NFL eredménykövetés
- 1 aktív topik
Los Angeles Rams - New York Giants
2
2
2:15, ARENA4
New Orleans Saints
46 feliratkozó
több mint 15 éve
Ellis ha jól néztem, még mindig a legtöbb sacket kiosztó DT a ligábanGyurma PappaSuh előtte van az NFC-ben. De ha a D így aprít továbbra is, akkor alap a Pro Bowl
Ja: és csütörtökön mindenki öltözzön nagyon lilába, mert ha a Falcons ki kap a Ravenstől, akkor tiebreaker előnyük marad csak, tehát gyakorlatilag centikre leszünk a csoport első helyétől. Sajnos nem rajtunk múlik most, de azért szurkolni azt nagyon fogok 😀Gyurma PappaNem fog nehezemre esni, a Giants mellett a Ravens az a csapat, mely nálam a rokonszenvesebbek táborába tartozik.
több mint 15 éve
Ja: és csütörtökön mindenki öltözzön nagyon lilába, mert ha a Falcons ki kap a Ravenstől, akkor tiebreaker előnyük marad csak, tehát gyakorlatilag centikre leszünk a csoport első helyétől. Sajnos nem rajtunk múlik most, de azért szurkolni azt nagyon fogok 😀

több mint 15 éve
Igazából ez volt az a győzelem, ami nagyon kellett, és nagyon valószínű is volt. Hiába jó ez a Panthers védelem, 1,5 negyedet bírtak ki komoly nyomás alatt, majd onnantól kezdve momentumaik is alig voltak. Az O részét hagyjuk, gyakorlatilag mérhetetlen volt a teljesítmény, amiben nagy része van a sérüléseknek, de még nagyobb a O coord teljes töketlenségének. Sajnálom a Pantherst, de ilyen nyilvánvaló hülyeségekkel, mint hogy Smith slot WR stb. nem lehet összehozni semmit.A passzvédekezésről két szó: Sharper visszatérése hatalmas lendület a csapatnak. Nem is játékban, inkább mentalitásában hozott sokat. (Tény, hogy simán dobható lett volna a fumble-nél a helmet-to-helmet, de a játékvezetés színvonala a megszokott volt, amikor ez az ember a főbíró) Azonnal elkezdtünk labdákat szerezni, egyszerűen muszáj feltételezni az összefüggést a két esemény között. A DL az elvárásokon felül teljesít, Ellis ha jól néztem, még mindig a legtöbb sacket kiosztó DT a ligában, a CB-inket nem tudom eleget dicsérni.
A támadással kapcsolatosan azt hiszem Mora siránkozott a meccs végén, hogy hiányzik a csapatból a konzisztens futó játék, és ez tény. Vagy csinálunk egy nagy 10+-os futást, vagy 3 alatt sétálgatunk. Azt hiszem ez az, amit PT és Bell nagyon jól tudott, hogy valahogy mindig meg van a 4 feletti átlag, kevés nagy futással. Bush futásait ne vegyük ide, azok más kategóriába esnek, de őt nem is a 4-5 yardos cipelésekért tartjuk 😊

több mint 15 éve
Látom mindenki nagyon elkönyvelte magában a győzelmet előre 😊 nemhogy 2 évvel Jason David után, de még tavaly sem gondoltam volna, hogy ilyet látok
több mint 15 éve
én azért most még gyorsan rágyújtok 😀 😀 😀 😀http://www.nfl.com/videos/nfl-films-presents/09000d5d81be3793/Chew-on-this?module=HP_headlines😂 Hatalmasclbass
legnagyobb 😀Gyurma Pappa
komoly videó!

több mint 15 éve
A Steelers elleni meccsről (halloween) láttam egy olyan képet, amelyen egy nő Juicy Fruitnak volt öltözve 😛
több mint 15 éve
http://www.nfl.com/videos/nfl-films-presents/09000d5d81be3793/Chew-on-this?module=HP_headlines😂 Hatalmas
legnagyobb 😀Gyurma Pappa
több mint 15 éve
http://www.nfl.com/videos/nfl-films-presents/09000d5d81be3793/Chew-on-this?module=HP_headlineslegnagyobb 😀

több mint 15 éve
Nem mostani videó, de egyszerűen nagyon jó visszanézni ezeket a pillanatokat:a 158,3-ról mindig az aláírásod fog az eszembe jutni 😊
http://www.youtube.com/watch?v=bX_HFPGXm_s&feature=related - part 1
http://www.youtube.com/watch?v=ewpIECUaF0I&feature=related - part 2EasyGhost
Payton said Goodwin, Porter, Shanle, Colston, Ivory, Greer, Hartley are probable for Sunday.
Robinson, Thomas Out
Bush is doubtful and will be a game-time decision.
több mint 15 éve
Nem mostani videó, de egyszerűen nagyon jó visszanézni ezeket a pillanatokat:http://www.youtube.com/watch?v=bX_HFPGXm_s&feature=related - part 1
http://www.youtube.com/watch?v=ewpIECUaF0I&feature=related - part 2
több mint 15 éve
Olvastam, és szerintem meg kár hogy nem jött össze. ugyanis ha ideáig eljutottunk, akkor valószínűleg Paytonék nem akarják már vagy érzik hogy nem tudják megtartani Thomas-t.A szerződése lejár, most még kaptunk volna érte valamit, így viszont felejtő.
Az mondjuk más tészta, hogy NE-del tilos komolyabban bizniszelni, mert 100-ból 101 alkalommal lehúznak.
Érdekes hogy még Thomas-ért is CB-t akartunk. Az is érdekes lesz, hogy fog kinézni a sec a hétvégén, ha mindenki (P-Robon kívül) egészséges lesz?
más: szerintem ha a következő szezonban nem viszik el HC-nek Williams-t, akkor soha.
több mint 15 éve
Itt még nem láttam, és nem is érdekes, mivel semmi nem lett belőle (szerencsére), de én nagyon meglepődtem, mikor olvastam, berakom:"Word out of Foxborough, Mass., is that Saints running back Pierre Thomas (injured left ankle and all) apparently was close to becoming a member of the New England Patriots. The teams apparently discussed a deal on the eve of the trading deadline on Oct. 19 - Thomas for a cornerback. Talks, according to a source, ended when the Patriots wanted the Saints to throw in a draft pick."
Nagyon örülök, hogy nem jött össze... (Nálam) okosabbak szerint a sérülékenység az oka, SP-nek nem tetszik, nagyon nem... És ha cserélni akarjuk, meg hasonlók, akkor azt a hosszú szerződést el lehet felejteni a nagy számokkal, amiért maradna.
több mint 15 éve
most lesz A Rúgás 40. évfordulója, ESPN rakás anyagot csinált az alkalomból http://espn.go.com/nfl/feature/flash/_/id/5753078/tom-dempsey-moment-time
http://sports.espn.go.com/nfl/columns/story?columnist=wickersham_seth&id=5648473
SportScience: előny volt-e Dempsey sérült lába?
http://espn.go.com/video/clip?id=5762361
más: elvileg Greer és Porter is kezd a Panthers ellen
több mint 15 éve
Egy pletyka szerint Brees azon az Atlanta elleni meccsen súlyos sérülést szedett össze, azóta ezzel játszik és a csapat ezt titkoljaKenny Wilkerson of WIST radio in New Orleans recently reported, with a high degree of conviction and passion, that Brees has a fracture and a torn meniscus in the knee.
http://profootballtalk.nbcsports.com/2010/11/04/report-saints-hiding-fracture-torn-meniscus-in-brees-knee/
szerk: Payton on the report about Brees being injured "it's false - completely."
több mint 15 éve
észrevettem.a Lights Out álmomnak vége, Merriman elkelt.észrevetted hogy 3-4-es csapatba ment?JJ Tiller
biztos sok pénzbe fájt volna, de szerintem jó motiváció lett volna neki, ha idejön.
szükség is lett volna rá...........Kájzerszóze
meg azt is hogy mi is játszunk 3-4-et és 4-3at is. meg amit GW kitalál 😀 😀 😀 😀
szerintem SM erősítés lett volna nekünk. GW megtalálta volna hogyan használja, ha tényleg jó állapotban van és kellőképpen motivált is. Ezzel gondolom nem mondtam túl nagy baromságot.

több mint 15 éve
Meg játszunk mi elég 3-4-t is, de ez volt a realitás.Moss-t viszont elnéztem volna Brees keze alatt.
több mint 15 éve
nem akadály, a Tampa is claimelte.a Lights Out álmomnak vége, Merriman elkelt.észrevetted hogy 3-4-es csapatba ment?JJ Tiller
biztos sok pénzbe fájt volna, de szerintem jó motiváció lett volna neki, ha idejön.
szükség is lett volna rá...........Kájzerszóze
több mint 15 éve
a Lights Out álmomnak vége, Merriman elkelt.észrevetted hogy 3-4-es csapatba ment?
biztos sok pénzbe fájt volna, de szerintem jó motiváció lett volna neki, ha idejön.
szükség is lett volna rá...........Kájzerszóze

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 15 éve
a Lights Out álmomnak vége, Merriman elkelt.biztos sok pénzbe fájt volna, de szerintem jó motiváció lett volna neki, ha idejön.
szükség is lett volna rá...........

több mint 15 éve
Szerintem játszani se fognak, és akkor még hozzájön a bye week, legalább a biztos felépülés megvan + nincs rásérülés, vagyis remélem nem lesz.
több mint 15 éve
Payton said that Bush, Stinchcomb, Hartley, Prioleau, P Thomas, Robinson did not practice todayHartley biztos oké lesz vasárnapra
CB Jabari Greer was limited.
több mint 15 éve
kösz a képet ata, el is mentettem 😀 😀 😀 😀Na: attól nem félek, hogy nem lesz rá alkalom 😀
kellene egy ilyen hátizsák Moorenak is a héten: 191cm és 130 kg........Kájzerszóze

több mint 15 éve
kösz a képet ata, el is mentettem 😀 😀 😀 😀kellene egy ilyen hátizsák Moorenak is a héten: 191cm és 130 kg........

több mint 15 éve
nem tudtam megnézni a linket Inso, már nem az van ott. Lemaradtam.http://www.post-gazette.com/pg/10306/1099967-66.stm
Kájzerszóze
ebben a cikkben is az a kép van
Jó olvasni, hogy mennyire felkészületlenül érte a zaj a Steelers játékosait.
"It was worse than Indianapolis in 2005 the first time we played them," offensive tackle Max Starks said, referring to the infamous game in the Colts' old indoor arena in which the Steelers alleged crowd noise was illegally amplified by the home team.
több mint 15 éve
nem tudtam megnézni a linket Inso, már nem az van ott. Lemaradtam.Jonesnak muszáj jól mennie a hétvégén, mert ha megint nem futunk, akkor gáz lesz, még akár a Panthers ellen is.
A Tampa meg most majd lenyomja az Atlantát, remélem. Bár egy döntetlen lenne az igazi 😀 😀 😀
