Las Vegas Raiders

40 feliratkozó

több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Vissza az egész Hall sztori.
 twitter.com/RapSheet/status/1290358774138626050
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
 twitter.com/RapSheet/status/1290252224057221121
Beki
nagy reach volt, senki sem értette, beleértve magát a játékost is, miért húzzuk a 2. körben, mostanra már be is igazolódott, hogy rossz pick volt. de ebben benne lehetett az is, hogy tavaly dagadtan jött az edzőtáborba, lehet hogy most is ezt csinálta, aztán Gruden megunta.

 i.imgur.com/NGN1YjH.jpg
d3Y
Stílszerűen az utolsó 2.körös McKenzie pick sem élte túl a rookie szerződését.

Key lesz a következő cut. Mo helye szerintem biztos azért. Tőle várok fejlődést.
Amadeus
Hall meggyőződésem szerint a mentalitása miatt lett cutolva. ha a játékával lettek volna elégedetlenek, akkor megvárják az offseason végét, és csak akkor vágják ki, ha addig sem mutat semmit. de nem ez történt. gondolom Hurst, Hankins, meg a két Cowboystól jött DT lesz a rosteren.

Key esetében nem volt szó arról, hogy a mentalitása lenne a probléma. ő a tavalyi szezon közepére már kezdett belejönni, akár szintet is léphetett volna, ha nincs a lábtörése. idei év akár breakout is lehet neki. pont most van róla cikk amúgy az athleticen, akinek van hozzáférése, megoszthatná, hogy van-e valami új info róla.
d3Y
Hall zsinórban két TC-be érkezett túlsúllyal.
több mint 5 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 417 — Sworn to the Dark

built for this shit

több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
 mobile.twitter.com/JoshDubowAP/status/1290283501288173568

Ezért mondtam anno, Gruden min. 4 év türelem nálam.

Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
In January 2012, Hill pleaded guilty to carnal knowledge of a juvenile stemming from a January 2011 arrest. He was charged with oral sexual battery after pressuring a 14 year old girl to perform the act on him

Lol
Amadeus
Ez elég érdekes, hogy ezzel a háttérrel Mark Davis áldását adta az igazolásra...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
In January 2012, Hill pleaded guilty to carnal knowledge of a juvenile stemming from a January 2011 arrest. He was charged with oral sexual battery after pressuring a 14 year old girl to perform the act on him

Lol
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Jeremy Hill jön (jöhet) Jacobs mögé a padra.
Amadeus
Officiál.

Sokat nem várok tőle...2019-ben nem játszott, 2018-ban és 2017-ben összesen 41 attempt...
Max rövid szituációs power opció, de lehet előbb adnám Ingoldnak a zsugát olyankor is...meglássuk rostert fog-e egyáltalán...
Rolni
Nagyon jól kezdett anno, aztán padló. Prove it, nem kell túlgondolni.
több mint 5 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
Jeremy Hill jön (jöhet) Jacobs mögé a padra.
Amadeus
Officiál.

Sokat nem várok tőle...2019-ben nem játszott, 2018-ban és 2017-ben összesen 41 attempt...
Max rövid szituációs power opció, de lehet előbb adnám Ingoldnak a zsugát olyankor is...meglássuk rostert fog-e egyáltalán...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Jeremy Hill jön (jöhet) Jacobs mögé a padra.
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Jó lesz ez gyerekek, érzem
Amadeus
Ezzel az avatarral nem is varok mast! 😊
ulpianus
Csak kurva szépen kell gondolni arra a kurva hídra 😊
több mint 5 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Jó lesz ez gyerekek, érzem
Amadeus
Ezzel az avatarral nem is varok mast! 😊

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Jó lesz ez gyerekek, érzem
több mint 5 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
Gruden on offensive improvement: "We stunk last year. I stunk inside the 1 yard line. That would really help our offense if I could call some better plays ... We got stuffed too many times and that's all my fault

Asked about Carr, Gruden echoed what he said in my story the other day: "Derek needs a healthy supporting cast."

On the #Raiders' player-driven workouts the last two months, Gruden said, "That's a credit to @derekcarrqb. That's a credit to his passion. And to his leadership."

Carr checks to see if Ruggs has any questions "before I can even think twice. He'll invite us to the house ... He is a great leader and someone I can lean on for anything."

Gruden on what the Raiders saw from Ruggs: "We like Ruggs. We like a lot more about Ruggs than his blocking. We didn't take him in the first round to block ... His toughness, every down competitiveness has a chance to make him a great player in this league."

Ruggs said he is totally recovered from "the mishap with my leg." "I feel like myself, if not better. There is no discomfort."

Henry Ruggs, on Zoom, said he was tight with Josh Jacobs at Alabama: "He kept it real with me always and told me what I needed to do and the mindset I had to have. And it's the same here -- 'Keep your head down and work.'"

Hát annak azért örülök, hogy Gruden is látja, hogy a RZ offense nagyon gyenge volt tavaly és ebben, illetve a kijavításában oroszlán része van neki, mint playcallernak!

Carr nem egy all time zseni, kell köré a supporting cast, de amúgy remek leader, meg lelkes, meg minden. Na hogy ez elég-e ahhoz, hogy a legjobb támadó egységek között legyünk végre az majd (reméljük) idén kiderül. Szerintem make or break évhez ért a Carr-Gruden kapcsolat.

Ruggs kapcsán eddig nem is nagyon méláztam a Josh vonalon. Remek segítség lehet neki a playbooktól kezdve, a profivá válásig mindenben, illetve a stábnak is komoly belső információ forrás lehetett draft előtt, de erről azért beszéltünk anno...

A key player for the #Raiders, Gruden said, is new DT Maliek Collins. "He has to raise hell."

First-round pick @damon_arnette "can start (at corner)," Gruden said. "I am not afraid to start the young guys. But they have to earn it." #Raiders

Collins ugye nem véltelen jött prove it deal-en. Nagy lehetőség ez neki, meg persze nekünk is. Kezdő lesz és leginkább mellette fog a Hankins-Hurst páros szituáció függően rotálni. Hall-nak megint kicsit odaszólt Gruden, hogy tavaly túlsúllyal jött, ez idén nem fordulhat elő...meglássuk rosteren lesz-e.

Gruden lehet nem fél a fiatal CB-k játszatásáról, de Guenther nem annyira híve azért a dolognak. Valószínűleg nem véletlenül érkezett Amukamara, de ahogy Mullen is tavaly, úgy Arnette is szépen komolyabb PT-hez juthat, csakúgy, mint Amik...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 5 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 292 — Invisible man

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Na jó, azért ez mocsok menő

több mint 5 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 932 — Deion Sanders for president!
Chucky új (ajándék) játékszere

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Jacobs, Waller top100
több mint 5 éve
Kinnáll A. Gézu 2
Olyan kérdéssel fordulok hozzátok, hogy van pár Raiders gearem, amiktől megválnék, érdekelne valakit? (egy pulcsi/egy telisapka/egy telefontok nevezetesen)
több mint 5 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 417 — Sworn to the Dark
aláírt minden rookie.

built for this shit

több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
 overthecap.com/nfl-asks-for-175m-2021-salary-cap/

csökkenni fog a cap jövőre, nem nőni. Mi pedig a cap felett vagyunk jelenleg, ha így lesz. Annyira nem aggódom, Joyner és Williams cut egyenesbe hoz minket bőven.

Képzeljétek most ezt el a tavalyi és az idei class nélkül, Mack 25 milliójával.
Amadeus
Elképzeltem. Rögtön bevillant a Holding vs Mack párharc, nagynehezen sikerült száműzni, csak hogy a Schofield vs Mack emlékek törjenek a helyére.

Hidegrázás.
Levegő után kapkodás.

Nyugodj meg én, ez egy win-win-win szituáció. Ti mégis draftolhattatok az elmúlt két évben, ami nem így lett volna a fenti ténymegállapítás csúsztatás alapján, Macknek talán lettek olyan szurkolói akik nem végeznek ellene egyébként csak a politikában látott lejárató kampányt, karaktergyilkosságot évekkel a távozása után is, mi meg csak 4 évente találkozunk vele. Mindenki boldog. Biztonságos távolságban van Chicagoban. Majd a HOF ceremónián felőlem összeborulhat Marcus Allennel, hogy Once a Raider Always a Raider, csak addig maradjon a messzi északon, leheteőleg az NFC-ben...
Black_Adder
csak a lényeg nem ment át.
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 468

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data