New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Egy NOLA-s lap szerint jelenleg 127,6 millió van a sapkánkban, ami egy 5-6 millióval még mindig több, mint a várható limit.
Azt hiszem ebből az 5-6 millióból még levonhatunk 2,7 milliót, mert a tavalyi évről ennyi caphelyet hoztunk át.

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Ha Loomis megint összeeszkábál egy olyan szerződést, hogy 25 millió 5 évre, ebből az első évre a cap hit 2 millió, akkor simán lehet ebből nagy FA, de egyszer ennek a sok hátultöltős szerződésnek is meglesz a böjtje. atapapa
Az biztos, de Loomis szerintem úgy keveri a kártyákat, hogy ez akkor következzen be, amikor már Brees szerződése lejár. Gyurma Pappa
Nyilván ez a cél, de ennyi átstrukturált és "backloaded" szerződéssel ez egyre nehezebb lesz

több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 799 — zászló zászló szív
Ha Loomis megint összeeszkábál egy olyan szerződést, hogy 25 millió 5 évre, ebből az első évre a cap hit 2 millió, akkor simán lehet ebből nagy FA, de egyszer ennek a sok hátultöltős szerződésnek is meglesz a böjtje. atapapa
Az biztos, de Loomis szerintem úgy keveri a kártyákat, hogy ez akkor következzen be, amikor már Brees szerződése lejár. Utána egy-két évig úgyis kb. mindegy lesz, főleg ha mondjuk Lewishoz hasonlóan valami SB run vagy ilyesmi ( 😀 ) után vonul vissza. Hogy az általam is sokat citált mondanivalóddal éljek: aratás van, vetni ráérünk később is.

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
És ha Hawthorne szerepel a közeljövő terveiben, akkor ezt vele is eljátszhatjuk, a neve mellett a mostani szezonra majdnem 5 milliós cap hit van, de ebből 3 millió nála is idei rosterbónusz, ha átalakítjuk, akkor ez a 3 millió nála is "szétkenődik" a többi évre. atapapa
És ez is megtörtént 😊
De Grubbs és Evans szerződése is át lett alakítva, csak ma a 4 játékoson spóroltunk 2013-ra közel 10 milliót. atapapa
...és hozzáadtunk a következő három évhez egyenként 5,4 misit...ez miatt nem aggódok, mert Loomis pár éve már ezt csinálja és mindig kitalál valami zseniálisat. Loftonon 4, Thomas&Patrickon 1,7, most 10 milla...lassan a cap alatt vagyunk és valszeg még csak most jön a Smith-Vilma-Harper (pay)cut. A végén megint meglep minket Loomis és még az FA-n is mozgolódhatunk 😊

Pár név még akinek a fizuján talán még lehetne dolgozni: Greer, Bunkley, Jenkins, esetleg még a Sproles-Thomas-Ingram trióval kéne valamit kezdeni, mert együtt 8,25-öt visznek a capbőlclbass
Thomas és Patrick összesen 2,2 milliót hozott
Bunkleyn nem tudom hogy tudnánk spórolni, neki csak signing bónusza volt, és az első két évre adott pénze garantált. Talán ha az idei garantált fizetésének nagy részét is betesszük signing bónusznak

Szerintem az RB-k nem keresnek sokat, Thomas idei fizetése 2,4 millió, Ingramé bő 1 millió, Sproles-é 2,9. Ezen sokat nem lehet fűrészelni.

Ha Loomis megint összeeszkábál egy olyan szerződést, hogy 25 millió 5 évre, ebből az első évre a cap hit 2 millió, akkor simán lehet ebből nagy FA, de egyszer ennek a sok hátultöltős szerződésnek is meglesz a böjtje.

több mint 13 éve
clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan
És ha Hawthorne szerepel a közeljövő terveiben, akkor ezt vele is eljátszhatjuk, a neve mellett a mostani szezonra majdnem 5 milliós cap hit van, de ebből 3 millió nála is idei rosterbónusz, ha átalakítjuk, akkor ez a 3 millió nála is "szétkenődik" a többi évre. atapapa
És ez is megtörtént 😊
De Grubbs és Evans szerződése is át lett alakítva, csak ma a 4 játékoson spóroltunk 2013-ra közel 10 milliót. atapapa
...és hozzáadtunk a következő három évhez egyenként 5,4 misit...ez miatt nem aggódok, mert Loomis pár éve már ezt csinálja és mindig kitalál valami zseniálisat. Loftonon 4, Thomas&Patrickon 1,7, most 10 milla...lassan a cap alatt vagyunk és valszeg még csak most jön a Smith-Vilma-Harper (pay)cut. A végén megint meglep minket Loomis és még az FA-n is mozgolódhatunk 😊

Pár név még akinek a fizuján talán még lehetne dolgozni: Greer, Bunkley, Jenkins, esetleg még a Sproles-Thomas-Ingram trióval kéne valamit kezdeni, mert együtt 8,25-öt visznek a capből
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
És ha Hawthorne szerepel a közeljövő terveiben, akkor ezt vele is eljátszhatjuk, a neve mellett a mostani szezonra majdnem 5 milliós cap hit van, de ebből 3 millió nála is idei rosterbónusz, ha átalakítjuk, akkor ez a 3 millió nála is "szétkenődik" a többi évre. atapapa
Ez is megtörtént 😊
De Grubbs és Evans szerződése is át lett alakítva, csak ma a 4 játékoson spóroltunk 2013-ra közel 10 milliót.

Loftonnal együtt 14 milliót szabadítottunk fel eddig valamint küldtünk Smith-nek és Vilmának is egy olcsóbb szerződésajánlatot, az még kérdés, hogy elfogadják-e

több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 799 — zászló zászló szív
Colston szerződésén spóroltunk 2.1-et, úgy hogy ő nem is keres kevesebbet. Nice.

több mint 13 éve
krixtofer New Orleans Saints 606 — SaintGooner
Do the Harlem Shake! 😀
több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 799 — zászló zászló szív
Ezt a Falcons topikból hoztam át ide, ott külön reagáltam rá. Itt most Ryan reagál rá 😀
A másik aggályom h tény és való h Spagnuolo első éve borzalmasra sikeredett ettől függetlenül Payton első dolga volt egy ligaszinten elismert szakembert kirúgni miután visszajött, ezután nem tudom h komoly, tapasztalt szakemberek mennyire hajlandóak New Orleansba menni.empty taxi
Hoppáré 😀
 twitter.com/Edwerderespn/status/305053350225915905
Rams coach Jeff Fisher says Rob Ryan told him he was leaving to work for Sean Payton by walking in office and dropping keys on his desk atapapa
Most lehet azon vitatkozni, hogy Ryan mennyire komoly, de azért a 3-4-re átállás mellett biztos, hogy lehetett valami abban is, hogy SS körül nem volt minden 100%-os.

több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 799 — zászló zászló szív
Most akartam írni 😊 Jónak tűnik, Rebels rajongók nagyon dicsérik, bízzunk benne, hogy rászolgál 😊Gyurma Pappa
Egy kicsit hamarabb is leigazolhattuk volna, a fickó kurvajó toborzásban is, elvitte az LSU elől idén a legjobb középiskolai játékost :mad:atapapa
akkor bizony kapja be 😀

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Most akartam írni 😊 Jónak tűnik, Rebels rajongók nagyon dicsérik, bízzunk benne, hogy rászolgál 😊Gyurma Pappa
Egy kicsit hamarabb is leigazolhattuk volna, a fickó kurvajó toborzásban is, elvitte az LSU elől idén a legjobb középiskolai játékost :mad:

több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 799 — zászló zászló szív
Most akartam írni 😊 Jónak tűnik, Rebels rajongók nagyon dicsérik, bízzunk benne, hogy rászolgál 😊

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Wes McGriff, DC és CB coach az Ole Misstől lett az új sec. edző.
Nem tűnik rossz húzásnak, bár a legutoljára Oxfordból hozott edzőről, Orgeronról is ezt gondoltam, ő meg nem jött be.

több mint 13 éve
EasyGhost New Orleans Saints 1 397 — Saints fan
😀
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Hoppáré 😀
 twitter.com/Edwerderespn/status/305053350225915905
Rams coach Jeff Fisher says Rob Ryan told him he was leaving to work for Sean Payton by walking in office and dropping keys on his desk atapapa
Az a szép a dologban, hogy akkor még nem beszélhetett Paytonnal. Meghallotta, hogy 3-4-re váltunk, és felmondott, hogy megpályázza a helyet. Merész lépés volt...akarta ezt a melót 😉clbass
Miért ne beszélhetett volna? RR SS kirúgása előtt pár órával bólintott rá a Rams ajánlatára, de a szerződését nem írta alá soha, így gondolom nem volt akadálya, hogy Payton megkörnyékezze.

Ezek után sziklaszilárdnak tűnik az, hogy RR volt a fő célpontunk, főleg a "felmondása" után, és ő ezt nagyon jól tudta. RR se hülye, hogy miután kirúgják, talál magának állást, majd a semmiért (de minimum a bizonytalanért) egy hét múlva ő mond fel, miután már rajtunk kívül sok DC-poszt nem volt nyitva.

több mint 13 éve
clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan
Hoppáré 😀
 twitter.com/Edwerderespn/status/305053350225915905
Rams coach Jeff Fisher says Rob Ryan told him he was leaving to work for Sean Payton by walking in office and dropping keys on his desk atapapa
Az a szép a dologban, hogy akkor még nem beszélhetett Paytonnal. Meghallotta, hogy 3-4-re váltunk, és felmondott, hogy megpályázza a helyet. Merész lépés volt...akarta ezt a melót 😉
több mint 13 éve
krixtofer New Orleans Saints 606 — SaintGooner
Hoppáré 😀
 twitter.com/Edwerderespn/status/305053350225915905
Rams coach Jeff Fisher says Rob Ryan told him he was leaving to work for Sean Payton by walking in office and dropping keys on his desk atapapa
Tiszta Amerika. 😀
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Hoppáré 😀
 twitter.com/Edwerderespn/status/305053350225915905
Rams coach Jeff Fisher says Rob Ryan told him he was leaving to work for Sean Payton by walking in office and dropping keys on his desk

több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 285 — NFL bracket champion '26
Patricket claimelte a Chargers.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
krixtofer New Orleans Saints 606 — SaintGooner
Tavaly a snapek 30%-n volt a pályán, szóval annyira nem kár érte. Bár FB-t is eljátszott ha kell, meg nagy karakter volt, a csapat érdeke ezt kívánta. Ha senkinek se kell drágábban és az FO szerint van még benne valamennyi, akkor veteránminimumért azért visszahoznám. atapapa
Sajnálnám ha nem igazolnánk vissza. (Persze rajta is múlik) Jól blokkol és jó keze is van. Kell ő Jimmy mellé! 😊
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Nem biztos hogy marad Smith, csak arról van szó, hogy első körben leülünk velük tárgyalni, hogy faragjunk a szerződésükön.
Shockeyval vagy Joe Hornnal is voltak ilyen tárgyalásaink annak idején, mielőtt kitettük őket.
Ez mutat egyfajta respektet a játékos felé, gondolom (remélem) megkérdezzük, hogy maradnak-e veteránminimum körüli pénzért, ha nem, akkor lehet csomagolni.

Aktuális sapkaszámot olvastam vagy 3 félét, egy optimista szerint már Loftonnal 10 millió alá mentünk. Nem hiszek egyiknek se 😊

több mint 13 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
De miééért marad itt Smith?...Oké, faragtunk a pénzéből, de még így is a többszöröse annak, amennyit ér. Hogy állunk most, mennyivel vagyunk még a sapka felett?
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Tavaly a snapek 30%-n volt a pályán, szóval annyira nem kár érte. Bár FB-t is eljátszott ha kell, meg nagy karakter volt, a csapat érdeke ezt kívánta. Ha senkinek se kell drágábban és az FO szerint van még benne valamennyi, akkor veteránminimumért azért visszahoznám.

több mint 13 éve
krixtofer New Orleans Saints 606 — SaintGooner
De Thomast miért? 😮 (Oké, hogy nem lesz fiatalabb, meg sérülékeny is, de én akkor is meglepődtem eléggé.)
több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 799 — zászló zászló szív
megin' egy DB az első körben?adam77
A két kezdő corner elvileg megvan, és bár a nickel CB-k értéke felértékelődött, amióta a passzjáték ennyire előretört, a pass rush fontosabb, mint a sec.

Egy stat J. Patrick tavalyi szezonjáról: snapenként átlagosan 2,2 yardot engedett, ami a legrosszabb az egész ligában azon játékosok közül, akik legalább 100 snapet kaptak. atapapa
Pedig voltak jó megmozdulásai, sajnos én is sokkal többet vártam tőle. Meglátjuk White idei idényét, pihent tavaly eleget. Bár attól tartok, hogy Mack fog játszani kezdő NB-ként,ami nem baj, csak hosszútávon azért ő sem megoldás.