New York Giants

50 feliratkozó

több mint 5 éve
vanek úr New York Giants Syracuse Orange 2 216
Ja, és Gallman jóval több lehetőséget érdemelne
több mint 5 éve
vanek úr New York Giants Syracuse Orange 2 216
Akit viszont elő lehet venni, az Engram, Garrett és DG.
EE sokadjára bizonyítja, hogy nem lehet számítani rá. Az O konkrétan a liga legalja. Csak akkor képesek nagy játékra, ha DJ spontán fut egyet, vagy kivételesen elengedhet egy hosszút. Ezeken kívül csak akkor szereznek pontot, ha a védelem helyzetbe hozza őket. A D erőn felül teljesít, de amikor nagyon kéne, akkor semmi ellenállásra nem képes. Ma is a végén, ahhoz képest, hogy az egész pályán kellett végig menniük, pár másodperc alatt a red zone-ban voltak a sasok. De ez nem az ő hibájuk, egyszerűen hiányzik a minőség, hála a tudatos építkezésnek.
több mint 5 éve
vanek úr New York Giants Syracuse Orange 2 216
Ma dőlt el számomra, hogy DJ nem a mi emberünk.
A csetlő boltló futás egy falembertől sem megszokott.
A folyamatos fumblek és a semmi extra hozzáadott dolog az alap játékhoz. Ez nagyon kevés.

Most kell kimondjam irány az 1/1.
Sajnos ahhoz is gyengék vagyunk, hogy azt megcsináljuk.

Kurva mérges vagyok magamra, hogy végigszenvedtem egy olyan gyenge meccset ahol a fili védelménél szánalmasabbat csak mi szoktunk hozni.
Engram dropjai után kukáznám őt is.
A vakoldali takleremeg lassan visszasírom Flowerst( azért nem)

Szánalmas meccsen alázta meg magát ismét a csapat és Jones is röhej tárgya lett.
Palesz76
Ma egyáltalán nem hibázott nagyot. A fumble nem az ő hibája volt. Az, hogy egy egész pályás futás végén megbotlik, egy irányítótól teljesen érthető, a futás viszont hatalmas extra.
több mint 5 éve
Palesz76 New York Giants 524
Ma dőlt el számomra, hogy DJ nem a mi emberünk.
A csetlő boltló futás egy falembertől sem megszokott.
A folyamatos fumblek és a semmi extra hozzáadott dolog az alap játékhoz. Ez nagyon kevés.

Most kell kimondjam irány az 1/1.
Sajnos ahhoz is gyengék vagyunk, hogy azt megcsináljuk.

Kurva mérges vagyok magamra, hogy végigszenvedtem egy olyan gyenge meccset ahol a fili védelménél szánalmasabbat csak mi szoktunk hozni.
Engram dropjai után kukáznám őt is.
A vakoldali takleremeg lassan visszasírom Flowerst( azért nem)

Szánalmas meccsen alázta meg magát ismét a csapat és Jones is röhej tárgya lett.

Szerkesztette: Palesz76
több mint 5 éve
Rodaron New York Giants 2 149
Köszi szépen Engram, hogy nem tudod az egy dolgot megcsinalni amiért tartunk, a kezedben maradt a győzelem...
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 189 — Így remélem megfelelek nektek.....
Bocs a vakondért én füttyentettem neki, hogy bújjon ki 😉

3 hét múlva triplán visszakaphatjuk tőletek 😉

Inkább az a baj, hogy DJ ellenünk mindig fr QBnak néz ki, de aztán...
több mint 5 éve
jusssipekka New York Giants Rutgers Scarlet Knights 600
Amikor lassan tíz éve egyetlen egy ilyen meccset sem vagyunk képesek behúzni, azért elgondolkodom, hogy minek nézem én ezt minden héten
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 951 — Lucas Scott
Sikeresen megvertük magunkat, simán hozható meccs volt.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 5 éve
jusssipekka New York Giants Rutgers Scarlet Knights 600
Epikus mérkőzés ismét
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 20 259
Azért csak felkeltem én is
A szopáshoz már hozzászoktam Vasasosként. 😉
több mint 5 éve
Vobox New York Giants 654
Az utolsó másodpercig forgok szurkolni,majd hét közbe köpködök DGre eredménytől függetlenül,de amíg meccs van az én csapatom a legjobb a világon!! (Lila a vérem,megtanultam szopás közbe is bízni)
több mint 5 éve
Vobox New York Giants 654
Konkrétan majdnem elfelejtettem hogy meccs van ma. 😊
ozibozi
Ülj le 1-es!!!Hozd ki az ellenőrződ!!!
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 20 259
Konkrétan majdnem elfelejtettem hogy meccs van ma. 😊
több mint 5 éve
Vobox New York Giants 654
ozi nem tudom hogy állnak a fogadásaid,de én elég pöpecül vagyok 😀 (mondjuk én ebből élek részben) hál'istennek sikerült meccs előtt fognom az osszes sack 5,5 felett-et is... amit most ajánlok: 3.negyed végén Giants előny 1-6pont 5.00odds

UPDATE: Giants 2.TD Evan Engram 11.00odds

Szerkesztette: Vobox
több mint 5 éve
yooker New York Giants 7 460 — Expect the Best !
Szerintem az nem pesszimizmus hogy a csapat eddig atlag kb 13 pontot csinal meccsenkent ( ha a Dallast kivesszuk) hanem stat es a D bar jobb mint az elejen sejtettuk de mindez valszeg keves lesz mara is ...
Persze benne vam hogy tortenik valami kisebb csoda es nyerunk mivel az Eagles sem sziporkazik de
a zert a realitas a L!mondom mindezt ugy hogy azert Judge es az edzok fele nott a bizalmam a szezon kezdete ota...Jonestol viszont varnek egy kiemelkedo hiba nelkuli meccset mar (es ez nem feltetlen jelent meg W-t az altalanos gyengesegekre valo tekintettel)...
több mint 5 éve
KeyG Baltimore Ravens 13 117
Azon szoktam gondolkodni néha, hogy biztos tök jó lehet ez a (szerintem amúgy teljesen irreális) optimizmus, de nem szar utána a kvázi folyamatos pofára esés? 😊
Szesze
Azon szoktam gondolkodni néha, hogy biztos tök jó lehet ez a (szerintem amúgy teljesen irreális) pesszimizmus, de nem szar így mindent csinálni/nézni, ami Giantshez köthető?

Most nem egy másik NFL csapat ellen játszunk, hanem csak egy másik NFC east csapat ellen, akik szintén szar formában vannak. Ha ma nem tudunk győzni, akkor mikor?

Néha fun-ból gondolom/írom, hogy ma nyerünk, ekkor érteni kell az iróniát. De ma egyébként papíron pont nincs nagy különbség a két csapat között. Simán benne van, hogy balfaszabbak lesznek, mint mi. Persze az is lehet, hogy DJ összehoz 2-3 TO-t.

EDIT: No offense, de most tényleg simán összejöhet a W, ha sikerül erőt meríteni Dallas elleni Winből.
GiantsMLBhunter
En a Giantsra raktam , egyszeruen annyi a hianyzo az Eagles-nel, hogy ajandek megrakni 2.80 ert a Giantset.
KeyG
Niners ellen is így volt, még is lebőgtünk!😉
nagir
A Ninersnel olyan coaching van, ami az Eaglesnel nincs a Superbowl ota. 😃

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 5 éve
Vobox New York Giants 654
Pár éve hülyére keresem magam a Giants Vereségekkel. 3-4 alatt az a pár Win nem túl vészes veszteség. 😊
😊
ozibozi
Én sem keresek rosszul sajnos kedvenc csapatomon,de nagyrészt azért mert nem tudunk nagyon rég két hasonló félidőt játszani.Így ha szar az első félidő kis teljesítményeket is magas oddson lehet fogni a másodikra és fordítva.
Jelenleg amúgy Giants szempontból egyenlőre ezeket válogattam pre-match mára:
Kaden Smith bármikor TD 7.00
Sterling Shepard bármikor TD 2.87
Daniel Jones futott yardok 28,5 felett 1.83
James Bradberry szerelések és asszisztok 3,5felett 2.10
Giants+8,5hendi 1.50

Egyébként én úgy gondolom a mai meccs vízválasztó kell hogy legyen. Ha nyerünk,igenis el kell hinni a játékosoknak is,hogy van értelme a szezonjuknak és nekünk is,hogy hiába fura,de lehet hogy van fejlődés.A múlt heti meccsen érezhettek és látszott is sokukon örömöt először bármiért is eme csodás mezbe. Ha kikapunk (mindegy,hogy hogy) akkor be kell látni,hogy ha nem is fel tett kézzel,de el kell engedni a szezont és DG-t(mondjuk őt mindenképp),stb...

23-21 W

Szerkesztette: Vobox
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 27 967 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Azon szoktam gondolkodni néha, hogy biztos tök jó lehet ez a (szerintem amúgy teljesen irreális) optimizmus, de nem szar utána a kvázi folyamatos pofára esés? 😊
Szesze
Azon szoktam gondolkodni néha, hogy biztos tök jó lehet ez a (szerintem amúgy teljesen irreális) pesszimizmus, de nem szar így mindent csinálni/nézni, ami Giantshez köthető?

Most nem egy másik NFL csapat ellen játszunk, hanem csak egy másik NFC east csapat ellen, akik szintén szar formában vannak. Ha ma nem tudunk győzni, akkor mikor?

Néha fun-ból gondolom/írom, hogy ma nyerünk, ekkor érteni kell az iróniát. De ma egyébként papíron pont nincs nagy különbség a két csapat között. Simán benne van, hogy balfaszabbak lesznek, mint mi. Persze az is lehet, hogy DJ összehoz 2-3 TO-t.

EDIT: No offense, de most tényleg simán összejöhet a W, ha sikerül erőt meríteni Dallas elleni Winből.
GiantsMLBhunter
Minket győztetek le, nem a Dallast sajnos 😁😜
warr_b
Ti legyőztétek a Filit, akkor nekünk is illene, nem!?
NEM.😭
nagir
Mikor volt az már... 🤣

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 5 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 433 — Bla, bla, bla

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 5 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 433 — Bla, bla, bla
Pár éve hülyére keresem magam a Giants Vereségekkel. 3-4 alatt az a pár Win nem túl vészes veszteség. 😊
😊
ozibozi
Te Lölő és Soros szerelem gyerek vagy!😉😊😀

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 20 259
Pár éve hülyére keresem magam a Giants Vereségekkel. 3-4 alatt az a pár Win nem túl vészes veszteség. 😊
😊
több mint 5 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 433 — Bla, bla, bla
Azon szoktam gondolkodni néha, hogy biztos tök jó lehet ez a (szerintem amúgy teljesen irreális) optimizmus, de nem szar utána a kvázi folyamatos pofára esés? 😊
Szesze
Azon szoktam gondolkodni néha, hogy biztos tök jó lehet ez a (szerintem amúgy teljesen irreális) pesszimizmus, de nem szar így mindent csinálni/nézni, ami Giantshez köthető?

Most nem egy másik NFL csapat ellen játszunk, hanem csak egy másik NFC east csapat ellen, akik szintén szar formában vannak. Ha ma nem tudunk győzni, akkor mikor?

Néha fun-ból gondolom/írom, hogy ma nyerünk, ekkor érteni kell az iróniát. De ma egyébként papíron pont nincs nagy különbség a két csapat között. Simán benne van, hogy balfaszabbak lesznek, mint mi. Persze az is lehet, hogy DJ összehoz 2-3 TO-t.

EDIT: No offense, de most tényleg simán összejöhet a W, ha sikerül erőt meríteni Dallas elleni Winből.
GiantsMLBhunter
En a Giantsra raktam , egyszeruen annyi a hianyzo az Eagles-nel, hogy ajandek megrakni 2.80 ert a Giantset.
KeyG
Niners ellen is így volt, még is lebőgtünk!😉

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 5 éve
KeyG Baltimore Ravens 13 117
Azon szoktam gondolkodni néha, hogy biztos tök jó lehet ez a (szerintem amúgy teljesen irreális) optimizmus, de nem szar utána a kvázi folyamatos pofára esés? 😊
Szesze
Azon szoktam gondolkodni néha, hogy biztos tök jó lehet ez a (szerintem amúgy teljesen irreális) pesszimizmus, de nem szar így mindent csinálni/nézni, ami Giantshez köthető?

Most nem egy másik NFL csapat ellen játszunk, hanem csak egy másik NFC east csapat ellen, akik szintén szar formában vannak. Ha ma nem tudunk győzni, akkor mikor?

Néha fun-ból gondolom/írom, hogy ma nyerünk, ekkor érteni kell az iróniát. De ma egyébként papíron pont nincs nagy különbség a két csapat között. Simán benne van, hogy balfaszabbak lesznek, mint mi. Persze az is lehet, hogy DJ összehoz 2-3 TO-t.

EDIT: No offense, de most tényleg simán összejöhet a W, ha sikerül erőt meríteni Dallas elleni Winből.
GiantsMLBhunter
En a Giantsra raktam , egyszeruen annyi a hianyzo az Eagles-nel, hogy ajandek megrakni 2.80 ert a Giantset.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 5 éve
GiantsMLBhunter New York Giants Ole Miss Rebels 1 290
Azon szoktam gondolkodni néha, hogy biztos tök jó lehet ez a (szerintem amúgy teljesen irreális) optimizmus, de nem szar utána a kvázi folyamatos pofára esés? 😊
Szesze
Azon szoktam gondolkodni néha, hogy biztos tök jó lehet ez a (szerintem amúgy teljesen irreális) pesszimizmus, de nem szar így mindent csinálni/nézni, ami Giantshez köthető?

Most nem egy másik NFL csapat ellen játszunk, hanem csak egy másik NFC east csapat ellen, akik szintén szar formában vannak. Ha ma nem tudunk győzni, akkor mikor?

Néha fun-ból gondolom/írom, hogy ma nyerünk, ekkor érteni kell az iróniát. De ma egyébként papíron pont nincs nagy különbség a két csapat között. Simán benne van, hogy balfaszabbak lesznek, mint mi. Persze az is lehet, hogy DJ összehoz 2-3 TO-t.

EDIT: No offense, de most tényleg simán összejöhet a W, ha sikerül erőt meríteni Dallas elleni Winből.
GiantsMLBhunter
Minket győztetek le, nem a Dallast sajnos 😁😜
warr_b
Ja basszus, tényleg. Pedig azt az epic két pontost nehéz nem elfelejteni. 😀 De annyira hasonlóan színvonalas meccsek voltak, nehéz megkülönbözteti őket 😀 😀