New York Jets

33 feliratkozó

több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Na csak eljutottunk a byeweekig. Bárhogy nézzük azért Darnold betegsége után, inkább erre vártunk. Kb. vehetjük úgy is hogy mostantól kezdődik a szezon. 2 hét múlva Philly akik az eddigi meccsek alapján abszolút verhetőek. Addigra remélhetőleg minden sérült visszatér. A D igazából szerintem elkaristol azért valamilyen szinten, mondjuk úgy hogy nem miattuk veszítünk, Hairston bevonásával egész sokat javult a Secondary. Viszont az O muszáj hogy összeálljon, főleg az O-line (remélem azért egy két helyen lesz csere itt is). Gase-nél abszolút azt éreztem ezen a két meccsen, mintha már a legelején feladta volna, és csak azért volt ott, mert le kell játszani a meccset. Nem akarom továbbra sem temetni, de ha Darnold visszajövetelével sem indul be az O, akkor én megcsinálnám Gase-el azt mint amit tavaly a Browns Hue-val. Értem én hogy gyenge az O-line, de azért baszki nehogy már ennyire legyünk képesek. Tavaly Bates-nél a Decemberi hónapban sem volt jobb a fal, Bell se volt, Crowder se volt, mégis azért tudtunk haladni, tudtunk pontokat feltenni.
Apex
Itt még van egy nagy HA azért PHI ellen: Darnoldot még nem engedték a dokik edzeni, nem tudjuk milyen formában van, vesztett-e súlyt.
OL-nél meg nincs mit veszteni, mert a szezonnak már annyi: Harrison, Lewis és Edoga kell h egyre több snapet kapjon. Kalil egyszerűen képtelen jól lekommunikálni a dolgokat az OL-nek, sima 3 fős pass rushokat nem tudunk megtartani. Ha meg sem próbálunk változtatni, kb tuti kinyírjuk Darnoldot.
Amilyen mákunk lesz 2 hét alatt DJax és Jeffery is visszatér 100%-os formába és agyonszívatnak minket minden fronton.
Beki
Nyilván ezt annak a fényében írtam, hogy Darnold felépül. Amit eddig tudunk azt Darnold maga mondta, hogy nem vesztett a súlyából szinte semmit, és sokkal jobban érzi magát. Meglátjuk. Az biztos azért, hogy lehet itt mutogatni a sérülésekre, de ez akkor is kurva kevés.
Apex
Az az igazság, hogy Gase-l is vannak itt gondok, de ez a roster egy kalap sz*r, talent teljes hiánya mellett a depth is hiánycikk. Illetve elég ránézni az elmúlt 5 év draftjaira... Engedjük is el a témát, mert felcseszem magam h hogyan lehetett egy Maccagnan féle kretén 4 évet GM...
több mint 4 éve
Apex New York Jets 2 939
Na csak eljutottunk a byeweekig. Bárhogy nézzük azért Darnold betegsége után, inkább erre vártunk. Kb. vehetjük úgy is hogy mostantól kezdődik a szezon. 2 hét múlva Philly akik az eddigi meccsek alapján abszolút verhetőek. Addigra remélhetőleg minden sérült visszatér. A D igazából szerintem elkaristol azért valamilyen szinten, mondjuk úgy hogy nem miattuk veszítünk, Hairston bevonásával egész sokat javult a Secondary. Viszont az O muszáj hogy összeálljon, főleg az O-line (remélem azért egy két helyen lesz csere itt is). Gase-nél abszolút azt éreztem ezen a két meccsen, mintha már a legelején feladta volna, és csak azért volt ott, mert le kell játszani a meccset. Nem akarom továbbra sem temetni, de ha Darnold visszajövetelével sem indul be az O, akkor én megcsinálnám Gase-el azt mint amit tavaly a Browns Hue-val. Értem én hogy gyenge az O-line, de azért baszki nehogy már ennyire legyünk képesek. Tavaly Bates-nél a Decemberi hónapban sem volt jobb a fal, Bell se volt, Crowder se volt, mégis azért tudtunk haladni, tudtunk pontokat feltenni.
Apex
Itt még van egy nagy HA azért PHI ellen: Darnoldot még nem engedték a dokik edzeni, nem tudjuk milyen formában van, vesztett-e súlyt.
OL-nél meg nincs mit veszteni, mert a szezonnak már annyi: Harrison, Lewis és Edoga kell h egyre több snapet kapjon. Kalil egyszerűen képtelen jól lekommunikálni a dolgokat az OL-nek, sima 3 fős pass rushokat nem tudunk megtartani. Ha meg sem próbálunk változtatni, kb tuti kinyírjuk Darnoldot.
Amilyen mákunk lesz 2 hét alatt DJax és Jeffery is visszatér 100%-os formába és agyonszívatnak minket minden fronton.
Beki
Nyilván ezt annak a fényében írtam, hogy Darnold felépül. Amit eddig tudunk azt Darnold maga mondta, hogy nem vesztett a súlyából szinte semmit, és sokkal jobban érzi magát. Meglátjuk. Az biztos azért, hogy lehet itt mutogatni a sérülésekre, de ez akkor is kurva kevés.

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath

Szerkesztette: Apex

Adam Gase’s Offense rankings:

Total yards: 32nd
Yards per play: 32nd
Scoring: 32nd
First downs per game: 32nd
Passing: 32nd
Third-down %: 31st
Run: 28th
Yards per rush attempt: 29th

3 meccs után hasítunk. 😀
több mint 4 éve
Apex New York Jets 2 939
@Apex, azt hiszem te említetted korábban h Mehta mekkora egy gyökér (ha nem sorry 😀).
Ezt ma fújta szembe a Twitter szele. 😀

 twitter.com/MMehtaNYDN/status/1083167880982786048

Ez pedig szeptember 3. forduló után már. 😀
 twitter.com/MMehtaNYDN/status/1175911842629267461
Beki
Igen én említettem, mert az még hagyján, hogy abszolút mást mond mint korábban, de sokszor annyira infantilis, oda nem illő kritikákat, meg írásokat gányol össze, hogy az felháborító. Pl. legutóbb valami olyasmi volt, hogy a 18-as draft előtt Gase mennyire imádta Mayfieldet Darnold helyett. Nevetséges, mintha ennek a szerencsétlen csapatnak nem lenne elég baja, még ez a kretén is ott rontja a levegőt ahol tudja.

Szerkesztette: Apex

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Illetve nem értem h TruJo-t miért nem rakjuk ki...4. CB-ként volt 8 snapet pályán és jövőre a 11 misis base salary-je sérülés esetén full garantált lesz...inkább nyeljük be azt a 12 misit amit am is befogunk, de felesleges kockáztatni ennyit...
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Leonard Williams snap számai %-ben első három meccsen:
88% -> 80% -> 70%
Henry Anderson 58% tegnap (Philips UDFA-ként 62%).

Illetve még:
Among non-reserve players (meaning players on the active 53 man) the Jets rank 4th for RBs, 6th for CBs, and 8th for offensive line in salary per year at those positions.

Jets also rank 4th in spending on the interior defensive line but if you pull out Williams who is technically active but not playing they rank 14th (doesnt include dumping non-46 man players from other teams)
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
@Apex, azt hiszem te említetted korábban h Mehta mekkora egy gyökér (ha nem sorry 😀).
Ezt ma fújta szembe a Twitter szele. 😀

 twitter.com/MMehtaNYDN/status/1083167880982786048

Ez pedig szeptember 3. forduló után már. 😀
 twitter.com/MMehtaNYDN/status/1175911842629267461
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Élmény nézni youtube-on meccsösszefoglalót, Jets szempontból:

- Falkot sackelik (3-4-5 Pats védő van rajta, már nem igazán számít)
- Robertsről elkapás
- Pats TD-k
- Pats összebénázott egy TD-t spec teamben nekünk
- újonc Pats QB pont Adams kezébe dobja a labdát

Ha Christopher Johnsonnak van töke, ma azért behívatja a Gase-GW duót és asztalra csapva elmagyarázza nekik h ilyen meccsre való felkészítésért felesleges pénzt kapniuk, főleg Gase-nek...annyi fantázia van a játékhívásaiban, mint Bowles arcán mimika vagy érzelem meccsek alatt...ZÉRÓ h bassza meg.
Maccagnan-t meg felhívni h baszódjon meg és NFL összes GM-jét is h fel ne vegyék ezt a szerencsétlent egyetlen NFL csapathoz, lassan ott tartok h Idzik 2 éve alatt jobb GM volt, mint ő. Itt teszem hozzá h Darnoldért a feltradet sem Maccagnan intézte, csak bólintania kellett...
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Azért szánalmas már nem azért, hogy Gase ennyit tud felmutatni az Offense oldalon. Értem én hogy nincs Darnold, meg nem jó az OL, de azért ez vicckategória akkor is. Ha azt mondják rólad, hogy Offensive guru vagy meg faszom tudja mi még, akkor azért elvárható, hogy legalább pontokat szerezzünk baszki...vicc az egész
Apex
hát végül szereztetek
Cuchulain82
A tamadosortol vartak el, de az januar ota senkinek sem ment meg 😊

több mint 4 éve
Törölt felhasználó
The #Patriots offensive line, down two starters, has allowed three quarterback hits. Leonard Williams & Henry Anderson have 0 of them.

xDDDDDDDDDDDDD
több mint 4 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Azért szánalmas már nem azért, hogy Gase ennyit tud felmutatni az Offense oldalon. Értem én hogy nincs Darnold, meg nem jó az OL, de azért ez vicckategória akkor is. Ha azt mondják rólad, hogy Offensive guru vagy meg faszom tudja mi még, akkor azért elvárható, hogy legalább pontokat szerezzünk baszki...vicc az egész
Apex
hát végül szereztetek
több mint 4 éve
Apex New York Jets 2 939
Azért szánalmas már nem azért, hogy Gase ennyit tud felmutatni az Offense oldalon. Értem én hogy nincs Darnold, meg nem jó az OL, de azért ez vicckategória akkor is. Ha azt mondják rólad, hogy Offensive guru vagy meg faszom tudja mi még, akkor azért elvárható, hogy legalább pontokat szerezzünk baszki...vicc az egész

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Félidőben Leonard Williams 0 tackle, 1 penalty. 😀
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Ezt Cimini mai cikkjéből csak úgy itt hagyom, ha már említettem korábban...
If the Jets continue to lose, the question of Adams' future in New York will surely come up. The team has his rights through 2021, counting his fifth-year option, but we all know NFL contracts aren't what they used to be.
Illetve szintén eme cikkből h Leonard Williams eddig 40 alkalommal lett double-team áldozata, hasonló szám, mint Donaldé.
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
AB-t kirakta a Pats, mondanám h egy gonddal kevesebb számunkra vasárnapra (de nem ezen múlna alapból sem 😀 ), de remélem h a görény NFL-es karrierje véget is ért ezzel.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 380 — #NoStress
És nem lehet h a Dolphinstól érdemes lesni kicsit? Ha pár héten belül is szerencsétlenkedik a csapat, el kéne kezdeni egy kisebb fajta tankolást (bár egyenlőre ez a csapat közbenjárása nélkül is működik). Persze nem kiárusítani azt a pár életképes játékost, aki még hajlandó tenni a csapatért, csak pár botrányos playát lapátra tenni (elcserélni?), akik miatt am is csak bukjuk a meccseket és néhány extra pikket még kisajtolni máskoból jövőre.
Lucifer
Hallottál valaha sikeres tankolásról az NFL-ben?
Mert én soha.
Tankoláson értsd a későbbiekben egy csapat magját megalapozó, a jövőben sikeressé, eredményeket generáló, előidéző folyamatot.

több mint 4 éve
Törölt felhasználó
És nem lehet h a Dolphinstól érdemes lesni kicsit? Ha pár héten belül is szerencsétlenkedik a csapat, el kéne kezdeni egy kisebb fajta tankolást (bár egyenlőre ez a csapat közbenjárása nélkül is működik). Persze nem kiárusítani azt a pár életképes játékost, aki még hajlandó tenni a csapatért, csak pár botrányos playát lapátra tenni (elcserélni?), akik miatt am is csak bukjuk a meccseket és néhány extra pikket még kisajtolni máskoból jövőre.
Lucifer
Nyugi, ez a csapat képes magától is tankolni, ahogy írod. 😀
Cserélgetni sok értelme nem lenne sztem, mert mást sem hiányozna h sorozatos vereségek hatására még Adams is bepöccenjen és cserét kérjen. Kb ő és Bell a 2 piacképes játékosunk.
Egyetlen dolog, amit megléphetünk célzó jelleggel, az TruJo kivágása. Kalilnak is adok még 1-2 hasonló gyenge meccset és megy a padra ő is. Winters helyett Lewis-t megpróbálhatnánk RG-ben és Shell helyett Edogát RT-ben is minél előbb jó lenne meglépni. Tudom h nem jó ötlet feltétlenül variálni az OL-t Darnold előtt, de ennél rosszabb aligha lehet.
több mint 4 éve
Lucifer New York Jets 1 209
És nem lehet h a Dolphinstól érdemes lesni kicsit? Ha pár héten belül is szerencsétlenkedik a csapat, el kéne kezdeni egy kisebb fajta tankolást (bár egyenlőre ez a csapat közbenjárása nélkül is működik). Persze nem kiárusítani azt a pár életképes játékost, aki még hajlandó tenni a csapatért, csak pár botrányos playát lapátra tenni (elcserélni?), akik miatt am is csak bukjuk a meccseket és néhány extra pikket még kisajtolni máskoból jövőre.

GO JETS!!!
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
OL-ünk CLE elleni teljesítményéről, pár GIF:

Garrett vs Beachum:
 twitter.com/Joerb31/status/1174739758465114112

Shell és Beachumot érdemes figyelni:
 twitter.com/i/moments/1174724215129485315

Teljes homály: Griffinnek esélye nincs a blokkolásra, Beachum és Kalilt is érdemes figyelni:
 twitter.com/Joerb31/status/1174729705972555777

Griffin nem ér át időben, Beachum legyőzve:
 twitter.com/Joerb31/status/1174724145726275584

Garrettel nem számoltunk:
 twitter.com/Joerb31/status/1174719111013830659

Ez az év totális vicce továbbra is 21k-ért:
 twitter.com/Joerb31/status/1174718781739995138
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Tegnap nem edzett Mosley, DT, QW és Jenkins. Limitáltan Bellamy, Beachum, McLendon, Winters és Miles.
Nem edzett négyes egyikét sincs értelme erőltetni a Pats ellen.
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Nem lepodnek meg ha Trujo-t meg szezon kozben kiraknank
Apex
Ha jól emlékszem a szerződésének kialakítására, ugyanaz lenne a kivágása eredménye, ha pl ma kivágnánk, mintha kövi offseason elején -> 12M halott misi és 3M spórolás.
Viszont jó üzenet lenne számára h nem duzzogni kellene h padra vágták a héten, hanem észhez térni és teljesíteni.
több mint 4 éve
Apex New York Jets 2 939
Nem lepodnek meg ha Trujo-t meg szezon kozben kiraknank

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 4 éve
Apex New York Jets 2 939
 twitter.com/TheAdamsEra/status/1174492095018602497?s=19
Adams 21k-s buntetes ezert, kivancsian varom Garrett kap-e vmit...
Beki
Vicc