New York Giants

49 feliratkozó

több mint 1 éve
Rodaron New York Giants 1 936
Ha egy valamit megtanulhattunk az elmúlt években, W-t nem kell magyarázni. 2:0-al állunk, úgy néz ki van végre edzői stábunk is. Ne menjünk bele mély következtetésekbe, egy meccs egyszerre, ahogy Daboll is mondta, és a progress a lényeg. Ha küzdünk, harapunk, és végig versenybe vagyunk, már megéri nézni a meccset. At eémúlt 5 évben ezeket a kétes meccseket mind elbuktuk, most megnyerjük.
DJ-t meg majd egy fél szezon után kell elkezdeni kiértékelni, amikor már Daboll és mi is láttuk már 8-9 meccsen éles szituációban. A végén a futása, azért mature move volt.

Szerkesztette: Rodaron
több mint 1 éve
Rodaron New York Giants 1 936
Hihetetlen!!! A meccs elején kiírták, de olyan régen volt, hogy nem is tudom, mikor álltunk 2-0-n!!
Zet
És a qb nélküli dallasz jön...
vanek úr
hát azért így is nagyon kemény lesz, Dak nélkül is bőven jobbnak tűnnek, mint a Panthers
kristof
Elnézve a Dallas esti meccsét nem mi leszünk az esélyesek! Rusht fel tudják készíteni pár drivera a védelmünk ellen, aztán akár szét is futhatnak minket. DJ meg az Ofal pedig jobb ha előre retteg Parsonstól...
nagir
Rohadt nehéz meccs lesz, szerintem sem mi leszünk a favoritok.
Zet
Vegasban 3 pontos favoritok vagyunk 😀
több mint 1 éve
vanek úr New York Giants 1 717
Értékelnék: W !!!!
Köszönom!
Helmut _Professional drinker
milyen a bandwagonon ulni? 😊
csebi
....csak ki ne derüljön, hogy nincs jegyem 😀
Helmut _Professional drinker
Ne viccelj, nálunk fizetnek azért ha valaki van olyan hülye, hogy képes erre felülni 😊
Szesze
Nem nem nem, jó lesz ez, figyeljünk csak oda! 😊
Fogok amúgy a héten elemezni rendeset is, csak rohadt sok a dolgom.
Helmut _Professional drinker
Mármint sokat kell drinkelni? Nehogy bele fulladj a sok munkába! 😁
több mint 1 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 153 — én ezt meguntam
Értékelnék: W !!!!
Köszönom!
Helmut _Professional drinker
milyen a bandwagonon ulni? 😊
csebi
....csak ki ne derüljön, hogy nincs jegyem 😀
Helmut _Professional drinker
Ne viccelj, nálunk fizetnek azért ha valaki van olyan hülye, hogy képes erre felülni 😊
Szesze
Nem nem nem, jó lesz ez, figyeljünk csak oda! 😊
Fogok amúgy a héten elemezni rendeset is, csak rohadt sok a dolgom.
több mint 1 éve
Szesze New York Giants 18 956 — Giants fan
Értékelnék: W !!!!
Köszönom!
Helmut _Professional drinker
milyen a bandwagonon ulni? 😊
csebi
....csak ki ne derüljön, hogy nincs jegyem 😀
Helmut _Professional drinker
Ne viccelj, nálunk fizetnek azért ha valaki van olyan hülye, hogy képes erre felülni 😊
több mint 1 éve
gyurczi New York Giants 2 353 — Giants fan
Hihetetlen!!! A meccs elején kiírták, de olyan régen volt, hogy nem is tudom, mikor álltunk 2-0-n!!
Zet
És a qb nélküli dallasz jön...
vanek úr
hát azért így is nagyon kemény lesz, Dak nélkül is bőven jobbnak tűnnek, mint a Panthers
kristof
Elnézve a Dallas esti meccsét nem mi leszünk az esélyesek! Rusht fel tudják készíteni pár drivera a védelmünk ellen, aztán akár szét is futhatnak minket. DJ meg az Ofal pedig jobb ha előre retteg Parsonstól...
nagir
Rohadt nehéz meccs lesz, szerintem sem mi leszünk a favoritok.
Zet
Én úgy gondolom, helyünkre kerülünk majd... bottom 10.

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 128 — Lucas Scott
Egyrészt nem hiszem hogy bárkiben is felmerült volna, hogy ki kéne fizetni egy valag pénzt DJ-ért, beleértve saját magát is.
Szesze
ezzel azert varjunk meg sztem, mert nem tudjuk (vagy en nem lattam sehol), hogy o mit kepzel el jovobeli fizunak.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 153 — én ezt meguntam
Értékelnék: W !!!!
Köszönom!
Helmut _Professional drinker
milyen a bandwagonon ulni? 😊
csebi
....csak ki ne derüljön, hogy nincs jegyem 😀
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 128 — Lucas Scott
Értékelnék: W !!!!
Köszönom!
Helmut _Professional drinker
milyen a bandwagonon ulni? 😊

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
Zet New York Giants 1 342
Hihetetlen!!! A meccs elején kiírták, de olyan régen volt, hogy nem is tudom, mikor álltunk 2-0-n!!
Zet
És a qb nélküli dallasz jön...
vanek úr
hát azért így is nagyon kemény lesz, Dak nélkül is bőven jobbnak tűnnek, mint a Panthers
kristof
Elnézve a Dallas esti meccsét nem mi leszünk az esélyesek! Rusht fel tudják készíteni pár drivera a védelmünk ellen, aztán akár szét is futhatnak minket. DJ meg az Ofal pedig jobb ha előre retteg Parsonstól...
nagir
Rohadt nehéz meccs lesz, szerintem sem mi leszünk a favoritok.
több mint 1 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 153 — én ezt meguntam
Értékelnék: W !!!!
Köszönom!
több mint 1 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 7 621 — Bla, bla, bla
Hihetetlen!!! A meccs elején kiírták, de olyan régen volt, hogy nem is tudom, mikor álltunk 2-0-n!!
Zet
És a qb nélküli dallasz jön...
vanek úr
hát azért így is nagyon kemény lesz, Dak nélkül is bőven jobbnak tűnnek, mint a Panthers
kristof
Elnézve a Dallas esti meccsét nem mi leszünk az esélyesek! Rusht fel tudják készíteni pár drivera a védelmünk ellen, aztán akár szét is futhatnak minket. DJ meg az Ofal pedig jobb ha előre retteg Parsonstól...

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods FAN!!!
több mint 1 éve
Szesze New York Giants 18 956 — Giants fan
Nem akarok belepofazni a dolgaitokba, de Daniel Jones nem az a QB akinek kifizetsz evi 40 milliot, marpedig ha egy iranyitoval most mar hosszabbitani akarsz ilyen osszegdkben kell gondolkodni.
Tegnap ket fogyatekos csapat merkozott amibol sikerult hangyafasznyival gyoztesen kikerulnotok.
En elhiszek mindent hogy mennyi minden hatraltatta eddig a 3 szezonjaban, de egyszeruen ha franchise QB materia lenne elorebb kene tartania.
Az idei remek szezon nektek arra hogy az uj stab felmerje kiben mi van jovore meg kihuzzatok a drafton az uj QB-t.
Jones meg jovore vhol eljatssza azt ami most nalunk Mayfield.
gabokocka
majd jon Szesze is arnyalja neked a kepet, mert bar en remenykedek, hogy Dabollmágia hatassal lesz Jonesre es felebreszti a benne a nagyon melyen szundikalo Tom Bradyt, de erre inkabb kevesebb az esely.
nem allitom azt, hogy megfelelo csapattal, nem tudna POba jutni, de sztem sosem lesz belole kezdo SB gyoztes iranyito (sot ha mar itt vagyunk kezdokent SB-be sem fog eljutni). osszel el kezdem nezni az ujonc iranyitokat, de ha igy folytatjuk akkor nemigen lesz top 10es pickunk.
csebi
Nem árnyalok én semmit baszki. Elmondtam már százszor, h Jones elé normális OL kéne, különben nem tudnak érvényesülni az erényei. Ugyanilyen volt Eli is, csak neki időszakosan megadatott a jó OL, Jonesnak sem ez, sem a normális edzői stáb (eddig). Totális ellenszélben tolja az elejétől fogva a srác minden szinten. Persze nem vagyok vak én sem, egyszer sem mondtam hogy szerintem DJ a jövő irányítója, egyszerűen csak nem 0%-ot látok erre, mint ti, hanem mondjuk 20-at. Az meg egyébként teljes deja vú, h 1-1 vereség után jönnek az ellenfelek szurkolói megmondani, h milyen alkalmatlan is a QB-nk mindenre 😉
Szesze
En ezt nezem harmadik eve, hivhatjuk Bridgewaternek, Darnoldnak, Mayfieldnek vagy Jonesnak.
HA jó a támadófal, HA jók az elkapók, HA jók az edzök, akkor lehet jók lesznek.
Olyan helyzetet kell teremteni ami jó a QB-nak. Le kell venni a válláról a terhet.
Meg minden faszom.
De akkor ezeket a korulmenyeket inkabb egy ujonc szamara teremtem meg, aki toredeket keresi es nagyobb eselyet van mindent megadni neki, mint kifezetni egy valag penzt a kozepszerert.
gabokocka
Egyrészt nem hiszem hogy bárkiben is felmerült volna, hogy ki kéne fizetni egy valag pénzt DJ-ért, beleértve saját magát is. Másrészt mi nem harmadik éve nézzük ezt, hanem kb 6 éve vagyunk a franchise totális mélypontján minden értelemben és ebbe csöppent bele ez a gyerek úgy, h az égadta egy világon minden pocsék volt körülötte, sőt már eleve a draftolásával is egy hatalmas teher került rá amivel könnyen lehet akkor se tudott volna megbirkózni, ha minden klappol, de ez finoman szólva se volt így.
Igen, olyan helyzetet kell teremteni ami jó a QB-nak. Szerinted ez nálunk megtörtént az utóbbi 3 évben?
Azt hogy ezt egy újonccal teszed meg vagy sem azt Daboll fogja eldönteni, de szerintem jelenleg ő is abban a fázisban van amikor ezt még nem tudja, mert ha tudná akkor már eleve nem vele vágott volna neki ennek a szezonnak, semmi nem kötelezte erre.. de szerencsére itt már mindenki látja, hogy mi van/lesz.
És mindentől függetlenül nyilván, ha lesz jövőre valaki aki miatt érdemes lesz első kör(öke)t áldozni akkor meg kell tenni, de egyelőre ezt minimum annyira nem lehet előre látni, mint DJ sorsát.

Szerkesztette: Szesze
több mint 1 éve
gedam 5 701
Nem akarok belepofazni a dolgaitokba, de Daniel Jones nem az a QB akinek kifizetsz evi 40 milliot, marpedig ha egy iranyitoval most mar hosszabbitani akarsz ilyen osszegdkben kell gondolkodni.
Tegnap ket fogyatekos csapat merkozott amibol sikerult hangyafasznyival gyoztesen kikerulnotok.
En elhiszek mindent hogy mennyi minden hatraltatta eddig a 3 szezonjaban, de egyszeruen ha franchise QB materia lenne elorebb kene tartania.
Az idei remek szezon nektek arra hogy az uj stab felmerje kiben mi van jovore meg kihuzzatok a drafton az uj QB-t.
Jones meg jovore vhol eljatssza azt ami most nalunk Mayfield.
gabokocka
majd jon Szesze is arnyalja neked a kepet, mert bar en remenykedek, hogy Dabollmágia hatassal lesz Jonesre es felebreszti a benne a nagyon melyen szundikalo Tom Bradyt, de erre inkabb kevesebb az esely.
nem allitom azt, hogy megfelelo csapattal, nem tudna POba jutni, de sztem sosem lesz belole kezdo SB gyoztes iranyito (sot ha mar itt vagyunk kezdokent SB-be sem fog eljutni). osszel el kezdem nezni az ujonc iranyitokat, de ha igy folytatjuk akkor nemigen lesz top 10es pickunk.
csebi
Nem árnyalok én semmit baszki. Elmondtam már százszor, h Jones elé normális OL kéne, különben nem tudnak érvényesülni az erényei. Ugyanilyen volt Eli is, csak neki időszakosan megadatott a jó OL, Jonesnak sem ez, sem a normális edzői stáb (eddig). Totális ellenszélben tolja az elejétől fogva a srác minden szinten. Persze nem vagyok vak én sem, egyszer sem mondtam hogy szerintem DJ a jövő irányítója, egyszerűen csak nem 0%-ot látok erre, mint ti, hanem mondjuk 20-at. Az meg egyébként teljes deja vú, h 1-1 vereség után jönnek az ellenfelek szurkolói megmondani, h milyen alkalmatlan is a QB-nk mindenre 😉
Szesze
En ezt nezem harmadik eve, hivhatjuk Bridgewaternek, Darnoldnak, Mayfieldnek vagy Jonesnak.
HA jó a támadófal, HA jók az elkapók, HA jók az edzök, akkor lehet jók lesznek.
Olyan helyzetet kell teremteni ami jó a QB-nak. Le kell venni a válláról a terhet.
Meg minden faszom.
De akkor ezeket a korulmenyeket inkabb egy ujonc szamara teremtem meg, aki toredeket keresi es nagyobb eselyet van mindent megadni neki, mint kifezetni egy valag penzt a kozepszerert.
gabokocka
érdekes kérdés. mert elit qb-ból van kb. 5-6, középszer, néha elitből kb. 5-6 és középszerből is kb. 5-6. arra az esély, hogy a te újonc elsőkörös qb-d benne legyen a felsorolt 3 kategóriában kb. 15-20%. a mezőny fele középszernél rosszabb qb-val kínlódik. szerintem meg meg kell fizetni, reális áron, ami most 27-30millió kb. (főleg akkor, ha nem sérülékeny). meg ugye ismered, tudod mire képes, tudsz csapatot felhúzni mellé.
több mint 1 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 807 — Keep pounding
Nem akarok belepofazni a dolgaitokba, de Daniel Jones nem az a QB akinek kifizetsz evi 40 milliot, marpedig ha egy iranyitoval most mar hosszabbitani akarsz ilyen osszegdkben kell gondolkodni.
Tegnap ket fogyatekos csapat merkozott amibol sikerult hangyafasznyival gyoztesen kikerulnotok.
En elhiszek mindent hogy mennyi minden hatraltatta eddig a 3 szezonjaban, de egyszeruen ha franchise QB materia lenne elorebb kene tartania.
Az idei remek szezon nektek arra hogy az uj stab felmerje kiben mi van jovore meg kihuzzatok a drafton az uj QB-t.
Jones meg jovore vhol eljatssza azt ami most nalunk Mayfield.
gabokocka
majd jon Szesze is arnyalja neked a kepet, mert bar en remenykedek, hogy Dabollmágia hatassal lesz Jonesre es felebreszti a benne a nagyon melyen szundikalo Tom Bradyt, de erre inkabb kevesebb az esely.
nem allitom azt, hogy megfelelo csapattal, nem tudna POba jutni, de sztem sosem lesz belole kezdo SB gyoztes iranyito (sot ha mar itt vagyunk kezdokent SB-be sem fog eljutni). osszel el kezdem nezni az ujonc iranyitokat, de ha igy folytatjuk akkor nemigen lesz top 10es pickunk.
csebi
Nem árnyalok én semmit baszki. Elmondtam már százszor, h Jones elé normális OL kéne, különben nem tudnak érvényesülni az erényei. Ugyanilyen volt Eli is, csak neki időszakosan megadatott a jó OL, Jonesnak sem ez, sem a normális edzői stáb (eddig). Totális ellenszélben tolja az elejétől fogva a srác minden szinten. Persze nem vagyok vak én sem, egyszer sem mondtam hogy szerintem DJ a jövő irányítója, egyszerűen csak nem 0%-ot látok erre, mint ti, hanem mondjuk 20-at. Az meg egyébként teljes deja vú, h 1-1 vereség után jönnek az ellenfelek szurkolói megmondani, h milyen alkalmatlan is a QB-nk mindenre 😉
Szesze
En ezt nezem harmadik eve, hivhatjuk Bridgewaternek, Darnoldnak, Mayfieldnek vagy Jonesnak.
HA jó a támadófal, HA jók az elkapók, HA jók az edzök, akkor lehet jók lesznek.
Olyan helyzetet kell teremteni ami jó a QB-nak. Le kell venni a válláról a terhet.
Meg minden faszom.
De akkor ezeket a korulmenyeket inkabb egy ujonc szamara teremtem meg, aki toredeket keresi es nagyobb eselyet van mindent megadni neki, mint kifezetni egy valag penzt a kozepszerert.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 1 éve
Szesze New York Giants 18 956 — Giants fan
Nem akarok belepofazni a dolgaitokba, de Daniel Jones nem az a QB akinek kifizetsz evi 40 milliot, marpedig ha egy iranyitoval most mar hosszabbitani akarsz ilyen osszegdkben kell gondolkodni.
Tegnap ket fogyatekos csapat merkozott amibol sikerult hangyafasznyival gyoztesen kikerulnotok.
En elhiszek mindent hogy mennyi minden hatraltatta eddig a 3 szezonjaban, de egyszeruen ha franchise QB materia lenne elorebb kene tartania.
Az idei remek szezon nektek arra hogy az uj stab felmerje kiben mi van jovore meg kihuzzatok a drafton az uj QB-t.
Jones meg jovore vhol eljatssza azt ami most nalunk Mayfield.
gabokocka
majd jon Szesze is arnyalja neked a kepet, mert bar en remenykedek, hogy Dabollmágia hatassal lesz Jonesre es felebreszti a benne a nagyon melyen szundikalo Tom Bradyt, de erre inkabb kevesebb az esely.
nem allitom azt, hogy megfelelo csapattal, nem tudna POba jutni, de sztem sosem lesz belole kezdo SB gyoztes iranyito (sot ha mar itt vagyunk kezdokent SB-be sem fog eljutni). osszel el kezdem nezni az ujonc iranyitokat, de ha igy folytatjuk akkor nemigen lesz top 10es pickunk.
csebi
Nem árnyalok én semmit baszki. Elmondtam már százszor, h Jones elé normális OL kéne, különben nem tudnak érvényesülni az erényei. Ugyanilyen volt Eli is, csak neki időszakosan megadatott a jó OL, Jonesnak sem ez, sem a normális edzői stáb (eddig). Totális ellenszélben tolja az elejétől fogva a srác minden szinten. Persze nem vagyok vak én sem, egyszer sem mondtam hogy szerintem DJ a jövő irányítója, egyszerűen csak nem 0%-ot látok erre, mint ti, hanem mondjuk 20-at. Az meg egyébként teljes deja vú, h 1-1 vereség után jönnek az ellenfelek szurkolói megmondani, h milyen alkalmatlan is a QB-nk mindenre 😉
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 128 — Lucas Scott
Nem akarok belepofazni a dolgaitokba, de Daniel Jones nem az a QB akinek kifizetsz evi 40 milliot, marpedig ha egy iranyitoval most mar hosszabbitani akarsz ilyen osszegdkben kell gondolkodni.
Tegnap ket fogyatekos csapat merkozott amibol sikerult hangyafasznyival gyoztesen kikerulnotok.
En elhiszek mindent hogy mennyi minden hatraltatta eddig a 3 szezonjaban, de egyszeruen ha franchise QB materia lenne elorebb kene tartania.
Az idei remek szezon nektek arra hogy az uj stab felmerje kiben mi van jovore meg kihuzzatok a drafton az uj QB-t.
Jones meg jovore vhol eljatssza azt ami most nalunk Mayfield.
gabokocka
majd jon Szesze is arnyalja neked a kepet, mert bar en remenykedek, hogy Dabollmágia hatassal lesz Jonesre es felebreszti a benne a nagyon melyen szundikalo Tom Bradyt, de erre inkabb kevesebb az esely.
nem allitom azt, hogy megfelelo csapattal, nem tudna POba jutni, de sztem sosem lesz belole kezdo SB gyoztes iranyito (sot ha mar itt vagyunk kezdokent SB-be sem fog eljutni). osszel el kezdem nezni az ujonc iranyitokat, de ha igy folytatjuk akkor nemigen lesz top 10es pickunk.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 807 — Keep pounding
Nem akarok belepofazni a dolgaitokba, de Daniel Jones nem az a QB akinek kifizetsz evi 40 milliot, marpedig ha egy iranyitoval most mar hosszabbitani akarsz ilyen osszegdkben kell gondolkodni.
Tegnap ket fogyatekos csapat merkozott amibol sikerult hangyafasznyival gyoztesen kikerulnotok.
En elhiszek mindent hogy mennyi minden hatraltatta eddig a 3 szezonjaban, de egyszeruen ha franchise QB materia lenne elorebb kene tartania.
Az idei remek szezon nektek arra hogy az uj stab felmerje kiben mi van jovore meg kihuzzatok a drafton az uj QB-t.
Jones meg jovore vhol eljatssza azt ami most nalunk Mayfield.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 1 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 7 621 — Bla, bla, bla
Szepnek nem szep de W!
A szezon elott egyedul voltam vele de (bar keves a minta) eddig inkabb bejon hogy az O bosszanto dolgokat muvel a villanasok mellett mig a D eron felul teljesitve meccsben tart...
Jones a vegen megfutotta meg nagyot nem hibazott de a fr qb szinttol most nekem eleg messzinek tunt a meccs nagy reszeben sajnos....
Ami igen fura hogy a depht chart szerinti wr1 fele labda nem megy 2 meccs alatt...
Egyebkent kifejezetten hulye erzes 2:0 mellett
kritizalni 😀
yooker
WR1 konkretan tegnap nem volt palyan.

amugy 4. negyedben Shepard ketszer is gyonyoruen elszakadt az emberetol (kommentatorok ki is emeltek az elsonel, hogy az a play az, amire egesz meccsen keszulsz. elkapo futja a szokasos keresztezo routet, majd a double move hatasara nem befele megy, hanem az endzonenak). na ott egyiknel sem talalta meg az emberet, tuldobta, bar volt zaszlo, de sztem a kontakt nelkul sem lett volna jo passz. majd ha ezeket megdobja konstansan akkor azt mondom, hogy elkezdhetunk gondolkozni benne.
csebi
Igen, ha legalább egyszer megdobja ... de nem így lett! Az első meccsen Shep TDnél meg alul dobta, de ott-akkor belefért. Max egy közepesen szar game manager lesz belőle. Nem mozog jól a zsebben, nem érzi a nyomást, fumble gyáros, nem tudja olvasni a második, harmadik célpontot, nem tud hosszút passzolni. Ami a legrosszabb, hogy semmit sem fejlődik! Ezt szvsz már Daboll is látja, ért ahhoz amit csinál!

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods FAN!!!
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 128 — Lucas Scott
Szepnek nem szep de W!
A szezon elott egyedul voltam vele de (bar keves a minta) eddig inkabb bejon hogy az O bosszanto dolgokat muvel a villanasok mellett mig a D eron felul teljesitve meccsben tart...
Jones a vegen megfutotta meg nagyot nem hibazott de a fr qb szinttol most nekem eleg messzinek tunt a meccs nagy reszeben sajnos....
Ami igen fura hogy a depht chart szerinti wr1 fele labda nem megy 2 meccs alatt...
Egyebkent kifejezetten hulye erzes 2:0 mellett
kritizalni 😀
yooker
WR1 konkretan tegnap nem volt palyan.

amugy 4. negyedben Shepard ketszer is gyonyoruen elszakadt az emberetol (kommentatorok ki is emeltek az elsonel, hogy az a play az, amire egesz meccsen keszulsz. elkapo futja a szokasos keresztezo routet, majd a double move hatasara nem befele megy, hanem az endzonenak). na ott egyiknel sem talalta meg az emberet, tuldobta, bar volt zaszlo, de sztem a kontakt nelkul sem lett volna jo passz. majd ha ezeket megdobja konstansan akkor azt mondom, hogy elkezdhetunk gondolkozni benne.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
Törölt felhasználó
Hihetetlen!!! A meccs elején kiírták, de olyan régen volt, hogy nem is tudom, mikor álltunk 2-0-n!!
Zet
És a qb nélküli dallasz jön...
vanek úr
hát azért így is nagyon kemény lesz, Dak nélkül is bőven jobbnak tűnnek, mint a Panthers
több mint 1 éve
Rodaron New York Giants 1 936
Leonard Williams on his knee injury: “Don’t thinks it’s going to be too bad.”
Reméljük egy MCL sprain-el megússza mint Thibs.
Rodaron
Kenny Golladay was not in locker room postgame. His locker was empty after the 15 minute cooling off period for media #Giants

lehet, holnap cut?
Rodaron
Esélyes
Zet
30 milkó feletti Dead money ra emlékszem, azt azért csak nem kellene benyelni. Legalább vlmt
ozibozi
Uhh, tényleg. 35,6 millió.
Zet
Jó mondjuk nyílván csak lelépett előbb és semmi ilyesmi nem lesz.
több mint 1 éve
Rodaron New York Giants 1 936
Leonard Williams on his knee injury: “Don’t thinks it’s going to be too bad.”
Reméljük egy MCL sprain-el megússza mint Thibs.
Rodaron
Kenny Golladay was not in locker room postgame. His locker was empty after the 15 minute cooling off period for media #Giants

lehet, holnap cut?
Rodaron
Esélyes
Zet
30 milkó feletti Dead money ra emlékszem, azt azért csak nem kellene benyelni. Legalább vlmt
ozibozi
Uhh, tényleg. 35,6 millió.
Zet
Mondjuk valamit mondtak, hogy Daboll direkt padoztatja és forgatja az elkapókat, hogy lássa meccs szituációban ki mit tesz hozzá, szóval valszeg ugyanaz mint múlt héten BekőTónival.
több mint 1 éve
Zet New York Giants 1 342
Leonard Williams on his knee injury: “Don’t thinks it’s going to be too bad.”
Reméljük egy MCL sprain-el megússza mint Thibs.
Rodaron
Kenny Golladay was not in locker room postgame. His locker was empty after the 15 minute cooling off period for media #Giants

lehet, holnap cut?
Rodaron
Esélyes
Zet
30 milkó feletti Dead money ra emlékszem, azt azért csak nem kellene benyelni. Legalább vlmt
ozibozi
Uhh, tényleg. 35,6 millió.
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 15 492