Jacksonville Jaguars

32 feliratkozó

több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Pár apró információmorzsa
Gus Bradley szerint Sample és Paolo Sergio Brown távollétében Matt Daniels, a Dukeos safety produkált több mint biztató dolgokat.
Az UDFA rookie Thurston Armbrister elég jól teljesít MLB poszton, sokan jósolták, hogy lehet belőle 6. LB a kereten.
Nic Jacobs szintén biztatóan produkál, bár Gus szerint annyit javítania kelelne, hogy folyamataosan hozza a jó playeket. Nem kérdés nála, hogy megvannak a képességei arra, hogy jó TE legyen az NFLben, de ezt folyamatosan kéne bizonyítania.

Jegyeladások: Mark Lamping szerint az új szezonbérletek és a régi szezonbérlet megújítások is a tavalyi (megjegyzem remek) adatoknál előrébb járnak.
A Bold City Brigade pedig már több ezer jegyet vásárolt az 5. heti Tampa elleni idegenbeli meccsre, ahol az a cél, hogy jelentős erőkkel képviseltessük majd magunkat a Raymond James Stadionban. Határozottan tetszik ez a kezdeményezés. 😀

A.J. Cann is aláírt, így minden idei draftolt rookienk rendelkezik már szerződéssel!
iktriad
Ez nem is ő, jól átvertek titeket.Sixo67
Pedig ő az.
 www.jaguars.com/media-gallery/videos/Cann-Focused-on-football/44b3b736-bdb4-40d6-bab1-dc49e31c966d
És hogy neked is mondjak egy jó hírt, Ace Sanders a minicampen is villogott, bár szinte szaki szerint meg kell csípnie a PR posztot, hogy biztosan a kereten maradjon.De eddig a nagyon kellemes meglepetések közé tartozik. Legfőbb riválisa, Tandon Doss sem rossz, igaz az előny egyelőre Aceé.
több mint 10 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 41 162 — LIGHTS OUT!
A.J. Cann is aláírt, így minden idei draftolt rookienk rendelkezik már szerződéssel!
iktriad
Ez nem is ő, jól átvertek titeket.

több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ezekben a számokban az a vicces, hogy pl. 2013ban Poz ott volt a Pro Bowlon. 😀😀iktriad
Na bumm, Dalton meg tavaly, pedig milyen jó éve voltWyatt
Scholes esetében a fél liga lemondta a részvételt, ha jól emlékeszem. Poz esetében csak Patrick Willis tette meg ugyanezt. 😀
több mint 10 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Július 31.-én lesz az első TC nap. Gus szerint Marks, Sample és Fowler kivételével mindenki fel fog addigra épülni a sérüléseiből.

Wisniewski ma már bekapcsolódott a 7 vs 7 drillekbe!

Összesen 1227en voltak kint a mai edzésen, amire mellesleg 38,5 fokos hőmérsékleten került sor.

A tavaly nálunk játszó Sherrod Martint ma leigazolt a Bears.

Play Counts Ratings
Pos. Name Total Run Def. Pass Rush Pass Cov. Overall Run Def. Pass Rush Pass Cov. Penalty
2014: LB Paul Posluszny 498 205 26 267 -2.3 -0.1 -0.1 -2.8 0.7
2013: LB Paul Posluszny 1056 474 56 526 -7.7 -5.0 -1.5 -2.7 1.5
2012: LB Paul Posluszny 1143 535 91 517 -10.1 -5.3 -1.5 -2.9 -0.4
2011: LB Paul Posluszny 996 434 78 484 16.1 -0.9 3.6 12.9 0.5
2011 óta egyszer, egy kategóriában kapott zöldet az egész idény során, 2013-ban, a büntetéseket figyelembe véve
A futás elleni teljesítményét még az első, nagyszerűre értékelt idényben is lehúzták 0 alá.
Valszeg az a három piros év, annyira nem volt nekik meggyőző.
Wyatt
Ezekben a számokban az a vicces, hogy pl. 2013ban Poz ott volt a Pro Bowlon. 😀😀iktriad
Na bumm, Dalton meg tavaly, pedig milyen jó éve volt

több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Július 31.-én lesz az első TC nap. Gus szerint Marks, Sample és Fowler kivételével mindenki fel fog addigra épülni a sérüléseiből.

Wisniewski ma már bekapcsolódott a 7 vs 7 drillekbe!

Összesen 1227en voltak kint a mai edzésen, amire mellesleg 38,5 fokos hőmérsékleten került sor.

A tavaly nálunk játszó Sherrod Martint ma leigazolt a Bears.

Play Counts Ratings
Pos. Name Total Run Def. Pass Rush Pass Cov. Overall Run Def. Pass Rush Pass Cov. Penalty
2014: LB Paul Posluszny 498 205 26 267 -2.3 -0.1 -0.1 -2.8 0.7
2013: LB Paul Posluszny 1056 474 56 526 -7.7 -5.0 -1.5 -2.7 1.5
2012: LB Paul Posluszny 1143 535 91 517 -10.1 -5.3 -1.5 -2.9 -0.4
2011: LB Paul Posluszny 996 434 78 484 16.1 -0.9 3.6 12.9 0.5
2011 óta egyszer, egy kategóriában kapott zöldet az egész idény során, 2013-ban, a büntetéseket figyelembe véve
A futás elleni teljesítményét még az első, nagyszerűre értékelt idényben is lehúzták 0 alá.
Valszeg az a három piros év, annyira nem volt nekik meggyőző.
Wyatt
Ezekben a számokban az a vicces, hogy pl. 2013ban Poz ott volt a Pro Bowlon. 😀😀
több mint 10 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Play Counts Ratings
Pos. Name Total Run Def. Pass Rush Pass Cov. Overall Run Def. Pass Rush Pass Cov. Penalty
2014: LB Paul Posluszny 498 205 26 267 -2.3 -0.1 -0.1 -2.8 0.7
2013: LB Paul Posluszny 1056 474 56 526 -7.7 -5.0 -1.5 -2.7 1.5
2012: LB Paul Posluszny 1143 535 91 517 -10.1 -5.3 -1.5 -2.9 -0.4
2011: LB Paul Posluszny 996 434 78 484 16.1 -0.9 3.6 12.9 0.5
2011 óta egyszer, egy kategóriában kapott zöldet az egész idény során, 2013-ban, a büntetéseket figyelembe véve
A futás elleni teljesítményét még az első, nagyszerűre értékelt idényben is lehúzták 0 alá.
Valszeg az a három piros év, annyira nem volt nekik meggyőző.

Az összegzett adatokkal meg mindig óvatosan kell bánni, mert pl +x évvel meg lehet oldani, hogy Vinny Testaverde még mindig a 9. helyen álljon a passzolt yardok örökranglistáján. Akkor most ő a történelem 9. legjobb irányítója, mert mondjuk +11 felhalmozott szezonnal van 18 ezer yarddal többje, mint Rodgersnek?

Attól, hogy ez a 155 a legtöbb az AFC-ben, lehet, hogy mondjuk 155 helyett mondjuk 300 alkalomból jött össze, míg másnak 200-ból 150 mondjuk. De nem baj, akkor is Poz a legjobb, mert neki magasabb a száma? 😊

több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A mai nyilvános edzés úgy tűnik csak átmozgató jellegű lesz, a fiók nincsenek is sisakban.

A Sky Sportos Neil Reynolds Jacksonvilleben van a héten, Bortles fejlődéséről ezt írta
 britviewnfl.com/2015/06/18/gus-bradley-weve-seen-great-progress-from-blake-bortles/

És egy remek stat Pozzal kapcsolatban a PFFtől
Since he joined the Jaguars in 2011, Paul Posluszny has 155 run stops, the most of any AFC ILB over the same span
Szóval akkor miért is rangsoroltátok átlagon aluli játékosnak a depth chartunkon?
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Sergio Brown, Neal Sterling és Damian Copeland hmastring sérülések miatt nem edzettek tegnap, viszont Roy Miller először vett részt 11 vs 11 drilleknben, mióta megműtötték.
Bortles az egész "nyári szünetét Jacksonvilleben fogja tölteni, és aktívak készülni a szezonra, kivéve 1 hetet, mikor elmegy Kaliforniába Tom Househoz csiszolni a dobómozdulatán és lábmunkáján.

Az NFL Network 28. helyre rakta az RBinket a ligában. Majd Yeldon előrébb viszi őket idén.
https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/igj5chhxnjgve22dz65g
Ranking NFL backfields from No. 1 to 32
Few NFL position groups underwent more change this offseason than at running back. Marc Sessler talked to a rash of coaches and draft experts to rank all 32 backfields from top to bottom.
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A.J. Cann is aláírt, így minden idei draftolt rookienk rendelkezik már szerződéssel!
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Clemons visszatért, méghozzá 17 fonttal könnyebben!
 www.jaguars.com/media-gallery/videos/Clemons_Thats_the_way_I_prepare_myself/d2dda50f-2e3e-4822-8ad9-7bfc1f618dcd

Julius Thomas visszatért edzeni.

George O'Leary, Bortles és Storn edzője a UCFen volt a keddi nap vendége. Shao Kahn is a helyszínen tekintette meg a felkészülést.

Neal Sterling összeszedett egy enyhe hamstring sérülést a bal lábában.

Allen Hurns is ráijeszette mindenkire, amikor egy play után le kelellett segíteni a pályáról, de szerencséere 10 perc után visszatért edzeni.

Az eddigi legforróbb nap volt a tegnapi Jacksonvilleben, sok játékos megérezte a hőséget a beszámolók szerint,. Gus szerint ez ideális arra, hogy a játékosok szokkják, mi vár rájuk masjd TC alatt.
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Chris Clemons hétfőn munkára jelentkezett a holnap kezdődő minicamp miatt az Everbank Fielden. Egy "problémával" kevesebb.
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Hurns rajongók figyelem! Jó híreim vannak a lieblingetekről. Egyrészt míg szinte minden WR szenved/szenvedett valami sérüléssel, addig ő továbbra is makk egészséges. És elmondása szerint nagyon jól érzi magát Greg Olson offensében is!
Jaguars Insider: Allen Hurns a member of 'Able Family'

What remains constant around the Jaguars: Allen Hurns taking advantage of his teammates’ injuries.
Last year, Hurns went from undrafted free agent to two touchdowns in Week 1 because Marqise Lee and Allen Robinson were unavailable during the off-season and training camp.

The opening-game performance catapulted Hurns to a 51-catch, 677-yard, six-touchdown season.

This year, Hurns has continued his trajectory, partly because Lee (knee), Robinson (foot), Bryan Walters (hamstring) and Damian Copeland (quad) missed all nine OTAs or were slowed at some point.

Front office types — personnel executives, scouts, etc. — grade a player’s talent.

Coaches base a large part of their opinion on what long-time (and recently retired) NFL assistant Al Saunders called “being part of the Able Family.”

Hurns is always available.

He played in all 16 games last year and didn’t miss a game-week practice; he was concussed in Week 10 against Dallas, but a bye week followed.

Especially when trying to learn a new offense, getting — and staying — on the field is vital.

It’s only June 14, but my receiver Trust Chart (not depth chart) would be 1. Robinson; 2. Hurns and 3. Rashad Greene.

“I’m feeling really confident out there making plays,” Hurns said. “I just feel really good in this system. [New coordinator Greg Olson] has done a great job of opening things up to letting us run different routes. It’s a fun offense to play in.”

Hurns said Olson has introduced “a lot of formations, but we’ve been putting in the time to study and we’ve been on it — it’s not like we’ve had a lot of mental errors.”

Before receiving the new playbook, Hurns’ focus during the winter was his route-running.

“Just working on getting in and out of my breaks faster to create separation against the corner,” he said. “In this league, that’s what you need to do.”

The expectation is Hurns will need to win his match-ups against outside cornerbacks, but …

“I’m pretty flexible,” he said. “They’ve told me to be ready to play everything.”

Expect Hurns to be ready.
Úgy tűnik, akit idén 3/1 és 3/4 között draftoltak, annak kicsit többet kell várni a pénzére. Köztük van a mi 3/3asunk A. J. Cann is. De a pénzére vár még a 3/1es D'Joun Smith(Colts), a 3/2es Jeremiah Poutasi(Titans) és 3/4es Clive Walford(Raiders) is. Jó lene, ha Cann úgy mehetne nyarealni a minicamp után, hogy már nem kell bejönnie egy extra napot TC előtt, hogy aláírja a szerződését. Gyerünk Idzik, csináld a dolgod, ne scoutoljál, ahhoz úgy sem értesz! 😀😀
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Érdekes megjegyzés Oeshertől a mostani kerekasztal beszélgetésben - Marrone inkább a power blokkolást fogja idén preferálni a zóna blokkolással szemben. Ez azért érdekes, mert pl. Linder és Bowanko is azért lett draftolva, hogy mert remekül illettek a zónablokkoló filozófiához..
 www.jaguars.com/media-gallery/videos/Jags-of-the-Round-Table/5607696c-f02f-45c7-acac-3a7a9db0d247
Remélem az átállás nem veti vissza pl. Linder fejlődését. Ne rontsuk el azt a kevés dolgot, ha lehet, ami tavaly működött.
Ami még jobb, azt hiszem Yarno inkább zóna blokkolást preferál, és ha tényleg igaz a feltevés, hogy Marrone csak idén lesz itt, és Yarno, (már ha leküzdi a rákot persze...) visszajön jövőre, akkor most 1 évig teljesen más blokkolási filozófiát fogunk erőltetni, hogy aztán visszatérjünk zónázni(?). Elég fejvakarós a dolog...
A videóban egyébként lehet látni, hogy már Marks is edzeget, de sajnos továbbra is erősen kétséges, hogy felépül szezonkezdetre. Roy Miller pedig felszedett 10 extra fontot, jó lenne, ha domináns run stopper lenne belőle idén.
Ó és Allen Robinsonról is esik szó. Ha nem csak PR hype megy vele és Julius Thomasszal kapcsolatban, akkor ha mindketten egészségesek tudnak maradni, élete lehetnek a passzjátékunkba (és még több lehetőséget ad nak a futójátékunknak, és olyan arcoknak, mint Hurns, Lee, Greene vagy Ace).

Mondjuk a 3. heti OTA highlightokon van 1 szép A-Rob elkapás.
 www.jaguars.com/media-gallery/videos/2015_OTAs_Week_three_complete/b267b33d-81c2-428d-a4bc-026049830ac3
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Joeckel mellett van még valaki, akinek nem ártanak sokat javulni. És úgy tűnik Cyprien tisztában van azzal, hogy sokkal több kéne tőle (is).
Jaguars strong safety Johnathan Cyprien knows he needs to improve

Johnathan Cyprien doesn’t like to talk about dealing with pressure.

“Some people call it pressure, but I shy away from that,’’ the Jaguars’ strong safety said as he prepares for his third season in the NFL.

“I don’t think of it [pressure] so much,’’ he said. “I just go out and there and try to do what I do.’’

Whether he’s facing pressure or not, Cyprien will need to elevate his game.

“There’s a lot of room for improvement,’’ he acknowledged.

So far, Cyprien hasn’t lived up to the expectations the Jaguars had for him when they made him the first pick of the second round in the 2013 draft. General manager Dave Caldwell had offers for the pick, but he feared if he traded down, he’d lose out on Cyprien so Caldwell turned down the offers and took the safety from Florida International.

Cyprien was supposed to be the first building block in coach Gus Bradley’s bid to build a Seattle-type defense.

Cyprien had a promising start to his first year and forced a fumble in his second and third games as a rookie. He also had his first career sack.

Yet in the 27 games he’s started since then (he missed two games with injuries), he hasn’t gotten another sack or forced a fumble.

And he’s only had one interception in his first two years, picking off Cleveland’s Brandon Weeden in his rookie season.

Cyprien has made his share of tackles — 98 as a rookie, 111 last year — but hasn’t come up with the big plays.

Cyprien knows those big plays are what get a player noticed.

“I’ll just continue to play the defense and let those come to you,’’ he said. “I try to get my opportunities, and when they come, I’m going to try to capitalize on them.’’

“Turnovers are a big part of the game They change the game because they put the ball in the defense’s hands. Of course, you do a lot that doesn’t make the top 10 plays of the week, but you definitely want to make those big shots that can change the game.’’

Coaches say Cyprien has performed well in organized team activities, which ended Thursday.

“He’s getting a better grasp of the defense and taking more of a leadership role, so I think he’s getting more comfortable with the things we are asking of him and the defense,’’ Jaguars secondary coach DeWayne Walker said.

Of his big plays or lack thereof, Walker said: “I think at his position, when you look at [Seattle’s] Kam Chancellor, if you’re getting two or three interceptions at that position, to me that’s a pretty good year in terms of getting hands on balls.’’

Chancellor has eight interceptions in five years, including three in 2013, one last year and four in 2011. He also has eight forced fumbles.

Cyprien said he just wants to keep growing as a player.

“I want to continue in a positive light and earn the respect of players and coaches and the players I play against,’’ he said. “I’m confident in my abilities. I know what I am able to do. I’m really not worried about it.’’
Remélhetőleg a Joeckel- Cyp duóból legalább az egyik előrelép egy hatalmasat idén.
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
iktriad, élsz még?
Kizárt, hogy az elmúlt 24 órában senki se nyilatkozott senkiről semmit, semmilyen listán ne szerepeljen valaki, aki valaha játszott a Jaguarsban, vagy ne lenne egy fotód egy ígéretes UDFA-ról.
Ezért indokolt a kérdésem: élsz még?Sobri Jóska
-BernieIktriad már nem él.
-Nem csodálom ebben a melegben.

De ha ennyire akarsz új anyagot, az ESPN + PFF szerint a Jags kerete tehetségileg továbbra is a leggyengébb az egész NFLben:

32. Jacksonville Jaguars

Top five players: Brandon Linder, Julius Thomas, Sen'Derrick Marks, Jared Odrick, Ryan Davis

Starters who should be upgraded: Roy Miller, Chris Clemons, Paul Posluszny, Allen Hurns, Marqise Lee, Luke Joeckel

Analysis: The Jaguars have some good players, including Linder, Marks, Odrick and Thomas. Here's the problem: Two of those four came over in free agency and have yet to play a down for the team, and only Linder makes it into the high-quality grading bracket.

The key pieces that were supposed to turn the franchise around -- Joeckel, Blake Bortles and Johnathan Cyprien in particular -- have all fallen well short of expectations thus far. In Bortles' case, the team at least knew he would be a long-term project and never intended to start him as a rookie, but the signs were not good in his first year. He will need to make a major leap forward as a sophomore to help the team out.
A kedvencem a "Starters who should be upgraded" rovat. Kivesézném őket egyenként:
Miller - most kapott új szerződést, és kiváló a futás ellen, ami a dolga.
Clemons - 33 évesen 8 sacket hozott össze. Elfogadhatatlan! Mellesleg az utódja már megjött, csak idén sajnos még nem fog játszani.(és Ryan Davis is a posztján játszik, igaz ő nem tipikus LEO, inkább DE/DT hibrid).
Poz - (szintén szerződéshosszabbítást kapott) Igen coverageben nem az igazi, de még mindig az egyik legjobb védőnk, és főleg a futás ellen nagyon megérezte a Jags a hiányát. Az igaz, hogy jó lenne lassan hozni egy utódot a posztjára-
Hurns - kezdjük ott, hogy nem is kezdő... És UDFA rookieként a csapat legtöbb yardot és TDt elkapott WRe lett. Micsoda lúzer. Nyomás a padra fiam....
Marqise Lee - kétségtelen a rookie szezonja nem volt a legjobb, gyakran sérült és nem olyan hatékony, mint A-Rob vagy Hurns. Össze kell kapnia magát, ez tény,
Joeckel: a Marqisehóz írt utolsó mondta rá is igaz, "make or break" év előtt áll. Mondjuk idén először van normális offseasonja a 3 évből mióta NFL játékos és most lesz mellette egy remek O-line coach is(ami tavaly pl. nem igazán volt).

Egyébként tartom, hogy a Bucs, Raiders, Titans trióval egy szinten van a Jags mostani kerete.
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 305 — #NoStress
iktriad, élsz még?
Kizárt, hogy az elmúlt 24 órában senki se nyilatkozott senkiről semmit, semmilyen listán ne szerepeljen valaki, aki valaha játszott a Jaguarsban, vagy ne lenne egy fotód egy ígéretes UDFA-ról.
Ezért indokolt a kérdésem: élsz még?

több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Gus törölte a 10. OTA edzést péntekre, szóval vége az OTA edzéseknek.
House és Julius Thomas pihent, de úgy csak óvatosak vagyunk mindkettővel. Minicampre visszatérhet mindkettő.
Gus szerint Bortles előrelépett döntéshozásban és magabiztosságban tavalyhoz képest, de szeretné, ha ezeken a területeken még többet fejlődne.
Úgy tűnik, már Klinsmann is felfigyelt Blakere. 😀😀


Gus szerint az O-line összecsiszolódása jól megy, sokkal kevesebb a mentális hiba nálunk a vártnál.
Gus Allen Robinsont, Telvint és Gratz emelete ki, mint az OTA legjobbjai.
Monte Kiffin nem csatlakozik a Jags stábjához (megint ott volt egész héten).
Kérdezték Clemonstról, hogy mit szeretne látni tőle, erre megjegyezte, hogy már az is pozitiv dolog lesz, ha egyáltalán látni fogja jövő héten... 😀
 www.jaguars.com/media-gallery/videos/Bradley_Weve_had_a_great_OTA_session/c109cb96-d844-41ce-842a-ab92b6f12f1e

Ma Marrone volt a soros interjúra egy sajtótájékoztatóra, elmondása szerint az O-line nagyszerű OTAn van túl, szerinte sokat lépett előre az egysége az elmúlt 3 hétben.
 www.jaguars.com/media-gallery/videos/Marrone_A_challenge_for_all_of_us/7185551f-28c2-4595-8cd5-d0dc1d21ee42
Ő is mindenkit értékelt, különösen kiemelve Lindert, Marrone szerint sokkal előrébb tart a fejlődésben, mint az várta fejlődésben.

Ha már O-line, A. J Cann az utolsó rookienk, akinek még nincs szerződése, de szerdán azt mondta a 1010XLen, hogy nemrég jó híreket kapott az ügynökétől a targyalásokkal kapcsolatban, szóval pár napon belül ő is aláírhat,
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Clemons jövő héten várhatóan előkerül majd a minicampre, ezzel szemben Marqise Lee valószinüleg ki fogja majd hagyni azokat az edzéseket is...
Fowler pedig ha minden igaz 2 hét múlva már mankók nélkül is tud majd közlekedni.
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Julius Thomas 45. lett az NFL Network Top 100as listáján!
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Szegény Josh Evanst többet tologatják a 2 safety poszt között, mint óvódások a matchboxjaikat a homokozóban. Hétvégén úgy tűnt Minta Jakab kéztörése után, hogy visszamegy FS posztra (Paulo) Sergio Brown mögé, erre most újra visszavezényelték Cyp cseréjének SS posztra.

For the past two seasons, Jaguars safety Josh Evans has been The Accidental Starter.
Evans was inserted into the starting lineup at free safety four games into the 2013 season when Dwight Lowery suffered a season-ending concussion early in a loss at Seattle. The sixth-round pick out of Florida started 11 games.

Jaguars general manager Dave Caldwell and coach Gus Bradley removed Evans from the starting lineup heading into the offseason program in 2014, favoring Winston Guy. Guy was ineffective and was eventually released.

Evans started the final 13 games at free safety, finishing third on the team in tackles with 90 and played 968 of 1,120 defensive snaps, the second-highest total behind strong safety Johnathan Cyprien.

In two seasons, Evans has established himself as a heady player, but one who rarely makes impactful plays. He has never intercepted a pass and has two break-ups, but has recovered two fumbles.

Now, Evans is Cyprien’s backup.

Caldwell addressed the free safety spot in the offseason, signing free agent Sergio Brown and drafting James Sample in the fourth round.

Despite Sample’s broken arm, the plan remains to keep Evans at strong safety. Bradley wants Evans to be a “swing guy” who can help provide depth at multiple spots.

“He’s played a lot of free,” Bradley said. “Now, we want to get him a lot of reps at strong to make him more versatile for those times when we can only have three or four safeties.”

The question is if the 6-foot, 205-pound Evans hold up at strong safety. Cyprien (6-foot, 217 pounds) is one of the more physically impressive players on the roster.

Playing the run is as important as defending the pass as a strong safety in Bradley’s scheme. Cyprien is usually lined up near the line of scrimmage, closer to the middle linebacker than the free safety.

“At strong, you’re like an athletic linebacker,” Evans said. “You’re learning everything they learn as far as run fits. At free, you’re roaming more back deep. Every now and then you come up in the box. Now, I should know everything Poz [Posluszny] knows. I have to fit the run just as good as him. There’s more detail at strong. That’s why I commend Cyp, because really you’re playing two positions in linebacker and safety.”

Evans has been learning while limited in voluntary organized team activities the last three weeks. The 24-year-old Evans finally had surgery on his left shoulder to repair his labrum in January. Evans hurt his shoulder against Cleveland on Dec. 1, 2013, during his rookie season. He elected to rehab it and put off surgery, but it hindered him throughout his second season.

“I was battling it the whole year,” Evans said. “As a safety, that shoulder injury puts you in situations where you miss tackles now and then. Now that it’s healed, I feel way better and more confident. It’s more stable and I can be more physical.”

Evans started once at strong safety last season when Cyprien missed a game. He responded with 14 tackles in a Week 2 loss at Washington, although the defense was inept in a 41-10 defeat.

Jaguars defensive backs coach DeWayne Walker said he could tell the injury bothered Evans last season.

“He had to wear a harness pretty much the whole year,” Walker said. “So we knew it was something he had to play with. He’s a tough guy and he got through it.”

Both Bradley and Walker said they believe Evans can handle the physical nature at strong safety.

So far, Evans has been held out of team drills despite little contact taking place. He wears a red noncontact jersey during seven-on-seven work.

The Jaguars conclude OTAs this week and have a mandatory three-day minicamp starting Tuesday.

“They’ve got me doing seven-on-seven reps to get my feet back,” Evans said. “They don’t want me bumping anybody with my shoulder. We’re taking things slow. Once training camp starts, I should be good to go with everything. Hopefully in minicamp, I’ll be able to do a few more team periods.”
Ez a safety csereberélgetés nagyon nem tetszik. Tavaly se tetszett, mikor Winston Guyt hirtelen felindulásból kineveztük FSnek (és persze nem vált be, hisz ő SS), aztán jött Sample, aki SS volt a Louisvilleben és őt is sokkolta az edzői stáb, hogy FSt akarunk faragni belőle. Most Evansból akarunk SSt képezni, aki meg FS....Loston is FS poszton vitézkedik, aki azt hiszem inkább SS volt az LSUban... És akkor Sergio (Conceicao) Brownt, mint kezdő FS nem is említettem...
Ha Eric Weddle tényleg annyira le akar lépni San Diegóból, én most bekínálnám a Chargers front officet egy 2. napos pickkel és ide tradelném (és utána egyből meghosszabbítanám). Jobban járnánk vele, mint ezekkel a próbálkozásokkal... És végre lenne egy épkézláb FSünk, ami Dwight Lowery óta nem volt itt. Na megérte őt gyorsan kirakni 2 éve, hogy "Evans minél gyorsabban fejlődhessen" kedves Dave Caldwell?...
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Láthatóan azért már izzik a feszültség - remek felvétel Cypről és Marcedesről a keddi edzésről


Loston mellett volt még valaki, akinek remek napja volt - az immár teljes értékűen edző Aellen Robinson, aki több TD elkapással is jelentkezett ma. Vassadinak igaza lesz, tényleg egy megbízható és remek(!) 1. számú WR lehet/lesz belőle nálunk!

Ha már elkapók, íme a múlt héten beígért Jerry Sullivan videó, ahol a WR edzőnk be van mikrofonozva.
 www.jaguars.com/media-gallery/videos/Jags-Wired-Jerry-Sullivan/14debf53-fee4-40e7-8e59-e19d81821a45
Hurns fanoknak: #88 is feltűnik a videóban.

És ha már pozíciós edzők, A DBk edzője DeWayne walker értékelte a secondary jelenlegi helyzetét
 www.jaguars.com/media-gallery/videos/Walker-Try-to-improve/44161113-e7cd-4bb3-9a30-e36356bf188b
Mindenki szóba kerül, még olyan játékosok is, mint Matt Daniels. Állítólag Jeremy Harris is nagyon jó offseasont hoz, nem nbaj, ha a perem embereke odateszik magukat rendesen, hogy megpróbáljanak egy helyet elérni az 53ban.

És 2 megszokott arc - Bortles a tegnapi bűnrossz napról, Allen Robinsonról az O-lineról, hogyan próbálja a rossz dobási szokásokat megváltoztatni.
 www.jaguars.com/media-gallery/videos/Bortles_Better_every_day/06141bdf-a13d-46a1-910e-29b185796048
Bortles szerint (is - mert a helyi média szerint is így van) úgy tűnik ég és föld a különbség a dobásaiban tavalyhoz képest. Ámen. Stellino megkérdezte, hogy mit szól, hogy manapság 8-8 körüli szezonokat hozó QBnak úgy osztják az évi 20 millás szerződéseket, mint krisnások az ételt a rászorulóknak, erre Bortles azt mondta szerinte megérdemlik ezek a srácok a munkájukért a 100 milliót és reméli, hogy 2-3 év múlva ő is kiérdemli itt, hogy egy ilyen szerződést kapjon.
Azt is elmondta, hogy idén van terv kidolgozva arra, hogy a dobómozgása ne essen szét annyira, mint tavaly az év második felében.

Gus szerint a tegnapi nem túl jó nap után jó volt látni, hogy az egész csapat egy remek edzésnapot produkált.
 www.jaguars.com/media-gallery/videos/Bradley_I_thought_it_was_really_wellhandled/7885542b-8d92-457a-9afa-e2dd04bf3e2c
Szerinte azzal, hogy Evans S posztot kapott sanapeket jól jöhet arra, ha valakit pótolni kell. A jags szeretne olyan embereket tartani D-ben akik több poszton bevethetőek (Ryan Davis, Odrick, LaRoy Reynolds, Evans). Leenek van esélye, hogy jövő héten visszatérjen. Valaki megkérdezte, hogy Michael Bennett szóba jöhet -e a LEO poszton, de Gus azt mondta, hogy mivel Marks sérülése miatt vékonyak vagyok 3 technique DT psozton, ezért azt szeretnék, ha arra fókuszálna inkább. Itt egyben megjegyezte, hogy Ziggy Hood eddig kifogástalanul dolgozik Marks helyén a kezdőkkel.
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Nem Sen'Derrick Marks lesz az egyedüli Jaguars játékos az NFL Network idei Top 100as listáján:
Wed at 9pm ET a #Jaguars player will be revealed ranked between Nos. 50-41 on @nflnetwork Top 100 Players of 2015. Check it out tomorrow
Természeten Julius Thomas lesz a kérdéses játékos.
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
OTA 8. nap

Úgy tűnik a fémakadály megtett hatását, Julius ma nem edzett, ahogy Telvin se.
Edzett viszont Craig Loston, és nagyon kihasználja Sample hiányát, mert 2 picket szedett 2 nap alatt!
Arrelious Benn az edzés végén szerzett egy TDt és utánaigen szokatlan TD ünneplésként puntolt egyet. Anger helye veszélyben? 😀😀
Bortles elmondta, hogy Minicamp és TC között visszamegy Kaliforniában ,hogy Tom Housezal tovább dolgozzanak a lábmunkáján és a dobásmozdulatain. Szerinte (is) kezdi kinőni mindkét fronton a gyermekbetegségeit tavalyról, és szeretné még tovább fejlődni mindét területen.
És ma forgatta nálunk a CBS azokat a játékos intrókat/bevágásokat amelyeket majd látunk meccsek közben.
 twitter.com/Jaguars/status/608310207899435009
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 916 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Julius Thomas egy elkapás után nekicsapódott valami fémes akadályba, de nincs baja, és visszatért edzeni utána.iktriad
Holnap medvecsapdák és gereblyék lesznek szétszórva az edzőpályán? Szokni kell a váratlan helyzeteket?Húsrágó
Kommandós kiképzést is kapnak a fiúk idén. 😀
több mint 10 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 075 — Jaguars fan
Julius Thomas egy elkapás után nekicsapódott valami fémes akadályba, de nincs baja, és visszatért edzeni utána.iktriad
Holnap medvecsapdák és gereblyék lesznek szétszórva az edzőpályán? Szokni kell a váratlan helyzeteket?