Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 10 éve
Szerintem kapott lehetőséget és engem a kevéske dropnál sokkal jobban zavart, hogy rengeteg meg nem értett playre emlékszem. Egyszerűen nincsenek egy lapon Bennel. Ahogy mindenki, én is azt remélem, hogy ezzel a meccsel ez megváltozott. De eddig semmi olyat nem csinált a Seahawks meccsen kívül, amit vártunk volna tőle.Én Wheatontól egyáltalán nem vagyok elájulva. Egy jó meccse volt, azt annyi. Igaz, ez brutál kiemelkedőre sikerült, de 3 év alatt ez volt az első nagy napja. Ez nagyon kevés.Azért túl sok lehetőséget nem kapott...tavaly volt 53 elkapása Brown-nak meg 129. Olyan játékosod, mint Brown ritkán adódik az életben ezért egyértelmű, hogy mindent rádobsz. Na de Wheatonnak ritkán van esélye bizonyítani és ezt most remélhetőleg megtette. Ezek után többet lehet passzolni felé is, és akkor majd ki fog derülni menyit is ér valójában.
Soldados
Az év eleji droppokról meg annyit, hogy azért ott sokszor Ben is elég ludas volt a hibákban.
Klaci79

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Más:Mitchell térdében valami gyulladás van. Ha nem tudja vállalni Golden fog helyette játszani. Ütött-kopott seacondary-nek lényegében már mindegy. Boykin viszont úgy tűnik végre bekerül, remélem hogy meg is tudja mutatni, hogy valóban jobb, mint Blake.
Emelkedik ismét a cap. Jövőre $147M és $155M között lesz, ez kifejezetten jó, mert ismét néhány fontos hosszabbítás vár ránk.
több mint 10 éve
Én Wheatontól egyáltalán nem vagyok elájulva. Egy jó meccse volt, azt annyi. Igaz, ez brutál kiemelkedőre sikerült, de 3 év alatt ez volt az első nagy napja. Ez nagyon kevés.Azért túl sok lehetőséget nem kapott...tavaly volt 53 elkapása Brown-nak meg 129. Olyan játékosod, mint Brown ritkán adódik az életben ezért egyértelmű, hogy mindent rádobsz. Na de Wheatonnak ritkán van esélye bizonyítani és ezt most remélhetőleg megtette. Ezek után többet lehet passzolni felé is, és akkor majd ki fog derülni menyit is ér valójában.
Soldados
Az év eleji droppokról meg annyit, hogy azért ott sokszor Ben is elég ludas volt a hibákban.
több mint 10 éve
Én Wheatontól egyáltalán nem vagyok elájulva. Egy jó meccse volt, azt annyi. Igaz, ez brutál kiemelkedőre sikerült, de 3 év alatt ez volt az első nagy napja. Ez nagyon kevés.Egyetértek! Emlékezzetek vissza, hogy az év elején Ben (tudva Bryant baromságát) ki is emelte, hogy ez Wheaton éve lesz. Aztán jöttek a meg nem értések, jött drop is, nem igazán találta a helyét, Ben sem bízott benne éppen ezért. Nagyon remélem, hogy a hétvégi meccs breakout game volt, de lássunk tisztán, hogy kifejezetten rá volt szabva most a gameplan, mondván Brown és Bryant fogva lesz.
Soldados
több mint 10 éve
de szerintem nem is annyira dobáltunk felé, hogy kiemelkedőt hozhasson
több mint 10 éve
Én Wheatontól egyáltalán nem vagyok elájulva. Egy jó meccse volt, azt annyi. Igaz, ez brutál kiemelkedőre sikerült, de 3 év alatt ez volt az első nagy napja. Ez nagyon kevés.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Egyébként amiről viszonylag kevesebb szó esik (érdemtelenül) az Wheaton teljesítménye. Amikor draftoltuk őt már lehetett tudni, hogy egy nagyon tehetséges elkapó került hozzánk. Ugye ez volt az az év, amikor elengedtük/nem akartuk megfizetni Wallace-t és úgy álltunk fel, hogy Brown és Sanders mögött Cotchery volt a 3. számú elkapó. Így nem is kapott sok lehetőséget Wheaton. Aztán persze jött a tavalyi év, amikor Wheatonnak nem ment igazán és Bryant lényegében berobbant. Mellettük elég sok lehetőséget kapott DHB is, aki Steelers-es karrierjében nem is volt annyira rossz. Talán egy nagy hibájára emlékszem, ott elmaradt a TD. És ugye tavaly használtuk még Moore-t is, is 5 elég komoly célpont volt, de ugye Brown teljesen kiemelkedett. Most ismét hoztunk egy elkapót, ráadásul már a 3. körben, de ennek ellenére Wheaton végre meg tudta mutatni magát. Elképesztően játszott talán egy hibája volt, hogy annál az elkapásnál, amit végül elvettek a biztosnál is biztosabban akarta fogni a labdát. De azt gondolom, nyugodtan tehetünk rá több terhet, hiszen egy olyan csapat sincs a ligában, akinek annyi minőségi játékosa lenne a sec-ben, hogy három ilyen elkapót is semlegesíteni tudjanak.
több mint 10 éve
Csak a szokásosat tudom írni: Colts, Ravens, Browns kötelező. A PO valszeg azon múlik majd, hogy a Broncos, Bengals duóból az egyiket el kell kapni.Aggódni, nem aggódom - legalábbis egyelőre. Bennel mindenki verhető számunkra.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Nekem is hasonlóak az érzéseim, sőt kezd bennem egy olyan érzés kavarogni, hogy igencsak közel állunk a 2004-es történések megismétlődéséhez. Akkor 7-5 volt a mérleg és a Bears toronymagas esélyesként jött a Heinz-re. Bettis utolsó 100 yardos meccse, és az az átrohanás Urlacheren 😊.Elkaptuk őket és utána meg se álltunk Detroitig. Valahogy most is kezd ilyen érzésem lenni, hogy most fordulni fog a kocka és ami eddig kiesett, kipattant az jól fog esni, elkapások lesznek a dadogós labdákból stb...valóban ezek az legvalószínűbb opciók, persze idén a sérülések mindent átírhatnak-7 Patsa 7-9 az tuti kizárva, én 9-7 v 10-6-ra szavazok, de vszínű nagyon nem mind1, h melyik lesz a kettő közül.
+ 25 49ers
+6 Rams
-3 Ravens
+4 Chargers
+12 Cards
-10 Chiefs
-6 Bengals
+3 Raiders
+21 Browns
-9 Seahawks
Colts
Bengals
Broncos
Ravens
Browns
Ez olyan 7-9, 8-8, szerintem ebben nincs PO. 😕
Sobri Jóska
Szesze
Én mint szurkoló úgy látom, hogy a Colts W (ez teljesen alapnak kell lennie, a tavalyi, szerintem jobb formában lévő Colts-ot is helyretettük 6TD-vel), a Bengals W (egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy oda-vissza kikapjunk tőlük, ráadásul tavaly is ekkortájt játszottunk velük Cincinattiben és ha jól emlékeszem 42-21-re nyertünk) Denver W/L (idén már láttam őket jól és rosszul is játszani, nem kell megijedni meg azért mert egy sérültekkel teli Pats-t meg tudtak verni), Ravens W (szintén tudnám mondani, hogy a statisztika szerint nem szoktuk egymás, csak szökőévente oda-vissza verni, ráadásul a hazai meccsen már Big Ben nélkül is jobbak voltunk -Scobee a k. anyád-, de ha nem nyerünk nem is kerüljünk PO-ba) és végül lényegében kedven ellenfelünk a Browns W (akik ekkor már az 1/1-re hajtanak)
Szóval valószínűbbnek tartom a 10-6-ot, mint a 9-7-et, de ha végre fordul a kocka és az a szerencse, ami elfordult tőlünk Seattle-ben végre mellénk áll, akkor 11-5 és WC a Bengals ellen
Klaci79
Ja és még annyi, hogy örülök, hogyha tényleg megnézzük végre Boykint, Blake helyén.
több mint 10 éve
valóban ezek az legvalószínűbb opciók, persze idén a sérülések mindent átírhatnak-7 Patsa 7-9 az tuti kizárva, én 9-7 v 10-6-ra szavazok, de vszínű nagyon nem mind1, h melyik lesz a kettő közül.
+ 25 49ers
+6 Rams
-3 Ravens
+4 Chargers
+12 Cards
-10 Chiefs
-6 Bengals
+3 Raiders
+21 Browns
-9 Seahawks
Colts
Bengals
Broncos
Ravens
Browns
Ez olyan 7-9, 8-8, szerintem ebben nincs PO. 😕
Sobri Jóska
Szesze
Én mint szurkoló úgy látom, hogy a Colts W (ez teljesen alapnak kell lennie, a tavalyi, szerintem jobb formában lévő Colts-ot is helyretettük 6TD-vel), a Bengals W (egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy oda-vissza kikapjunk tőlük, ráadásul tavaly is ekkortájt játszottunk velük Cincinattiben és ha jól emlékeszem 42-21-re nyertünk) Denver W/L (idén már láttam őket jól és rosszul is játszani, nem kell megijedni meg azért mert egy sérültekkel teli Pats-t meg tudtak verni), Ravens W (szintén tudnám mondani, hogy a statisztika szerint nem szoktuk egymás, csak szökőévente oda-vissza verni, ráadásul a hazai meccsen már Big Ben nélkül is jobbak voltunk -Scobee a k. anyád-, de ha nem nyerünk nem is kerüljünk PO-ba) és végül lényegében kedven ellenfelünk a Browns W (akik ekkor már az 1/1-re hajtanak)
Szóval valószínűbbnek tartom a 10-6-ot, mint a 9-7-et, de ha végre fordul a kocka és az a szerencse, ami elfordult tőlünk Seattle-ben végre mellénk áll, akkor 11-5 és WC a Bengals ellen
több mint 10 éve
-7 Patsa 7-9 az tuti kizárva, én 9-7 v 10-6-ra szavazok, de vszínű nagyon nem mind1, h melyik lesz a kettő közül.
+ 25 49ers
+6 Rams
-3 Ravens
+4 Chargers
+12 Cards
-10 Chiefs
-6 Bengals
+3 Raiders
+21 Browns
-9 Seahawks
Colts
Bengals
Broncos
Ravens
Browns
Ez olyan 7-9, 8-8, szerintem ebben nincs PO. 😕
Sobri Jóska
több mint 10 éve
-7 PatsMost komolyan úgy gondolod, hogy a Ravens-Browns duóból csak az egyiket tudjuk megverni?
+ 25 49ers
+6 Rams
-3 Ravens
+4 Chargers
+12 Cards
-10 Chiefs
-6 Bengals
+3 Raiders
+21 Browns
-9 Seahawks
Colts
Bengals
Broncos
Ravens
Browns
Ez olyan 7-9, 8-8, szerintem ebben nincs PO. 😕
Sobri Jóska
több mint 10 éve
-7 Pats+ 25 49ers
+6 Rams
-3 Ravens
+4 Chargers
+12 Cards
-10 Chiefs
-6 Bengals
+3 Raiders
+21 Browns
-9 Seahawks
Colts
Bengals
Broncos
Ravens
Browns
Ez olyan 7-9, 8-8, szerintem ebben nincs PO. 😕
több mint 10 éve
Betöltöttük az üres PS-helyet: Rajion Neal RB. Tavalyi UDFA a Tennessee-ről.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
úgy tűnik megérett az idő a CB cserére és rövidesen már Boykin kezd Blake helyéna sérültekről egyelőre semmi...egyik se annyira komoly, ugyanakkor az edzéseken dől majd el, hogy Miller vagy Mitchell bírja e. Előbbinek a bordái, utóbbinak a térde sérült
Bennek és Shaziernek még át kell mennie az agyrázkódás teszteken
több mint 10 éve
Béczkó
1 264
Ben Roethlisberger on 93.7 The Fan just now says he is healthy. Just had concussion test at Steelers.
több mint 10 éve
Nos, hát ez így történt. A helyszínen (ahol rengeteg Steelers-fan is volt) a harmadik negyed végéig egy kétyardos Hawks elkapást is csodaként ünnepelt a hazai "12" és csendben üldögéltek, amikor a Sehawks O a pályára lépett. (A puntarány 8:2 volt nekik, ha jól emlékszem)Mi pedig megtettük nekik, amit a haza megkövetelt, a legnagyobb hiba pedig a sajtó és a szakírók szerint is az volt, hogy nem mentünk neki negyedikre. Elkezdődött Tomlin felelősségre vonása is.
A Sherman pick előtt AB földbe lett döngölve, zászló mentesen, lévén már az elején megszedték magukat rendesen a Hawks fiúk büntetéssel. Timmons ahogy kiterelte Wilsont és azután a bünti az volt a legnevetségesebb.
Igen, a pass-heavy helyett kellett volna több DeWill, kissé konzervativabb játékkal simán behúztuk volna, amit a Seattle még most sem hisz el, hogy megnyert. (Russell Wilson élete legjobb meccsét játszotta, mert a mistackle-hegyek, amiket produkáltunk "magabiztossá" tették. Közben a második negyedben még fütyültek a hazaiak a 3&out-ja után)
Miller kiesése jelentett csak gondot, továbbá Will Allen és Antwon Blake pályára lépése... 😊
Ettől még PO-gyanús csapat maradtunk, az év elején az NFL szakírók 12-4-re vártak bennünket és abban bent volt a Pats, Seahawks, Broncos és egy Ravens zakó. A Kansas, a Bengals viszont nem. Hát most ennyi jutott az eszembe itt a West Coaston...
több mint 10 éve
Vagy aki még felmerült bennem az Boykin.valamiért nem akarják Boykint...teljesen érthetetlen számomra és több szakértő számára is, ahogy olvasom időnként
Haggans
több mint 10 éve
Vagy aki még felmerült bennem az Boykin.
több mint 10 éve
Látva tegnap Blake ismételt szerencsétlenkedését, felmerült bennem, hogy Doran Grantet nem lehetne-e kipróbálni? Mindamelett, hogy volt 2 int-je idén nem sok mindent csinált,azon kívül, hogy ordasmód szopjuk róla a yardokat és 15 yard távolságból követi az elkapót. Cockrellben sokkal inkább megvan a palymaker attitüd is. Gay meg eleve adott. Szóval én megnézném a rookiet, legalább néhány szituációban. Nem biztos, hogy kalsszisokkal szarabb lenne.
több mint 10 éve
Szándékosan nem olvasom vissza az eddigieket, nehogy befolyásolja a leírtakat. Szóval ezt a meccset agyondomináltuk az első három negyedben. Sajnos a saját hibáink (a fake field goal jó döntés volt, csak a kivitelezés volt szar, Rőtlisburger kicsúszott intje, a védelem semmilyen teljesítménye, a végén field goal td-próba helyett), a külső körülmények (Miller és Shazier sérülése, a Seattle "hazai pályája" - amúgy bár minden meccsen így védenék az elkapókat, ez "focisabb" focit eredményezne) kicsináltak minket és bizonyos szituációkban (a fumble éppen csak kipattant, Graham csodával határos módon fogta meg a labdát, Chancellor pont nem esett ki, Wheaton épp hogy, csak igen) a szerencse sem volt velünk.Ezt a meccset kényelmesen lehetett volna hozni még akkor is, ha a negyedik negyedre kiürült a tank és a Seahawks feljavult. Sajnos ez a meccs elment, de menni kell tovább előre és megcsinálni a PO-t, ami neccesen lesz meg, de meglesz! Wheaton volt eddig mindig az az elkapónk, akinek csak egy kicsi hiányzott, hát most majdnem minden összejött!
több mint 10 éve
Béczkó
1 264
Clarity on Steelers QB Ben Roethlisberger: He placed himself in the concussion protocol, but may not have a concussion. Official word soon.
több mint 10 éve
Megsérült Gronk a Denver ellen. Most már biztosan mondhatjuk, hogy nem mi szopunk a legtöbbet a sérülések miatt. Úgyhogy fel kell pörögni és nem nyalogatni a sebeinket. Nem tudom, hogy mikor lesz következménye a sec borzalmas gyenge teljesítményének, de itt az idő, hogy ne csak Dupree kerüljön be a kezdőbe, mert épp nem Moats-ot éreztem a gyenge pontnak, hanem Boykin-t kellene betenni Blake helyére. Ennyi pontot és yardot nem szophat be egy PO-ba vágyó csapat!
több mint 10 éve
egyetértek!!!Villanueva elkapó volt még az Army-n mondjuk, mikor ott játszott a passzjátékuk annyiból állt, hogy a legreménytelenebb helyzetekben rádobálták a labdákat. A hívás is mellément persze, de Landry Jones-tól gondolom jobb kísérletre számítottak, mintha a punter vagy a kicker próbálkozott volna.ha neki akarsz menni negyedikre, hagyd a pályán a liga legjobb támadóegységét, és csináld meg. ne a csere QB-val meg csere OT-val baszakodj.
baggio
nagy meccs volt!
gabtsi
több mint 10 éve
Villanueva elkapó volt még az Army-n mondjuk, mikor ott játszott a passzjátékuk annyiból állt, hogy a legreménytelenebb helyzetekben rádobálták a labdákat. A hívás is mellément persze, de Landry Jones-tól gondolom jobb kísérletre számítottak, mintha a punter vagy a kicker próbálkozott volna.ha neki akarsz menni negyedikre, hagyd a pályán a liga legjobb támadóegységét, és csináld meg. ne a csere QB-val meg csere OT-val baszakodj.
baggio
nagy meccs volt!
ami nem hajlik, az törik!