Las Vegas Raiders
40 feliratkozó
több mint 6 éve
raiders.com-on van fenn egy friss interjú Mike Mayockkal. Továbbra is baromi szimpatikus az ember nekem. Annak ellenére, hogy voltak click bait cikkecskék arról, hogy esetleg nem érezné jól magát vagy, hogy nem jönne ki Jonnal a beszélgetésből egyáltalán nem ez jött le számomra.Úgy fest továbbra is nagy az egyetértés és abszolút közösen dolgozik az edzői és a scouting részleg. Ez bíztató! MM amúgy Jonnal együtt volt/van az East-West game-en, ami elvileg ritkaságnak számít, HC-k nem igen szoktak részt venni. Persze ez azért is lehet, mert Gruden a végső döntések meghozója, de ne legyünk pesszimisták 😊
Elmondta amúgy, hogy Maxx-tól nem vártak ilyen rookie évet persze, de a hossza, bend képessége és a motorja miatt erősen hittek benne hosszabb távon. Őket is meglepte, hogy ennyi izmot fel tudott szedni és ennyit tudott erősödni, ami nagyban segítette a hetékonyságát...
(amúgy ránéztem a pressure/hurrie számaira Maxx-nak és ott azért brutál lemaradás van Nick Bosához képest...szóval a DROY versenyben nem volt esélye igazából, de a tény, hogy egy 1\2-es emberkéhez lehet hasonlítgatni egy 4. körös játékost az már komoly dolog! (amúgy Josh Allen számait kvázi hozza és neki nem volt Campbell meg Ngakoue társa...))
Ő is jól megdícsérte Josh Jacobs-ot és elmondta, hogy igen könnyű döntés volt Richie hosszabbítása, mert on and off the field minden ígéretét betartotta Incognito, remekül játszott és sokat segített a fiatal OL embereknek. Azt is elmondta MM, hogy tavaly azért nem tartott annyira a leigazolásától, mert Ő személyesen ismeri Richie összes korábbi OL edzőjét és mindenki dícsérte...
Carr kapcsán elmondta, hogy Gruden mennyit követel meg az irányítóitól és Carr sokat fejlődött. Remek chemistry-t épített ki Waller-rel és Renfrow-val. Azt is mondta, hogy több segítség kell neki még WR poszton...ez azt erősíti bennem, hogy Carr marad és épül tovább a roster...érdekes, hogy TW nem került említésre, de vszeg nem kell sokat belelátni ebbe...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 6 éve
félig off (talán), de ezzel most találkoztam:www2.hm.com/hu_hu/search-results.html?q=raiders
több mint 6 éve
A Mack trade kapcsán a kondíciós 5. kör 7.-re módosult. Így van 2db első, 3db harmadik, 1db negyedik és 1db ötödik körös pickünk jelenleg.Ha ilyen választásaink lesznek mint most voltak, jó szezonnak nézünk elébe.
Rolni
több mint 6 éve
A Mack trade kapcsán a kondíciós 5. kör 7.-re módosult. Így van 2db első, 3db harmadik, 1db negyedik és 1db ötödik körös pickünk jelenleg.
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 6 éve
Megint ez a boszorkányüldözés Mack ellen54 pressureje volt rookieként, a sackek nem jöttek, de konzisztensen megverte az emberét pass rushban is, miközben elit szinten fogta a futásokat.
Ferrellnek 26 darab pressureje van, kevesebb mint feleannyi, kb ennyire hozta Mack számait. Az hogy ebből lett 5 sack az jó, de az illékony statisztika, durván feleannyiszor sikerül megvernie az emberét mint Macknek rookieként, és akkor tegyük hozzá, hogy Mack 2. évére szintet lépett ezen a téren, amiben Ferrellnél egyelőre csak reménykedni lehet.
Amúgy most már semmit nem számít, hogy Ferrell 1/4 volt. Nem az kell nézni, honnan jött, hanem hogy mit tesz hozzá. Ha gameday inaktív lett volna, vagy nagyon szar, akkor számítana, mert akkor a draft értéke miatt nem rúgnák ki, de 16 meccsen kezdett, volt egy felfeleve ívelő pályája a teljesítményének, amit a meglehetősen tág, "solid" kifejezéssel lehet illetni. Egy poszt meg van vele ugyanúgy mintha 3/90 lett volna és akkor mindenki arról beszélne, milyen igéretes újonc. Persze 1/4re jöhetett volna jobb, a draftértékelést le is lehet húzni miatta, de Ferrell egy dolog hogy nem lesz Mack, de nem lesz kuka sem. Ott van Fisher KC-ban, 1/1hez képest bust, de elfogadható tackle, ez elég volt 2. szerződésre és most is fontos tagja a csapatnak, ha nem is ő a sztár.
szerk.: lassú voltam
Szerkesztette: Black_Adder
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
1/4 értékű passrusher? Nem.Nem említhető Mack rookie évével egy lapon szerintem.
Ettől még lehet belőle 1/4 értékű komplex védő. Ha 2. körben jött volna, akkor mindenki azt mondaná, hogy solid pick, mert futás ellen kiemelkedő volt már rookie évében.
Egyébként hozta Mack rookie számait, csak ugye Ferrell hivatalból szarpick, szarfranchisenál, szaredzőnél, szarszurkolókkal.
Amadeus
Ferrell idén: 26, 5, 3, 18 - pressure, sack, hit, hurry (PFF)
Overall 62.2-es PFF graddel. 68.3-as runD grade és 60.1-es pass rush grade.
Mack rookieként: 54, 4, 10, 40 (PFF)
Overall 86.9-es PFF graddel. 90.3-as runD grade és 68.8-as pass rush grade.
Mack sokkal erősebb volt pass rushban és jobb volt futás ellen is azért. De szerencsére nem is kell hozzá hasonlítgatni...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 6 éve
Mondjuk Mack rookie számait nem nehéz hozni, ha pass rusherként nézzük, de az első szezonjában valójában 4-3 Sam volt, csak speciális csomagokban szerepelt DE-ként. Del Rio kezdte Von Millerként haszálni és ebben a szerepben emelkedett ki...
több mint 6 éve
1/4 értékű passrusher? Nem.Ettől még lehet belőle 1/4 értékű komplex védő. Ha 2. körben jött volna, akkor mindenki azt mondaná, hogy solid pick, mert futás ellen kiemelkedő volt már rookie évében.
Egyébként hozta Mack rookie számait, csak ugye Ferrell hivatalból szarpick, szarfranchisenál, szaredzőnél, szarszurkolókkal.
több mint 6 éve
Év elején türelmetlen voltam vele szemben, de év végére sikerült elhallgattatnia engem is, meg úgy az egész internetet, mert nem igazán volt róla szó. Ez már egy jó pont, mert mélyről indult a megítélése. Most tényleg csak egy kis javulás kell már aztán jó lesz az.
több mint 6 éve
Szerintem NEM bust!Nem is értem amúgy, amikor egy év után bust-ról beszélgetünk...nagyon ritka szerintem, hogy egy év után valakiről ilyet ki lehet jelenteni.
raiderramble.com/2020/01/14/the-bust-year-in-review-clelin-ferrell/
Surda
Jól fest-e jelenleg az 1/4-es cimke Cle neve mellett?
Persze, hogy nem. N.Bosa, J.Allen és egy bizonyos M.Crosby is jobb rookie szezont hozott nála. 1/4-en pass rush terén is komoly eredményt vár el az ember joggal és Ferrell azért ezen a téren még sokat nem mutatott.
Lehetséges-e, hogy jövőre dobbant és megváltozik róla a köz véleménye?
Persze, hogy igen. Idén sérülés, betegség és ezzel együtt komolyabb súlyveszteség is hátráltatta szezon közben, amik ellenére azért voltak jó meccsei, illetve futás ellen már idén is a csapat második legjobb falembere volt PFF szerint Hankins után. Ő sose lesz egy szuper gyors DE, aki sebességből ver meg igazán jó OT-ket, de ha tud tovább erősödni és technikailag fejlődni simán lehet évekre meghatározó 10 sack körüli, elit futás elleni DE. Olyan akire lehet alapozni. Rod Marinelli érkezése sokat jelenthet neki (is). A büntetések pedig tanulásra jók, ugyanis egyetemen rendre remekül találta el a snapet és ezt kell szépen megéreznie NFL szinten is. Ha ezt tudja tökéletesíteni akkor nem kell 4,4-es speed neki...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 6 éve
Szerintem NEM bust! raiderramble.com/2020/01/14/the-bust-year-in-review-clelin-ferrell/
több mint 6 éve
Josh JacobsNagy öröm a srác!
silverandblacktoday.com/2020/01/14/jacobs-wins-offensive-rookie-of-the-year-honors-from-football-writers/
Surda
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 6 éve
Denzelle Good 1év 2,3M, amiből 1,4M garantált és a max összeg 3,3M játékidős incentivekkel...Inkább erős depth deal ez szerintem, mint Gabe helyére kezdő deal
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 6 éve
Elvileg Rod hozzátok jön Dline coachnak.www.dallascowboys.com/news/rod-marinelli-expected-to-join-raiders-staff
Cowboykarcsi90
több mint 6 éve
Elvileg Rod hozzátok jön Dline coachnak.
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 6 éve
Josh Jacobs silverandblacktoday.com/2020/01/14/jacobs-wins-offensive-rookie-of-the-year-honors-from-football-writers/
több mint 6 éve
Remélem időben helyére kerül a tető és nem kell még egy évet Oaklandben lehúzni.ne izgulj, ott tető nélkül sem fog fázni Carr 😀
Amadeus
több mint 6 éve
Remélem időben helyére kerül a tető és nem kell még egy évet Oaklandben lehúzni.
több mint 6 éve
...Ezen nyilván nem segített, hogy a láb és háttörése után kapott két rookie-t a fal szélére.
Leírta azt is, hogy nyomás ellen mennyivel pontosabban és hatékonyabban dolgozik, mint korábban, de azt is elmondja, hogy a szezon közepi 5 meccses streak során jobban festett, mint valaha korábban, de ezt leszámítva idegesítően korán képes feladni playeket, utakat és vannak komolyan fejvakarós húzásai.
...
Rolni
Amíg bízik a falban, már-már a 2016-os évet idézi, de ha egyszer megütik, jön a kapkodás és valóban feladja a play-t, de továbbra is szeretne a nap hőse lenni, ebből pedig jönnek a hülye megoldások.
Én továbbra is azt mondom, hogy egy WR, aki állandó figyelmet igényel, megzavarná annyira a védelmeket, hogy Carr könnyebben és gyorsabban találjon üres embert, de nyilván fejben is vannak javítani valók.
Ha már itt tartunk, DeFilippo éppen elérhető...
több mint 6 éve
Ted Nguyen írt egy cikket az Athletic felületére, amiben Carr idei játékát elemzi.Szerinte AB kiesése és a sok WR sérülés miatt nem lehet sajnos Carr-t teljesen jól megítélni ez az év alapján sem.
Azt gondolja egyébként, hogy Carr remekül ismeri és érti Gruden rendszerét, nagyon jól látja a futási elképzeléseket és rendre jól hív át playeket a LOS-nál. Emiatt a rutin, ismeret miatt nagyon nehéz lenne szerinte olyan veterén QB-t hozni, aki 2020-ban upgrade lenne.
Ettől függetlenül leírja és több példával bemutatja, hogy sokszor túl gyorsan megy végig a readeken Carr és azelőtt dönt a checkdown előtt, hogy a hosszabb route-okat megfuthatnák az elkapói. Kiemeli azt is, hogy bár javult PA terén, még mindig nem elég otthonos ebben, nem elég jó a fake move sem, nem hiszi el a D, hogy futni fogunk belőle. Ezen sokat kellene dolgoznia szerinte.
Leírta azt is, hogy nyomás ellen mennyivel pontosabban és hatékonyabban dolgozik, mint korábban, de azt is elmondja, hogy a szezon közepi 5 meccses streak során jobban festett, mint valaha korábban, de ezt leszámítva idegesítően korán képes feladni playeket, utakat és vannak komolyan fejvakarós húzásai.
Aztán jöttek a "tét" meccsek és a hideg meccsek és lefőtt a kávé és bár team sportról beszélünk az 1-10-es hideg idős mutató azért már valami. Szerinte komolyan foglalkozni kellene ezzel a hidegben játszassal is vmi szakember segítségével.
Drafttal kapcsolatban azt írja, hogy Burrow és Tua esélytelen, a többi emberben pedig nem látja a biztos upgrade lehetőségét egyenlőre.
Magyarul a konklúzió igazából az, hogy nem igen tudunk 2020-ra upgradet szerezni...
Szeritem erősíteni kell a rostert és berobogni Vegasba egy PO esélyes csapattal, aztán majd lehet terveket szőni egy '21-es, '22-es QBotF draftra...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 6 éve
Na akkor ennyi volt a Simmons draft esélye. Valszeg a Panthers kiviszi előttünk...Eddig is necces volt, most még neccesebb...majd kiderül...sztem kimegy top 10-ben
Bruce
Kenneth Murray is remek fogás lehet és Ő inkább MLB amúgy...
Muszáj lenne FA-ról hozni egy impact LB-t, nem lehet csak a draftra hagyatkozni.
Cory Littleton remek fit lenne WLB posztra és igazi mai every down LB-nk lenne végre. Baromi drága lesz és sok érdeklődő is lesz körülötte, ha piacra kerül...
Joe Schobert is jó fit lenne és stabil pontja lehetne a LB sornak középen. Itt is kérdés, hogy piacra jut-e és mennyi helyre hívják majd.
Nick Kwiatkoski is megérhet egy próbát, Ő is mehetne középre nálunk, de azért nem lennék teljesen nyugodt, ha egy ennyire keveset bizonyított emberre bíznánk a dolgokat. Ha visszaigazolja a Bears akkor meg Danny Trevathan kerülhet a piacra, aki középre stop gap jelleggel jó lehet akár...
Mychal Kendricks lehetne sztem egész biztonságos megoldás OLB posztra pár évre.
Nick Vigil már erősen kérdéses emberke, de PG ismeri lehet érdemes megnézni mit tudna nálunk OLB-ként.
Patrick Onwuasor is megérhet egy erősebb elemzést WLB posztra a stábtól, bár idén PFF nagyon lehúzta pl.
Sean Lee lenne még stop gap jelölt, főleg, hog Marinelli érkezett a stábba.
Amúgy én Will Compton-t visszahoznám biztonsági opciónak, megdolgozott érte.
Valami ilyesmit el tudnék képzelni, mert a Littleton és Schobert leigazolások szerintem túl drágák lennének Gruden&Co elképzelései szerint:
Cut Tahir Whitehead
Resign Will Compton 1 évre olcsón
Resign Nicholas Morrow, de csak 1 minimum közeli évre és nem RFA tenderre
Keep Marquel Lee egyenlőre, mert idén sokat nem láttunk belőle sajnos.
Sign Nick Vigil egy korrekt közepes távú WLB pénzre...ott lenne mögötte Morrow
Sign Sean Lee, mint stop gap SLB posztra...ott lenne mögötte M.Lee
Draft Kenneth Murray MLB of the future szerepre és ha kell Compton bedobható a kezdőbe az elején
Ezek után pedig a 3. vagy 4. körben próbálnék még egy gyors LB draftolni...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 6 éve
Amúgy belőlük kinézek egy QB picket is. Nem kell aggódni.Nincs már ilyen, hogy MLB. Olyan játékos kell, aki be tudja játszani a pályát, jó futás ellen is és passz ellen is.Na akkor ennyi volt a Simmons draft esélye. Valszeg a Panthers kiviszi előttünk...MLB kell nekik
Bruce
Amadeus
Bruce
Gondolj erősen Simmonsra és ott lesz 1/12-re.
Szerkesztette: resistance is futile
több mint 6 éve
Nincs már ilyen, hogy MLB. Olyan játékos kell, aki be tudja játszani a pályát, jó futás ellen is és passz ellen is.Na akkor ennyi volt a Simmons draft esélye. Valszeg a Panthers kiviszi előttünk...MLB kell nekik
Bruce
Amadeus