New Orleans Saints

46 feliratkozó

9 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 376
Én a legtöbb helyen B-s értékelést olvastam, és kb. tudok is menni vele. De az ilyen draft értékelést, legkorábban 2-3 év múlva van értelme csinálni, addig helykitöltés a szezonkezdésig 😊

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
9 hónapja
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 345 — #neverpunt
Néztem pár oldalt pff és hasonlókat és nagyon lehúzzák a draftunkat ami oké nem számít, de nem igazán értem. Csak needre húztunk (volt is belőle bőven), plusz a legtöbb értéken is volt.
nemethbence55
a legjobb a Kiper bohóc
egész hétvégén tajtékzik hogy Sanderst miért nem viszik már el, és ki kapja meg "A+"-t tőle végül? Az a Cleveland aki végül elvitte a kis faszt. Kit érdekel hogy a hétvégén már húztak egy másik irányítót.

majd a jövő megmondja, de tőlem már csak azért jár a piros pont, mert ML bírt magával és nem cseréltünk fel a jövő kárára és kimaxoltuk a választási lehetőségeket.

9 hónapja
Viktoár New Orleans Saints 554
Két dolog lehetséges: tényleg szarul húztunk, mert nem tanultunk meg még mindig draftolni vagy nem értenek hozzá 😀
9 hónapja
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 445
Néztem pár oldalt pff és hasonlókat és nagyon lehúzzák a draftunkat ami oké nem számít, de nem igazán értem. Csak needre húztunk (volt is belőle bőven), plusz a legtöbb értéken is volt.
9 hónapja
kijo New Orleans Saints 534
A staff szerint k.urva jó a wr room! Nem draftoltunk egyet se. Jött UDFA-n két 5'11"-es "torony" ...
Így érthető a koncepció: a hand offokat bármilyen qb meg tudja csinálni, mert hogy idén passzolni nem fogunk, az biztos!
Viktoár
Én is ránéztem ki lett UDFA vagy elhívtuk van közte 151 lbs-sel is. Ő kb. az életért futna az NFL-ben.
A sok kicsi elkapó és sok RB láttán egyértelműen egy főállású visszahordót keresünk.

Szerkesztette: kijo
9 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 84 403 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A legjobbnak tartott idei FCS futó, Marcus Yarns ide írt alá.


Ahogy a South Carolina-s G Torricelli Simpkins is. Ilyen névvel kereten a helye!
9 hónapja
Viktoár New Orleans Saints 554
A staff szerint k.urva jó a wr room! Nem draftoltunk egyet se. Jött UDFA-n két 5'11"-es "torony" ...
Így érthető a koncepció: a hand offokat bármilyen qb meg tudja csinálni, mert hogy idén passzolni nem fogunk, az biztos!
9 hónapja
kijo New Orleans Saints 534
Jöhetnek a Colstonok 6. és 7. körben!
Viktoár
Most újítunk már kinéztük az UDFA WR-eket.😆
248-on és 254-n tökéletesek lesznek.
kijo
Nick Nash jó is lesz, egyben kapunk még egy QB-t is.
9 hónapja
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 109 — WHO DAT!!!!
Futó aztán nagyon kellett 😀 Amúgy jó kis playának tűnik
kapitnono
Egy hónapja írtam:

“Tulajdonképpen a kényszer qb-helyzet, meg mondjuk a relatív oké rb-helyzet miatt, ezek kivételével, szó szerint bárhova húzhatunk.“

Nyilván jött mindegyikből egy 😆 de azt meg kell adni, hogy a védelembe szórták a pickeket.
MC12
És amúgy védelembe egész korrekt pickek jöttek így utólag megnézve, főleg a maiak tetszenek


9 hónapja
Viktoár New Orleans Saints 554
Még nincs vége! Jöhet az 1. értelmetlen pickünk 😉
9 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 376
Futó aztán nagyon kellett 😀 Amúgy jó kis playának tűnik
kapitnono
Egy hónapja írtam:

“Tulajdonképpen a kényszer qb-helyzet, meg mondjuk a relatív oké rb-helyzet miatt, ezek kivételével, szó szerint bárhova húzhatunk.“

Nyilván jött mindegyikből egy 😆 de azt meg kell adni, hogy a védelembe szórták a pickeket.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
9 hónapja
kijo New Orleans Saints 534
Jöhetnek a Colstonok 6. és 7. körben!
Viktoár
Most újítunk már kinéztük az UDFA WR-eket.😆
248-on és 254-n tökéletesek lesznek.

Szerkesztette: kijo
9 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 376
Run Heavy csapat leszünk 😆😆

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
9 hónapja
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 109 — WHO DAT!!!!
Futó aztán nagyon kellett 😀 Amúgy jó kis playának tűnik


9 hónapja
Klemó Pittsburgh Steelers 6 854
Neal kurva jó pick 6. körben. Ez steal a javából!
9 hónapja
Viktoár New Orleans Saints 554
Jöhetnek a Colstonok 6. és 7. körben!
9 hónapja
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 109 — WHO DAT!!!!
Stutsman Davis utódjának szánják szerintem, nagyon jókat írnak róla, nemkülönben Rileyról, bár nála azért a missed tackle bántóan sok...
Viktoár
Stutsman pick nekem nagyon tetszik, sokszor kitűnt felfelé amikor OU meccset néztem, azután kezdtem utána olvasgatni. Rileyról nekem Adebo jut eszembe, fog is inteket szerezni, meg td-t is fog benyelni, meg lesz jópár missed tackle, de benne van hogy egy korrekt kezdő lehessen. Elvileg a Senior bowlon szerettünk bele, ahol minden elkapót eltüntetett akivel szemben felállt.


9 hónapja
Viktoár New Orleans Saints 554
Stutsman Davis utódjának szánják szerintem, nagyon jókat írnak róla, nemkülönben Rileyról, bár nála azért a missed tackle bántóan sok...
9 hónapja
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 109 — WHO DAT!!!!
Valaki felhívta Sanderst Loomis nevében hogy draftolni fogjuk, aztán közölte hogy mégsem 😁



9 hónapja
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 345 — #neverpunt
LB jött 4. körben az első húzásunkra.
Nem vártam LB húzást.
Fattyu
Van pár üresebb poszt... de legalább ez itt jó value
atapapa
Mint a CB?
Mert az jött másodikra. 😀
Fattyu
Ő se rossz, bár nézem hogy milyen missed tackle aránya volt.... nem fog kilógni a back7-ből 😀

9 hónapja
Fattyu New Orleans Saints 2 071
LB jött 4. körben az első húzásunkra.
Nem vártam LB húzást.
Fattyu
Van pár üresebb poszt... de legalább ez itt jó value
atapapa
Mint a CB?
Mert az jött másodikra. 😀
Az O a staff szerint megfelelő. Úgy néz ki.

9 hónapja
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 345 — #neverpunt
LB jött 4. körben az első húzásunkra.
Nem vártam LB húzást.
Fattyu
Van pár üresebb poszt... de legalább ez itt jó value

9 hónapja
Fattyu New Orleans Saints 2 071
LB jött 4. körben az első húzásunkra.
Nem vártam LB húzást.

9 hónapja
Viktoár New Orleans Saints 554
Írtam már, hogy senkiért nem kár egy túl magas pick, ha beválik, de ha nem, akkor a 7. kör is sok!
Vonatkozik ez Shough-ra, az Atlantára egyaránt.
Azt mondják a szakik, hogy nagy átlagban az draftol jól, aki a konszenzusos erősorrendhez közel draftol. Aki általában puffogtat - mint Loomis - az néha talál gyöngyszemet, de inkább csak szemetet ...
Mi beleszerettünk (házasságot kötöttünk?) Shough-val - érthető, lehet jó. Távoli a hasonlat, de Favre, Rodgers, Brady 40+ játszik/ott - csak párnevet említsek. A srác nagyon jó fizikumú: 6'5" és 40en 4:62-t futott. Van benne pár trükk. A kor nem számít. Kevés meccs van benne, meg sérülgetett - az már nagyobb baj - de majd vigyáznak rá, azt jó lesz. De elég pontos, ami meg nem tanítható. Szóval bizakodok vele kapcsolatban.
A többi pick érdekes, lyukra ment, de skillből nem jött egyetlen-egy day1 starter sem, ott nagyon könnyűek vagyunk. Kell találni 1 Colstont meg egy Jimmy Grahamet azt jó napot!
9 hónapja
kijo New Orleans Saints 534
Eddig alapvetően szerintem nincs nagy probléma: O fal az kellett, nélküle nincs támadás.
Sough (Próbának bőven jó, mehet a kezdőért! Aki már sokszor megjárta az sajnos néha félős ez változni nem fog....) ha tetszett akkor vinni kell, jobb mint bárki más leszerepelt. Volt közben egy covid és néhány sérülés még most elfogadható ha valaki idősebb. Így számban megleszünk Carr nélkül is. Minőség meg majd kiderül, hárman mennek a kezdőért.
DL mindig kell, S aki még lehet CB is letudva.
Egy (magas) WR kellene, de még van is bent vagy nélküle is elleszünk.
LB, RB még hiányzik és akár egy jó draft is lehet.
kijo
RB az mondjuk pont annyi van hogy több is mint kellene. AK, Edwards Helaire, Miller meg Mims. Én elkapót hiányolok nagyon, lehetőleg magasabbat, mert Olave meg Shaheed sem egy magas szerzet
kapitnono
Elkapó nagyon kell mert, ha valaki kieseik akkor nincs mögötte mélység.
Pontosan most néztem még bent van: Elic Ayomanor, Tory Horton.
A kisebbek közül : Isaiah Bond (bár ő lehet leírta magát) , Jalen Royals, Xavier Restrepo

Szerkesztette: kijo