New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 803 — zászló zászló szív
Lofton: When I was with the Falcons, I hated the Saints. Now I'm with the Saints, I hate the Falcons.atapapa
Egyrészt: Curtis, ez kölcsönös 😊

Másrészt Roddy is elmondta, hogy mennyire utálja a Saintset, NO, még a csapat színeit is. Sírtam is kicsit emiatt.

Nem bízok benne 100%-os, de persze 1000%-osan szeretném, hogy megverjük a Falconst holnap. A védelemnek nem kell úgy játszania, mint a Philly ellen, de jó lenne ha a levegőben jók lennénk, még akkor is, ha a pass rush minden bizonnyal nem lesz annyira hatékony. Az O-tól viszont kb. azt szeretném látni, amit a héten: sok futás, alacsony kockázatú passzok, és várni a jó PA lehetőségre.

Ha most fantasyznék, és nálam lenne Gonzo, már előre röhögnék az ellenfelem, sajnos őt maximum lassítani tudjuk. Korábban is sok gondunk volt vele, de idén ihletett formában játszik. Turnernek lehet, hogy nincs nagy éve, de a Panthers ellen is megrázta magát, múlthéten McCoy is nyomatta, sajnos a szélső futások még nem 100%-osak. Reméljük Vilma egyre jobb formában lesz, és akkor javulni fogunk ebben. (btw most hogy Vilmának kisebb felelőssége van középen, és talán jobban tud figyelni a coverage-re, mindenképp érdemes lehet őt használni Gonzo ellen, Harper helyett)

több mint 13 éve
Kiss New Orleans Saints 2 151 — Who Dat Nation
volt közös meccsnézés?Kiss
Volt. 😊 2 liter tekila ment el valamint 35 töltöttkáposzta pedig csak tán hatan voltunk. és abbaól kettő nem is ivott 😊hajdu
2 liter??? ne má'! Akkor a pultos kislány is ivott??? 😀
zemanla
Másfél liter volt alapból és emlékszel, hogy újat kellett bontani. Az már gold volt és abból is ment 3 v 4 kör. 😊hajdu
biztos? 😛

Bode
Samaras játszott?
Még szép, ollózott is egy gyönyörű fejesgólt, csak nem adták meg intentional grounding miatt :/
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Legendás meccs volt, örülök hogy más is linkelget LSU-s videókat rajtam kívül 😊

A liga egy fillérre se büntette Wilsont, kvázi elismerve, hogy kamu volt a flag, amit h2h-re dobtak a bírók egy sikertelen 3rd down kísérlet után, viszont Vicknek benyújtották a számlát a Harperen elkövetett szerelése miatt.

Lofton: When I was with the Falcons, I hated the Saints. Now I'm with the Saints, I hate the Falcons.

több mint 13 éve
krixtofer New Orleans Saints 606 — SaintGooner


10 éve történt Hendersonnal, (Hogy túlélte azt a mázsa zuhatagot a TD után. 😀 )
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt


😀 😀 😀keke
La. unikális hely 😊
Florio szerint 2008 óta ez lesz az első hazai meccsünk, amikor a fogadóirodák szerint nem mi vagyunk az esélyesek.
A Katrina utáni 2006-os újranyitást követően lejátszott 55 hazai meccsből pedig mindössze 4 alkalommal nem mi voltunk a favorit.

Nem játszik a 7végén Sproles, Galette és Strief. Utóbbi helyett Brown kezd, erre nagyon kíváncsi leszek. A szezon eleji falproblémák idején követeltem őt a kezdőbe, de a Phili ellen a semmiből beugorva nem volt meggyőző.

több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 803 — zászló zászló szív
WHO DAT NATION!!!

több mint 13 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 687 — playoffs???
Ebből is látszik, hogy nem vettük félvállról sem Imre napját, sem a meccset 😀


több mint 13 éve
hajdu New Orleans Saints 937 — Hajrá Saints!
volt közös meccsnézés?Kiss
Volt. 😊 2 liter tekila ment el valamint 35 töltöttkáposzta pedig csak tán hatan voltunk. és abbaól kettő nem is ivott 😊hajdu
2 liter??? ne má'! Akkor a pultos kislány is ivott??? 😀
zemanla
Másfél liter volt alapból és emlékszel, hogy újat kellett bontani. Az már gold volt és abból is ment 3 v 4 kör. 😊hajdu
Enyje és pont Patakon hol marad a Tokaji 😛 😉?dande
Nem szeretem a bort 😊
több mint 13 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 890 — Így remélem megfelelek nektek.....
volt közös meccsnézés?Kiss
Volt. 😊 2 liter tekila ment el valamint 35 töltöttkáposzta pedig csak tán hatan voltunk. és abbaól kettő nem is ivott 😊hajdu
2 liter??? ne má'! Akkor a pultos kislány is ivott??? 😀
zemanla
Másfél liter volt alapból és emlékszel, hogy újat kellett bontani. Az már gold volt és abból is ment 3 v 4 kör. 😊hajdu
Enyje és pont Patakon hol marad a Tokaji 😛 😉?
több mint 13 éve
hajdu New Orleans Saints 937 — Hajrá Saints!
volt közös meccsnézés?Kiss
Volt. 😊 2 liter tekila ment el valamint 35 töltöttkáposzta pedig csak tán hatan voltunk. és abbaól kettő nem is ivott 😊hajdu
2 liter??? ne má'! Akkor a pultos kislány is ivott??? 😀
zemanla
Másfél liter volt alapból és emlékszel, hogy újat kellett bontani. Az már gold volt és abból is ment 3 v 4 kör. 😊
több mint 13 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 411 — Do Your Job
volt közös meccsnézés?Kiss
Volt. 😊 2 liter tekila ment el valamint 35 töltöttkáposzta pedig csak tán hatan voltunk. és abbaól kettő nem is ivott 😊hajdu
2 liter??? ne má'! Akkor a pultos kislány is ivott??? 😀




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 13 éve
keke New Orleans Saints 22
 videos.nola.com/times-picayune/2012/11/new_orleans_saints_black_and_g_28.html
11:00-tól 😊atapapa
Beszarás, gratula! 😀
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
 videos.nola.com/times-picayune/2012/11/new_orleans_saints_black_and_g_28.html
11:00-tól 😊atapapa
gratula, ennyi örömöd legyen vasárnap előtt, rászolgálsz 😊
Mit nyertél ha szabad tudni?berger90
Fogalmam sincs, talán a felvétel is mai. Nem kell nagy dologra gondolni, jobb posztert vagy ehhez hasonló dolgot küldenek.
Nem is a nyeremény izgatott, hanem hogy a helyi "kisnyilvánosság" lássa, hogy a Föld másik oldalán is szurkolnak a csapatuknak. A cél sikerült, mint látszik meg is lepődtek 😊

több mint 13 éve
krixtofer New Orleans Saints 606 — SaintGooner
Húúú, Ez fantasztikus. Gratulálok Ata!!! 😊
Nem is Far, far away... 😀
Képet mindeképp!!! 😀
több mint 13 éve
hajdu New Orleans Saints 937 — Hajrá Saints!
volt közös meccsnézés?Kiss
Volt. 😊 2 liter tekila ment el valamint 35 töltöttkáposzta pedig csak tán hatan voltunk. és abbaól kettő nem is ivott 😊
több mint 13 éve
bergerdani Atlanta Falcons USC Trojans 4 979
 videos.nola.com/times-picayune/2012/11/new_orleans_saints_black_and_g_28.html
11:00-tól 😊atapapa
gratula, ennyi örömöd legyen vasárnap előtt, rászolgálsz 😊
Mit nyertél ha szabad tudni?

Mindig jövőre
több mint 13 éve
EasyGhost New Orleans Saints 1 397 — Saints fan
 videos.nola.com/times-picayune/2012/11/new_orleans_saints_black_and_g_28.html
11:00-tól 😊atapapa
Grat! 😊
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
 videos.nola.com/times-picayune/2012/11/new_orleans_saints_black_and_g_28.html
11:00-tól 😊atapapa
lol 😀 😀 😀 she? 😀Gyurma Pappa
Holder szerint ez uniszex név 😉

 videos.nola.com/times-picayune/2012/11/new_orleans_saints_black_and_g_28.html
11:00-tól 😊atapapa
Ez nem semmi 😂 ketten voltatok csak a kalapban? 😊
Természetesen gartulálok 😉
clbass
Több szokott lenni, de ez nem volt egyszerű kérdés, ráadásul a helyes válasz pont változott az előző műsor napján Camarillo leigazolásával.

több mint 13 éve
Kiss New Orleans Saints 2 151 — Who Dat Nation
volt közös meccsnézés?

Bode
Samaras játszott?
Még szép, ollózott is egy gyönyörű fejesgólt, csak nem adták meg intentional grounding miatt :/
több mint 13 éve
hajdu New Orleans Saints 937 — Hajrá Saints!
Ezek után az Atlanta pláne szopni fog (meg ne kérdezze bárki is,hogy jön ez ide... Csak muszáj volt lerínom. 😊
több mint 13 éve
clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan
 videos.nola.com/times-picayune/2012/11/new_orleans_saints_black_and_g_28.html
11:00-tól 😊atapapa
Ez nem semmi 😂 ketten voltatok csak a kalapban? 😊
Természetesen gartulálok 😉
több mint 13 éve
hajdu New Orleans Saints 937 — Hajrá Saints!
 videos.nola.com/times-picayune/2012/11/new_orleans_saints_black_and_g_28.html
11:00-tól 😊atapapa
Bármit is nyertél köteles vagy megosztani közösségünk tagjaival, Baby. 😀
több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 803 — zászló zászló szív
 videos.nola.com/times-picayune/2012/11/new_orleans_saints_black_and_g_28.html
11:00-tól 😊atapapa
lol 😀 😀 😀 she? 😀

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
 videos.nola.com/times-picayune/2012/11/new_orleans_saints_black_and_g_28.html
11:00-tól 😊

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Jó kérdés 😊
Utánanéztem, és miután a kirúgását követően átment a waiveren, IR-re tettük. Amit nem igazán értek... valami szokásos Loomis-trükköt sejtek.

Szerk: Galette és Strief se edzett ma :/