New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
A Főnök is megmondta, azzal kell foglalkozni, amire hatással tud lenni a csapat (mikor lett ekkora gondolkodó Payton? régen többnyire széttrollkodta a post game konfikat, most meg nagyokat mond folyamatosan... mindegy is). PJ talán a legrosszabb meccsét hozta az idényben, pedig "csak" egy Moore-Samuel kettőst kellett megoldania, nem is akarok arra gondolni, mit kezdene Ridley-vel. Apple továbbra is jól játszik egyébként, de Marcus kicsit elveszett volt a meccsen.

Amivel Allennek kezdenie kell valamit, de gyorsan, az a misdirection-ök, reverse-k és hasonló trükközések levédekezése. A 49ers O-nak ez szerves része, és lesz olyan pontja az idénynek, amikor meg kell verni őket.

Easton jó kezdés után, most lényegesen haloványabb képet mutatott, ennyit számít, hogy Terron vagy valaki más játszik a másik oldalán. Sajnos 4 nap szerintem nem lesz elég Armsteadnek hogy összedrótozzák. A futást ez nagyban fogja érinteni sajnos. Jó lenne, ha többet futnánk, de ehhez nagyon kell, hogy stabilizáljuk a passzvédekezést, szóval nagyon kell vissza ML.

több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
Grat, gáz lett volna, ha nyerünk, nekünk is, nektek is.

De azért az aggasztó, hogy ha ellenünk ilyen fújást kaptok, milyet fogtok kapni a PO-ban egy Green Bay, Seattle, Frisco, vagy Cowboys ellen.

Illetve nagyon kell Lattimore, mert tőlünk 30+ pontot szopni nem kis bravúr, bírók ide vagy oda.

És Brees is, bár megvolt a drive a végén, de a pickkel ő hozott vissza minket érdemben, illetve a végén a tök sima TD passz helyett majdnem picket dobott.
gabokocka
Minden ponttal egyetértek.

Utolsóhoz annyit, hogy remélem SB run valahogy összejön, és a Kapitány végre visszavonul...

több mint 6 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 271 — Keep pounding
Grat, gáz lett volna, ha nyerünk, nekünk is, nektek is.

De azért az aggasztó, hogy ha ellenünk ilyen fújást kaptok, milyet fogtok kapni a PO-ban egy Green Bay, Seattle, Frisco, vagy Cowboys ellen.

Illetve nagyon kell Lattimore, mert tőlünk 30+ pontot szopni nem kis bravúr, bírók ide vagy oda.

És Brees is, bár megvolt a drive a végén, de a pickkel ő hozott vissza minket érdemben, illetve a végén a tök sima TD passz helyett majdnem picket dobott.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 6 éve
clbass New Orleans Saints 3 168 — Saints fan
Nem igazán értem, miért történik mindez, de nagyon idegesítő a sok PI elbaszás ellenünk. Nagyon kíváncsi leszek, hogy az újra kihűlt Falcos ellen mi lesz. Back-to-back div meccsen, 10+ büntetés, hát több mint furcsa, na. Vagy fejekben van gond nálunk, vagy...
Gyurma Pappa
Mennyire szoktál Saints meccsen kívűl mostanában más csapatokat nézni? Én munka miatt elég sok TNF meg MNF-et. Ugyanilyen fos ítéletek születnek mindenhol, persze ez elég szélsőséges volt ezen a meccsen, de szánalom amit idén művelnek a bírók, kíváncsi vagyok mikor pukkan a dolog és jön valami reform dolog, mert a szargolyó elindult lefele szerintem már, csak kérdés mekkorára nő amíg meg nem állítják.
EasyGhost
Szerintem a szargolyó már tavaly pukkant a rams ellen,bár annak még volt állaga...az, hogy ezek után ezt a reformot sikerült elérni - ráadásul hétről-hétre - azzal már érdemes orvoshoz fordulni 😕
több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
Nem igazán értem, miért történik mindez, de nagyon idegesítő a sok PI elbaszás ellenünk. Nagyon kíváncsi leszek, hogy az újra kihűlt Falcos ellen mi lesz. Back-to-back div meccsen, 10+ büntetés, hát több mint furcsa, na. Vagy fejekben van gond nálunk, vagy...
Gyurma Pappa
Mennyire szoktál Saints meccsen kívűl mostanában más csapatokat nézni? Én munka miatt elég sok TNF meg MNF-et. Ugyanilyen fos ítéletek születnek mindenhol, persze ez elég szélsőséges volt ezen a meccsen, de szánalom amit idén művelnek a bírók, kíváncsi vagyok mikor pukkan a dolog és jön valami reform dolog, mert a szargolyó elindult lefele szerintem már, csak kérdés mekkorára nő amíg meg nem állítják.
EasyGhost
Szerintem 6-7 éve sírok, hogy rossz a PI szabály, szóval semmi meglepő. Nem nagyon nézek mást, de sejtem, hogy ez a helyzet.

Alapvetően az NFL pass happy kísérlete az oka mindennek. Kár volt belenyúlni, a nézettség azért csökkent, mert az emberek kevésbé néznek tv-t. Félreértette a liga a folyamatokat, és megpróbált belenyúlni. Kár volt, ezt a helyzetet nehéz lesz visszacsinálni.

több mint 6 éve
EasyGhost New Orleans Saints 1 397 — Saints fan
Nem igazán értem, miért történik mindez, de nagyon idegesítő a sok PI elbaszás ellenünk. Nagyon kíváncsi leszek, hogy az újra kihűlt Falcos ellen mi lesz. Back-to-back div meccsen, 10+ büntetés, hát több mint furcsa, na. Vagy fejekben van gond nálunk, vagy...
Gyurma Pappa
Mennyire szoktál Saints meccsen kívűl mostanában más csapatokat nézni? Én munka miatt elég sok TNF meg MNF-et. Ugyanilyen fos ítéletek születnek mindenhol, persze ez elég szélsőséges volt ezen a meccsen, de szánalom amit idén művelnek a bírók, kíváncsi vagyok mikor pukkan a dolog és jön valami reform dolog, mert a szargolyó elindult lefele szerintem már, csak kérdés mekkorára nő amíg meg nem állítják.
több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
Nem igazán értem, miért történik mindez, de nagyon idegesítő a sok PI elbaszás ellenünk. Nagyon kíváncsi leszek, hogy az újra kihűlt Falcos ellen mi lesz. Back-to-back div meccsen, 10+ büntetés, hát több mint furcsa, na. Vagy fejekben van gond nálunk, vagy...

több mint 6 éve
AteszV2SP2 New Orleans Saints 8
Ooooooooooo yeeeeeeeeeeee
Lutz ban nem csalódsz

Szerkesztette: AteszV2SP2
több mint 6 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 408 — #neverpunt
 twitter.com/PFF/status/1198077715578011649/photo/1?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1198077715578011649&ref_url=https%3A%2F%2Fbleacherreport.com%2Fnew-orleans-saints
kapitnono
kezd felértékelődni a Vikings-meccs után vett mezem

több mint 6 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 198 — WHO DAT!!!!
 twitter.com/PFF/status/1198077715578011649/photo/1?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1198077715578011649&ref_url=https%3A%2F%2Fbleacherreport.com%2Fnew-orleans-saints

több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
Dez jöhetne....

több mint 6 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 198 — WHO DAT!!!!
Peat, Harris, Line kihagyja a vasárnapot.
Lattimore kérdéses, tehát még valószínű nem játszik...
Fattyu
Lattimore ma sem edzett tuti nem játszik szerintem, nem is értem miért nem out státuszt kapott.
kapitnono
Elvileg limitàltan mozgott egy kicsit.
Aki nem edzett ma még, az Carr.
Fattyu
Ja, Carr IR re is került

több mint 6 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 072

Szerkesztette: Fattyu

több mint 6 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 198 — WHO DAT!!!!
Peat, Harris, Line kihagyja a vasárnapot.
Lattimore kérdéses, tehát még valószínű nem játszik...
Fattyu
Lattimore ma sem edzett tuti nem játszik szerintem, nem is értem miért nem out státuszt kapott.

több mint 6 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 072
Peat, Harris, Line kihagyja a vasárnapot.
Lattimore kérdéses, tehát még valószínű nem játszik...

több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
Peatnek eltört a karja. WTF

6 hét kihagyás... Remélem Easton jobb lesz mint Clapp...
Gyurma Pappa

 m.facebook.com/story.php?story_fbid=2629068907140658&id=121195131261394

Azért még van mit bizonyítania. 😀
Kezdetnek viszont nem rossz.
Fattyu
Nyomott egy 83-as pff score-t, Peat 49.6-os éves átlagához 😮

Sick

több mint 6 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 072
Peatnek eltört a karja. WTF

6 hét kihagyás... Remélem Easton jobb lesz mint Clapp...
Gyurma Pappa

 m.facebook.com/story.php?story_fbid=2629068907140658&id=121195131261394

Azért még van mit bizonyítania. 😀
Kezdetnek viszont nem rossz.

Szerkesztette: Fattyu

több mint 6 éve
Gézu New Orleans Saints 327 — soponya73@gmail.com
WHO DAT Saints!!😊)
36 évesen kellett megtalálnom ezt a fórumot 7 év amerikai foci rajongás után, hát nem volt rövid idő...
Üdv Mindenkinek!
AteszV2SP2
Szia!
Itt jó helyen vagy!
több mint 6 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 298 — Invisible man
De az igazán kemény a "semmiextra" Davis, 4 PD, 1 INT, 5-1 tackle, 1 TFL. Egész vállalható, egy semmi extra MLB-től.

Gyurma Pappa
ha saints fan lennék lassan idegesítene hogy Davist nem említik sose a Wagner- Kuechly kasztban, pedig eléggé odatartozik. Idén mindkettőnél jobb éve van.
braxa88
Én azért szavaztam rá, hatha akkor észreveszik ha bejut a Pro Bowlba. Aztán majd ha bent van akkor le is mondhatja...

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
De az igazán kemény a "semmiextra" Davis, 4 PD, 1 INT, 5-1 tackle, 1 TFL. Egész vállalható, egy semmi extra MLB-től.

Gyurma Pappa
ha saints fan lennék lassan idegesítene hogy Davist nem említik sose a Wagner- Kuechly kasztban, pedig eléggé odatartozik. Idén mindkettőnél jobb éve van.
braxa88
Ja, ha érdekelne a média biztos idegesítene 😊

Így csak mosolygok rajta.

több mint 6 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 550
De az igazán kemény a "semmiextra" Davis, 4 PD, 1 INT, 5-1 tackle, 1 TFL. Egész vállalható, egy semmi extra MLB-től.

Gyurma Pappa
ha saints fan lennék lassan idegesítene hogy Davist nem említik sose a Wagner- Kuechly kasztban, pedig eléggé odatartozik. Idén mindkettőnél jobb éve van.
több mint 6 éve
AteszV2SP2 New Orleans Saints 8
WHO DAT Saints!!😊)
36 évesen kellett megtalálnom ezt a fórumot 7 év amerikai foci rajongás után, hát nem volt rövid idő...
Üdv Mindenkinek!
több mint 6 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 298 — Invisible man
És a Kapitány?
Neki hol lesz hely?
😊
zemanla
Ohhhh that's my little secret 😊

Lesz majd egy nagyon különleges kérésem, ha a kapitány is visszavonult 😊 Csodálatos lesz
Gyurma Pappa
Na erre én is kíváncsi leszek.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 6 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 409 — Do Your Job
Gyurma!
Ha Matthew "rádvarrja" (bárhová), azt mindenképp látni akarjuk! 😀😀😀

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
De az igazán kemény a "semmiextra" Davis, 4 PD, 1 INT, 5-1 tackle, 1 TFL. Egész vállalható, egy semmi extra MLB-től.
Gyurma Pappa
Tervezek is róla megemlékezést 😉
Matthew99
Remélem találsz kamehame-s képet 😊
Gyurma Pappa
Nem találtam olyat ami ráment volna. Remélem nincs harag.
Matthew99
Elrakom tartósba, majd ha visszavonult kirakom 😊

Egyik hősömet se szeretném levenni 😊