New England Patriots

75 feliratkozó

12 hónapja
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 6 003 — Ajmo Vatreni
BB örökre BB marad

peterk2005 udvari bolond
Lehet ez itt szentségtörés, de azt gondolom, hogy idén valamit villantani kell. A post Brady éra három szezonja 7-9, 10-7, 8-9. Totál középszerűség és eddig az irány is minimum megkérdőjelezhető volt. Nem véletlenül állt már bele Kraft is.
Nem tudom, hogy ez konkrétan jobb mérleget jelent vagy, hogy legyen esélyünk a Bills ellen a negyedik negyedben, de valami pozitívum kell.

Ha idén is egy ilyen kilátástalan-sehova sem vezető év jön, akkor annak biztos lesz komolyabb következménye. Valamit látnunk (Kraftnak látnia) kell, hogy jó az irány, van fény az alagút végén.

Értem, hogy BB a goat, de négy ilyen év már az ő sorsát is veszélyeztetné. Túl sok olyan döntést hozott, ami iszonyú zsákutca volt. Newton, TE-k (draft és FA) benézése, Judge, Patricia. Ráadásul utóbbi kettőt úgy, hogy két relatíve sikertelen év után tudtunk még mélyebbre kerülni. Ezért sem gondolom reálisnak azt a teóriát, hogy majd egy évig elbohóckodunk, aztán jön BOB.

Ez itt az NFL. ez egy milliárdos business, itt nem fér bele és Kraftot látva, nem is engedné, hogy 5-6 évig sehova se tartson a csapata.
12 hónapja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
BB örökre BB marad

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
12 hónapja
ThundersNFL a Paraszt New England Patriots 13 730 — !SuPeR6BoWL!
Elnézve Höri okfejtését szerintem van benne bőven igazság...

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
12 hónapja
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 16 814 — StuG Life
Értem, hogy former MVP, de nála sem látom, hogy alkalmas lenne egy PO futásra. Vagy azért mert nem lesz egészséges vagy azért mert képességekben nem üti meg azt a szintet, fő probléma az hogy földön való játékával nem tudja kompenzálni a passzolási limitáltságát.ZERO_L
Szerintem tudja (kompenzálni). Amikor egészséges, és minden rendben, akkor az a fajta támadójáték, amit vele lehet csinálni, az is szinte levédekezhetetlen. Persze kérdés, hogy mikor és milyen feltételekkel lehet nála minden rendben, de ha nem a Brady, Manning (Marino, Elway, stb.) féle korszakosokhoz viszonyítjuk, akkor a "sima elit" irányítók is nagyjából ilyenek. Ha rendben van éppen minden, akkor képesek szinte levédekezhetetlenek is lenni, de többször nem azok, mint igen. Ettől még egy ilyen "sima elit" irányító is megérheti a piaci árát, mert vele azért jobbak az esélyek, mint nélküle.

Az alapvető gond Lamarnál a karrier hossza / sérülés veszély. Minden további nélkül megéri egy ilyen irányítóra beruházni a drafton, ahol ha bejön, akkor 8-9 évet ki lehet belőle venni. De nagyon megfontolandó, hogy érdemes-e beruházni a top fizetést amikor már lement annak a 8-9 évnek a fele. Vagy több, mint fele. Főleg akkor, ha a játékos nem akar rövidebb időre aláírni. (Ami az ő részéről persze érthető is. De az, hogy a játékos is megértjük, nem csökkenti le a vele kapcsolatos rizikót.)

(Én egyébként úgy gondolom, hogy CSAK a pénzt még meg is éri ilyenkor is, de nem sok évre előre fullban garantálva. És nem úgy, hogy még több első kört is kell adni érte. Lamar a Ravensnek érné / érhetné meg, ha ki tudnának/tudtak volna egyezni. Mindenki más jó nagyot fog rizikózni vele ... ha akad egyáltalán valaki aki belevág.)
peterk2005 udvari bolond
Gondnak érzem a viselkedését. Olyan, mintha most kamaszodna, hülyékkel körülvéve.
Éjszakai lógás, videók, rappelés... Nincs ezzel gond, csak ez a szubkultúra nehezen fér meg a profi sporttal. Főleg, ha a profi sport legjobban fizetett posztján vagy.
A tulajdonosok, 60+ is milliárdosok, konzervatív világképpel, nem hiszem, hogy értékelik a twitter létet.
Ha lenne ügynöke, sokat tompítana ezeken.
Illetve, ha lenne ügynöke, Josh Allen után egy héttel megkapta volna azt a pénzt, beljebb lenne kb 100m-val...
Nem kellene üzengetni Kraftnak, mert nem ez a menete.
kátrány
Primetime megoldotta annó

12 hónapja
kátrány Baltimore Ravens 1 844 — Ravens fan

"My philosophy is: let's go out and wreak havoc," Pagano said.

http://www.youtube.com/watch?v=jOEoQoM8WTk&feature=related

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
12 hónapja
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 5 822 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Salty Samuel speaking...

ZERO_L
Ez a mi SB-t vesztő Asanténk, nem a fia, ugye?
12 hónapja
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 5 822 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Én ezzel az érveléssel tudok azonosulni:

 twitter.com/DanKelley66/status/1641131505731657728?t=ZY3B4VVdq1e0b2fO8O6gYQ&s=19
topin
Ez egyértelmű. Az a kérdés, hogy mondjuk egy első kör plusz Mac Jones és mondjuk egy 40-45 millió körüli szerződés is túl sok-e?

Nálam ez már nem lenne túl sok, viszont itt is van még két bökkenő.

Egyrészt a garantált tartalom. Én tuti nem adnék full garantáltat egy futkosós qb-nak.

Másrészt hány éve van még? Newtonnál láttuk, hogy zuhant be.

Ha tudnánk, hogy még lesz biztosan 6-8 jó éve, akkor ok. Három év nem biztos, hogy ér ennyit.

Na ezeket mi itt tuti nem látjuk át.
zinedine5
Már önmagában az a tény h futkorászáson kívül másra alkalmatlan, az nem ér 2 db 1. kört. Önmagában már 1. kör is sok érte. Szóval még ha olcsón meg is tudnátok szerezni LJ-t, kérdés h át tudnátok-e alakítani a playbookot rá + megérné-e hosszú távra elköteleződni mellette.
Beki
Persze, hagyjuk már ezt, kinek kellene most komolyan? Évi 10 meccsre full garis szerződés..
Már az elgondolás is vicces..
Hozunk új OC-t? Mert BoB EP-t futtat azt pedig nem lehet valakivel aki nem tud ütemre játszani.
gordon
Lamar EP-ben tolta amugy, es a palya kozepevel nincs gondja.

A levegoben nem fejlodott tul sokat, ez mindenkepp megfontolando barmilyen vevonek.
topin
Értem, hogy former MVP, de nála sem látom, hogy alkalmas lenne egy PO futásra. Vagy azért mert nem lesz egészséges vagy azért mert képességekben nem üti meg azt a szintet, fő probléma az hogy földön való játékával nem tudja kompenzálni a passzolási limitáltságát.
Mondanám, hogy jó rendszerben majd helyére lehet tenni, meg lehet találni az egyensúlyt stílusok között, de hát a Ravensnél sem hülyék dolgoznak (historikusan), hoztak egy hozzá illeszkedő OC-t is és látjuk, hogy nincs meg az átütő siker.

Tipikusan az a játékos, akit nagyon szeretsz nézni, de ha lehet ne a te csapatodban tegye.

Nem is értem amúgy hogy merülhet fel nálunk. Mi Jonesra meg Zappere tettünk, előbb róluk derítsük már ki mi a valós szintjük.
ZERO_L
Én úgy olvastam, hogy Meek Millen keresztül Jackson kereste meg Kraftot, aki rögtön hárított, Belichickre meg a FO-ra mutogatva. Szerintem ez az ötlet csak Jacksonban merült fel, nálunk nem.

A csapat minden eddigi (elég szegényes) ügylete a FA-ben teljesen ellentétes irányba mutat amúgy.
12 hónapja
ZERO_L New England Patriots 4 331 — situational football
Én ezzel az érveléssel tudok azonosulni:

 twitter.com/DanKelley66/status/1641131505731657728?t=ZY3B4VVdq1e0b2fO8O6gYQ&s=19
topin
Ez egyértelmű. Az a kérdés, hogy mondjuk egy első kör plusz Mac Jones és mondjuk egy 40-45 millió körüli szerződés is túl sok-e?

Nálam ez már nem lenne túl sok, viszont itt is van még két bökkenő.

Egyrészt a garantált tartalom. Én tuti nem adnék full garantáltat egy futkosós qb-nak.

Másrészt hány éve van még? Newtonnál láttuk, hogy zuhant be.

Ha tudnánk, hogy még lesz biztosan 6-8 jó éve, akkor ok. Három év nem biztos, hogy ér ennyit.

Na ezeket mi itt tuti nem látjuk át.
zinedine5
Már önmagában az a tény h futkorászáson kívül másra alkalmatlan, az nem ér 2 db 1. kört. Önmagában már 1. kör is sok érte. Szóval még ha olcsón meg is tudnátok szerezni LJ-t, kérdés h át tudnátok-e alakítani a playbookot rá + megérné-e hosszú távra elköteleződni mellette.
Beki
Persze, hagyjuk már ezt, kinek kellene most komolyan? Évi 10 meccsre full garis szerződés..
Már az elgondolás is vicces..
Hozunk új OC-t? Mert BoB EP-t futtat azt pedig nem lehet valakivel aki nem tud ütemre játszani.
gordon
Lamar EP-ben tolta amugy, es a palya kozepevel nincs gondja.

A levegoben nem fejlodott tul sokat, ez mindenkepp megfontolando barmilyen vevonek.
topin
Értem, hogy former MVP, de nála sem látom, hogy alkalmas lenne egy PO futásra. Vagy azért mert nem lesz egészséges vagy azért mert képességekben nem üti meg azt a szintet, fő probléma az hogy földön való játékával nem tudja kompenzálni a passzolási limitáltságát.
Mondanám, hogy jó rendszerben majd helyére lehet tenni, meg lehet találni az egyensúlyt stílusok között, de hát a Ravensnél sem hülyék dolgoznak (historikusan), hoztak egy hozzá illeszkedő OC-t is és látjuk, hogy nincs meg az átütő siker.

Tipikusan az a játékos, akit nagyon szeretsz nézni, de ha lehet ne a te csapatodban tegye.

Nem is értem amúgy hogy merülhet fel nálunk. Mi Jonesra meg Zappere tettünk, előbb róluk derítsük már ki mi a valós szintjük.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
12 hónapja
ZERO_L New England Patriots 4 331 — situational football
Salty Samuel speaking...

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
12 hónapja
topin New England Patriots 1 947
Én ezzel az érveléssel tudok azonosulni:

 twitter.com/DanKelley66/status/1641131505731657728?t=ZY3B4VVdq1e0b2fO8O6gYQ&s=19
topin
Ez egyértelmű. Az a kérdés, hogy mondjuk egy első kör plusz Mac Jones és mondjuk egy 40-45 millió körüli szerződés is túl sok-e?

Nálam ez már nem lenne túl sok, viszont itt is van még két bökkenő.

Egyrészt a garantált tartalom. Én tuti nem adnék full garantáltat egy futkosós qb-nak.

Másrészt hány éve van még? Newtonnál láttuk, hogy zuhant be.

Ha tudnánk, hogy még lesz biztosan 6-8 jó éve, akkor ok. Három év nem biztos, hogy ér ennyit.

Na ezeket mi itt tuti nem látjuk át.
zinedine5
Már önmagában az a tény h futkorászáson kívül másra alkalmatlan, az nem ér 2 db 1. kört. Önmagában már 1. kör is sok érte. Szóval még ha olcsón meg is tudnátok szerezni LJ-t, kérdés h át tudnátok-e alakítani a playbookot rá + megérné-e hosszú távra elköteleződni mellette.
Beki
Persze, hagyjuk már ezt, kinek kellene most komolyan? Évi 10 meccsre full garis szerződés..
Már az elgondolás is vicces..
Hozunk új OC-t? Mert BoB EP-t futtat azt pedig nem lehet valakivel aki nem tud ütemre játszani.
gordon
Lamar EP-ben tolta amugy, es a palya kozepevel nincs gondja.

A levegoben nem fejlodott tul sokat, ez mindenkepp megfontolando barmilyen vevonek.
12 hónapja
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 521 — JAFL Tampa GM
Én ezzel az érveléssel tudok azonosulni:

 twitter.com/DanKelley66/status/1641131505731657728?t=ZY3B4VVdq1e0b2fO8O6gYQ&s=19
topin
Ez egyértelmű. Az a kérdés, hogy mondjuk egy első kör plusz Mac Jones és mondjuk egy 40-45 millió körüli szerződés is túl sok-e?

Nálam ez már nem lenne túl sok, viszont itt is van még két bökkenő.

Egyrészt a garantált tartalom. Én tuti nem adnék full garantáltat egy futkosós qb-nak.

Másrészt hány éve van még? Newtonnál láttuk, hogy zuhant be.

Ha tudnánk, hogy még lesz biztosan 6-8 jó éve, akkor ok. Három év nem biztos, hogy ér ennyit.

Na ezeket mi itt tuti nem látjuk át.
zinedine5
Már önmagában az a tény h futkorászáson kívül másra alkalmatlan, az nem ér 2 db 1. kört. Önmagában már 1. kör is sok érte. Szóval még ha olcsón meg is tudnátok szerezni LJ-t, kérdés h át tudnátok-e alakítani a playbookot rá + megérné-e hosszú távra elköteleződni mellette.
Beki
Persze, hagyjuk már ezt, kinek kellene most komolyan? Évi 10 meccsre full garis szerződés..
Már az elgondolás is vicces..
Hozunk új OC-t? Mert BoB EP-t futtat azt pedig nem lehet valakivel aki nem tud ütemre játszani.
12 hónapja
Törölt felhasználó
Én ezzel az érveléssel tudok azonosulni:

 twitter.com/DanKelley66/status/1641131505731657728?t=ZY3B4VVdq1e0b2fO8O6gYQ&s=19
topin
Ez egyértelmű. Az a kérdés, hogy mondjuk egy első kör plusz Mac Jones és mondjuk egy 40-45 millió körüli szerződés is túl sok-e?

Nálam ez már nem lenne túl sok, viszont itt is van még két bökkenő.

Egyrészt a garantált tartalom. Én tuti nem adnék full garantáltat egy futkosós qb-nak.

Másrészt hány éve van még? Newtonnál láttuk, hogy zuhant be.

Ha tudnánk, hogy még lesz biztosan 6-8 jó éve, akkor ok. Három év nem biztos, hogy ér ennyit.

Na ezeket mi itt tuti nem látjuk át.
zinedine5
Már önmagában az a tény h futkorászáson kívül másra alkalmatlan, az nem ér 2 db 1. kört. Önmagában már 1. kör is sok érte. Szóval még ha olcsón meg is tudnátok szerezni LJ-t, kérdés h át tudnátok-e alakítani a playbookot rá + megérné-e hosszú távra elköteleződni mellette.
12 hónapja
topin New England Patriots 1 947
Én ezzel az érveléssel tudok azonosulni:

 twitter.com/DanKelley66/status/1641131505731657728?t=ZY3B4VVdq1e0b2fO8O6gYQ&s=19
topin
Ez egyértelmű. Az a kérdés, hogy mondjuk egy első kör plusz Mac Jones és mondjuk egy 40-45 millió körüli szerződés is túl sok-e?

Nálam ez már nem lenne túl sok, viszont itt is van még két bökkenő.

Egyrészt a garantált tartalom. Én tuti nem adnék full garantáltat egy futkosós qb-nak.

Másrészt hány éve van még? Newtonnál láttuk, hogy zuhant be.

Ha tudnánk, hogy még lesz biztosan 6-8 jó éve, akkor ok. Három év nem biztos, hogy ér ennyit.

Na ezeket mi itt tuti nem látjuk át.
zinedine5
Kapásból kellene hely a szerződésének idén, ami Benzan szerint Trent Brown, Henry, Wise és Parker elvesztését is jelenthetné kapásból.

Nekem ez soknak tűnik és az Athletic cikk alapján nem is akarjuk őt.
12 hónapja
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 6 003 — Ajmo Vatreni
Én ezzel az érveléssel tudok azonosulni:

 twitter.com/DanKelley66/status/1641131505731657728?t=ZY3B4VVdq1e0b2fO8O6gYQ&s=19
topin
Ez egyértelmű. Az a kérdés, hogy mondjuk egy első kör plusz Mac Jones és mondjuk egy 40-45 millió körüli szerződés is túl sok-e?

Nálam ez már nem lenne túl sok, viszont itt is van még két bökkenő.

Egyrészt a garantált tartalom. Én tuti nem adnék full garantáltat egy futkosós qb-nak.

Másrészt hány éve van még? Newtonnál láttuk, hogy zuhant be.

Ha tudnánk, hogy még lesz biztosan 6-8 jó éve, akkor ok. Három év nem biztos, hogy ér ennyit.

Na ezeket mi itt tuti nem látjuk át.
több mint 1 éve
topin New England Patriots 1 947
Én ezzel az érveléssel tudok azonosulni:

 twitter.com/DanKelley66/status/1641131505731657728?t=ZY3B4VVdq1e0b2fO8O6gYQ&s=19
több mint 1 éve
ThundersNFL a Paraszt New England Patriots 13 730 — !SuPeR6BoWL!
Ugye ez a Jackson pletyka nem komoly….? Tökön szúrnám magam..
kolok1972
topin ki is herélné BB-t 😁😁😁

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
Viszont picket nem adnék érte annyit amennyiért a Ravens jó eséllyel le akarná rabolni azt aki el akarja vinni tőlük... (Max. idei 1. kör + Mac Jones de kétlem hogy ez akár csak a közelében lenne a kért ellenértéknek...)
Castleai01
Nyugpdtan lehet azzal kalkulálni, hogy a Ravens 2 első kört kér Lamar-ért. Ennyi a non exclusive franchise tag ellenértéke, ha Lamar kapna egy ajánlatot és azt a Ravens nem matchelné. Viszont ez belövi a trade értékét is, mert ha ennél jóval többet kérne a Ravens, akkor a vevő simán ad Lamarnak egy tendert, amit a Ravens nem fog matchelni és ugyanott vagyunk a két első körnél.

Kérdés, hogy Jones értékét hova tennék egy trade esetén. Szerintem egy 2. körrel lehet számolni kb. (Első kör nem hiszem, bár a fiatal, még nem megbukott, kétesélyes fiatal irányítók nem olcsók.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 1 éve
Castleai01 New England Patriots 1 526 — Patriots fan
Én abszolút Mac Jones párti vagyok, de Lamar-ral ez egy egészen más, veszélyesebb offense lenne amit drukkerként inkább néznék (tavaly gyakorlatilag örültem ha a D volt a pályán mert őket jobb/izgalmasabb volt nézni), az sem érdekel hogy mennyi garantáltat kap, pénz most van rá pár évig...
Viszont picket nem adnék érte annyit amennyiért a Ravens jó eséllyel le akarná rabolni azt aki el akarja vinni tőlük...
(Max. idei 1. kör + Mac Jones de kétlem hogy ez akár csak a közelében lenne a kért ellenértéknek...)

"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 1 éve
kolok1972 New England Patriots 2 423 — Pats fan
Ugye ez a Jackson pletyka nem komoly….? Tökön szúrnám magam..
kolok1972
Èn örülnék neki, kimozdítana minket az állóvízbõl (tuti nem jön ide)
Foldesi26
Én nagyon fazom a run first QB-ktol

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 1 éve
Foldesi26 New England Patriots 274
Ugye ez a Jackson pletyka nem komoly….? Tökön szúrnám magam..
kolok1972
Èn örülnék neki, kimozdítana minket az állóvízbõl (tuti nem jön ide)
több mint 1 éve
kolok1972 New England Patriots 2 423 — Pats fan
Ugye ez a Jackson pletyka nem komoly….? Tökön szúrnám magam..

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 1 éve
ZERO_L New England Patriots 4 331 — situational football
true.true

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 309
Oké, nem költöd el Agholorra. Kit hoztál volna arra a szerepre és mennyiért?
Lehet BB döntéseit kritizálni, mert sokkal én se értek egyet, de ahogy topin is, próbálom azt megérteni, hogy mi volt a döntés oka és kiindulópontja és aszerint nézni és értékelni.

A nyilvánvalóan szar döntés az, amikor amikor benzinnel lelocsolt ruhában szaladsz be az erdőtűzbe.
Ezek a döntések maximum kockázatosak, de tudom, nálad az nyilvánvalóan szar döntés amivel nem értesz egyet, ebből meg elég sok lehetett az elmúlt 20 évben.
Lúdas Solymi
Hozol a drafton egy limitált speedstert az 5. körben és megnézed hátha bejön. Vagy valami veteránt ötöd ennyi pénzért. Ez nem tudom miért akkor nagy talány.
Vagy guess what nem hozol senkit és jövőre elköltöd a pénzt mert ez is opció. Ahgolor túlfizetésénél bármi jobb lett volna.

Megsúgom, más is szereti megfejteni mi lehet a valós indok mikor ez nem annyira egyértelmű. Viszont a nyilvánvaló szar döntést, nem próbálja megmagyarázni mindenáron.
Ez a probléma itt, hogy állandóan, már-már a bohózatot suroló módon próbáljátok megmagyarázni a védhetetlen rossz döntést.
Mintha nálunk ne lenne sose rossz playhívás, time-menedzsment, challange call.
Kicsit kurva unalmas már ez az adott ponton nem lehet (jogosan) kritizálni egy döntést mert jönnek a “bármi lehet belőle, várjuk ki”, “jaj, te előre látod a jövőt, miért nem mész jósnőnek” válaszok. Mikor megkapjuk a kézzel fogható bizonyítékot, akkor meg jön a “nem vagy tisztában minden infóval”, “ez volt a kevésbé rossz, hidd el”.
Ezért jók ezek a viták mert bármi van, nektek megvan az ultimate érvetek.

MP OC playcallingját is megmagyaráztátok, hogy már egy évvel előre tudták BOB kinevezését, de azért vérkomolyan vedtük az egész évet és belementünk hogy szétcsesszünk O# szinten egy teljes évet, a jövő(?) irányítóját egy centit nem sikerült fejleszteni ha nem inkább visszafejlődött. De ez volt a nagy terv része, szóval igazából ez oké... Jah, és persze nem tudhatjuk hogy a másik opció az volt, kasztráltatják az összes első szülőtt fiút New England térségében, szóval jobb ha kussolunk. MP-JJ párosnak kellett vinnie az O#-t, sajnos nem volt más választás.
ZERO_L
Ha hozol a draftról egy limitált speedstert az 5. körben vagy egy veteránt 5. annyi pénzért, akkor meg az lett volna a baj, hogy miért nem licitáltunk vmelyik elkapóért, amikor van pénz.
Mi értelme, mi előnye van NEM elkölteni a capben lévő összeget, ha tudsz egy elkapót hozni.
Persze, lehet azt mondani, hogy Agholor szerződtetése nem jó ötlet, akkor meg vehetjük úgy, hogy high risk-high rewardot játszott BB meg a többi csapat.

Így van, MP palycallingja is meg lett magyarázva, hogy mi lehet az elképzelés, ADDIG a pontig, amíg látszott, hogy még ha az elképzelés rendben van bizonyos szempontból és látszott az irány, fejlődés a később kiderült okok miatt nem lett belőle. De a koncepcióval alapvetően nem volt akkora gond, a megvalósítással már több.
Azt meg, hogy ez nem fog bejönni, úgy látszik rajtatok kívül a csapatnál senki se látta.

A probléma ott van, hogy nálad csak jó meg rossz döntés van és érzésből mondod rá valamire, hogy rossz.
És ha mondjuk arról a döntésről kiderül, hogy mégis jó volt, akkor csend van, ellenkező esetben jön az énmegmondtamelőre.
Az, hogy mit és miért csinálnak az lényegtelen és különben is mindenki kókler a csapatnál.

A nyilvánvaló dolgokon nincs mit magyarázni, ott maximum annyit lehet megvizsgálni, hogy miért történt.
De ugye mindenkinek más a nyilvánvaló ezek szerint.

Ha neadjisten BoB besül, akkor mi lesz?
Akkor jó döntést hozott a csapat az idehozatalával vagy sem?
Hisz az eredményből nyilvánvaló lenne, hogy nem volt jó döntés, de a kiinduló helyzetben milyennek számított?
Lúdas Solymi
Dehogy addig a pontig….
Élénken emlekszem,hogy még mondogattad,hogy abban bízol,hogy az utolsó 6 hétre összeáll a játékunk ,aztán az utolsó 4 hétre,meg szóvá is tettem Neked,hogy miből gondolod,hogy ami 12 fordulón keresztül nem működött,az mitől állna össze varázsütésre az utolsó négyre .Folyamatosan ment a visszaszámlálás,aztán egyszer csak vége lett a szezonnak.
kolok1972
Kevered a dolgokat.
Egy adott ponton mar latszott h ez igy nagyon nem lesz oke, mert nem latszik a rendszeren a fejlodes, javitas es valtoztatni kellene dolgokon (route concept, stb., amirol akkor szo volt), az h ez nem tortent es nem volt semmifele fejlodes az fura volt szamomra es biztam benne h tesznek vmit h MJ-nek is simabban menjen a dolog.

De ez a mai napig rejtely szamomra h miert nem lett semmifele, akar apro valtoztatas is eszkozolve ha ismertek voltak a hibak.

Hisz ott volt Caley, ha annyira jo, akkor akar ra is bizhattak volna h javitson a playbookon, de semmi ilyen nem tortent.
Mert oke h MP volt az arc, de mogotte ott volt egy stab.