New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 7 éve
clbass New Orleans Saints 3 168 — Saints fan
Kíváncsi leszek kik fognak még érkezni, én nekem két pick tetszene, elösszőr is Maurice Hurst, a szív probléma ellenére is itt már szerintem hatalmas steal lenne és ha esetleg bust lenne, azért egy negyedik kör nem a világ, a másik pedig talán Luke Falk lenne, nem tudom mi a szándék az utód keresés kapcsán, de így hogy jövőre nincs első körünk szerintem ki lehetne húzni őt és azért 2 évig Brees mögött illetve Payton kezei alatt lehetne belőle valami.
nemethbence55
Meglepődnék, ha a történtek után egy szívproblémás játékost húznánk :/
több mint 7 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 457
Kíváncsi leszek kik fognak még érkezni, én nekem két pick tetszene, elösszőr is Maurice Hurst, a szív probléma ellenére is itt már szerintem hatalmas steal lenne és ha esetleg bust lenne, azért egy negyedik kör nem a világ, a másik pedig talán Luke Falk lenne, nem tudom mi a szándék az utód keresés kapcsán, de így hogy jövőre nincs első körünk szerintem ki lehetne húzni őt és azért 2 évig Brees mögött illetve Payton kezei alatt lehetne belőle valami.
több mint 7 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 409 — Do Your Job
nem sokat tudok erről a gyerekről, de a tavalyi szezonban az az elkapásonkénti 19 yard elég meredek. plusz minden négy és feledik elkapása TD lett...
atapapa
...és a csapat színek sem okoznak nála nagy törést... 😊
(UCF)

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 7 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 072
 www.youtube.com/watch?v=zqZJaveUuW4

több mint 7 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 409 — #neverpunt
nem sokat tudok erről a gyerekről, de a tavalyi szezonban az az elkapásonkénti 19 yard elég meredek. plusz minden négy és feledik elkapása TD lett...

több mint 7 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 072
Tre'Quan Smith wr-t húztuk 3. körben.
Ismertetője fent van itt az oldalon magyarul is!
Jó lesz, ahogy Davenport is!!
Ma ha nem vàltozik semmi 5 jàtékost húzunk. Úgyhogy ez talàn érdekesebb nap lesz mint a tegnapi!

több mint 7 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 409 — #neverpunt
Én a sok top-expert nyavalygásán röhögök, akik bemockolnak minden évben nekünk egy QB-t, majd amikor a 10. alkalommal se hozunk arra a posztra, akkor ezzel az indokkal jól lerántják a draftunkat.

több mint 7 éve
Stez SMU Mustangs 47 824 — Whoops, looks like something went wrong.
Szerintem egyszerű a válasz! Nem projectként tekintünk rá!
Nálunk okosabbak biztos úgy voltak vele, hogy már első évében is impact lehet 😉
Évek óta sírunk egy elit DE után...ezt máshogy nem lehet. Piacra, ha egyáltalán kikerül egy ilyen stílusú playa, az ált. megfizethetetlen.
Ansah-ot sokkal nyersebbnek tartották. Szvsz nem annyira project ő mint amennyire túldramatizáljuk/dramatizálják.
Az ár nyílvá sok érte, de mint mondottam ezt másképp nem lehet...
Nem véletlen mentünk fel odáig! Olyan belső infók keringhetnek, amit a büdös életben nem fogunk megtudni. Ha őt akartuk - márpedig őt akartuk - akkor jó pick
clbass
Azt te sem gondolod komolyan, hogy a bowl.hu kommentelőinél vannak okosabbak 😮
Wyatt
Mondjuk a magyar labdarugas „kornyeken” tevekenykedo tizmillio szovetsegi kapitany. 8-)

több mint 7 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 590 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nagyon kíváncsi leszek rá, hogy mire mentek Davenport-tal. Nekem az egyik szívem csücske volt ezen a drafton. Oltári vak vagyok college projektek "elemzésében", és mindig zavart, hogy a talking headek mondogatják hogy X vagy Y kis programból, második ligában játszó játékos mennyire dominált. Én meg általában a highlightokon kívül nem láttam ezt a dominációt. Davenport az első akinél végül megtört a jég, ez a srác tényleg úgy nézett ki mintha felnőtt ember játszana kamaszok között.

Szóval drukkolok neki. De hogy két első kört is adni érte.... ez azért nagyon masszív....

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 11 727 — Jedi Master
Felmerül a kérdés hogy milyen posztokra húzunk a következő körökben, szerintetek lesz benn jó TE még a 3-4 körben?
ackrisz17
Marc Andrews TE 3.ban talán még bent lesz, ő remek elkapó TE, vaj keze van. Mayfield dobált neki 😊

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 7 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Csak azzal tudom nyugtatni magam, hogy azt viszont simán el tudom képzelni, hogy bőven jobb scout-csapatunk van, mint a ligaátlag... és ők láttak valami igazán tutit a gyerekben... Legyen igazuk! 😀
Rutin
Az igazán tuti az, hogy ilyen szörnyeteg combine számokat tud hozni egy ilyen állat alkathoz, és még pakolhatnak rá izmot.

Én meg vagyok győződve arról, hogy be fog válni, csak az a kérdés mikor.
több mint 7 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Csak azzal tudom nyugtatni magam, hogy azt viszont simán el tudom képzelni, hogy bőven jobb scout-csapatunk van, mint a ligaátlag... és ők láttak valami igazán tutit a gyerekben... Legyen igazuk! 😀

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Szerintem egyszerű a válasz! Nem projectként tekintünk rá!
Nálunk okosabbak biztos úgy voltak vele, hogy már első évében is impact lehet 😉
Évek óta sírunk egy elit DE után...ezt máshogy nem lehet. Piacra, ha egyáltalán kikerül egy ilyen stílusú playa, az ált. megfizethetetlen.
Ansah-ot sokkal nyersebbnek tartották. Szvsz nem annyira project ő mint amennyire túldramatizáljuk/dramatizálják.
Az ár nyílvá sok érte, de mint mondottam ezt másképp nem lehet...
Nem véletlen mentünk fel odáig! Olyan belső infók keringhetnek, amit a büdös életben nem fogunk megtudni. Ha őt akartuk - márpedig őt akartuk - akkor jó pick
clbass
Azt te sem gondolod komolyan, hogy a bowl.hu kommentelőinél vannak okosabbak 😮

több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
Bízzunk benne, hogy a tehetségápolás fejlődöt Allen és Nolan kezei között (jó, Vitthez képest ugye bármi mehet).

Clbass-szel értek egyet: top DE prospectet FA piacról lehetetlen szerezni, draftolni pedig top10-ben kell általában érte. Ha megnézitek kik mentek ki éppen 27 előtt: Hurst, Ridley, Moore. Értük is fel kellett volna menni, nyilván olcsóbb lett volna, de meh. Egyértelmű volt, hogy nem húzunk QB-t, ezt a sajtó nem tudja elengedni, és bármit, ami nem QB gyakorlatilag csalódásként fognak fel.

Most, hogy Davenport mire lesz képes, nem tudjuk. Azt tudjuk, hogy a keretben adottságait tekintve, jelenleg ő a legjobb pass rusher (Jordan természetesen mindenek felett áll 😛 ). Okafor, Kikaha visszatérése erősen kérdéses, de ha játszanak is, az újabb sérülés esélye is magasabb. Ha sikerül ezt a fizikumot jó irányba terelni, akkor nagyon nyerhetünk vele.

Én úgy látom, hogy Davenport lehetett az "alku" a között, hogy win now van, és a jövőre építkezésben. Drága volt? Igen. Ha beválik, és lehívjuk az 5. éves opciót, majd térjünk vissza 😉 Gamble? Melyik elsőkörös DE nem az. Én csak egy fórumozó fotel-szakértő vagyok, nem egy tudós, hogy tudjam, hogy mi fog történni, de ennyi kockáztatás belefér, sőt.

több mint 7 éve
clbass New Orleans Saints 3 168 — Saints fan
Szerintem egyszerű a válasz! Nem projectként tekintünk rá!
Nálunk okosabbak biztos úgy voltak vele, hogy már első évében is impact lehet 😉
Évek óta sírunk egy elit DE után...ezt máshogy nem lehet. Piacra, ha egyáltalán kikerül egy ilyen stílusú playa, az ált. megfizethetetlen.
Ansah-ot sokkal nyersebbnek tartották. Szvsz nem annyira project ő mint amennyire túldramatizáljuk/dramatizálják.
Az ár nyílvá sok érte, de mint mondottam ezt másképp nem lehet...
Nem véletlen mentünk fel odáig! Olyan belső infók keringhetnek, amit a büdös életben nem fogunk megtudni. Ha őt akartuk - márpedig őt akartuk - akkor jó pick
több mint 7 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Komolyan, egy prospect DE kellett, és ilyen áron (28,9 vs 18,7 draft pont) a SB-runhoz???
Persze, bízni bízok én is a FO-ban, nem az a kérdés, hogy ők értenek hozzá jobban, vagy én... csak nem értem...

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
A játékossal nincs semmi bajom, jó esély van rá, hogy be fog válni, anno Peat is projektként kezdte, és lám most eléggé jó lett.

Azt viszont nem tudom felfogni, hogy jelen helyzetünkben mi a fenéért kell projectet húzni első körben, de még fel is tradelni érte ennyit?

Jelen állapotban nagyon nem tartom jó pickneck így, de remélem rám cáfol már idén és hozzásegít egy deep runhoz.

Szerkesztette: PEEtör
több mint 7 éve
ackrisz17 New Orleans Saints LSU Tigers 390 — ackrisz17@hotmail.hu
Felmerül a kérdés hogy milyen posztokra húzunk a következő körökben, szerintetek lesz benn jó TE még a 3-4 körben?

több mint 7 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 072
Tipp vagy kívànsàglista:
Kàjzerszóze:
Elsőkör- csere fel 1\8ra Mayfield QB
Hàtsó körökből - Hercules Mata'afa DE/OLB
ackrisz:
Ek - Christian Kirk WR
Hk - Shaquem Griffin LB
Kapitnono:
Ek - Courtland Sutton WR
Hk - Sh. Griffin LB
Nemethbence55:
Ek - csere 1\8ra Mayfield QB
Hk - Sh. Griffin LB
Clbass:
Ek - Da'Ron Payne DT, Alabamai
Hk- Parry Nickerson CB, Tulane
Sutianap:
Ek - James Washington WR OSU
Hk - Genard Avery LB Memphis
Gézu:
Ek: Mayfield QB /gondolom csere keretében/
HK: Shaquem Griffin LB
mrxxl77:
Ek: Christian Kirk WR
Hk: Hercules Mata'afa DE/OLB
Fattyu:
Ek- L. V. Esch LB
Hk - Nathan Shepherd DT
Fattyu
Az első kört nullàztuk 😀😀😀 Nem baj, van még javítàsra lehetőség!

több mint 7 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 273 — Keep pounding
Davenport amúgy tök jó prospect, én örültem volna, ha 24-re mi visszük, de, hogy nektek most ilyen áron pont egy ilyen projektbe kellett fogni, arról nem vagyok meggyőződve.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
Nem Davenport-tal van bajom... hanem azzal, hogy ilyen áron jutottunk hozzá.
Rutin
1/27 plusz remélhetőleg 1/húszonvalamennyi, az nem annyira vész ekkora ugrásért.
Inkább bajom hogy projekt játékos még, de tavaly kivívta a bizalmat a góréság draft ügyben, reméljük most is igazuk lesz
atapapa
 twitter.com/SharpFootball/status/989679473170796546

Ennyi... Ettől még Davenport persze lehet jó plaja...
Rutin
Ez alapján sok az olyan csere, ahol a cserét hajszoló fél ne bukna az ilyen első köröket érintő tréden. pl. szerintem az ilyen táblák alapján ma is rosszabbul járt az összes felcserélő fél.
atapapa
Yepp. Furán is néznénk ki, ha a feltradelő fél, kapna egy jobb játékost, mint amit kapna a helyén, majd még jól is járna a cserével. Ezek a draftnapi cseréknek így kell kinéznie, a kérdés mindig a margin nagysága.

Nekem egyébként tetszik ez, bizonyára Loomis tudott valamit, ami miatt felmentünk. A poszt tetszik, a potenciál tetszik. Meglátjuk

több mint 7 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 072
Ez az mikor mi sötétben tapogatózunk! Az FO lapjaiba a úgy sem làtunk bele. Ha màr védőfalba húzunk Én pl DTre gondoltam volna, ott vékonyabbnak tünik a keret, Davenporttal együtt kb 8 DE van/lehet a rosteren. Úgy néz ki Kikaha nem nagyon marad nàlunk szerintem. Vagy kérdésessé vàlik Muha helye is aki szintén project jàtékos.
Szintén vakok vagyunk irànyító kérdésben is. Nagy valószínűséggel jövőre sem húzunk az első körben. 😀😀 Vagy tényleg Hill a jövő embere!! Vagy van valaki a hàtsó körökből titkos favorit

több mint 7 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 457
Egyébként azt nagyon sajnálom hogy akkor már nem 1/10-re mentünk fel Rosen-ért, szerintem nem került volna sokkal többe, de megtaláltuk volna egyértelműen Brees utódját.
több mint 7 éve
ackrisz17 New Orleans Saints LSU Tigers 390 — ackrisz17@hotmail.hu
Nekem nincs különösebb gondom ezzel a pickkel, azért need volt ez eléggé, ha bejön akkor Camnek végre lesz egy hozzá hasonló társa, és azért ez nagyon kell, szerintem meg fog villanni párszor az újonc szezonjában is,meglátjuk. Nagy a kockázat, de nagyot is nyerhetünk vele.
ackrisz17
Nem a játékossal van a probléma mert ha ezt 1/27-en csináljuk akkor semmi gond nem lenne mert egyértelműen első körös volt itt inkább az ár ami macerás, hogy ennyit adtunk egy még minden szakértő szerint kiforratlan játékosért, de az előbb leírtam hogy ezzel akár még jól is járhatunk pénz szempontjából, nyilván nem azt mondom hogy ezzel nyertünk hogy feladtuk az egyik első kört.
nemethbence55
Majd kiderül, én is úgy voltam vele hogy a tavalyi draft után a front office kb most akármit csinál nekem nem tud rosszat csinálni, bízok bennük.