Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 6 éve
N.J.’s Ryquell Armstead gets sneak peek of what it’s like to be coached by Eagles’ Duce Staleywww.thescore.com/s/9665677
Tudom ilyenkor sok mindenkivel megy a beszélgetés, feltérképezés, sok minden lehet még, de egy lehetséges RB, akit draftolhatunk.
több mint 6 éve
A Jax topicban Ik leírta hogyan állnak 1 körös draftjaikkal az elmúlt években. Ezen felbuzdulva megnéztem a miénket. Csak akiket mi draftoltunk:Jelenleg 6 első körösünk van a rosteren.
Mellettük 4 második körös(DJax kis kitérővel😊)
2 hamadik körös
és 4 negyedik körös (mondjuk Pumpy ebből eléggé kilóg lefelé 😊).
Volt néhány mellényúlás (Watkins M. Smith) s 1-2nél kevésen múlt/múlik, hogy nem lett/lesz bust (Barnettnek make or brake év jön sztem) , de nem rossz.
több mint 6 éve
Sendejo érkezett 1 évre. Majd betesszük LBnek 😛
több mint 6 éve
Ami talán azt jelenti, hogy akár a második körben is lehet még találni minőségi játékost DL-be ? 😀Elsőre engem is meglepett, hogy Darby maradt(mert már azt lehetett olvasni megy a Chiefshez), de ez pont az a szerződés ami ilyenkor jó. Sztem úgy voltak ezzel a kérdéssel, hogy annak ellenére, hogy amióta nálunk van (2 év alatt összesen 17 meccsen volt bevethető) nem sokat tudott pályán lenni, de nyilván ez a tendencia egyszer megszakad...és lehet a következő év lesz az amikor újra egy teljes szezonban bevethető lesz.(ezért az egy év...vagy bejön vagy kuka) Viszont ha játszik akkor elég hasznos játékos lehet. Megnézve a számait egy folyamatos javulás látható évről-évre arányosan a lejátszott meccseket figyelembe véve. Szval a potenciál megvan benne így érthető ez a szerződés. Emellett ezzel ki is derült, hogy nem kívánnak többet foglalkozni idén már ezzel a poszttal mert a meglévő állomány elegendő lehet a teljes szezonra.( a mélység megvan)Legutóbb 1979-ben jött LB az első körben hozzánk. Azt hiszem megkockáztathatjuk, hogy nem egy historikus DL classban fog ez megváltozni 😊
Ami viszont lyukas maradt az az LB/RB poszt. Itt nem is tudom mi a legjobb forgatókönyv, de nem lepne meg ha első körben LB érkezne. Az idei RB class engem nem győzött meg így ezt a kérdést lehet egy traddel kéne megoldani. Draftról tuti első számú RB-t nem tudunk hozni sztem. Szval ez nagy kérdőjel még. Későbbi körökben majd jönni fog még OL-be/DL-be játékos.
Greengo
Hulkeinstein
79 ide vagy oda..egyelőre simán elképzelhető most ez a húzás..mert a poszton még nagyon nem vagyunk meg. Persze addig még sok minden változhat.
Szerkesztette: Greengo

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 6 éve
Elsőre engem is meglepett, hogy Darby maradt(mert már azt lehetett olvasni megy a Chiefshez), de ez pont az a szerződés ami ilyenkor jó. Sztem úgy voltak ezzel a kérdéssel, hogy annak ellenére, hogy amióta nálunk van (2 év alatt összesen 17 meccsen volt bevethető) nem sokat tudott pályán lenni, de nyilván ez a tendencia egyszer megszakad...és lehet a következő év lesz az amikor újra egy teljes szezonban bevethető lesz.(ezért az egy év...vagy bejön vagy kuka) Viszont ha játszik akkor elég hasznos játékos lehet. Megnézve a számait egy folyamatos javulás látható évről-évre arányosan a lejátszott meccseket figyelembe véve. Szval a potenciál megvan benne így érthető ez a szerződés. Emellett ezzel ki is derült, hogy nem kívánnak többet foglalkozni idén már ezzel a poszttal mert a meglévő állomány elegendő lehet a teljes szezonra.( a mélység megvan)Legutóbb 1979-ben jött LB az első körben hozzánk. Azt hiszem megkockáztathatjuk, hogy nem egy historikus DL classban fog ez megváltozni 😊
Ami viszont lyukas maradt az az LB/RB poszt. Itt nem is tudom mi a legjobb forgatókönyv, de nem lepne meg ha első körben LB érkezne. Az idei RB class engem nem győzött meg így ezt a kérdést lehet egy traddel kéne megoldani. Draftról tuti első számú RB-t nem tudunk hozni sztem. Szval ez nagy kérdőjel még. Későbbi körökben majd jönni fog még OL-be/DL-be játékos.
Greengo
több mint 6 éve
Azert ovatosan am DeSeannal, allitolag sokat bandazik!!!!
több mint 6 éve
Mikor volt cap hell Phillyben? Az NFL-ben a legtöbb csapat ugyanezt csinálja, túlél.Még egy kis pénz:Ezen minden évben szakadok. Elképesztő mágus, aztán amikor cap hell van, akkor meg valahogy mégsem
Source: the Eagles adjusted the contracts of DE Chris Long and LB Nigel Bradham, creating $5.032M in 2019 cap space. Howie Roseman is always creative with the cap.
www.thescore.com/s/9604235
dande
Wyatt
több mint 6 éve
Mondtam mar Bush
Janek
Mondtam mar BushMondtad már...csak az a baj, hogy csak nekünk. Ha szólnál a többi 31 csapat GM-ének azt megköszönnénk. 😀 Persze akkor se lennék kétségbeesve ha az a Bush White. 😊
Janek

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 6 éve
Hát ez az, Hicksre nagyobb szükség lett volna. S kábé ugyan az a pénz. Még ha ő több évre is kérte volna a szerződést, elosztva ugyan ott van. Darby meg jövőre fog még töbvet kérni ha rendben lesz. Na mindegy most már ez van. Csak remélni tudom, hogy megtaláljuk esetleg a mi LvEünket.
több mint 6 éve
Elsőre engem is meglepett, hogy Darby maradt(mert már azt lehetett olvasni megy a Chiefshez), de ez pont az a szerződés ami ilyenkor jó. Sztem úgy voltak ezzel a kérdéssel, hogy annak ellenére, hogy amióta nálunk van (2 év alatt összesen 17 meccsen volt bevethető) nem sokat tudott pályán lenni, de nyilván ez a tendencia egyszer megszakad...és lehet a következő év lesz az amikor újra egy teljes szezonban bevethető lesz.(ezért az egy év...vagy bejön vagy kuka) Viszont ha játszik akkor elég hasznos játékos lehet. Megnézve a számait egy folyamatos javulás látható évről-évre arányosan a lejátszott meccseket figyelembe véve. Szval a potenciál megvan benne így érthető ez a szerződés. Emellett ezzel ki is derült, hogy nem kívánnak többet foglalkozni idén már ezzel a poszttal mert a meglévő állomány elegendő lehet a teljes szezonra.( a mélység megvan)Ami viszont lyukas maradt az az LB/RB poszt. Itt nem is tudom mi a legjobb forgatókönyv, de nem lepne meg ha első körben LB érkezne. Az idei RB class engem nem győzött meg így ezt a kérdést lehet egy traddel kéne megoldani. Draftról tuti első számú RB-t nem tudunk hozni sztem. Szval ez nagy kérdőjel még. Későbbi körökben majd jönni fog még OL-be/DL-be játékos.

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 6 éve
Elég ambivalens érzéseim vannak a Darby visszahozatalával kapcsolatban. Douglas simán hozta a szintjét, csak kellett pár meccs, hogy a játékhiány miatt belelendüljön. Inkább Douglast szerettem volna látni a kezdőben idén. Viszont Schwartz szereti a kedvenceit játszatni.Azért Darby nem rossz játékos, szóval a pénze nem eltúlzott, de ha már sérülékeny játékosnak akartunk pénzt adni, én inkább Hicksnek adtam volna. Persze ő nem írt volna alá egy évre.
Szerkesztette: BleedingGreen

több mint 6 éve
Én úgy tudom, hogy Wentz- Foles SB lesz ebben a szezonban, mivel ez lenne olyan Hollywood-i történet!Folesnak se olyan fala, se olyan fegyveri nincsenek nálunk, mint itt(konkrétan ég és föld a difi az egységek között jelenleg). És a Jax védelem is gyengült még a tavalyihoz képest is. Nektek sokkal nagyobb sanszotok van a PO-ra, mint a Jagsnek.
tûzoltó
több mint 6 éve
Én úgy tudom, hogy Wentz- Foles SB lesz ebben a szezonban, mivel ez lenne olyan Hollywood-i történet!Jó lesz az 16-nak. Már nincs Foles, hogy bevigye a PO-ba az Eaglest, amikor Wentz megint lesérül. 😊 😊 😊Ha kisdobos becsület szóra megígéri, hogy végig tolja a 19 meccset 😊 sérülés nélkül akkor ja 😛Na ezt sem hittem volna... a lényeg hogy mennyiért? Úgy tűnik félnek a sérülékenysége miatt...mármint a többi csapatnál...Egy Darby szintű CB-nek szerintem nem.
Már látom, 8,5 milla.. az sok
dande
iktriad
dande
iktriad
több mint 6 éve
Jó lesz az 16-nak. Már nincs Foles, hogy bevigye a PO-ba az Eaglest, amikor Wentz megint lesérül. 😊 😊 😊Ha kisdobos becsület szóra megígéri, hogy végig tolja a 19 meccset 😊 sérülés nélkül akkor ja 😛Na ezt sem hittem volna... a lényeg hogy mennyiért? Úgy tűnik félnek a sérülékenysége miatt...mármint a többi csapatnál...Egy Darby szintű CB-nek szerintem nem.
Már látom, 8,5 milla.. az sok
dande
iktriad
dande
Szerkesztette: iktriad
több mint 6 éve
Ha kisdobos becsület szóra megígéri, hogy végig tolja a 19 meccset 😊 sérülés nélkül akkor ja 😛Na ezt sem hittem volna... a lényeg hogy mennyiért? Úgy tűnik félnek a sérülékenysége miatt...mármint a többi csapatnál...Egy Darby szintű CB-nek szerintem nem.
Már látom, 8,5 milla.. az sok
dande
iktriad
több mint 6 éve
Na ezt sem hittem volna... a lényeg hogy mennyiért? Úgy tűnik félnek a sérülékenysége miatt...mármint a többi csapatnál...Egy Darby szintű CB-nek szerintem nem.
Már látom, 8,5 milla.. az sok
dande
több mint 6 éve
csipkelli
4 010
Hát, így nem lesz verseny a kezdő helyekért. Az elhullók helyére pályázhat Jones-Douglas-Maddox.
több mint 6 éve
Arra írta, amit én írtam. Csak rohadt unalmas, hogy állandóan idejön beböfögni, hogy mikor vmi cap dologról van szó, hogy Rózsi egyébként nem csinál semmit vagy amit igen, az is hülyeség. Pláne indokolatlan volt ez most, mert senki nem írt arról, hogy hű mekkora varázsló. Egyszerűen csak tényt közöltem... Mindegy hagyjuk, ma már úgy is 3 hszmat törølték mert mertem szólni, hogy a szent FK oldalon nem voltak elég alaposak, s hülyeséget írtak. Több mint 10 év után elérem, hogy bannoljanak is....Ez ugy hulyeseg, ahogy vanTe követed mennyit tol farnehéz oldalra ezeken mennyi a garantalt lové és hogy mennyit emelkedik a cap?
Wyatt
Persze az eagles reszerol nem masik csapatra vonatkozóan?
Abban igazad van hogy ez sima matek nem csoda.
De szerintem HR tudja kezelni a dolgot.
Janek
több mint 6 éve
Ez ugy hulyeseg, ahogy vanTe követed mennyit tol farnehéz oldalra ezeken mennyi a garantalt lové és hogy mennyit emelkedik a cap?
Wyatt
Persze az eagles reszerol nem masik csapatra vonatkozóan?
Abban igazad van hogy ez sima matek nem csoda.
De szerintem HR tudja kezelni a dolgot.
