtam hogy lehet hasznos tagja a csapatnak, de ha vitába szállsz azzal, hogy 3 jó CB kell, és 1 elit CB + sérültek meg szarok semmire sem elegek, akkor újra nézetek veled pár meccset... Idén - ahogy ezt írtam is - akár meg is lehet a secondary. A bajom az, hogy jövőre Jackson és Fuller nélkül máris nem lesz meg...
Chubb nem ér 1/5-öt, de ettől még hasznos játékos. Surtain is lehet ilyen. Csak Chubb alapból érhetne 1/5öt, megkockáztatom Woodsnál talán ért is. A CB viszont az a poszt ahol 3db 1/30-as talent többet ér mint 1db 1/9, hiába hogy nem kapnád meg az 1/9-öt 3db 1/30-ért. Ettől még nem lesz baj, hogy van egy CBnk, aki ennél akár többet is ér. De egy letrade-del ennél többet is ki lehetett volna hozni. Ha meg Fields vagy Mac Jones beválik, az nem fog jól mutatni Paton bizonyítványában, maradjunk annyiban...

De elengedtem a témát, jöhetnek a hype videók
Black_Adder
Simmons, Shelby szerződéseire gondolok, meg arra h aki jól teljesít azt nem diszkont áron fogja majd itt tartani, hanem piaci alapon. Draft, fejlesztés, jutalmazás. A többit Cruyffista leírta, teljesen egyetértek vele.

A Rodgers lehetőség nem most nyílt, csak most lett médiahype körülötte, erről korábban már beillesztettem egy tweetsort. Itt a lényeg sztem az h ha valaki akkor Paton tudja h milyen amikor a csoportodban van egy HoF irányító, ő úgy akar ebből kitörni h elit védelmet rak össze és megpróbál mellétenni egy elit irányítót, jelenleg Watson és ARod esetén és top3 esélyesek vagyunk. Más kérdés h ilyen-olyan okokból lehet h nem lesznek elérhetőek, de ha igen, mi ott leszünk.

A secondarynkban nem egy elit CB van jelenleg, hanem 1 elit S, 1 átlag feletti S, 1 elit CB, 1 elit slotCB, 1 átlag feletti CB és egy 1/9 húzott átlag feletti prospect + egy raklapnyi fiatal. Ez körbejárhatjuk akárhogy, de elit egység és nem csak 1 éves szerződések vannak benne.
Általános Doktor
Igen, eltévesztettem egy L=R-t. Tackle. Fal széle. James még az életben nem játszott 3 meccsnél többet.
Rendben. Értem az üzenetet.
Akkor mostantól read only.
Tartsatok ki.
Viszlát.
Go Lock!
Zalán
Nem kell mártírkodni, senki nem mondta, hogy read only legyél csak.😊

Attól, hogy ebben a kérdésben úgy éreztem, hogy elbeszélünk egymás mellett es nem jutunk egyről a kettőre, meg ugyan úgy kíváncsiak vagyunk a véleményedre. Ennyit azért nem ér ez a Bridgewater fiú. 😀
roberto23
Egyetértek, senki sem akar read only fórumtársakat. Sztem engedjük el ezt a QB témát, tekintsük a fényes jövőbe, várjuk szeretettel a rookie minicampot, hátha vmi gyémánt feltűnik a porban. Utána a másfél hónapos pangást nosztaligázással töltsük, majd ismét reménykedjünk a TC csaták alatt. Júni 1 után reméljük h kapunk egy ARodot ajándékba, ha nem lesz ilyen akkor go go Lock.

Ha a szezon közepére kiderül h Fangio/más miatt rakás szar az egész, akkor közös videóba követeljük a leváltását.

Ez az én javaslatom.
Általános Doktor
Szeretném megkérdezni, hogy az idény közepe van-e már?
Amennyiben igen, rakás szarnak számít-e az egész?
Amennyiben igen, ez esetben kérdés, kinél forgatjuk a videót? 😊
Zalán
Még nincs, de mérsékelten számít.
Annak.
Én nyitott vagyok mindenre 😊

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 2 éve
Zalán Denver Broncos 3 678 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 11 847 — farkas.l.zoltan@gmail.com

Negritis
Szépen forgatja az eke a trágyát mérföld magasan 🙂
Nyilván ezen múlt a hitvány teljesítmény eddig a védelemben

több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 250 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Colorado Buffaloes 3 781 — “We will remind UEFA who Real Madrid is.”

Cruyffista
És legalább Fangio emberileg is egy hulladék….

#DenverBroncos #RealMadrid #GenoaCFC #ColoradoBuffaloes #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #BerlinThunder

#DanielRicciardo #RafaelNadal #BradBinder #DT88 #BigBenz #PS2 #ViniJr #DennyHamlin #JesseLove
több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 3 294
több mint 2 éve
ligur Kansas City Chiefs 438
Munchak volt már HC, nem is szar eredmény miatt rúgták ki, én odatenném őt, még akkor is, ha nem épp az OL a legfényesebb pontja a csapatnak éppen…
StormST
Dehogynem, teljesen lezüllesztette a Titanst. Az első pozitív szezonja után két negatív jött, a csapat játéka nézhetetlenné vált, az O és D is szétesett. Irányítónak pedig Jake Lockert hozta a draftról... Kvázi nem az eredmények miatt rúgták ki, de egy csomó edzőt cserélnie kellett volna, ebből is látszik, milyen katasztrófális stábot rakott össze. Jó ember, de nem HC-nak való, szerintem ne akarjatok magatoknak újabb rosszat.
Nandito
Hat szerintem ha vmi csoda folytán Fangio szezon közben ki lenne baszva úgyis Susmus lenne az interim HC. Kivéve persze, ha előtte őt is kibasszuk.

De sajnos én is úgy látom, hogy itt január előtt nem lesz HC csere.
roberto23
Ebben remenykedem en is 😉
több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 3 294
Tbh, Munchakot azért kell mindenképp első hullámban kibaszni, mert az ő önéletrajzába KELL, amit itt leművelt tizenmillió/év és első, második, harmadik körben szerzett arcokból.
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Colorado Buffaloes 3 781 — “We will remind UEFA who Real Madrid is.”
Munchak volt már HC, nem is szar eredmény miatt rúgták ki, én odatenném őt, még akkor is, ha nem épp az OL a legfényesebb pontja a csapatnak éppen…
StormST
Dehogynem, teljesen lezüllesztette a Titanst. Az első pozitív szezonja után két negatív jött, a csapat játéka nézhetetlenné vált, az O és D is szétesett. Irányítónak pedig Jake Lockert hozta a draftról... Kvázi nem az eredmények miatt rúgták ki, de egy csomó edzőt cserélnie kellett volna, ebből is látszik, milyen katasztrófális stábot rakott össze. Jó ember, de nem HC-nak való, szerintem ne akarjatok magatoknak újabb rosszat.
Nandito
Hat szerintem ha vmi csoda folytán Fangio szezon közben ki lenne baszva úgyis Susmus lenne az interim HC. Kivéve persze, ha előtte őt is kibasszuk.

De sajnos én is úgy látom, hogy itt január előtt nem lesz HC csere.

#DenverBroncos #RealMadrid #GenoaCFC #ColoradoBuffaloes #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #BerlinThunder

#DanielRicciardo #RafaelNadal #BradBinder #DT88 #BigBenz #PS2 #ViniJr #DennyHamlin #JesseLove
több mint 2 éve
Nandito Tennessee Titans 3 060 — Titans fan
Munchak volt már HC, nem is szar eredmény miatt rúgták ki, én odatenném őt, még akkor is, ha nem épp az OL a legfényesebb pontja a csapatnak éppen…
StormST
Dehogynem, teljesen lezüllesztette a Titanst. Az első pozitív szezonja után két negatív jött, a csapat játéka nézhetetlenné vált, az O és D is szétesett. Irányítónak pedig Jake Lockert hozta a draftról... Kvázi nem az eredmények miatt rúgták ki, de egy csomó edzőt cserélnie kellett volna, ebből is látszik, milyen katasztrófális stábot rakott össze. Jó ember, de nem HC-nak való, szerintem ne akarjatok magatoknak újabb rosszat.

Music City Miracle
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 250 — The Mathematician
jah és kié az első TD? Malik-é b+ hát elmegy a faszomba

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Bozontron Denver Broncos 369
Fennmaradtam, tudtam, hogy reggel tanítok, és a fejem is fáj két napja a front miatt. De mégis fennmaradtam. Viszont amíg Fangio van az élen, a védelemben a -4 yardos játékok helyett rendre +6 yardosok jönnek, Shurmur két downt ad az offensnek egész meccsen, és Keenum képes oktatni a csapatot, addig soha többet nem teszek ilyet. Ez már tényleg nevetséges.
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 22 740 — “Sha-la-la-la-la-la, Thiiiiii-baut Pinot!“
#FangioOut