Újra működik a regisztráció és az email küldés a feliratkozott topikokra!

Kansas City Chiefs

29 feliratkozó

több mint 11 éve
almapaprika Kansas City Chiefs 9
Bátyám után lettem némi lemaradással NFL szurkoló, és hamar megszerettem én is az erős, jó védelmeket, csak ezért kérdeztem erre rá. A csapatválasztásban erős szempont volt, hogy Kansas-ban eléggé masszív a Defense, és ebben a csapatrészben zászlóvivő a Houston, Hali kettős.
Jó volna őket együtt a későbbiekben is itt látni, csak hát a pénz az Úr!
több mint 11 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Poe mellett Bailey is kiváló DL manussá érett. Jó volt ő mindig is, de idénre végre felhizlalták 300 font fölé, amitől nem lassult, és így minden szituációban bevethető. 2.5 sackje van (Poenak asszem kettő).
Azt mondta mégis Sutton, hogy többet akarja őket pihentetni. A védőfalban annyi minőségi játékos jött össze, hogy érdemesebb nagyobb rotációt alkalmazni. Howard is sokat fejlődött, aki DeVito sérülése után lett kezdőjátékos. Ráadásul Vance Walker és Vickerson is jó játékosok, kár lenne nekik is csak pár snapet adni. Reméli ettől még jobb lesz mindenki teljesítménye, és még többet tehet a védelem a csapat sikereiért.

Említsük meg, hogy az idényt alacsony várakozásokkal (én leginkább a jó edzőinkben bíztam) kezdő secondary egész jó teljesít. A PFF szerint 10. legjobbak például. Ami egy ilyen új egységnél nem rossz. Abdullah jobb mint vártuk, bár nem ász. Sean Smithnek láthatóan jót tett a megregulázás és a ST munka, sokkal jobban szerel, keményebben és agresszívebben játszik. Ron Parker (CB) TE man2manre szűkített SS játéka végül is működik. A nickelback Chris Owens számomra kellemes meglepetés, bár inkább alig vártam tőle bármit, ő sem ász. Szünet után Berry visszatér várhatóan, az még dobhat az egységen. Coopernek kell összekapnia magát, de egyébként ezzel a front7 egységgel elég volt amit tudnak.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Hali meddig van szerződés alatt? Houston most tag alatt van, ugye?szaba
Hali 2016ban lesz FA. De attól még előbb is távozhat. Főleg ha el tudják cserélni, és sok csapatnak egy ilyen biltzere sincs. Ami komoly gond tud lenni.

Houstonnak van élő rookie szerződése, nem tagen van. 2015ig szól. Pont ez volt a baja nyáron. Évek óta egyik legjobb, ha nem a liga legjobb pass rushere (sokak szerint az, most is épp megosztva első sackben), ehhez képest keres harmadik körös pénzt (700k$ alatt).
Vagyis ő jövőre lehet tagen, ha úgy döntenek, hogy kell. Mert az biztos, hogy többet fog kérni mint a tag. És az is biztos, hogy megéri a tag árát. És még rákövetkező évben is megéri. Ezért nem kapkodtak vele minden áron idén. Illetve Ford miatt.

Ideális a Ford-Houston lenne, ha Haliért kapunk jó ellenértéket. Akkor átigazol, ott aláír 4-5 évre és mindenki örül. Akkor lesz hely Houstonnak és kész. Ford pedig ROLBnek tökéletes, hacsak nem sérül meg vagy valami. A Hali Ford is jó páros, és olcsóbb. Persze mindenképp hozni kell majd egy cserejátékost, de az a legkevesebb, csodák nincsenek.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
szaba Los Angeles Chargers 12 942
Hali meddig van szerződés alatt? Houston most tag alatt van, ugye?
több mint 11 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Hali és Houston.
Mindkettő nem marad szezon végén valószínűleg. Első körben nem igazolnak cserepadra embert. Ellenben Ford jó játékosnak tűnik. Nem lesz nagy visszaesés valószínűleg. Meglátjuk meddig fejlődik. Nincsenek nagy számai, alig játszik. Viszont jól játszik. Legalábbis pass rushban. Ha ROLB lesz, az elég is. Bár Halit nem lehet áttenni balra, akkor muszáj fejlődnie coverben. Meglátjuk. A terv legalábbis ez.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 17 096 — Apu ökölbeszorított keze
A tendencia az egész nfl-re igaz...
A bolts meg sokkal jobb most sajna

több mint 11 éve
almapaprika Kansas City Chiefs 9
üdv mindenki! Viszonylag friss főnök szurkoló vagyok! 😊almapaprika
üdv!

almapaprika, ez jó!
Most a tiszteletedre szünet lesz, nem játszunk. De legalább nézhetjük amint a Raiders elveri a Chargerst. Aki veszít, megy Los Angelesbe.ulpianus
Igazából az egyik fő ok a választásomnak az a Hali - Houston kettős volt, lehet tudni valamit arról, hogy meddig maradhatnak még itt? Tudja a csapat majd még őket fizetni?
Nagyon rossz volna ha folyamatos tendenciává válna a legjobbak elengedése.
több mint 11 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
üdv mindenki! Viszonylag friss főnök szurkoló vagyok! 😊almapaprika
üdv!

almapaprika, ez jó!
Most a tiszteletedre szünet lesz, nem játszunk. De legalább nézhetjük amint a Raiders elveri a Chargerst. Aki veszít, megy Los Angelesbe.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
almapaprika Kansas City Chiefs 9
üdv mindenki! Viszonylag friss főnök szurkoló vagyok! 😊
több mint 11 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 720 — Csodabogár


no para, el tudnák erről beszélgetni reggelig. volt egy pár play ami ha bejön, akkor TD, csak Hali kiszagolta, a 4. negyedben egy RO. azért tudom én is hogy a védelem fent van a pályán, nem csak dísznek 😀

több mint 11 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Piti!

Vegyük a példáidat, ha akarod. Lehet így is látni:
1st&10re futást hívni sztenderd, RZban főleg.
A rollout trükkös játéknak számít. 2nd down az ilyenek legfőbb forrása, főleg 2nd&5 - 2nd&10 körül. Ez is teljesen rendben van egy Kaepernick típusú QBvel akár 2nd&12re is. Főleg, mert a Rollout nagy yardzabáló ha bejön.
3rd&12nél elvben passzolni kell. Csakhogy túl rövid a pálya mély (25+) passzhoz, legalábbis kockázatos. Marad a középtáv, de ezt tudja a DC is. Egészen biztosan kiemelten fog ez ellen védekezni. A futás megy 6os átlaggal, nem egyszer ment 10 körül is a meccsen. Még ha marad is 1-2 yard (4th&short) majd akkor eldöntjük, hogy nekimegyünk-e. Ráadásul ezzel középre tehetjük a labdát FGhoz legrosszabb esetben is. Ha elég erősen blitzel az ellenfél, és Sutton (KC DC) gyakran ezt teszi, bejöhet.

Másik példa nem is példa, csak azt kéred számon, hogy miért passzolnak, mikor a futás megy. Illetve azt kérted számon, hogy miért nem passzolnak, mikor a passz megy. Értem én, de ezek szerint ők is látták, volt is mindkettő. Nem jött be a sorrend, szerencse és védelem kérdése is. A playhívásnál egyik fő szempont, hogy meglepjük az ellenfelet. márpedig ami totál logikus, biztos nem meglepő. Ez a kettő megy egymás ellen (csak EBBŐL a szempontból), érthető, hogy nem mindegy mikor mit döntenek. De muszáj variálni. Értem, hogy de miért pont akkor. Mert ők akkor döntöttek úgy. Nem azért mert hülyék, hanem mert muszáj valamikor.

5 FG esete ebben formában, ahogy írod, inkább engem igazol mint cáfol. Tehát nem a playhívás az igazi gond. Hanem az eredményesség. Vagyis érzelmi alapon kifogásolunk valamit, de észérvekre hivatkozunk. Szurkolóként ez rendben van teljesen. Mégis remélem érthető, hol látom az ellentmondást. Ez nem játékhívási kérdés. Pont ez lett volna a mondandóm lényege. Mert ha valaki konkrétan leír egy szituációt és azt kifogásolja azon lehet érdemben vitázni. De ugye itt túlnyomórészt ez nem történik meg. Még egyszer kiemelném, ez nem neked szólt személyesen, a témáról általában beszélek.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
peach Atlanta Falcons 16 000 — a new hope (again)
Értelme semmi, ebben igazad van, de itt (is) nagy részünk sima mezei szurkoló aki mélységeiben csak ugatja ezt a sportot, és ha valami nem tetszik nekünk akkor a frusztrációt és az ideget ilyen formában tudjuk kinyílvánítani, ill utálva szidni valakit/valamit ha "szar volt a playhívás" 😊



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 11 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 720 — Csodabogár
rövidre fogva. amikor a RZ-ban hívsz egy középső futást amit kiszagolnak és betömik a lukat rendben van, 2 yard loss. aztán hívnak egy RO playt, amit gyakorlatilag meg is ölnek, aztán megint egy futást ott gond van. és meg sem próbáltál egyet sem passzolni az EZ-ba. vagy amikor megy a futás 2-3 first downra erre a következő 3 széria megint passz. érted? nem akarom erre fogni mert nem tudom mit készültek mit láttak, csak nem értem és vakarom a fejem és csak megkérdezem ilyenkor magamtól is hogy na ezzel mi volt a cél? nem mi találtuk föl a spanyolviaszt, régi topik ez ligaszerte 😊 mikor néha az OC/HC kicsit túlgondolkodja a dolgokat, attól még lehet zseni az OC, csak ha rúgunk mi is pl 5 FG-t ott felmerül a kérdés hogy legalább 1 TD miért nem született ebből a RZ-ban. písz 😀

több mint 11 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Csakhogy európai példával éljek, focit is csak úgy lehet véleményezni, hogy folyamatosan elemzem, hogy a védekező felfogású csapatom a 4-2-3-1es alakzat belső rombusz mozgásra épülő taktikája nem működik, mert A játékos nem a megfelelő zónában a kijelölt labda nélküli mozgásokat futja, ezzel az alakzat, azon belül a tervezett játék nem tud működik, mert B, C stb.. játékos kénytelen kisegíteni A játékos által generált anomliákat... Szóval egervári egy fasz volt mert még a labdát sem tudtuk kihozni a félpályánkról! 😊peach
OFF
Igen, és ezzel már lehet vitázni, mert ez egy konkrét vélemény. És ezt olvasni önmagában ötleteket ad, és érdekes. Ráadásul ebből lehet tanulni, megérteni a kedvenc sportodat.
Én például sokkal inkább hajlok arra, hogy nem rombuszban, hanem középpályás háromszögekben gondolkozok (4-2-3-1 vagy azon kívül). Illetve látni kellene, hogy adott 4-2-3-1 (vagy más) szélsői milyen feladatokat látnak el? Nemcsak a szélső hátvéd felfutások aránya és mélysége, de iránya és szerepe is. Ráadásul középpályások révén a 4 KP alapfeladat (védelem támogatása, támadók támogatása, második hullám feladatok, és a védő-támadó részleg összekötése) milyen arányban áll fenn egyénileg a KP játékosoknál és összességben, illetve van-e ötödik feladat? Mert sokszor van, csak nem mindegy mi az és kinél.
::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Ellenben és kontra. Én azzal nem tudok és nem is akarok vitázni, mikor annyi a kritika, hogy "szar volt a playhívás". Vagyis semmiféle konkrétum nincs.
Nem bántásból írtam. És nem is kell hogy bárki most ettől abbafejezze. Szurkolók vagyunk senkinek nem kell semmihez érteni. Számon kérni ezt (tudást) pedig fölöttébb értelmetlen lenne tehát. Nem is teszem.
Csak nem értem, mi értelme van ezt leírni tízpercenként? Főleg úgy ,hogy nem is értem mit akart mondani aki mondta, azon kívül, hogy haladjunk előre TDig, vagy állítsuk már meg őket végre. Nyilván, ha a play nem sikerült, akkor nem azt kellett volna hívni. Ha mást hívsz lehet jobb, mert ez rossz volt. Egyrészt azonban nem biztos hogy jobb. Másrészt lehet rosszabb is.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
peach Atlanta Falcons 16 000 — a new hope (again)
Csakhogy európai példával éljek, focit is csak úgy lehet véleményezni, hogy folyamatosan elemzem, hogy a védekező felfogású csapatom a 4-2-3-1es alakzat belső rombusz mozgásra épülő taktikája nem működik, mert A játékos nem a megfelelő zónában a kijelölt labda nélküli mozgásokat futja, ezzel az alakzat, azon belül a tervezett játék nem tud működik, mert B, C stb.. játékos kénytelen kisegíteni A játékos által generált anomliákat... Szóval egervári egy fasz volt mert még a labdát sem tudtuk kihozni a félpályánkról! 😊



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 11 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Arrowhead Prideon írták, hogy M. Cooper (CB) 102. CB közt a 101. Mikor hibázik, akkor nagyot. Erre emlékszem, én is kiemeltem egyik meccsen, kettőt hibázott, mindkettő TD lett például.
Ez nem feltétlen róla szól, inkább nekem a rendszer hibáját mutatja. Nem volt ő rosszabb mint a többi. De ahogy most épp mások tűnnek királynak, például S. Smith, pont úgy fog az is megfordulni. Pengeélen táncolnak a cornereink. Mikor sikerül, az nagy játék, mikor nem, az látványos kudarc. Eléggé magukra hagyja őket Sutton. Most a meccsen emlékszem, a niners felállt bunch (háromszögben közel egymáshoz egyik oldalon 3 elkapó) formációban, velük szemben 3 CB. És mindegyik CB blitzelt! :cool: Sutton nem gyáva kukac az biztos. De ilyenkor az LB, és főleg a safety roppant nehéz helyzetbe kerülnek ha blitz nem ér oda időben.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
petey
Piti bátyó!

Ha már belementél, akkor legyen téma a playhívás. Illetve annak szidása.
Régóta érdekes ez számomra. Mert az összes, meccsen minden eredménykövetőben szidják ezt elég sokan. Értem amit mondasz, hogy most is, de ez elég általános. Néha igaz is. Ellenben sokan akkor teszik, mikor nem tudják mit/kit kellene elővenni. Nem megy a csapatnak, és ugye a kedvenceket nem szidjuk csak végszükség esetén (értsd: mikor nyilvánvaló hibát vétenek). Bűnbak pedig kell, az ellenfelet dicsérni mégsem akarják. Pedig szerintem lehetne, attól a te kedvenced nem lesz rosszabb, hogy ők jók (sőt ez fordítva van sztem), de értem.

Viszont a playhívást aki szidja, attól szívesen megkérdezném, melyik playt láttuk az előbb? A belső futás nem play. Kell hozzá legalább formáció, blokkséma akár és ki melyik lyukon fut (névvel vagy számmal). Ez azért lenne érdekes, mert sztem sokan nem is látják át a játékot, csak csípőből szidják. Akkor leírhatnánk neki, hogy bizony ott lett volna blokk, csak a Guard elbaszta például. Nem a playhívás volt rossz. Vagy ilyen front 7 ellen ez jó ötlet volt ezért vagy azért. Néha persze nem értjük és kész.
Ezen nem segít, hogy előre bemondjuk, belső futás lesz. És az lesz, aztán nem jön be. Ez egy fokkal jobb, de igazából ugyanaz.
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Valóban igaz, minél rövidebb "yard kell", annál inkább futás. Mondjuk most leegyszerűsítve: downok száma osztva yarddal kisebb négynél, akkor futás elsősorban. Belevonva a RZ+EZ távolsági módosítót, gyakorlatilag le lehet scriptelni, mikor mi a teendő. Pár extra esetet kell hozzáadni, meg 25-30% randomitást, és viola, kész a gameplan.

Ellenben aki ezt így lejátssza, középsuliban is kicsinálják harmadik meccsére. Nemhogy a profi ligában. Minden edzőnek megvan a maga szokása, ezt miképp játssza ki.

Végül, muszáj Shotgunból futni, 3TEből passzolni és a többi. Mert elemzik a támadásokat felállásra is. Ezen belül szituációra is. Ennél sokkal mélyebben is, de most hagyjuk azt. Ha egy csapat mittomén I formációból 3rd&shortra fut A-B lyukon 76%ban, az is adat.

Most ezt nem neked írtam elsősorban, hanem a témára. Van abban mindig igazság, hogy lehetett volna jobb is a playhívás, nyilván, kivéve mikor 77-0 arányban nyersz.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 720 — Csodabogár
szerintem szörnyű meccs volt 😀 rettenetesen sok hibával mindkét oldalon. ettől függetlenül sok sikert a jövőben, hajrá Smitty!petey
Nem volt több hiba mint szokott. Értem én, a niners szurkolók január óta hitték, hogy mindenkit lemosnak majd, főleg az ilyen nem elit csapatokat. Mert hogy ők elit csapat lesznek, az nem kérdés. Az AFC West is majd rájön ki a király, és a többi. Ehhez képest valóban nem megy úgy a játék.

Az, hogy jól játszik az ellenfél, előfordul. Hibák persze mindig vannak, de tegnap semmivel nem volt több. Az edzők is mindig erre hivatkoznak, de ez inkább önámítás legtöbbször. A játékosoknak erre szüksége van természetesen, ezért teszik. De mi láthatjuk reálisabban is. Egyáltalán nem kötelező. És a szurkoló erre szintén képtelen, de ebből a szempontból lehet realistább.
A foci ráadásul random, legtöbb esetben millimétereken múlik. Nem mindig a jobb játékosnak (adott szituban) vagy csapatnak sikerül, pont ez a lényeg. Ha nem így volna, nem lenne izgalmas és népszerű sport. Ahogy a többi népszerű sport.

Szóval, ha elvonatkoztatsz attól amit szerettél volna látni, egy sima győzelmet, ez jó meccs volt. Fordulatos, végig szoros. Jó védelmekkel, de pár jó támadással mégis újra ás újra. Nagyjából két perccel a vége előtt eladta Smith, ott lett vége, addig nem lehetett sejteni, ki fog nyerni. Még a nagy játékoknál is rendre volt védő a közelben. A legnagyobb elkapásnál is ott volt a védő mindkét keze, nagy harc volt minden labdáért. Jó futások voltak mindkét oldalon, de ugyanúgy földbe tiporták néha őket is, mikor nagyon kellett volna a 1st down.
Igazából nagy hiba alig volt, főleg a pick volt nem kikényszerített nagy hiba, de meccs végi Hail Maryben ez benne van. Úgy általában sem volt sok hiba. Mondom, kivéve ha mindent annak veszünk, mert egy sack hiba az OTtől, és így tovább. De ilyen alapon minden meccsen ugyanannyi van, ahol nem tudod dominálni a ellenfelet. Akkor tehát megint csak nem tért el a szokásostól, mert aki így látja, annak a többi meccsen is ugyanennyi van.ulpianus
szerintem félreértesz. nem hinném hogy bárki azt várta volna hogy mindenkit lemosunk, pláne mikor tele vagyunk eltiltottal/sérülttel.
arra próbáltam utalni, hogy bár természetesen szurkolunk a csapatunknak, látjuk hogy az OL-ünk pl. milyen rettenetesen legalja passz proban, és hogy bizony a playhívás is bőven hagy kívánni valót maga után. ezen többször szentségeltünk az EK-ben is. szerencsére a védelmünk összerántotta magát és kierőltettünk pár 3 és outot, de az első félidőben csak kamilláztunk. és nem mondanám nálunk hogy olyan kiemelkedő lett volna bárki is, talán Lloyd és Gore. 1-1 villanást meg nem ítélek kiemelkedőnek.
amúgy ha így nézzük, akkor védelmi csemege volt. engem csak az zavart, hogy RZ-ban mikor esély lett volna lezárni a történetet akkor kapott brainfartot az OC.

több mint 11 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
A meccsen kissé túlzásba vitték a bírók a "hazai pálya szabályt". Mindenki Kaepernick érvénytelen 1st downjáról beszél. De például itt látható Jamaal Charles érdekes büntije:
https://vine.co/assets/images/meta/vine_screencap-0b4ef888c2882624abcca774862cde77.png
Vine
The entertainment network where videos and personalities get really big, really fast. Download Vine to watch videos, remixes and trends before they blow up.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Boone ('9ers Guard) azt mondta, Poe egy szörny, sosem látott hasonlót. Van benne igazság.
Inkább a Hali-Poe-Houston trió az amivel rendre meggyűlik a támadófalak baja. Nem lehet könnyű mindkét oldalt és a közepet is tartani egyszerre, ha ennyire jó játékos áll ott. Ezért lenne fontos Houston szerződtetése. Nagyon nem lesz olcsó. Meglátjuk a salary capet persze. Illetve, hogy Hali vagy Houston elengedését tervezi a vezetőség inkább.
Ford jó pass rusher, de most meccsen egyszer olyan szinten eltévedt, hogy csuda. Mindenki futott egyik irányba, ő pedig egy másikba közöttük. Ennyire nem rossz ám, de azt a futást igencsak benézte.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Szerintem se jó se rossz nem volt egy abszolút átlagos szürke kis meccs volt kiemelkedő egyéni teljesítmények nélkül.he7edik
Mindkét oldalon volt egy kiváló futóteljesítmény 5+ átlaggal. Baileynek 3-4 DE ként másfél sackje volt + 1 TFL. Kelce Tdje sem volt semmi. Black Mamba élete első meccsén TDt szerzett, és nem is csúnyát a vonal mellett futva. JMJ Johnson is csereemberként egészen jól játszott. Nem egy Derrick Johnson, de jó volt, és nem csak a két TFL miatt mondom.

Azt elfogadom ha ennyire akarod, hogy a ninersben nem volt kiemelkedő teljesítmény, legyen. 😛 Bár például Lloyd elkapása sem volt mindennapos, Vagy Willis néhány run stopja. De ezen nem veszünk össze. 😊 Bár nekem a két 50+ FG is tetszett.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
he7edik San Francisco 49ers 1 239
Szerintem se jó se rossz nem volt egy abszolút átlagos szürke kis meccs volt kiemelkedő egyéni teljesítmények nélkül.


több mint 11 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
szerintem szörnyű meccs volt 😀 rettenetesen sok hibával mindkét oldalon. ettől függetlenül sok sikert a jövőben, hajrá Smitty!petey
Nem volt több hiba mint szokott. Értem én, a niners szurkolók január óta hitték, hogy mindenkit lemosnak majd, főleg az ilyen nem elit csapatokat. Mert hogy ők elit csapat lesznek, az nem kérdés. Az AFC West is majd rájön ki a király, és a többi. Ehhez képest valóban nem megy úgy a játék.

Az, hogy jól játszik az ellenfél, előfordul. Hibák persze mindig vannak, de tegnap semmivel nem volt több. Az edzők is mindig erre hivatkoznak, de ez inkább önámítás legtöbbször. A játékosoknak erre szüksége van természetesen, ezért teszik. De mi láthatjuk reálisabban is. Egyáltalán nem kötelező. És a szurkoló erre szintén képtelen, de ebből a szempontból lehet realistább.
A foci ráadásul random, legtöbb esetben millimétereken múlik. Nem mindig a jobb játékosnak (adott szituban) vagy csapatnak sikerül, pont ez a lényeg. Ha nem így volna, nem lenne izgalmas és népszerű sport. Ahogy a többi népszerű sport.

Szóval, ha elvonatkoztatsz attól amit szerettél volna látni, egy sima győzelmet, ez jó meccs volt. Fordulatos, végig szoros. Jó védelmekkel, de pár jó támadással mégis újra ás újra. Nagyjából két perccel a vége előtt eladta Smith, ott lett vége, addig nem lehetett sejteni, ki fog nyerni. Még a nagy játékoknál is rendre volt védő a közelben. A legnagyobb elkapásnál is ott volt a védő mindkét keze, nagy harc volt minden labdáért. Jó futások voltak mindkét oldalon, de ugyanúgy földbe tiporták néha őket is, mikor nagyon kellett volna a 1st down.
Igazából nagy hiba alig volt, főleg a pick volt nem kikényszerített nagy hiba, de meccs végi Hail Maryben ez benne van. Úgy általában sem volt sok hiba. Mondom, kivéve ha mindent annak veszünk, mert egy sack hiba az OTtől, és így tovább. De ilyen alapon minden meccsen ugyanannyi van, ahol nem tudod dominálni a ellenfelet. Akkor tehát megint csak nem tért el a szokásostól, mert aki így látja, annak a többi meccsen is ugyanennyi van.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
he7edik San Francisco 49ers 1 239
Jó meccs volt. Nyerhettünk volna. De nem nyertünk. Nem fogk bírózni, az is volt, de akkor is nyerhettünk volna. Persze ehhez nem kell 12 emberrel felmenni punt ellen kulcspillanatban, de ilyen van. Nem haragszom érte. Aki nem csinál semmit csak az nem hibázik.

A futást ma is nyaltuk keményen, de a védelem ezen kívül nem volt rossz. Bár ez nem hangzik valami meggyőzően, tudom. 😀 Allen Baileyről már ennyi jó meccs után le merem írni, kezdőszintű DE lett. A pass rush megy, és ebben Poe mellett ő is benne van. Az új DB egységnél vannak biztató jelek.

Támadásban Jamaal jól futott, a fal értelmesebb mint első három meccsen volt. Kelce is egyre inkább nyilvánvaló faktor. Bowe és Alex kezd összecsiszolódni. Persze jobb OL esetén még javulhatna, de nem rossz ez. Függetlenül a meccs végi Hail Mary picktől.ulpianus
Mondanám hogy "cserébe" jövő héten elverjük a Denvert is de ezzel a játékunkal semmi esélyünk a Mile High-ban. :-/he7edik
Akarom mondani két hét múlva.


több mint 11 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 720 — Csodabogár
szerintem szörnyű meccs volt 😀 rettenetesen sok hibával mindkét oldalon. ettől függetlenül sok sikert a jövőben, hajrá Smitty!