Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 10 éve
Mert aztán te biztos jobban tudod, hogy ki volt elérhető és ki nem, mint Kellyék. Ők biztos nem telefonálgattak ám, főleg mert tudjuk hogy Shady miatt igen.Nagyon sok mindent tudsz csinálni, pont ez a baj. És nem Maxwell volt a legjobb press manben az elérhető CB-k közül, de egyébként a Hawks más rendszert játszik, és Maxwell abban az egyébként ebben a kiváló DB-iskolában (ami egyébként elképesztően CB-barát) leszerepelt, és hülyét csináltak belőle, de ha ez nem lenne elég, még sérült is, tehát megint egy mínusz.Csak annyit mondanék elöljáróban, hogy Cary Williams > Maxwell.Viszont ha megszerezzük mellé McCourtyt, akkor már tetszetősebb ez az egész.
Majd a szezon után lehet számon kérni.mustaine
Még egyszer mondom, nem ér ennyit Maxwell, de mi mást tudsz csinálni?
Adott egy piac, ahol van kb. 4-5 használható corner, közülük is a legmagasabb, és press-man-ben a legjobb Maxwell, aki egy kíváló DB-iskolából jön, ahol pl. Sherman-től tanulhatott. Emellett a winning mentality is megvan. A sapi megy fel folyamatosan, kb. 2 éve 8 milliót ért volna ez a szerződés, ráadásul 2 kezdő CB kell, amit nagyon jól tud a többi csapat is. Plusz Cary dumált, és hülye volt. Ráadásul bőven megvan a cap space-ünk is most, inkább fizettél volna 5-öt Skrine-nak, vagy 7-et Cullivernek? Jobb játékost nem kapunk azzal sem ,a cap space meg nem tud kifutni a pályára. A Jags meg a Raiders is rohadt sokat ér ám vele...Hulkeinstein
1. Továbbra sem Maxwell volt a top CB a piacon, elmondtam legalább 4 jobb játékost nála.
2. Ha nem a LOB-ból jött volna, fele ennyit sem kapott volna, parádésan megcsinálta a hype-ot magának ő is, meg az ügynöke is.
3. Dzsoni szar játékos, de a piacon sokak szerint ő a legjobb a posztján. Attól még ugyanúgy szar marad.
De ezt majd látjátok a pályán is.
És most tényleg nem szeretném elkezdeni sorolni, hogy Maxwell 10+ milliója olyan pénz, aminek arányában akkor már jobban megérte volna egy sokat keresőCB-t elhozni, capgondban lévő csapattól. 6-7. körért simán lehetett volna hozni egyet.
Az utóbbi napokban csak Joseph és Webb neve került szóba, akit kivágnának a magas fizetése miatt, de ha most végignézem a csapatokat, még találok 6-8 ilyen játékost simán, aki nem keres többet, mint amit Maxwell fog, ellenben azért lehoztak már remek szezonokat is. Fel kell emelni a telefont és próbálkozni.
Egy Webbet a Ravensből elhozok simán, mint sem Maxwellnek odakínálok egy ilyen offert, aki viccen kívül nem jobb, mint Williams.
Btw még a Coltsból jó eséllyel távozó Darius Butler is hozza Maxwell szintjét, és akkor még mindig nem beszéltünk Revisről, aki lehet, hogy évente +2-3 millióval több, ellenben egyrészt hely van, másrészt ő bármikor, bárhol, bármilyen sérülés után megmutatta, hogy elit, és mellette senki sem kap el 50+ yardot. Ami azért nem semmi.
Kellyék szvsz most eléggé melléfogtak, ez rossz húzás volt.Stez
több mint 10 éve
Nagyon sok mindent tudsz csinálni, pont ez a baj. És nem Maxwell volt a legjobb press manben az elérhető CB-k közül, de egyébként a Hawks más rendszert játszik, és Maxwell abban az egyébként ebben a kiváló DB-iskolában (ami egyébként elképesztően CB-barát) leszerepelt, és hülyét csináltak belőle, de ha ez nem lenne elég, még sérült is, tehát megint egy mínusz.Csak annyit mondanék elöljáróban, hogy Cary Williams > Maxwell.Viszont ha megszerezzük mellé McCourtyt, akkor már tetszetősebb ez az egész.
Majd a szezon után lehet számon kérni.mustaine
Még egyszer mondom, nem ér ennyit Maxwell, de mi mást tudsz csinálni?
Adott egy piac, ahol van kb. 4-5 használható corner, közülük is a legmagasabb, és press-man-ben a legjobb Maxwell, aki egy kíváló DB-iskolából jön, ahol pl. Sherman-től tanulhatott. Emellett a winning mentality is megvan. A sapi megy fel folyamatosan, kb. 2 éve 8 milliót ért volna ez a szerződés, ráadásul 2 kezdő CB kell, amit nagyon jól tud a többi csapat is. Plusz Cary dumált, és hülye volt. Ráadásul bőven megvan a cap space-ünk is most, inkább fizettél volna 5-öt Skrine-nak, vagy 7-et Cullivernek? Jobb játékost nem kapunk azzal sem ,a cap space meg nem tud kifutni a pályára. A Jags meg a Raiders is rohadt sokat ér ám vele...Hulkeinstein
1. Továbbra sem Maxwell volt a top CB a piacon, elmondtam legalább 4 jobb játékost nála.
2. Ha nem a LOB-ból jött volna, fele ennyit sem kapott volna, parádésan megcsinálta a hype-ot magának ő is, meg az ügynöke is.
3. Dzsoni szar játékos, de a piacon sokak szerint ő a legjobb a posztján. Attól még ugyanúgy szar marad.
De ezt majd látjátok a pályán is.
És most tényleg nem szeretném elkezdeni sorolni, hogy Maxwell 10+ milliója olyan pénz, aminek arányában akkor már jobban megérte volna egy sokat keresőCB-t elhozni, capgondban lévő csapattól. 6-7. körért simán lehetett volna hozni egyet.
Az utóbbi napokban csak Joseph és Webb neve került szóba, akit kivágnának a magas fizetése miatt, de ha most végignézem a csapatokat, még találok 6-8 ilyen játékost simán, aki nem keres többet, mint amit Maxwell fog, ellenben azért lehoztak már remek szezonokat is. Fel kell emelni a telefont és próbálkozni.
Egy Webbet a Ravensből elhozok simán, mint sem Maxwellnek odakínálok egy ilyen offert, aki viccen kívül nem jobb, mint Williams.
Btw még a Coltsból jó eséllyel távozó Darius Butler is hozza Maxwell szintjét, és akkor még mindig nem beszéltünk Revisről, aki lehet, hogy évente +2-3 millióval több, ellenben egyrészt hely van, másrészt ő bármikor, bárhol, bármilyen sérülés után megmutatta, hogy elit, és mellette senki sem kap el 50+ yardot. Ami azért nem semmi.
Kellyék szvsz most eléggé melléfogtak, ez rossz húzás volt.
több mint 10 éve
Én spec boldog vagyok h alakul a hátsó rész Mindenesetre itt nem Maxwell a kérdés szvsz hanem a rendszer amibe berakja az uj Db coach, ha az müködik a 4 kivalasztott emberrel akkor azt hiszem nem érdemes miről beszélni!
CW is sokkal jobb, mint amit itt hozott én megneztem volna őket együtt is, bár CW azért kicsit hülye, ami elég zavaró volt benne
Ennek a szerződésnek akkor van értelme ha még jön 2 kezdő szint a DB alakulatba
több mint 10 éve
Én ahány meccsét láttam maxwellnek mindegyiken szétdobták ....
több mint 10 éve
Csak annyit mondanék elöljáróban, hogy Cary Williams > Maxwell.Gyakorlatilag ugyanaz a rizikó...csak drágábban. Remélem megéri majd az árát.
Majd a szezon után lehet számon kérni.mustaine

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 10 éve
Csak annyit mondanék elöljáróban, hogy Cary Williams > Maxwell.Viszont ha megszerezzük mellé McCourtyt, akkor már tetszetősebb ez az egész.
Majd a szezon után lehet számon kérni.mustaine
Még egyszer mondom, nem ér ennyit Maxwell, de mi mást tudsz csinálni?
Adott egy piac, ahol van kb. 4-5 használható corner, közülük is a legmagasabb, és press-man-ben a legjobb Maxwell, aki egy kíváló DB-iskolából jön, ahol pl. Sherman-től tanulhatott. Emellett a winning mentality is megvan. A sapi megy fel folyamatosan, kb. 2 éve 8 milliót ért volna ez a szerződés, ráadásul 2 kezdő CB kell, amit nagyon jól tud a többi csapat is. Plusz Cary dumált, és hülye volt. Ráadásul bőven megvan a cap space-ünk is most, inkább fizettél volna 5-öt Skrine-nak, vagy 7-et Cullivernek? Jobb játékost nem kapunk azzal sem ,a cap space meg nem tud kifutni a pályára. A Jags meg a Raiders is rohadt sokat ér ám vele...
több mint 10 éve
Csak annyit mondanék elöljáróban, hogy Cary Williams > Maxwell.Én csak remélem hogy jobb lesz. Egy megmozdulását sem láttam eddig az embernek.
Majd a szezon után lehet számon kérni.mustaine
több mint 10 éve
Csak annyit mondanék elöljáróban, hogy Cary Williams > Maxwell.Majd a szezon után lehet számon kérni.
több mint 10 éve
Úgy látszik megvan az első érkezőnk! 😊53/25/5 évet írnak a véglegesre, az végülis nem olyan szörnyű, ha backloaded lesz. A cap figure gondolom 7-9 között lesz valahol az első évben.
Mindenesetre már a fél kezdő secondary megvan, és még mindig jobb ez, mintha lemaradtunk volna róla.
Az dícséretes, hogy megszereztük a célpontot.
UPDATE:
P. Schrager @PSchrags 7 p7 perccel ezelőtt
One veteran FA to keep an eye on this week is Frank Gore. A team to watch there? The Philadelphia Eagles.
több mint 10 éve
Flowers állítólag marad San Diegoban, ott lehet nem is volt sok esélyünk.Dande! Az megvan , hogy mindössze 1 éves szerződést kapott ? Szted miért ?Greengoha aláír 3 évre, jövőre nem akaszt le nagy zsozsót, így meg lesz idejük észrevenni hogy mekkora zseni , úgyhogy jövőre megkapja a gigafizut :😀😀
Flowerst hoztam volna, de nyilván azért csinált sok capet Kelly hogy el is verje, nem egyedül Marióta fog 40 miskát elvinni belőle, ezt sejteni lehetett 😊eaglesmcnabb
Jó lesz ez.
több mint 10 éve
Dande! Az megvan , hogy mindössze 1 éves szerződést kapott ? Szted miért ?Greengoha aláír 3 évre, jövőre nem akaszt le nagy zsozsót, így meg lesz idejük észrevenni hogy mekkora zseni , úgyhogy jövőre megkapja a gigafizut :😀😀
Flowerst hoztam volna, de nyilván azért csinált sok capet Kelly hogy el is verje, nem egyedül Marióta fog 40 miskát elvinni belőle, ezt sejteni lehetett 😊
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 10 éve
Gorenak örülnék, emberi tulajdonságai miatt is. Egy ici picit kompenzálná a Shady miatti dolgot.Maxwell ennyiért jöhet, és reméljük meg is hálálja.
Graham körül túl nagy a csönd.
Maclin meg már aláírhatna Nálunk! 😀
több mint 10 éve
Jayson Braddock @JaysonBraddock 2 p2 perccel ezelőttByron Maxwell deal is done. Guarantee came in higher after more discussion. Byron Maxwell will become an Eagle Tuesday w/ $25 mil guaranteed
több mint 10 éve
Gore mennyire tud elkapni?Mert a Kelly systembe inkább jól elkapó típusú RB kell, nem?Vagy az lesz Sproles, a másik RB meg a tank?Invinciblenagyon
több mint 10 éve
Gore mennyire tud elkapni?Mert a Kelly systembe inkább jól elkapó típusú RB kell, nem?Vagy az lesz Sproles, a másik RB meg a tank?
"Ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során." (Konfucius)
több mint 10 éve
Ti örüljetek Toddfather-nek 😛Közben alakulnak a hírek az előzetes infók szerint:Gore éppen a Coltsszal tárgyal, és szerintem hozzánk is jönStez
Suh: Dolphins
Julius Thomas: Jaguars
Frank Gore valszeg mi
Maxwell mi
Revis Pats vagy JetsHulkeinstein
több mint 10 éve
Közben alakulnak a hírek az előzetes infók szerint:Gore éppen a Coltsszal tárgyal, és szerintem hozzánk is jön
Suh: Dolphins
Julius Thomas: Jaguars
Frank Gore valszeg mi
Maxwell mi
Revis Pats vagy JetsHulkeinstein
több mint 10 éve
Közben alakulnak a hírek az előzetes infók szerint:Suh: Dolphins
Julius Thomas: Jaguars
Frank Gore valszeg mi
Maxwell mi
Revis Pats vagy Jets
több mint 10 éve
Dehogy lesz akkora cap száma. 13.5 egy jó része aláírási bónusz.
több mint 10 éve
Jayson Braddock @JaysonBraddock 7 p7 perccel ezelőtt13,5 milliós cap szám az első évben? Hát így gyorsan megesszük azt a 45-öt...
The Eagles have set the parameters of a deal for Maxwell that consists of 6 years $63 million with $23.5 mil fully guaranteed. $13.5 year 1Highlander
több mint 10 éve
Jayson Braddock @JaysonBraddock 7 p7 perccel ezelőttThe Eagles have set the parameters of a deal for Maxwell that consists of 6 years $63 million with $23.5 mil fully guaranteed. $13.5 year 1
több mint 10 éve
Az szép ha igaz:Geoff Mosher retweetelte
ProFootballTalk @ProFootballTalk 3 p3 perccel ezelőtt
LeSean MCoy gets $16m in 2015 from Bills.
Itt a pontos:
elég front loadnak tűnik:
Here are some details on LeSean McCoy's new 5-year contract: He gets $26.5 mil guar, a 1st year $16 mil total with $40 mil overall.
több mint 10 éve
Jeff McLane @Jeff_McLane 15 mp15 másodperccel ezelőttomg
Here are some details on LeSean McCoy's new 5-year contract: He gets $26.5 mil guar, a 1st year $16 mil total with $40 mil overall.Highlander
több mint 10 éve
Jeff McLane @Jeff_McLane 15 mp15 másodperccel ezelőttHere are some details on LeSean McCoy's new 5-year contract: He gets $26.5 mil guar, a 1st year $16 mil total with $40 mil overall.