Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 10 éve
a 6. körben elvesztett pick borzalmas emlékeket ébreszt bennem 😕
több mint 10 éve
lehet jobb így...
több mint 10 éve
Állítólag fel akartunk jönni az ötödik körbe, valószínűleg RB-ért vagy QB-ért, de mire olyan pickre került a sor, amit megfizettünk volna, már kimentek a célpontjaink.
több mint 10 éve
Régi sémában gondolkodtunk, ahol az NT elsősorban lyukakat töm be és ennyi. Azóta viszont a liga fejlődött, változott és ezt most követjük le. Még amikor Taamu-t hoztuk nem játszottunk ennyi nickel formációt, mint most. Culáger egyébként méretéhez képest gyors, ha fejlődik lehet belőle egy korrekt backup, így most a klasszikus 3-4 felállásnál vele kezdünk.Már csak egy kérdésem van: ki fog kezdeni NT-ben? A félig kész Cula vagy a harmadik körös rookie?Valszeg McCullers fog kezdeni, de egyet el kell mondanom: amikor Taamut behúztuk erre a posztra, mindent megnéztem róla ami elérhető volt a neten, és nem látta benne semmi extrát. Egy nagy benga, aki a méreteivel tudott érvényesülni a college fociban. Mikor jött McCullers, őt is lefigyeltem és kb ugyanezt láttam nála is.
Szokol
Ma utánanéztem ennek a Hargrave gyereknek is, és annyit mondhatok; ez a srác nem rossz. Nála látni vélem azt a pluszt, amit a másik kettőnél nem, szvsz sokkal nagyobb potenciál van benne mint McCullersben. Nyilván kell idő amíg NFL szintre hozzák fizikálisan, playbook tanulás, stb, stb... de az utóbbi pár évben messze a legjobb játékos akit erre a posztra húztunk.
Jan
több mint 10 éve
17 órával ezelőtti hozzászólásom:"25 lesz Burns mezszáma. Robinson kimen, nem bánom. Mibe, hogy Billingset a cinci viszi? 😀"
kár, hogy nem fogadtam senkivel 😀
több mint 10 éve
de culáger a 6. körben jött...Antonio Brown is, na és? 😊
zzz888
több mint 10 éve
de culáger a 6. körben jött...
több mint 10 éve
Már csak egy kérdésem van: ki fog kezdeni NT-ben? A félig kész Cula vagy a harmadik körös rookie?Valszeg McCullers fog kezdeni, de egyet el kell mondanom: amikor Taamut behúztuk erre a posztra, mindent megnéztem róla ami elérhető volt a neten, és nem látta benne semmi extrát. Egy nagy benga, aki a méreteivel tudott érvényesülni a college fociban. Mikor jött McCullers, őt is lefigyeltem és kb ugyanezt láttam nála is.
Szokol
Ma utánanéztem ennek a Hargrave gyereknek is, és annyit mondhatok; ez a srác nem rossz. Nála látni vélem azt a pluszt, amit a másik kettőnél nem, szvsz sokkal nagyobb potenciál van benne mint McCullersben. Nyilván kell idő amíg NFL szintre hozzák fizikálisan, playbook tanulás, stb, stb... de az utóbbi pár évben messze a legjobb játékos akit erre a posztra húztunk.
több mint 10 éve
Hawkinsról írták.."Held his own in snaps against A'Shawn Robinson from Alabama"?
Klemó
steelwolf
Egyébként Billings nem túl alacsony és zömök egy 4-3 sémába, vagyis ő nem prototipus NT?
több mint 10 éve
"Held his own in snaps against A'Shawn Robinson from Alabama"?
Klemó
több mint 10 éve
Billingset viszont közelről fogjuk látni....Bengals elvitte végül....nagy kérdés mennyi igaz a pletykákból...de nekünk már DT nem kell, OT viszont annál inkább
Klemó
több mint 10 éve
Billingset viszont közelről fogjuk látni....Bengals elvitte végül....
több mint 10 éve
"Held his own in snaps against A'Shawn Robinson from Alabama"
több mint 10 éve
BPA alapon húztuk szerintem, de az OT egyébként is azok közé a posztok közé tartozik, ahol a leginkább jól jön egy project. Korrekt pick.
több mint 10 éve
Jerald Hawkins...Jó...nagyon jó.....rég volt ennyire tudatos a draftunk....(pici szerencsével az elején az utóbbi évek legjobb draftja lehetett volna)
több mint 10 éve
A PFS-t hagyjuk....statisztikai alapon pusztán a számok alapján dolgoztak. Inerjúk, upside-ok, hozzáállás, ellenfelek, meccs szituációk...mind-mind elemzendő és fontos. Egyébként anno ha jól olvastam a híres HOF dradtunkat is lehúzták....hát látjuk....Davis esetében egyértelmű marhaság, hogy CB-ként értékelik, viszont Burns kapcsán tény, hogy nyers, rengeteg a hiba még a játékában...így kétségtelen tény, hogy reach....by the way ha Butlert olvasom, akkor azt veszem ki, hogy WJ lett volna bezony a pickünk, de Burnst is első körösnek értékeltük, így vittük.
Ami pozitív: világosan látjuk, hogy Burnsnek kell egy év, vagyis folyamatosan kell beépíteni. Emellett Davis kapcsán is tudjuk mik a gyengék, látjuk hol az upside-ok.
Szerkesztette: Klemó
több mint 10 éve
LOL A pro football focus burns-t és davis-t is a nap 5. legrosszabb pickjének választotta, nagyon nagy baromságok megint!például davis mint CB?
Lake 2 percel a választás után tisztán megmondta, hogy SS/ FS- ként számít rá
több mint 10 éve
Igazából egy FS-SS-CB poszton bevethető játékos Davis és inkább a S a természetes(ebb) posztja, DE amikor egy-egy TE szélső WR pozícióba áll fell, akkor a védelemnek is reagálnia kell. No ilyenkor jön jól pl. hogy van egy ilyen játékosod (is).Akkor ő fogja megfogni Gronkot!
Klemó
több mint 10 éve
Billings kapcsán a red flag komoly lehet....de nekem Hargrave nagy kedvencem lett.....egyedül a kis egyetemi program az amit negatívumként lehet felírni, de egyébként mind a passz, mind a futás ellen effektív, a hybrid sémában is használható játékost hoztunk. Ez nem csak azért nagy dolog, mert a Heyward-Hargrave-Tuitt trió gyilkos lehet, hanem azért, mert a hybrid felállásoknál utóbbiak végre pihenhetnek....
több mint 10 éve
Igazából egy FS-SS-CB poszton bevethető játékos Davis és inkább a S a természetes(ebb) posztja, DE amikor egy-egy TE szélső WR pozícióba áll fell, akkor a védelemnek is reagálnia kell. No ilyenkor jön jól pl. hogy van egy ilyen játékosod (is).
több mint 10 éve
Igen! Ő ugye DB, de itt már szétszedik őket. Lake egyértelműen utalt rá, hogy mindkét safety poszton számítanak rá és mint SS kezdheti az idényt. Igaz addig még sok víz ugyebár.tavaly 3 meccsen is CB-t játszott...nekem tetszik ez a húzás, még ha nem is őt vártam feltétlenül 😊Emiatt a 3 meccs miatt írják az nfl.com-on CB-nek?
Klaci79
kittli
több mint 10 éve
tavaly 3 meccsen is CB-t játszott...nekem tetszik ez a húzás, még ha nem is őt vártam feltétlenül 😊Emiatt a 3 meccs miatt írják az nfl.com-on CB-nek?
Klaci79
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 10 éve
Már csak egy kérdésem van: ki fog kezdeni NT-ben? A félig kész Cula vagy a harmadik körös rookie?Tavaly nagyjából a snapek 1/3ban volt fent NT, ha ez idén is így marad, akkor azt a 3. éves McCullersnek kell vinnie, akinek 3. évében már nem kellene félkésznek lennie, szóval itt az ideje mutatni valamit. Gondolom év vége felé, vagy sérülés esetén majd próbálgatjuk Hargravet.
Szokol
több mint 10 éve
Már csak egy kérdésem van: ki fog kezdeni NT-ben? A félig kész Cula vagy a harmadik körös rookie?