Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 4 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 892 — we almost always almost win
Nekem egyet aludva rá sokkal inkább a 2. félidei kilátástalan játék maradt meg Lockból. Az első félidőben az első TD, az Sutton bravúr volt, a 2. short fieldből. Aztán volt még egy short field, amit már csak FG-re sikerült váltani, aztán a második félidőben semmi. Egy roughing the kicker miatt tovább menő drive, de aztán semmi. Missed FG utáni short fieldből egy kínkeserves FG drive. Azt hiszem abban volt, hogy Lindsay csinált -3ból +10-et, ahhoz senki másnak semmi köze nem volt, esetleges play. Aztán a végén a DPI.

Amúgy Brandon Allen első meccse ennél jobb volt (persze ő is kapott Suttontól ajándékba egy bravúr TDt), aztán láttuk mi lett belőle a 3-ra.

Nem temetem még. Scangarellonak egyszer nem sikerült meg épkézláb driveot összerakni a 2. félidőben, nem lenne igazságos Lock nyakába varrni a leolvadást. A szkriptelt rész meg rendben volt.

Egyébként azért amit a védelem leművelt a félidő utolsó percében, arról megkérdezném Fangio mestert, hogy mi volt a terv.
Meg úgy a 2. félidőben mi lett volna ha nem rúgnak kapufát.

Akárhogy nézem is 2 loser csapat közül most a másik bénázott többet. Meg hát ugye az a DPI a végén... Persze nyerhettünk volna elveszthette volna a Bolts hosszabbításban is. Ehh, hagyjuk is. A morálnak jót tett a győzelem, jobb győzelem után menni a mészárszékre.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 243 — The Mathematician
Egyébként a védelem se volt rossz (bár 1-2 nagyobb play-t azért sikerült benyalni), ahhoz képest meg pláne, hogy lassan az utcáról rántunk be OLB-ket, hogy valaki a poszton.

Viszont ha már az előbb dícsértem Fangio-t amellett nem tudok elmenni, hogy Yiadom megint kezdett. Komolyan, mi volt az elképzelés? Hogy az elmúlt pár hétben megtanult focizni? Vagy annyira jó volt ST-ben | nem volt | , hogy muszáj volt visszatenni?
roberto23
gondolom sérülések vannak és azzal szívunk

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 437 — TODDHERREMANS79
Én sem értem mit akartak ezekkel a screenekkel, meg a 3-4 méteres passzokkal.
Amikor meg már mindegy volt akkor nyilván jött a 20+os hívás ...

Locknak volt pár homály dobása + látszott hogy egy kissé be volt fosva, de nem reménytelen. Remélem innentől már csak jobb lesz ennél.

Szerkesztette: eaglesmcnabb

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
rob3r7o Denver Broncos Colorado Buffaloes 3 781 — “We will remind UEFA who Real Madrid is.”
Egyébként a védelem se volt rossz (bár 1-2 nagyobb play-t azért sikerült benyalni), ahhoz képest meg pláne, hogy lassan az utcáról rántunk be OLB-ket, hogy valaki a poszton.

Viszont ha már az előbb dícsértem Fangio-t amellett nem tudok elmenni, hogy Yiadom megint kezdett. Komolyan, mi volt az elképzelés? Hogy az elmúlt pár hétben megtanult focizni? Vagy annyira jó volt ST-ben | nem volt | , hogy muszáj volt visszatenni?

#DenverBroncos #RealMadrid #GenoaCFC #ColoradoBuffaloes #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #BerlinThunder

#DanielRicciardo #RafaelNadal #BradBinder #DT88 #BigBenz #PS2 #ViniJr #DennyHamlin #JesseLove
több mint 4 éve
rob3r7o Denver Broncos Colorado Buffaloes 3 781 — “We will remind UEFA who Real Madrid is.”
Állítólag Fangio akart hosszú játékot a végén. Scangarello terdelni akart.

Persze érdemes ezt fenntartásokkal kezelni.
roberto23
Ja azt akartam még írni tegnap, hogy akárkié is volt ez a döntés nagy pacsi érte. Foxszal ugye tuti térdeltünk volna, aztán hosszabbításban kikapunk.

Viszont hogy félidő végén nem engedték McManust 65ről, azért nagyon haragszom. 1mp volt.
És helyette ez a semmit nem érő 20-30 yardos passz. brrr.
Black_Adder
Azóta meg is erősítették pár helyen, hogy Fangio volt tökös. Érdekes amúgy Fangio kettőssége, valamikor szétcsesz az ideg az oldschool, konzervatív játékától, amikor meg már nem si várnám előveszi a tökeit, és nekimegyünk egy ilyennek. Szép volt.

McManus-t én sem értem, miért nem hagyták csórinak. Abban biztos vagyok, hogy annyira rövid nem lett volna, hogy visszahordás legyen belőle, max mellé ment volna. De ezzel a game winnig FG-al talán kárpótolva lett valamennyire.

Ja és Lock. Így, hogy aludtam rá egyet nekem az első félidői játéka kifejezetten tetszett. Az első TD egyértelműen Sutton-é (brutál a pali, imádom), de a 2-ban már Lock is benne volt. Az INT nem volt éppen tetszetős, de ennyi talán belefér első mecsen. Amit hiányoltam a hosszú játékok. Kb alig hívtunk egész meccsen. Remélem jövő héten több lesz belőle.

#DenverBroncos #RealMadrid #GenoaCFC #ColoradoBuffaloes #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #BerlinThunder

#DanielRicciardo #RafaelNadal #BradBinder #DT88 #BigBenz #PS2 #ViniJr #DennyHamlin #JesseLove
több mint 4 éve
- JC6 Denver Broncos 6 340
Szerintem jobb lenne csak 2 negyedet játszani, indítok is petíciót hogy változtassa ezt meg az NFL.

A Bolts készült a futásra és Lindsay-re, ennek ellenére csak középen erőltettük. A szezon ezen részében nem teljesen mindegy az eredmény? Hagy dobáljon Lock, lássuk mit tud.

Az első TD-nél hogy Sutton mit csinált, ember, más egy ilyen elkapás után fel sem kel, max kartöréssel. Hihetetlen a pali.

Az első FG helyett pedig neki kellett volna menni negyedikre, hiszen ott lélektani előnyben voltunk a Bolts ST töketlenkedése miatt.

Fogalmam sincs mi történik félidőben. Az első pár meccset be tudod mondjuk a rutintalanságnak meg az új stábnak, na de a 12.-et??? Kabaré.

Az is beteg, hogy a szezonban egyszer sem mentünk 30 szerzett pont fölé, ami megnyugtató lenne...ehelyett az összes meccs szívbaj 😀

#scangarelloout
több mint 4 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 892 — we almost always almost win
Állítólag Fangio akart hosszú játékot a végén. Scangarello terdelni akart.

Persze érdemes ezt fenntartásokkal kezelni.
roberto23
Ja azt akartam még írni tegnap, hogy akárkié is volt ez a döntés nagy pacsi érte. Foxszal ugye tuti térdeltünk volna, aztán hosszabbításban kikapunk.

Viszont hogy félidő végén nem engedték McManust 65ről, azért nagyon haragszom. 1mp volt.
És helyette ez a semmit nem érő 20-30 yardos passz. brrr.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 4 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 3 294
 twitter.com/Broncos/status/1201308462178717696
több mint 4 éve
rob3r7o Denver Broncos Colorado Buffaloes 3 781 — “We will remind UEFA who Real Madrid is.”
Állítólag Fangio akart hosszú játékot a végén. Scangarello terdelni akart.

Persze érdemes ezt fenntartásokkal kezelni.

#DenverBroncos #RealMadrid #GenoaCFC #ColoradoBuffaloes #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #BerlinThunder

#DanielRicciardo #RafaelNadal #BradBinder #DT88 #BigBenz #PS2 #ViniJr #DennyHamlin #JesseLove
több mint 4 éve
rob3r7o Denver Broncos Colorado Buffaloes 3 781 — “We will remind UEFA who Real Madrid is.”
Engem az zavar, hogy elment a szezon, már bőven tartunk, hogy pickben is lehetne gondolkodni, és még így is olyan konzervatívan meccselnek Fangióék támadóoldalon, mintha a PO-ért mennénk és nem kaphatnánk ki. Lockra zsibbadásig hívhattuk volna a long passokat, van hozzá karja, erre ilyen semmilyen futásokkal, rövid passzokkal mutyiznak.
Cruyffista
Ezt én is figyeltem. Allen-re több hosszú passzt hívtunk. Gondolom fostak, hogy becsúszik pár int és elmegy Lock önbizalma 😀 vagy nem tudom. Bár én amúgy sem értem Fangio sokszor mi a szart akar.

#DenverBroncos #RealMadrid #GenoaCFC #ColoradoBuffaloes #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #BerlinThunder

#DanielRicciardo #RafaelNadal #BradBinder #DT88 #BigBenz #PS2 #ViniJr #DennyHamlin #JesseLove
több mint 4 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 3 294
Engem az zavar, hogy elment a szezon, már bőven ott tartunk, hogy pickben is lehetne gondolkodni, és még így is olyan konzervatívan meccselnek Fangióék támadóoldalon, mintha a PO-ért mennénk és nem kaphatnánk ki. Lockra zsibbadásig hívhattuk volna a long passokat, van hozzá karja, erre ilyen semmilyen futásokkal, rövid passzokkal mutyiznak.

Szerkesztette: Cruyffista
több mint 4 éve
rob3r7o Denver Broncos Colorado Buffaloes 3 781 — “We will remind UEFA who Real Madrid is.”
Nekem Lock-al nem volt bajom. Amíg nem volt szégyen a jatekhivast haladtunk vele. Első meccsnek elment.

Viszont ezt a bírók miatti rinyalast nem értem. Voltak velemenyes döntések, most idén először nekünk kedveztek. Ez van. 4-8as csapat vagyunk. Nem oszt, nem szoroz.

#DenverBroncos #RealMadrid #GenoaCFC #ColoradoBuffaloes #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #BerlinThunder

#DanielRicciardo #RafaelNadal #BradBinder #DT88 #BigBenz #PS2 #ViniJr #DennyHamlin #JesseLove
több mint 4 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 3 294
Lock nem is robbant be, de nem is volt Lynch-szinten reménytelen. Látszik rajta, hogy van benne potenciál, meglátjuk. Az jó, hogy W-vel tudott debütálni.

Sutton elképesztő játékos, levédekezhetetlen amiket csinál. A végén az egy hatalmas dive volt, de amennyi meccset elfújtak már, kijárt már egy ide is.
több mint 4 éve
Zalán Denver Broncos 3 678 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Engem nem vett meg Lock.
Allen ugyanezt lehozta. De ez mindegy. Azonban katasztrófa, ami a második félidőkben történik... És ez stáb. Furcsa, szürreális csapat vagyunk. Simán top5, miközben szavamra nem vagyunk annyira rosszak, és egyre több reménytteljes arc bukkan fel a csapatban. Nagy Sándor elképesztő meccsett hozott...

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
inkább volt loser bowl, mint rangadó
Lock jól kezdett, de 14-0 után az lett, amit vártam / amitől féltem
Viszont végre felénk dőlt el egy szoros meccs, ha egy véleményes szabálytalanságokkal is. Volt azért ilyen bőven ellenünk is. Azért csak jobb így hogy első meccsén nyert Lock...
Black_Adder

több mint 4 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 892 — we almost always almost win
inkább volt loser bowl, mint rangadó
Lock jól kezdett, de 14-0 után az lett, amit vártam / amitől féltem
Viszont végre felénk dőlt el egy szoros meccs, ha egy véleményes szabálytalansággal is. Volt azért ilyen bőven ellenünk is. Azért csak jobb így hogy első meccsén nyert Lock...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 4 éve
StormST Denver Broncos 10 843 — SB 50 Champion @ Grund
Ezt megköszönhetjük a Chargers védőnek és a zebráknak, meg McManusnak, hogy nem remegett meg...

A többit majd holnap, ha aludtam rá egyet...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 243 — The Mathematician
van nálunk nagyobb loser csapat 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Zalán Denver Broncos 3 678 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Az opcióink
a) Simán végig hátrányban játszva nagy különbséggel kikapunk
b) nagy előnyt leadva az utolsó pillanatokban kikapunk
c) nagy hátrányból feljőve az utolsó pillanatokban kikapunk
d) adok-kapok meccsen sok vezetésváltás után az utolsó pillanatokban kikapunk
e) mi fordítunk az utolsó pillanatokban, de az utolsó utáni pillanatokban az ellenfél mégis visszafordítja

Igazából már nem is érdekel, csak a Lakat.

Lock kapcsán a várakozásom az, hogy szar lesz, semmit nem teszünk majd azért hogy kényelmes helyzetbe hozzuk, ott hagyjuk meghalni. Fel vagyok rá készülve hogy reménytelenül elveszettnek fog látszani, földbe döngöli a Chargers és a fejemet fogom a döntései miatt.

Viszont emellett reménykedek néhány igazán highlight passzban, amit Brandon Allentől nem láthattunk. Amit igazából Flaccotól se láttunk. Néhány playben tudni fogja mi fog történni, azt a néhányat ki kell használni.

Hogy ez yardban mit jelent majd, egyáltalán nem érdekel most. A Net Y/A szokott, most az is inkább csak annyira, hogy ne Paxton Lynchez kelljen hasonlítani majd. 5 is szar, de az nem olyan mélység, hogy ne a nagy play vs szar playt számolgassam

5-6 play amit nem akarunk majd rögtön elfelejteni.... 20+, 40+ yardos passzok. Elsőre az se baj, ha aztán tol egy Cutlert a red zoneban, és eladja. Csak lássuk mivé fejlődhet, ha minden jól megy. Hogy minden jól megy-e azon majd aggódunk később.
Black_Adder
Az OT utáni L-t nem említetted, pedig opció

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 4 éve
Zalán Denver Broncos 3 678 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
jól haladunk a második félidő nulla pont felé. A mi edzőink mi a kiherélt faszt csinálnak a félidőben? Ennél még Mészöly Kálmán is többet tesz hozzá a csapathoz a kurvaanyázással...

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 243 — The Mathematician
 twitter.com/Broncos/status/1201256676076032000
ez kell ide is

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 892 — we almost always almost win
von 😨
Zalán
😕

Amúgy Miller mikor hagyott ki utoljára meccset?
roberto23
2013 szvsz

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 4 éve
rob3r7o Denver Broncos Colorado Buffaloes 3 781 — “We will remind UEFA who Real Madrid is.”
von 😨
Zalán
😕

Amúgy Miller mikor hagyott ki utoljára meccset?

#DenverBroncos #RealMadrid #GenoaCFC #ColoradoBuffaloes #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #BerlinThunder

#DanielRicciardo #RafaelNadal #BradBinder #DT88 #BigBenz #PS2 #ViniJr #DennyHamlin #JesseLove
több mint 4 éve
Zalán Denver Broncos 3 678 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
von 😨

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 243 — The Mathematician
Ennek örömére iderakom ezt a régebbi videót, csak, hogy mindenkinek helyén legyenek az elvárásai 😀

 www.youtube.com/watch?v=UjwwUgsOa0A&t=5s
Vonster
Bevallom nem néztem végig, de ennek most sok értelmét nem látom 😀 kb mindenkiről lehetne hasonló videót osszevagni.

Szerintem senki nem várja tőle, hogy Mahomes lesz, de ahogy a túlzott felszopast, úgy ezt se értem most.
roberto23
Nem csodálkozom, hogy nem érted. 😉 Ez a fickó az egyik, ha nem "A" legsz**abb NFL témájú podcastot ill. youtube csatornát csinálja. Párszor bepróbálkoztam vele már a múltban, hátha. Mindannyiszor nagyon megbántam. 😊 Borzalom.
peterk2005
set the edge-ről vélemény?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!